2016. november 26. 17:42 - supermario4ever

Verseny ezerrel

Betegség miatt voltam sokáig inaktív. Erősen kijöttek a vastagbél-gyulladás tünetei, olyannyira hogy az ebből fakadó vérszegénység miatt annyira legyengültem, hogy még lépcsőzni is nehezemre esett. Próbáltam házi módszerekkel gyógyítani magam, például vaspótlással, de amikor szembesültem azzal, hogy semmit sem javultam, sőt, mintha nem is csináltam volna semmit, romlott az állapotom, már elmentem orvoshoz. Mert a lépcsőzés csak egy kiragadott példa. A vashiánynak rengeteg hatása van, saját tapasztalat, hogy legalább akkora jelentősége van, mint a különböző vitaminoknak. Az orvosnak meg nem is kellett semmit mondani, másnapra beutalt a kórházba, az osztályra. Itt kaptam nagy dózisú vasat, szteroid lökéskezelést, meg gyulladáscsökkentők, ezek helyrehoztak, és olyan vagyok, mint régen.

A kórházban megint felfedeztem magamnak az F-Zero játékot, Nintendo 3DS-en játszottam a Maximum Velocity-vel. Valaki nemrég kérdezte a Facebook Nintendós közösség csoportjában, hogy csak ő tartja unalmasnak a Mario Kart 7-et? Ezt akkor eléggé bátor kijelentésnek gondoltam, mivel elég sokan szeretik és játsszák, de személy szerint igazat adtam neki. Az új Mario Kart-okban nagyon jókat lehet többen szórakozni, akár marháskodni is, de elveszett a kihívás a játékokból. Nem annyira technikásak a pályák, és az ellenfél játékosok sem feltétlen izzasztanak meg minket. Inkább csak bosszantanak a kék tekivel. De az F-Zero által megint felfedeztem azt a játékélményt, amiről szerintem szólnia kellene egy versenyjátéknak. Keménynek írják, és tényleg nehéz, de pont ezért nagyon jó, mert olyan nehézsége van, ami által külön élmény megcsinálni egy bajnokságot. Ezen játékélmény miatt játszatja magát a játék, és most is sokat veszem elő, és szeretném 100%-osra végigjátszani. Ez azt magában takarja a Master nehézségi szint megnyitását, a Queen Cup megnyitását, és a megszerzendő 6 kocsit, így összesen 10 kocsink lesz. Nagyon jól állok, megvan a Master, a Queen Cup is, és már 8 kocsim elérhető. De utolsó kettőt (főleg az utolsót) megszerezni nagy kihívás. Ezt most Nintendo 3DS-en csinálom, itt most kicsit jegelem is, hogy előrébb jussak, mert a master szint már tényleg nagyon nehéz, ellenben megvettem Wii U-n a játékot, így megvan mind a három változatban a játék. GBA-n kazettán, Nintendo 3DS-re és Wii U-ra letöltve. Azért is vettem meg, hogy a digitális kollekció is teljes legyen, valamint hogy úgy erősítsek a játékban, hogy legyen tétje is a dolognak, és a Wii U-s változatban is eljussak addig, amíg tudok. Nagyon jó ott is játszani, viszont nagy képernyős TV-n rettenetesen pixeles a játék. Mondjuk ez nem csorbít a játékélményen, inkább az zavaró, hogy nincs sok beállítási lehetőség a Virtual Console menüjében, és Full HD TV-n játszani egy eredetileg kis kijelzős játékot nagyon durva látvány. Viszont a hang nagyon szép. El tudom képzelni, ha a TV-t Hi-Fi-hez kötném, akkor akár még egy GBA játéknak is olyan hangzása lenne, mint egy komoly, nagy teljesítményű játéknak.

És komolyan kacérkodok a gondolattal. Nem hangprojektorban vagy házimoziban gondolkodok, hanem egy Hi-Fi berendezést kezdtem el összeállítani magamnak. A Sony-nak voltak a '90-es évek közepe táján olyan CD-lejátszói, rádiói, kazettalejátszói meg erősítői, amiket külön lehetett megvásárolni, ezeket aztán az erősítőhöz csatlatkoztatva egy komplett Hi-Fit lehetett összeállítani, persze hangfallal. A CD lejátszó és a rádió már megvan, a kazettalejátszó (DECK), az erősítő és a hangfal kellenek, és akkor meg is van teljesben. Az eddigieket vaterán vettem meg, és rendben működnek, nincs semmi baj velük. Nem tudom, hogy mennyire alapdolog, de olyan erősítőt fogok kinézni magamnak, amelyikben van AUX csatlakozás, ezáltal lehet külső eszközt (RCA csatlakozóval ellátott) kötni, így TV-t is, és bízok egy jó eredményben. Kazettalejátszóra meg igényt tartok, mert egyrészt van kazettagyűjteményem, amit szívesen hallgatnék, másrészt meg jó minőségű berendezéssel egy kazetta is úgy szól, mintha CD-t hallgatnék.

Vissza a játékhoz. Az eredeti Game Boy Advance játékot is elővettem, ezt a GameCube-hoz csatlakoztattam, ugyanis van Game Boy Player-em. Kíváncsi voltam, hogy milyen a kép. Valamivel szebben mutat TV-n, de azért, mert a pixelek le vannak kerekítve, valamint ugye a GameCube még nem HD konzol, ezért inkább enyhén homályos a kép. Viszont a hang nem olyan tiszta. Wii U-n van olyan beállítási lehetőség, hogy szintén le lehet kerekíteni a pixeleket (smooth), de ott még ugyanúgy látszik, hogy kis képernyőre tervezték a játék, mivel Full HD-re vitték fel a játékot (nem tudom, van-e erre kifejezés), ezért ha lehet, még csúnyább a játék. Maradok az éles pixeleknél, ez a kisebbik rossz. A hangminőség viszont sokban kárpótol.

Az új Nintendo konzoltól várom a megváltást, és hogy rendbehozzák a dolgokat. Ezer gyengélkedésem közepette megtudtuk, hogy Switch lesz az új Nintendo konzol neve, és hogy egyszerre lesz hordozható és asztali konzol is. Illetve maga a gép csak egy dokkoló lesz, a lényeg a kijelzős controlleren lesz. Igazából nem is számítok arra, hogy lesz utódja a Nintendo 3DS-nek, egyesítik az asztali- és kézikonzolok sajátosságait, és minden játék egyben lesz. És már csak egy Nintendo konzol lesz. Mert mint gyűjtő veszem meg a játékokat 3DS-en és Wii U-n is, de milyen az, hogy mind a két tulajdonomban levő konzolra külön-külön kell megvenni a játékot? Az új konzolban meglesz minden, és az összes játék egy gépen lesz, és ha olyanom lesz, játszhatom mondjuk vonaton a GameCube játékokat, vagy TV-n a Game Boy játékot. Mert a GameCube Virtual Console nagyon hiányzik, és bízom benne, hogy az új konzolra megcsinálják és azok klasszikusait is lehet játszani digitálisan.

De most a jelen. Egyelőre a Maximum Velocity-vel játszom, aztán ha sikerül végigvinni 100%-ra (akár mindegyik kiadásban), akkor előveszem a többit is, hátha boldogulok velük is.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://supermario4ever.blog.hu/api/trackback/id/tr7912711462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.