2018. április 26. 17:25 - supermario4ever

A régmúlt tisztázása

Jóformán az én nemzedékem, és a nálam idősebbek azok, akik látták, hogy a Nintendo bejött Magyarországra. Előtte jóformán Ausztriából lehetett beszerezni a Nintendo konzolokat és játékokat (mint megannyi elektronikai cikket) A magyarországi elterjedésben lényegében két dolog játszott közre. Az egyik, hogy a Stadlbauer 1991-ben bejött Magyarországra, a másik meg Dévényi Tibor műsora az Elektor Kalandor. Az utóbbiról szeretnék írni.

Játszottam már a Nintendo előtt is, hiszen volt Commodore Plus/4-es számítógépünk, azon volt néhány játék, amivel szerettem játszani. De igazán nagy hatással a Nintendo és Super Mario volt rám. Vele az Elektor Kalandorban találkoztam először. Onnantól szinte egy napot se hagytam ki, hogy lássam ezt a műsort és a játékot, és Dévényi Tibi bácsi pedig egyfajta... hát, nem is példakép volt, mert az erős, de ő volt az, aki megmutatta nekem a Nintendo világát, ezáltal nagyon sokáig felnéztem rá. Ezt erősítette a Három Kívánság, hiszen ott is megjelent a Nintendo, főleg Super Nintendo, de mellette olykor a Sega MegaDrive is feltűnt. Én meg csodálattal néztem a műsort, főleg azért, mert nem is kívánságokkal voltam "elfoglalva", hanem azok voltak az igazi adások számomra, amikor a Nintendo megjelent. Illetve egy reklám maradt meg bennem. Mivel később születtem, ezért nem a pöttyös labdás részeket láttam (ez számomra "újdonság" volt, csak jóval később láttam, hogy volt ilyen, amikor az M3-on ismételték a régi adásokat). Én már a '90-es években láttam a műsort, ahol az alábbi szöveget nyomatta Tibi bácsi:

Aki a leghangosabban tapsol, annak máris dobom a Chio Chipset!

Ez már annak idején is gyanús volt nekem, és 7-8 évesen azon gondolkodtam, hogy vajon honnan hallja Dévényi Tibi bácsi, hogy ki az, aki a leghangosabban tapsol, és hogy kinek kell dobni a Chio Chipset? Azzal zártam le magamban a dolgot, hogy hát kisgyerek vagyok, ha majd felnőtt leszek, majd biztosan én is hallani fogom, hogy ki az, aki a sokszáz tapsoló közül a leghangosabb. Itt vagyok 32 évesen, és nem tettem szert ezen képességre, és ahogy utána olvastam a dolgoknak, rájöttem, hogy rettenetesen meg voltam vezetve. Senki nem tapsolt leghangosabban, csak arról szólt a dolog, hogy zabáljon minden gyerek Chio Chipset. Ne legyen dietetikus Dévényi Tibi bácsi, de ahogy olvastam a műsor hátteréről, és hogy mikkel kritizálták a műsorvezetőt, úgy dőlt össze egy illúzió, és rá kellett jönnöm, hogy Dévényi Tibi bácsi adta nekem a Nintendót, de vele együtt adott még ezer illúziót, ugyanis én beismerem, hogy én mindent elhittem neki. Főleg azért, mert nem igazán foglalkoztam a kívánságokkal, csak azzal, hogy lássam a Nintendót.

Az első komolynak mondható kritika, amit olvastam, egy 576 Konzolban, egy félmondat, ahol Dévényi Tibi bácsi extrém hülye ruházatát tették szóvá valaminek okán, már nem emlékszem, hogy merült fel. Akkor már idősebb voltam, volt rálátásom a dolgokra, és akkor ahogy előhozakodtam a régi emlékeimmel, be kellett lássam, hogy tényleg nem a ruházata miatt szerettük Tibi bácsit. Aztán egyre-másra olvastam arról, hogy a műsorban hogy voltak megrendezve a kívánságok, és hogy mennyire voltak valósak. Azt Dévényi Tibi bácsi is elismeri a Három kívánság című könyvében, hogy a kívánságok közül válogattak, és azokat teljesítették, melyek látványosabbak voltak, a műsor szempontjából érdekesebbek. De igazából Puzsér Róbert: Sznobjektív műsora volt az, ami ténylegesen rávilágított a valóságra.

Ugyanis 1. helyre tette a 10 leghitványabb televíziós műsorvezető listáján. És igazából, hogy mennyire voltak megrendezettek a kívánságok, azért belátható, hogy nagyon. Az biztos, hogy az egyik legidétlenebb kívánságból sikerült bejátszani, és bizony volt ilyen is, ahol ha jobban "figyeltem volna", hogy a gyerek mit kíván, feltettem volna magamnak a kérdést, hogy biztos, hogy kívánnék ilyet, ha szerepelhetnék a műsorban? De voltak olyan kívánságok is, amikre rá lehet mondani, hogy azokat azért kérték, mert a '90-es években még nem volt internet, sőt a kereskedelmi TV-k is csak fokozatosan jöttek be, ezért ha magyarul akartunk TV-zni, egy darabig csak a Magyar Televízió egyes és kettes csatornája állt rendelkezésünkre még a rendszerváltás után is. És én emlékszem arra is, általános iskolában az osztálytársak nem feltétlen az aktuális rajzfilmről beszéltek, hanem a Dallas volt a téma, meg a Vészhelyzet, meg a Knight Rider. A kérések egy része az aktuálisan trendi műsorokkal, sorozatokkal volt kapcsolatos. Igazából én valahol logikusnak tartom, hogy egy gyerek ezekkel a sorozatokkal kapcsolatosan kértek kívánságokat, aztán hogy ezt hogy csűrték-csavarták, az más kérdés. Mert azt el tudom képzelni, hogy a gyerek épp csak annyi kívánt (már ha tényleg az a gyerek kívánta, akit láttunk a TV-ben), hogy találkozzon mondjuk George Clooney-val. Mondják neki a szerkesztők, hogy rendben van, egyébként is jön Magyarországra, de ezt valahogy érdekessé kell tenni. És hogy hozzáteszik, hogy a x termékből maradt egy rakással a gyárban, ezért mi lenne, ha mondjuk gombócevőversenyt rendeznénk? Mert hogy el volt árasztva reklámokkal a Három kívánság, az tény. És akkor nem beszéltem még az akkor aktuális előadókról, és arról a bizonyos "étlapról", amit szintén csak az M3-on láttam (legalábbis nem maradt meg az emlékeimben, hogy lett volna ilyen később is), de furcsán néztem, hogy fér meg egy helyen a Macskafogó meg a New Kids on the Block? Vagy Jason Donovan, hogy csak a legemlékezetesebbeket mondjam. És ahogy már felnőtt fejjel hallottam a gyerekek ovációját, ahogy Tibi bácsi tételesen sorolja fel az étlap tartalmát, azért felmerült bennem, hogy azért hitelesebben tessék "örülni" neki. Úgyhogy felnőtt fejjel már értem mi a baj a műsorral, és biztos, hogy gyerekként is értettem volna, ha nemcsak egyvalamire összpontosítottam volna.

Ráadásul az Elektor kalandor sem volt tiszta, mert az 576 KByte 1993. decemberi számában a csevegőben összegezték az évet, többek között olyat is írtak, hogy mögöttünk van egy gyanús múltú Elektor Kalandor. És ennyi, ezt nem részletezték már. Aztán, hogy előre tudható volt, hogy ki nyeri meg a főnyereményt az utazást Floridába, vagy bármi más, azt már nem tudom. Mert amúgy abban az évben nem sokkal karácsony előtt lett vége az Elektor Kalandornak.

Ezt most már el tudom képzelni, de elismerem, hogy ehhez kellett egy kis idő, mire helyretettem magamban a dolgokat, mert azt gondolom, hogy sokunknak volt Dévényi Tibor a gyerekkorának egy része, és hát ily módon szembesülni kellett azzal, hogy a gyerekkorunk egy része puszta hazugság volt. Én meg azzal, hogy csak a Nintendóra összpontosítottam, lényegében semmi mást nem csináltam, mint a koszos tóból kiemeltem a lótuszvirágot. A Nintendót megköszöntem Dévényi Tibi bácsinak, azzal adta meg a gyerekkoromat, meg életem legnagyobb rajongási tárgyát, aztán, hogy milyen műsorokat gyártott, vezetett, és hogy mennyit asszisztált ahhoz a rengeteg hazugsághoz, amit elénk tett a TV által, annak kapcsán meg számoljon el a lelkiismeretével, ha nem tette volna meg.

Szólj hozzá!
2017. április 06. 21:21 - supermario4ever

Tervezett játékvásárlási lista PlayStation-re

Az eggyel lejjebb olvasható Tetris DS tesztnek sokkal inkább szimbolikus értéke van, amellett, hogy tényleg mindent úgy gondolok, ahogy ott leírtam. A napokban elővettem néhány 576 Konzol magazint, végiglapozgattam, elolvastam néhány olyan PlayStation játék tesztjét, ami érdekel. Oda jutottam magamban, hogy ezeket Nintendo mellett is tudnám játszani, és vennék úgy PlayStationt, hogy a Nintendo játékok is megmaradnak. Ezt akartam jelképezni a Tetrises írással, hogy attól függetlenül, hogy tényleg változás elé nézek konzolos téren, ettől nem fog csorbulni a Nintendo tekintélye nálam. Össze is gyűjtöttem néhány játékot, amit szívesen vennék PlayStationre. A lista korántsem teljes, és mivel tényleg azt látom, hogy óriási a kínálat PSX-re (most csak az első PlayStationről beszélünk), elég nehéz is volt kiválasztani a nekem tetszőket, de néhány játékot azért sikerült:

  • Crash Bandicoot sorozat
  • Crash Team Racing
  • Final Fantasy sorozat (főleg a 9-es érdekel)
  • Driver
  • Ridge Racer Type 4
  • Spyro the Dragon sorozat
  • Croc duó
  • Gran Turismo sorozat
  • TOCA: World Touring Cars
  • Valamelyik FIFA játék
  • Hercules
  • Mulan
  • Tarzan
  • Egyéb Disney játékok
  • S.C.A.R.S.
  • Vigilante 8 páros
  • Tomb Raider játékok

A lista korántsem teljes, de erre már lehet alapozni. Nem is gondoltam volna, hogy ennyi összegyűlik, tényleg érdemes lesz PlayStationt venni. Amúgy azt azért most is látom, hogy hiába van hatalmas kínálat PlayStation játékok terén, néhányukról, már a borítójáról azt gondoltam, hogy egy nagy adag szemét lehet, és nehéz kiválasztani azokat, amik jók.

Szólj hozzá!
2014. február 08. 15:58 - supermario4ever

Német nyelvvizsga + A Silla királyság ékköve

Mielőtt elkezdeném a mondandómat, egy érdekesség: Kaptam ma Nintendo hírlevelet, ahol a téli olimpia örömére hirdetik az új Mario & Sonic olimpiai játékot, és az egyik képen, ahol Worldwide ranking látható egy "érdekes" ország áll az első helyen:

Worldwide VSSzinte zavarba ejtő.

Ma volt a német nyelvvizsga. Öröm, boldogság, könnyűnek éreztem, szerintem sikerülni fog. A teszt mondjuk bizonytalan, de mivel nincs ott minimum, ezért talán nem olyan nagy gond, ha átszámítás után is 0 pontot kapok. Effektíve igyekeztem úgy készülni, hogy a többi három feladatrészben összesen 17 pontot veszítsek, így meglenne a 60%. Valentin nap és az influenzajárvány jegyében készült a feladatlap, ami nem csoda, hiszen mindkét téma aktuális. A németről magyarra fordítás szólt az influenzajárványról. A sok szóismétlés miatt nem volt annyira nehéz, és a magyarra fordítás egyik nagy előnye, hogy nem kell foglalkozni a stilisztikával, hiszen csak tudunk már magyarul mondatot alkotni. Ami gond volt nálam gyakorlás közben, az a mondatok esetleges totális félreértése. Többször előfordult, hogy lefordítottam egy mondatot, de az valahogy nem passzolt a többi szöveghez, pedig az akkori legjobb tudásom szerint jól fordítottam le. Az Akadémiai kiadós írásbeli nyelvvizsga könyvének hátuljában benne van a megoldás (inkább tipp, hogy érdemes fordítani), és teljesen másképp volt megfogalmazva a mondat. Annak alapján logikusabbnak tűnt, persze a megoldást látva jobban át tudom látni a német mondatot. Most a nyelvvizsgán is volt egy-két kisilabizálhatatlan mondat, de szerencsére a döntő többségét könnyű volt lefordítani. Aztán a levélírás. Itt két levél közül lehetett választani, az egyik hogy fogalmazzam meg az egyik külföldi barátomnak a véleményemet a szerelemről, házasságról és a párkapcsolatról. A másik pedig, hogy új iskolába, munkahelyre kerültem, és hogy véleményezzem a helyet, munka(osztály)társakat, és hogy min változtatnék. Az elsőt választottam, túl is mentem a szükséges 17-20 soron, de csak úgy jöttek belőlem a gondolatok. Nem álltam meg nagyon, gördülékenyen tudtam írni. Talán jobb a baráti levél. A hivatalos levélnél az a gond, hogy sok sablonmondatot be lehet írni, így végül is attól nem teszel jobb nyelvtudásról tanúbizonyságot, hogy hivatalos levelet írsz. Végül pedig a szövegértés. Adott a szöveg németül, és a kérdésekre kellett magyarul válaszolni. Valentin nap története, kialakulása, Szent Bálint története, valamint Júnó istennő kapcsolata a Valentin nappal. Szerencsére könnyű volt a nyelvezet, és a kérdésekre sem volt nehéz megtalálni a választ. Beszámoztam a válaszokat, remélem, nem lesz probléma, hogy nem sorrendben válaszoltam, hanem ahogy megtaláltam a helyes válaszokat, ugyanis a kérdések sorrendje nem feltéten követi hűen a szöveg sorrendjét, és abban a sorrendben adtam meg a válaszokat, ahogy az írásban megtaláltam. Nem biztos, hogy jó módszer, de én úgy csinálom, hogy előbb elolvasom a kérdést, és annak függvényében kezdem el olvasni a szöveget, hogy mikor találom meg a választ. És ahogy megtaláltam, úgy írom is le. Ez akkor jó, ha nagyon gyorsan akarunk kész lenni vele, de azt szokták javasolni, hogy először a szöveg egészét olvassuk el, hogy átfogóan megértsük, hogy miről szól, és aztán válaszoljuk meg a kérdéseket. Ez a bölcsebb, de az én módszeremmel is átfogóan megértettem a szöveget, de azért nem tartom követendőnek, mert azt az érzetet kelti, hogy na, csak végezzünk már a szöveggel.

Alapvetően könnyebb az Origós nyelvvizsga, jól jártam vele. Most, hogy láttam két különböző nyelvvizsgát, van összehasonlítási alapom. Ugye novemberben Telc-eset csináltam. Erről több helyen is olvastam meg hallottam, hogy nagyon nehéz, csak arra kíváncsiak, hogy mit nem tudsz, mindent megtesznek annak érdekében, hogy ne sikerüljön... Én ezt másképp látom. Tény, hogy nagyon nehéz, egyben legdrágább nyelvvizsga, de a Telc más módszerekkel méri fel a nyelvtudást. Ők nem arra kíváncsiak, hogy nem tudsz-e szólalni középszinten, hanem arra, hogy mennyire tudod használni a nyelvet. Na meg hogy mennyire ismered, mivel más módon van náluk a szövegértés. Adott az egy oldalas szöveg, 5 kérdés, és 3 válaszlehetőség. És szinte mindig volt arra példa, hogy legalább 2 válaszlehetőséggel találkoztam a szövegben, rosszabb esetben mind a hárommal. És nekünk azt kell megtalálni, amelyik a leginkább igaz. Nem is biztos, hogy 100%-ban igaz az az állítás, lehet, hogy csak 80%-ban, de a 80%-osat kell megjelölni. Arról nem is beszélve, hogy nem is azokkal a szavakkal vannak megadva a válaszlehetőségek, hanem rokon értelműekkel. Így a Telc-et én inkább azoknak ajánlom, akiknek magabiztos B2-es szintű tudásuk van nyelvből. Én maradok az Origósnál, nekem az szimpatikusabb. Majd itt teszem le az angolt, és majd ha eljutok oda, akkor a japánt is.

De nem teszem le a lantot német nyelv terén. Nagyon le vagyok maradva az Unterwegs könyvvel, és szeretném folytatni. Akkor fogom elmondani magamról, hogy tudok németül, ha az Unterwegs Neu B után meg tudom csinálni a Grünes Licht-et is. Amúgy amikor utoljára voltam az Alexandrában, meglepve láttam, hogy nincsenek ott az Unterwegs tankönyvek, és itthon láttam, hogy a weblapjukról is leszedték. Már csak a Neu B tankönyv és munkafüzet hiányzik, így valószínűleg sietni kell a beszerzésével, a Libriben láttam, hogy van még könyvesboltonként egy pár. Meg most már szeretném megint elővenni a japánt, csak az a bajom, hogy elvesztettem a tankönyv hanganyagát... Most ezért vegyem meg még egyszer a könyvet? ... Nem olcsó, 7.000 forint, de abba legalább benne van a könyv, szószedet és a CD. Igen, a Dekiru-ről van szó.

A sikeresnek jósolható nyelvvizsga örömére megleptem magam egy könyvvel: A Silla királyság ékköve. Nem hiszem, hogy beszélnem kell arról, hogy az utóbbi időkben mennyire belezúgtam a koreai történelmi sorozatokba, és meglepődtem, amikor néhány hónapja spontán rábukkantam az egyik sorozat könyvkiadására magyarul. A Silla dinasztia történelmében korántsem vagyok annyira jártas, mint a Csoszon dinasztiáéban, de a Korona hercegét is úgy kezdtem el nézni, hogy semmit nem tudtam a XVIII. századi koreai történésekről. A Vad Virágok Könyvműhely adta ki a könyvet, és meg kell hagyni, nagyon szép kiadás. Igényes borító, és a betűtípus is tetszik. Gondoltak azokra is, akik nem ismerik annyira ezt a történelmi időszakot, részletesen bemutatják a szereplőket, és van egy kapcsolati tábla is, hogy jobban átlássuk, hogy ki kihez hogy viszonyul. Egyelőre az előszavakat, és a szereplők ismertetését olvastam el, de biztos, hogy nem marad elolvasatlan. A sorozat forgatókönyvírója, a könyv írója, és a fordító is megírta előszó formájában a saját gondolatait.

Vevő lennék a többi koreai sorozat könyvére is, ha egyáltalán létezik ilyen, fordítsák le magyarra. DVD-n biztos nem fog megjelenni, miután újabb amerikai sorozat kiadásokat sem nagyon látok már. Meg se jelent az az egy amerikai sorozat, amit szeretek: Xena: Warrior Princess. Néztem annak idején a TV2-n, és szerettem. Csak aztán, ahogy véget ért, szinte teljesen kiesett a tudatomból, és csak nemrég jutott eszembe, ahogy forgattam az 576 Konzol számokat, és eszembe jutott, hogy az 1999. novemberi számának címlapján Xena látható, ugyanis PlayStation-ön is megjelent játék. Van Nintendo 64-re is, de az verekedős játék, míg PSX-en kalandjáték van. Játszottam a N64-es játékkal régen, nem rossz, de nem nehéz jobb verekedős játékot találni. Most "magán úton" ismét elkezdtem nézni a sorozatot, és most is élvezem. Nagyon jó színésznőt választottak ki Lucy Lawless személyében, hihetetlen erős kisugárzása van, alkalmas egy ilyen erős jellemű nő alakítására. Gabrielle-t is szerettem, nemrég találtam egy mostani képet Renee O'Connor-ról, mintha semmit nem változott volna, nagyon hasonlít a sorozat-béli énjéhez, pedig már 15 év is eltelt. Szívesen nézném eredeti DVD-n a sorozatot. A magyar hang nekem nagyon tetszik.

Amúgy összeírom magamnak az 576 Konzol teljes, részletes tartalomjegyzékét magamnak Word-ben, ezért foglalkozok most ennyit a magazinnal. És az egyik játék nevét mindig félreírtam: "Duke Nukem: Time to Kill" helyett "Duke Nukem: Time to Kiss"-t írtam. FPS-szerelmes játéknak elmehetne...

Szólj hozzá!
2011. augusztus 13. 15:56 - supermario4ever

Hiányzó 576 KByte, 576 Konzol számok

Nagyon-nagyon régen, kb. 8 éve, amikor komolyan elkezdtem gyűjtögetni a régi 576 KByte, és 576 Konzol számokat, akkor elkezdtem számon tartani, hogy mely számok hiányoznak még. Nagyon szépen gyűltek, mára nagyon kevés hiányzik, de pont ebből kifolyólag nehéz már a maradékot megszerezni. Néha nézem a vaterát, de akkor nem találok hiányzó számot, ezért úgy döntöttem, hogy kiteszem ide a hiányzó számaim listáját, akinek valamelyik megvan, és nem kell neki, az kommentben jelezze, árban megegyezünk. Íme a lista:

576 KByte:

1992: 7-8
1993: 7-8, 9
1994: 9, 10
2002: 4, 5, 9

576 Konzol:

1997: 1 (a legelső szám)
1998: 11, 12

Szólj hozzá!
2011. július 09. 13:46 - supermario4ever

Preparing for Super Mario Sunshine!

Közel egy hetes gamer-szünet után tegnap ismét elővettem GBA-n a Super Mario Worldöt, meg van nyitva mind a 96 kijárat. És valóban elment mindent, összeszámoltam magamban, hogy 70 pályán lehet összesen megszerezni a Yoshi érméket, nekem 49 pályán sikerült. Ez pont 70%. Ahol nem sikerült megszerezni, annak általában két oka van.

  1. Elvileg meglett volna, de meghaltam, és a pályafelező után voltam, ott meg nem menti el az addig megszerezett Yoshi érméket. Bosszankodtam is magamban egy néhányszor emiatt.
  2. Vagy a pálya nehézsége miatt nem voltam azon, hogy meglegyen mind, vagy kerestem, de annyira el lett tüntetve 1-2, hogy egyszerűen nem lett meg.

De dolgozni fogok azon, hogy meglegyen mind, hiszen csak így lehet tökéletesen, 100%-ra kész a játék. Egyébként tetszik a játék, van egy pár újdonság benne, amiről akkor tudtam, hogy benne van, de valahogy kiment a fejemből. Például beszéltem arról, hogy immáron Luigi nemcsak megkapta a saját jellegzetes küllemét, hanem egyedi tulajdonságai is vannak, magas ugrás, például. De azt totál elfelejtettem, hogy ha Luigi üli meg Yoshit, akkor Yoshi nem nyel le semmit (kivéve az almákat), hanem ki lehet köpni, akár rá a következő megjelenő ellenfélre. Ötletes.

Most erre a hétvégére hazajöttem Békéscsabára, és elhatároztam, hogy megkeresem a Super Mario Sunshine tesztet és végigjátszást (576 Konzolosok), és nekikezdek a játéknak, ha visszamegyek Pestre. A végigjátszás elég nehezen lett meg, kicsit kellett is rámolni. De előkerült. Elkezdtem olvasni a tesztet, és valahogy előjöttek azok a bizonyos rossz érzések a játék iránt, de ugyanakkor azok a kellemesek is, mert akármennyire is bosszantott, hogy akkor hogy szenvedtem vele, azért nem 1 pontot adnék rá 10-es skálán. De változott a játékokhoz való hozzáállásom is az évek során, én is változtam, és kíváncsi vagyok, hogy így hogy menne a játék, bízok benne, hogy sokkal jobban. Előkerült egy jópár végigjátszás: The Legend of Zelda: The Wind Waker, Golden Sun: The Lost Age, és Wario World. Ezeket is elviszem, és el fogom olvasni.

Érdekes korszak volt ez a 2000-es évek eleje, jó visszaemlékezni rá. Ma már azért teljesen más olvasni az 576 Konzolt, ahogy tisztán látok, esküszöm, nem hittem volna, hogy igaza van Martinnak a Nintendo ügyében. De a Stadlbauer mostani ténykedése teljesen az 576-ot támasztja alá. Ezek után teljesen nyilvánvaló, hogy ez mindig is így volt. Az egyik ismerősöm szerint, amíg a hivatalos magyar Nintendo forgalmazónak azzal a kevesebb eladott példányszámmal is van egy biztos vásárlói bázisa, melyek bevételei bőven fedezik a Stadlbauer (siralmasan szegényes) tevékenységét, addig nem érdekük új vásárlóbázist kialakítani, egy stabil Nintendós közösséget létrehozni. Ha így állunk, akkor nekem sem érdekem támogatni őket.

Szólj hozzá!
2010. szeptember 10. 22:17 - supermario4ever

Újra van netem!

Ma dél körül volt a UPC-s szerelő, és bekötötte nekünk a netet, és most 30 megásan repül nekünk az internet! :D És minden további nélkül a Wiibe is sikerült netet csinálni. ^^

Éltem is lehetőséggel, játszottunk Mario Kart Wiit online módozatban. Csibi, Kristóf, Gábor és én. Látom, Gábor sikeresen felfejlesztette magát 3 csillagra. Ez az amire Cater azt mondta, hogy lehetetlenség, vagy csalással lehet csak megcsinálni. Tényleg így van ez? Én a Gábor nem cheaternek ismertem meg. De nagyon jó volt újra online játszani. És hát persze ez a játék sem telt eseménytelenül. A DK Snowboard Cross pályán Csibi meg akart szivatni a bombával, hogy rám dobja. És pont volt nálam egy mega mushroom. Gyorsan óriásra növesztettem magam, és nekimentem Csibinek, az extra képességem miatt csak ő robbant. ^^' Szegényt kicsit sajnáltam. De hát sajnos ilyen ez a játék. Amúgy 6.500 pontról felhoztam magam 6.750 körülire, jól haladok. Remélem még sok jó játékban, és szinte nulla chearben lesz részem.

Megjelent egy új konzolos újság, mely stilszerűen a Konzol magazin címet kapta. Megvettem a 3. számát, de van egy olyan érzésem, hogy ez volt az első, egyben az utolsó szám is, amit megvettem. Látszik, hogy nagyon vissza akarják hozni az 576 Konzol hangulatot. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint több régi 576 Konzolos is ír az újságba, szerintem ezt az újságot annak utódjának szánják. Nem rossz, csak a fogalmazás stílusa az, amit nem szerettem már az 576-ban sem, és már csak a neve miatt vettem az újságot. Nekem személy szerint nem tetszik, és szerintem nem való egy újságban a blogszerű fogalmazás. De lehet, hogy sokaknak pont ez jön be. Nem tudom megítélni, hogy életképes lesz-e az újság, de az tény, hogy bátor vállalkozás a világválság derekán újságot indítani. Én azért sok sikert kívánok az újságnak, még lehet, hogy megveszem a következőt.

De hogy holnap mi fog történni... Lehet, hogy sok minden fog változni az életemben.

Szólj hozzá!
2010. március 20. 17:08 - supermario4ever

Újdonságok és érdekességek

Voltam ma a Békéscsabai bolhapiacon, az egyik eladónak volt GC játéka. 5 db, odaadta az egész pakkot 5000 forintért. Gondoltam magamban, gyűjteménybe jó lesz. De azért majd játszani is fogok velük. Mind az ötnek a doboza francia nyelvű. Biztos ott vette. A Harry Potterrel tettem már próbát, (az elsővel) tetszetős. Már nagyon régóta akarok Harry Potter játékkal játszani. Nem rossz. De csak német és francia nyelv van a játékban. Két tokban volt még két tok nélküli játék: Spiderman 2 és Metroid Prime. Akkor most már 2 Metroid Prime-om van. Érdekel valakit? Szívesen odaadom valakinek a lemezt. Kipróbáltam, működik. Igaz, nem teljesen karcmentes, de ahogy elnéztem, ez nem befolyásolja a lejátszást. Az 576 KByte DVD egy másik eladónál találtam, 250 forintért adta. Jó állapotú volt, így erre is lecsaptam. Valaki emlékszik még erre a DVD-re? Az 576 adta ki, a különböző nagy játékrendezvényekről 2003-ban. Kár, hogy nem volt rá akkora kereslet, hogy folytassák. Pedig jó elgondolás volt.

Néztem a Game Master magazin honlapját, és oldalt belebotlok ilyen linkbe, hogy N-Zone, ott van Mario, na megnézem. Hát nagyon érdekes. Hivatalos magyar Nintendós oldalnak mondják magukat. Jó oldal egyébként, érdemes megnézni, csak kicsit nehéz benne eligazodni, de sok jó dolog van rajta. http://www.n-zone.hu

Újdonság, hogy lesz Super Mario Galaxy 2-ben is Super Guide. Ez már hivatalos. Ha olyan lesz, mint a New Super Mario Bros. Wii-ben akkor nem lesz baj. A Metroid Other M-ben nem lesz online módozat, valamint a következő hordozható Nintendo konzolba GPS-t, és 3G-t akarnak beletenni.

A Super Paper Mario teszt meg remélhetőleg egy új kezdet a blogban.

Szólj hozzá!