2011. június 25. 01:07 - supermario4ever

120 csillag

Készen van 100%-ra a Super Mario 64! Nagyon boldog vagyok. Már csak azért is, mert az utolsó két csillagot nem adták olcsón! Utoljára hagytam a Rainbow Ride-on a 100 érme összegyűjtését, és az utolsó csillag megszerzését, melynek szigetéhez ágyúval kell kilőni magunkat. A poén az, hogy a sziget kicsi, így nehéz eltalálni, hogy pont odaérjünk. Újra is kellett indulnom egy párszor. A 100 érme összegyűjtésében meg nagyon kellenek a kék érmék, amiket nagyon nehéz összegyűjteni, mert falról falra ugrással kell odaérni, és pont addig tart, hogy nekifutásból elérd mind az ötöt. Ha nem sikerül, akkor majdhogynem kaputt. Újra kell indulnom egy jónéhányszor. Tegyünk még említést a Tower of the Wing Cap pályáról, melyről írtam, hogy nagyon nehéz ott összeszerezni a 8 piros érmét. De mint kiderült, csak addig, amíg rá nem jövünk a trükkjére. Ugyanis, ahogy elindulunk a velünk szemben levő érmepárossal kell kezdeni, mert azok vannak legmagasabban, és utána balra kell repülni, úgy érünk egyre lejjebb. Nem tagadom, kellett ehhez a YouTube, de meg akartam előzni egy pár idegeskedő próbálkozást. A Wing Mario Over the Rainbow már korántsem ennyire vészes, holott az majdnem a végén volt. És amennyire tartottam a Rainbow Ride pályától, a többi csillagot annyira könnyű volt összeszerezni.

Úgyhogy lényegében ennyi volt. Bizonyítékként csináltam képet arról, hogy kész van. 14 napos munka eredménye:

Ezzel vége egy szép történetnek. Melyik legyen a következő játék, amivel játszak? Talán ennyi után próbálkozzak meg ismét a Super Mario Sunshine-nal? Még nincs ötletem.

Címkék: Super Mario 64
Szólj hozzá!
2011. június 24. 21:21 - supermario4ever

Super Mario 64 - Már majdnem kész!

Igen, már 115 csillag van meg, és már csak a 15. pálya nincs meg 100%-ra. Legyőztem a Bowsert is, ott is megszereztem a 8 piros érmét. Egy párszor meghaltam a pályán, mert van egy pár ilyen "mégis hogy gondolták, hogy lehet feljutni oda" pályarész, de sikerült. Amin meg vagyok lepve, hogy Bowsert elsőre sikerült megölni! Nem tudom, hogyan, semmi bravúrosat nem csináltam, de sikerült. Az ending videó nem annyira hatásos, de a zenéje nagyon szép. Emlékszem, anno majdnem elérzékenyültem tőle.

https://www.youtube.com/watch?v=___cioE0vVc

A 13. pályán akadtak még nehézségek például a piros érmék összeszerzésével. A vékony gerendán nehéz átjutni, én ilyenkor átváltom a kameranézetet R-gombbal Lakituról Marióra, mert akkor közvetlen mögötte van, közel, így könnyebb követni, és irányt váltani.

Holnap Pokémon találkozó, nem tudom, hogy akkor végig tudom-e vinni 120 csillagra. Szép lenne, de a Rainbow Ride biztosan meg fog izzasztani.

Címkék: Super Mario 64
Szólj hozzá!
2011. június 24. 02:18 - supermario4ever

Kódok kellenek a fogyáshoz?

Az Alexandra könyvesboltban 500 forintért árulják Norbi 2. titok könyvét, és mivel manapság úgyis foglalkozok fogyással, gondoltam, hogy most beleásom magam az elméleteibe, hogy ő hogy látja a dolgokat. Korábban nem nagyon kedveltem a stílusát, olyan volt számomra, mindig úgy képzeltem el, hogy ha eszek valami nem éppen fogyókúrás kaját, mintha ott lenne mellettem, és mondogatná, hogy "Tudod, hogy mennyi zsír, meg só, meg cukor van ebben?" és stb. stb. Hát ennek nem örülnék. De ennyi pénzt megér, hogy jobban meglássam, hogyan gondolkodik a fogyásról. Hát, nem kedveltem meg, és szinte biztos, hogy a többi könyvét sem fogom megvenni. Kicsit ellentmondásos számomra a könyv, mert az elején egy rövid beszélgetést mutat be egy színművésszel, Szabó Győzővel, aki megkérdezte Norbit, hogy lehet-e ilyen meg olyan hízlaló kajákat enni? És mindenre azt mondta, hogy igen. Holott szinte az egész könyvben azt taglalja, hogyan iktassuk ki a kódrendszerében a 3-as kódú kajákat az életünkből. Na tessék, hol az igazság. A szókimondással nincs bajom, sőt szeretem, ha valaki kimondja, amit gondol, csak nekem nem tetszettek a hasonlatok, és a könyv egy idő után nagyon átfordul önreklámba. Azt írta, hogy szeretne egyre több élelmiszergyártó céggel tárgyalni, hogy mindenki alkalmazhassa az ő update kódját, mert szerinte az mindenki számára egyszerű és közérthető. Én nem tudom... szobrot ne állítsunk neki? Az idősávos étkezés sem egészen az ő találmánya, mert tudtom szerint a "Reggelizz úgy, mint egy király, ebédelj úgy, mint egy polgár, és vacsorázz úgy, mint egy koldus" mondást nem tegnap találták fel. Csak reméltem, hogy hátha tud valami újat mondani. Nem firtatom az életében elért eredményeket, biztos vagyok abban, hogy járt nagyon mélyen is, nem véletlenü ír a saját történeteiről is, csak szimplán nem osztom az elvét. Meg az sem tetszik benne, hogy érezhetően mindenkit meg akar változtatni. Legalábbis ezt érzem. Pedig Dr. Csernus Imre nagyon jó dolgot mondott e téren. Nem tudom pontosan idézni, de a lényeg benne van: "Nem kell, hogy mindenki pozitív gondolkodású legyen. Sőt, szükség van negatív emberekre is, mert ők az elrettentő példa, hogy milyen nem akarok lenni!" Nagy igazság van benne.

Különben ma elég kevesen voltak a bankban, ahol voltam szakmai gyakorlaton, ilyenkor mindig beszélgetünk egymással bent dolgozók. Az egyik ügyintéző megemlítette, hogy néha szokott fogyni. Poénkodhatott, mert eléggé vékony, de azért mondtam, hogy azért én még szeretnék leadni 3-4 kilót. És akkor kérdezte, hogy miből? A Wii Fit szerint maradok 67 kilónál, és az az igazság, hogy egyre többször "üzen" a szervezetem, hogy szeretne mást is enni. Csak ilyenkor azt nem tudom, hogy ez csak vágyakozás, vagy komolyan jelez a szervezetem, hogy most már álljunk le, nem kell tovább fogyni. Ez a nagyon jó nálam, hogy a fogyás nem járt anorexiával, és látom magamon a pozitív eredményt, hogy fogytam, és tényleg egyre inkább hajlok arra, hogy visszaálljak. Igazából, ha csak pár napra is, de megtehetem, mert napi szinten szeretnék mozogni a Wii Fittel, és a napi mérés megmaradna, tehát igazából már csak azért sem lenne hülyeség visszaállni, mert meglátnám azt, hogy ha úgy étkezek, mint régen, de mellette mozgok rendesen, hogyan gyarapodna vissza a súlyom. Vagy nem hízok, nyilván ez lenne a legjobb. Aztán, ha nagyon akarok, később még leadhatok pár kilót, csak tényleg, ellenőrizni kell magamat.

Címkék: Wii Fit
Szólj hozzá!
2011. június 23. 07:01 - supermario4ever

Kirby TV channel

Ma tök ártatlanul bekapcsolom a TV-t, mert szeretném megmérmi a magam, a szokásos reggeli rutin. Jön egy üzenet, hogy van egy új channel letöltésre, a Kirby TV channel! Teljesen ingyenesen letölthető, és ingyenesen megnézhetően a Kirby anime részek! Még szép, hogy kell! Épp csak belenéztem, nem saját szórakozásomból ébredtem fel reggel, hanem mert szakmai gyakorlatra járok, és 8-ra kell menni. De nagyon jól néz ki! ^^ December 1-jéig feltesznek 51 részt (feltételezem, ennyi jelent meg angolul), hetente láthatunk 2 új részt. Egyet hétfőn, egyet csütörtökön tesznek ki. Az anime angolul lesz, ami azért rossz, mert ez is egy kicsit át van szabva, és természetesen a japánul sokkal menőbb, de így is ajánlom mindenkinek, mert nagyon aranyos sorozat. ^^ Meg annyira azért nincs kicenzúrázva, csak hát ezt is a 4Kids csinálta Amerikában, és köztudott, hogy szeretnek belepiszkálni a dolgokba. Az opening és az ending más (pedig tök aranyos a japán), de nincs semmi sem kivágva.

Kirby anime

Viszonylag kevésbé közismert, hogy Kirbyből is készítettek animét. 2001 és 2003 között készült eredetileg 100 rész. Nem folytatólagos történet, minden új résszel új történet veszi kezdetét. Japán címe Hoshi no Kirby, amerikai meg (ezen láthatjuk): Kirby: Right back at ya! Lényegében úgy kezdődik, hogy Kirby utazik az űrben, egyszer csak elalszik, és az űrhajója a Dream Landen köt ki. Itt éli mindennapjait, olykor King Dededével küzdelemben, ezt láthatju 100 rézen keresztül. Aranyos, egyáltalán nem unalmas, de láthatóan ez is rajongóknak készült. De mivel ingyenes (és csak nekünk, európaiaknak van!) miért ne tehetnénk egy próbát vele?

Opening: Shanchii: Kirby March
Ending: Shanchii: Kihon wa Maru

Viszont, ha jól értelmeztem, egy-egy rész csak 2 hétig nézhető meg, és december 1-jén teszik fel az 51. részt, utána talán meg is szüntetik a csatornát. Nagy kár lenne. De azért csak európában érhető el, mert nálunk nem vetítették az animét. A channel kárpótol. :)

Címkék: Hoshi no Kirby
Szólj hozzá!
2011. június 22. 10:53 - supermario4ever

100 csillag!

Ennyi van a Super Mario 64-ben. Nekiálltam tegnap este, eredetileg nem akartam ennyit összeszedni, csak gondoltam, elkezdem a Tick Tock Clock-ot, és a Rainbow Ride-ot, de a 14-es pálya annyira magával ragadott, hogy végig is vittem 100%-ra. Hát sokkal könnyebb a pálya, ha meg van állítva az óra. A csillagokat is érdemes így megszerezni, bár a harmadikat és a negyediket elég nehéz álló órával megszerezni, mert a másodpercmutató visz minket a csillaghoz. De például, aki nem akar idegbajos lenni, annak nem javaslom, hogy az óra járásakor szerezze meg a nyolc piros érmét. Ez is nagyon ötletes pálya. A Rainbow Ride meg eléggé nehéz, szerencse is, hogy nem enged oda minket egyhamar. Ahhoz a pályához kell némi játékismeret.

Tegnap örömmel vettem tudomásul, hogy a Wii Fit-ből át lehet vinni az adatainkat Wii Fit Plus-ba. Ezek után még jobban kell a program.

Szólj hozzá!
2011. június 21. 13:15 - supermario4ever

Haladás a Super Mario 64-ben

Tegnap vett bagszi magának Nintendo 3DS-t. A sok új dolog mellett kipróbáltuk a Super Mario 64 DS-t is benne, arra voltam kíváncsi, hogy az analóg karnak köszönhetően olyan-e az irányítás, mint egy Nintendo 64-en. Sajnálattal kellett konstatálnom, hogy nem, de még így is jobb, mint Nintendo DS-en játszani, mert analóg karral mégiscsak könnyebb irányítani Mariót. Annyi, hogy nem gyorsul be, mint 64-en, csak, ha nyomva tartom az Y-gombot, akkor megy gyorsabban.

De az eredeti, Nintendo 64-es verzióban már 88 csillagom van, készen van az első 9 pálya, és a 11. pálya 100%-ra. A 8. pályán a Shifting Sand Land-ben nagyon sokat güriztem a 100 érme megszerzéséért. Többször meghaltam, az egyik eset elég érdekes volt. Repül a madár, amelyik leveszi Mario fejéről a sapkát (bosszúból, mert elvettük tőle a csillagot). No most, ha nincs Mario fején a sapka, akkor egy egységgel többet veszít sebzéskor. 8 sebzés van összesen, és pont akkor vette el a sapát, amikor ráálltam arra a pályára, ahol a hatalmas kockák mozognak. És az egyik kocka úgy rám jött kétszer, hogy visszafordult, és 3 egység helyett 4 egységnyi életerőt veszítettem, magyarán meghaltam. Úgyhogy nagyon szép volt. Aztán végül olyan 53 érme után bementem a piramisba, és ott a maradékot öszeszedtem, meg az öt különleges érmét, és ezzel két csillagot szerezem meg egyszerre. A 9. pályán, a Dire Dire Docksnál, meg ha jól számoltam össze, pontosan 101 érme van az egész pályán, úgyhogy itt is nagyon óvatosnak kell lenni. A 11. pálya meg nagy kedvenc. A vízszint váltakoztatása nagy ötlet, de mire feljutok a piros bombához, aki megnyitja nekem az ágyúnyílást... Na az egy szép idegölő munka. Csak egy kis platform van, és olyan magasan van a piros ágyú platformja, hogy oda csak hármasugrással lehet feljutni. És mivel ahhoz hely kell, mert csak lendületből lehet megcsinálni, ezért nagyon pontosan kell kicsiket ugrani. Jól ki van találva ez a játék, mondhatom. De pont erről beszéltem néhány posttal lejjebb, hogy nagyon feszegeti a Super Mario 64, meg általában a Mario játékok a határaidat, és ha sikerül, nagyon jó érzéssel tölt el. Ez ad újabb inspirációt arra, hogy ne adjuk fel, folytassuk. Ha valaki ráérez az ízére, akkor nagyon Mario-függővé lehet válni. Kifejezetten a játéksorozat okozhat függőséget a szerethető karakterek miatt, a fantasztikus zene miatt, az élmény miatt, és így az ember már nem is az érzést, a sikerélményt hajszolja egy adott Mario játékban, hanem magát a játékot.

Most egyelőre ennyi, szerintem maj este folytatom a játékot. 88 csillag, avagy már majdnem 75%-ra kész az egész játék.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása