2018. június 18. 14:26 - supermario4ever

Akkor most ki játszik kivel?

A mai napig nincs meg a 3 csillagos minősítés a Mario Kart 7-ben, pedig 2011 decembere óta van meg a játék. Sokáig nem voltam inspirált abban, hogy megszerezzem, mert úgy voltam vele, hogy csak egy "jelvény", amivel lehet pózolni, de nem ez határozza meg a játéktudást, legalábbis a játékélményt biztosan nem. De aztán szépen lassacskán meglettek a három csillagos bajnokságok, ahogy csinálgattam, mostanra meg eljutottam oda, hogy már csak két helyen hiányzik, a Mirror Special Cup és a Mirror Leaf Cup.

Előbb a Leaf Cupot akarom megcsinálni, mert úgy vagyok vele, hogy legyen meg a Rainbow Road zenéjének teatrális hatása azáltal, hogy ott szerzem meg a végső győzelmet. De nagyon nehezen birkózok meg vele. Hiába teszek meg mindent, nyújtom a tudásom és vezetési képességem legjavát, mindig van olyan pálya, ahol kicsesznek velem a gépi ellenfél játékosok. Nem kell hozzá nagy művészet. Elég egy villám, aztám elvesztem a hátam mögött tartott banánhéjat, vagy zöld teknőspáncélt, utána eltalál hátulról egy piros teknőspáncél, máris nemcsak az első hely van oda, hanem visszamegyek a középmezőnybe, ráadásul érméket vesztek, amiket szintén figyelembe vesz a végső rangsorolásnál. És akkor nem is beszéltem a kék teknőspáncél áldásos hatásairól. Szoktam magamban dühöngeni, mert hihetetlen rossz, hogy mindent megteszek a siker érdekében, és ennyit ér, de úgy kiadni magamból teljesen felesleges. Ettől nem változik a végeredmény, és hogy ezért kárt tegyek a Nintendo 3DS-ben, nem éri meg.

Jóideje elgondolkodtat az, hogy bizonyos játékoknál nem pusztán a játéktudás számít, hanem beleprogramoztak valami algoritmust, ami megakadályozza, hogy a profi játékosok is könnyen érjenek el benne jó eredményt. Nagyon furcsa az, hogy a Mario Kart 7-ben is hogy például az első három pályán prímán megy minden, az akadályokat is ki tudom kerülni, megvan az 1. hely 10 érmével, de a 4. pályán összegyűlnek a kocsi felett a hullámok, és hadd szóljon a villám, a piros teki, és a többiek. Nem ez az egyetlen játék, ahol ezt felfedeztem. Emlékszem, 2012-ben, amikor megvettem a Mario Tennis Open-t, ott is hasonlókra lettem figyelmes, amikor bajnokságokat játszottam. A könnyebben simán végigmentem, míg a nehezebbeket úgy nehezítették meg, hogy többször voltak a ellenfél játékos térfelénél a segítő tárgyak. Aki nem ismeri a Mario Tennis sorozatot, úgy képzelje el, hogy a teniszpálya bizonyos részein megjelennek különböző tárgyak: Gomba, virág, szellem, stb., és ha ezekre rááll a játékos, onnan üti el a labdát, hatására erősebbet üt a játékos, amit sokszor nem is lehet kivédeni. A bajnokságokban nehezebb részeknél olyan volt, hogy az egyik menetben nálam voltak túlsúlyban a tárgyak, a másikban meg a gépi játékosnál. Itt lett elegem, és kapcsoltam ki a játékot. Ez már az az eset volt, ahol komolyan elgondolkodtam azon, hogy nem én játszok a játékkal, hanem a játék játszik velem. Szabad, csak én erre nem vagyok vevő. Aztán a Mario Party széria és érdekes ebből a szempontból. Az ugye az a játék, ahol szinte csak a szerencsén múlik minden. Ez a sorozat hívta fel a figyelmemet arra, hogy nem egészen úgy megy a játék, hogy az tükrözze a valódi tudást, hanem mintha a gép döntené el, hogy ki fog nyerni, és kik maradnak alul. Ugyanis mindig az a játékos ért oda a csillaghoz, aki jól állt, és mindig az volt a peches, akinek rosszul állt a szénája. Még régebben voltam Lernie-nél Szegeden, és Mario Party 2-vel játszottunk. Haosnlóképpen alakult a játék, ahogy fentebb vázoltam, és Lernie volt az, aki kimondta, hogy szerinte valami algoritmus befolyásolja a végeredményt.

Biztos, hogy van ebben valami, csak értelmes okot nem látok erre. Ha tényleg így vannak programozva a játékok, akkor miért. Miért nem hagy nyerni, ha megvan a tudásom, és mikor engedi, hogy tényleg nyerjek? Akárhogy is, ez élvezhetetlenné teszi a játékot, főleg, hogy ha arra megyek, hogy mások számára is látható legyen a tudásom (például a Mario Kart 7-ben a 3 csillag), akkor a játékélmény, mint olyan, sok esetben elvész, mert akkor nem az van fókuszban, hogy élvezzem a játékot, hanem hogy megnyerjem. És ha erre rájönnek olyan mocsokságok, amiket fentebb írtam, akkor nehéz oldottan játszani.

Szólj hozzá!
2018. június 12. 22:39 - supermario4ever

E3 2018 Nintendo

Rég írtam ide, sajnos manapság tényleg keveset játszok, ezért nagyon nincs is miről ide írni. De most, hogy az itt volt az E3, végre frissíthetek, és megoszthatom a gondolataimat az előadásról.

Azt már jó ideje tudhatjuk a Nintendóról, hogy nekik az E3 csak egy esemény a többi körül, nekik a Nintendo Direct az igazi. Ezt azért tartom problémásnak, mert egyrészt a Nintendo Direct-et szinte csak Nintendósok nézik, másrészt az E3 az, amit mindenki más, tehát itt van igazán lehetőség arra, hogy megmutassák a konkurens konzol rajongóinak, hogy esetleg érdemes Nintendót is venni, harmadrészt meg egyre ritkábban van Direct. Bár jó dolognak tartom a Switchet, és alig várom, hogy vehessek egyet magamnak, akár használtan is, de hiányoznak a rendszeres Directek, melyek által folyamatosan tájékoztatva voltunk az újdonságokról, ezáltal inspiráltnak éreztem magam a játékok irányába. Úgyhogy ez egy nagyon jó ötlet volt Iwatától. Most úgy néz ki, hogy egyre ritkábban lesz, ráadásul ez az E3 is vérszegény volt. Habár a Nintendo előre jelezte, hogy a közeljövőben megjelenő játékok lesznek fókuszban, mégis érzek egyfajta sznobizmust az előadásokban. Talán nem ez a jó kifejezés, de olyan volt, mintha túlzottan azt akarnák érzékeltetni, hogy a saját utunkat járjuk, akinek ez nem tetszik, az nézhet más előadást. Nem érzem azt, hogy a Nintendo a nagyközönségenk bizonyítani akarná, hogy miért érdemes Nintendo Switchet venni. Csak aztán ez nehogy azzal járjon, hogy nagyon visszaesik a Switch lendülete eladások tekintetében.

Mert ez a prezentáció egyértelműen a Super Smash Bros. széria rajongóinak készült. Habár annak ellenére, hogy nem vagyok nagy Smash Bros. rajongó, sokáig érdeklődéssel néztem az új játék prezentációját, de aztán egy idő után oda jutottam magamban, hogy csak az időt akarják kitölteni, mert túl sok ideig mutogatják, hogy mindenki visszatér, aki valaha megjelent a Super Smash Bros. szériában. Ennek örülök, önmagában ezért megéri megvenni a játékot, mert tartalmasnak ígérkezik a játék már ezáltal is, és akkor nem is beszéltünk a többi tartalomról, de hogy csak erre ennyi időt szánni, az azért elgondolkodtató. Ki akarták tölteni valahogy azt a 40+ percet, miközben tudható, hogy készülnek játékok... a mentalitást, vagy a gondolkodást nem értem, hogy miért így csinálták meg. Arról nem is beszélve, hogy lehetett volna beszélni a fizetős online szolgáltatás részleteiről (bár ezt talán már megtették korábban), a Virtual Console szolgáltatásokról.

Bár szó nincs emlékezetkiesésről, tudom én, hogy voltak más játékok is: Super Mario Party, Fire Emblem, Xenoblade Chronicles 2, Dragon Ball, Fortnite és még sok külsős kiadók játékai, de hogy ezek bemutatását miért siették el, nem tudom. Nem voltam meggyőzve arról, hogy érdemes megvenni ezeket a játékokat. Határozottan elégedetlen vagyok azzal, ahogy a játékkínálatot közzétették. Mintha azt gondolnák, hogy csak a Smash Bros. elegendő lesz arra, hogy a Switch továbbra is abban a lendületben fogyjon, mint eddig. Hát, én ebben nem hiszek, mint ahogy abban sem, hogy a Smash Bros. rajongókon volt bárki is, akikből komoly tetszést váltott ki ez a prezentáció. Arra jó volt, hogy elhitesse velem, hogy érdemes lesz megvenni az új Smash Bros.-t, de erről 5 perc után meg voltam győződve, nem kellett volna fél órán keresztül beszélni a semmiről.

Szólj hozzá!
2018. május 14. 23:39 - supermario4ever

Legyünk újra fittek

Az utóbbi időkben keveset játszok, a New Super Mario Bros. 2-t veszem elő néha, hogy meglegyen az 1.000.000 érme. Egyelőre 400.000-nél tartok a Coin Rush segítségével szépen gyűlnek az érmék. DLC-ket vettem, az lendíti fel a játék iránti lelkesedésemet. Majd később írok róluk.

Mostanság a Wii Fit U-t vettem elő ismét, hogy erősítsek magamon. Mert ha komolyan vesszük, tényleg sokat segít rajtunk a program. Most kifejezetten a fizikai erőm fejlesztésére gyúrok (szó szerint), és azon vagyok, hogy életmódommá tegyem az edzést. 2011-ben volt az, hogy sokáig, szinte napi szinten edzettem, aminek az lett az eredménye, hogy jobban éreztem magam a bőrömben, és többen meg is jegyezték, hogy jobb lett a kiállásom, olyan férfiasabb lett a megjelenésem. Csak egy idő után mégis abbamaradt. Az évek során többször is újrakezdtem, de ez rendszerint pár nap vagy pár hét után mindig annyiban maradt, mert eszembe jutott, hogy az az idő, amit az edzéssel töltök, azt mással is el tudom tölteni, amire szívesebben fordítanám. Ebből jöttem rá, hogy a baj az, hogy nem tudom életmódommá tenni az edzést. Ezen szeretnék változtatni. Egyrészt a saját egészségem miatt, a lehető legtovább élvezhessem az életet, a másik meg hát a külsőség. Az azért bőven játszik még 32 évesen is.

Fokozatosan terhelem magam, most még csak egyszerűbb gyakorlatokat végzek. De az már most látszik, például az egyensúlyi képességemből sokat vesztettem. Komoly problémám volt a jógagyakorlatok kivitelezésével, kihívást jelentett megtartani magam. Mondjuk a jógával egyébként is hadilábon állok, mert soha nem tudtam igazán magamévá tenni az alapelméletét, a természettel való azonosulás dolgát. Nem is vagyok annyira spirituális beállítottságú (mert azt gondolom, hogy a jógához kell ez is), főleg amiatt, mert amiket olvastam e témában, azok mind arról győztek meg, hogy ez nem nekem való. Nem találtam még olyan írást, ami oly módon ír a spiritualitásról, hogy az számomra is befogadható legyen. Sokat tudnék írni arról, hogy mi a bajom a spiritualitással, ezotériával, tanítóival és követőivel, de azt majd legfeljebb később egy másik blogban kifejtem. A másik meg az, hogy addig nem is fogom érezni az adott jóga-gyakorlat lényegét, amíg jól nem megy. Mert például a Warrior az prímán megy, konkrétan érzem, hogy büszke harcos vagyok, de amíg a Tree erősen dőlöngélve fog menni (amit a Wii Fit borítóján láthatunk), addig nem fogom tudni magam fának érezni, vagy átélni a fa-lét lényegét. Addig orkánerejű szél csavarja ki tövestől.

De igyekezni fogok, és mindent megteszek, hogy újra a régi legyek. Van olyan gyakorlat, amelynek rekordja 87% (a régi időkből), ma csak 38%-ra sikerült teljesíteni. Nagyon hosszú út áll előttem, de kész vagyok végigjárni.

Szólj hozzá!
2018. május 01. 16:17 - supermario4ever

A kiválasztott

Tegnap voltam a WestEnd-ben, szétnéztem a Media Markt-ban, és továbbra is van az a PlayStation 4, amit kiválasztottam magamnak, és szerintem nagyon kedvező áron.

img_20180430_103821.jpg100.000 forintért 1 TB-os Gran Turismo-s PlayStation 4 nagyon jó ajánlat, és már régóta ezt a pakkot néztem ki magamnak. Nem játszottam még Gran Turismóval, de szeretem az autós játékokat, sok jót képzelek el erről a játékról, 1 TB-os, nem Pro verzió, ez pont ideális számomra.

Írtam már arról, hogy feleslegesnek tartom a Pro verziót, és a 4K-s megjelenítést. Azért, mert nem tervezek méteres átmérőjű TV-t, innestől számomra untig elég egy Full HD TV. Meg még nagyon kevés szolgáltatás használja ki a Full HD-nál nagyobb felbontást (pl. TV csatornák, online streamek, digitálisan kölcsönözhető filmek). Ha már sok minden fogja használni a nagy felbontást, akkor esetleg váltanék, de bőven elégedett vagyok most a Full HD-val. Ezzel a PlayStation 4-gyel meg nagy konzolos álmom valósulna meg.

2 komment
2018. április 29. 17:25 - supermario4ever

Egy kis retro részleg

Tegnapelőtt költöztem új albérletbe. Azt hiszem, említettem ezt korábban, hogy sikerült nagyobb szobát találni olcsóbban, így nem is volt kérdés a költözés. Természetesen maradtam Pesten, úgy szoktam mondani, hogy Kőbánya-Kispest egyik oldalán laktam, most átköltöztem a másik oldalra.

Egy távoli ismerőshöz költöztem, nagyon rendes, azt hiszem, jól ki fogunk jönni, és ha minden rendben lesz, akkor sokáig fogok itt lakni. Nagyon otthonosnak érzem a lakást, meg a szobát, ahol vagyok. Részint azért, mert mivel nagyobb, több dolog kerülhet át ide, ami az enyém, és még otthon maradt, Békéscsabán. Az egyedüli furcsaság, hogy a fal pirosra van festve. Egyik kedvenc színem a piros (a sárga és a narancssárga mellett), de falra túl erős.

Aminek már akkor is csodájára jártam, amikor megnéztem a lakást, hogy van egy régi TV, aminek nagyon megörültem. Mondta nekem, hogy nem is néz TV-t, régi TV-vel meg végképp nem tud mit kezdeni. Mondtam neki, hogy egyet se féljen, ha ide fogok költözni, újra életre fog kelni. Ez így is történt:

img_20180429_165053.jpgSzerettem volna játék közben képet csinálni, de akkor a TV képe elsötétít mindent maga körül. Szóval ilyen Grundig TV van, 51 cm képernyőjű, úgyhogy pont ideális. Nagyjából így képzeltem el. Most ez a komód áll rendelkezésre de jó néven vennék egy keskenyebb TV állványt, oda lenne az igazi. Felül középen a TV, alatta a videó és a konzol. Most egyelőre a GameCube áll rendezésre, ahogy írtam korábban, a többi régi konzol még Békéscsabán van. Mindenképp el fogom hozni őket is, már csak azért is, mert itt már több tárolási lehetőség van, úgyhogy elrakni is el tudom.

Kipróbáltam, prímán működik. Szép a játék képe, és igazán régi képcsöves TV-n jó retro konzollal játszani. Így már lesz értelme bővíteni retro konzolok terén.

Sikerült mindent elrendezni, az új konzol részleg ilyen:

img_20180429_111739.jpgItt volt a videó és a GameCube, de mivel az már átkerült máshova, ezért itt helyek szabadultak fel. Jöhet ide a Nintendo Switch, vagy hosszabb távon akár a PlayStation 4 is.

Az asztal pedig a PC-vel:

img_20180429_111829.jpgVettünk néhány bútort az új albérletbe, így asztalt, széket, ágyat, meg éjjeli szekrényt. Szép másfél nap volt ezeket összerakni. Az a helyzet, hogy nincs jó érzésem a bútorok összerakásában, ezért az ágyon ugyan annyira nem látszik, de az íróasztal némileg szépséghibás lett. Igazából nem örülök ennek a svéd lapraszerelt módszernek, mert vannak olyan részek, ahol elég csak egyszer hibázni, és ott már nem lehet javítani. Például ahol kis szögeket kell beleverni kalapáccsal. Ha valamit elrontunk ott, akkor azt már nem lehet kivenni, hogy javítsunk rajta.

Ez az egy, de amúgy ár-érték arányában a legjobb asztalt sikerült megvenni, akciós is volt. Örülök ennek az új helynek, látok itt lehetőségeket. Ha minden jól alakul (értsd: jól kijövünk egymással, és meg tudjuk beszélni a problémákat), és ha nem jön közbe semmi, akkor innen már a végleges helyemre szeretnék menni. Ami egy kétszobás lakás lesz, amit egyedül bérelnék, vagy ha párkapcsolatban leszek addigra, akkor a párommal. Annak az egyik szobája lesz a retro szoba, és akkor úgy fogok élni, ahogy ideálisnak gondolom.

Végezetül egy kis extra, hogy miért is örülök még az új albérletnek:img_20180429_112130.jpg

Szólj hozzá!
2018. április 26. 17:25 - supermario4ever

A régmúlt tisztázása

Jóformán az én nemzedékem, és a nálam idősebbek azok, akik látták, hogy a Nintendo bejött Magyarországra. Előtte jóformán Ausztriából lehetett beszerezni a Nintendo konzolokat és játékokat (mint megannyi elektronikai cikket) A magyarországi elterjedésben lényegében két dolog játszott közre. Az egyik, hogy a Stadlbauer 1991-ben bejött Magyarországra, a másik meg Dévényi Tibor műsora az Elektor Kalandor. Az utóbbiról szeretnék írni.

Játszottam már a Nintendo előtt is, hiszen volt Commodore Plus/4-es számítógépünk, azon volt néhány játék, amivel szerettem játszani. De igazán nagy hatással a Nintendo és Super Mario volt rám. Vele az Elektor Kalandorban találkoztam először. Onnantól szinte egy napot se hagytam ki, hogy lássam ezt a műsort és a játékot, és Dévényi Tibi bácsi pedig egyfajta... hát, nem is példakép volt, mert az erős, de ő volt az, aki megmutatta nekem a Nintendo világát, ezáltal nagyon sokáig felnéztem rá. Ezt erősítette a Három Kívánság, hiszen ott is megjelent a Nintendo, főleg Super Nintendo, de mellette olykor a Sega MegaDrive is feltűnt. Én meg csodálattal néztem a műsort, főleg azért, mert nem is kívánságokkal voltam "elfoglalva", hanem azok voltak az igazi adások számomra, amikor a Nintendo megjelent. Illetve egy reklám maradt meg bennem. Mivel később születtem, ezért nem a pöttyös labdás részeket láttam (ez számomra "újdonság" volt, csak jóval később láttam, hogy volt ilyen, amikor az M3-on ismételték a régi adásokat). Én már a '90-es években láttam a műsort, ahol az alábbi szöveget nyomatta Tibi bácsi:

Aki a leghangosabban tapsol, annak máris dobom a Chio Chipset!

Ez már annak idején is gyanús volt nekem, és 7-8 évesen azon gondolkodtam, hogy vajon honnan hallja Dévényi Tibi bácsi, hogy ki az, aki a leghangosabban tapsol, és hogy kinek kell dobni a Chio Chipset? Azzal zártam le magamban a dolgot, hogy hát kisgyerek vagyok, ha majd felnőtt leszek, majd biztosan én is hallani fogom, hogy ki az, aki a sokszáz tapsoló közül a leghangosabb. Itt vagyok 32 évesen, és nem tettem szert ezen képességre, és ahogy utána olvastam a dolgoknak, rájöttem, hogy rettenetesen meg voltam vezetve. Senki nem tapsolt leghangosabban, csak arról szólt a dolog, hogy zabáljon minden gyerek Chio Chipset. Ne legyen dietetikus Dévényi Tibi bácsi, de ahogy olvastam a műsor hátteréről, és hogy mikkel kritizálták a műsorvezetőt, úgy dőlt össze egy illúzió, és rá kellett jönnöm, hogy Dévényi Tibi bácsi adta nekem a Nintendót, de vele együtt adott még ezer illúziót, ugyanis én beismerem, hogy én mindent elhittem neki. Főleg azért, mert nem igazán foglalkoztam a kívánságokkal, csak azzal, hogy lássam a Nintendót.

Az első komolynak mondható kritika, amit olvastam, egy 576 Konzolban, egy félmondat, ahol Dévényi Tibi bácsi extrém hülye ruházatát tették szóvá valaminek okán, már nem emlékszem, hogy merült fel. Akkor már idősebb voltam, volt rálátásom a dolgokra, és akkor ahogy előhozakodtam a régi emlékeimmel, be kellett lássam, hogy tényleg nem a ruházata miatt szerettük Tibi bácsit. Aztán egyre-másra olvastam arról, hogy a műsorban hogy voltak megrendezve a kívánságok, és hogy mennyire voltak valósak. Azt Dévényi Tibi bácsi is elismeri a Három kívánság című könyvében, hogy a kívánságok közül válogattak, és azokat teljesítették, melyek látványosabbak voltak, a műsor szempontjából érdekesebbek. De igazából Puzsér Róbert: Sznobjektív műsora volt az, ami ténylegesen rávilágított a valóságra.

Ugyanis 1. helyre tette a 10 leghitványabb televíziós műsorvezető listáján. És igazából, hogy mennyire voltak megrendezettek a kívánságok, azért belátható, hogy nagyon. Az biztos, hogy az egyik legidétlenebb kívánságból sikerült bejátszani, és bizony volt ilyen is, ahol ha jobban "figyeltem volna", hogy a gyerek mit kíván, feltettem volna magamnak a kérdést, hogy biztos, hogy kívánnék ilyet, ha szerepelhetnék a műsorban? De voltak olyan kívánságok is, amikre rá lehet mondani, hogy azokat azért kérték, mert a '90-es években még nem volt internet, sőt a kereskedelmi TV-k is csak fokozatosan jöttek be, ezért ha magyarul akartunk TV-zni, egy darabig csak a Magyar Televízió egyes és kettes csatornája állt rendelkezésünkre még a rendszerváltás után is. És én emlékszem arra is, általános iskolában az osztálytársak nem feltétlen az aktuális rajzfilmről beszéltek, hanem a Dallas volt a téma, meg a Vészhelyzet, meg a Knight Rider. A kérések egy része az aktuálisan trendi műsorokkal, sorozatokkal volt kapcsolatos. Igazából én valahol logikusnak tartom, hogy egy gyerek ezekkel a sorozatokkal kapcsolatosan kértek kívánságokat, aztán hogy ezt hogy csűrték-csavarták, az más kérdés. Mert azt el tudom képzelni, hogy a gyerek épp csak annyi kívánt (már ha tényleg az a gyerek kívánta, akit láttunk a TV-ben), hogy találkozzon mondjuk George Clooney-val. Mondják neki a szerkesztők, hogy rendben van, egyébként is jön Magyarországra, de ezt valahogy érdekessé kell tenni. És hogy hozzáteszik, hogy a x termékből maradt egy rakással a gyárban, ezért mi lenne, ha mondjuk gombócevőversenyt rendeznénk? Mert hogy el volt árasztva reklámokkal a Három kívánság, az tény. És akkor nem beszéltem még az akkor aktuális előadókról, és arról a bizonyos "étlapról", amit szintén csak az M3-on láttam (legalábbis nem maradt meg az emlékeimben, hogy lett volna ilyen később is), de furcsán néztem, hogy fér meg egy helyen a Macskafogó meg a New Kids on the Block? Vagy Jason Donovan, hogy csak a legemlékezetesebbeket mondjam. És ahogy már felnőtt fejjel hallottam a gyerekek ovációját, ahogy Tibi bácsi tételesen sorolja fel az étlap tartalmát, azért felmerült bennem, hogy azért hitelesebben tessék "örülni" neki. Úgyhogy felnőtt fejjel már értem mi a baj a műsorral, és biztos, hogy gyerekként is értettem volna, ha nemcsak egyvalamire összpontosítottam volna.

Ráadásul az Elektor kalandor sem volt tiszta, mert az 576 KByte 1993. decemberi számában a csevegőben összegezték az évet, többek között olyat is írtak, hogy mögöttünk van egy gyanús múltú Elektor Kalandor. És ennyi, ezt nem részletezték már. Aztán, hogy előre tudható volt, hogy ki nyeri meg a főnyereményt az utazást Floridába, vagy bármi más, azt már nem tudom. Mert amúgy abban az évben nem sokkal karácsony előtt lett vége az Elektor Kalandornak.

Ezt most már el tudom képzelni, de elismerem, hogy ehhez kellett egy kis idő, mire helyretettem magamban a dolgokat, mert azt gondolom, hogy sokunknak volt Dévényi Tibor a gyerekkorának egy része, és hát ily módon szembesülni kellett azzal, hogy a gyerekkorunk egy része puszta hazugság volt. Én meg azzal, hogy csak a Nintendóra összpontosítottam, lényegében semmi mást nem csináltam, mint a koszos tóból kiemeltem a lótuszvirágot. A Nintendót megköszöntem Dévényi Tibi bácsinak, azzal adta meg a gyerekkoromat, meg életem legnagyobb rajongási tárgyát, aztán, hogy milyen műsorokat gyártott, vezetett, és hogy mennyit asszisztált ahhoz a rengeteg hazugsághoz, amit elénk tett a TV által, annak kapcsán meg számoljon el a lelkiismeretével, ha nem tette volna meg.

Szólj hozzá!
2018. április 10. 17:55 - supermario4ever

(Elő)Születésnapi ajándék

img_20180403_200126.jpgIgyekeztem úgy írni a címet, hogy érzékeltessem, hogy ez nem olyan, hogy ezt megvettem másfél héttel a születésnapom előtt, és aznap lesz majd más, hanem ez az ajándék. Már akkor megfogadtam magamban, amikor láttam, hogy a Pokémon Gold / Silver és később a Crystal játékokat dobozos formában is kiadják, akkor így fogom megvenni. A Gold meg is lett, a másik kettőt is be fogom szerezni. Az Allee-ban levő Videojátékbolt.hu boltban ("oldalon"-t írtam először, megtévesztő, hogy egy üzletnek egy weboldal a neve) vettem meg. Itt találkoztam ug-val, hogy visszaadja a Nintendo GameCube-ot. El akartam hívni magammal, de pár perc beszélgetés után ment is, mert a Twitches Streamjéhez még elő kellett készülnie, így egyedül mentem. Érdekes volt, hogy a BestByte-on belül van a konzolbolt. Szép kínálatuk volt Nintendo játékokból, ami meglepett a Super Nintendo konzol formájú füzet. Még ha licenszelt termék is, akkor is számítottam, hogy drága lehet. Nem is okoztak csalódást, 1.990 forint volt. Így maradtam csak a Pokémonnál. Örültem neki, még akkor is, ha tudtam, hogy csak a letöltőkód kis papírja van a dobozában. Ez a doboz eredeti Nintendo, így ugyanúgy beleillik a gyűjteménybe, mint bármelyik másik Nintendo szerzemény.

A játékkal még nem játszottam sokat, épp csak ránéztem. Cyndaquilt választottam ki kezdőpokémonnak. Megvan a tervem, hogy a Goldban Cyndaquil lesz a kezdőpokémon, a Silverben Chikorita, a Crystalban pedig Totodile. Szín alapján hoztam meg ezt a döntést. Ha jól emlékszem a dobozokra, a Silver olyan zöldes-kékes-szürkés (meg nem tudom mondani, milyen színű, ha nem akarom az ezüstnek mondani), a Gold sárgás, míg a Crystal inkább kék színű, így annál volt egyértelmű, hogy az lesz a 2. generáció vízijátéka, a Gold meg inkább a pirosra hajaz, így az lesz a tűz, a Silverbe pedig talán bele lehet erőltetni egy kis zöldet (nem kell színvaknak kikiáltani, tudom, hogy nincs benne, csak indokot keresek, hogy miért lehetne az a füves játék), így az lesz a Fűpokémonos játék. A Golddal még nem játszottam sokat, mert most másra fókuszálok. Elkezdtem, ismerkedtem vele, nagyon tetszik, de egyelőre 20 perces mentés van benne. Lesz az 20 óra, de akár a többszöröse is.

Címkék: Pokémon Gold
Szólj hozzá!
2018. április 05. 21:17 - supermario4ever

Az egyes számú játékos készen áll

ready_player_one.jpegTegnap elhívott bagszi moziba, hogy nézzük meg a Ready Player One című filmet. Tudtam róla, hogy van, meg videojátékos cucc, de valahogy nem foglalkoztatott a dolog, mert az előző ilyen nagy gamer-film, a Pixel sem jött be, ami talán nem is csoda. De azért nem akartam megnézni magamtól, mert kezd olyan érzésem lenni, hogy eleddig nem nagyon voltak videojátékos filmek, és most hirtelen megszaporodnak. Csak nem hirtelen pénzt kezdtek el látni a dologban ott Hollywoodban, mert az eSport is egyre inkább teret nyer magának? De mivel régen voltam moziban (nagyon ritkán járok), ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek. A WestEnd-be mentünk. Megnéztem, mikor kezdődnek az előadások, szent meggyőződésem volt, hogy a 18 órási vetítésre megyünk, de igencsak nagyot néztem, amikor megtudtam, hogy a 20.50-esre megyünk. Végülis éjszakai járatokkal is haza lehet jutni.

Bagszi mellett velünk volt még Ancsi is, akinek örültem, mert alsó hangon 6 éve láttam őt utoljára. El is beszélgettünk, jó volt, hogy tudtunk úgy beszélgetni, mintha nem is telt volna el sok idő az utolsó találkozásunk óta. Még a Save Game-es csapatból voltak néhányan. Ancsi egyébként annak ellenére, hogy nem nagy videojátékos, teljesen bele van zúgva a filmbe, és a könyvet is olvasta. Nagyon ajánlotta. A film meg mindenki másnak tetszett. Én meg maradok kivétel, mert nekem nem jött be.

Több ok miatt sem tetszett. Egyrészt mert olyan korból vettek át döntő többségében játékokat, amikor még nem játszottam, a '80-as évekből. De nemcsak a játékok voltak ebből a korszakból, hanem zenék, és a filmbéli utalások is onnan voltak elsősorban. Zenékben jártas vagyok, sokat felismertem közülük, de filmekben, és nagyon régi játékokban nem igazán. A Nintendo előtt Commodore Plus/4-es számítógépen játszottam, valamint volt egy Atari gépünk is. De nem az a kazettás (ami a filmben is látható volt), hanem az, amelyikbe már be voltak építve a játékok, tehát az "újragondolt" változat. Ez olyan volt, hogy négy kis kar állt ki a gépről, és a másodikkal lehetett játékot választani. De homályosak az emlékeim, hogy mikkel játszottam. Volt egy repülős játék, meg egy síelős, mondjuk a békás jobban megmaradt bennem, ahol legyeket kellett elkapni, de ennyi az össz Ataris emlékem. Az igazán nagy hatást a Nintendo gyakorolta rám, azért éltem sokáig csak a Nintendóban, ha videojátékokról van szó, és ezért van az, hogy számomra a Commodore 64 is már túlzottan régi gép, nekem az már történelem. És mivel a '80-as évek voltak elsősorban fókuszban, ezért sok utalást nem vettem észre, és meglepetten néztem körbe, hogy mit nevet a közönség, semmi vicces nem volt. Aztán pár perc múlva, hogy itt is nevetnem kellett volna? ... Egy idő után már szabályosan kirekesztettnek éreztem magam azon kis csoporton belül is, akivel együtt néztem a filmet, mert szinte semmit nem értettem, így már kifejezetten rossz érzés volt nézni. A másik korszak, amit elővesz, a mi jelenünk, a VR, ennek erőteljesen továbbfejlesztett változata, hiszen a 2045-ben játszódik a film. Sajnos ezzel is meg vagyok lőve, mert a VR-ben sem vagyok érdekelt. Soha nem vettem a fejemre VR-sisakot, és nem volt indíttatásom, hogy valaha is kipróbáljam. Ami késik az ugyan nem múlik, de ebből a szempontból is rosszkor jött a film. Hírből ismerek néhány játékot, például a Overwatchot felismertem, az kifejezetten tetszett.

Valószínűleg jobban tetszett volna a film, ha jártas lennék a Nintendo előtti videojátékos világban. De a másik dolog, ami nem tetszett, a klisés történet. Annyi animét láttam már, ahol szerencsétlen tinédzserből csinálnak hőst, hogy túlzottan tipikus már a dolog, ezt filmben is látni. Nem is tudtam azonosulni a főszereplő sráccal, így nem is ragadott meg a történet. A közepe fele ránéztem az órámra, és döbbenten láttam, hogy még csak 1 óra telt el a filmből. Erősen gondolkodtam azon, hogy kimegyek, mert még 1 óra 20 percet itt végigülni, mint egy kisgyerek, aki unalmában nem tudja, hogy mit csináljon, azért arra drága az időm. De sajnos a mozijegy is drága volt, az lenne a nagyobb kár, ha az veszne el, ezért ott maradtam a végéig. Tehát nemcsak az volt a baj, hogy nem értettem az utalások nagyrészét, hanem a történet klisés mivoltát sem tudtam megbocsájtani magamban. Amikor hazajöttem, olvastam kritikákat a filmről. Mindenki dicsérte, még a klisés sztorit is elnézték, ez nem én vagyok. A főgonosz is kiszámítható volt, tudható volt, hogy mit fog csinálni, és hogy az adott szituáció hogy fog végződni. De hogy pozitívumokat is említsek, a szabadulás az IOI-ból tetszett, meg az aláírós "ceremónia" is érdekes volt, meg amikor hősünk találkozott Halliday-jel a programozóval gyerekkorában, és az idős korában is egyszerre. Úgyhogy voltak jó és emlékezetes jelenetek, de az autós üldözés is inkább olyan volt, hogy ne erőltessük. Tudható, hogy mi lesz a vége, és a kivitelezésben sem érzékeltem semmi váratlant, meglepőt. De hogy mennyire nem vagyok jártas a Nintendo előtti konzolokban, az is jól jelzi, hogy fogalmam sincs arról, hogy a film végén a gyerek Halliday melyik konzol joystick-ját fogja a kezében. Gondolom, hogy az Atari lehet, de olyat még életemben nem láttam.

Úgyhogy nekem nem jött be a film. Részint mert nem értettem a sok utalást, mondjuk erre azt, hogy ez az én bajom. De az már inkább a film baja, hogy nem is tudott rávenni arra, hogy érdeklődjek a '80-as évek videojátékos kultúrája miatt. Mert előfordult nem egyszer, hogy például valami ismerőstől, baráttól, olyan írást olvastam, aminek irányában nem voltam érdekelt, de mivel ő írta, elolvastam. És képes volt inspirálóan megírni, hogy egyrészt érdemes volt elolvasni, másrészt meg felkeltette az érdeklődésemet az adott téma irányába. De ugyanígy ismertebb embereknél is előfordulhat ugyanez, hogy valami miatt szeretem, tisztelem a munkájukat, de megszólaltak olyan stílusban, ami annyira nem érdekel, de azt érdeklődéssel olvastam / néztem / hallgattam. Ezzel szemben ez a film olyan, mintha csak azokhoz akarna szólni, akik jártasak a '80-as években. Mentség vagy nem mentség, én 1986-os születésű vagyok, és a mai napig úgy vagyok a videojátékos témában, hogy minden, ami előttem volt, az történelem, és azokkal már nem foglalkozom. Azokhoz nincs személyes kötődésem. Ezért szeretem a '90-es éveket, akkor voltam gyerek. Ne ezt a gondolkodást kövessétek. De akik értették az utalásokat, azoknak tetszett a film. Nem tettem le teljesen a filmről, el fogom olvasni a könyvet, és majd később annak szellemében fogom megnézni ismét. Akkor elképzelhető, hogy tetszeni fog, de az biztos, hogy így most rossz élményként maradt meg bennem a film.

Szólj hozzá!
2018. április 02. 09:12 - supermario4ever

Játék kisebb következménnyel

Eléggé rosszul állok a Backloggery profilomban, ha azt nézzük, hogy 355 játékot tartok benne nyilván, ezek 61,3%-a befejezetlen. Elhatároztam, hogy leviszem ennek az arányát 50% alá. Ennek szellemében fejeztem be Wii U-n a Super Mario Advance-et és a Super Mario Advance 4: Super Mario Bros. 3-at. Folyamatosan keresem azokat a játékokat, amelyeket viszonylag könnyen végig tudok játszani, hogy csökkentsem az arányt. De azért annyira könnyen nem megy.

img_20180402_073256.jpgMost, hogy itt vagyok Békéscsabán, úgy döntöttem, hogy szétnézek a retro konzolok között, hogy mi az, amit talán könnyen végig tudok játszani. Így esett a választásom a Dr. Marióra. Mivel a Backloggery-ben nincs külön szabály arra, hogy mikor "beat" egy játék, és mikor "completed", ezért a Dr Mario esetében azt találtam ki, hogy akkor lesz "beat", ha LOW sebességben megcsinálom mind a 20 szintet, és akkor lesz "completed", ha ugyanezt megcsinálom MED és HIGH sebességben is. Ennek szellemében láttam neki NES-en a játéknak. Végigvinni ugyan nem sikerült, de igen közel jutottam hozzá: 19-es szintig jutottam el, és 110.100 pontot gyűjtöttem össze, ez új rekord.

Tegnap ezt a rekordot akartam megdönteni, hovatovább megpróbálni végigvinni, de sajnos a pillanatnyi áramszünet ezt nem engedte, és a 13-as szintnél kikapcsolt a NES magától... Nem vagyok az a fajta, aki ennek hatására elkezd őrjöngeni, de nagyon bennem volt, hogy végig akarom vinni. Megnéztem a profilomat, és azt láttam, hogy Game Boyon rosszabb az eredményem, ezért itt javítok. Úgyis nagyon rég volt a kezemben régi Game Boy, itt a lehetőség. Végigvinni itt sem sikerült, a 18-as szintig jutottam el, és 96.000 pontot gyűjtöttem benne össze. Csak aztán a játék után közvetlen, irgalmatlanul elkezdett fájni a fejem. Nem is feltétlen a kis kijelző lehetett a gond, hanem ha rosszul tartom a Game Boyt, akkor egyrészt kicsit homályos volt a kép, másrészt meg mintha megduplázódtak volna az alakzatok, nem egyszer fordult elő, hogy nem tudtam pontosan kivenni, hogy épp milyen vírus van ott azon a helyen, és rossz kapszulát tettem rá. Akkor meg kellett erőltetnem magam, hogy jobban figyeljek. Ennek összessége okozhatta a fejfájást, ami azért is ijesztett meg, mert egyrészt ilyen soha nem fordult elő, másrészt meg nem vagyok az a fejfájós típus. Négyévente egyszer, ha előfordul... És most ilyen erősen. Elgondolkodtatott, hogy ez legközelebb is kialakulhat-e, és ha igen, mit lehet ez ellen tenni. Pedig amúgy nagyon jó játék.

Címkék: Dr. Mario
Szólj hozzá!