2011. december 25. 22:16 - supermario4ever

Lemerült Super Mario 3D Land ending

Nekem nem volt olyan könnyű a Super Mario 3D Land 8. világa. Mindegyik pályán megjelent a fehér Tanooki farok, de hogy fokozzuk az élvezeteket, a P-szárnnyal is találkoztam mindenhol, és vagy 40 Game Overem volt összességében, mire eljutottam a nyolcas világ nagy kastélyáig. Látom, nagyon bejött az Ocarina of Time-ból a többszöri végső harc, több helyen is láttam már. Ugyan Bowsernek csak egy alakja van (illetve van még a Dry Bowser, de az majd később) de igazából nagyon epicre megcsinálták a végső harcot, de vagy 30× meghaltam, mire sikerült legyőznöm. Szó nincs arról, hogy annyira nem nehéz lenne, csak figyelmetlenség, sietség következtében mindig elvéreztem valahol. A kedvencem a 8-6 pálya volt: Többször volt az, hogy ahogy elindultam, Mariónak eszébe jut, hogy ő most nem engedelmeskedik, lávafürdőt akar venni, mert neki az annyira kellemes. Még zsida mondta a játékról, amikor próbálta, hogy hatalmas, meg imádja, de nem venné meg, mert ezek a 3D-s "optikai csalódások" nagyon bosszantották őt. Nem így fogalmazta meg, de az a lényege, hogy sokszor fordult velem is elő az, hogy úgy voltam vele, hogy ha ide ugrok, akkor földet érek, és döbbenten látom, hogy Mario lezuhan. A másik, amit én vettem észre az az, hogy az analóg kar fala nem nyolcszögletű, mint N64, GC, Wii esetében, hanem, teljesen körkörös, a játék meg, ha lehet mindennél érzékenyebb, és sokszor volt az is a halálom oka, hogy meg voltam győződve arról, hogy jobbra tartom az analóg kart, mégis azt látom, hogy Mario északkelet felé veszi az irányt, megmártózik egyet a lávában. És akkor csak lesek, hogy mi van, miközben meg bosszant, mert ilyenkor ki merem mondani, hogy nem a tudásomon múlt az egész. Az, hogy a többieknek száznál is több életük van, az már csak hab a tortán, amit nem értek. Ahogy fentebb írtam, nekem vagy 40 Game Overem volt, de visszagondolva a játékra, nekem sehogy nem áll össze, hogy bárhol is összeszedhettem volna sok életet. Mert a New Super Mario Bros. az tiszta sor, ott voltak a zöld gombaházak, ott ha szerencsés voltál, akár 12 életet is felszedhettél, ami nem is volt annyira nehéz. De a Super Mario 3D Land... Majd még egyszer végigjátszom, és meglátom.

De mi történt? Elértem a nagy Bowsert, itt is sokszor meghaltam, legyőztem, már alul-felül piros villogással figyelmeztetett a 3DS, hogy baj lesz, de reméltem, hogy van még annyi idő. Legyőzöm Bowsert, és az ending videó alatt lemerül a 3DS... Neem, kicsit sem voltam mérges, senki ne gondoljon ilyenre. De most mondjatok szebb karácsonyi ajándékot a Nintendótól! T_T Az a helyzet, hogy a briteknek, az áldott jó briteknek nem 220V-os hálózatuk van, hanem 380-as, és csak egy átalakítója van nővéremnek, amit a laptophoz használok, ezért húztam a végsőkig. De nem bírta. Én sem bírom már. T_T

Szólj hozzá!
2011. december 24. 22:23 - supermario4ever

In England 4th day - Christmas Eve

Karácsony alkalmából volt ajándékbontás, több mindent is kaptam:

Két Nintendós póló, Official Nintendo Magazin, egy 2012 macskás naptár, egy spray-t is kaptam, az lemaradt, meg 30 font. A 30 fontból a The Legend of Zelda: Ocarina of Time 3D-t fogom majd megvenni, mert a GAME shopban akciós, 20 font. Sok ajándék volt a fa alatt, bőven kapott mindenki.

 

Szólj hozzá!
2011. december 23. 21:21 - supermario4ever

Mario Kart 7 teszt

Megjelenés:
Japán: 2011. december 1.
Amerika: 2011. december 3.
Európa: 2011. december 2.

Fejlesztő: Nintendo
Kiadó: Nintendo
Műfaj: Verseny
Játékmód: 1-8 játékos

Online: Van
StreetPass: Van
SpotPass: Van

Platform:nintendo_3ds_1.png

A Mario Kart Wiiből immár nem kevesebb, mint 30 millió példány kelt el vilgászerte. Hatalmas szám, a Nintendo évek óta sikert sikerre halmoz. De szerencsére nem álltak meg a cégnél pénzt számolni, és tudják, hogy a siker egyben hatalmas felelősséggel jár, nagyon sokat dolgoztak a Nintendónál, hogy a későbbi játékok is hozzák a minőséget, szerencsére panaszra nincs okunk. :) Miyamoto az elmúlt években látványosan sokat öregedett, így nem csoda, hogy a visszavonulását pletykálták, melynek hatására sokat zuhant a Nintendo részvénye, de mint kiderült, ez nem igaz. A Mario Kart 7-be is minden tudását belevetette, hogy ha lehet, még az elődjénél is jobb legyen. Vajon sikerült-e?

Az biztos, hogy nagy feladat, hiszen a Mario Kart Wii minden várakozást felülmúlt, főleg a motoroknak köszönhetően. Az új részben ugyan nincsenek motorok, de a játékban levő extrák bőven kárpótolnak minket, elég csak arra gondolni, hogy a levegőben, és vízben is versenyezhetünk. Bár, meg kell mondjam őszintén nemigen jöttek be a reményeim, mert azt gondoltam, hogy nem lesz gáz, ha lezuhanunk, egyszerűen csak megnyílik a siklóernyő, és folytathatjuk, de sajnos a lezuhanást itt is ugyanúgy megszenvedjük, mint az előző részekben. De miről is van szó? Nagy ugratóknál a magasban, megnyílik a siklóernyő, és szépen lassan ereszkedünk le a földre úgy, hogy nem vesztünk sebességet. Hasonlóképp a víz alatt is, megnyílik a hajócsavar, és sebességvesztés nélkül megyünk a vízben. Újdonság még az általunk összeszerelhető kocsi, melynek három része van: kerék, siklóernyő, és maga a kocsi. A pályákon levő érmék összeszedésével újabb és újabb kocsirészek nyílnak meg, melyekkel jobb, és jobb kartokat készíthetünk.

Az alapelv semmit nem változott: Versenyezz szabályok nélkül, és legyél te az első, a sportszerűség nem számít. A játékmódok jól ismertek, itt nem találunk újdonságot. A Grand Prix ugyanolyan bajnokság, hogy négy pályán keresztül, aki a legtöbb pontot gyűjti össze, az kapja meg az aranyserleget. Alapból 8 versenyző közül választhatunk, és három-három kocsirészekből. A többi kartost a 150cc-s bajnokságok megnyerésével, a többi autórészt pedig az érmék összeszedésével tudjuk megszerezni. Ezeket a pályákon találjuk, és minden megszerzett érme tárolódik, és eleinte 50, majd 100 érménként kapunk új alkatrészeket. De az érmék nemcsak ebben játszanak szerepet, növeli a sebességet, ha több érménk van. Maximum 10 érme lehet nálunk, így akár körönként 3-4 másodperccel jobbak lehetünk, mint 0 érmével. Ezért is vigyázni kell, nehogy kiüssenek, mert 3 érmét veszítünk. A kocsirészek összeállításánál kezdőknek javasolt, hogy könnyebb súlyú kartot állítsanak össze, ugyanis ezek könnyebben veszik be a kanyart, és bár nem nagy a végsebességük, de nagyon jó a gyorsulásuk, és a végsebességet sokkal gyorsabban elérhetik. Akik elsajátították a driftelést, azoknak jöhet a nehezebb, sokkal gyorsabb kocsi. Nem nehéz megtanulni, ugorjunk az R-gombbal, és tartsuk az analóg kart abba az irányba, merre fordulni szeretnénk. Várjuk meg, míg a kerék kéket szikrázik, és utána hirtelen mozdulattal balra-jobbra (vagy jobbra-balra), akkor pirosat szikrázik, és sokkal több boostot kapunk. A tárgyak a megszokottak, három új van: A tűzvirág, mellyel 7-8 tűzlövedéket lőhetünk, a Tanooki levél, ami nagyon hasznos, mert nemcsak a mellettünk levő ellenfeleinket hesselgetjük el vele, hanem a körülöttünk levő tárgyakat is, valamint érmeket is felszedhetjük vele. Ami a legjobb, kétségtelenül a Lucky 7. Egy hetes számot láthatunk a Mario Kart 7 logóból, és akkor az alábbi hét tárgyat kapjuk: Banán, zöld teki, piros teki, bomba, csillag, gomba, és hólyag. Ezek mind körülöttünk forognak, így ajánlatos a bombától megszabadulni először (az aktiválódik, mely épp előttünk van), mert ha akkor megy neki egy ellenfél, amikor még rajtunk van, mi is robbanunk, így a Lucky 7 könnyen Unlucky 7 lesz, hisz így a még meglévő tárgyainkat is elveszítjük. A közutálatnak örvendő tüskés kék teki még veszedelmesebb lett, hiszen a Mario Kart 64-hez hasonlóan a földön megy az 1. helyezett után, így nemcsak őt találhatja el. A Grand Prix rangrendszere is apró változáson ment keresztül, megszüntették az A-E osztályozást, ezentúl 1-3 csillag van, vagy semmi, ha rosszabbul teljesítettünk. A Wiis verzióhoz hasonlóan itt is itt is jegyezze fel a biztonság kedvéért az elmeorvosa telefonszámát, aki megpróbálkozik azzal, hogy minden bajnokságon elérje a három csillagot, itt is szükség lehet rá. Ezen kívül még a szokásos Time Trial van, valamint Balloon, és Coin Battle. A Time Trial-ban sokkal nagyobb szerepet kapott az online jelenlét, ugyanis SpotPass-on keresztül különböző idők érkeznek pályánként a gépünkre, így akár a világ legjobbjaival is megmérkőzhetünk. A Battle-ok tökéletesen ugyanazok, mint az előző részekben, semmi változás nincs. Balloon-nál a lehető legtöbbször kell ellenfeleink orra alá borsot törni, míg a Coin-ban legtöbb érmét kell összegyűjteni. A Coin Battle-ben összeszerzett érmék is felkerülnek az összesített érméinkhez. A Local és Online Multiplayerben maximum nyolcan játszhatunk, VS-t, vagy Battle-t. Az Online multiplayer pontrendszerét kicsit megreformálták a Wiis verzióhoz képest, ugyanis nem 5000, hanem 1000 ponttól kezdünk, és az elért helyezésünkért jóval kevesebb pontot nyerünk, vagy veszítünk. A Mario Kart Channel is fellelhető, itt nézhetjük meg a profilunkat, valamint versenyezhetünk barátaink által küldött Time Trial időeredményekkel. A profilunkban láthatjuk, hogy mennyi érmét gyűjtöttünk össze. Maximum 5000-ig számol, de 10000, 15000 és 20000 összegyűjtött érme után arany kocsi extrákat kapunk.

Miután átnéztünk, hogy mit rejt a játék belül, lássuk, milyenek a külsőségek. A Grafika a DS verzióhoz képest (hordozható konzol játékát, az előző hordozható résszel illik összevetni) hatalmas fejlődésen esett át, sőt 3D-ben egyenesen csodálatos! Na ez az, amitől én hátast dobok. A karakterek végsőkig kidolgozva, ahogy a pályák is, és az érintőképernyőt is élvezet nézni, annyira szép a grafikai megjelenítés. Az egyedüli hátrány (bár ez nem a játék hibája), hogy nem nagyon lehet mozgatni a 3DS-t, ha 3D-ben játszunk, mert könnyen elhihetjük magunkról, hogy kettős látásunk van, de a hiba nem bennünk van. Még egy újdonság, hogy közvetlen az autóból is játszhatunk, de én ennek bekapcsolását nem javaslom, mert nagyon nehéz irányítani, és 3D-ben csak homályosodik a kép. Jó ötlet volt, de a megvalósítás Wiin sokkal jobb lett volna. A játék alapvető irányítását könnyű elsajátítani, de ahhoz, hogy mesterévé váljunk idő kell. Akik régóta Mario Kartoznak, hajlamosak egy új részbe úgy beleugrani, hogy csípőből fog menni, azonnal csodákat fognak felmutatni. Itt nem így megy, mert valamivel komplexebb lett az egész. Ha visszaveszünk az magunk isten-hitéből, akkor könnyebb lesz Mario Kart 7 mesterré válni. Sokan hiányolták a Mission Mode-ot, én is jó extrának tartottam, bár én nem játszottam vele olyan sokat. A játék szavatosságát elsősorban az online multi adja, mint Wiinél, ha azokat élvezzük, hosszú évekre nyújt szórakozást a Mario Kart 7 is. És a zene, mint ahogy a Wiisnél is, itt is fantasztikus! Az online zenéje is nagyon jó lett, de minden pálya zenéje akár önálló zenei CD-ként is kijöhetne. A karakterek ugyanolyan bő szókinccsel rendelnek, mint eddig, de talán pont ettől Mario játék, egy Mario játék. Ezekből öszefonódik a hangulat, mely biztosan kísérni fog minket, és olyan legendával fogunk megemlékezni rá, mint a régi játékokról.

mk3d_mario.png

A Mario Kart 7 jobb lett a Wiisnél, hogy képes a Nintendo a tökéletes elődnél is jobbat alkotni, nem tudom, de csak ők képesek mindig túlszárnyalni magukat. Persze a PS3, X360, PC, és ezek teljesen eltérő játékosai valószínűleg nem fogják értékelni az egyedi MK7 világot, de akik nyitottak arra, hogy egy olyan játék keretében átéljék gyerekkorukat, mely nem gyerekes, azok imádni fogják ezt a játékot!

Grafika: 10/10
Játszhatóság: 9/10
Szavatosság: 9/10
Zene/Hang: 10/10
Hangulat: 10/10

+ Csodálatos grafika
+ Fantasztikus zene
+ Akár évekre magához láncol
+ Sok fejlődés az elődjéhez képest
- Nem minden újítás jött be

95%

 

Szólj hozzá!
2011. december 23. 15:35 - supermario4ever

In England - 2nd and 3rd day

Szerettem volna már tegnap este is írni, de annyira rosszul voltam egész délután és este, hogy épp, hogy saját lábamra tudtam állni. Ennek ellenére a tegnapi nap első fele jól telt, átmentünk Lizcard-ba, bementünk ott egy mekibe. Mivel itt sem sokkal jobban a kaják, mint nálunk, ezért kihagytam, csak üdítőt ittam. Inkább átmentem a szemben levő GameStation-be, és hosszasabb hezitálás után megvettem a Super Mario 3D Land Guide Bookot, £12.99 volt.

Örültem neki, jó könyv, végiglapozgattam, 200 oldalban minden benne van a játékról, amit csak tudni kell róla. Mario Kart 7 könyvet is meg akartam venni, volt is, de nem akartam egybe sok pénzt elkölteni. De aztán adódott lehetőség, hogy megvegyem, másnap ugyanis Birkenhead-ben voltunk a Shopping Center-ben nézelődni, és az itteni Gamestation-ben vettem meg a Mario Kart 7 Guide Bookot, meglepően alacsony áron £5.98-ért, így megvan mind a két könyv, amit meg akartam venni.

Úgyhogy jól jártam, hogy 7 fonttal olcsóbban tudtam megvenni, de ugyanakkor rosszul is, mert a Super Mario 3D Land is £5.98 volt itt, de azért vettem meg ott tegnap, mert ez nem régi könyv, és el nem mertem volna képzelni, hogy már akciósan lehet kapni. Kicsit bosszankodtam is miatta, de gondoljunk arra, hogy mi lett volna, ha mind a két könyvet megvettem volna tegnap. Jól van ez így. A Mario Kart 7 Guide Book nemcsak a karaktereket, autókat, azok részeit mutatja be, hanem az összes pályáról van részletes leírás, térkép, és hogy melyik kocsival hogyan érdemes vezetni, hogy a lehető legjobb időt érjük el. A WHSmith-be is bementünk, ez is olyan újságos, mint nálunk a Relay vagy Inmedio, csak könyvek, és édességek széles tárháza is fellelhető itt. Itt találtam Az Official Nintendo Magazine, és NGamer Magazine mellett a Game Master magazin kiadott egy külön Mario Kart újságot, de vagy 150 oldalas, és a sorozat összes része benne van, az még úgy kell, annak ellenére, hogy £7.

 

Ha játék, akkor azt Birkenhead-ben fogom megvásárolni, mert a GAME-ben akciós a The Legend of Zelda: Ocarina of Time 3D, £19.99, okvetlen szemezek vele. De már csak a Guide Book is, és nemcsak nagyobb a választék, de olcsóbb minden játék. Viszont amin meglepődtem, hogy tévesek voltak azok a feltételezéseim, hogy az olyan régi DS játékok, mint a Super Mario 64 DS, Mario Kart DS, vagy a New Super Mario Bros. olcsóbb lenne. Sajnos £29.99, tehát itt is csak teljes árukon lehet megvásárolni. Akkor mégsem alaptalan, hogy minálunk is 10.990 Ft-ba kerülnek ezek a játékok?

Szólj hozzá!
2011. december 22. 08:54 - supermario4ever

Ismét Angliában

Szerencsésen megérkeztem, és immár ötödik alkalommal vagyok itt. Szeretek itt lenni, minden annyira más, és minden másnak hat. Először 2005. júniusában voltam, az örök emlék marad meg, mert amit akkor Londonban láttam, hogy mennyire mások itt az emberek, az nagyban formálta a gondolkodásomat. Az emberek nyugodtak, nem sietnek, és a mosolyuk valahogy belülről jön, és ez volt az első olyan élmény, mely nagyban a pozitív gondolkodás felé "terelt". Butaság azt gondolni, hogy mert itt milyen jól élnek az emberek, itt sincs kolbászból a kerítés, sőt! A britek sokkal jobban megérezték a 2008-as Gazdasági Világválságot, mint mi. De még így is szerencsések voltak, hiszen, ha balra néznek, az írek épp, hogy túlélték.

A repülőút alatt egyébként a Mario Kart 7-tel, és a Mario vs. Donkey Kong Minis March Again DSiWare játékkal játszottam. Rég játszottam vele, nagyon élveztem. El is vittem a feléig (nem olyan hosszú a játék), de abban a pillanatban megoldhatatlan volt a pálya, ezért nem is folytattam. Majd legközelebb.

Most egyelőre ennyi, majd írni fogok még, és majd képeket is mellékelek.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása