2010. július 13. 19:17 - supermario4ever

Karaokéval az emlékek tengerén

Akkor elvileg ma lett volna az a nap, amikor Lam'O-ékkal mentem volna egy vietnami barátjukhoz konzolpartira. Én ott voltam 11-re, Daki is megérkezett nem sokkal előttem, viszont a srác telefonba kijelentette, hogy nem mehetünk, mert idegent nem enged be a házába. Végülis nem találkozunk négyszer anime- és mondoconokon... -_- Amikor Lam'O mondta neki, hogy ki vagyok, akkor meg azt mondta kifogásnak, hogy túl sokan lennénk... Ezen már nem lehet segíteni. Ő baja, ő marad egyedül. Mi nagyon jól elvoltunk négyen. Most a fenti szobába kötöttük be a Wiit, mert lent a többiek nézték a TV-t. Tehát fent. Mivel most csak 1 Wiimote és 2 GC controller volt, ezért csak 3-an tudtunk játszani. Illetve tudtak, mert én az első Mario Kart Wii meccsből kimaradtam, csak néztem őket. De nem sokat tudtak menni, mert Lam'O és Duong mentek le ebédelni, mi meg Dakival maradtunk fent. Wii Sports, Bowling. Jó volt. Elég sokáig voltak lent enni, de nem untuk a játékot. Amikor visszajöttek négyen játszottunk. Ezt soha nem fogom elfelejteni... Így dobjon valaki strike-ot, mint Duong! Olyan volt, hogy gurítja a labdát, és a bábuk közül három állva marad, de az egyik hátulról pont úgy esik el, hogy szépen lassan ledönti a maradék hármat... Ehhez azért szerencse kell. :D Aztán még amit tudtunk négyen játszani egy Wiimote-tal, az a golf. Az is jó volt. Majd be akartam hozni Virtual Console-ról a Mario Golfot N64-ről, de nem tudta betölteni, "Failed to Launch" hibaüzenettel. Hát így töltsetek le illegálisan, Homebrew Channel segítségével Virtual Console játékokat. Ki is töröltem, MAJD ha egyszer lesz pénzem Wii pont kártyára, vagy valami, akkor majd leszedem legális úton. Úgyhogy maradt a Mario Kart Wii. Most Lam'O nem játszott, inkább lement World of Warcraftozni. Lenyomtunk egy 10-es team race-t, majd Daki is lement egy kicsit pihenni, mi ketten Duonggal meg felmentünk WFC-re, és online játszottunk ketten. Kicsit jobban megy neki, de még nem az igazi. Bele van zúgva a kormányba, mondanám neki, hogy inkább GC controllerrel, vagy Classic Controllerrel játszon, azzal fel is tud mutatni valami eredményt, és nem táncolna 4600-4800 pont között. Elég sokat mentünk együtt, majd Dakiék visszajöttek, ekkor Duong ment le, előtte Lam'O elmesélte, hogy járt WoW-ban. Bagszi sok hasonló esetet mesélt már. Kicsit mentem velük MKW-t, majd lementem Duonghoz én is pihenni. Ő neten olvasott valami mangát, én meg leültem Lam'O gépéhez megnézni az E-mailjeimet. Az egyik lánynak (aki szinte vietnami, csak ő Németországban született) Vychannak válaszoltam. Be akartam neki linkelni Okui Masami @Tunes. műsorának az első adását, melynek vendége Mizuki Nana volt. Ő is szereti Mizuki Nanát, és meg akartam neki mutatni, hogy mennyire tetszik nekem az, ahogy ebben az adásban viselkedik, meg a kisugárzása, jelleme.

https://www.youtube.com/watch?v=U_WUxAw1V3U

Elkezdem nézni, de látom, hogy Duong felém fordul, na mondom, akkor nézzük együtt. Örömmel, nem bírom elégszer nézni. ^^ Aztán elkezdtem felolvasni, ami ki volt írva, és amit Okui Masami mondott. Duong meglepődött, ugyanis egyáltalán nem ismeri a japán írást. Aztán kibetűztem (vagyis kiszótagoztam) neki, hogy mit olvasok, és magyaráztam neki egy kicsit. Tanítottam egy kicsit japánul, amennyit én tudok, de a tudásommal nem állnék be tanárnak. ^^' De érdeklődéssel hallgatott, és nézte velem Okui Masamit. Komolyan mondom, akárkinek mutatom őt komolyabban, megragad a tekintete rajta, és elkezd gondolkodni. Ki lehet Makkun (ez Okui Masami beceneve), hogy némely emberekben gondolatokat indít meg? Meg azért is jó nekem többször nézni, mert sokszor csak többedjére hallok ki szavakat. Például ekkor tudtam meg, hogy Mizuki Nana, az Onana becenevet Toshiro Yabukitól kapta, mert olyan sokszor okozott neki fejtörést az igényeivel. ^^' Miután megnéztük őt, váltottam a 17. adásra, melynek vendége Chihara Minori volt. Nagyon tetszett Duongnak (mint szinte minden embernek, akinek megmutatom az anison sztárokat), hogy egyéniségek, bár ő külön kiemelte, hogy milyen aranyosak. Különben igen, annyira természetes a viselkedésük, hogy pont ettől válnak nagyszerűvé. Na de belinkeltem az E-mailbe Mizuki Nana műsorát, közben Duong olvasta a mangát (nem tudom melyiket) meg beindított valami furcsa zenét YouTube-on. Egyetértettünk abban, hogy hallottunk ennél jobbat is. Aztán ott látom jobb oldalt, hogy van ALI PROJECT zene. Megkérem, hogy indítsa be, mert szeretem a zenéjüket. Ankoku Psychedelic, tényleg jó dal volt. ^^ Utána megmutattam neki a Slayers opening és ending (Get along és KUJIKENAIKARA) dalokból készült videoklipeket. Igen, azokat, melyeket Hayashibara Megumi és Okui Masami énekeltek közösen, utána meg Suara: Musouka videoklipet, mely ugye az Utawarerumono anime openingje. Ezt a dalt szereti, úgyhogy kiemeltem, hogy érdemes jobban odafigyelni Suarára. Aztán megmutattam neki, hogy a Jpopsuki weboldalról szoktam japán zenéket letölteni (azért merek ilyen oldalról beszélni, mert itt nincs jogképviselete a japán zenéknek, így szabadabban lehet ilyenekről itt írni), itt is mutattam neki egy pár kislemezt, amit szeretek, pl. Ui Miyazaki: KURENAI. Valamint megmutattam neki a JpopStop oldalt is. Ez az az oldal, ahol mindenféle információ van egybegyűjtve japán előadókról, valamint albumaikról, és kislemezeikről. Teljesen meg volt lepődve, hogy például a supercell: Kimi no Shiranai Monogatari kislemezből több, mint 98.000 példány kelt el. Na akkor nem kíméltem, megmutattam neki a Slayers NEXT opening / ending kislemezét, a Give a reasont, abból 232.850 ment el. Hát igen, jártak szép idők az anison zene felett. De aztán minden szomszéd hanyatt-homlok menekült, ugyanis elkezdtünk karaokézni. ^^' Először megmutattam egy párat, amiket én csináltam: Hayashibara Megumi: Nakeba ii No és Okui Masami: Red dalokat. Közben én próbáltam letölteni az adarnáról only vocal kfn-eket, de nem találtam őket sehol. Meg akartam mutatni Duongnak az Okui Masami: Niji Iro Shooter kfn-t. Na mindegy. Most én jöttem, mert elénekeltem az Ayakashi animéből a Kagaribi dalt. Ez az dal, melyet a FictionJunction együttes egyik tagja, KAORI énekelt, csak azért nem lehet ráismerni az egyedi stílusára, mert a dalt Okui Masami írta. De nagyon kellemes, lassú dal. Aztán közösen elénekeltük Suara örök klasszikusát Utawarerumono: Musouka dalt. Végül a RAY the Animation animéből a Mitsu dalt énekeltem el. De aztán nem sok idő maradt (gyorsan elmegy a nap, be kell ismerni), mutatott nagyon sok régi képet az ő kiskoráról, meg láthattam képekben Vietnamot. Mesélt közben sok mindent. Meg felidéztük a 2009-es nyári animecont, amikor először találkoztunk, valamint még ekkor beszéltünk arról, hogy már egyáltalán nem nézünk TV-t, és nem hallgatunk rádiót, mert amilyen igénytelen műsorok mennek... Meg én már nem is tudom, hogy mi az aktuáls sláger, ennyire nem hallgatok rádiót. Pont azért, mert annyira egy kalap alatt van a zenéje, ehhez képest a japán zenében nagyon sok az egyéniség. Leeával beszélünk néha a Jpop zenéről, és 2009-2010-es dalokat elemzünk, hogy ez meg az milyen jó, ebben a dalban milyen jó a zene, abban milyen találó a szöveg... Na de este lett, és a végén felmentünk Duonggal, megnézni, hogy Dakiék mit játszanak, Narutót. A 3-asban kezdték el a Story Mode-ot. A Wiit most otthagytam, mert úgysincs TV-m, cipelni meg nem akarom, amúgyis megbízok bennük annyira, hogy biztos nem tesznek kárt benne. Meg majd úgyis találkozunk valamikor. Tehát Dakival mentünk együtt. Kicsit beszélgettem vele, felvetettem neki az ötletet, hogy kéne a karaokésokkal egy Wii partyt tartani, tehát, hogy nemcsak mi négyen, hanem például Tukeinon, Ronja, Amina, meg aki még akar, mert Tukinak is van Wiije, és akkor 8-an tudnánk játszani. De ez még csak terv szintjén van. ^^'

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://supermario4ever.blog.hu/api/trackback/id/tr3512714498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tukeinon 2010.07.16. 17:17:32

Ezzel az a baj, hogy az en wiim nagyjabol be van epitve a berendezesbe (ezert is nem tudtam a elmult evben vinni sehova rendezvenyekre, csak elotte). <.< Szoval max kabelek nelkul tudom elhozni, illetve meg a kontrollerekkel (2 wiimote, 2 nunchuk, 2 classic, 3 motionplus) tudok hozzajarulni meg jatekokkal (azok blogban benne vannak).

supermario4ever 2010.07.16. 17:28:16

Fűű, az nem semmi. És akkor nálatok volt az a szilveszteri buli, amikor összejöttetek egy páran Wii Sportsozni?

tukeinon 2010.07.17. 14:17:28

Hat, mindenki hozott valakit a csaladbol. Hozzam Amina jott es meg hozott valakit. Volt egyebkent egy jo kis karaokes buli is, amikor osszejottunk nehanyan (a kovetkezo verseny zsuritagjai es segitoi). Az is jo volt. :)

supermario4ever 2010.07.17. 19:07:51

Azt hiszem, hogy arrol is olvastam. Azert is mondom, hogy egy paran osszejohetnenk, mert ahogy elnezem mi jo tarsasag vagyunk, es jo nap lenne az.
süti beállítások módosítása