2010. július 14. 23:12 - supermario4ever

Végre van munka

Ma délelőtt munkakeresőben voltam, hát mindegyik azt mondta, hogy be vannak telve, nincs munkájuk, csak augusztustól érdemes érdeklődni, mert akkor kezdik meg az őszi munkák "hirdetését". Ekkor még nem jártam sikerrel, ennek ellenére bementem az Aréna Plázába, ettem a Sherry Peking étteremben zöldséges sült tésztát. Tisztes adagot kaptam 360 forint volt, jól esett, és nagyon finom volt. Szerintem visszajárok oda. ^^ Már régóta szemeztem a sült tésztával, mert Angliában többször ettünk ilyen "all you van eat" kínai étteremben, és imádtam a sült tésztákat. Meg a levesek, és egy pár hús is finom volt. Ha lesz majd rá időm és anyagiak is lesznek, majd ezekből is fogok enni. Csak jó lenne, ha pl. itt a levesekhez is tudnának adni olyan porcelán kanálféleséget. Azzal nagyon jó enni. És akkor az evőpálcikát még nem is erőltetem. Ekkor egy kicsit ellazultam, meg olvastam a tegnap vásárolt Dramacon 2 mangát. Ja igen! Aki szeretne hozzájutni mangákhoz 299 forintért, az menjen el az Europarkba a Líra könyvesboltba, van egy jó pár régebbi mangájuk ilyen áron, ott találtam meg a Dramacon 2-t is, aminek nagyon örültem, mert az első kötetet szerettem, jó poénok voltak benne. Holnap nem lesz rá időm (okot lásd lejjebb), de szerintem pénteken visszamegyek még szétnézni. Miután egy kicsit ettem, beszéltem telefonon az egyik unokatestvéremmel, aki segítene vinni egy pár nagyobb, nehezebb cuccot is, például a TV-t elhozná, meg akkor összeírtam egy kisebb listát is, amit tud, és amit lehet, azt ha egy mód van rá, hozza el. Köztük van a bicikli. Ez nagyon jó környék, jót lehetne itt néha biciklizni. És akkor elvileg holnap jönne, de pontos időpontot még nem egyeztettünk. Még elmentem az Árkádba, az InterSparba vásárolni egy pár fontos dolgot, utána jöttem is haza. Nemsokára telefonáltak az egyik diákmunka szövetkezettől, hogy mehetek a Tescóba pénztárosnak. ^_^ Nagyon megörültem neki. Holnap kell menni hozzájuk 11-re, gondolom akkor fognak tanítani, és megbeszéljük a részleteket. Nagyon remélem, hogy össze fog jönni komolyabban is, mert szívesen csinálnám.

És ha valóban holnap megjön a TV, akkor végre tudok játszani. Igaz a Wii Lam'O-éknál van, de maradhat, amíg nem megyek oda legközelebb, mert van mivel játszani, itt van a NES, SNES, N64, és GC TV-kre. Ja igen... Tegnap voltunk Trunerékkel egy konzolboltban a 18. kerületben, és nézem a PS3 játékokat, egyszercsak ezt kérdezem: "Van Naruto DS3-ra?"

Címkék: naruto Dramacon
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://supermario4ever.blog.hu/api/trackback/id/tr7612714492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása