2018. szeptember 23. 23:53 - supermario4ever

Super Smash Bros. játékok rangsorolása

A NintendoLife kitett egy listát az eddig megjelent 5 Super Smash Bros. játékot rangsorolták. Mindenképp érdekes volt olvasni. Most, hogy jobban benne vagyok a Smash Bros. játékokban, jobban hozzá is tudok szólni. Gondolom, mindenki a Switch játékot várja a Super Smash Bros. Ultimate-et, ezért is is aktuális beszélni ismét a játéksorozatról, visszanézni, hogy milyenek voltak az előzők, és mire számíthatunk. Én egyelőre nem számítok semmire, egyelőre egy Switchre szeretnék számítani, és utána számolom majd, hogy milyen lehet az Ultimate. Addig is nézzük át a listát.

Vagyis saját listát írnék, ami némileg különbözne a NintendoLife listájától. Volt szerencsénmmind az 5 Smash Bros.-hoz, így a lista is menni fog. Nálam így nézne ki:

5. Super Smash Bros.

gfs_28035_2_10.jpgAz, hogy a Nintendo 64-es rész az utolsó, nem is kérdés. Olyan ez, mint egy rockegyüttes 1. albuma, mely legtöbbször kísérletező jellegű, de lehet hallani, hogy ebből még nagy dolog lesz.. Valamit próbálkoztak, maga a játék nem rossz, de igazából még Nintendo 64-es játékok között sem kiemelkedő. Csúnya a grafikája, kidolgozatlanok a karakterek (vessétek össze például a Mario Party 2-vel), a harc is meglehetősen kezdetleges. A zenéjére rámondhatjuk, hogy Nintendo 64-re nem lehetett jobbat csinálni, mert mégiscsak kazettás a rendszer, kicsi memóriával. De ennél a játéknál látszik meg, hogy mennyivel több lett volna, ha már a Nintendo 64 is CD-s lett volna. Legalább a zene sokkal jobb lett volna, nem beszélve a több karakterről, pályáról, lehetőségről. Kérdés, hogy tényleg ennyire tervezték a Nintendo 64-es SSB-t, mint amit kaptunk eredményül, vagy már akkor is többet akartak ebből kihozni? Jó eséllyel igen, mert a GameCube-os rész szinte a konzollal együtt jelent meg, tehát az tekinthető a Nintendo 64-es játék javított változatának. Azért érdemes játszani, hogy lássuk, honnan indult a sorozat, de másra nem igazán. Ráadásul ritka mivolta miatt az utóbbi időkben eléggé drágán lehet beszerezni. De letette az alapokat arra, hogy egy nagyon jó játéksorozat legyen a későbbiekre.

4. Super Smash Bros. for Nintendo 3DS

super_smash_bros_for_nintendo_3ds.jpgAztán óriási minőségi ugrás. Sokan felvetik kérdésként, hogy alkalmas-e kézikonzolra egy Super Smash Bros. játék. A Nintendo 3DS bebizonyította, hogy némi kompromisszummal, de lehetséges. De ennek már megvan az a minősége és hangulata, amivel játékra inspirál. Többen is élvezetes szabadtéren, utazás közben, összejöveteleken. Egyedüli hátránya, hogy sima Nintendo 3DS-en nagyon lassan indul be, ezt a játékot inkább New Nintendo 3DS-en érdemes játszani. Egyébként jól kidoldogott, jól néznek ki a karakterek, és külön jó dolog, hogy itt a handheld játékokból vannak pályák, sok nagyon ötletes. A zenét viszont nem igazán szeretem.

3. Super Smash Bros. Melee

super_smash_bros_melee.jpgA túl hamar megjelent játékok listáját bővíti a GameCube-os rész, hiszen nyitócím volt a konzolon. Ez érezhető is, a mai játékokhoz képest kevésbé kidolgozott. A mozgások túl gyorsak, pont emiatt nehezebb irányítani őket. Bár annak jó, aki szereti a ninja-mozgásokat, én például az utóbbi időkben gyakrabban csinálom azt, hogy hirtelen hátrafordulok, és úgy támadok. Erre nagyon jó a Melee. Na meg azért is van a 3. helyen, mert hibái ide vagy oda, hihetetlenül hangulatos játék, ez volt az első olyan Smash Bros. játék, ahol igazán átjött az, hogy miért is olyan jó ez a sorozat. Órákig játszottuk anélkül, hogy meguntuk volna. Nem utolsósorban a zenéje is valami hihetetlen jóra sikeredett. Pontosan erre gondoltam, hogy miért rossz, hogy a Nintendo 64 nem CD-s, ha már annak is optikai meghajtója lett volna, akkor hasonló hangszerelésű zenéket élvezhettünk volna ott is. Sőt, talán maga a játéksorozat is így kezdte volna. Nagyon jót tett a játéknak az élő hangzás. Egyáltalán nem hangzik erőltetettnek, mint a Mario Kart 8-ban, nagyon ideillik, nagyban emeli a játék hangulatát. Önmagában is élmény hallgatni a zenéket, nagyon átjön úgy is a feeling. Lehetőségekből is sokkal több van. Ami hátrány, hogy néhány karakter itt sem lett eléggé kidolgozva. Yoshi például nagyon ronda lett, Luigi is Mario-hasonmás, mint a '80-as években.

2. Super Smash Bros. Brawl

super_smash_bros_brawl.jpgKülönös sorsra jutott a játék. Amikor 2007 végén bejelentették, messiásként vártuk a játékot, a hivatalos weboldalt is napi szinten frissítették, ittuk az információkat róla. Aztán, amikor megjelent, akkor is imádtuk, rengeteget játszottunk vele. Mindenben jobb lett, mint az elődje. Lassabb is lett (sokaknek ez fekszik inkább), sokkal kidolgozottabb lett. Nem utolsósorban ezen már lehetett érezni, hogy ez a játékot tudatosan úgy fejlesztették, hogy ez egy Smash Bros. játék, amit a Nintendo rajongók nagyjának egyik kedvenc sorozata. Nem mondható spontánnak a játék, de ez nagyon jót tett neki, mert pont emiatt fejlesztették nagyon sokáig. A Nintendo tudatosan akart egy mindennél jobb Smash Bros.-t kiadni a kezéből, és ez sikerült is. Nemcsak hogy eszméletlenül hangulatos a többjátékos meccsekre érdemes gondolni (bár az online része elég sokat akadozott), de az egyedüli játékra is nagyon ráfókuszáltak. Elég csak a Subspace Emissary-re gondolni, amit emlékeim szerint több, mint 10 óra végigjátszani. A pályák nagyon hangulatosak voltak, a harcok is sokkal jobbak voltak a kibővült lehetőségeknek köszönhetően. Köszönjük a Smash labdát! Rengeteg játékóra van még nekem is ebben a játékban. Csak aztán az volt az érdekes, hogy utána, ahogy jöttek egyre másra az újabb játékok, úgy merült ez a feledés homályába. Nagy kár érte, pedig nagyon jó volt.

1. Super Smash Bros. for Wii U

super_smash_bros_for_wii_u_wiiu.pngA Super Smash Bros. Brawl javított változata, ha élhetek ezzel a kifejezéssel. Egy biztos, hogy amin lehet, azon még tovább csiszoltak, és az új lehetőségek is sokat lendítettek a játék minőségén. Amit viszont visszaesésnek érzékelek, és emiatt nem tökéletes a játék, az a zene. Nem tudom, ki hogy van vele, de meghallgattam egyszer a hivatalos Super Smash Bros. for Wii U / Nintendo 3DS játékzene albumot, és kifejezetten rosszul éreztem magam. Depresszívnek éreztem a zenét, olyan semmilyennek. Ennek ellenére ez nem ront a játékélményen. Nagyon jók a harcok, és a grafika is nemcsak azért gyönyörű, mert Full HD-s, hanem mert a színek is erősek, élénkek, minden részletességében ki van dolgozva. Mondjuk a Wii U-s Smash Bros.-tól ez el is várható, hiszen nagy tárolókapacitású a lemez, használják ki a végsőkig. Van olyan, hogy a grafika önmagában emeli a játékélményt. Ez figyelhető meg itt is. Kár, hogy a Wii U sikertelensége a játék ismertségére is rányomta a bélyegét.

Hogy hol lesz ezek után a Super Smash Bros. Ultimate, ez még kérdéses. Jóslatokba nem akarok bocsátkozni. Az biztos, hogy nagyon fogadkozik a Nintendo, visszahoz mindenkit, épp, hogy meg nem ígérik, hogy készül az újabb világ legjobb játéka. Minden ki fog derülni decemberben.

Szólj hozzá!
2018. július 29. 16:31 - supermario4ever

Szegedi Super Smash Bros. bajnokság

Ma volt a Super Smash Bros. bajnokság Szegeden, amit Nyíregyházáról szervezett RetroSpidey és BRex. És hát mit is mondhatnék? Eszméletlenül hangulatos volt. Ez az, amire azt mondom, hogy az utóbbi évek egyik legjobb találkozója volt.

És egész jól bírtam ahhoz képest, hogy semmit nem aludtam előző éjjel. Már az utazás Szegedre is élmény volt, mivel nagyon szeretek vonatozni. Narival és OctoZakyval utaztunk együtt. Kőbánya-Kispestről indultunk, az odaút nem volt annyira "közösségi", OctoZaky még aludt a vonaton, Nari és én meg külön-külön játszottunk. Narinak kölcsönadtam a New Super Mario Bros. 2-t, aki egyöltő helyében (rövidítésekkel) végigjátszotta a játékot. Én meg a Mario Kart: Super Circuit-ban erősítettem, utána meg F-Zero: Maximum Velocity-ben élesztettem újjá a tudásomat. Amikor már Szeged közelében voltunk, akkor már jobban beszélgettünk, Szatymaznál leszállt az a srác, aki jó eséllyel közös beszélgetéseink gátja volt.

Amikor leszálltunk, akkor én nézegettem Google Maps-en, hogy merre is kell pontosan menni. Szeretem mondogatni a többieknek, hogy naaagyon messze van, még extrém sokat kell gyalogolni. Persze szó nem volt ilyenről, negyed óra alatt a LVL UP eSport bárba értünk. Bent RetroSpidey írta már fel a jelentkezőket. Mentünk le, már voltak is néhányan. Ahogy láttam ug Super Mario Kartozik SNES Classic Mini-n, azonnal tudtam, hogy az első dolgom kihívni őt egy meccsre, hogy összemérjük a tudásunkat. Bevállalta örömmel, de hát azért ebben a Mario Kart-ban hívtam őt versenyezni, mert ebben én vagyok a jobb. Én is nyertem meg a versenyt.

De sok játékra nem volt idő, mert RetroSpidey már hívta a versenyre jelentkezetteket, kezdődött a bajnokság. 12-en voltunk, nem a kettő hatványa, ezért úgy oldották meg, hogy párosban játszottunk, innen továbbjutott a legjobb 6, majd a hat versenyző 2-2 hármas csapatban játszott, és itt az volt, hogy a harmadik helyezett kiesett, és a két második helyezett harcolt külön a 3. helyért, a két győztes meg az első helyért. Nagyon jó ötlet, így nem is kell, hogy feltétlen 8-an vagy 16-an legyünk, hanem így is meg lehet oldani, és igazságos is volt. Mindenki húzott egy sorszámot, és az utána következővel párbajozott. Talán a 4-es számot húztam itt, arra emlékszem, hogy egy olyan sráccal párbajoztam, aki bevallotta, hogy nagyon rég nem játszott a játékkal. Én is hasonlóképp, úgyhogy azonos esélyekkel indultunk. Én Toon Linkkel játszottam. Ha Smash Bros, akkor vagy Young Link (Melee) vagy Toon Link (Brawl, Wii U, 3DS) a választásom. Erősek, könnyen irányíthatók, és gyorsak. Úgy volt a verseny, hogy 5 perces meccs, és itt aki nyert, az jut tovább. Nagyon figyeltem, beleadtam minden tudásomat, és csodák csodájára én jutottam tovább.

Már ennek is rettenetesen örültem, ugyanis az esélytelenek nyugalmával indultam. Azt mondtam magamban, hogy ha továbbjutok az első körből, akkor már győztesnek kiáltom ki magam, mert ez tőlem átlagon felüli teljesítmény. Ez megtörtént. ^^ Érdekes amúgy, mert péntek este beszélgettem Spartacusszal és Sparrow-val, egyrészt bár tudtam, hogy nincs esély, de hogy mégis, ha gondolják, jöjjenek el. Nem tudtak, de beszéltük, hogy ők sem valami jók Smash Bros.-ban. Pedig totál úgy emlékeztem, hogy ők helyben hagynak mindenkit a játékban. De mondták, hogy ők sem valami jók. Úgyhogy nem önsajnáltatásból, de tényleg valahova az utolsók közé rangsoroltam magam. Ezek szerint alábecsültem magam. Nagyon furcsa érzés volt, 2006 óta játszok Smash Bros.-szal, talán most éreztem először úgy igazán lelkesedést a játék kapcsán. És most bántam meg, hogy eladtam a Wii-s, Wii U-s, és 3DS-es Smash Bros.-t. Fiatal voltam, és kellett a pénz. :D Komolyra fordítva a szót, tényleg kellett a pénz, és néztem, hogy mi az, amiről legkisebb fájdalommal válnék meg, és többek között a Smash Bros.-okra esett a választásom, illetve azokra a Nintendo 3DS játékokból adtam el néhányat, melyeket megvettem digitálisan. Most már bánom, és már visszavenném őket. A Super Smash Bros. Melee itt van, régi TV, GameCube-ot rá lehet kötni, és mehet a bunyó. Majd szólok embereknek, és akkor lehet együtt játszani. Kipróbálom, hol tartok a játékban, mennyit kell fejlődnöm.

Az első és második forduló között volt egy félórás ebédszünet, ezalatt bagszi, ug, Zsuzsmo és én Mario Kart 8 Deluxe-szel játszottunk. Azalatt OctoZaky a régi TV-m távirányítóját csinálta meg. Ahogy írtam a POWER gomb nem működik, és mondta, hogy hozzam el, meg próbálja csinálni. Eleinte nem sikerült. Láttam, hogy nagyon próbálkozott vele, mindent megtett, de semmi. Aztán eszébe jutott, hogy az apja hátha tud valamit, és tőle kért segítséget. De azt mondta max. 5% esélyt ad a sikerre. Én már elfogadtam, hogy nem fogja tudni megcsinálni, de egy Mario Kart meccs alatt azzal jött oda hozzám, hogy megcsinálta, és működik. Annyira ledöbbentem, hogy egy percig nem tudtam értelmeset megszólalni. Bagszi és ug-ék már ott röhögtek rajtam, mire nagy nehezen valamit meg tudtam szólalni. Én is akkorát röhögtem magamon, hogy pár percig nem tértem magamhoz, de egy józanabb pillanatomban OctoZaky megmutatta a telefonján, hogy működik a távirányító, és tényleg. Aztán ug bevallotta, hogy szoktak tőlem Zsuzsmóval egymás között idézgetni, amit tőlem hallottak. Szóval így állunk. Igen, egyébként előfordul nálam, hogy hajlamos vagyok egyrészt olyan szót használni az adott szituációban, melynek egy szinonímája illik inkább oda, vagy olyan hangsúlyozással, hogy más értelme lenne. Ezzel szoktam derűs perceket okozni. Van úgy, hogy szándékosan csinálom ezt, de van olyan, hogy spontán ez jön ki belőlem.

A második fordulóban, tehát hárman játszottunk együtt. Én BRex-szel és GeriMannel voltam egy csapatban. Itt is öt perces keretben, aki a legjobb volt. Itt sajnos kiestem, mert mind a ketten jobbak voltak nálam, de szoros volt itt is a verseny. Közülünk BRex volt az első, így ő harcolt a végső győzelemért, GeriMan meg a harmadik helyért ment tovább. De kettejük között volt egy Sudden Death is, na innen tudtam, hogy én estem ki, mert az látszott, hogy ők ketten aktívabbak voltak. De nem bántam, mert nagyon jó élmény volt a verseny, és az, hogy az átlagosnál jobban szerepeltem. Úgyhogy köszönöm szépen a versenyt, fantasztikus volt. Ezután én visszamentem bagsziékhoz, és folytattam a Mario Kartot, de egy idő után után átadtam másnak a controllert, mert beállt egy mélypont, és majdnem játék közben is bealudtam. Inkább tényleg aludtam egy kicsit, amennyire lehet.

A verseny vége után eredményt hirdettek. Nari nyerte meg, övé lett a főnyeremény, egy Diddy Kong Amiibo és egy Donkey Kong Country Returns 3D játék. És a nyereményeket a Game Park ajánlotta fel, akik fantasztikusak voltak, hogy vidéki rendezvényt támogattak. Egyébként promotálhatták magukat jobban. Promós anyagok, prospektusok, aztán lehet, hogy lenne, aki rendelne tőlük, ha szétnézne náluk.

Aztán annyira már nem volt érdekesség, inkább egyéni játék volt. Egy-egy Mario Kart, de amúgy 18 órakor már készülődött mindenki. RetroSpidey rengeteg sok általa készített nyakláncot osztott szét a részt vevők között. Rengeteget dolgozott velük, és jó volt őket együtt látni, mert nagyon szép munka volt. Mondta is, hogy egyik nagy álma, hogy ez legyen a fő foglalkozása, hogy ezek készítéséből meg tudjon élni, mert imádja csinálni őket. Egyet bakizott itt az enyéimek között, a Toon Link nyaklánc, amit megcsinált, azt mosolygósra csinálta, pedig ott dühös az arca. De minden más nagyon szép munka volt. Amikor kimentünk, csináltunk egy közös képet, és még kint beszélgettünk sokat. Amikor láttuk, hogy esőre áll az idő, akkor indultunk el. Narival együtt jöttünk vissza Pestre. 19.45-kor indult a vonat vissza, 22 órára be Kőbánya-Kispestre. Visszaúton többet beszélgettünk, meg megcsinált a Super Mario 3D Land-ben többszáz életes trükköt. Persze így könnyű 1000 életig felmenni. Konkrétan három koronáig vitte fel az életet, az bőven 1000 fölött van. Pontosan 1110 élet a maximum (ezt hozta ki a három koronával). Kicsit féltem egyébként tőle, mert megivott valami erősebb sört, és berúgott tőle. Ontotta magából a perverz vicceket, amikor ő, Retrospidey, BRex Mario Kartoztak. Aggódtam, hogy estére még mindig részeg lesz, és nem akartam vlee így utazni. Meg is kérdeztem Lernie-t, hogy nem aludhatna ő is nála? Viccesen számonkérő arccal nézett rám, akik hallottál, azok meg jót nevettek rajta.

Hazaértem, elrendeztem a cuccaimat, és vége lett. Nagyon jól éreztem magam, régen nem volt ilyen jó találkozó. Hihetetlen jó volt látni, hogy Retrospidey mennyit foglalkozott a rendezvénnyel, és aznap is a végsőking beleadta szívét-lelkét a dologba, végig lelkesedéssel csinált mindent. Kiváló munkát végzett, azt gondolom, hogy bebizonyította, hogy maximálisan alkalmas szervezői munkára. A lelkesedése és a kedvessége meg is megerősítette az alkalmasságát. A kézzel készített lootok is nagyon jól néztek ki, van képessége hozzá, úgyhogy maximálisan támogatom az ötletet, hogy ez legyen a fő foglalkozása. Szerintem sikeres lenne. Nagyon köszönöm neki ezt a napot.

Ezeket hoztam el magamnak.

img_20180728_232610_1.jpg

Szólj hozzá!
2018. március 31. 23:11 - supermario4ever

A II. Mini-Nintendo találkozó

Legyen ez a neve. Vagy majd valami más, majd kitalálom. De az biztos, hogy péntekre ismét volt egy kisebb Nintendo találkozó, melyet a blog Discord csoportján belül hirdettem meg, plusz 1-2 embernek szóltam, akiket máshol tudok elérni, de számít a jelenlétünk. Elég hamar volt most február 25 után most március 30-án, de nem havi rendszerességgel akarom csinálni, hanem kb. negyedévente. Ez volt a tavaszi.

Teljesen spontán jött az elsőnek az ötlete, talán már ott is írtam, hogy eredetileg ug és én találkoztunk volna, mert még nem soha nem látta a Mario Kart: Double Dash!!-ban a Special Cup pályáit, és erre kerítettünk volna lehetőséget. A lehetőség adott is volt, csak időközben összejött egy egész jó kis csapat a Discord szerveren, így az eredetileg 2 fős találkozóból egy 8 fős összejövetel lett. És nagyon jól sült el a dolog, nem is volt kérdés, hogy ennek legyen folytatása. Azért tartom ennek szükségét, hogy néhány éve, amióta Facebookon hirdetik meg a Nintendo találkozókat, azóta jóval többen jelennek meg. Ami egyrészről nagyon jó, látni, hogy azért vannak Nintendo-rajongók az országban, ugyanakkor megítélésem szerint személytelenek lettek, mert kisebb csoportokban játszanak a részt vevők, jellemzően haverok együtt. Ez ahhoz képest változás, hogy 2006 óta járok akkor még Pokémon találkozókra, később jöttek a BigN találkozók. Ezeken jóval kevesebben voltunk (jellemzően 12-15-en), de megvolt az, hogy akik nem ismerték egymást, közeledtek egymáshoz, beszélgettek, és egész jó barátságok alakultak ki, és ez a közös játékokra is jó hatással volt. Manapság meg kb. 50-en vagyunk egy ilyen találkozón, és nem tapasztalom azt, hogy klikkek "összeolvadnak". Az első saját találkozó után jöttem arra rá, hogy igazából nem lehet hibáztatni őket, mert hogy 50 ember alkosson egy nagy közösséget, az azért eléggé nehezen kivitelezhető, ezért jó ötlet egy pár fős kis találkozó. Igazából azt csinálom, mint régen, hogy összehoztam azokat az embereket, akiket kedvelek, bíztam abban, hogy jó barátságok alakulnak ki. Ez az esetek döntő többségében sikerült, bár volt néhány csúnya "kisiklás", vagy hogy nevezzem, de most ugyanezt csinálom, és úgy néz ki, hogy jó dolog lesz ez.

14 órára tudtunk menni, mert akkor nyitott ki a Hyp-R Zone. Ma is a GameCube volt fókuszban, de azért, mert jelenleg ez az egyetlen retro konzolom van Budapesten, NES, SNES, N64 és a játékok még Békéscsabán maradtak. A Hyp-R Zone-ban volt, és úgy néz ki, hogy nagyon jó döntés volt. Minden lehetőséget megadtak, csak annyit kértek, hogy ha elmegyünk, mindent tegyünk vissza úgy, ahogy volt. Úgy is lesz. Azt a TV-t szemeltük ki, ahol a Sega Mega Drive van, oda tettünk a GameCube-ot. Most kevesebb játékot hoztam el, megkérdeztem a többieket, hogy mikkel játszanának, azokból válogattam, végül ötöt vittem el:

  • Super Smash Bros. Melee
  • Mario Kart: Double Dash!!
  • Mario Party 5
  • Kirby Air Ride
  • F-Zero GX

Az F-Zero GX-et magam miatt hoztam el, kíváncsi voltam, hogy milyen négyen játszani, erre eleddig nem volt lehetőség. Most megadtam magamnak. Megvolt, de a többiek is érezték, hogy ez nem ugyanaz az F-Zero hangulat, mint ami az előző játékokban megvolt. A GameCube-os F-Zero ugyanis egy Nintendo-Sega koprodukció, és a zenét a Sega szerezte. Azt hiszem, Nari volt az, aki konkrétan meg is jegyezte, hogy olyan, mintha valaki klubban lennénk, és valami discozenére játszanánk. Mert tényleg olyan, az F-Zero X rockzenéje után gépzenét hallgatni igencsak disszonáns. Az igazat megvallva annyira nem is élveztem a játékot. Nyáron már Pesten lesz a Nintendo 64, és akkor az X-szel fogunk játszani, az jobb lett.

Gábor és én együtt érkeztünk meg elsők között, később jött Tutajkk is. De rég láttam a Kristófot. O_O Jó volt vele is találkozni. Amikor hárman voltunk, akkor én összeraktam a GameCube-ot, Gábor és Tutajkk meg leültek a Super Nintendo elé, és játszottak egyet a Street Fighter II Turbóval. Nem láttam őket más verekedős játékkal játszani a Super Smash Bros. szérián kívül, öröm volt látni, hogy mennyire élvezték. OctoZaky vonattal jött, Nari kiment elé, ők kicsivel később jöttek, el is tévedtek. Azt hittem nem kell térkép a Blaha Lujza tértől a József körútra... Végül ug és Zsuzsmo is később jöttek, és 7 fővel lett teljes a csapat. Amikor befejeztük az F-Zero GX-et, utána Nari elővette a Nintendo Switch-ét, és azon játszották páran a Kirby Star Allies demót. Amikor ug-ék megjöttek, szerettek volna GameCube-on játszani Mario Kart: Double Dash!!-t játszani, de Nariék pont úgy helyezkedtek, hogy nem fértünk hozzá a GameCube-hoz. És ha már áttették magukat, akkor játékot is váltottak. Hárman játszottak ott Mario Kart 8 Deluxe-et, Nari meg átjött hozzánk GC-n Mario Kartozni. Így nagy örömömre négyen voltunk. Végigmentünk mind a 16 pályán. Végig élveztem a játékot, és minden tudásomat latba vetve született meg az alábbi eredmény:

img_20180330_162512.jpgÉn volt a Toad és Koopa Troopa páros, a játékok felében egyszerűen utolérhetetlen voltam. Zsuzsmo volt a kettes, ug a hármas, Nari pedig a négyes. Úgy tűnik, van olyan Mario Kart, ahol ug verhető, de nincs meg ez a játék, másrészt meg az irányítása is meglehetősen sajátságos. De ha tetszett neki a játék, akkor szerintem ebben is országelső lenne, mint az újakban.

Miután lement a Mario Kart, mi mentünk át a Switch-hez Mario Kart 8-azni. Azt a különbséget... Egyrészt azon az aprócska Switch kijelzőn négyfelé osztott képernyőn játszani... Majdnem kifolyt a szemem. Másrészt meg fejben visszatérni a Mario Kart 8 irányítására... Nem is voltam ott most jó, talán 10. lettem végül. De most nem erőltettem a dolgot. Aztán ug-ék lementek, kipróbálták az autóversenyes szimulátort, amit bérelni lehet. Egy órára 3000 forint. Igazából ez olyan dolog, hogy látszott, hogy komoly a felszerelés, három 21:9-es képarányú TV-n ment a játék, az ülés és a kormány is, mintha valódi kocsiban ülnénk. ennek ellenére személy szerint sokallom az árát érte, de miután lejárt az egy óra, azt mondják, hogy megérte, nagyon hangulatos volt. Az alatt az idő alatt a többiek fent Super Smash Bros. Melee-n játszottak. Nagyon elmerülhettek a játékban, ha a közben a glitcheket és a hibákat beszélték meg, meg hogy min mennyit dolgoztak volna még.

Amikor ug-ék visszatértek, elővettük a Nintendo 3DS-t, és játszottunk egyet Mario Kart 7-en. Ez is jó buli volt, és egész jól ment. Elégedett vagyok azzal a harmadik hellyel, ahol végeztem Gábor és ug mögött, ők nagy ászok, ha a 3DS-es Mario Kartról van szó. Egyszer voltam a Mario Circuit 2-n 1. helyen végig, de annyira nem voltam zöldfülű, hogy ennek örüljek, és be is jött a tippem. Gábor a legvégére tartotta a puskaporát, és az utolsó körben a cél előtt előzött be. De úgy tudtam, hogy tartogat valamit. De semmi gáz, végig élveztem a játékot. Addig Tutajkk külön utasként játszott a Kirby Air Ride-dal, illetve azt hiszem, mentek egyszer négyen is vele. De aztán megpróbálta nekem megszerezni Mr. Game & Watch-ot is a Melee-ben. 2006 óta van a játék, de a mai napig nem teljes, nincs benne megszerezve minden. A Mario Party 5 végül nem került elő.

Aztán lassan vége is lett, legalábbis általam, mert én 18.30 után mentem el, mert innen egyenesen mentem haza Békéscsabára, és idejében el akartam érni a 19.10-es vonatot. Bőven idejében voltam, még volt 20 percem a vonat indulásáig. A GameCube-ot otthagytam, hogy ha akarnak még, maradjanak, és játszanak. ug-ra bíztam arra a pár napra, amíg itt vagyok, aztán szépen visszaszolgáltatja, ha visszamentem. De úgy tudom, hogy sokáig ők sem maradtak.

Hát lényegesen jobb volt most a találkozó, mint az első. Körbekérdeztem, mindenki maximálisan elégedett volt a Hyp-R Zone-nal, ahogy én is. Minden rendben volt, és azt is visszavonom, amit egy régebbi postban írtam gyanúmat róluk, szerintem valamit rosszul láttam. Törölni is fogom azt a részt majd a postból, megkeresem. Nyáron is ide jövünk majd.

Szólj hozzá!
2018. február 25. 17:31 - supermario4ever

Cosplay farsang és Nintendo GameCube nap

Eseménydús nap volt a tegnapi. 9 óra után indultam el, és 22 órára értem haza. Eredetileg csak a Nintendo GameCube találkozóra terveztem menni, de aztán bagszi csak elhívott, mert elfelejtette, hogy kölcsönadta a Mario Kart 8 játékát, ezért megkért, hogy hozzam el az enyémet. És intézett nekem egy ingyen jegyet. Na akkor elmegyek oda egy pár órára. De csak szépen sorjában:

Előkészületek

Mert egyébként terveztem menni, és a GameCube nap is 25-én, vasárnap lett volna, de végül azért lett szombat, mert eredetileg az InGame-be terveztük a találkozót, de ide 1000 forint / óra lett volna a bérlés. E-mailt írtam az eSport bárnak, szombaton kaptam azt a választ, hogy elméletileg lehetséges, de ennek utána kell néznie. Én meg úgy hirdettem a többieknek, hogy készüljenek az InGame-be. De hétfőn azt a helyesbítést kaptam, hogy mégsem lehetséges. Na erre ug azt írja, hogy inkább nézzünk utána személyesen a dolognak. Másnap el is mentem személyesen, de jobb választ ott sem kaptam. Mondjuk valahol megértem, hogy nem tudja leszerelni a TV-t, de személy szerint a készséget hiányoltam. Meg amikor rákérdeztem, hogy miért nincs náluk Nintendo, akkor is inkább kitérőnek éreztem a választ, amit kaptam. Nem tudom, mi áll a háttérben, nem akarok ítéletet mondani, ezek saját gondolatok.

De ezek után úgy döntöttünk, hogy a BarCraft-ban próbáljuk meg. Ez nagyon jó ötlet, de ragaszkodok ahhoz, hogy a Ferenc Körútiban legyen. Mert van még egy bárjuk a Nyugati pályaudvarnál, de nem szeretem, hogy ez pinceépület, ebből kifolyólag rettenetesen sötét. A nagyon sötét helyeket meg nem szeretem, arról nem beszélve, hogy olyan, mintha egy labirintus lenne. Úgyhogy célzottan a Ferenc körúti bárt kerestem meg. Hihetetlenül imponáló volt, hogy egyből igent mondtak, persze, lehetséges GameCube-ot kötni a TV-jükhöz. Mehetünk nyugodtan szombaton, foglaltak asztalt nekünk. Na erre hihetetlenül fellelkesedtem, nem győztem dicsérni a többieknek a BarCraftot, és hogy mennyire egy hangulatos hely, ott bizony jól fogjuk érezni magunkat. Alig vártam a szombatot.

Péntek este rám írt bagszi, hogy elfelejtette, hogy kölcsön adta a Mario Kart 8-at, ezért nincs neki a Cosplay farsangra, vigyem el neki, kapok ingyen jegyet. Na mondom, csodálatos. Mert eredetileg vasárnap lett volna a találkozó, mert kíváncsi lettem volna a Cosplay farsangra, de ekkor még az InGame-be terveztük a találkozót, és amikor mondtam, hogy 1000 forint / óra lesz a bérlési díj, akkor úgy voltam vele, hogy nem szeretnék egyszerre két helyre fizetni, ezért marad csak a GameCube találkozó, amit így akár szombatra is áttehetünk, ez többeknek is jobb időpont. A Cosplay farsangra 1.500 forint volt a belépőjegy, a kettőt együtt nem akartam vállalni.

Cosplay farsang

De ha így alakult, akkor elmegyek oda néhány órára. 10-kor kezdődött, igyekeztem akkorra odaérni. Még 9-kor indultam el otthonról. Az 50-es villamossal elérve a Határ utat, előbb a Shopmarkban levő Intersparban vásároltam magamnak néhány dolgot mára. Aztán azt gondoltam, hogy a 99-es busszal megyek el a Golgota térig, és onnan a 24-es villamossal a Ferencvárosi Művelődési Központig, ahol a Cosplay farsang volt, de pont előttem ment el a busz, ezért kénytelen-kelletlen, a metrópótló busszal mentem. Nem szeretem a metrópótlót, mert lassabb, és rengetegen vannak rajta. Most olyan sokan nem voltak, de úgy szorítottam magamhoz a szatyrot, amiben a GameCube játékok voltak, mint gyerek a játékát. No de nem voltak gondok, eljutottam a művelődési központig. Itt gond nélkül bejutottam. Meg is volt a videojátékos részleg, bagszi már hívott is magához. Kicsit beszélgettünk, játszottunk, közben segített, ha kellett, hiszen mégiscsak azért van ott. Nagyon tetszett, amikor 5-6 éves körüli kisfiú járt ott, és úgy belelkesedett a Super Mario Odyssey láttán, és amikor meglátta a Mario amiibót. Mintha csak magamat láttam volna, amikor a Super Mario Bros. 3 és nem sokkal utána a Super Nintendo és a Super Mario All-Stars volt a minden számomra. Maga a rendezvény nem igazán volt animés hangulatú. Sok Star Wars jelmezt láttam, néhány animéset, de mostanra már inkább maga a cosplay univerzális dolog lett.

Ismerős volt a Ferencvárosi Művelődési Központ, mintha egy MAT-os rendezvény lett volna itt. Ja, hogy a ShoujoCon 2015 augusztusában. Arra emlékszem, hogy voltunk itt néhányan konzolosok, akik kihoztuk a gépeket, ekkor követtem el azt a főben járó bűnt, hogy kipróbáltam a Just Dance-et. Ug-vel táncoltunk egyet közösen. Mentségünkre legyen mondva, hogy a Ghostbusters dalra, ami legalább menőség. Jó volt az a nap is, de magától a FMK épülettől már akkor sem voltam elájulva, és láttam, hogy azóta sem történt semmi felújítás. Szétnéztem érdekességként. A vásár a tornateremben volt, láttam néhány dolgot, amit megvettem volna, ha lett volna rá pénzem. Például hiányzó Árnybíró mangaköteteket, illetve láttam lapozgató könyveket is, az egyik például a vietnami háborúról szólt. Ilyen könyveket most is szívesen vennék. Emlékezzetek a menő Nintendós Játék az erővel lapozgatós könyvre. Arra nem emlékszem, hogy MondoConon a vásárokon lehet-e régiségeket kapni, de örülnék ilyeneknek. Amin meglepődtem, hogy az egyik árus mellett ki volt téve egy kis hálós ágy, és egy kisbaba aludt benne. Valaki elhozta ide a gyerekét, mert nem volt lehetősége otthon hagyni? Nagyon aranyos volt. Aztán ott voltak még a PlayIT-esek néhány standdal. Ugyanazt a termet foglalták el, ahol mi voltunk 2 és éve konzolosok a ShoujoConon. De úgy istenigazából nagy dolog nem volt a Cosplay farsang, úgyhogy jó volt, hogy úgy láthattam, hogy nem fizettem érte. Szerintem nem ért meg 1500 forintot a rendezvény.

img_20180225_102357.jpg12 órától volt Mario Kart 8 Deluxe verseny. Ezen elindultam én is, összesen 7-en gyűjtünk össze. Ezért a selejtező két fordulóban volt megrendezve. Az elsőben négyen indultunk, a másodikban meg hárman, és a két-két legjobb játékos mérte össze a tudását a döntőben. Egy-egy Grand Prix-t mentünk mindnyájan, én az első fordulóban a négyes csapatban voltam. Ezt maximális, 60 ponttal nyertem meg. Aztán a második forduló, a döntő is nagyon jól indult, azt gondoltam, hogy ennyire jól megy, akkor itt is hajtok a 60 pontos győzelem felé. De az utolsó pályát elszúrtam, így ott második lettem, így a döntőt 57 ponttal nyertem meg. Ezt úgy írom, mintha egy természetes dolog lenne, hogy én minden Mario Kart versenyt csak úgy megnyerek, pedig az igazság az, hogy marhára örültem a győzelmemnek. Végre egy Mario Kart verseny, ahol tudtam diadalt aratni. A többiek meg gyakoroljanak nagyon sokat, hogy akár a Mario Kart bajnokságra is tudjanak indulni. Volt néhány olyan ember, akin látszott, hogy nagyon keveset Mario Kartoztak. Alapvető trükköket nem ismertek, nemhogy rövidítéseket, meg ilyenek. Aztán voltak, akiknek egész jól ment, csak nem tudtak egyenletesen jól teljesítményt nyújtani. Ha ők sokan gyakorolnak, akkor nagyon jók lehetnek.

GameCube nap

A verseny után siettem is gyorsan, mert úgy kalkuláltam, hogy pont oda tudok érni a BarCraft elé. Főleg, hogy ha a metrópótlással most is problémák vannak. Most volt tömve volt a busz, és eléggé nehézkesen jutott el a Corvin negyedig. De még így is volt 20 percem, mire megkérdeztem a BarCraft elé. Gondolkodtam azon, hogy bekopogjak, hogy el tudjak készülni 14 órára, de aztán úgy voltam vele, hogy nem díszvendég vagyok én ott, hogy különleges bánásmódban részesüljek, ezért inkább kivártam a nyitást. Annak ellenére, hogy rettenetesen gyűlölöm a hideget, és pont most, február végén volt hajlandó megmutatni a tél az oroszlánfogát. -5°C is volt, ha jól emlékszem. Ma biztos, hogy -7°C van, és ma inkább nem mozdulok ki, mert rettenetes lehet a hideg odakint. Lassan jöttek a többiek. Először jött meg ug és Zsuzsmo, majd Fantos, akit évek óta nem láttam élőben. Ő volt az egyik, aki miatt érdemes volt megcsinálni a Discord szervert, mert a régi veteránok közül például őt sikerült visszahozni. Aztán megjött OctoZaky és Nari, csak hogy az újak is tiszteletüket tegyék, végül Gábor is eljött, aki szintén a veteránok táborát erősíti. Ő is megjelent Discordon, de ő azt keveset használja.

Szóval 7-en gyűltünk össze, és sajnos a találkozó meglehetősen szerencsétlenül kezdődött. Már azon meglepődtünk, hogy melyik asztalt kaptuk meg. Volt végülis fölötte TV, arra próbáltuk meg csatlakoztatni a GC-t, de előtte kértem segítséget. Azt mondja a pultos srác, hogy nem tud... Hát mondom jó, akkor megpróbáljuk magunktól. Megpróbáltuk úgy a TV-hez csatlakoztatni a SCART-kábelt, hogy ne okozzunk semmi kárt. De azért ránk szól a srác, hogy feltétlenül el akarjuk rontani a TV-t? De mondom neki, hogy hát pont ehhez kértem segítséget. Aztán mutat egy kis TV-t, ahova köthetjük a GameCube-ot. Legbelül nagyon dühös voltam. Direkt rákérdeztem: Hozhatunk-e GameCube-ot, tudjuk-e TV-hez csatlakoztatni. Mondták, hogy igen, várnak szombaton. Amennyire készségesnek tűntek üzeneten keresztül, semmi kétségem nem volt afelől, hogy érdemes volt a BarCraftot választani. De most minden illúzió szertefoszlott, és egyből elkönyveltük, hogy a BarCraftba soha nem jövünk. Igazából a mérettel akkora gond nem volt, 24"-os TV volt, körülbelül láthattunk mindent, inkább az volt, hogy magasan volt a TV, és nem volt körülötte szék, ezért vagy körülálltuk, vagy széket vittünk köré.

Mindenesetre oda szereltük a GameCube-ot. Először a Mario Kart: Double Dash!!-t terveztük, de nem sikerült elindítani a játékot, mert egyáltalán el se indította a lemezt. A lemezre már Krisi is rácsodálkozott kb. 2 éve, mert annyira durván karcos, hogy csoda, hogy egyáltalán elindul. Nem tudom, mi  lehet vele, azt már én is használtan vettem annak idején, de azt nem figyeltem meg, hogy ennyire durván karcos lenne a lemez, de tényleg van benne egy mély karc. Valószínűleg a nagy hideg miatt nem akarta bevenni a játékot először, ezért a Super Smash Bros. Melee-vel játszottunk először. Ez ment elsőre. Valakinek pont ez okoz nehézséget, mert alig játszott vele. Szinte elképzelhetetlen számomra. És mégis van ilyen. Kezdetnek jó volt, de már itt éreztük, hogy nem lesz feltétlen jó így játszani, mert adogattuk egymásnak a controllereket, mert 1-2 játék után éreztük, hogy nem tesz jót a nyakunknak a dolog. Egy párat azért mentem Young Linkkel és Kirbyvel néhány meccset. Itt nem arattam sikert, de aztán tettünk még egy próbát a Mario Kart-tal, mostanra már összejött. E körül már nagyobb volt a lelkesedés, jókat játszottunk vele. Azért is örültem az összejövetelnek, mert kevés alkalommal játszok GameCube-on negyedmagammal, és most itt a lehetőség. Jó volt, de egy külön alkalommal játszottuk ug-val ketten a Special Cup-ot, hogy láthassa milyen volt. Nem nagy dicsőség legyőzni itt, hiszen először látta ezeket a pályákat, de mégis:

img_20180224_160050.jpgÉn értem el 20 pontot, ug meg 11-et. Meg azért én se nagyon menőzhetek a 20 pontos eredménnyel, amikor a duplája volt a maximális. De a Double Dash!! irányítása tényleg sajátságos, és sajnos erre játékra az igaz, hogy ha sokáig nem gyakorlunk, akkor kiesünk a gyakorlatból. Meg van szerezve minden, egy időben nagyon jó voltam ebben a játékban, de annyira visszaestem, hogy 100cc-n csak 20 pont sikerült. Az új Mario Kartokhoz képest nehéz.

Aztán jött Gábor fő attrakciója, a Mario Party 7. Ebben a 8 játékos játékot akarta kipróbálni. Mert bizony 8-an is lehet játszani, és közben becsatlakozott hozzánk, Zsuzsmo testvére, akit ha jól emlékszem, Timinek hívnak, így a lehetőség adott volt. Négy controller elég volt a játékhoz, párban kellett játszani, mely a következőképp alakult ki:

  • Nari + OctoZaky
  • Gábor + Fantos
  • Zsuzsmo + Timi
  • ug + én

Miénk volt az ezüst színű controller. Én voltam Yoshi, ug meg Boo. Ilyenkor úgy megy a játék, hogy az egyik játékos a controller bal oldalán játszik, a másik meg jobb oldalt. Hát nagyon érdekes játék volt. Azt alapvetően nem tudjuk, ki volt az a nagyokos, aki 20 körösre találta ki a játékot, de nagyon leamortizálódtunk, és a 14. körre a végkimerülés határán már inkább feladtuk a játékot. Nagyon hosszú volt egy-egy kör, mégiscsak 8 emberrel történhetett esemény, és végig állni az egészet. Hát köszönjük szépen. De volt egy vicces momentum, amikor valaki Bowser mezőre lépett, és mindnyájan játszottunk. Úgy volt, hogy, aki veszít, aki az összes érméjének felét elveszti. De Gábor, mint instruktor, úgy fejezte ki magát, hogy elveszti a félpénzét. Na, erre ug-val egyszerre felszólalunk, hogy akkor nem megyünk a vásárba.

Szóval a 14. körre feladtuk, és konkrétan a GameCube-ozásból is elegünk volt egy időre. Pihenésként inkább játszottunk egyet a Mario Kart 7-tel. Az jól jött, és a Double Dash!! után kifejezetten felüdülés volt. Két menetet mentünk eleinte, utána Zsuzsmo testvére elment. Érdekes, hogy amíg ő is játszott, addig ug vele szolidaritásban vele harcolt az utolsóelőtti helyért, de utána csatlakozott hozzánk Gábor és Fantos is, és ott már megmutatta, hogy mire képes valójában. Ott volt az élen, és igazából a két Gábor mögött egyáltalán nem szégyen harmadiknak lenni. Volt egy ilyen eredmény:

img_20180224_191235.jpgBár azért látható, hogy inkább a gépi ellenfelekkel voltan nagy harcban. Fantos meg Lalikum néven ment, most neki nagyon nem sikerült.

Ezután megjött bagszi. Visszaadta a Mario Kart 8-at, meg sokat beszélgettünk, mivel Gábor és Fantos évek óta nem volt jelen találkozókon, ezért számukra az is új volt, hogy bagszi lett a Nintendo Magyarország képviselete. Rengeteget mesélt nekik / nekünk milyen a cseheknek dolgozni, és annyit talán el lehet árulni, hogy korántsem annyira álommunka, mint ahogy azt Nintendósok gondolnánk. Sok megkötés van, és azt sem szabad elfelejteni, hogy minden egyes nap ugyanazzal a lendülettel kell csinálni a Nintendo körüli teendőket, mint amikor imádjuk a dolgot. Elég csak abba belegondolni, hogy nem mindennap játszunk ugyanazzal a 100%-os lendülettel, és akkor is írni kell a Nintendós híreket, fordítani a videós feliratokat, meg csinálni a leírásokat magyarul, amikor semmi kedvünk nincs hozzá, mivel ez a munka. Egy ideje gondolom azt, hogy jó dolog olyanban dolgozni, amit szeretünk csinálni, de nem maga a megváltás, ahogy azt sokan hangoztatják. Méghozzá azért nem, mert egy embernek döntő többségében több hobbija van, több minden iránt is érdeklődik komolyan, de a munkája csak egy hobbiból áll, és arra mindig napi 8 órát kell szánni, még akkor is, ha semmi kedve nincs hozzá, ráadásul a többi hobbijának rovására. Ennek menedzselésére is kell lelki erő, hallottam már olyan esetet, amikor valaki megutálta azt a hobbiját, amit munkájaként csinált, egyszerűen mert túl sok volt neki. És ahogy írtam a megkötéseket, azért az is belejátszik a dolgokba, hogy ha valaki a munkájaként a hobbiját csinálja, azt jó eséllyel nem úgy fogja csinálni, ahogy azt szeretné, ahogy ideálisnak tartja. Bagszinak többször kell olyan dolgot kiírnia / csinálnia, amivel ő maga sem ért egyet, de nincs mit tenni, mert a csehek ezt írták elő, és ezt kell tenni. És ő megteszi annak ellenére, hogy tudja, hogy rá fog zúdulni a gamer-harag. A csehek meg ebből nem éreznek semmit, de ha éreznének is jó eséllyel, nem érdekelné őket, mert a magyar konzolos piac van nekik az utolsó helyen. Lényegében négy országnak intézik a Nintendós forgalmazását: Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország. Ezek közül Csehország és Szlovákia egybe van valami miatt. Mint a régi időkben Csehszlovákia. Így is van a Facebook csoport neve: "Nintendo distributor Česká a Slovenská republika, és ezek után talán látható, hogy miért vannak a magyarok hátrasorolva. Mi vagyunk a legkevesebben, hiszen a csehek és a szlovákok együtt magasabb számot adnak ki, mint mi, arról nem is beszélve, hogy ezen országok közül Magyarország van a leginkább gazdaságilag elmaradva. A Game Parkosok mondták, hogy mennyire dicsérik nekik is a lengyeleket a csehek, hogy mennyivel több játékot adnak el ott. Igen, csak hát Lengyelország háromszor akkora, mint Magyarország, négyszer többen laknak ott, és a gazdaságuk is jobb helyzetben van, mint a miénk. Úgyhogy nem könnyű magyar képviselőnek lenni, és ezeket azért írtam le, hogy érzékeltessem, hogy bár érdemes törekedni arra, hogy azt dolgozzunk, amit szeretünk csinálni, de annak is vannak nehézségei, és azokat is legalább annyira jól kell tudni kezelni.

Meg túlzottan nagy kitérőt tettem. Vizionáltuk azt, hogy akár a BarCraft zárásáig, éjfélig is maradnánk, hiszen miért is ne, és ha nem lett volna az a baki az elején, akkor minden bizonnyal maradtunk volna. Arról nem is beszélve, hogy volt volt még egy probléma. A vége felé szerettünk volna egy menetet menni a Kirby Air Ride-dal, de ez nem sikerült, mert mindig kikapcsolódott a TV magától... Nem tudjuk hogysmint volt az eset, de amikor sokáig játszottunk a Mario Kart 7-tel, akkor a GameCube bekapcsolva maradt, és végig ment rajta a Mario Golf: Toadstool Tour demó játéka (mert a Gábor akart ezzel játszani, csak valamiért mindig félbehagyta), és arra tippelünk, hogy ezt valaki megunta, hogy ugyanazokat látja a TV-ben, ezért azt csinálta, hogy a telefonját szinkronizálta azzal a TV-vel, amin játszottunk, és mint távirányítóként folyton kikapcsolta a TV-t. Pedig annyira nem is volt hangos a TV, a Gábor külön ügyelt arra, hogy ne zavarjunk másokat. Túlzottan jólelkű a Gábor. Halkabbra veszi a TV-t, hogy ne zavarjunk senkit, és a Mario Party 7-ben is mindenkinek ott segít, ahol tud, szinte már túlságosan is. Visszatérve, mivel nem volt úgy felhőtlen nap, ahogy terveztük, ezért inkább 20 óra után elmentünk.

Mindenki ment haza, mi hármasban bagszival és Fantosszal elmentünk a Corvin Plázánál levő Burger Kingbe, ott ettünk, meg beszélgettünk. Aztán a 9-es buszhoz mentünk de itt Fantos elbúcsúzott tőlünk. Ketten mentünk bagszival Kőbánya alsóig, aztán én a 151-es busszal haza. Összességében jól éreztük magunkat, és valahogy valamilyen módon szeretnénk ezt megismételni. Az is felmerült, hogy akár valamelyik pláza kajáldás részében is összegyűlhetnénk így néhányan, mint a régi időkben. Benne vagyok, már csak a nosztalgia kedvéért is, aztán meglátjuk, hogy mennyire jön be. De ez a nap jó alapot adott arra, hogy van igény néhány fős konzolos összejövetelekre.

Csináltam képeket, azok itt tekinthetők meg.

Szólj hozzá!
2014. augusztus 26. 01:16 - supermario4ever

Egy kis nyugalom

Szinte megigéz az a csend, ami már 2 napja körülöleli a házat. Nővéremék ugyanis elutaztak nyaralni, Huiconggal kettesben maradtunk itthon. Ennek örömére kitakarítottam szinte az egész lakást: A konyha és a nappali ragyognak. Szerencsére nem az van, hogy mindenki a maga szobájában a gép előtt ül, és egymáshoz se szólunk. Az utóbbi időkben egyre többet beszélgetünk egymással, és most is sokat vagyunk együtt. Meg barátokat hívunk át, sétálunk a parkban, beszélgetünk, jól érezzük magunkat. Ma inkább nálunk voltunk, megnéztük az Pi élete című filmet. Még soha nem láttam, de mindenki ódákat zengett róla, hogy mennyire jó, és ajánlott megnézni. Érdekes film, az eleje nem nagyon fogott meg, meg az egész hajós vándorlás sem. Értettem a szimbólumokat, csak úgy voltam vele, hogy már annyi ilyen jellegű filmet és animét láttam már, hogy ez már csak eggyel több számomra. Viszont az utolsó harmad és a vége nagyon tetszett, ahogy érzelmileg egyberakta az egészet, ezáltal az egész film értelmet nyert, és azt gondoltam, hogy nagyon szép volt.

Aztán játszottunk is. Volt egy 8 éves fiú is, nagyon tetszett a lelkesedése, ahogy hozzááll a játékokhoz, és a nehéz részekben sem adja fel. Igazából örültem, hogy berakta a Super Smash Bros. Brawl-t, mert hiányzott már. De annyira nem élvezem már ezt a játékot, ellentétben a Melee-vel, rá is sort kerítettünk (hihetetlen, mennyit gépelek félre, hogy sötét van... -_-). Ezt sokkal jobban szeretem, véleményem szerint ez a legjobb Smash Bros. rész. Nagyon kíváncsi leszek, hogy milyen lesz a 3DS-es és a Wii U-s, mert a Brawl-t azt csak akkorra csinálták nagyon trendire, de mostanra szinte mindenki elfelejtette. Ha az új részek is ilyenek lesznek, nagy fújolásnak fog örvendeni a sorozat általam. Mindenesetre egy esélyt megadok a játéknak, és ha lesz pénzem, akkor elő fogom rendelni a hivatalos Nintendo webshop-ból a játékot, hiszen póló jár mellé, meg csuklószorító. Így már nem tartom vészesnek a £39.99-es árat. Csak arra lennék még kíváncsi, hogy október 3-án szállítják ki, vagy aznap már meg is kapom. De amúgy lényegében csak ketten játszottunk, és bár nem volt veszélyes rám (őrület, hogy nem lehet elfelejteni Super Smash Bros.-ozni), de nagyon tetszett, hogy játéknak vette az egészet, és nem adta fel. Aztán volt még Wii Party és Wii Sports tenisz de a Bowlingban már mind a négyen játszottunk. Ez a játék még most is mindenkinek örömet okoz, nagyon jól szórakoztunk. Egyébként is hiányzott már nekem az, hogy így összejövünk egy páran, és jól érezzük magunkat. Úgyhogy, ha úgy vesszük, megvan nekünk is nyaralásunk.

 

Visszatérve Angliára most kezdek el eljutni oda, hogy oldottan jól érzem magam itt is. Nem akármi munka volt ide eljutni, és koránt sem írtam ki mindent. Konkrétan el is gondolkodtam a sorsomon, ugyanis tegnap mondtam Huicong-nak, hogy november 2-án megyek haza, akkor csalódottan kérdezte, hogy miért. És akkor komolyan elgondolkodtam, hogy miért is? Csak nehogy beigazolódjon a "félelmem", hogy végleg itt akarok maradni, hiszen kezd úgy tűnni, hogy mégis megtalálom itt a helyem, pedig az elején nagyon nem úgy tűnt, hogy ez így fog történni. Csak akkor lenne még sokkal nagyobb az önbizalmam, ha érteném az angol beszédet, és úgy tudnék beszélgetni velük, mint a magyarokkal. Ha hegyezem a fülem, akkor egész jól értem, hogy mit beszélnek amúgy. Ja, és kiderült, hogy mit akartak a munkaügyiben, amikor végképp nem értettem, hogy mit mondtak nekem telefonon: Valamilyen igazolást arról, hogy legalább 3 hónapja itt élek. Hát én erre még csak utalást sem hallottam. Amúgy a repülőjegy is megfelel, mint bizonyíték. Az ittmaradós részt meg majd látjuk. Most tényleg jó, hogy egy kicsit üres a lakás, és lehet, az ebből adódó nyugalom mondatja velem, aztán meg megint olyan történik, ami miatt menekülnék, akkor meg lesek, hogy milyen ingatag vagyok.

Szólj hozzá!
2013. április 08. 18:58 - supermario4ever

MondoCon utószó

Mint mindig, most is elfelejtettem egy néhány dolgot megemlíteni, ezért most ezt így utólag.

A konzolnál meglepetten vettem tudomásul, hogy nem volt akkora igény a Super Smash Bros.-ra. Most elkértem bagszitól a Nintendo 64-es játékot, és úgy voltam vele, hogy ne csak mindig Mario Kart legyen, és a SSB széria is legalább annyira népszerű, mint a Mario Kart, ezért legyen a sorozat első játéka. És végül megtaláltam a konzolt, hol volt a N64-em, de nem sokan játszottak vele. Ezek szerint nemcsak én tartom középszerűnek a játékot, szerintem a GC-s verzió, a Super Smash Bros. Melee volt a nagy ugrás minőségben. Akkor ezen túl Mario Kart, hiszen nyárra is szeretnék egy Nintendo konzolt.

 

Szólj hozzá!
2012. január 17. 06:54 - supermario4ever

Sok jó dolog

Melyre lehet építeni. Mindenek előtt elfelejtettem megírni, hogy van még egy játékom, melyet ajándékba kaptunk a Nintendótól: Ha beregisztráltunk a Club Nintendón 2 általuk kilistázott 3DS játékot, akkor kaptunk egy letöltőkódot, mellyel ingyen letölthettük 3DS-re a 3D Classics: Kid Icarus-t. Örültem a játéknak, mert nagyon kíváncsi voltam rá. Nagyon érdekes és egyedi a játékmenete, nekem kicsit nehéz, de lassan, de biztosan egyre messzebb jutok. És van mentése! Úgyhogy nincs gond. Jó játék, örültem neki.

Szombaton szerveztem magamnak egy kisebb Nintendós találkozót ide. Volt már több is, de ezekről nem tartottam érdemesnek beszámolni, de most történt 1-2 jó dolog. Super Smash Bros. Melee-ztünk, én mindig harmadik, vagy második voltam, Fantos vállalta a hősies utolsó helyezést. Több karaktert is próbáltam, de amikor Young Linkkel voltam, nagyon jól ment, a végén fej-fej mellett voltam a Gáborral, és csak egy hajszállal nyertem. Nagyon bennem volt a harci kedv, és örültem a győzelmemnek, de jobban annak, hogy a Gábor azt mondta, hogy ezt a vereséget még ő is élvezte, régen játszott ilyen jót. Ez őszintén jól esett. Kora délután feljött zsida, mert eladja a Nintendo játékait. Sajnos a jövőbeni terveihez jelen pillanatban nem fér bele a rajongásának ezen tárgya, úgyhogy átmenetileg megválik a gyűjteményétől, de később, ha összejönnek a dolgai, akkor tervezi ismét beszerezni őket. Kértem tőle árlistát, ha megadja, akkor kiteszem ide is, hátha érdekel valakit. Nem maradt sokáig, mert ment a munkahelyére, mert felmondott, és az utolsó cuccait elvigye, de amíg itt volt, addig könnyesre röhögtük a szemünket, hogy miket mondott, hogy fogja elintézni a munkatársait, különösképp a pultoslányt. Nyilván nem gondolta komolyan, de mondtuk neki, hogy ha visszajön Ausztriából, minimum a Showder klubba menjen be! Ezzel a poénnal, és előadásával biztos a sikere. Nagyon jó napunk volt. Aztán visszajött, és miután Gábor, Kristóf és Fantos elment, zsida ismét teljesen elmerült a NES-es Metroid-ban. Ha egyszer nekilát annak a játéknak, akkor PC-s hikikomorikat megszégyenítő módon zárja ki a külvilágot a tudatából, és több órán keresztül játszik.

Én érdekesmód a Dr. Marióval vagyok így. Vasárnap elővettem WiiWare-re a Dr. Mario & Germ Buster játékot, és kb. másfél órán keresztül teljesen elmerülve játszottam. A 18-as szintig jutottam el, ott már tele lett a kémcső, a Cough zene annyira jó, hogy az segít abban, hogy teljesen kizárjam a külvilágot. Ez a zene:

https://www.youtube.com/watch?v=soIHJQS0MAI

És nagyon fejlesztem a Mariós oldalt. Elkezdtem a részletes Mario játék leírást írni, minden egyes Mario játéknak külön oldala lesz. Tegnap este a Super Mario Bros.-ról írtam, még nincs kész, ma befejezem. Ajánlom olvasásra az ismertetőt, mert még én is megtudtam újdonságot, pedig azt hittem, hogy a SMB-ről mindent tudok. Többször beszéltük egymás között Nintendósok, hogy egy olyan helyen, ahol ilyen jó játékok készülnek, ott csak kemény és kegyetlen munka lehet, és Miyamotóról mindig is azt gondoltuk, hogy bár játékkészítés istene, kis túlzással élve, de kegyetlenül megdolgoztatja az alkalmazottait. A Super Mario Bros. erre ékes példa. És még mennyi mindent fogok megtudni a Mario játékokról, amiket eddig nem tudtam! Most nagyon bennem van a lendület, és most úgy tűnik, hogy sokáig fogom fejleszteni az oldalt tartalmilag.

Szólj hozzá!
2009. május 03. 12:27 - supermario4ever

ÚjjáSzületés

Jó érzés újra a réginek lenni. Pár napos lelki krízishelyzet után (azért ez egy kicsit túlzás ^^') újra érzek magamban erőt a játékhoz. Zeldákhoz még mindig nem nyúltam, de a Super Smash Bros. Melee-vel sokat játszottam. Most is Mr. Game & Watch megszerzése a fő cél. Ennek érdekében az Adventure módot viszem végig minden karakterrel, azt hiszem még 9 karakterrel nem vittem végig. Aztán ma gyakoroltam a Brawlban Csabival, Skype-on keresztül adta a tanácsokat. Mondott egy pár dolgot, amik eszembe sem jutottak. Szerinte hiba az, hogy a közelharc híve vagyok, mert néha okosan is kell messziről támadni. Nos igen, mi tagadás, gyakran azt csinálom, hogy gondolkodás nélkül bele a közepébe, hadd szóljon. De ez hiba lenne? Szerintem annyira nem, csak csiszolni kell. De az vitathatatlan, hogy nekem is jobb úgy játszani, hogy nem adom fel, és sokkal nagyobb a lélekjelenlétem. A győzelem persze nem garantált, de valamilyen szinten nyugodtabb vagyok, hogy legalább igyekeztem mindent megtenni, és csak így lehetek jobb, és jobb. És ez még csak a kezdet! Egyébként nem sokáig tartott a lelki krízis, miután ide kiírtam magamból, máris jobban lettem, és már akkor úgy döntöttem, hogy "új életet" kezdek. Mondjuk ehhez egy Okui Masami dal is nagyban hozzájárult:

https://www.youtube.com/watch?v=6gMUOLsb9Mo

Szeretem az ilyen keményebb hanzású dalait, szerintem nagyon jól állnak neki, és érződik, hogy szereti.

Szólj hozzá!
2009. április 20. 11:01 - supermario4ever

Super Smash Bros. hétvége 2

Néhány hónappal ezelőtt is volt egy hasonló, most is, ki tudja miért, megint sokat játszottam az egyik Smashsel, méghozzá a Melee-vel. Meg akartam szerezni Mr. Game & Watchot. Ezért mindenkivel megcsináltam a Classicot. Egész jól ment, de a Target Testnél látszott, hogy nagyon régen csináltam, soha nem sikerült. Pedig igazából az egy nagyon jó dolog. Pont úgy találták ki, hogy az adott karakter szinte csak úgy tudja megütni a céltáblákat, ha minden mozgását használja, ezáltal arra szolgál a Target Test, hogy tökéletesen megismerjük a karakterek minden egyes mozgását, és tudjuk használni azokat. Szóval érdemes ezeket komolyan gyakorolni. Íme egy példa arra, hogyan lehet másodpercek alatt megcsinálni egy Target Testet:

https://www.youtube.com/watch?v=Pzk6hA5r0YU

Azért erre csak az igazán nagyok képesek. Szerintem ha 40 másodperc alatt megcsinálja egy átlag játékos, akkor már jónak mondhatja magát. Mivel nem ment, ezért úgy döntöttem, hogy ráállok, és gyakorlok egy kicsit. Vannak nehezek, de van egy pár karakter, akivel sikerült megcsinálni, még ha túl is mentem az 1 percen. Visszatérve a Classicra, megcsináltam mindenkivel, de nem kaptam Mr. Game & Watchot. Legalábbis abból következtettem, hogy megcsináltam mindenkivel, hogy mindenkinél volt pontszám. Az biztos, hogy megvan mindenki, mert a Melee-ben 25 karakter van, és 24 van meg nekem. Viszont a Classic végén mutatja, hogy hány trófeád van, kivel csináltad meg, és 24 van. Ez kevés, mert 25-nek kell lenni, mert külön van Zelda és Sheik. Aztán úgy döntöttem, hogy inkább az Adventure-t csinálom meg mindenkivel. Remélhetőleg így már menni fog. Szóval korántsem biztos, hogy vége a Melee-láznak.

Szólj hozzá!
2009. február 04. 00:07 - supermario4ever

Isten hozott Link's Awakening!

Ahogy elbúcsúztattam a Final Fantasy IX-et, úgy köszöntöm a Link's Awakeninget, de erről kicsit később.

Nemrég jöttem haza, Pesten voltam 2 napig. Csabinál voltam, nála aludtam. Sokat játszottunk mindenféle menőséggel. Megismerte a Super Smash Bros. Meleet. Tetszett neki, jól elvoltunk vele. Próbálgatott mindenkit, talán Young Linkkel volt a legjobb. Meg a Classicot és az Adventure módot is végigvitte. De sokkal viccesebb a Wind Waker sztori. Az Outset Islandben nagyon jól elvolt a malacfogással, de a Forsaken Fortress nagyon nem tetszett neki. Az, hogy őröket kikerülve kellett a kastály tetejére feljutni. Azt mondta, hogy játszott Metal Gear Soliddal, ott volt sok ilyen őrös feladat. Azt is feladta egy idő után, mint a Wind Wakert, hogy többször lefülelték az őrök. Pedig egyszer elég sokáig eljutott benne, csak hát ne világítanák meg a kastély falát ugye... Pedig biztos voltam benne, hogy tetszeni fog neki. Ma majd legközelebb. Meg mi volt még? Mario Kart Double Dash!!, Wii Play, amik így eszembe jutnak. De jó volt.

Hát akkor elköszöntem a Final Fantasy IX-től, odaadtam Young Linknek, jó helye lesz nála. És megkaptam a Pokémon Sapphire-t! Hosszú idő után újra megvan! Alig hiszem el, nagyon örülök neki.^^ Meg kölcsönadta a MOTHER 1 + 2-t, melyben rövid úton elvéreztem. Jó játék, meg minden, de japán nyelv ismerete nélkül nem ajánlom a játék kipróbálásást eredetibe. Alig mentem ki a házból, már elhaláloztam. Érteni kell a szöveget. Úgyhogy ma, amikor mentem haza, visszaadtam neki. Inkább leszedem angol nyelven emulátorról. És a vaterás üzlet, amiről beszéltem. Megvan a Game Boy az 5 játékkal. Ebből az egyik, az Aladdin hamis, de ez a legkevesebb. Ilyen olcsón, 2800 forintért ilyen pakkhoz nem jutottam volna hozzá. És itt lett meg a sima Link's Awakening. Nagyon tetszik. Valóban nemét nyelvű, de ez egyáltalán nem zavar. Tetszik a játék, amit láttam, és régi Game Boyon játszani nagyon jó dolog. Mintha tényleg 1993-ból játszottam volna vele. Képet is készítettem a szerzeményekről.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása