2013. június 22. 22:35 - supermario4ever

Super Tennis eredmények és egy kis nosztalgia

Hosszabb távon is fel fogom mérni a Super Tennis-ben elért eredményemet, hogy valóban a pálya sajátossága, hogy milyen eredményt tudok elérni, vagy csak pillanatnyi játéktudásomnak köszönhető. Salak pályán 6-2-es Tie Break eredmény után 7-6-ra kaptam ki. Pedig nagyon reméltem, hogy megnyerem. ^^' Itt alapvetően az volt a gond, hogy nem volt egyenletes a teljesítményem, ugyanis volt olyan, hogy 3-4-re vezettem, a gép meg felhozta 5-4-re. Aztán végül összejött a 6-6-os eredmény, így Tie Break-kel dőlt el a mérkőzés. Kemény pályán 6-4-re vesztettem el. Ez volt a legérdekesebb, ugyanis 5-2-es állást hoztam fel 5-4-re, de sajnos itt megállt a lendület, pedig akkor nagyon megéreztem a pályát. A harmadik, a füves pályán 6-1-re vesztettem el. Itt láthatóan másképp pattan a labda, mivel nem olyan nagyot, ezért nehezebb megtalálni, hol érdemes visszaütni.

Lehet, hogy mások már régóta ismerik, velem csak most fedeztették fel a Wayback Machine website-ot, és ilyen újszülöttnek minden vicc új elven elmerültem a saját múltamban. De menő volt látni a régi BigN fórumot. Az eleje régi szép idők, a vége amolyan érdekesen szép idők. Néha belegondolok abba, hogy olyan hülye ok miatt halt ki a fórum, ami egyszerűen nem méltó egy fórumhoz. Mindegy, ne firtassuk most, ha úgy alakul, majd leírom, de csakis tanulságként, nem azért, hogy a szenvedő alanyokat rossz színben tüntessem fel. Amúgy így nézett ki a profilom az oldalon:

sm4e_bign_profileMSN már ugyan nem létezik, de E-mail címként még él, és bár nem használom, de mégse legyen ott. ^^' Volt annak idején a fórumon egy statisztika, mely többek között a 10 legtöbb fórumozót, valamikor így nézett ki:

  1. supermario4ever(8678)
  2. V-ADi(4769)
  3. Truner(2810)
  4. Matilda Mattise(2080)
  5. Link(1949)
  6. András.(1908)
  7. Kamo(1513)
  8. mychael(1477)
  9. Norbi(1441)
  10. Rokai(1074)

Na, ki volt a király? ;) Mindenki spammernek állított be, mert szinte minden egyes hozzászólásra válaszoltam, és többször az volt a szórakozásom, hogy vagy 50 új topicot megnyitottam az új játékoknak, vagy valami újdonságról. Pedig jó szándékom volt, így akartam fellendíteni a fórumot. Nem emlékszem már, de azt hiszem, hogy eljutottam a 10.000-ig mielőtt törölve lettem a fórumról.

Még az 576 website-ra voltam kíváncsi, hogy nézett ki, amikor 2004 nyarán elkezdtem fórumozni rajta. Sikerült behozni:

576website2004Amikor megláttam, konkrétan emlék-zuhatagok törtek rám, nagy élmény volt. Ennél már csak a 2006-os újítás volt nagyobb, amikor igazán aktív voltam:

576website2006

3 komment
2013. június 21. 14:27 - supermario4ever

Furcsán viselkedő Super Nintendo

Ahogy megígértem, kész a Mario's Picross teszt. Továbbra is kötelező olvasmány.

Tegnap próbáltam összeszerelni a Super Nintendót, de nem sikerült, mert az új LCD TV-k valamiért nem akarták bevenni akárhogy csatlakoztattam. Se SCART-kábellel, se a Chinch csatlakozással, se RF csatlakozóval. Régebben is csak az egyik csatlakozással sikerült fogni a SAMSUNG TV-mmel. Ma reggel rákötöttem az egyik régi TV-re, azon ment. A Super Tennis-szel akartam már nagyon régóta játszani, és most végre itt a lehetőség. Jó volt újra elővenni, ebben a teniszjátékban van a legtöbb potenciál, a NES-essel és a Game Boy-ossal egybevetve. Eredetileg 3 szettesre állítottam be, de nem tudtam végigjátszani, mert áramszünet lett. Az első szettet 6-2-re vesztettem el, ami ahhoz képest nem is rossz, hogy arra számítottam, hogy szóhoz sem jutok. Nagyon élvezetesek a hosszú labdamenetek.

Ahhoz képest, hogy a TV-t 1994-ben vettük, milyen jól működik. Szeretem is nagyon, sokáig ez volt nálam.

Az óriás Super Nintendo plakát is csak most jött haza, nálam ez a Nintendo plakátok között az etalon, jó újra a falon látni:

A hátulján meglátszanak a gyurmaragasztók nyomai, ma vettem egyet, de valami borzalmas volt. Valami Nebuló volt a neve, de össze-vissza ragadt, és maszatolta a papírt, falat, meg amikor megláttam, milyen csúnyán esett szét... Úgy voltam vele, hogy talán mégsem annyira rossz, felragasztom ezzel. 10 perc múlva elkezdett lejönni, és a fal lett csúnyább tőle, ezért visszamentem a papírboltba, és kicseréltem a Blu-Tack-ra. Továbbra is az a legmegbízhatóbb márka. Nem ragad össze-vissza, és ottmarad a falon. Drágább, de megéri a különbséget. A másik az talán még a Tescósnál is rosszabb. Az legalább csak néhány hónap múlva hagyott nyomot, ez meg azonnal...

Szólj hozzá!
2013. június 21. 13:48 - supermario4ever

Mario's Picross

Mario's_Picross_LogoGame Boy megjelenés
Japán: 1995. március 14.
Amerika: 1995. március
Európa: 1995. július 27.

3DS Virtual Console megjelenés
Japán: 2011. augusztus 22.
Amerika: 2011. augusztus 4.
Európa: 2011. július 14.

Fejlesztő: Jupiter Corporation
Kiadó: Nintendo
Műfaj: Logikai
Játékmód: 1 játékos
Ára: £3.60 / €4

Platform:

3ds_vc_logo

Logikai játékok viszonylag kevesebb kockázatot jelentenek a játékkészítők számára, hiszen adott maga a játék, megspékelik egy-két extrával, és máris kész az új játék, amivel garantált a siker. A Mario's Picross is valami hasonló elven készülhetett el, hiszen ez "csak" egy logikai játék, minden más csak körítés. Körítés például az, hogy Mario régésznek állt, és hogy minden egyes feladvány bal felső sarkában láthatjuk hősünket. Mario régész-mivolta logikus, hiszen a feladványok úgy festenek, mintha egy kőtáblán kell a megfelelő kis négyzetrácsokat kalapáccsal és szeggel kiütni, a feladványok alatt is ókori egyiptomi képeket láthatunk. De miről is van szó?

largeLogikai játékok egyik nagy turpissága, hogy könnyű megérteni az alapokat, de profivá válni nagyon nehéz. Itt még a megértés is problémát okozhat, de megpróbálom egyszerűen elmagyarázni. Adott egy négyzetrács (alapesetben téglalap is lehet, de ebben a játékban csak négyzetek vannak), melyekben kicsi négyzetek vannak, ezek értelemszerűen sorokat és oszlopokat alkotnak. A sorok előtt, és az oszlopok fölött egy-egy számot látunk: Feladatunk, hogy annyi számú kis négyzetet üssünk ki, ahány szám áll. Persze a dolog nem ilyen egyszerű, ugyanis a nehézsége pont abban rejlik, hogy egyszerre kell nézni az adott sor és adott oszlop számait, abból nagyjából ki lehet következtetni, hogy mely négyzetrácsokat kell kiütni. Viszont ezt sok esetben nehéz kilogikázni, a legegyszerűbb, én mindig úgy szoktam kezdeni, hogy például egy 15×15-ös négyzetrácsban, ha valamelyik sornál vagy oszlopnál 15-ös szám van, ott szabad a vásár, ki lehet ütni mindegyiket, és ha az szélen van, akkor abból ki lehet indulni, mert ha egy vele merőleges sorban vagy oszlopban például 6-os szám áll, akkor a mellette levő ötöt ki lehet ütni, és szépen lassan kirajzolódik a kép. Van még egy apróság, hogy egy adott sor előtt, vagy oszlop felett két vagy több számot látunk, azok azt jelzik, hogy az egyik mennyiségű kiütött négyzetek után szünet van. Például 2, 6 esetében először két négyzetet kell kiütni, majd szünet (ez bármennyi lehet, ez adja a nehézséget), és további hatot kell kiütni. A feladványok lényegében arról szólnak, hogy találjuk meg a logikát a vízszintesen és a függőlegesen levő számok között.

MP1Összesen 256 feladvány van a játékban, ez három csoportra (vagy játékmódra) van osztva, az első 64 az Easy Picross, amolyan egyszerű bevezető. Ennek az elején 5×5-ös majd 10×10-es négyzetrácsok vannak, majd a végén jönnek az egyszerűbb 15×15-ös négyzetrácsok. A második 128 feladvány a "sima" Picross, ebből az első 64 a Kinoko (Gomba) Course, az még viszonylag könnyű, de a második 64, a Star Course már némileg nehezebb. Az utolsó 64 pedig a Time Trial, erre némileg másabb szabályok vonatkoznak. Mindegyik feladványra 30 perc áll rendelkezésre. Előfordulhat, hogy valakinek szüksége lesz ennyi időre, de azért van ennyi, mert ha rossz négyzetet ütünk le, akkor időből vesz el a gép. Első hiba esetén -2 perc, majd a második hibánál -4 perc, harmadiktól -8 perc. Összességében csak négy hibalehetőség van, mert az öt hiba mínuszidejei pont kiteszik a 30 percet. És sajnos hibázni könnyű, egyrészt ha nem tudjuk kilogikázni, hol induljunk el, és ha egy pillanatra is figyelmetlenek vagyunk, könnyen kiüthetjük a rosszat. A Time Trial feladványai akkor nyílnak meg, ha a Star Course-t is megcsináltuk. Ebben nincsen időlimit, és a hibázásunkért sem kapunk levonást.

MPA játék lényegében ennyiről szól, de a maga 256 feladványával el lehet szórakozni egy darabig, biztosan nem fogjuk egyhamar félretenni. A grafika viszonylag szép, hiszen csak egy-egy képből áll egy feladvány, így nem nehéz egy-két jobb grafikai ötlettel kisminkelni a játékot. Az irányítása könnyű, hiszen csak a Control Paddal irányítjuk, az A-gombbal kiütjük jónak a vélt négyzetrácsot, a B-vel pedig kiikszelhetjük azokat, amiket rossznak gondolunk. Ezeket bármikor kitörhetjük, ha később mégis jónak gondoljuk. Ikszelniszeni pedig érdemes, hiszen áttekinthetővé válik a feladvány, nagyban megkönnyíti a munkánkat. Ennyi feladvány mellett biztosan hosszasan fogunk játszani vele, de véleményem szerint a hangulatát igazán a zene viszi el. Az nagyon jóra sikeredett, kellemesen nyugissá teszi a játékot, szinte inspirál a gondolkodásra.

Játékra fel, és élvezzük, ahogy gondolkodásunk gyümölcseként kirajzolódik a kép!

ss_mpicross_tGrafika: 9/10
Játszhatóság: 9/10
Szavatosság: 10/10
Kihívás 9/10
Zene / Hang: 9/10
Hangulat: 9/10

+ Egy rendkívül jó logikai játék fantasztikus kivitelezése
+ Több, mint 250 feladvány
+ Kellemes zene
+ Könnyed kezelés
+ Ötletes grafikai megvalósítás

91%

1 komment
2013. június 20. 14:55 - supermario4ever

Kérésre képek

Mielőtt megmutatnám, most már kiírom, hogy tegnapelőtt leszedtem magamnak 3DS Virtual Console-ra a Mario's Picross játékot. Úgy tűnik, hogy egyre tudatosabban vágyok játékokra, az utóbbi napokban szinte csak ezzel játszok, minden gamer-béli szerelmemet ebben élem ki. A zenéje is nagyon jó, és a feladványok is találóak. Majd írok róla tesztet.

Na, akkor Friedmann Tamás nevű kommentelő kérésére a képek:

A DS játékok feliratai még így sem látszanak rendesen, de ha rákattintotok a képre, a többi már olvasható. Egyébként is tervezek gyűjteményképet csinálni, mert már nagyon régen nem csináltam (pontosabban 2 éve nyáron O_O, illetve a 3DS vásárlásakor) azóta azért vannak új játékok, nem is kevés. Íme a második kép:

Jobb szépen a SIMS 3 Wii játék neve nem olvasható rendesen, meg lemaradt a GC-k közül a Super Smash Bros. Melee, valamint a mangák közül az Árnybíró 1.

Címkék: Nintendo
1 komment
2013. június 20. 10:53 - supermario4ever

Ötletesen elhelyezett Nintendo dobozok

A laptop-vásárlásnak is ez volt egyetlen hezitációnk anyámmal, hogy akkor hogy megyek vissza Pestre, ha úgy alakul. De végül a helyzet megoldotta magát, és most már 100%-os nyugalommal lehet örülni a gépnek. És annak megvolt az értelme, hogy visszahoztunk bagszitól mindent. Novemberig tart majd a tanfolyam, gyakorlatilag addig ott maradt volna nála, a hely pedig neki is kell, arról ne is beszéljünk, hogy nekem mennyire hiányoztak. Nagyjából sikerült is a helyére tenni mindent, az egyik könyvespolcot is felhoztam a tárolóból, ami Pesten volt nálam, az is meg lett pakolva:

Most jutott csak eszembe, hogy de menő lett volna, ha úgy fényképeztem volna le a polcokat, hogy konkrétan egymáson lett volna a két kép által. De egyébként látni kellett volna pakolászás közben, mintha valami felbecsülhetetlen kincseket leltem volna fel. "A 3DS tokjaim", "Nahát, tényleg ilyenem is van!" "Jé, ilyet is vettem? :o" "De rég láttam" "De jó, hogy újra itt van" és hasonlók. Nem irigyelni semmit, és nem hagyok senkire semmit. :|

A konzolok dobozait is találóan helyeztem el:

Van már gyakorlatom a helyezkedésben, amennyit költöztem... Szép emlékek voltak, amikor Angyalföldtől Kispestig 13 kört tettem meg összesen úgy, hogy volt segítségem is! Gyakorlatilag a hármas metró egyik végéből a másikba cipekedtem. Tanulva azon nehéz napokból, ha visszamegyek Pestre, csak a legfontosabbakat fogom magammal vinni. Talán karácsonyra...

Címkék: Nintendo
2 komment
2013. június 19. 15:20 - supermario4ever

Új laptop soron kívül

Ma reggel mentem vásárolni a Tescóba, és ilyenkor mindig szoktam nézni azokat a dolgokat, amik érdekelnek. Mivel a laptopom elromlott, ezért igencsak megérett a cserére, és kinéztem magamnak egy HP Pavilion g6 2200sh modellt. Az elején 94.000 forint volt, majd felvitték 110.000 forintra. Ma reggel is megnéztem, és döbbenten láttam, hogy 70.000 forint. Néztem, nincs semmi baja, hát mit vétett? Semmit, csupán az utolsó, kiállítási darabot adták el. Végül úgy döntöttünk, hogy megvesszük, mert előbb-utóbb úgyis kell egy, és ilyen olcsón ilyen jót úgysem találunk, ezért beruháztunk rá.

2,2 GHz-es processzor, 4 GByte RAM, 500 GByte memória, saját (tehát nem integrált) videokártya... mit is mondhatnék? Ja, a monitor LED-es, 1366×768-as. Úgy nem volt rajta Windows, magam tettem rá Windows 7 Home Premiumot. Nem minden drivert ismert fel, meg is gyűlt a bajom vele, ugyanis a HP weboldalán döntő többségében Windows 8-as driverek voltak, és a papírján is Win8-as instrukciók voltak. A sok negatív vélemény egy kicsit elriasztott, ezért maradok a Win7-nél, nem lelkesedek azért, hogy ennyire kényszerítenek minket egy adott dologra. A wireless drivert nem ismerte fel, semmilyen vezeték nélküli internetet nem tudott behozni, elég nehéz volt megfelelő drivert találni. Még nincs minden beállítva rajta, de már most elégedett vagyok a géppel. Most nézem, hogy 92%-os töltöttségen 3 óra 31 percig bírja. A Toshiba gép 100 percről indult... Mennyit fejlődik a technika. Ha már így megemlítettem, akkor megmutatom, hogy milyen képet mutatott, amikor nem volt a TV-hez kötve:

Ugye milyen szexi? Itt kezdte. Megnéztem, el sem akarom hinni, hogy nézett ki így is újkorában, most meg... Hát az 5 év, az 5 év. Jó kis gép volt, szerettem. Addig menni fog, amíg át nem hozok minden adatot az új gépbe, és utána leteszem. Gondoltam rá, hogy eladjam, de annyira leharcolt állapotba került, hogy senki nem venné meg, mire felújítja, annyi pénzt kell kiadjon rá, hogy talán használtan is vehet jobbat, és abba talán nem is kell semmit sem csinálni.

És még valami. Ma hazajött minden csomagom, ami bagszinál volt. A srác, aki hazahozott decemberben, elvállalta, hogy elhoz mindent, ami ott marad. Befért minden egy személykocsiba, de ennyi minden jött ide:

Magyarán lesz dolgom, mire minden a helyére kerül. Megyek is, elkezdem csinálni, mire minden a helyére kerül...

Címkék: Nintendo
2 komment
süti beállítások módosítása