2010. március 21. 09:37 - supermario4ever

Mario Party DS teszt

mario_party_ds_logo.png

Megjelenés:
Japán: 2007. november 8.
Amerika: 2007. november 19.
Európa: 2007. november 23.

Fejlesztő: HudsonSoft
Kiadó: Nintendo
Műfaj: Szórakoztató, Party
Játékmód: 1-4 játékos
Wi-Fi: Nincs

Platform:
dslite_2.png

A Mario Party sorozattal még az 576 Konzol 1999. áprilisi számában ismerkedtem meg akkor. Az volt az általam VALAHA legjobbnak tartott 576 Konzolos teszt. Azóta is az 1999. áprilisi a kedvenc számom. Először 2000 végén játszottam vele, nagyon tetszett. Utána jött a második rész, mely szinte minden hibáját kijavította az első résznek, sőt sok mindent továbbfejlesztett. Nagyon jó sorozatnak indult. És amilyen jónak indult, GC-re annyira el lett rontva. A negyedik és az ötödik rész hihetetlen vontatott és unalmas lett. Majd a 6. rész némileg javított az összképen. A 8. rész tartotta a közepes színvonalat, a sorozatot végül a teszt tárgyát képező Mario Party DS zárja.

Hogy milyen lett ez a játék? Méltó módon zárja le a sorozatot. Még talán ez hajaz minőségében a leginkább az első két részhez. A játékmódok változatosak, a pályák sokrétűek, a mini-játékok szórakoztatóak.

A főjátékot a Story Mode, és a Party Mode képezi. A Party Mode-ot 1-4 játékos játszhatja. Érdekessége, hogy csak single-card play van benne, tehát elég, ha csak az egyik játékosnak van kártyája, a többiek CSAK DS Download Play-jel tudnak csatlakozni, mivel csak meghívni tudunk játékosokat. Érdekes, de itt az Advance-es résszel ellentétben legalább jól megoldották a több játékos módot.

A szabályok mit sem változtak az évek során. Adott egy pálya (vagy tábla), dobunk a dobókockával, és annyi mezőt lépünk előre, ahányat dobtunk. A kék mezőnél itt is 3 érmét kapunk, a pirosnál hármat veszítünk. Itt is fellelhetők a zöld kérdőjel- és az egyéb akció-mezők. Itt most kapszulák helyett hatszögletű  ún. hexeket kapunk, amikor letehetünk egy mezőre. De több akció mező van. Újdonság a Friend Space, ahol kiválasztunk játékost, és ő és mi kapunk 5-5 érmét. A Duel Space-nél egy általunk kiválasztott játékossal harcolhatunk, míg a Bowser Space esetében Bowser kavar be a játékba, ahogy megszokhattuk.

Ebben a játékban is megtalálhatjuk az Item Shopot, amit egy cső képez, és Monty Mole-tól lehet tárgyakat vásárolni, meglehetősen olcsón. Ezek a tárgyak állnak rendelezésünkre:

  • Double Dice Set: Kétszer dobhatunk a kockával. Ha két egyforma számot dobunk ki, 10 érme a jutalmunk. (3 érme)
  • Triple Dice Set: Háromszor dobhatunk a kockával. Ha három egyforma számot dobunk ki, 20 érme a jutalmunk. (7 érme)
  • Halfway Dice Set: Dobásunk értéke maximum 5 lehet. (1 érme)
  • Warp Dice: Elvisz egy másik mezőre, és onnan dobsz. (2 érme)
  • Snag Bag: Egy tárgyat lopsz el egy adott ellenféltől. (8 érme)
  • Star Pipe: Elvisz ahhoz a mezőhöz, ahol a csillag van. (15 érme)
  • Block Sensor: Egy rejtett téglát tesz arra a mezőre, ahova érsz dobás után. (Nem lehet venni, csak a Grab Bag tartalmazza)
  • Grab Bag: Az összes tárgyad eltűnik, helyükre tesz egy Triple Dice Setet, egy Star Pipe-ot, és egy Block Sensort (25 érme)

Minden kör után mini-játékban veszünk részt. Ezek nehézsége változó, viszont ami nagyon jó, hogy kihasználja a DS speciális képességeit, tehát szükségünk lesz a Stylusra, sőt a mikrofont is rendesen használja egy pár mini-játék. Ezek lényegesen szórakoztatóbbak, izgalmasabbak, itt is megtaláljuk a szabadon érmegyűjtögetős mini-játékokat, viszont van egy pár, ahol csak a szerencsén múlik, hogy nyerünk-e vagy sem. Sokan nem szeretik, de ez is velejárója a Mario Partyknak.

És természetesen ott van a Star Block, ahol csillagokat lehet venni. Pozitívum, hogy megőrizte a Mario Party 6-ból, hogy mindegyik pályán másképp lehet csillaghoz jutni. Az első pályán a Wiggler's Gardenben a szokásos 20 érme egy csillag. A Toadette's Music Roomban 5 érmétől indul a csillag ára, és aki vesz egy csillagot, vagy rálép egy hangolóra (ami új helyet generál a csillagnak), úgy nő a csillag ára 5, 10, 20, 30 érmére, majd vissza 5-re. A DK's Stone Statue-ban pedig fix helyen van a csillag, és annyit vehetünk, ahányat tudunk. A Kamek's Library pályán három kanna van, mindegyiket meg lehet nyitni 10-10 érméért. Az egyikben nincs semmi, és kidob a Start mezőre, a másikban 5 érme van, a harmadikban van a csillag. Bowser's Pinball Land pedig a Story Mode teljesítése után nyílik meg. Itt ha egy kérdőjel-mezőre lépünk, akkor vagy Bowser Zone-ba, vagy Star Zone-ba kerülünk, ahol akár három csillagot is kaphatunk.

A végigment az összes kör, akkor itt is kapunk bónuszt, ha beállítjuk. Hat bónusz közül választ ki a gép hármat találomra:

  • Minigame Star: Az kapja, aki a legtöbb mini-játékot nyeri meg.
  • Item Star: Az lesz megjutalmazva vele, aki a legtöbb tárgyat használja fel.
  • Green Star: Annak jár, aki a legtöbbször lépett zöld mezőre.
  • Running Star: Aki a legtöbb mezőt lépi az egész játékban, az kapja meg.
  • Hex Star: Aki a legtöbb hatszögletű tárgyat használja fel, annak jár.
  • Friendship Star: Aki a legtöbb Friend Space-re lép, az lesz megjutalmazva vele.

És ezután hirdetnek eredményt. És aki nyer, az lesz továbbra is a superstar.

Story Mode a szokásos 1 játékos módot rejti magában. Kapunk a történetet, és teljesíteni kell a benne foglaltatott küldetést. Ez magába foglalja a négy pályát, amit alapból kapunk, majd a Bowser pályáját. Már-már szokásos a séma. Pályánként megyünk végig, az a cél, hogy mindig elsők legyünk, és a pálya főellenségét legyőzzük. Mindegyik pályának más a főellensége:

  • Wiggler's Garden: Piranha Plant. Egy léggömb van rajtunk, és amikor a Piranha növény magába szippantana, akkor kell a szájába dobni a bomba növényt. Háromszor kell megdobni.
  • Toadette's Music Room: Hammer Bros. Talán az egyik legkönnyebb. Az a lényeg, hogy Hammer Bros. játszik nekünk egy ütemet, és nekünk vissza kell játszani.
  • DK's Stone Statue: Dry Bones. Különböző varázs-mezőkre lép Dry Bones, feladatunk hogy taposással megsebezzük.
  • Kamek's Library: Kamek. Nem annyira könnyű. Egy könyvvel elbarikádozott akadálypályán kell végigmenni, majd a végén Kamek vár ránk, akinek a szemét tintával meg kell spriccelni, hogy ne lásson, Amikor teljesen megvakul, akkor elkezd hadonászni a pálcájával és megsebzi magát.
  • Bowser's Pinball Land: Bowser. Három alakja van. Először Bowser ilyen totemoszlop-szerűséggé változik, elkezd forogni. Megszédül, leesik, és az aranykockát kell ütögetni. Második alakja egy hatalmas kocka, és úgy mozog, mint a Tox Box a Super Mario 64-ben. Itt is az arany kockát kell ütögetni. És végül egy giliszta-szerű kockává változik, itt a feje az arany kocka, azt kell ütögetni. Amikor mozog, akkor tűzzel van közbevéve, de amikor áll, és tüzet lő ránk, akkor semmi nem védi, akkor lépjünk akcióba.

Ha teljesítettük a Story Mode-ot, akkor megannyi játékmód nyílik meg, emellett a gép karakter nehézségét easy normal és hard mellett experten is lehet játszani.

Persze, nemcsak ennyiből áll a játék. Itt is rendelkezésünkre áll a Minigame Mode, ahol több lehetőségünk van minijátékokat játszani. A Puzzle Mode egy újdonság, ezt 1-2 játékos játszhatja. Különböző kirakós játékokon mérhetjük össze tudásunkat. Ha csak egyedül vagyunk, akkor a gép játszik ellenünk, ahol szintén beállíthatjuk a mesterséges intelligenciáját. A Galériában megnézhetjük a kollekciónkat, hol vannak a jelvények, figurák, egyéb pályákra jellemző dolgok, és trófeák. Nagyon sok van belőlük, ezek begyűjtése igencsak kitolja a játékidőt. Emellett a Galériában hallgathatjuk meg a zenéket, hangokat, gyakorolhatjuk a már megszerzett mini-játékokat, megnézhetjük a Story Mode történeteit, valamint a rekordaink is itt tárolódnak.

A játék grafikája felemásra sikeredett. Vannak nagyon szépen megjelenített területek, viszont egyes dolgok (például a táblánál a felső képernyő) megjelenítése bűnronda lett. A karakterek kidolgozottsága is hagy kívánnivalót maga után. De szerencsére a szebb grafika van túlsúlyban. Talán jól tették, hogy csak 30 kör a maximum, egy hordozható gép esetében nincs annyi ideje a játékosnak, hogy órákat játszon egy játékkal, már csak az akkumátor élettartama miatt sem. Pozitívum, hogy gyorsan történnek a dolgok a játékban, így talán annyira nem is unalmas kivárni a sorunkat. Ha szeretnénk teljessé tenni a játékot, érdemes minél többet játszani, minél több karakterrel megcsinálni a Story Mode-ot, így igazán tartalmas szórakozást nyújt a játék. A zene olyan átlagos Mario Partys, kellemes hangulatú, viszont vannak olyan zenék, melyek nagyon fantasztikusra sikeredtek. Már csak a zene miatt is érdemes játszani a DK's Stone Statue és a Kamek's Library pályákon!

Összességében a Mario Party DS is csak ugyanolyan, mint a többi. Csak talán még ennek van a legjobb hangulata. Még a Mario rajongók közül is sokan nem szeretik a Party sorozatot, mert nem a tudás van fókuszban, hanem a szerencse. Ez a játék sajátossága. Aki viszont most ismerkedik a sorozattal, azt talán ez a rész mutatja be a legpozitívabban szériát. Hogy érdemes-e megvenni? Előbb mindenképp érdemes kipróbálni, mert jó lett, de nem biztos, hogy azt kapjuk tőle, amit várjuk.

Grafika: 7/10
Játszhatóság: 9/10
Szavatosság: 8/10
Kihívás: 4/10
Zene/Hang: 9/10
Hangulat: 10/10

+ Nagyon sok jó, hangulatos mini-játék
+ Változatos pályák
- Néhol ronda grafikai megjelenítés
- Online mód hiánya

82%

Szólj hozzá!
2010. március 21. 07:45 - supermario4ever

Mario linkgyűjtemény

Amerikai Nintendós oldalról sok játék hivatalos oldalára el lehet jutni. Érdemes őket megnézni, mert egyrészt küllemre hihetetlen igényesek, másrészt meg sok jó extrához lehet hozzájutni, pl. nagyon szép háttérképekhez. Még a Mariós oldalra gyűjtöttem ki őket, most ezeket ide is kiteszem update-elve a legújabb játékokkal:

Mario Megasite
Super Mario 64 DS
Super Mario Advance 4: Super Mario Bros. 3
Mario Party 4
Mario Kart DS
New Super Mario Bros.
Mario vs. Donkey Kong
Mario Smash Football
WarioWare Smooth Moves
Mario Strikers Charged Football
Mario Party 8
Super Paper Mario
Super Mario Galaxy
Mario Kart Wii
Mario Party DS
Mario Party DS II
New Play Control! Mario Power Tennis
New Super Mario Bros. Wii

Címkék: Super Mario
Szólj hozzá!
2010. március 20. 17:08 - supermario4ever

Újdonságok és érdekességek

Voltam ma a Békéscsabai bolhapiacon, az egyik eladónak volt GC játéka. 5 db, odaadta az egész pakkot 5000 forintért. Gondoltam magamban, gyűjteménybe jó lesz. De azért majd játszani is fogok velük. Mind az ötnek a doboza francia nyelvű. Biztos ott vette. A Harry Potterrel tettem már próbát, (az elsővel) tetszetős. Már nagyon régóta akarok Harry Potter játékkal játszani. Nem rossz. De csak német és francia nyelv van a játékban. Két tokban volt még két tok nélküli játék: Spiderman 2 és Metroid Prime. Akkor most már 2 Metroid Prime-om van. Érdekel valakit? Szívesen odaadom valakinek a lemezt. Kipróbáltam, működik. Igaz, nem teljesen karcmentes, de ahogy elnéztem, ez nem befolyásolja a lejátszást. Az 576 KByte DVD egy másik eladónál találtam, 250 forintért adta. Jó állapotú volt, így erre is lecsaptam. Valaki emlékszik még erre a DVD-re? Az 576 adta ki, a különböző nagy játékrendezvényekről 2003-ban. Kár, hogy nem volt rá akkora kereslet, hogy folytassák. Pedig jó elgondolás volt.

Néztem a Game Master magazin honlapját, és oldalt belebotlok ilyen linkbe, hogy N-Zone, ott van Mario, na megnézem. Hát nagyon érdekes. Hivatalos magyar Nintendós oldalnak mondják magukat. Jó oldal egyébként, érdemes megnézni, csak kicsit nehéz benne eligazodni, de sok jó dolog van rajta. http://www.n-zone.hu

Újdonság, hogy lesz Super Mario Galaxy 2-ben is Super Guide. Ez már hivatalos. Ha olyan lesz, mint a New Super Mario Bros. Wii-ben akkor nem lesz baj. A Metroid Other M-ben nem lesz online módozat, valamint a következő hordozható Nintendo konzolba GPS-t, és 3G-t akarnak beletenni.

A Super Paper Mario teszt meg remélhetőleg egy új kezdet a blogban.

Szólj hozzá!
2010. március 19. 20:47 - supermario4ever

Super Paper Mario teszt

super_paper_mario_logo.pngMegjelenés:
Japán: 2007. április 19.
Amerika: 2007. április 9.
Európa: 2007. szeptember 14.

Fejlesztő: Intelligent Systems
Kiadó: Nintendo
Műfaj: Kaland, RPG
Játékmód: Egy játékos
Wi-Fi: Nincs

Producer: Shigeru Miyamoto
Zeneszerzők: Naoko Mitome és Chika Sekigawa

Platform:
wii.PNG
A Paper Mario széria az egyik legméltatlanabbul kezelt játéksorozat. A SNES-es Super Mario RPG folytatásának szánt Paper Mario N64-re a konzol korszakának végén jelent meg, ezért nem kapott akkora média-nyilvánosságot, mint amekkorát megérdemelt volna. A GC-s folytatás a The Thousand-Year Door már szélesebb közben vált ismertté. És most itt van a Super Paper Mario, mely szakít az elődök hagyományaival, és talán nem is baj, ha nem ismerjük a sorozat előző tagjait.
Mi, Nintendo-tulajok, soha nem voltunk elkényeztetve 3rd party játékokkal, de erre javarészt nem is volt igényünk. Minek, amikor itt van Mario, Zelda, Pokémon, stb.? Mindig is ezek vitték fel az aktulális Nintendo konzol eladásait. És ez ma sincs másképp. A Nintendo ötlet-tára sosem szenvedett hiányt, az új játékoknak is megvan a maguk varázsa, és mindig vannak olyan elemek, melyek miatt megszeretjük az adott játékot. Nincs ez másképp a Super Paper Marióval sem, mely a Super Mario Galaxy előtt amolyan hiánypótló szerepet töltött be, de azért ez a játék jóval több annál.
A játék története kicsit tovább lett gondolva az előző Mariókhoz képest. Bowser elrabolta Peach Hercegnőt, sőt szemtanúi lehetünk az igen vicces kimenetelű esküvői szertartásuknak, hol Bowser alattvalói Goombák, Koopák, Hammer Brosok, éljenzenek az ifjú párnak. Bowser boldog, míg Peach értetlenül áll az egész előtt. Persze ezt a Mario fivérek sem nézik tétlenül, elmennek hát megmenteni Hercegnőt. Ám a történetnek itt még nincs vége. Bowser jobbkeze, Count Bleck az ifjú férj ellen fordul, és mindenkit beszippant a saját dimenziójába, kivéve Mariót. Így hősünkre hárul megmenteni Flipside-ot, ugyanis most nem a Gomba Királyság van veszélyben. És nemcsak Luigiékat kell kiszabadítani, hanem "az ellenségem ellensége a barátom" elven Bowsert és csapatát is.
Ahogy az elején írtam, a Super Paper Mario szakít a hagyományokkal, teljesen új értelmet ad a szériának. Sok mindent megőrzött az elődeiből, de legalább annyira letért az útról, így ha valaki ugyanazt a Paper Mariót várja, mint N64-en vagy GC-n, az csalódás érheti. Az irányítás nem túlzottan bonyolult, sőt a Nunchakura egyáltalán nincs szükség. A mozgásérzékelést is csak csírájában használja ki. A legnagyobb változás egyértelműen a 2D/3D közötti váltás.
És egyáltalán nem olyan bonyolult, mint amilyennek hangzik, sőt! Egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége! Még a játék elején megkapjuk a Flipside idős bölcsétől, Merlontól ezt a képességet, hogy átmegyünk 3D-be. Szükségünk is lesz rá, hiszen sokszor úgy jövünk rá a  titok nyitjára csak, ha átmegyünk 3D-be. Emellett sok platform, ösvény nyílik meg előttünk, és míg 2D-ben úgy tűnik, hogy a falak egymáson vannak, ezek térben válnak egymástól. Viszont nem lehetünk határtalan ideig 3D-ben. Amikor átváltunk, akkor megjelenik egy Flip meter, mely folyamatosan csökken, és ha eléri a nullát, akkor életerőnk bánja, ugyanis eggyel csökken. Ezután újra feltöltődik a Flip Meter, és újra elkezd csökkenni. De ez csak Mario képessége. Mert bizony nemcsak ő az egyetlen játszható karakter.
Szám szerint négyen vannak:
Mario: Kezdetben csak őt irányíthatjuk, őt kapjuk meg kezdőkarakternek. Különleges képessége, hogy 2D-ből át tud menni 3D-be.
Peach: Mario után Peachet kapjuk meg. Őt egy különleges recept alapján készített levessel tudjuk felébreszteni. Különlegessége, hogy az esernyőjével sokáig tud lebegni a levegőben.
Bowser: Vele egy harc közben találkozunk, miután Mario legyőzte őt, Bowser kénytelen belátni, hogy ha ki akar szabulni Count Bleck karmai közül, össze kell fognia Marióval. Képessége a tűzköpés, és minden egyes támadása duplát sebez az ellenfelekre.
Luigi: Őt a játék vége fele szerezhetjük meg, igencsak el van rejtve, de fel lehet lelni. Félve bújkál az ellenség elől, de amikor meglátja Mariót, megnyugszik. Specialitása a nagy ugrás, de vigyázzunk vele, mert csúszik a lába.
Persze hőseink nincsenek egyedül. Társunk Tippi, és Pixl barátai. Tizenkét különböző pixl van. Mindegyiknek különleges tulajdonsága van, melyek mind segítenek kalandunkon. Az 1-es gombbal tudjuk aktiválni őket.
Throeau: Ő a legelső, akit megkapunk. Ha őt eldobjuk, akkor elkapja a tárgyat, valamint kapcsolókat megnyithatunk vele.
Boomer: Bombaként szolgál. Nagy előnye, hogy végtelen mennyiségben áll rendelkezésünkre, viszont, egyszerre csak egyet használhatunk, és csak akkor használhatjuk fel a következőt, ha az előző már felrobbant.
Slim: A fogyókúra eredménye: Mario képes olyan sovány lenni, hogy kétszer kell ránézni, hogy egyszer észrevegyük. Amikor Mario áll, akkor teljesen láthatatlan. Vannak helyek, melyeken csak így lehet átmenni.
Thudley: A súly-alakú pixl használata egyszerű. Aktiválása után képesek vagyunk a Ground Poundra, melyre magyarul a legjobb szó talán a taposás.
Carrie: Előfordulhat, hogy egy olyan pályán találjuk magunkat, melynek útja tüskékkel van kikövezve. Ekkor Carrie a mi pixl-ünk, altiválásával ráállunk, és rajta utazva bárhova, bármeddig mehetünk.
Barry: Barry megszerzése nem feltétlen szükséges a játék végigviteléhez. Tippeket ad, hogy jussunk be Francis kastélyához. Ha legyőztük őt, csatlakozik hozzánk, megvéd az ellenfelektől, tüskéivel sebzi őket.
Fleep: Vele különleges helyen találkozunk, a WC-ben. Egy könyvre van szüksége, amit nekünk kell elvinni neki. Abban a könyvben benne van az a varázsige, mellyel titkos jeleket tud megfejteni, ezzel segít rajtunk.
Cudge: Kalapács alakjából egyértelműen ki lehet következtetni, hogy miként funkcionál. Igazán nagy, és nehéz tárgyakat lehet eltörni vele.
Dottie: Ez a kis kör alakú pixl Mariót és barátait nagyon kicsivé változtatja, ezáltal be tudunk menni alacsony bejáraton, vagy a vizen tudunk járni vele.
Piccolo: Ezen pixl használata is opcionális. Ha valamilyen hang szűrődik a messzi távolból, megmondja, hogy honnan van, és mi az.
Dashell: Őt a legnehezebb megszerezni, viszont annál hasznosabb. Vele extra sebességgel megyünk végig a pályákon.
Emellett sok segítőnk lesz a játékban. Mindenek előtt Flipside idős bölcse, Merlon. De rendelkezésünkre áll egy szálloda, ahol 5 érméért megszállhatunk egy éjszaka. Ha kialudtuk magunkat, akkor az összes életerőnket visszanyerjük. Mindemellett ott van a bolt, ahol igen hasznos dolgokat vehetünk, mint például Shroom Shake, POW Block, meg sok minden, amitől van nő az életerőnk, vagy az ellenfelünket gyengítjük. Flipside-ban taáljuk még a jósnőt is, akihez érdemes akkor menni, amikor elakadtunk, ő mindig megmondja, hogy merre fogunk továbbmenni. Persze nem ingyen. Ami még hasznos, az a kifőzde, ahol szinte mindenféle tárgyből képes ételt főzni nekünk a szakácsnő, melyek rendszerint segítenek. Nála sokszor beugrottam, hogy Sugarnak becézi Mariót, és többször gondolkodtam azon, hogy honnan szerzek én cukrot? Erre legalább fél óra ment el, mire visszamentem, mindent megtaláltam, csak cukrot nem... Ekkor esett le, hogy engem hív sugar-nek. Szóval hasznos város a Flipside.
Persze Count Bleck sincs egyedül. Mellette van a titkárnője, Nastasia. Az örök viccelődő Dimento, az erőművész O'Chunks, és a "szépséges" Mimi.
Mivel ez a játék lényegében platform, sokat veszített RPG-s jellegéből, de legalább annyit meg is őrzött belőle. Megmaradtak olyan dolgok, mint például az életerő, támadóerő, vagy sebzőpontok, ebből következik az, hogy karakterünk szinteket fog fejlődni. Én amit nagy előnyének tartok a játéknak, hogy nem kell fennakadni, és órákig fejlesztgetni karakterünket, hanem mehetünk folyamatosan. Ennek két oka van. A szintfejlődés igazából nagyon kicsi, valamint az ellenfelek ereje nem nő. Saját RPG-elem ugye, hogy mi is fejlődünk, és utunk során az ellenfelek élet- és támadóereje is egyre nagyobb. Ennél a játéknál meg ugyanolyan szinten maradnak az ellenfelek, így az "életerő-jelenség" sem 100%-osan RPG-s ennél a játéknál. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem érdemes fejleszteni, hisz így is sok mindenünk fog fejlődni kalandunk során.
És hogy miben vesztett RPG-s mivoltából? Sajnos búcsút inthetünk a körökre osztott harcoknak. Nagy kár érte, mert az előző Paper Mariókban nagyon jól megcsinálták. Illetve egy körökre osztott harc van a 7-2 pályán, amikor Chain Chompot kell legyőzni meglehetősen igazságtalan körülmények között. Ehelyett az ellenfél fejére kell ugrani. Hogy ezt most jó volt lecserélni, vagy nem, mindkét oldalon van igazság. Nem volt jó lecserélni, mert sokan pont emiatt szerették a Paper Mario sorozatot. Viszont, akik azt mondják, hogy jó lecserélni, azt is meg lehet érteni, hisz ők azt mondhatnák, hogy így "Mariósabb" lett a játék. Én az előbbiek pártját fogom, hisz pont ettől volt egyedi, egyéni a sorozat. Még egy ponton vesztett RPG-s jellegéből a játék, nevezetesen hogy pályák vannak a játékban. Méghozzá az ősrégi Mario játékból megszokott 8 világ, 4 pálya. Illetve itt a világokat fejezetnek hívják. Szavatosság terén nem olyan nagy, hisz írtam korábban, hogy vannak olyan pályák, melyeket 2-3 perc alatt lehet teljesíteni. Persze lesznek majd pepecselősebb pályák. Nekem a fősztorit egy kis mellékággal pontosan 21 órába telt végigvinni. Ebbe beletartozik az is, hogy ha már végképp elakadtam, akkor netes segítséghez fordultam, vagy ha MSN-en írtak rám, akkor lepauzáltam a játékot, és ezt is beszámítja a gép. Sőt, ha jól tudom, egyszer 2 órára is volt szüneteltetve a játék, így a teljes játékidőt olyan 15-16 órásra tippelem meg. Viszont, ha 100%-ra törekszünk, akkor ez a játékidő jelentősen ki fog tolódni a sok mellékküldetésnek köszönhetően.
Hát, nem a grafika lesz az, amitől állunkat leejtve fogunk játszani. Igazából már ezen is látszik, hogy az egész játék komolytalan. Semmi komoly grafikai megvalósítás nincs. Nagyon jól átvált 2D-ből 3D-be, de azontúl semmi. A karaktereken felesleges fennakadni, a játékélmény részét képezik, hogy így néznek ki. Akármennyire is mondanánk, hogy 2007-ben ez véresen kevés, el kell fogadni, hogy szándékosan lett leegyszerűsítve a megjelenítés. Az meg, hogy karaktereink nem beszélnek, azon már meg sem lehet lepődni.
A grafika egyszerűségéből kifolyólag a zene sem lett valami komoly. A hangszerelés rendkívül egyszerű, viszont a dallamvilág annál fantasztikusabb. Ez is fémjelzi a játék nagyszerűségének a titkát. Ugyanis ezt a játékot egyértelműen a hangulata viszi el. A humoros történet, a hozzáillő zene, grafikai megjelenítés, ezek így együtt az egekig emelik a hangulatot, és szórakoztatóvá teszik a játékot.
Az, hogy ki találja meg a játékban a számítását, nehéz lenne megmondani, hisz tartalmaz mind RPG-s mind platformos elemeket, de nem eleget, hogy az egyik stílus elkötelezett híve is nagyon szeresse ezt a játékot, de ha mindkét stílus rajongói is engednek a 21-ből, akkor simán élvezhetik a játékot. Sőt aki olyan, mint én, hogy egyik stílusnak sem szerelmese, az kifejezetten szeretni fogják ezt a játékot. Mario rajongónak kötelező vétel ez a játék, hisz van annyira tartalmas, hogy új ötletekkel legyen megbombázva, új oldalról legyen Mario megmutatva, új értelmet nyer a sorozat. Akkor 2007-ben nagyon jó volt ez a játék arra, hogy a Super Mario Galaxy megjelenéséig elüssük az időt, ma meg arra fantasztikus, hogy egy nagyon jó játékkal szórakozzunk. Ha nem egy stílust keresel a játékban, szereted a Mario játékokat, emellett bírod a Nintendo pozitív értelemben vett elmebetegségeit, akkor nagyon fogod szeretni ezt a játékot.
Grafika: 8/10
Játszhatóság: 9/10
Szavatosság: 8/10
Kihívás: 6/10
Zene/hang: 8/10
Hangulat: 10/10
+ Elképesztően humoros
+ Egyszerű, de mégis nagyszerű
- Pár dolog nem az előnyére változott

86%

Szólj hozzá!
2010. március 18. 07:26 - supermario4ever

ExciteBike és Tetris DS újdonságok

És éljen! sikerült megcsinálni a Tetris DS-ben a 200 sort! Most így visszagondolva, egyáltalán nem nagy ördöngőség. Van egy hatalmas nagy könnyebbség, amit érdemes kihasználni. Az a lényeg, hogy annyiszor forgathatod meg az alakzatot, ahányszor csak akarod. És ha nincs nagyobb akadály, bárhova leteheted. Ezt kell kihasználni. A 20. szinten a híres Tetris zene megújítása, nem semmi. De úgy az egész játék hatalmas. Én tényleg ajánlom.

Az ExciteBike meg érdekes. Semmilyen múlt nem köt hozzá, soha nem volt hozzá szerencsém. Nem néztem ki belőle akkora potenciált, hogy akár hónapokig is elszórakozzak vele, így nem fogalkoztam vele. De megmondom őszintén, ez a Nintendo DSi Sound igencsak felkeltette az érdeklődésem. Úgy döntöttem, hogy teszek egy próbát a WiiWare verzióval. Hát nagyon jó. Semmi komoly nincs benne, egyszerű motoros játék, de annak nagyon jó. Hihetetlenül magával ragadó. Egyetlen hátránya, hogy offline nem lehet többen játszani. Csak online. Online barátokkal szerintem itt is utolsó leszek pontszámok terén. Tudok sok mindent, de a többiek jobban tudják alkalmazni. Néha leszek jobb helyen, de szerintem nagyon nem lesz több pontom. Még az a szerencse, hogy nem megyek görcsösen a győzelemre, mert akkor a fejemet verném a falba. Mindenesetre a többiek jól kihasználják a Track Editort. Jó kis pályákat lehet szerkeszteni. A többiek okosan kihasználták. Én is kipróbáltam, én nem találtam annyira érdekesnek. Ráadásul elkezdtem csinálni egy pályát (természetesen nem én lennék, ha nem a God Speed nevet adnám neki, még illik is a játékhoz), de én annyira nem élveztem. Nem lehet valami érdekes a pályatervezési állás.

Majd később többet értekezek a játékról.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása