2018. április 26. 17:25 - supermario4ever

A régmúlt tisztázása

Jóformán az én nemzedékem, és a nálam idősebbek azok, akik látták, hogy a Nintendo bejött Magyarországra. Előtte jóformán Ausztriából lehetett beszerezni a Nintendo konzolokat és játékokat (mint megannyi elektronikai cikket) A magyarországi elterjedésben lényegében két dolog játszott közre. Az egyik, hogy a Stadlbauer 1991-ben bejött Magyarországra, a másik meg Dévényi Tibor műsora az Elektor Kalandor. Az utóbbiról szeretnék írni.

Játszottam már a Nintendo előtt is, hiszen volt Commodore Plus/4-es számítógépünk, azon volt néhány játék, amivel szerettem játszani. De igazán nagy hatással a Nintendo és Super Mario volt rám. Vele az Elektor Kalandorban találkoztam először. Onnantól szinte egy napot se hagytam ki, hogy lássam ezt a műsort és a játékot, és Dévényi Tibi bácsi pedig egyfajta... hát, nem is példakép volt, mert az erős, de ő volt az, aki megmutatta nekem a Nintendo világát, ezáltal nagyon sokáig felnéztem rá. Ezt erősítette a Három Kívánság, hiszen ott is megjelent a Nintendo, főleg Super Nintendo, de mellette olykor a Sega MegaDrive is feltűnt. Én meg csodálattal néztem a műsort, főleg azért, mert nem is kívánságokkal voltam "elfoglalva", hanem azok voltak az igazi adások számomra, amikor a Nintendo megjelent. Illetve egy reklám maradt meg bennem. Mivel később születtem, ezért nem a pöttyös labdás részeket láttam (ez számomra "újdonság" volt, csak jóval később láttam, hogy volt ilyen, amikor az M3-on ismételték a régi adásokat). Én már a '90-es években láttam a műsort, ahol az alábbi szöveget nyomatta Tibi bácsi:

Aki a leghangosabban tapsol, annak máris dobom a Chio Chipset!

Ez már annak idején is gyanús volt nekem, és 7-8 évesen azon gondolkodtam, hogy vajon honnan hallja Dévényi Tibi bácsi, hogy ki az, aki a leghangosabban tapsol, és hogy kinek kell dobni a Chio Chipset? Azzal zártam le magamban a dolgot, hogy hát kisgyerek vagyok, ha majd felnőtt leszek, majd biztosan én is hallani fogom, hogy ki az, aki a sokszáz tapsoló közül a leghangosabb. Itt vagyok 32 évesen, és nem tettem szert ezen képességre, és ahogy utána olvastam a dolgoknak, rájöttem, hogy rettenetesen meg voltam vezetve. Senki nem tapsolt leghangosabban, csak arról szólt a dolog, hogy zabáljon minden gyerek Chio Chipset. Ne legyen dietetikus Dévényi Tibi bácsi, de ahogy olvastam a műsor hátteréről, és hogy mikkel kritizálták a műsorvezetőt, úgy dőlt össze egy illúzió, és rá kellett jönnöm, hogy Dévényi Tibi bácsi adta nekem a Nintendót, de vele együtt adott még ezer illúziót, ugyanis én beismerem, hogy én mindent elhittem neki. Főleg azért, mert nem igazán foglalkoztam a kívánságokkal, csak azzal, hogy lássam a Nintendót.

Az első komolynak mondható kritika, amit olvastam, egy 576 Konzolban, egy félmondat, ahol Dévényi Tibi bácsi extrém hülye ruházatát tették szóvá valaminek okán, már nem emlékszem, hogy merült fel. Akkor már idősebb voltam, volt rálátásom a dolgokra, és akkor ahogy előhozakodtam a régi emlékeimmel, be kellett lássam, hogy tényleg nem a ruházata miatt szerettük Tibi bácsit. Aztán egyre-másra olvastam arról, hogy a műsorban hogy voltak megrendezve a kívánságok, és hogy mennyire voltak valósak. Azt Dévényi Tibi bácsi is elismeri a Három kívánság című könyvében, hogy a kívánságok közül válogattak, és azokat teljesítették, melyek látványosabbak voltak, a műsor szempontjából érdekesebbek. De igazából Puzsér Róbert: Sznobjektív műsora volt az, ami ténylegesen rávilágított a valóságra.

Ugyanis 1. helyre tette a 10 leghitványabb televíziós műsorvezető listáján. És igazából, hogy mennyire voltak megrendezettek a kívánságok, azért belátható, hogy nagyon. Az biztos, hogy az egyik legidétlenebb kívánságból sikerült bejátszani, és bizony volt ilyen is, ahol ha jobban "figyeltem volna", hogy a gyerek mit kíván, feltettem volna magamnak a kérdést, hogy biztos, hogy kívánnék ilyet, ha szerepelhetnék a műsorban? De voltak olyan kívánságok is, amikre rá lehet mondani, hogy azokat azért kérték, mert a '90-es években még nem volt internet, sőt a kereskedelmi TV-k is csak fokozatosan jöttek be, ezért ha magyarul akartunk TV-zni, egy darabig csak a Magyar Televízió egyes és kettes csatornája állt rendelkezésünkre még a rendszerváltás után is. És én emlékszem arra is, általános iskolában az osztálytársak nem feltétlen az aktuális rajzfilmről beszéltek, hanem a Dallas volt a téma, meg a Vészhelyzet, meg a Knight Rider. A kérések egy része az aktuálisan trendi műsorokkal, sorozatokkal volt kapcsolatos. Igazából én valahol logikusnak tartom, hogy egy gyerek ezekkel a sorozatokkal kapcsolatosan kértek kívánságokat, aztán hogy ezt hogy csűrték-csavarták, az más kérdés. Mert azt el tudom képzelni, hogy a gyerek épp csak annyi kívánt (már ha tényleg az a gyerek kívánta, akit láttunk a TV-ben), hogy találkozzon mondjuk George Clooney-val. Mondják neki a szerkesztők, hogy rendben van, egyébként is jön Magyarországra, de ezt valahogy érdekessé kell tenni. És hogy hozzáteszik, hogy a x termékből maradt egy rakással a gyárban, ezért mi lenne, ha mondjuk gombócevőversenyt rendeznénk? Mert hogy el volt árasztva reklámokkal a Három kívánság, az tény. És akkor nem beszéltem még az akkor aktuális előadókról, és arról a bizonyos "étlapról", amit szintén csak az M3-on láttam (legalábbis nem maradt meg az emlékeimben, hogy lett volna ilyen később is), de furcsán néztem, hogy fér meg egy helyen a Macskafogó meg a New Kids on the Block? Vagy Jason Donovan, hogy csak a legemlékezetesebbeket mondjam. És ahogy már felnőtt fejjel hallottam a gyerekek ovációját, ahogy Tibi bácsi tételesen sorolja fel az étlap tartalmát, azért felmerült bennem, hogy azért hitelesebben tessék "örülni" neki. Úgyhogy felnőtt fejjel már értem mi a baj a műsorral, és biztos, hogy gyerekként is értettem volna, ha nemcsak egyvalamire összpontosítottam volna.

Ráadásul az Elektor kalandor sem volt tiszta, mert az 576 KByte 1993. decemberi számában a csevegőben összegezték az évet, többek között olyat is írtak, hogy mögöttünk van egy gyanús múltú Elektor Kalandor. És ennyi, ezt nem részletezték már. Aztán, hogy előre tudható volt, hogy ki nyeri meg a főnyereményt az utazást Floridába, vagy bármi más, azt már nem tudom. Mert amúgy abban az évben nem sokkal karácsony előtt lett vége az Elektor Kalandornak.

Ezt most már el tudom képzelni, de elismerem, hogy ehhez kellett egy kis idő, mire helyretettem magamban a dolgokat, mert azt gondolom, hogy sokunknak volt Dévényi Tibor a gyerekkorának egy része, és hát ily módon szembesülni kellett azzal, hogy a gyerekkorunk egy része puszta hazugság volt. Én meg azzal, hogy csak a Nintendóra összpontosítottam, lényegében semmi mást nem csináltam, mint a koszos tóból kiemeltem a lótuszvirágot. A Nintendót megköszöntem Dévényi Tibi bácsinak, azzal adta meg a gyerekkoromat, meg életem legnagyobb rajongási tárgyát, aztán, hogy milyen műsorokat gyártott, vezetett, és hogy mennyit asszisztált ahhoz a rengeteg hazugsághoz, amit elénk tett a TV által, annak kapcsán meg számoljon el a lelkiismeretével, ha nem tette volna meg.

Szólj hozzá!
2013. december 19. 18:56 - supermario4ever

Egy kívánság

Ma Dévényi Tibor volt a vendég a ridikülben. Nagyon meglepődtem rajta, hogy pont ma, ugyanis most is emlékszem rá, hogy pontosan ma volt 20 éve az Elektor Kalandor utolsó adása, az a bizonyos adás, melyben Tibi bácsi bemutatta a Super Nintendót a Super Mario All-Stars játékkal. Nem akarok a műsorról részletesen írni, hiszen 3 éve már megtettem.

Engem lelkesít, hogy a közmédia holnap beindítja a retro csatornáját, az M3-at, mindenféle régi műsort elővesznek. Köztük lesz a Három kívánság is, melynek volt Nintendós vonatkozása, ugyanis többször is játszottak benne Super Nintendón, nagyon remélem, hogy láthatom ezeket a részeket is. De egyébként is kíváncsi vagyok rá, mert bennem a pöttyös labda egyáltalán nem maradt meg, csak utólag találkoztam vele paródiák formájában. Én azt jegyeztem meg nagyon, hogy amikor lement egy korábban felvett műsor, akkor Tibi bácsi mindig dobálta a Chio Chips-eket, és mindig ezt mondta: "Aki a leghangosabban tapsol, annak máris dobom a Chio Chips-et!" Elgondolkodtam rajta gyerekként, hogy honnan tudja, hogy ki tapsol a leghangosabban? Aztán elkönyveltem magamban, hogy majd ha felnőtt leszek, akkor majd én is ki fogom hallani. Persze most már tudom, hogy csak úgy dobálta, amerre látta. De iszonyú reklámokat csinált bizonyos termékeknek. A kívánságokat kérő gyerekek mindig Fruit Tella csomagot kaptak. Ez ma már ha jól tudom, nem létezik, eper ízű olvadós cukorka volt. Most olvastam így gyorsan a műsorról, 1985-2000 között volt, lehet, hogy az első években volt a piros pöttyös labda.

Mindenképpen nézni fogom a műsort, nagyon érdekel, hogy milyen volt. De van még egy pár műsor, ami érdekelni fog M3-on. Például a Játék Határok Nélkül már a kezdetektől lesz, ezt is nagyon szerettem gyerekkoromban, meg sok '80-as évek beli vetélkedőt reklámoztak, ezek is érdekelnek, hogy milyeneket találtak ki annak idején, és milyen volt ezeknek a megvalósításuk.

De ha én is kívánhatnék Dévényi Tibi bácsitól, akkor az az, hogy adják le újra az Elektor Kalandor részeket. Nekem azokat látnom kell, látni akarom a gyökereit, honnan is ered a videojátékos rajongásom. Újra meg akarom élni azokat a pillanatokat, amikor csodálva néztem, ahogy Mariót irányítják, és az volt minden álmom, hogy játsszak vele. Mondjuk a jogi dolgokon gondolkodom, hogy mennyire lehetséges, ugyanis ebben is tengernyi dolgokat reklámoztak. Elég csak arra gondolni, hogy a Mario játékban játszva 10.000 pontonként kapott a telefonáló valami ajándékot, és persze mondani kellett, hogy kiknek támogatásával. És persze a végén is mondani kellett, hogy az Új Magyarország című napilapban (ez sem létezik már) lehetett jelentkezni. Na majd meglátjuk. De az biztos, hogy az egyik legnagyobb álmom válna valóra, ha újra láthatnám.

Szólj hozzá!
2010. december 03. 17:09 - supermario4ever

Super Mario All-Stars

Tulajdonképpen nem sokat tudtam aludni éjszaka, olyan 5 órát... Annyira izgatott voltam az All-Stars miatt. Okui Masami: Key dalának hallgatása mellett emlékeztem meg magamban a 17 évvel ezelőtti történésekre. Lehet, hogy furcsának hangozhat, de amikor megkaptam 1993. decemberében az All-Stars bundle-ös SNES-emet, olyan szinten emlékszem rá, mintha tegnap történt volna. Egy korábbi blogpostomban már megemlékeztem Dévényi Tibor Elektor Kalandor műsorára, viszont annak utolsó adására (szándékosan) nem tértem ki. Itt mutatta meg a Super Mario All-Stars pakkos Super Nintendót. Én konkrétan akkor láttam először SNES-t. És ott mutatták be a nagynyilvánosság előtt a Super Mario All-Starst. Hát amennyire egy 7 éves gyerek csodálkozhat, annyira néztem ámulattal a játékot. Iszonyatosan tetszett. Közvetlenül a december 24-e előtti vasárnapi napon volt, azt hiszem, az december 19 volt 1993-ban, de nekem valami miatt mindig 21-e jut eszembe. De lényegtelen is. Az egész műsornak az volt a lényege, hogy aki az egész játékfolyam alatt (tehát kb. 1990-1993 között) a leges legtöbb pontot összegyűjtötte, az nyert egy utazást Floridába, Miamiba. Végül ketten nyertek. Még arra is emlékszem, hogy egy 10 éves, és egy 8 éves srác nyerték meg, és ő voltak bent a stúdióban, ők játszottak az All-Starral, azon belül is a Lost Levelsszel. A 10 éves srác, az gond nélkül végigjutott az első pályán, aztán átadta a controllert, a kisebbik fiú elvérzett a 2. pályán. ^^' Viszont a 3. és a 4. helyezett sem maradt nyeremény nélkül, ők kapták meg a Super Nintendót. Én már akkor elköveltem magamban, hogy a Super Nintendónak jobban örülnék, mint az utazásnak. :D Ez a műsor olyan 10-15 perces volt, és még aznap mondtam anyámnak, hogy de jó lenne, ha lenne egy ilyen nekem. Hív, hogy menjek vele, és basszus, elővette ugyanazt az SNES-t, amit a TV-ben láttam. :D Azt az örömöt és boldogságot a mai napig nem tudom leírni. Ahogy kivettem a dobozából, összekötötték nekem TV-re, és ahogy játszottam vele. Ez amíg élek, örök emlék marad számomra, és ezt senki nem veheti el tőlem!

De térjünk vissza a mai napra, mert megvettem magamnak az All-Starst Wiire is, de ahogy megkaptam, az se minden napi. Ha lehet ilyet mondani, az utolsó utáni példányt szereztem be, amit még el lehetett érni. :D Úgy volt, hogy ahogy írtam az előző postomban, 10 órakor indultam el, először a Duna Plázában levő Saturn felé vettem az irányt. Itt még nem volt egy darab sem. Kerestem azt az eladót, akinek a játékok a reszortja, de nem találtam meg. A Saturn kiszolgálásból nálam mindig elégtelenre vizsgázik... Átmentem a Nyugatiba, először a WestEndbe, az ottani 576-ba még nem érkezett meg, a Media Marktban meg épp pakolták ki a napi árut. Megkérdezem a játékokért felelős eladót, hogy van-e. Hátramegy, megnézi, mondja, hogy nem kaptak, eltolták a megjelenést a jövő hétre. Kicsit ideges lettem... "Ne csinálják ezt velem!" mondtam magamban. Elmentem a Multiformatba, ők se kaptak még. Mondtam nekik, hogy elvileg ma lenne a hivatalos megjelenés, akkor még jobban a fejét csóválja, hogy biztosan nem kaptak még... De bosszantott, hogy tényleg nem kaptak volna még ma? Ezért elmetróztam a Budai Game Parkba. Ott azt mondta az eladó, hogy kapnak, de csak azoknak jut, akik előrendelték. És most jön a nagy DE!!! Az egyik előrendelő, akinek ma járna (még az előrendelők közül sem kapja meg mindenki), azt mondta, hogy csak a jövő héten tudná átvenni. Az eladó megbeszélte vele, hogy itt vagyok én, aki nagyon szeretné az All-Starst, és ha neki úgyis jövő hétre kell, akkor nem-e lehetne, hogy én megvenném? Mondta a hölgy, hogy igen, azzal a kikötéssel, hogy jövő péntekig biztosan megkapja, mert neki addigra 100%-ra kell. Az eladó biztosította őt arról, hogy addig jön új szállítmány. Úgyhogy megkaptam az ő példányát. ^^ Vártuk a főnököt, Zolit, hogy hozza a mai szállítmányt, köztük volt az All-Stars. Azt mondta, hogy nagy szerencsém van, mert Kelet-Európába ez a játék valamiért nehezen jut el, és ők is keveset kaptak, és hogy az első pár szállítmány biztos, hogy csak előrendelteknek jut. Hoztak Donkey Kong Country Returnst is. Nagyon szépen néz ki, de annak beszerzését elnapolom... pontosabba elévelem, mert idén már biztos, hogy nem jut rá pénz, hacsak rám nem szakad a Magyar Nemzeti Bank. Tehát így jutottam nagy szerencsével egy példányhoz. ^^

Nagyon szép már a doboza is, de milyen belül? Azt kell mondjam, hogy a Nintendo kitett önmagáért! Már a lemez borítója is nagyon tetszetős, a zenei CD-t tartalmazó borító is élőben, hogy korabeli TV-n megy a NES-en a Super Mario Bros. már az se semmi, de a Booklet... Azzal nyit, hogy Miyamotóról egy kép, hogy ül az asztalánál, és előtte az összes Mario játék! Az úgy rendesen meglepett, de nagyon örültem neki! Teljesen gyermeki bologsággal ittam minden egyes oldalát a Bookletnek, annyira jól néz ki, dizájnos, hihetetlen jól el van rendezve, és az is nagy durranás, hogy minden egyes Mario játék mellett van egy rövid kis élménybeszámoló, Miyamotótól, Koji Kondótól, a zeneszerzőtől, és Takashi Tezukától a főmenedzsertől egy pár soros élménybeszámoló, hogy kinek milyen volt készíteni az adott játékot. Mindezt a saját Miijükkel illusztrálva! :D Szóval a Booklet minden téren felülmúlta a várakozásaimat. A lemez tartalmát már közöltem korábban, kicsit rossz, hogy 25 perces, de most ez izgat a legkevésbé. ^^' Ezt még az Árkádban néztem meg. És azért tényleg nem semmi, ahogy Miyamaoto ott ül a Mario játékok előtt, kezében egy Mario műanyag figurával. Hát büszke is lehet magára, mert amit tett a videojáték-történelemben a Mario játékokkal... Párját ritkítja! Erről történelem könyvekben fognak megemlékezni! Sajnos még nem mehettem haza, mert be kellett mennem az iskolába Számvitel órára. Gondolom, mondanom sem kell, hogy életem leghosszabb Számvitel órája volt a mostani. -_- De túléltem! :D És szinte rohantam haza, hogy kipróbáljam a játékot.

Nagyon jó élmény ismét újra játszani vele. ^^ Most csak egy kicsit játszottam a Super Mario Bros-szal, de már ennyi is elég volt a régi élmények visszahozására. Kicsit tényleg olyan érzésem van, mintha visszarepültünk volna az időben. ^^ Még akkor is, ha már sokat változott a világ, és az ősi, klasszikus Super Mario Bros.-t már rutinból nyesem végig. Most a The Lost Levelst fogom elővenni. Itt biztos sikerülni fog a végigjátszás, mert pályánként lehet menteni, nem úgy, mint a Virtual Console-on, hogy világonként kell újra kezdeni ha végleg meghaltál. A Super Mario Bros. 2 meg jó, szeretem, de korántsem annyira, mint a többit. A Super Mario Bros. 3 meg számomra örök klasszikus, és SNES grafikával sokkal szebb! De nekem az összes régi Mario játék sokkal jobban tetszik SNES grafikával. Nem csak azért, mert technikailag jobb, hanem mert annyira hangulatos! Nekem nagyon tetszik. Sőt, majdhogynem az összes SNES játék grafikája közül az All-Starsé tetszik a legjobban! Nagyon hangulatos szerintem.

Még álljon itt egy kép a teljes All-Stars gyűjteményemről. A nagy doboznak azért a hátulját fényképeztem le, mert gyerekkori hülyeségemből kifolyólag összefirkáltam. -_-' Meg ki is fakult, és szerintem a hátulja sokkal menőbb. Bár azért meglátszik rajta a majdnem 17 éves, kissé viseletes állapotban van. ^^' Megvan a kazettának a doboza is, és kétféle leírás van meg. Az alul levő videokazetta úgy tudom, hogy csak Angliában jelent meg. Pár éve tettem szert rá az eBayen, ilyen trükköket mond el a játékból, meg egyéb dolgok vannak benne, pl. StarWing videóteszt. Hogy miért, ne kérdezzétek... De jó kazetta végül is.

Ennyi lenne az All-Stars élménybeszámoló, most megyek vissza tovább játszani vele. Azt hiszem, lesz egy álmatlan éjszakám! :D

2 komment
2010. október 21. 11:32 - supermario4ever

A magyar Nintendo-kultúra őse: Elektor Kalandor

Még a Zeldás blogban elmélkedtem erről a műsorról, de újabb videók kerültek fel a YouTube-ra, ennek alkalmából mindenképp szeretnék megemlékezni a műsorról, mi volt az, ami közel 20 éve annyi gyereket vezetett be a Nintendo és Mario világába. Ez az Elektor Kalandor volt, mely 1990-1993 között ment a TV1-es csatornán minden hétköznap 17:30-kor. A műsor csak pár perces volt, de nekem már ez is elég volt ahhoz, Nintendo-rajongó legyek. Ekkor indult el nemcsak bennem, hanem akkor sok gyerekben valami egészen egyedi, ami talán sokak életét meghatározza ma is. Amit Dévényi Tibi bácsi elindított, és az 576 egy új úton, de folytatta. Ezekben az időkben igazi konzol-őrület indult meg, és sorra nyíltak a konzolüzletek, ahol nemcsak vásárolni, hanem kölcsönözni is lehetett. Akkoriban ez nagy divat volt, mivel akkor is kb. 10.000 forint volt egy-egy játék, de az akkori árszínvonalhoz viszonyítva az ma kb. 30-40.000 forintot ér, így talán érthető, hogy miért engedhették meg maguknak kevesen, hogy játékokat vegyenek. De 24 órára 3-400 forintért bárki hozzáférhetett az új játékokhoz, és mivel ekkor még híre sem volt a letöltésnek, nagy üzlet volt. És nem volt szükség fórumra, hogy konzolos barátokra leljünk, ilyen helyeken beszélgettünk, osztottuk meg egymással az élményeinket. Persze ma már teljesen más idők járnak.

Visszatérve a műsorra, később megjelent egy könyv Dévényi Tibor: Három kívánság címmel, ebben részletesen leírja, hogy készült egy-egy Elektor Kalandor adás. Egyenesen Japánig ment el, hogy az ottani Nintendóval kötötte meg a licensz-szerződést  műsorra. Dévényi Tibi bácsi itt megírja a könyvben, hogy szerinte nem jó üzletemberek a japánok, mert alapból teljesen másképp képzelik el a dolgokat. Azt is megírta, hogy eredetileg választása volt a Nintendo és a Sega között (Sega esetében nyilván Sonic lett volna), de azért döntött a Nintendo mellett, mert az népszerűbb volt nálunk. Hogy ment egy ilyen műsor kivitelezése? Még mindenkinek vezetékes telefonja volt a '90-es évek elején, sőt, sokaknak mág csak tárcsázós telefonjuk volt, a nyomógombos ekkor még újdonság volt. És mindig az a család, amelyik aznap játszott, kiment hozzá a stáb, és ha nem volt nyomógombos telefon, akkor ők biztosítottak egyet, és Mario a telefon nyomógombjaival mozgott a TV-ben, ezt láthattuk mi. A 4-es gombbal megy balra, a 6-ossal jobbra, és vagy a 2-essel, vagy 5-össel ugrik, erre már nem emlékszem pontosan. De ez a technikai megoldás 20 éve nagyon modernnek számított, a '80-as évek legvégén jöttek divatba a telefonos játékok (pl. Ötöd-ölő, Torpedó), amikorra már technikailag kivitelezhetővé vált, de hogy ennyire interaktív legyen, abban az Elektor Kalandor volt az első.

Három évig ment, 1993. december 21-én volt az utolsó adás. Ugyanis az egész műsorsorozat egy nyereményjáték volt. Mindenkinek számon tartották, hogy a játékban ki mennyi pontot gyűjtött össze, és aki a legtöbbet gyűjtötte, az nyert egy utazást Floridába 1994 nyarára, ha jól tudom. És a két győztes (két gyerek jutott ki végül) 1993. december 21-én mutatta be a Super Mario All-Stars pak Super Nintendót, és játszottak is rajta. Amikor először megláttam, az olyan élmény volt számomra, amit szavakba nem tudok önteni, ezért szeretem a mai napig is annyira a Super Mario All-Starst, és pont akkor kaptam meg karácsonyra a Super Nintendót, pont ugyanazzal a pakkal. És számomra ez az élmény, amit kaptam, ez olyan, amit azóta egy Nintendo játék sem tudott megközelíteni, és hogy pont karácsony táján jelenik meg Wiire a "remake", ezért mondtam azt, hogy reneszánszát élheti idén a 17 évvel ezelőtti karácsony.

Beraknám ide azt a pár videót amit találtam a műsorról:

http://www.youtube.com/watch?v=1wF-XbmnVGc
(Egy adás 1993. júniusából)
http://www.youtube.com/watch?v=VpvpUPwBJKU
(4:40-től van itt a műsor, először csak a hang, majd olyan 7:50 körülre jön elő a kép)
http://www.youtube.com/watch?v=TklBy0n4Uag
(Egy pár másodperc az Elektor Kalandor végefőcíméből)

Szólj hozzá!