2019. március 23. 09:41 - supermario4ever

Volleyball

volleyball_logo.jpgMegjelenés
Japán: Nem jelent meg
Amerika: 1987. március
Európa: 1987. november 15.

Wii Virtual Console
Japán: 2007. augusztus 21.
Amerika: 2007. november 12.
Európa: 2007. augusztus 10.

Wii U Virtual Console
Japán: 2014. március 12.
Amerika: 2014. március 20.
Európa: 2014. május 8.

Fejlesztő: Nintendo
Kiadó: Nintendo
Műfaj: Sport
Játékos: 1-2 játékos

Ár
Wii: 500 Nintendo pont
Wii U: £3.49 / €4.99

Platform
virtual_console_logo_wii_u.png

Az utóbbi hónapokban erősen elkezdtem érdeklődni a röplabda iránt. Ennek nagy szerepe volt a Haikyuu!! animének, melyről azt gondolom, hogy magasan a legjobb sportanime, amit eddig láthattunk. Tehetséges játékosokat látunk benne, nem pedig félistenek mérkőzését, melyekkel rend szerint elrontják a sportaniméket. És mivel humorban is élen jár az anime, emellett a játékosok is szerethetők, ezért azt gondolom, hogy sokkal inspirálóbb, mint bármelyik másik hasonló alkotás. Röplabdás játékból kevés van, az egyik közülük a NES azon "híres" sorozának játéka, melybe a Soccer, Tennis és Golf is tartozik. Mivel tudtam, hogy ezek milyenek, ezért nem voltak illúzióim a Volleyball kapcsán. Ennek ellenére letöltöttem Wii U-ra, és kipróbáltam. De még ha fel is voltam készülve a csalódásra, nagyon szörnyű volt megélni azt.

gfs_18746_2_2.jpgEddig a három fentebb felsorolt NES-es sportjátékhoz volt "szerencsém", és azt gondolom, hogy nem meglepetés, hogy nem vagyok inspirált a többi játék kipróbálásában. De azért ránéztem még a Volleyball-ra, ha már ennyire belemerültem a sportágba. De amit itt láttam, az a sportág kicsúfolása volt. Újabb bizonyítékot nyert, hogy a NES tökéletesen alkalmatlan sportjátékok kivitelezésére.

Igazából lehetőségek terén nincs is annyira elhanyagolva a játék. Lehet tényleges játékot játszani, és gyakorolni a Training alatt. De a gyakorlás igazából szintén éles meccs, csak gyengébb ellenfél játékosokkal. Itt ugyanis nem lehet mesterséges intelligenciát állítani. Ebből kifolyólag eléggé nehezek a meccsek. Ha a Game-re megyünk, akkor játszhatunk egy- vagy kétjátékos férfi vagy női meccset. Tehát négy választási lehetőség van. Emellett nyolc ország meg nem nevezett játékosai közül választhatunk: USA, Japán, Szovjetunió, Brazília, Kína, Dél-Korea, Kuba és Tunézia. Amúgy nem csoda, hogy itt több ázsiai országgal játszhatunk, mivel a sportág az átlagosnál népszerűbb a keleti országokban. Nincsenek különbségek az egyes országok között, csak arra szolgál, hogy ha köztük van a kedvenc országunk, vele játszhassunk. Bár az elején érdemes azt az országot választani, ahova legkevésbé szeretnénk elmenni (esetemben Amerika és Szovjetunió... ha az létezne még), mert biztos, hogy 25-0-ra fogunk veszteni (röplabdában 25-ig megy a játék), és annak az országnak a színeiben kevésbé fájdalmas a vereség, melyet nem szeretünk.

gfs_97649_2_3.jpgAz egész játék rettenetesen átláthatatlan. Nem lehet kitalálni, hogy épp kit irányítunk, és mire rájövünk, addigra sok esetben a földön a labda, ami mint tudható, a röplabdában az ellenfélnek pont. Így nagyon résen kell lenni, különben könnyen megnyeri az ellenfél csapat a meccset. Zeneileg, hangok terén kritikán aluli a játék. Olyan érzetet ad, mintha kifiguráznák a röplabdát, ehhez rájön az, hogy grafikailag is egyszerűen pocsék. A női játékosok konkrétan úgy néznek ki, mintha tyúkok lennének. Komolyan mondom, és isten mentsen attól, hogy megbántsak bárkit. A NES már csak az irányítás miatt is alkalmatlan a röplabda kivitelezésére, hiszen már a szerválás is többféle módon történhet. Az A-gomb történetesen nem funkcionál semmire, a csak a B-gombot használjuk ütésre. Mondjuk többféle módon üti el a labdát a játékos, mindig az adott pozíciónak megfelelően. Ez azért problémás, mert kiszámíthatóvá teszi a játékot. A röplabdáról meg mint tudható, azon túl, hogy csapatsport, rendkívül sokat számít a taktika és az ellenfél csapat megtévesztése. Már csak ebből kifolyólag sem lehet látványosan játszani.

Azt nem mondanám, hogy minden idők legrosszabb játéka, amivel dolgom volt a több, mint 25 éves videojátékos múltam során, de mivel nemrég elkezdtem aktívan röplabdázni, és szeretem is, ezért kritikusabb vagyok a játékkal kapcsolatosan. De nagyon nem is kell kritikusnak lenni, a különböző értékelések is azt mutatják, hogy a sportjátékok legaljával van dolgunk. Minimum Super Nintendo kell a röplabda élethű kivitelezésére, de sajnos a Super Soccer és a Super Tennis mellett nem készült "Super Volleyball", és mivel nagyon kevés röplabdás játék van (inkább strandröplabda van konzolokon), így marad a sportpálya.

gfs_97649_1_1.jpgGrafika: 1/10
Játszhatóság: 2/10
Szavatosság: 4/10
Kihívás: 3/10
Zene és hangok: 1/10
Hangulat: 1/10

+ Legalább van röplabdás játék
- Elképesztően ronda grafika
- Szörnyű hangok
- Játszhatatlan
- Kicsúfolja a sportágat

10%

Címkék: teszt Volleyball
Szólj hozzá!
2019. március 16. 14:52 - supermario4ever

Bezárt az 576 KByte

img_20190316_120314.jpgMa voltam a Shopmark-ban, és döbbenten láttam, hogy végleg bezárt az 576 KByte. A logo még ott van, meg néhány állvány emlékeztet arra, hogy ott egy konzolbolt volt, de azon túl semmi. Gondoltam utánanézek a weboldalon, hogy mi a helyzet, de legalább ennyire meglepett az, amit ott láttam. A weboldal teljes egészében megújult, neve átváltozott 576kb.hu-ról 576digital.hu-ra, a fejlécen meg 576KByte webshop van írva. Emellett semmilyen információt nem lehet találni üzletekről. a Facebook oldalt is megnéztem, csak arról írtak néhány üzlet esetében, hogy bezárt, de részletes információ nincs. Emellett a weboldalon nincs lehetőség használt játékok vásárlására. Ez már több, mint árulkodó, hovatovább mindent elmond arról, hogy az 576 KByte bolthálózat megszűnt létezni. Járta egy darabig az 576 KByte a haláltusáját, én 2020-ra jósoltam, hogy vége lesz a dolognak, de úgy tűnik, hogy optimista voltam. Nem hiszem, hogy a webshop sokáig bírja majd. Minden konkurrenciánál drágábbak, ez nyilvánvaló, de az, hogy nagyon nincs is már hírverésük sem. Így a webshop véleményem szerint már csak azért van, hogy eladják azt, ami van, de nem igazán tudom elképzelni, hogy akkora forgalmuk lenne, hogy megéri azt fenntartani. Na meg hogy fokozatosan szűnjön meg. Mert nagy esélyt látok arra, hogy ez lesz a vége a dolognak.

De szép is volt ez a történet. 1992 decemberében nyílt meg az első üzletük, és úgy tűnik, 2019 márciusáig tartott a dolog. Hogy meg fog-e szűnni a webshop, és ha igen, mikor, ez még kérdéses. De tartom magam ahhoz, hogy 2020-ra vége lesz, és akkor 1990-2020, volt egy 30 éves történet a magyar a videojátékos történelemben.

Címkék: 576 KByte
Szólj hozzá!
2019. március 10. 10:33 - supermario4ever

Új blog Vietnamról

Bár még nem biztos, hogy kijutok Vietnamba tanulni, de úgy döntöttem, hogy már most új blogot indítok, mely Vietnamról fog szólni. Azért kezdtem el már most, mert az előkészületekről is írok: Nyelvtanulás, hivatalos ügyek intézése, meg információkat, érdekességeket is közzé teszek Vietnammal kapcsolatosan.

Nem tudtam arról, hogy létezik a Blogger.hu, de mivel láttam, hogy új blogfelület, na mondom magamban, regisztráljunk ide is. Aztán meglepetten láttam, hogy van regisztráció a nicknevemmel. Megkönnyítette a dolgomat, hogy 2010-ben indult a blogger.hu, ezért sokat nem kellett találgatni a jelszavak között. Olyannyira nem, hogy az első próbálkozásra bejött. Frissítettem az adatokat, és elindítottam a blogot:

supermario4ever in Vietnam

Őszintén remélem, hogy nagyon tartalmas lesz a blog, és hogy lesz lehetőségem megélni életem lenagyobb élményét, és arról részletesen beszámolni. Ha meg nem jön össze, akkor is megmarad ez a blog, és emlékeztetni fog arra, hogy egyszer megragadtam a lehetőséget, hogy kijussak Vietnamba.

Szólj hozzá!