2009. december 19. 22:40 - supermario4ever

Animekarácsony 2009

Olvasom Tukeinon blogját az Animekarácsonyról, és arra inspirált, hogy nyilvános helyen is megírjam az éleményeimet. Eddig csak a BigN fórum blog részlegébe írtam, melyet csak azok láthatnak, akik beregisztráltak. Hát akkor lássuk.

Ha szavakban szeretném jellemezni az Animekarácsonyt, a következőket tudnám használni: Szervezetlenség, barátok, áramkimaradás, buli. Most így ugyan nem a legjobb a kép, de nem volt annyira vészes. A szervezetlenség arra vonatkozott, hogy a kapunál 2 sor volt, de nem volt kiírva, hogy melyik az elővételes, és melyik a helyben vásárolt hely sora. Én meg természetesen a rossz sorba állok be. -_-' Még az volt a szerencse, hogy az elővételes sornál volt egy kis lyuk, én meg voltam annyira önző, hogy befurakodjak oda. ^^' Egyébként bagszival, Caterrel és Young Linkkel találkoztam a sorban. Bagszival vicces volt a találkozó, mert amikor megérkeztem, akkor látom, hogy egy lány Pikachus táskában telefonál, na ez csak a bagszi lehet. De furcsa volt, mert hosszabb volt a haja, mint megszoktam, és az egyik szemét eltakarta vele. És mivel már volt kellemetlen élményem ebből, ezért ott maradtam, vártam, hogy ő jöjjön hozzám, ha tényleg ő az. A V-ADival beszélgetett, így nem jött egyhamar. ^^' Én olyan 8.30 körül érkeztem meg, és olyan 9.45 körül indult meg a sor. Hát nem volt valami kellemes abban a nagy hidegben kint állni. Széjjelfagytak a lábaim mire odaértem. Ráadásul az elővételes sor is lassan haladt, mivel csak egy laptop volt, ahol azonosították az online regisztráltakat. És a kedves hölgyemény is percekig nézte, hogy ki vagyok, hol vagyok, úgyhogy jól kezdődik. És még mindig nincs vége. Ha animés rendezvény, akkor az szinte a karaokéval egyenlő számomra. Miután gyorsan végignéztem az árusoknál, siettem fel a karaoke terembe, hogy mi van. Döbbenten látom, hogy zárva van. Tukeinon jön ki, hogy még nincs semmi, és nem tudják mikor jön meg a technika. Elvileg nem is akartak beengedni minket, de mivel a tömeg ennek ellenére be akart menni, ezért végül bemehettünk. Ott találkozok egy pár kedves emberrel: Mystrával, Leeával, Aminával, és Narumival. Mindannyian értetlenül állnak a történtek előtt, és senki nem tudja mikor lesz technika. Persze valamennyire próbálták pótolni. Az egyik legfontosabb "hiánycikk" a vetítővászon volt, melyet egy deszkalappal próbáltak helyettesíteni, de az akkora robajjal csapódott a földnek, hogy az egész karaoke terem egy emberként kapott a szívéhez. Nekem az volt a szerencsém, hogy épp kiszúrtam, hogy az ott nagyon rossz helyen van, és dőlni fog, így nem ijedtem meg. Szerencsére senkinek semmi baja nem esett, de nem volt semmi. Aztán mivel ez nem volt megoldás, ezért egy asztalterítővel próbálták a vásznak helyettesíteni. Az alapötlet nem rossz, egy ilyen vicces, 3D-s vetítővásznat kaptunk. De helyettesítésnek megfelelt. Ekkor a Cater mellém ült, mutattam neki az 576 KByte-ot, nézze meg a New Super Mario Bros. Wii tesztet. Én meg többször járkáltam a karaoke terem, és konzolok között. Természetesen megint csak PS3 volt. Meglepett, hogy Naruto sehol. Hát az alapkövetelmény egy animés rendezvényen. Úgyhogy csalódottan konstatáltam, hogy nem fogom tudni kipróbálni a játékot, pedig szerettem volna. Vissza a karaoke terembe, Csabi sehol, viszont kisvártatva megjelenik Lam'O. Odajött hozzám, üdvözöltük egymást, és megmutattam neki az AnimeStars magazint, ugyanis nem akarta elhinni, hogy egy oldal kb. 5-6000 karaktert tesz ki. Látta, hogy mennyire tömören van a szöveg, és ahogy elnéztem őt, nemigen jött be neki. Közben megkérdeztem, hogy a testvére, Duong hol van? Hátramutat, ő nem jött előre. Ő egyébként megtisztelve érezheti magát, ugyanis mind az Animekarácsony reklámjában, mint a MondoCon videóban szerepelt, ahogy játszik. Időközben feliratkoztam a karaoke versenyre, a Tekkaman Blade: It's DESTINY -Yatto Meguri Aeta- dalát választottam. Ezt a dalt Megumi Hayashibara és Masami Okui is felénekelte a saját lemezére, de kislemezen Masami előadásában jelent meg. Előtte énekeltem egyet hagyományos karaokéban is bemelegítésképp. Hát jól mellélőttem... Okui Masami: A confession of TOKIO dalát választottam. Önmagában egy nagyon jó dalt választottam, csak hallatszott, hogy soha nem gyakoroltam a dalt. Emellett én szeretek kislemezeket külön hallgatni, az off vocal versionök miatt, ugyanis új oldaláról mutatja be a dalt. Nos, én is új oldaláról mutattam be a dalt, ugyanis az off vocal version chorus refrénje sokkal magasabb, mint a fő énekhangé, én meg a 2. refrén alatt meglátogattam a chorus refrénjét is, úgyhogy érdekes előadás kerekedett ki. ^^' Aztán jött a verseny. Én voltam az első, aki fellépett. Tehát az It's DESTINY. Ez már sokkal inkább a hangomhoz állt, de elégedetlenül tettem le a mikrofont a dal végén. Ekkor beszélgettem Lam'O-val, és ő mondta, hogy mi a baj forrása. Hallatszik, hogy remeg a hangom, annyira izgulok. Hát ez szép. Azt javasolta, hogy énekeljek magamnak. Nagyon látszik, hogy izgulok. És szerinte, ha kvázi kizárom a közönséget, és csak a szöveget figyelve magamnak énekelek, sokkal jobban fog menni. Elhatároztam, hogy még legalább egyszer kiállok egy hagyományoson, hogy lássam, fog-e menni. Eközben Lam'O is énekelt Daki92-vel duettben a Lovely Complex anime ending dalát adták elő, természetesen hozzájuk illően magas színvonalon. Egyébként a dal előadója Tegomass, egy fiúduett, mely vidám, könnyed és szerelmes dalokban jártas. Megszereztem egy pár kislemezüket, és az albumukat mp3 formátumban, és arra jutottam, hogy nagyon jó hangjuk van a fiúknak, és az előadásmód is tetszetős. Ezután felmentünk Lam'O-val a konzolokhoz, hát csak behozták a Narutót! Ígéretemhez híven kipróbáltam a játékot, vele mentem. Természetesen ő győzött, de valami példátlan gyorsasággal. Mondjuk nem csoda, hisz most játszottam vele először. Úgy kellett neki mutatnia, hogy melyik gomb mire való. Én meg elvesztem a síkidomok rengetegében. Ráadásul sokszor nem is tudtam, hogy melyik vagyok én, úgyhogy nem volt nehéz dolga. De tetszett a játék, komolyabban is érdekel. Visszamentünk a karaoke teremben, ekkor láttam, hogy Mystra épp elmegy, mert karácsonyi műsora van, úgyhogy nem tud maradni. Leeának is el kellett menni hamarabb, neki szalagavatója volt. Ráadásul szegénynek nagyon fájt a feje, úgyhogy nem irigyeltem.

Néha odamentem a BigN-es társasághoz, de most jóval kevesebbet voltam velük. Csibitől megkaptam a karácsonyi ajándékot, egy ilyen vasalható gyöngyből készült Link és Triforce figurák. Valami eszméletlen jó lett. Köszönöm Csibi. A többieké is nagyon jó lett. Cater Meta-Knightot kapott, Young Link Lucast, Ricsi Olimart, Norbi Foxot, több hirtelen nem jut eszembe. Na de visszamentem a karaoke teremben, már lement a verseny. Jelentkeztem a hagyományos karaokéra, megpróbálom, milyen úgy énekelni, ahogy Lam'O mondta. Megumi Hayashibara: Successful Mission (Saber Marionette J anime OP) dalával álltam ki, és meglepve tapasztalom, hogy nagyon jól ment. Teljesen elégedett voltam magammal. Csak megijedtem, mert a 2. refrén után Ronja megkérdezi tőlem, hogy nem-e szállhat be? Én meg csak lesek, hogy mi ez a keserves arc? Annyira rossz lennék? Komolyan, olyan arccal nézett rám, mintha annyira rossz lennék, hogy már valahogy mentse a helyzetet. Mondta, hogy azért, mert nagyon szereti a dalt. És igazából nála ez a könyörgő arctekintet. ^^' Úgyhogy odaadtam neki az egyik mikrofont, szálljon be, és a végét együtt énekeltük el. Pont most gondolkodtam el azon, hogy lehet, hogy megkérem, hogy a tavaszi conon közösen énekeljük el végig. Ezután odamegyek a cuccomhoz, és nézem, hogy nincs meg a Mangafan táskám. Ugyanis levásárolva a 900 forintos kedvezményt, vettem Nana 1 mangát. Időközben kiderült, hogy a cuccaim elkeveredtek a vietnamiak cuccai között, és Duong úgy összekavarta (nem tudom mi inspirálta, hogy ilyet tegyen. ^^') hogy nem találtam semmit. Mellesleg végre-valahára ő is kiállt énekelni. Először a testvérével énekelték el a Lovely Complex endinget. Egész jól énekel. Aztán másodjára egy Lucky Star dallal lép fel egy másik honfitársával. Nem tudom, melyiknek volt az ötlete ez a dal, de felejthető volt. ^^' Azon kapom magam, hogy Megumi Hayashibarának is vannak gyerekdalai, de ez utcahosszal túltett rajta. Ezek után simán előadom a Yume no Balloon dalt a Ranma 1/2 animéből. Még korábban megbeszéltük Lam'O-val, hogy éneklünk egy duettet, csak gondolkodtunk, hogy melyik dal legyen az. Mondjuk legyen a One Piece-ből a We Are! Azt én is ismerem, és mindketten szeressük. Amikor felírt minket a papírra, akkor mondtam neki, hogy majd legközelebb egy általam választott dalt énekeljünk. És akkor mondta, hogy jó, most legyen az, amit én akarok. Úgyhogy Slayers: Get along dalra esett a választás. Jött Daki92 is. De amikor felkonferált minket valaki, már nem tudom, hogy melyik, nem tudta kiolvasni a nevemet, ezért engem szépen kihagyott, így az első feléből kimaradtam. Különösebben nem bántam, de a felénél Daki meglát, hogy hoppá, hát én is itt vagyok, és kihív. Szálljak be a felébe? Intettem, hogy most már énekeljétek ti végig. De még egyszer hív, úgyhogy én is mikrofont ragadtam a kezembe, és a 2. refrénnél beszálltam. De úgy szinte az egész közönség velünk énekelt. Jó volt látni, hogy ennyien szeretik a dalt. Visszaülünk, és egyszer csak nagy sikolyokat hallok a folyosó felől, döbbenten nézem, hogy áramszünet van. Kimegyek, szétnézek, az egész Hungexpo épület tök sötétben, csak az EXIT felirat világít zölden. Furcsa volt, de nagyon feelinges.Mindenki a mobiltelefonjának fényével világított. Mindenhol sötét volt, CSAK a karaoke teremben volt áram. De Tukeinon lekapcsolta a villanyt, nehogy ott is elmenjen az áram. Így a karaoke terem is sötét lett, de a technika megmaradt. ^^ Lam'O kérdezi tőlem, hogy nem-e jövök én is énekelni a Naruto: GO!!! dalát. Áh, mondom, nagyon jó szám, de még nem. ^^' Úgyhogy nélkülem adta elő a vietnami társaság a dalt, de valami eszméletlen hangulatot csináltak. Mindenki velük énekelt. Aztán a végén még befigyelt nálam Okui Masami: TOTAL ECIPSE dala. Tukeinon kérdezte tőlem, hogy nem akarom elénekelni a dalt, itt van nála. Ugyanis Mystra az utolsó napokban csinálta meg a dal kfn verzióját, ezért Tukeinonnak még nem volt lehetősége ellenőrizni, de elhozhatta, így lehetőséget kaptam elénekelni, amit hálásan köszönök mindkettejüknek. ^^ De mivel nem számítottam arra, hogy elénekelhetem, ezért nem is gyakoroltam. Próbálgattam magamban, hogy hol lenne jó, ugyanis ez egy elég mély dal, és a mélyebb hangok nehezebben jönnek ki. De rájöttem, hogy ha más hangszínben énekelek, akkor nagyon jól megy. Kell is a hangszín-változtatás, ugyanis a TOTAL ECLIPSE dal szövege egy szerelmi csalódásról, de Okui Masami már szinte belefásultan énekli. Megpróbáltam valahogy ezt a hangulatot visszaadni. Nem tudom mennyire ment, de összességében elégedett voltam. Jó volt énekelni, a végére már mindenki bulinak fogta fel, nagyon jó volt a hangulat. Így ért véget.

Összességében nagyon jó buli volt, örülök, hogy részese lehettem. ^^ A tavaszi conra nagyon sok tervem van, kfn-eket is sokkal komolyabban fogom csinálni, és komplett albumnyi tervem van, hogy melyeket akarom elénekelni. ^^

Címkék: Karaoke MondoCon
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása