2018. április 10. 17:55 - supermario4ever

(Elő)Születésnapi ajándék

img_20180403_200126.jpgIgyekeztem úgy írni a címet, hogy érzékeltessem, hogy ez nem olyan, hogy ezt megvettem másfél héttel a születésnapom előtt, és aznap lesz majd más, hanem ez az ajándék. Már akkor megfogadtam magamban, amikor láttam, hogy a Pokémon Gold / Silver és később a Crystal játékokat dobozos formában is kiadják, akkor így fogom megvenni. A Gold meg is lett, a másik kettőt is be fogom szerezni. Az Allee-ban levő Videojátékbolt.hu boltban ("oldalon"-t írtam először, megtévesztő, hogy egy üzletnek egy weboldal a neve) vettem meg. Itt találkoztam ug-val, hogy visszaadja a Nintendo GameCube-ot. El akartam hívni magammal, de pár perc beszélgetés után ment is, mert a Twitches Streamjéhez még elő kellett készülnie, így egyedül mentem. Érdekes volt, hogy a BestByte-on belül van a konzolbolt. Szép kínálatuk volt Nintendo játékokból, ami meglepett a Super Nintendo konzol formájú füzet. Még ha licenszelt termék is, akkor is számítottam, hogy drága lehet. Nem is okoztak csalódást, 1.990 forint volt. Így maradtam csak a Pokémonnál. Örültem neki, még akkor is, ha tudtam, hogy csak a letöltőkód kis papírja van a dobozában. Ez a doboz eredeti Nintendo, így ugyanúgy beleillik a gyűjteménybe, mint bármelyik másik Nintendo szerzemény.

A játékkal még nem játszottam sokat, épp csak ránéztem. Cyndaquilt választottam ki kezdőpokémonnak. Megvan a tervem, hogy a Goldban Cyndaquil lesz a kezdőpokémon, a Silverben Chikorita, a Crystalban pedig Totodile. Szín alapján hoztam meg ezt a döntést. Ha jól emlékszem a dobozokra, a Silver olyan zöldes-kékes-szürkés (meg nem tudom mondani, milyen színű, ha nem akarom az ezüstnek mondani), a Gold sárgás, míg a Crystal inkább kék színű, így annál volt egyértelmű, hogy az lesz a 2. generáció vízijátéka, a Gold meg inkább a pirosra hajaz, így az lesz a tűz, a Silverbe pedig talán bele lehet erőltetni egy kis zöldet (nem kell színvaknak kikiáltani, tudom, hogy nincs benne, csak indokot keresek, hogy miért lehetne az a füves játék), így az lesz a Fűpokémonos játék. A Golddal még nem játszottam sokat, mert most másra fókuszálok. Elkezdtem, ismerkedtem vele, nagyon tetszik, de egyelőre 20 perces mentés van benne. Lesz az 20 óra, de akár a többszöröse is.

Címkék: Pokémon Gold
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása