2018. április 29. 17:25 - supermario4ever

Egy kis retro részleg

Tegnapelőtt költöztem új albérletbe. Azt hiszem, említettem ezt korábban, hogy sikerült nagyobb szobát találni olcsóbban, így nem is volt kérdés a költözés. Természetesen maradtam Pesten, úgy szoktam mondani, hogy Kőbánya-Kispest egyik oldalán laktam, most átköltöztem a másik oldalra.

Egy távoli ismerőshöz költöztem, nagyon rendes, azt hiszem, jól ki fogunk jönni, és ha minden rendben lesz, akkor sokáig fogok itt lakni. Nagyon otthonosnak érzem a lakást, meg a szobát, ahol vagyok. Részint azért, mert mivel nagyobb, több dolog kerülhet át ide, ami az enyém, és még otthon maradt, Békéscsabán. Az egyedüli furcsaság, hogy a fal pirosra van festve. Egyik kedvenc színem a piros (a sárga és a narancssárga mellett), de falra túl erős.

Aminek már akkor is csodájára jártam, amikor megnéztem a lakást, hogy van egy régi TV, aminek nagyon megörültem. Mondta nekem, hogy nem is néz TV-t, régi TV-vel meg végképp nem tud mit kezdeni. Mondtam neki, hogy egyet se féljen, ha ide fogok költözni, újra életre fog kelni. Ez így is történt:

img_20180429_165053.jpgSzerettem volna játék közben képet csinálni, de akkor a TV képe elsötétít mindent maga körül. Szóval ilyen Grundig TV van, 51 cm képernyőjű, úgyhogy pont ideális. Nagyjából így képzeltem el. Most ez a komód áll rendelkezésre de jó néven vennék egy keskenyebb TV állványt, oda lenne az igazi. Felül középen a TV, alatta a videó és a konzol. Most egyelőre a GameCube áll rendezésre, ahogy írtam korábban, a többi régi konzol még Békéscsabán van. Mindenképp el fogom hozni őket is, már csak azért is, mert itt már több tárolási lehetőség van, úgyhogy elrakni is el tudom.

Kipróbáltam, prímán működik. Szép a játék képe, és igazán régi képcsöves TV-n jó retro konzollal játszani. Így már lesz értelme bővíteni retro konzolok terén.

Sikerült mindent elrendezni, az új konzol részleg ilyen:

img_20180429_111739.jpgItt volt a videó és a GameCube, de mivel az már átkerült máshova, ezért itt helyek szabadultak fel. Jöhet ide a Nintendo Switch, vagy hosszabb távon akár a PlayStation 4 is.

Az asztal pedig a PC-vel:

img_20180429_111829.jpgVettünk néhány bútort az új albérletbe, így asztalt, széket, ágyat, meg éjjeli szekrényt. Szép másfél nap volt ezeket összerakni. Az a helyzet, hogy nincs jó érzésem a bútorok összerakásában, ezért az ágyon ugyan annyira nem látszik, de az íróasztal némileg szépséghibás lett. Igazából nem örülök ennek a svéd lapraszerelt módszernek, mert vannak olyan részek, ahol elég csak egyszer hibázni, és ott már nem lehet javítani. Például ahol kis szögeket kell beleverni kalapáccsal. Ha valamit elrontunk ott, akkor azt már nem lehet kivenni, hogy javítsunk rajta.

Ez az egy, de amúgy ár-érték arányában a legjobb asztalt sikerült megvenni, akciós is volt. Örülök ennek az új helynek, látok itt lehetőségeket. Ha minden jól alakul (értsd: jól kijövünk egymással, és meg tudjuk beszélni a problémákat), és ha nem jön közbe semmi, akkor innen már a végleges helyemre szeretnék menni. Ami egy kétszobás lakás lesz, amit egyedül bérelnék, vagy ha párkapcsolatban leszek addigra, akkor a párommal. Annak az egyik szobája lesz a retro szoba, és akkor úgy fogok élni, ahogy ideálisnak gondolom.

Végezetül egy kis extra, hogy miért is örülök még az új albérletnek:img_20180429_112130.jpg

Szólj hozzá!
2018. április 26. 17:25 - supermario4ever

A régmúlt tisztázása

Jóformán az én nemzedékem, és a nálam idősebbek azok, akik látták, hogy a Nintendo bejött Magyarországra. Előtte jóformán Ausztriából lehetett beszerezni a Nintendo konzolokat és játékokat (mint megannyi elektronikai cikket) A magyarországi elterjedésben lényegében két dolog játszott közre. Az egyik, hogy a Stadlbauer 1991-ben bejött Magyarországra, a másik meg Dévényi Tibor műsora az Elektor Kalandor. Az utóbbiról szeretnék írni.

Játszottam már a Nintendo előtt is, hiszen volt Commodore Plus/4-es számítógépünk, azon volt néhány játék, amivel szerettem játszani. De igazán nagy hatással a Nintendo és Super Mario volt rám. Vele az Elektor Kalandorban találkoztam először. Onnantól szinte egy napot se hagytam ki, hogy lássam ezt a műsort és a játékot, és Dévényi Tibi bácsi pedig egyfajta... hát, nem is példakép volt, mert az erős, de ő volt az, aki megmutatta nekem a Nintendo világát, ezáltal nagyon sokáig felnéztem rá. Ezt erősítette a Három Kívánság, hiszen ott is megjelent a Nintendo, főleg Super Nintendo, de mellette olykor a Sega MegaDrive is feltűnt. Én meg csodálattal néztem a műsort, főleg azért, mert nem is kívánságokkal voltam "elfoglalva", hanem azok voltak az igazi adások számomra, amikor a Nintendo megjelent. Illetve egy reklám maradt meg bennem. Mivel később születtem, ezért nem a pöttyös labdás részeket láttam (ez számomra "újdonság" volt, csak jóval később láttam, hogy volt ilyen, amikor az M3-on ismételték a régi adásokat). Én már a '90-es években láttam a műsort, ahol az alábbi szöveget nyomatta Tibi bácsi:

Aki a leghangosabban tapsol, annak máris dobom a Chio Chipset!

Ez már annak idején is gyanús volt nekem, és 7-8 évesen azon gondolkodtam, hogy vajon honnan hallja Dévényi Tibi bácsi, hogy ki az, aki a leghangosabban tapsol, és hogy kinek kell dobni a Chio Chipset? Azzal zártam le magamban a dolgot, hogy hát kisgyerek vagyok, ha majd felnőtt leszek, majd biztosan én is hallani fogom, hogy ki az, aki a sokszáz tapsoló közül a leghangosabb. Itt vagyok 32 évesen, és nem tettem szert ezen képességre, és ahogy utána olvastam a dolgoknak, rájöttem, hogy rettenetesen meg voltam vezetve. Senki nem tapsolt leghangosabban, csak arról szólt a dolog, hogy zabáljon minden gyerek Chio Chipset. Ne legyen dietetikus Dévényi Tibi bácsi, de ahogy olvastam a műsor hátteréről, és hogy mikkel kritizálták a műsorvezetőt, úgy dőlt össze egy illúzió, és rá kellett jönnöm, hogy Dévényi Tibi bácsi adta nekem a Nintendót, de vele együtt adott még ezer illúziót, ugyanis én beismerem, hogy én mindent elhittem neki. Főleg azért, mert nem igazán foglalkoztam a kívánságokkal, csak azzal, hogy lássam a Nintendót.

Az első komolynak mondható kritika, amit olvastam, egy 576 Konzolban, egy félmondat, ahol Dévényi Tibi bácsi extrém hülye ruházatát tették szóvá valaminek okán, már nem emlékszem, hogy merült fel. Akkor már idősebb voltam, volt rálátásom a dolgokra, és akkor ahogy előhozakodtam a régi emlékeimmel, be kellett lássam, hogy tényleg nem a ruházata miatt szerettük Tibi bácsit. Aztán egyre-másra olvastam arról, hogy a műsorban hogy voltak megrendezve a kívánságok, és hogy mennyire voltak valósak. Azt Dévényi Tibi bácsi is elismeri a Három kívánság című könyvében, hogy a kívánságok közül válogattak, és azokat teljesítették, melyek látványosabbak voltak, a műsor szempontjából érdekesebbek. De igazából Puzsér Róbert: Sznobjektív műsora volt az, ami ténylegesen rávilágított a valóságra.

Ugyanis 1. helyre tette a 10 leghitványabb televíziós műsorvezető listáján. És igazából, hogy mennyire voltak megrendezettek a kívánságok, azért belátható, hogy nagyon. Az biztos, hogy az egyik legidétlenebb kívánságból sikerült bejátszani, és bizony volt ilyen is, ahol ha jobban "figyeltem volna", hogy a gyerek mit kíván, feltettem volna magamnak a kérdést, hogy biztos, hogy kívánnék ilyet, ha szerepelhetnék a műsorban? De voltak olyan kívánságok is, amikre rá lehet mondani, hogy azokat azért kérték, mert a '90-es években még nem volt internet, sőt a kereskedelmi TV-k is csak fokozatosan jöttek be, ezért ha magyarul akartunk TV-zni, egy darabig csak a Magyar Televízió egyes és kettes csatornája állt rendelkezésünkre még a rendszerváltás után is. És én emlékszem arra is, általános iskolában az osztálytársak nem feltétlen az aktuális rajzfilmről beszéltek, hanem a Dallas volt a téma, meg a Vészhelyzet, meg a Knight Rider. A kérések egy része az aktuálisan trendi műsorokkal, sorozatokkal volt kapcsolatos. Igazából én valahol logikusnak tartom, hogy egy gyerek ezekkel a sorozatokkal kapcsolatosan kértek kívánságokat, aztán hogy ezt hogy csűrték-csavarták, az más kérdés. Mert azt el tudom képzelni, hogy a gyerek épp csak annyi kívánt (már ha tényleg az a gyerek kívánta, akit láttunk a TV-ben), hogy találkozzon mondjuk George Clooney-val. Mondják neki a szerkesztők, hogy rendben van, egyébként is jön Magyarországra, de ezt valahogy érdekessé kell tenni. És hogy hozzáteszik, hogy a x termékből maradt egy rakással a gyárban, ezért mi lenne, ha mondjuk gombócevőversenyt rendeznénk? Mert hogy el volt árasztva reklámokkal a Három kívánság, az tény. És akkor nem beszéltem még az akkor aktuális előadókról, és arról a bizonyos "étlapról", amit szintén csak az M3-on láttam (legalábbis nem maradt meg az emlékeimben, hogy lett volna ilyen később is), de furcsán néztem, hogy fér meg egy helyen a Macskafogó meg a New Kids on the Block? Vagy Jason Donovan, hogy csak a legemlékezetesebbeket mondjam. És ahogy már felnőtt fejjel hallottam a gyerekek ovációját, ahogy Tibi bácsi tételesen sorolja fel az étlap tartalmát, azért felmerült bennem, hogy azért hitelesebben tessék "örülni" neki. Úgyhogy felnőtt fejjel már értem mi a baj a műsorral, és biztos, hogy gyerekként is értettem volna, ha nemcsak egyvalamire összpontosítottam volna.

Ráadásul az Elektor kalandor sem volt tiszta, mert az 576 KByte 1993. decemberi számában a csevegőben összegezték az évet, többek között olyat is írtak, hogy mögöttünk van egy gyanús múltú Elektor Kalandor. És ennyi, ezt nem részletezték már. Aztán, hogy előre tudható volt, hogy ki nyeri meg a főnyereményt az utazást Floridába, vagy bármi más, azt már nem tudom. Mert amúgy abban az évben nem sokkal karácsony előtt lett vége az Elektor Kalandornak.

Ezt most már el tudom képzelni, de elismerem, hogy ehhez kellett egy kis idő, mire helyretettem magamban a dolgokat, mert azt gondolom, hogy sokunknak volt Dévényi Tibor a gyerekkorának egy része, és hát ily módon szembesülni kellett azzal, hogy a gyerekkorunk egy része puszta hazugság volt. Én meg azzal, hogy csak a Nintendóra összpontosítottam, lényegében semmi mást nem csináltam, mint a koszos tóból kiemeltem a lótuszvirágot. A Nintendót megköszöntem Dévényi Tibi bácsinak, azzal adta meg a gyerekkoromat, meg életem legnagyobb rajongási tárgyát, aztán, hogy milyen műsorokat gyártott, vezetett, és hogy mennyit asszisztált ahhoz a rengeteg hazugsághoz, amit elénk tett a TV által, annak kapcsán meg számoljon el a lelkiismeretével, ha nem tette volna meg.

Szólj hozzá!
2018. április 10. 17:55 - supermario4ever

(Elő)Születésnapi ajándék

img_20180403_200126.jpgIgyekeztem úgy írni a címet, hogy érzékeltessem, hogy ez nem olyan, hogy ezt megvettem másfél héttel a születésnapom előtt, és aznap lesz majd más, hanem ez az ajándék. Már akkor megfogadtam magamban, amikor láttam, hogy a Pokémon Gold / Silver és később a Crystal játékokat dobozos formában is kiadják, akkor így fogom megvenni. A Gold meg is lett, a másik kettőt is be fogom szerezni. Az Allee-ban levő Videojátékbolt.hu boltban ("oldalon"-t írtam először, megtévesztő, hogy egy üzletnek egy weboldal a neve) vettem meg. Itt találkoztam ug-val, hogy visszaadja a Nintendo GameCube-ot. El akartam hívni magammal, de pár perc beszélgetés után ment is, mert a Twitches Streamjéhez még elő kellett készülnie, így egyedül mentem. Érdekes volt, hogy a BestByte-on belül van a konzolbolt. Szép kínálatuk volt Nintendo játékokból, ami meglepett a Super Nintendo konzol formájú füzet. Még ha licenszelt termék is, akkor is számítottam, hogy drága lehet. Nem is okoztak csalódást, 1.990 forint volt. Így maradtam csak a Pokémonnál. Örültem neki, még akkor is, ha tudtam, hogy csak a letöltőkód kis papírja van a dobozában. Ez a doboz eredeti Nintendo, így ugyanúgy beleillik a gyűjteménybe, mint bármelyik másik Nintendo szerzemény.

A játékkal még nem játszottam sokat, épp csak ránéztem. Cyndaquilt választottam ki kezdőpokémonnak. Megvan a tervem, hogy a Goldban Cyndaquil lesz a kezdőpokémon, a Silverben Chikorita, a Crystalban pedig Totodile. Szín alapján hoztam meg ezt a döntést. Ha jól emlékszem a dobozokra, a Silver olyan zöldes-kékes-szürkés (meg nem tudom mondani, milyen színű, ha nem akarom az ezüstnek mondani), a Gold sárgás, míg a Crystal inkább kék színű, így annál volt egyértelmű, hogy az lesz a 2. generáció vízijátéka, a Gold meg inkább a pirosra hajaz, így az lesz a tűz, a Silverbe pedig talán bele lehet erőltetni egy kis zöldet (nem kell színvaknak kikiáltani, tudom, hogy nincs benne, csak indokot keresek, hogy miért lehetne az a füves játék), így az lesz a Fűpokémonos játék. A Golddal még nem játszottam sokat, mert most másra fókuszálok. Elkezdtem, ismerkedtem vele, nagyon tetszik, de egyelőre 20 perces mentés van benne. Lesz az 20 óra, de akár a többszöröse is.

Címkék: Pokémon Gold
Szólj hozzá!
2018. április 05. 21:17 - supermario4ever

Az egyes számú játékos készen áll

ready_player_one.jpegTegnap elhívott bagszi moziba, hogy nézzük meg a Ready Player One című filmet. Tudtam róla, hogy van, meg videojátékos cucc, de valahogy nem foglalkoztatott a dolog, mert az előző ilyen nagy gamer-film, a Pixel sem jött be, ami talán nem is csoda. De azért nem akartam megnézni magamtól, mert kezd olyan érzésem lenni, hogy eleddig nem nagyon voltak videojátékos filmek, és most hirtelen megszaporodnak. Csak nem hirtelen pénzt kezdtek el látni a dologban ott Hollywoodban, mert az eSport is egyre inkább teret nyer magának? De mivel régen voltam moziban (nagyon ritkán járok), ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek. A WestEnd-be mentünk. Megnéztem, mikor kezdődnek az előadások, szent meggyőződésem volt, hogy a 18 órási vetítésre megyünk, de igencsak nagyot néztem, amikor megtudtam, hogy a 20.50-esre megyünk. Végülis éjszakai járatokkal is haza lehet jutni.

Bagszi mellett velünk volt még Ancsi is, akinek örültem, mert alsó hangon 6 éve láttam őt utoljára. El is beszélgettünk, jó volt, hogy tudtunk úgy beszélgetni, mintha nem is telt volna el sok idő az utolsó találkozásunk óta. Még a Save Game-es csapatból voltak néhányan. Ancsi egyébként annak ellenére, hogy nem nagy videojátékos, teljesen bele van zúgva a filmbe, és a könyvet is olvasta. Nagyon ajánlotta. A film meg mindenki másnak tetszett. Én meg maradok kivétel, mert nekem nem jött be.

Több ok miatt sem tetszett. Egyrészt mert olyan korból vettek át döntő többségében játékokat, amikor még nem játszottam, a '80-as évekből. De nemcsak a játékok voltak ebből a korszakból, hanem zenék, és a filmbéli utalások is onnan voltak elsősorban. Zenékben jártas vagyok, sokat felismertem közülük, de filmekben, és nagyon régi játékokban nem igazán. A Nintendo előtt Commodore Plus/4-es számítógépen játszottam, valamint volt egy Atari gépünk is. De nem az a kazettás (ami a filmben is látható volt), hanem az, amelyikbe már be voltak építve a játékok, tehát az "újragondolt" változat. Ez olyan volt, hogy négy kis kar állt ki a gépről, és a másodikkal lehetett játékot választani. De homályosak az emlékeim, hogy mikkel játszottam. Volt egy repülős játék, meg egy síelős, mondjuk a békás jobban megmaradt bennem, ahol legyeket kellett elkapni, de ennyi az össz Ataris emlékem. Az igazán nagy hatást a Nintendo gyakorolta rám, azért éltem sokáig csak a Nintendóban, ha videojátékokról van szó, és ezért van az, hogy számomra a Commodore 64 is már túlzottan régi gép, nekem az már történelem. És mivel a '80-as évek voltak elsősorban fókuszban, ezért sok utalást nem vettem észre, és meglepetten néztem körbe, hogy mit nevet a közönség, semmi vicces nem volt. Aztán pár perc múlva, hogy itt is nevetnem kellett volna? ... Egy idő után már szabályosan kirekesztettnek éreztem magam azon kis csoporton belül is, akivel együtt néztem a filmet, mert szinte semmit nem értettem, így már kifejezetten rossz érzés volt nézni. A másik korszak, amit elővesz, a mi jelenünk, a VR, ennek erőteljesen továbbfejlesztett változata, hiszen a 2045-ben játszódik a film. Sajnos ezzel is meg vagyok lőve, mert a VR-ben sem vagyok érdekelt. Soha nem vettem a fejemre VR-sisakot, és nem volt indíttatásom, hogy valaha is kipróbáljam. Ami késik az ugyan nem múlik, de ebből a szempontból is rosszkor jött a film. Hírből ismerek néhány játékot, például a Overwatchot felismertem, az kifejezetten tetszett.

Valószínűleg jobban tetszett volna a film, ha jártas lennék a Nintendo előtti videojátékos világban. De a másik dolog, ami nem tetszett, a klisés történet. Annyi animét láttam már, ahol szerencsétlen tinédzserből csinálnak hőst, hogy túlzottan tipikus már a dolog, ezt filmben is látni. Nem is tudtam azonosulni a főszereplő sráccal, így nem is ragadott meg a történet. A közepe fele ránéztem az órámra, és döbbenten láttam, hogy még csak 1 óra telt el a filmből. Erősen gondolkodtam azon, hogy kimegyek, mert még 1 óra 20 percet itt végigülni, mint egy kisgyerek, aki unalmában nem tudja, hogy mit csináljon, azért arra drága az időm. De sajnos a mozijegy is drága volt, az lenne a nagyobb kár, ha az veszne el, ezért ott maradtam a végéig. Tehát nemcsak az volt a baj, hogy nem értettem az utalások nagyrészét, hanem a történet klisés mivoltát sem tudtam megbocsájtani magamban. Amikor hazajöttem, olvastam kritikákat a filmről. Mindenki dicsérte, még a klisés sztorit is elnézték, ez nem én vagyok. A főgonosz is kiszámítható volt, tudható volt, hogy mit fog csinálni, és hogy az adott szituáció hogy fog végződni. De hogy pozitívumokat is említsek, a szabadulás az IOI-ból tetszett, meg az aláírós "ceremónia" is érdekes volt, meg amikor hősünk találkozott Halliday-jel a programozóval gyerekkorában, és az idős korában is egyszerre. Úgyhogy voltak jó és emlékezetes jelenetek, de az autós üldözés is inkább olyan volt, hogy ne erőltessük. Tudható, hogy mi lesz a vége, és a kivitelezésben sem érzékeltem semmi váratlant, meglepőt. De hogy mennyire nem vagyok jártas a Nintendo előtti konzolokban, az is jól jelzi, hogy fogalmam sincs arról, hogy a film végén a gyerek Halliday melyik konzol joystick-ját fogja a kezében. Gondolom, hogy az Atari lehet, de olyat még életemben nem láttam.

Úgyhogy nekem nem jött be a film. Részint mert nem értettem a sok utalást, mondjuk erre azt, hogy ez az én bajom. De az már inkább a film baja, hogy nem is tudott rávenni arra, hogy érdeklődjek a '80-as évek videojátékos kultúrája miatt. Mert előfordult nem egyszer, hogy például valami ismerőstől, baráttól, olyan írást olvastam, aminek irányában nem voltam érdekelt, de mivel ő írta, elolvastam. És képes volt inspirálóan megírni, hogy egyrészt érdemes volt elolvasni, másrészt meg felkeltette az érdeklődésemet az adott téma irányába. De ugyanígy ismertebb embereknél is előfordulhat ugyanez, hogy valami miatt szeretem, tisztelem a munkájukat, de megszólaltak olyan stílusban, ami annyira nem érdekel, de azt érdeklődéssel olvastam / néztem / hallgattam. Ezzel szemben ez a film olyan, mintha csak azokhoz akarna szólni, akik jártasak a '80-as években. Mentség vagy nem mentség, én 1986-os születésű vagyok, és a mai napig úgy vagyok a videojátékos témában, hogy minden, ami előttem volt, az történelem, és azokkal már nem foglalkozom. Azokhoz nincs személyes kötődésem. Ezért szeretem a '90-es éveket, akkor voltam gyerek. Ne ezt a gondolkodást kövessétek. De akik értették az utalásokat, azoknak tetszett a film. Nem tettem le teljesen a filmről, el fogom olvasni a könyvet, és majd később annak szellemében fogom megnézni ismét. Akkor elképzelhető, hogy tetszeni fog, de az biztos, hogy így most rossz élményként maradt meg bennem a film.

Szólj hozzá!
2018. április 02. 09:12 - supermario4ever

Játék kisebb következménnyel

Eléggé rosszul állok a Backloggery profilomban, ha azt nézzük, hogy 355 játékot tartok benne nyilván, ezek 61,3%-a befejezetlen. Elhatároztam, hogy leviszem ennek az arányát 50% alá. Ennek szellemében fejeztem be Wii U-n a Super Mario Advance-et és a Super Mario Advance 4: Super Mario Bros. 3-at. Folyamatosan keresem azokat a játékokat, amelyeket viszonylag könnyen végig tudok játszani, hogy csökkentsem az arányt. De azért annyira könnyen nem megy.

img_20180402_073256.jpgMost, hogy itt vagyok Békéscsabán, úgy döntöttem, hogy szétnézek a retro konzolok között, hogy mi az, amit talán könnyen végig tudok játszani. Így esett a választásom a Dr. Marióra. Mivel a Backloggery-ben nincs külön szabály arra, hogy mikor "beat" egy játék, és mikor "completed", ezért a Dr Mario esetében azt találtam ki, hogy akkor lesz "beat", ha LOW sebességben megcsinálom mind a 20 szintet, és akkor lesz "completed", ha ugyanezt megcsinálom MED és HIGH sebességben is. Ennek szellemében láttam neki NES-en a játéknak. Végigvinni ugyan nem sikerült, de igen közel jutottam hozzá: 19-es szintig jutottam el, és 110.100 pontot gyűjtöttem össze, ez új rekord.

Tegnap ezt a rekordot akartam megdönteni, hovatovább megpróbálni végigvinni, de sajnos a pillanatnyi áramszünet ezt nem engedte, és a 13-as szintnél kikapcsolt a NES magától... Nem vagyok az a fajta, aki ennek hatására elkezd őrjöngeni, de nagyon bennem volt, hogy végig akarom vinni. Megnéztem a profilomat, és azt láttam, hogy Game Boyon rosszabb az eredményem, ezért itt javítok. Úgyis nagyon rég volt a kezemben régi Game Boy, itt a lehetőség. Végigvinni itt sem sikerült, a 18-as szintig jutottam el, és 96.000 pontot gyűjtöttem benne össze. Csak aztán a játék után közvetlen, irgalmatlanul elkezdett fájni a fejem. Nem is feltétlen a kis kijelző lehetett a gond, hanem ha rosszul tartom a Game Boyt, akkor egyrészt kicsit homályos volt a kép, másrészt meg mintha megduplázódtak volna az alakzatok, nem egyszer fordult elő, hogy nem tudtam pontosan kivenni, hogy épp milyen vírus van ott azon a helyen, és rossz kapszulát tettem rá. Akkor meg kellett erőltetnem magam, hogy jobban figyeljek. Ennek összessége okozhatta a fejfájást, ami azért is ijesztett meg, mert egyrészt ilyen soha nem fordult elő, másrészt meg nem vagyok az a fejfájós típus. Négyévente egyszer, ha előfordul... És most ilyen erősen. Elgondolkodtatott, hogy ez legközelebb is kialakulhat-e, és ha igen, mit lehet ez ellen tenni. Pedig amúgy nagyon jó játék.

Címkék: Dr. Mario
Szólj hozzá!