2013. március 16. 11:08 - supermario4ever

New Super Mario Bros. 2 végigjátszva

Te is hozzájárulhatsz, hogy minél több legyen.Alig 30 óra leforgása alatt végigvittem a New Super Mario Bros. 2-t, ez élesben 5 óra 40 percet jelent. FÁJDALMASAN RÖVID JÁTÉK!!! Muszáj vagyok kifakadni, mert teljes áron adnak egy olyan platformert, mely ennyire rövid, ez tényleg rablás! Most, jelenlegi tudásommal azt mondom, hogy maximum 5.000 forintot ér meg, esetleg a biztos vásárlóhelyünktől venném meg 6.800 forintért, és akkor adakozókedvemben voltam. Vannak jó ötletek a játékban, egy párra még elismerően is bólintottam, hogy ez igen, de az egyszerűen nem járja, hogy 2013-ban kiad a Nintendo egy olyan játékot, melynek főjátéka ennyire rövid. És hozzáteszem azt is, hogy ez úgy 5 óra 40 perc, hogy egy pár pályán még bénáztam is rendesen, de igazából semmi nehézség, semmi kihívás nincs benne. Hát hol vannak azok a Super Mario Bros. 3-ak, és Super Mario World-ök, melyeket ennyi év után is élmény játszani? Igazat kell adjak a negatív kritikáknak, mert bár vannak jó ötletek, van egy hangulata, a játék javára legyen írva, hogy naponta többször is elővettem (ami nálam azért jó, mert egy platformert legtöbb esetben egy nap egyszer szoktam elővenni), de tényleg nem nagyon erőltették meg magukat, amikor új ötletről van szó, és bár lehet mondani, hogy a játék egy paródia, csakhogy mi valóban sok "érmét" adunk ezért a játékért, mert ez sehol nem ér meg 12-14.000 forintot. Amiért jó a játék, azért megvenném, de csak 6.800 forintért, német borítósan. Legfeljebb olyan papírra kinyomtatom az angol borítót, és még így is jóval olcsóbb lesz. Ha már a Nintendo mindenképp 2D-s platformerekben gondolkodik, én úgy újítanám meg ezeket, hogy extrém hosszú legyen egy pálya, akár több check pointtal. És legyen nehéz! Legyen meg ezekben is az, hogy 20-30 óra kell a főjáték végigjátszásához, és ha valaki 100%-ra akarja végigvinni, az lazán legyen több, mint 50 óra! Szerény véleményem szerint így lesz emlékezetes egy új Mario játék, mert nem látok nagy rációt arra, hogy 20 év múlva is annyira emlékezetes lesz, mint most a 20 éves nagy Mario címek. Szóval jó játék, de összességében csalódott vagyok.

2 komment
2013. március 15. 07:59 - supermario4ever

Fehér március 15, és a tegnapi nap

Itt, Békéscsabán esik a hó, és meg is marad. Mondjuk márciusban annyira nem rendkívüli, csak hogy pont a Nemzeti Ünnepünkön.

 

Az állásinterjú után találkoztam bagszival, 2 hónapja nem láttuk egymást, ami a pesti érához képest nagy idő. Kérésemre kölcsönadta nekem a New Super Mario Bros. 2 játékot, és elhozta a Super Mario 3 rajzfilm DVD-t. Kíváncsi voltam, hogy így, hogy hallottam a régi szinkront, hogyan hat az új. Összehasonlíthatatlanul jobb a régi, rájöttem, hogy azért éreztem úgy, amikor először láttam nemrégiben az eredeti szinkronnal, mintha hosszú idők után most láttam volna először, mert a jó szinkron nagyon sokat dobott az egész rajzfilmen. Nyilván, mivel nem egy szuperproduktumnak szánták, ezért nem kell monumentális történeteket várni a sorozattól, de a régi szinkron egyszerűen annyira élvezetessé teszi az egészet, nagyon sokat dobott az egészen. Szinte biztos vagyok abban, hogy ha DVD-n láttam volna először, akkor ennyire nem ragadott volna meg. Bagszival beszélgettünk, de nem volt olyan sok ideje rám, mert kellett még mennie órára. A WestEndben ültünk le, majd szétnéztünk a Media Markt-ban. Vicces volt látni, hogy viszonyult a német 3DS-emhez, és hogy hangosan felolvastam németül, amit kiír a gép. Meg is jegyeztem látva az övét, hogy "Jé , angol 3DS? De furcsa!"

Én sem maradtam sokáig utána Pesten, már a 14:10-es vonattal hazajöttem, a vonaton akartam játszani a New Super Mario Bros. 2-vel. Érdekes játék, nem az a forradalmi, egy-két újítás van benne, de tényleg az érmék határtalan habzsolásáról szól lényegében az egész. Összességében jó játéknak mondom, de valamiért képtelen a Nintendo monumentális pályákat csinálni, ami megmarad a fejünkben, mint régen. Bárki megkérdez engem, hogy a Super Mario Bros.-nak, Super Mario Bros. 3-nak, Super Mario World-nek x-y pályája milyen, álmomból felébresztve el tudom mondani, míg az újabb platformerekre ez nem igaz. És ez azért van, mert az új játékok nem sarkallnak arra, hogy játszam újra még egyszer, akár 50× is, mint a régieket. Egyszer végigvittem a DS-es New Super Mario Bros.-t, azóta többször is újrakezdtem, de egyszer nem jött át az a hangulat, ami miatt végigvinném még egyszer, és ez a baj forrása. A New Super Mario Bros. Wii esetében már jobb a helyzet, azt kétszer vittem végig, és azt mindig jó többen játszani, de annak pályáit sem tudnám visszamondani, és szerintem ugyanerre a sorsra jut a New Super Mario Bros. 2, és a New Super Mario Bros. U is. Nem gondolom azt, hogy azzal van a baj, hogy abban sem képes megújulni a játék, hogy mindig sztyeppe, puszta, víz, jég, stb. világok vannak, hanem valami miatt az istenért sem tudja megütni a régi Mario játékok szintjét. És szerintem ezt sokan érzik, ezért van az, hogy sokan már azt is a szemére vetik a sorozatnak, hogy ugyanazon témájú világok vannak. Gondoljuk el: Milyen lehetne igazából még? Még esetleg olyat tudok elképzelni, hogy a valódi világ földrészeit járjuk be, és akkor annak egyediségei lehetnének az adott világ elemei. Megjegyzem, erre volt kísérlet a Super Mario Land-ben, és nem is sült el annyira rosszul. A New Super Mario Bros. 2 egyébként jól sikerült, megvan benne a Mariós hangulat, de engem ezzel már nem lehet meghatni. Ha majd tizedjére is ugyanazzal az érzéssel tudom végigjátszani, mint most, és 20 év múlva bármelyik pályáját vissza tudom mondani, akkor majd igen. Kétszer biztosan végig fogom játszani, először most, másodszor majd amikor meglesz a saját példány. Aztán majd ki fog derülni, az esélyt megadom neki.

A borító mindenesetre nagyon tetszik, be is scanneltem, a Quick Guide-dal együtt:

Scan-130315-0001Scan-130315-0003Scan-130315-0004Scan-130315-0005Rendes leírása már sajnos nincs, mert ugye a Nintendo ezt is elektronizálja. Szerencsére ezek szabadon elérhetők a weboldalukon, méghozzá itt.

És végül a Super Mario Kalandjai 3 DVD-t is bescanneltem, hogy az is legyen meg az utókornak, ugyanis sehol nem láttam eddig. Sőt, maga a DVD borító sem elérhető normális minőségben:

Scan-130315-0006

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása