2018. szeptember 23. 23:53 - supermario4ever

Super Smash Bros. játékok rangsorolása

A NintendoLife kitett egy listát az eddig megjelent 5 Super Smash Bros. játékot rangsorolták. Mindenképp érdekes volt olvasni. Most, hogy jobban benne vagyok a Smash Bros. játékokban, jobban hozzá is tudok szólni. Gondolom, mindenki a Switch játékot várja a Super Smash Bros. Ultimate-et, ezért is is aktuális beszélni ismét a játéksorozatról, visszanézni, hogy milyenek voltak az előzők, és mire számíthatunk. Én egyelőre nem számítok semmire, egyelőre egy Switchre szeretnék számítani, és utána számolom majd, hogy milyen lehet az Ultimate. Addig is nézzük át a listát.

Vagyis saját listát írnék, ami némileg különbözne a NintendoLife listájától. Volt szerencsénmmind az 5 Smash Bros.-hoz, így a lista is menni fog. Nálam így nézne ki:

5. Super Smash Bros.

gfs_28035_2_10.jpgAz, hogy a Nintendo 64-es rész az utolsó, nem is kérdés. Olyan ez, mint egy rockegyüttes 1. albuma, mely legtöbbször kísérletező jellegű, de lehet hallani, hogy ebből még nagy dolog lesz.. Valamit próbálkoztak, maga a játék nem rossz, de igazából még Nintendo 64-es játékok között sem kiemelkedő. Csúnya a grafikája, kidolgozatlanok a karakterek (vessétek össze például a Mario Party 2-vel), a harc is meglehetősen kezdetleges. A zenéjére rámondhatjuk, hogy Nintendo 64-re nem lehetett jobbat csinálni, mert mégiscsak kazettás a rendszer, kicsi memóriával. De ennél a játéknál látszik meg, hogy mennyivel több lett volna, ha már a Nintendo 64 is CD-s lett volna. Legalább a zene sokkal jobb lett volna, nem beszélve a több karakterről, pályáról, lehetőségről. Kérdés, hogy tényleg ennyire tervezték a Nintendo 64-es SSB-t, mint amit kaptunk eredményül, vagy már akkor is többet akartak ebből kihozni? Jó eséllyel igen, mert a GameCube-os rész szinte a konzollal együtt jelent meg, tehát az tekinthető a Nintendo 64-es játék javított változatának. Azért érdemes játszani, hogy lássuk, honnan indult a sorozat, de másra nem igazán. Ráadásul ritka mivolta miatt az utóbbi időkben eléggé drágán lehet beszerezni. De letette az alapokat arra, hogy egy nagyon jó játéksorozat legyen a későbbiekre.

4. Super Smash Bros. for Nintendo 3DS

super_smash_bros_for_nintendo_3ds.jpgAztán óriási minőségi ugrás. Sokan felvetik kérdésként, hogy alkalmas-e kézikonzolra egy Super Smash Bros. játék. A Nintendo 3DS bebizonyította, hogy némi kompromisszummal, de lehetséges. De ennek már megvan az a minősége és hangulata, amivel játékra inspirál. Többen is élvezetes szabadtéren, utazás közben, összejöveteleken. Egyedüli hátránya, hogy sima Nintendo 3DS-en nagyon lassan indul be, ezt a játékot inkább New Nintendo 3DS-en érdemes játszani. Egyébként jól kidoldogott, jól néznek ki a karakterek, és külön jó dolog, hogy itt a handheld játékokból vannak pályák, sok nagyon ötletes. A zenét viszont nem igazán szeretem.

3. Super Smash Bros. Melee

super_smash_bros_melee.jpgA túl hamar megjelent játékok listáját bővíti a GameCube-os rész, hiszen nyitócím volt a konzolon. Ez érezhető is, a mai játékokhoz képest kevésbé kidolgozott. A mozgások túl gyorsak, pont emiatt nehezebb irányítani őket. Bár annak jó, aki szereti a ninja-mozgásokat, én például az utóbbi időkben gyakrabban csinálom azt, hogy hirtelen hátrafordulok, és úgy támadok. Erre nagyon jó a Melee. Na meg azért is van a 3. helyen, mert hibái ide vagy oda, hihetetlenül hangulatos játék, ez volt az első olyan Smash Bros. játék, ahol igazán átjött az, hogy miért is olyan jó ez a sorozat. Órákig játszottuk anélkül, hogy meguntuk volna. Nem utolsósorban a zenéje is valami hihetetlen jóra sikeredett. Pontosan erre gondoltam, hogy miért rossz, hogy a Nintendo 64 nem CD-s, ha már annak is optikai meghajtója lett volna, akkor hasonló hangszerelésű zenéket élvezhettünk volna ott is. Sőt, talán maga a játéksorozat is így kezdte volna. Nagyon jót tett a játéknak az élő hangzás. Egyáltalán nem hangzik erőltetettnek, mint a Mario Kart 8-ban, nagyon ideillik, nagyban emeli a játék hangulatát. Önmagában is élmény hallgatni a zenéket, nagyon átjön úgy is a feeling. Lehetőségekből is sokkal több van. Ami hátrány, hogy néhány karakter itt sem lett eléggé kidolgozva. Yoshi például nagyon ronda lett, Luigi is Mario-hasonmás, mint a '80-as években.

2. Super Smash Bros. Brawl

super_smash_bros_brawl.jpgKülönös sorsra jutott a játék. Amikor 2007 végén bejelentették, messiásként vártuk a játékot, a hivatalos weboldalt is napi szinten frissítették, ittuk az információkat róla. Aztán, amikor megjelent, akkor is imádtuk, rengeteget játszottunk vele. Mindenben jobb lett, mint az elődje. Lassabb is lett (sokaknek ez fekszik inkább), sokkal kidolgozottabb lett. Nem utolsósorban ezen már lehetett érezni, hogy ez a játékot tudatosan úgy fejlesztették, hogy ez egy Smash Bros. játék, amit a Nintendo rajongók nagyjának egyik kedvenc sorozata. Nem mondható spontánnak a játék, de ez nagyon jót tett neki, mert pont emiatt fejlesztették nagyon sokáig. A Nintendo tudatosan akart egy mindennél jobb Smash Bros.-t kiadni a kezéből, és ez sikerült is. Nemcsak hogy eszméletlenül hangulatos a többjátékos meccsekre érdemes gondolni (bár az online része elég sokat akadozott), de az egyedüli játékra is nagyon ráfókuszáltak. Elég csak a Subspace Emissary-re gondolni, amit emlékeim szerint több, mint 10 óra végigjátszani. A pályák nagyon hangulatosak voltak, a harcok is sokkal jobbak voltak a kibővült lehetőségeknek köszönhetően. Köszönjük a Smash labdát! Rengeteg játékóra van még nekem is ebben a játékban. Csak aztán az volt az érdekes, hogy utána, ahogy jöttek egyre másra az újabb játékok, úgy merült ez a feledés homályába. Nagy kár érte, pedig nagyon jó volt.

1. Super Smash Bros. for Wii U

super_smash_bros_for_wii_u_wiiu.pngA Super Smash Bros. Brawl javított változata, ha élhetek ezzel a kifejezéssel. Egy biztos, hogy amin lehet, azon még tovább csiszoltak, és az új lehetőségek is sokat lendítettek a játék minőségén. Amit viszont visszaesésnek érzékelek, és emiatt nem tökéletes a játék, az a zene. Nem tudom, ki hogy van vele, de meghallgattam egyszer a hivatalos Super Smash Bros. for Wii U / Nintendo 3DS játékzene albumot, és kifejezetten rosszul éreztem magam. Depresszívnek éreztem a zenét, olyan semmilyennek. Ennek ellenére ez nem ront a játékélményen. Nagyon jók a harcok, és a grafika is nemcsak azért gyönyörű, mert Full HD-s, hanem mert a színek is erősek, élénkek, minden részletességében ki van dolgozva. Mondjuk a Wii U-s Smash Bros.-tól ez el is várható, hiszen nagy tárolókapacitású a lemez, használják ki a végsőkig. Van olyan, hogy a grafika önmagában emeli a játékélményt. Ez figyelhető meg itt is. Kár, hogy a Wii U sikertelensége a játék ismertségére is rányomta a bélyegét.

Hogy hol lesz ezek után a Super Smash Bros. Ultimate, ez még kérdéses. Jóslatokba nem akarok bocsátkozni. Az biztos, hogy nagyon fogadkozik a Nintendo, visszahoz mindenkit, épp, hogy meg nem ígérik, hogy készül az újabb világ legjobb játéka. Minden ki fog derülni decemberben.

Szólj hozzá!
2018. szeptember 23. 13:58 - supermario4ever

Kis Smash Bros. mizéria

Hát végül a Wii U-s Smash Bros. visszakerült a Game Parkhoz. Nem vállalták a polírozását, mert Zoli elmondása szerint azzal a géppel CD-t, DVD-t lehet polírozni, Blu-ray-t és másfajta lemezeket nem. Kár érte, igazság szerint szívesebben vettem volna, ha megcsinálják, vagy egy cserepéldányt, de a pénzt adták vissza.

Mivel nagyon szerettem volna a Wii U-s Super Smash Bros.-szal játszani, ezért nem maradt más, mint máshol megkeresni a játékot. Nézegettem különböző konzolboltok weboldalait, aztán eszembe jutott a Play Mania, akiknél új  (mostanság megjelent) játékokat is lehet használtan, relatíve olcsón venni. Megnéztem náluk, van-e. Sajnos nem mentem sokra a weboldalukkal, mert azt az utóbbi időkben nagyon leépítették. Nincs rajta játéklista, csak hogy Wii U játékok nagy választékban ennyitől... És nincsenek egyesével listázva a játékok. Ez egyrészről érthető, mert rengeteg játékuk van minden konzolra, másfelől meg lényegében nincs már értelme a weboldalnak, mert szinte már csak a cím, telefonszám és nyitvatartás a releváns adat az oldalon, a többiért menj be a boltba, esetleg érdeklődj utána telefonon. Egyébként retro játékból még mindig óriási kínálatuk van, náluk jó eséllyel még ritkaságot is lehet találni. De most nem ezt néztem, hanem, hogy van-e nekik Wii U-s Smash Bros. És volt! Drágábban, mint a Game Parkban, de ez még határeset. Meg is vettem, csak azt már utólag vettem észre, hogy a belső papírja szakadt. Fel is mérgeltem magam, mert ha ezt ott veszem észre, biztos, hogy nem veszem meg. Ugyanis anyagilag a határon voltam azzal, hogy megvettem ezt a játékot (meg egy másikat is), és ilyenkor kényesebb vagyok arra, hogy kifogástalan legyen, ne legyen semmi baja.

Még mielőtt észrevettem volna a hibát, elmentem a Konzolstúdióba, ugyanis itt láttam, egy használt Nintendo 3DS-es Super Smash Bros.-t. Osztottam-szoroztam, és úgy láttam, hogy ez még belefér. Elmentem érte, megnéztem, és rendben volt, ezért megvettem. Nem is volt vele semmi baj, de a Wii U-snak nagyon nem örültem. Egy kicsit azért játszottam vele, mert Discord szerveren összehoztunk egy online játékot hangchattel, ez nagyon jó buli volt. Visszahozta a régi idők hangulatát, amikor mikrofon nélkül, de az akkori BigN-es csapattal MSN-en játszottuk a Super Smash Bros. Brawl-t online. Örültem is a játéknak, nem is gondoltam volna, hogy valaha is ennyire élvezhetem a Super Smash Bros.-t. És megtörtént.

Ennek ellenére visszavittem a Wii U-s Smash Bros.-t, mert lehetőleg kifogástalan állapotban szeretném a játékot tudni magamnak, aminek lehetőleg nincs hibája. Vissza is kaptam a pénzt, és végül ott vettem meg a játékot, ahol eredetileg terveztem, a Wizard's Videojátékban. Nála érdekes volt, mert több példánya is volt, eredetileg egy német borítós volt neki kiállítva. A vaterán hirdeti a játékait, és ott egy angol borítós példányt láttam. A németet nem vettem volna meg, megkértem, hogy nézze meg, hogy nincs-e meg neki az angol. A raktárban talált egy teljes francia borítósat, majd még egyet, ami angol, de annak a belső papírja hiányzott. Kipótolta a francia nyelvűvel, és így már megvettem. Teljesen jó állapotú volt a papírja. Az az érdekes, hogy az kevésbé zavar, hogy francia nyelvű, de a papírja rendben van, mint az angol, de amúgy szakadt. Majd igyekszek beszerezni egy angol nyelvű papírt. Ezt a példányt már magaménak érzem. És végre megvan újra a Nintendo 3DS-es és a Wii U-s Smash Bros. játék.

img_20180917_173517.jpg

Örülök mind a kettőnek, és szeretek is velük játszani.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása