2018. január 02. 14:11 - supermario4ever

Mario Kart 8 eredmények

Egyedül töltöttem a szilvesztert, de nem éreztem magam magányosnak. Eltelt az idő. Gyakoroltam Mario Kart 8-ban, hogy felmérjem épp hogy állok. Két versenyt mentem. Mind a kettőben 32 futam volt, 150cc, nehéz gépi ellenfelekkel. A különbség ott volt, hogy először tárgyakkal mentem, majd tárgyak nélkül. Érdekes eredmény született.

26170597_2026910900922948_3275130879541390784_o.jpgAmikor tárgyakkal versenyeztem, azt épp, hogy megnyertem. Nem volt kifejezetten elvárás magammal szemben, csak játék közben ahogy számolgattam magamban, hogy 480 pont a maximum, és nem állok rosszul, na gondoltam, ha meglesz 380 pont a végére, tehát 100 pont lenne a veszteség, akkor elégedett leszek. Ez épp hogy elmaradt. Többször voltam hatodik a játék során, ez volt a legrosszabb eredményem, de voltam első is többször egymás után. Van úgy, hogy kicsit kienged a figyelmem, és pont akkor megyek neki egy banánhéjnak, vagy csap el egy zöld teknőspáncél. És hogy mennyire a véletlenen múlik a verseny, az azért megnyilvánul abban is, hogy eléggé szorosak voltak a végeredmények. Az 1-4. helyezettek között, majd egy nagy szakadék, és a második nagy csoport 5-12. helyezettek közötti pontszámok. Ez is mutatja, hogy ha tárgyakkal játszunk, akkor azért szerepet játszik a szerencse, és akár egy utolsó helyezett is lehet egy-egy verseny erejéig akár a középmezőnyben is, ha az előtte levők valóságos detonáció áldozataivá válnak. Hasonlóképp kerültem én is a középmezőnybe.

Ha tárgyak nélkül játszunk, némileg másképp fest az eredmény.

26170561_2027304157550289_5418473876515632473_o.jpgA nagy szakadék itt is megvan a 4. és az 5. helyezett között, de nagyobb a szóródás a pontszámok között. Ez azt mutatja, hogy ha kisebb szerepet kap a szerencse, akkor nem nagyon van elmozdulás helyezésekben.

Nekem is magasabb lett a pontszámom. Ebből azt a következtetést vonom le, hogy van tudásom a játékhoz, megy is, csak tárgyakkal nem tudok manőverezni. Egyébként élveztem a játékot tárgyak nélkül is, nem éreztem, hogy unalomba fullad. Sőt, olyan érzésem volt, hogy valódi, komoly versenyt megyek Mario Kartos közegben, és nagyobb súlyt kap a tudás. Úgyhogy nekem nincs bajom a tárgyak nélküli játékkal.

És hogy milyen volt a kocsim?

  • Buggybud
  • Roller
  • Super Glider

Február 10-én lesz egy Mario Kart verseny, melyet a Facebookos Mario Kart Hungary csoport szervezett meg a Game Park támogatásával, a cseh forgalmazó meg meglepő módon igent mondott a versenyre. Érdemes jönni, mert a nyeremények sem akármilyenek. A plakát:

mk8_gp.jpgA részletes szabályzat a Game Park weboldalán olvasható. Nevezettek minél többen.

Az teljesen nyilvánvaló számomra, hogy ezzel a 411 pontos eredménnyel semmi esélyem nincs. Ugyanis akik nagyon keményen játszanak, azok szinte biztos, hogy hasonló körülmények között összehozzák a maximális, 480 pontot. Sőt, mivel tárgyakkal fogunk versenyezni, inkább a 374 pontos eredményemmel számoljunk, csak rosszabb a helyzet. Ennek ellenére neveztem, egyrészt játszok egy jót, másrészt meg ha sokkal többen leszünk, jobban látszik majd, hogy országos viszonylatban hogy állok. Arra számítok, hogy fognak gyengébbek is nevezni, így nagyjából a középmezőnyben lehetek. Ha a játék nehézségét nézzük, akkor alapvetően elégedett vagyok a jelenlegi tudásommal, és azt gondolom, hogy magamhoz képest jó ez az eredmény, de bőven tudok még fejlődni. Arra már biztosan nincs idő, hogy egy hónap alatt a legjobbak közé kerüljek, de folyamatos gyakorlással javíthatok még. Nekem az is dicsőség, ha jobb helyen fogok végezni. Nem titkolom, hogy rettenetesen örülnék, ha az enyém lenne az első díj, mert nagyon fáj a szívem a Super Nintendós kiadású New Nintendo 3DS XL miatt, de a realitás az, hogy dolgozni fogok érte. A versenyre meg gyertek minél többen.

Címkék: Mario Kart 8
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása