2010. szeptember 06. 21:03 - supermario4ever

Suara és a Shounen-ai

Amikor nagyon kerestem Suara: MOON PHASE dalának a szövegét, akkor nagyon meglepett, hogy sehol nem találtam meg. Az egy dolog, hogy a "Yumeji" CD-nek csak az SACD verzióján lelhető fel, de én ennél azért ismertebbnek véltem az énekesnőt, hogy ennyire ne lehessen fellelni a dalszövegeit. A keresés elsődleges oka, hogy végre elkészítsem a kfn fájlt a dalból, és az őszi MondoConon elénekelhessem hagyományoson. Ami végül el is készült, így addig fogom "csapni az asztalt", míg nem énekelhetem fel. ^^' Ugyanis kicsit nehezményezik, ha only vocal dalt énekel valaki, tehát nincs hivatalos instrumental verziója.

Rákerestem kicsit jobban a dalra, nem igaz, hogy ne legyen meg. A wikipedia elmondása szerint ez egy PC játék ending dala, mely a Shizuku névre hallgat, annak a remake verziójából. Na gondoltam, ez is olyan Visual Novel, amelyből Japánban kismillió fellelhető, tehát valószínűsíthetőleg szerelem a fő téma, esetleg szex társul mellé. No most rákeresek a játékra, már csak annak reményében is, hogy ha kijött valami OST CD, akkor HÁTHA rajta van az off vocal version. Ki tudja. Rákerestem, és döbbenten látom, hogy ez egy Boy's Love Visual Novel. o_O Az eredeti verziója a játéknak még 1996-ban jelent meg még DOS-ra, és az rendes fiú-lány visual novel volt. De még soha nem hallottam Shounen-ai PC játékról. Aki esetleg nem tudná a Shounen-ai a két fiú közötti szerelem japánul. Egyáltalán nem ítélem el a homoszexualitást, de egy kicsit szíven ütött, hogy hova tartozik ez a dal. Ismervén a dalt, azt hittem, hogy ez egy teljesen "lágy" Visual novel lesz, és talán nem is lesz baj, hogy beteszek egy-két max. sejtető képet, max. a conon néznének ferde szemmel rám, hogy egy ferde hajlamú játék dalát éneklem. Rákerestem és durvább képeket adott be... úgyhogy úgy döntöttem, hogy akkor ezt ejtjük, így csak Suara képek kerültek a kfn-be.

De mindegy, hogy miféle játék dala, nekem akkor is az egyik legszebb szerelmes dal marad.

Címkék: Suara Shizuku
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása