2018. december 02. 21:44 - supermario4ever

Megújult blog

A mai napon kicsit megújítottam a blogot. Már jó ideje érlelődött bennem a gondolat, hogy lehetne Super Smash Bros. Ultimate stílusú a blog, vagyis a háttér. Csak nem tudtam, hogy csináljam, mivel nem rendelkezek nagy képszerkesztői képességgel. Olyat tudnék csinálni, hogy mivel elérhető minden egyes karakter artworkje, ezért egy egyszínű háttér mögé beteszem, hasonlóképpen, ahogy a Nintendo konzolok voltak előzőleg. Annyira nem lett volna élethű, de megtaláltam ezt a háttérképet, és úgy láttam, hogy ez tökéletes lesz. A bannerben sincs semmi extra, valahogy "díszesebb" betűttel odaírtam a blog nevét, teljesen átlátszó háttérrel.

Az elrendezésen végre sikerült úgy módosítani, ahogy régen elgondoltam. Egyik barátom, Waka eljött hozzám, ő segített megcsinálni a blogot. Kiderült, hogy lehet két oldalon a hasáb, ami azért jó, mert már olyan sok címkéje van a blognak (lesz még tisztogatva), hogy ha minden egy oldalon lenne, akkor az már végképp nem látszana. Nem is látszott, csak ha nagyon legörgetjük. Így átkerülhetett bal oldalra. Illetve amit még fontosnak tartottam, hogy széles legyen (inkább rugalmas szélességű) a olvasható felület. Ezt is lehet állítani a CSS-ben százalékosan. Mivel egyre szélesebb képernyők, kijelzők vannak, ezért egyre több a kihasználatlan felület. Ezzel akartam valamit kezdeni, és ahogy ma kiderült, lehet is. Mondjuk vicces volt, hogy Waka mennyit állított a százalékos értéken, meg mennyit nézett utána, hogy mit kell beírni. Pontos értéket megadni, sorrenden változtatni. Én meg végig figyeltem, hogy csinálja, hiszen erre a tudásanyagra bármikor szükség lehet. Meg motivált is voltam, hogy ezeket megtanuljam. De egyedül, segítség nem is tudtam volna most megcsinálni, mert nincs ehhez tudásanyagom. Ő meg célirányosan tudta, hogy mit kell keresni, közvetlen az adott kód használatára keresett rá, nem arra, hogy mondjuk "automatikus szélesség állítása CSS-ben", ezért találta meg könnyen a választ a kérdésre. Én biztos úgy kezdtem volna el a keresést, ahogy idéztem, és nem vagyok biztos abban, hogy sikerrel jártam volna. De most sikerült, és elégedett is vagyok a kinézetével. És hatalmas köszönet Wakának.

Persze megkérdeztem másokat is, hogy tetszik, leginkább ez az átlátszó fehér háttér, ami nem tetszik, mert nehezen látható át a szöveg. Na pont ez volt az, hogy most vagy csinálok egyedi hátteret melynek szélére teszem az artworköket, és akkor a szöveg részén "tiszta" marad a háttér, vagy marad így. Mondjuk, ahogy én látom, szerintem nem zavaró a szöveg alatt a kép. De ha úgy látom, akkor állítok majd az átlátszóságon. Ezt még ellestem.

1 komment
2018. december 01. 13:43 - supermario4ever

A Legtöbbet játszott Nintendo 3DS játékok listája

Tegnap sikerült megcsinálni azt, hogy legalább 30 órát játszottam a legtöbbet játszott 10 játékkal. Úgy döntöttem, hogy ennek alkalmából közzé tenném ezt a 10-es listát a legtöbbet játszott játékaimról.

  1. Mario Kart 7 - 72:02
  2. StreetPass Mii Plaza - 51:12
  3. Nintendogs + Cats - 41:13
  4. Mario Kart: Super Circuit - 36:06
  5. Nintendo 3DS Sound - 34:43
  6. Super Mario 3D Land - 31:09
  7. Super Smash Bros. for Nintendo 3DS - 30:34
  8. Pokémon Blue Version - 30:25
  9. Pokémon Red Version - 30:18
  10. F-Zero: Maximum Velocity - 30:13

Megnéztem, a Pokémon Red Version az, amit végigjátszottam, a Blue-ban még az elit négyes és a rivális legyőzése hiányzik. Nem maradok magamnak adós vele.

Szólj hozzá!
2018. november 28. 23:05 - supermario4ever

Zen Pinball 3D egyéni rekordok

Az utóbbi napokban kb. 6 órát játszottam a Zen Pinball 3D-vel, ezalatt szépen sikerült gyűjtögetni a rekordokat. Eddig így állok:

  • Excalibur: 5.916.000 pont
  • Eldorado: 8.987.001 pont
  • Shaman: 9.306.290 pont
  • Earth Defense!: 10.964.381 pont

Hihetetlenül élvezem a játékot, de néha tényleg azt érzem, hogy semmi ráhatásom nincs arra, hogy hány pontom van a játékban. Jó, persze, ha alulról ellövöm a golyót, akkor annak szögén tudok módosítani, a megfelelő reflexekkel, de néha lesek, hogy honnan van ez az 1 millió pont? Máskor meg hüledezve nézem, hogy megy oldalról a mélybe a golyó? Jó, most onnan hogy hozzam vissza? Sehogy, maradjunk annyiban, mint ahogy annyi mindenben, ehhez is kell némi szerencse. De nem számít, mert tényleg rettenetesen jó játék. Amúgy pontosan 6:19-et játszottam a játékkal, ezzel a 31. legtöbbet játszott játék nálam a 151-es listán.

Címkék: Zen Pinball 3D
Szólj hozzá!
2018. november 27. 20:44 - supermario4ever

Digitális Pokémon Crystal

Tegnap ugyan nem telefonáltak a Konzolvilágtól, de mivel időszerű lett volna, hogy megjöjjön a Pokémon Crystal Version, ezért elmentem érdeklődni érte. És tényleg megjött. Át is vettem, ez is 1.399 forint volt.

img_20181126_150124.jpg

Kíváncsi voltam, hogy ez miben tudott más lenni, mint a Gold vagy a Silver, merthogy van néhány extra a játékban. Mindenek előtt ez az első olyan Pokémon játék, ahol volt animációja a harcoknak. Természetesen kezdetleges volt, de jó volt már ennyit is látni, és folyamatosan figyelni, hogyan fejlődnek ezen a téren a Pokémon játékok. Természetesen ennek belsejében is csak a letöltőkód van.

img_20181126_204342.jpg

Ebbe a játékba is belenéztem, megadtam a nevemet, a riválisom nevét, meg személyleírást adtam a tolvajról, aki ellopta Elm Professzor egyik Pokémonját. Először elmentem Mr. Pokémonhoz a professzor megbízásából, aki ad egy Mystery Egg-et, hogy vigyük el a professzornak. De hát a kis affér miatt nem ez lesz az elsődleges gondolata, mire visszatérek, hanem jelenti, hogy ellopták a Pokémonját. Én meg mivel láttam a gaz tettest, személyleírást adtam róla. Kapják el szépen, és zárják börtönbe. Ez nagyjából 20 perc játék a harcokkal együtt, itt mentettem, és ha sorra kerül a játék, akkor folytatom, sőt végigjátszom! Ebben Totodile a kezdő Pokémonom, aminek örülök, mert vízi Pokémonokkal jó szoktam lenni.

És akkor ünnepélyesen kijelentem, hogy megvan mind a három Pokémon játék!

img_20181126_215652.jpg

És ígéretet teszek arra, hogy mind a három végig lesz játszva.

Szólj hozzá!
2018. november 26. 12:19 - supermario4ever

Magyar flipper

zen_pinball_3d_title_screen_003.jpgNéha nézegetem Nintendo eShop-on, hogy mi van leárazva. Általában nem találok semmi érdekeset, de amikor megláttam, hogy van Zen Pinball 3D £4.49 helyett £0.89-ért, azt gondolkodás nélkül megvettem. Szeretem a flippert, és már hallottam a cégről, mely fejlesztette (Zen Studios), úgyhogy nagyon rossz nem lehet. És kipróbáltam, hát ez tényleg nagyon jó. Én kérek bocsánatot azért, amiért ennyire olcsón vettem meg. Teljes mértékig realisztikus flipper, a golyó úgy viselkedik, ahogy a való életben, tehát teljesen rendben van a játék fizikája. Négy tábla van, mindegyik változatos, és szerethető egy egyedisége miatt:

  • Excalibur
  • Eldorado
  • Shaman
  • Earth Defense

Ötletes mind a négy, és tényleg annyira tetszik mindegyik, hogy váltogatom, hogy melyiken játszok. Kedvencként az Eldoradót mondanám, de csak a zenéje miatt, ugyanis annak a táblának a legjobb a zenéje. Mindegyiknek megvan a hangulata, ami miatt jó rajta játszani. Igazából a játéknak tényleg csak a rekordhajhászás a lényege, de ha ezt ennyire hangulatosan megtehetjük, akkor miért is ne.

Nem voltam annyira járatos a Zen Studios munkáiban, egyszer-egyszer szembetalálkoztam a fejlesztő és kiadó nevével, de konkrétan nem foglalkoztam vele komolyan. De amikor megnéztem a Credits-et, és láttam, hogy csak magyar nevek vannak a fejlesztők listájában... Én kérek bocsánatot, hogy eddig elmentem mellettük. Már ez önmagában meglepő volt számomra, de az talán még jobban meglepett, amikor olvastam Vári Zoltán nevét a grafikusok között. Ha ő az, aki annak idején az 576 Konzolban írt döntő többségében Nintendo 64 teszteket, akkor még jobban bocsánatot kérek, hogy eleddig nem ismertem őket. Már gyerekkoromban is szerettem olvasni az írásait, és most, felnőttként is újraolvasva a Nintendo 64 játékokról az ismertetőit, nagyon jó stílusa van. Az volt a gondolatom olvasás közben, hogy ő egy végtelenül kedves és közvetlen ember lehet. Örültem a szerencsének, és tényleg nagyon jó a játék. Most egy darabig a flipperrel fogok foglalkozni.

Leszedtem Wii U-ra a Zen Pinball 2-t is, itt derült ki, hogy igazából a 3DS-es játék inkább csak egy bemutató. A Wii U-s változathoz ingyenesen lehet hozzájutni, de minden táblát csak demóban lehet játszani. Azokat kell külön megvenni. Elég sok van, és ahogy szétnéztem a fejlesztő cég weboldalán, a sokféle flipperjáték táblái szinte kivétel nélkül megtalálhatók itt. Fogok náluk vásárolni, már csak azért is, mert amilyen jó a Nintendo 3DS-es játék, megalázóan olcsón vettem meg.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása