2010. december 16. 00:58 - supermario4ever

Harry Potter és a halál ereklyéi 1. rész

Bagszival ma moziban voltunk, megnéztük a Harry Potter utolsó kötetének filmadaptációjának az 1. részét.

Nagyon rég voltam moziban, sőt, Budapesten ez az első alkalom, hogy beültem filmet nézni. Pedig volt idő, amikor sokat jártam moziba, ez főleg akkor volt jellemző, amikor Békéscsabán a Csaba Centerben megnyílt a Center Mozi. Igaz szinte mindig egyedül jártam, de szerettem. Az ezredforduló után a Center Mozi tartotta életben a városban a "mozi-kultúrát", ugyanis az Irányi utcában levő Phaedra mozi már előtte is nagy nehézségekkel küszködött, a Center Mozi megjelenése már csak amolyan kegyelemdöfés volt. Pedig most is nagyon élénken emlékszem a Phaedrára. Annál jobb pizzát, mint az ottani pizzériában, azóta sem ettem soha! Az ellentétes oldalon levő Csirkefogó Gyorsbüfé is jó volt. De nagyon sokáig virágzott ott  mozi-élet, és sajnálom, hogy ma már nem létezik, de hát úgy tűnik, hogy a plázákban levő filmszínház a korral jár. Ide elég sokat jártam, sok filmet láttam, majd ez is megszűnt. Inkább a nővérem volt az, aki már-már életvitel-szerűen járt moziba a '90-es években, volt olyan, hogy másnap ment, vagy egy nap 2 filmet is megnézett. Szerettem moziba járni, de egy idő után teljesen megszűnt az érdeklődésem a filmek iránt.

Az első Harry Potter-filmmel kerültem kapcsolatba az egész varázslatos világgal még 2002 nyarán, tehát kicsit megkésve. Előtte is hallottam már sokat Harry Potterről, de valahogy mindig volt olyan gondolatom, hogy biztos ez is csak "divat-cikk", és minőségben nem is olyan jó. Akkor nyáron egy hétig újra adta a mozi, olcsóbb is volt a jegy, hát gondoltam, teszek vele egy próbát. Iszonyatosan a hatása alá kerített, ez tényleg nagyon jó! Ezután kezdtem el a könyvet olvasni, tényleg nagyon olvasmányos, az elejétől a végéig jó volt olvasni. A későbbi köteteket is olvastam, a hetediknek csak az elejét olvastam el, utána valahogy kimaradt. Eredeti kiadványok közül az első három film van meg VHS-en, és a negyedik DVD-n. Ekkoriban még nagyon drágák voltak a DVD-k (még most is beleborzongok a 6.990 forintos árba).

Ma tehát megnéztük a 7. film első részét. Annyira nem volt rossz, ahhoz képest, ahogy leminősítették egyesek, nekem nagyon tetszett. És a film végén is sokan mondták, hogy nagyon jó volt. Olyan kritkákat hallottam elsősorban, hogy sok mindent kihagytak a könyvből, és sok mindent tettek a filmbe, ami eredetileg nem volt benne. Mivel nem olvastam végig a könyvet, ezért ebben nem tudok nyilatkozni, csak azt tudom mondani, hogy a filmet végig érdekesnek tartottam, aztán, hogy valóban kihagytak-e valamit a könyvből, és hogy az fontos lett volna-e, ezt már nem tudom. És akkor ennek fényében sokan mondták, hogy igazából csak a pénz miatt lett 2 részes a film. Én erre ennyire élesen nem mernék megesküdni, hiszen, ha belegondolunk, a vastag könyves filmek azért eléggé gyors menetűek voltak, sokszor még vártam egy nagy történést, és döbbenten látom, hogy már itt a vége. Azért ez a film kellően részletes volt.

Még most is jó hangulata van a mozinak, bár életvitel-szerűen nem járnék ilyen pesti jegyárak mellett... Direkt a kedvezményes nap miatt mentünk szerdán, de még ezt a 950 forintos jegyárat is sokalltam, de hogy egy átlag napon 1.450 forint legyen a jegy, azt azért sokallom. Pluszban láttam, hogy a büfékben is nagyon drágák a pattogatott kukoricák és az üdítők. 3.000 forintot simán ott lehet hagyni egy alkalommal, azért ez nem semmi. Pedig lenne egy pár film, amit megnéznék: Zimmer Feri 2, Üvegtigris 3, Scott Pilgrim. Valószínűleg, ha megnézem őket, akkor szerdán.

Címkék: Harry Potter
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://supermario4ever.blog.hu/api/trackback/id/tr9412714042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása