2014. július 24. 22:35 - supermario4ever

F-Zero mánia

Végre nyár van Angliában is! 28-29°C, süt a Nap, a britek majd kidőlnek, én meg élvezem minden egyes pillanatát. XD Na, valamennyire csak ismerik a nyár fogalmát itt is, néhány napja nagyon jó idő van itt. Még korábban beszélgettem egy angol ismerősünkkel (a Kung Fu iskola által), mert úgy feltűnt nekem, hogy az angolok egy részének barna pöttyök vannak az arcukon és a testükön. Rákérdeztem, és elmondta, hogy Angliában az utóbbi években jelentősen megnőtt a napsütéses órák száma, és a bőr ez ellen védekezik. Magyar szemszögből még így is nagyon kevés, és sokat esik az eső, de az utóbbi napokban magyarhoz hasonlítható meleg van. És imádom!

Megy az F-Zero ezerrel! Akadályokkal ugyan, de rengeteget játszok versenyjátékot. Eddig csak a Game Boy Advance-es Maximum Velocity volt meg, de annyira hiányzott a Nintendo 64-es F-Zero X, hogy úgy döntöttem, hogy leszedem már az itteni Wii-re is.

Nem lehet csak úgy, hogy megvan az én Wii-men, átteszem memóriakártyára, aztán bárhol játszhatom. Bár szerintem meg lehetett volna azt oldani, hogy átmásolni másik Wii-re ne lehessen, bármelyikről le lehessen játszani, ha memóriakártyán van rajta. Spóroltam volna 7 fontot, de igazából, ahogy játszok vele, egyáltalán nem bánom, mert rettenetesen élvezem.

Meg is akartam venni az eredeti Nintendo 64-es játékot is, csak igen érdekes vége lett a dolognak. Az Amazonon találtam meg két hete hétfőn, viszonylag jó áron, meg is rendeltem. Három nap után még mindig semmi üzenet, hogy el lett-e postázva, vagy bármi, ezért írok az eladónak, hogy mi a helyzet, még mindig nem jött meg. Erre válaszként törli a megrendelést, mert hogy már eladta. Nekem ne mondja, hogy nem tűnt fel, hogy még mindig kint van a játék, amikor már rég eladta... És hogy nem szólt nekem, hogy baj van, csak akkor, amikor rákérdezek. A pénz pedig 12 nap alatt érkezett vissza a bankszámlámra, úgyhogy eléggé megjártam. De végeredmény sokkal jobb lett: eBay-en találtam licitálósan egy nagyon szép állapotút teljesben. Nem gondoltam volna, hogy olcsón el fog menni, mivel azért kelendő játék, és ha látják, hogy milyen szép, akkor fognak rá licitálni. Szerettem volna azért magaménak tudni, de szinte lehetetlennek tartottam, hogy az enyém legyeb. De azzal akartam "méltatni" az eladót, hogy 0.99-es kikiáltási árat megtoldottam 15 fonttal. Persze ilyenkor csak azt látják, hogy egy licit van rajta, és hogy 0.99-en áll. Vártam a végét, és döbbenten tapasztaltam, hogy az enyém lett 11.50-ért. Hát nagyon megörültem neki, és ma meg is érkezett:

Ritka az ilyen szép állapotú Nintendo 64 játék, rettenetesen örülök, hogy meglett. Játszani majd otthon lesz lehetőségem vele, de nagyon megszerettem ezt a játékot, ezért már az is jó érzés, hogy megvan. Ahogy látható a leírás, négynyelvű, Angliában az általános az volt az első generációs Nintendo 64 játékoknál, az angol nyelv mellett dán, svéd és finn nyelven olvashatóak az egyéb információk. Viszont mivel nálunk a német nyelvű leírás a megszokott (na meg hát nekem a német az német), ezért úgy döntöttem, hogy keresek a német eBay-en csak leírást, és találtam egy olcsót. A két füzet együtt:

Az angolt majd el fogom adni, mert nekem nem kell. Esetleg valakinek Magyarországon? Kigondoltam, hogy megvárom a novembert, és majd otthon eladom vaterán, de akinek nagyon kell, annak kipostázom, de drága a postaköltség, minimum 6 font. Magát a füzetet 1000 forintért tervezem eladni.

Aztán meg akartam szerezni a GameCube-os F-Zero GX-et is, de ezzel is jól megjártam először. Amúgy még soha nem játszottam vele, és többen is írták, hogy ez a legjobb rész, ezért is érdekelt ennyire, kíváncsi voltam, miben lehet jobb, az X-nél. Ebayen általában 15 font körül van, de megnéztem a CeX weboldalán is, náluk 12 font, és épp van egy Liverpool-ban is. Átvonatoztam két hete pénteken, bementem, de már eladták... Hát nagyon jó fejek. Mást nem vettem, mert így is szívtam a fogam a vonatjegy árán. Otthon megnéztem, már frissítették, és már csak egy helyen van egész Angliában. Nagyon pechesnek éreztem magam. De aztán szöget ütött a fejemben a gondolat, hogy kipróbálom az eBay-en vajon licitálással olcsóbban hozzájutok-e egy példányhoz. Hát sokáig úgy tűnt, hogy igen, de aztán csak feljebb ment az ára, végül az enyém lett. Ez ilyen:

Láttam, hogy nincs rendben a borító, de úgy voltam vele, hogy egyrészt én vagyok túl igényes, másrészt meg a külső borítón nem látszik, ezért nem érdekel. Aztán be akartam scannelni, és akkor láttam a belső lapon, hogy milyen valójában:

Na ezt már nem... Főleg annak fényében nem, hogy az eladó nagyon jó állapotúnak minősítette a játékot. Írtam is neki, a képpel is igazoltam, hogy nincs minden rendben. Elhittem neki, hogy nem tudott róla, mert nagyon készséges volt. Úgy akartam eleinte, hogy teljes visszatérítés, és visszapostázni a játékot, de ő csak részleges visszafizetésbe egyezett bele. Elfogadtam, két okból is: 1. Magával a játékkal nincs baj, rendesen játszható. 2. Eladhatom eBayen, az is előfordulhat, hogy összességében több pénz jön vissza belőle. És bejött, Ugyan csak +2 font, de már ennek is örültem, hogy így jobban jöttem ki az egészből. Aztán vettem egy tényleg nagyon szép állapotút, Guide-dal együtt volt:

Ne rémüljön meg senki, nem 40 font volt, csak az eladó rajta hagyta az új árát. Nem adtam volna ki érte ennyit... Amúgy a felénél is kevesebb volt. A guide meg jól jön, ugyanis azért játszottam az előzővel, és veszett nehéz játék. Egyrészt nagyon jó, hogy dinamikus, konkrétan érezni az 1000 km/h-s sebességet. A másik meg az, hogy nagyon jó játék, de szokatlan, Ugyanis nemcsak a Nintendo keze van a játékban, hanem a Segáé, és hiányzik belőle az a tipikus Nintendós feeling, ami az X-ben nagyon megvan. Inkább olyan érzésem van, mintha egy nagyon jó minőségű játékkal játszanék, ami nem Nintendo. Ez még maximálisan elnézhető, a zene sokkal inkább zavar. Az elődben ugyanis kemény rock zene szólt, itt meg a Sega zászlóshajója alatt 180°C-os fordulatot vett a zene, és trance számítógépes zenék szólnak a játékban. Egyébként sem rajongok a stílusért, az ebben szerzett zenék is eléggé jellegtelenek. Max. 1-2 maradt meg komolyabban a fejemben. Ettől függetlenül a játék jó lett, és nehézsége ellenére is élvezetes.

Meg is írtam a tesztet a GC-s F-Zeróról, meg egy másik játékról is:

F-Zero GX
Wave Race: Blue Storm

Egyelőre marad az X a nagy kedvenc, de az GX-ben is szeretnék profi lenni. A Wave Race-t pedig ilyen másfél hónapja vettem a CashConverters-ben. Ez is a régi GC-s vágy volt, és mivel olcsó, ezért jött:

És tetszik is nagyon. Róluk írtam tesztet. Amúgy egyszer találtam az energiaitalok között Blue Storm-osat, a játék tiszteletére vettem is egyet, pontosan így néz ki:

És még egy utolsó kép: Magyarországon is visszatértek a neves kólák? Mivel nekem nem volt kivel megosztani, ezért magamnak ezt vettem meg:

Minden egyes betűje igaz rám.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása