2018. február 18. 21:20 - supermario4ever

Tanács a Mario Karthoz

Rendkívüli post következik, mert a tegnapi bajnokságon is tapasztaltam, meg ma is felmentem online versenyre egy kicsit Mario Kart 7-re, és szintén volt egy olyan tapasztalásom, mely alapján nyíltan ki merem jelenteni, hogy amit a tapasztalt Mario Kartosok alkalmaznak "ügyes" trükk gyanánt, az egy óriási nagy hülyeség. Ezért most tölcsérbe beszélek:

Felejtsétek el azt, amikor első helyezettek vagytok, és jön felétek a kék tüskés páncél, akkor bevárjátok a második helyezettet!

Két okból is:

  1. Inkább javasolnám azt, hogy ha tudjátok, hogy jön a baj, akkor inkább húzzatok bele, azért, hogy a második helyezett a lehető legkisebb előnyhöz jusson. Én így szoktam csinálni. Nem egy bombabiztos módszer, de valahogy úgy érzem, hogy így vagyok igazi játékos.
  2. Nem egyszer tapasztaltam már (tegnap is és ma is), hogy meglátja a kék teknőspáncél, ugyan megelőzi a második helyezett, mégis ő lesz az áldozat. Azért, mert vagy túl nagy előnye volt, és már nem tudta "elérni" a második helyezettet, vagy későn kapcsolt, és akkor már a játék algoritmusa őt "választotta ki".

Manapság gyakran megtörténik velem, hogy ott vagyok második helyen, látom, hogy "jé, szia első helyezett, veled meg mi történt?" Aztán esik le, amikor már mögöttem van, hogy detonáció érte. De még ha épp mellettem van, akkor is könnyebben ki tudok térni a kék teknőspáncél sugara elől, minthogy ő megáll, és bevár engem. Énmeg vígan hasítok a győzelem felé. Nem mondom, hogy feltétlen minden esetben baj következik, mert nem véletlen alkalmazzák, tehát nem hazárdíroznak, egyszerűen csak ezt látják a legkézenfekvőbb megoldásnak. És ha tényleg nem ők az áldozatok, akkor meg simogatják a saját egójukat, hogy hogy megvédték a saját vezető helyüket. Nyilván a Mario Kart elengedhetetlen eleme a szemétség, hiszen ettől Mario Kart a Mario Kart. Én is, amikor nagyon hajtok a győzelem felé, akkor semmi nem számít, és amikor aktiválom a csillagot, mindenkinek keményen nekimegyek. De a kék teknőspáncél esetére inkább azt gondolom, hogy az a korrektebb, hogy menni, ahogy tudunk, mert így keményebb a küzdelem, jobban kijön a versenyszellem, és jobban számít az egyéni képesség, mint az, hogy ki milyen trükkel bánik el az ellenfeleivel.

Címkék: Mario Kart 7
Szólj hozzá!
2018. február 18. 17:40 - supermario4ever

Mario Kart 7 bajnokság sikerélményekkel

Jó ideje Nintendo 3DS-re is szerveznek bajnokságokat, de ezekkel soha nem éltem. Egyszer megpróbáltam bemenni, de sehogy nem sikerült, és utána nem is próbálkoztam. Tegnap Mii Tibi hívott, próbáljam ki Mario Kart 7-ben is a bajnokságra. Hát mondom, miért is ne. Megmosolyogtatott a bajnokság neve, mivel szombatonként van, ezért a "Mortal Szombat" nevet kapta. Most sem sikerült azonnal bemenni, Mii Tibi mondta, mikor lépjek be. Az a helyzet ugyanis, hogy csak akkor lehet belépni a csoportba, ha a többiek befejezték a versenyt. Ugyanis fixen 4 versenyes bajnokságot mennek, és addig nem lehet abba becsatlakozni, csak ha végeztek. Hát én azt meg honnan tudjam, hogy mikor végeznek? ... Ilyenkor új csoportba tesz be, ahol új játékot lehet kezdeni más emberekkel. Eléggé idióta megoldás, sajnos több ilyen jellegű hibája is van a Mario Kart 7-nek.

Ezért Mii Tibit kellett megvárnom, hogy szóljon, hogy végeztek, és beléphetek. És akkor sikerült. Öten voltunk. Cava, Zolee, a barátnője, Mii Tibi és én. És meg kell hagyni, nagyon jól ment a játék. A második helyen nyitottam. Persze volt néhány rosszabb helyem is, de az, hogy kétszer második voltam, és kétszer ELSŐ! Nem akartam hinni a szememnek. Valósággal raging waves állapotban voltam Discordon, alig bírtam magammal. De valószínűleg a többiek nem igazán vették komolyan a játékot, csak úgy ott voltak, vagy csak nekik nem jött össze arra az egy pályára. Ennek a lehetőségét is fenntartom. Úgyhogy több ok is lehetséges, az biztos, hogy óriási sikerélmény volt. Egy ilyen négyversenyes meccsen összejött egyszer, hogy egyszer voltam második és egyszer első, és akkor 16 ponttal végeztem a 2. helyen, úgy, hogy az első helyen 18 ponttal állt Cava vagy Zolee, nem tudom így hirtelen, hogy melyik. Persze voltam utolsó helyen is a végelszámolásban, de összességében sokkal jobban ment most a játék, mint eddig bármikor, és sokkal könnyebb a MK7-et irányítani, mint a Wii U-s játékot. Könnyebb megtanulni, és jó eredményt elérni benne, a MK8-hoz több idő kell.

Érdekesség. Valamiért a többiek előszeretettel játszottak Shy Guy-ként, én Toad voltam szinte az egész játék alatt. Úgy szoktam játszani, hogy az alsó képernyőn a teljes térkép látszik, meg a nicknevek. Egyszer mentünk a Mario Circuit 2 pályán ott a második körnél úgy voltam első, hogy mögöttem szorosan a Shy Guy-ok, és olyan vicces volt, mintha egy csoportos autókázáson vettek volna részt, Toad vezette a kis tanítványait. Aranyos volt. Kár, hogy kevesen játszanak Nintendo 3DS-en, úgy néz ki, hogy ha itt is erősíteni akarok, akkor csak online lehet menni. Képpel sajnos nem tudok szolgálni, mert Nintendo 3DS-en csak előre készített képet lehet közzétenni, amire nincs lehetőség a Mario Kart 7-ben.

Címkék: Mario Kart 7
3 komment
süti beállítások módosítása