2017. július 01. 23:35 - supermario4ever

Képkészítés Nintendo DS játékokból

Továbbra is azt gondolom, hogy a Nintendo elrontotta a Wii U és a Nintendo 3DS esetében a Virtual Console-t. A retro asztali konzolok játékait kellett volna Wii U-ra tenni (ahogy ez meg is van, csak 3DS-re feleslegesen vannak), Nintendo 3DS-re pedig a Game Boy Advance és Nintendo DS játékait kitenni 8ahogy fent vannak a Game Boy és a Game Boy Color játékai is). Addig jó ötlet volt TV-n kézikonzolos játékkal játszani, amíg ott volt Super Nintendóra a Super Game Boy, illetve Nintendo GameCube-on a Game Boy Player, de azt gondolom, hogy Switchen lesz majd értelme mindegyik retro konzol játékait feltenni, mert azt TV-n is játszhatjuk, és bárhová magunkkal vihetjük, míg a Wii U esetében a GamePad-nek mindig a konzol "vonzáskörzetében" kell lennie, így ott retro hordozható játékokkal nem játszhatok pl. vonaton. De azért vettem néhány régi hordozható játékot, hogy lássam, hogy néz ki. Gyászosan. 32"-os Full HD (és nem Full DS, ahogy félregépeltem -_-) TV-n rettenetesen pixelesek a játékok, mondjuk DS játékok esetében több megjelenítési lehetőség van, de nem sikerült megtalálni az optimálisat. A sok rossz közül a legkisebb rossz a Full Screen megjelenítés. Ekkor a DS felső kijelzője látható TV-n, az alsó kijelző képe pedig a Wii U GamePad-en, és a pixelek megjelenítését "smooth"-ra állítom, akkor egész elfogadható a kép minősége. De azért gyönyörűen meglátszik, hogy a DS annak idején milyen olcsó költségvetésű konzol volt, rettenetes volt a felbontása.

De képeket szerencsére a hordozható játékokból is lehet csinálni. A Mario Kart DS-sel próbáltam, hogy lehet jó képeket csinálni. Ugyanis a több megjelenítés több képkészítési lehetőséget biztosít, csak mivel a képeket fix méretben lehet a Miiverse-re feltölteni (800×450), ezért ami viszonylag jól néz ki TV-n, az kicsinyítve nem az igazi. Nem csináltam mindegyik megjelenítésről képet, mert van olyan, ami önmagában csőd, de néhánnyal érdemes volt foglalkozni, persze a végeredmény bizonyos esetekben nem olyan jó, mint ahogy TV-n látszik.

Az első:

wvw69kb3rfs32xwtf5.jpgNa ez a Full Screen megjelenítés, csak a GamePad-en látható alsó kijelző képéről csináltam képet. Ez így néz ki. 50cc Mushroom Cup pálya eredménye látható. Ha ki akarom emelni az alsó kijelzőn látottat, akkor érdemes így csinálni képet.

A második már sokkal érdekesebb lenne, ha az "apró betűs részt" is lehetne látni.

wvw69kb3syea8bfcye.jpgLehetne úgy is játszani, a TV-n az eredeti Nintendo DS konzol látható, annak kijelzőjén a játék, amivel játszunk. Bár a TV-n viszonylag jól látszik a játék, mégsem tetszik ez a megjelenítés, mert csak a TV-nek egy kis része van csak kihasználva, a többi része feketén marad.

A harmadik is érdekes, csak ennek a képe is kifogásolható.

wvw69kb5kv4nparx_y.jpgKifejezetten tetszik az ötlet, hogy a TV bal oldalán nagyban látható a Nintendo DS felső kijelzőjének a képe, jobb oldalt alul pedig kicsiben az alsó kijelző képe. Ez TV-ben egész jól látható, csak a kép fix felbontása miatt a kicsi kép tartalma eléggé rosszul látható. Megvan egyébként ennek az "ellentettje" is, amikor a felső kijelző képe látható kicsiben a bal-felső sarokban, jobb oldalt pedig nagyban az alsó kijelző képe. Ennek az az érdekessége, hogy a kis kép 1:1 pixelarányban látható a GamePad-en, és döbbenet, hogy milyen kicsi. Ez azt jelzi, hogy a DS pixelsűrűsége milyen kicsi volt.

Az utolsó kettő együtt értelmezendő, mert egyszerre csináltam a TV-n és a GamePad-en látható képből, ki is derül, hogy miért. A TV-n ez látszik:

wvw69kb6lsusat4iu2.jpgEz sem lenne rossz, de ennek nemcsak az a baja, hogy a kép nagyrésze nincs kihasználva, hanem az is, hogy a GamePad-en oldalra fordítottan látszik a kép. Ez irányítás szempontjából borzasztó, ugyanis ezáltal úgy értelmezi a GamePad-ről a játékot, hogy azt állítva tartjuk (mert a kép úgy vagy egyenesben), ezért az irányítás is ezzel együtt elmozdul. Ez nemcsak azért problémás, mert akkor a Control Pad alsó gombja lesz a jobb oldali gomb (tehát az alsóval lehet jobbra kanyarodni), hanem állítva tartva a GamePad-et alul kell kanyarodni, az akciógombok meg felül vannak, ezen felül az L- és R gombok is oldalra kerülnek, és mire aggyal megszokjuk, hogy akkor most mi hol van, addigra a konzol normális tartása lesz a furcsa. De írták is, hogy ez a kép akkor jó, amikor az érintőképernyő dominál. Például a Brain Training esetében. Mario Kart DS-ezni valóságos bűvészet lenne.

Ellenben képkészítésre ez a legjobb, mert akkor a GamePad képe így néz ki:

wvw69kb6lau8agyxar.jpgA kép nyilván oldalára fektetve látszik, de egy egyszerű elforgatással megszületik a legoptimálisabb kép, mely a legjobban van kihasználva. Ami jó, hogy a GamePad képe is 800×450-es felbontásban látható, ugyanabban a képminőségben, így ez a legjobb, csak játékra alkalmatlan.

Játékra leginkább az itt felsoroltak közül az első tetszik a legjobban, amikor TV-n látjuk a teljes felső kijelzőt, GamePad-en az egész alsó kijelzőt, így ott lehet rajta alakítani. Csak ha képet akarok csinálni, akkor váltani a Virtual Console menüjében a megjelenítések között. Amúgy sikerült megtalálni a megfelelőt, és szerencsére lehet úgy állítani a képet, hogy viszonylag jól nézzen ki, ebben segít az is, hogy a pixelek megjelenítését lehet smooth-ra állítani. De ez akkor is Nintendo 3DS-en lenne a legjobb.

Címkék: Mario Kart DS
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://supermario4ever.blog.hu/api/trackback/id/tr4812711334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.