2019. április 07. 18:12 - supermario4ever

Classic Mini konzolok otthon

Némi szünet után kezdek visszatérni a videojátékokhoz. Annyira belelkesültem az utóbbi időkben attól, hogy mehetek Vietnamba tanulni, tanulom a nyelvet, sőt, az utóbbi időkben jelentkeztem japán nyelvvizsgára, készülök arra is. Ráadásul animék terén a Haikyuu!! valósággal új fejezetet indított el nálam az animézés terén. Nagyon rég nem lelkesedtem ennyire bármi iránt, mint a Haikyuu!! iránt. Ezzel az animével is komoly terveim vannak.

img_20190407_110905.jpgHazavittem Békéscsabára a Nintendo Classic Mini és a Super Nintendo Classic Mini konzoljaimat. Ennek több oka is van. Egyrészt mert a retro szobát sajnos meg kellett szüntessem az albérletben, mert beköltöztek oda, ezáltal ki kellett onnan pakolnom. Így kisebb is lett a helyem, másrészt meg mert egyre inkább úgy néz ki, hogy kijutok Vietnamba, mert az első rostán átmentem. Itt Budapesten rendben találták a jelentkezésemet, és jelöltek az ösztöndíjas utazásra. Még pár dokumentumra szükség van, aztán azokkal együtt elmegy Vietnamba. Ha az ottani egyetemen is rendben találnak, akkor csomagolhatok. Szóval, hogy itthon több helyem legyen, elkezdtem hazavinni, Békéscsabára a cuccaimat. A másik meg, ha tényleg az lesz, hogy utazni fogok, akkor úgyis az lesz, hogy felmondom ezt az albérletet, és akkor hazakerül minden, és akkor minél kevesebbet kelljen vinni.

img_20190407_110849.jpgMost többek között a NES Classic Mini és a SNES Classic Mini konzoljaimat hoztam haza. Be is üzemeltem őket. Egyébként is több helyük van az otthoni TV-n, mert több HDMI kábel van ott, másfelől meg itt régóta csak a szekrényben volt, mert annyi minden van a TV körül, hogy már nem tudtam rendesen hozzácsatlakoztatni. Így is 3 HDMI kábel között változatok úgy, hogy csak egynek van helye. Úgy néz ki, rendben működik. Épp csak kipróbáltam mind a kettőt. A Super Mario Bros.-t és a Super Mario Kart-ot. Most is király mind a kettő.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása