2018. július 26. 21:26 - supermario4ever

És boldogan éltek míg meg nem haltak

Ez most erősen elmélkedő jellegű blogpost lesz, mert ahogy írtam a játékzenei CD-ket, írtam a Super Mario 64-ről, hogy azért nem szoktam hallgatni a zenéjét, mert túlzottan szép a végefőcím zenéje, mintha egy idealista világot festene fel. Ezen gondolkodtam el. Rájöttem, hogy ugyanez igaz a The Legend of Zelda: Ocarina of Time-ra. Ott is azt érezteti a végefőcím zene, hogy minden rossz forrása Ganondorf, ha őt kivégezte Link (társaival együtt), akkor utána minden szép és jó, és ő a hős. Hero of Time, vagy mi a fene... Ráadásul az Ocarina of Time vége annyival is "hatásosabb", hogy nem egyedül győzi le végül Ganont, hanem az öt bölccsel együtt (Saria, Darunia, Ruto, Impa és Nabooru), akiktől kapjuk a medálokat a felnőtt Dungeonökben. Ez azért érdekes, mert ők öt különböző faj, és Linkkel együttes erővel győzik le a gonoszt. Ez jelképezheti azt, hogy mindegy, hogy honnan jöttél, ha összefogunk, együtt csodákra vagyunk képesek. Már ez önmagában eléggé idealista, nagyon szép lenne, ha tényleg így lenne, de sajnos a valóság nemcsak ez. Mint ahogy a vége sem.

Az, hogy ott van vége a két játéknak, hogy le van győzve a gonosz, és utána minden szép és jó, eléggé meseszerű, erősen reflektál a Disney klasszikusokra, melyek hasonlóan végződnek. Érdekes belegondolni abba, hogy ezek a dolgok 10-15 éve meg persze gyerekként egyáltalán nem zavartak, de most, 30-on túl, amikor már megtapasztaltam néhány dolgot az életből, jobban igényem van arra, hogy olyan történeteket lássak, melyek inkább reflektálnak a való életre, semmint hogy "boldogan éltek, míg meg nem haltak" jellegű meséket olvassak, rajzfilmeket nézzek vagy történetű játékokkal játsszak. Mondjuk a boldogság hajszolására is újabban valóságos marketing alakult ki, köszönhetően a coachoknak, egótrénereknek, akik pont arra építenek, hogy egyrészt elhitték gyerekként az ilyen rajzfilmeket, meséket, másrészt meg nagyon sok szülő óvta a gyerekét, mindent megadott neki, ezért amikor az nagykorú lett, csak pislog, hogy az élet nagyon nem olyan, amilyennek gyerekként megélte. Ezért mondják azt, hogy addig örülj, amíg gyerek vagy. Miért, amint felnőtt lesz az ember, onnantól csupa szenvedés az élet? Erről írtam az animés blogban, amikor írtam a MondoCon élménybeszámolót, és a karaokénál valaki azért énekelt Nagy Ferót, mert hogy szívás az élet. Már ott írtam, hogy lehet így is látni a dolgokat, én inkább azt mondom, hogy az élet folyamatos küzdelem, ahol minden egyes nap meg kell vívnunk a magunk harcát. És ha valaki aznap sikeresen megvívta a maga küzdelmét, vagy ha nem is járt sikerrel, de mindent megtett,  ami tőle telhető, akkor nyugodtan fog aludni éjjel. A siker nem feltétlen jó ide, mert emberek vagyunk, nem istenek, ezért nem sikerülhet minden, azzal már jobban tudok azonosulni, ha mindent megtettünk, képességünk 10 egységéből beletettük mind a 10 egységet, akkor nézünk este nyugodt lelkiismerettel a tükörbe, és fogunk aludni éjjel.

Csak mivel rajzfilmek, játékok véget érnek, ezért legtöbbször ezeket happy enddel zárják le, amik egy idealista világot festenek. Ezekkel az a baj, hogy nem reflektálnak a való életre. Kis kitérővel vegyünk egy Disney klasszikust: Aladdin beleszeret Jázminba, göröngyös úton ugyan, de egymásra találnak, és véget ér a rajzfilm ott, hogy Jázmin Aladdint választja, és boldog mindenki. De hogy utána mi van, milyen a kapcsolatuk, milyen a házaséletük, milyen nehézségeken mennek keresztül, azt hogy kezelik, arról már nincs szó. Illetve néhány Disney klasszikusnak van folytatása, ahol betekintést nyerhetünk a főtörténet utáni eseményekbe, és azért vannak nehézségeik. Csak ezek nincsenek annyira a köztudatban, mert sokkal rosszabbak, mint az első filmek. Annak ellenére, hogy némelyekben tényleg komoly baki van, én személy szerint szoktam ezeket becsülni ezeket a folytatásokat, sőt! Én jobban szeretem az Oroszlánkirály 2-t, mint az első filmet. Mert az a "boldogan éltek míg meg nem haltak" sablon utáni állapotot mutatja be meglehetősen jól és hitelesen, úgyhogy az Oroszlánkirály 2 magasan a legjobb folytatás, amit Disney klasszikussal elkövettek. És ott láthattuk, hogy annyira nem élnek boldogan.

Úgyhogy az Oroszlánkirály ebből a szempontból nagyon jó ellenpélda, de hogy visszatérjek az Aladdin-féle szerelmes történetekre, még azoknak a pároknak sem boldogság és öröm az élete, akik szerelemből jöttek össze, és imádják egymást. Nemhogy nekik is megvannak a maguk nehézségei, melyekkel érdemes kompromisszumot kötni, hanem hogy pont hogy ők tudják egymásnak a legnagyobb fájdalmat okozni sokszor akaratlanul pont azáltal, hogy annyira szeretik egymást. Úgyhogy óvatosan ezekkel az idealista világábrázolásokkal, kezeljük helyén a dolgokat, és fogadjuk el azt, hogy a boldogságért minden egyes nap meg kell küzdeni. Mert a boldogság nem konstans állapot, ahogy hirdetik egyes sarlatánok. Ha valaki engem kérdez a boldogság egyenlő az elégedettség érzésével. Azzal az elégedettség érzésével, hogy az adott napon éltem. Oly módon, ahogy fentebb írtam. Ezáltal élhetünk boldogabban, amíg meg nem halunk.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://supermario4ever.blog.hu/api/trackback/id/tr7114143307

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.