2018. augusztus 13. 09:28 - supermario4ever

The Legend of Zelda utazóbögre

Jó ideje szemezek már a Konzolvilágban kapható The Legend of Zelda utazóbögrével, amit a WestEnd-ben láttam a vitrinben. A 3.500 forintos árára azt mondom, hogy még belefér. Tegnap lehetőségem volt megvenni.

img_20180812_190551_1.jpg

Ennek másik oldala:

img_20180812_190751_1.jpgNekem nagyon tetszett, és örültem is neki, mert amikor korán járok be dolgozni, vagy szeptembertől egyetemre, és nincs lehetőség meginni a reggeli kávémat, akkor itt van ez. Örülök, hogy nemcsak kezdeti lelkesedés volt bennem, amikor szétnéztem a MondoConon. Ezek tényleg nagyon jól néznek ki, és megéri venni őket. Sajnos csak sima fehér doboza volt, meg az átlátszó nylon, amivel be volt fedve sem volt különleges, úgyhogy azokat nem őrzöm meg, de a címkéje szerint eredeti Nintendo.

Ma reggel ki is próbáltam, bíztam benne, hogy az árában a minőség is benne van, de sajnos tévedtem. Ugyanis amikor beletöltöttem a vizet kipróbáltam, hogy csöpög-e valahol. Annak ellenére, hogy le volt zárva, nemhogy csöpögött, ömlött a tetejéről a kávé, amit elkészítettem. T_T Valami a másik oldaláról, ahonnan egyébként lehet inni, nem zárja le, és úgy ömlik onnan, mintha nyitva lenne. Ezek szerint nem zárja le rendesen. Ez a része csalódás, de van rá megoldás: Nem kerül táskába. Kézben viszem utcán, és akkor használható. Kár ezért, hogy csak így tudom használni, de amúgy nagyon szép a minta rajta.

Szólj hozzá!
2018. augusztus 06. 22:08 - supermario4ever

Super Mario füzet

img_20180806_213506.jpgAhogy írtam, hogy mennyire fellelkesített, hogy a MondoConon mennyi Nintendós és videojátékos relikviát láttam, folyamatosan nézegettem, hogy miket lehet vásárolni, ha adódik rá anyagi lehetőség. Füzetet is szívesen vennék, mert nagyon szeretek írni kézzel, és szívesen megtöltöm tartalommal. És milyen lenne videojátékos füzet? Ma volt lehetőségem a videojátékbolt.hu-nál megvenni a Super Mario füzetet, amivel már régóta szemeztem. 3D-s a kép (szerintem ez kivehető), és belül is vannak képek. Nagyon jól néz ki, ajánlom mindenkinek, aki gyűjti a videojátékos cuccokat.

Fogok is írni bele, tervezem teljesen megtölteni tartalommal. Azt tervezem, hogy olyan történetet írok, amiben novella formájában írom ki a hiányosságaimat az életemből, mintha ezek megvalósultak volna. Terápiás célból teszem ezt. Több pszichológiai (pszichológiai, nem életvezetési) könyvet olvastam, és Tari Annamária írta az egyik könyvében, hogy nagyon jó dolog álmodozni és elmerülni az álomvilágunkban, ha onnan nem fájdalmas visszatérni a valóságba. Ezt nagyon igaznak gondolom, sőt, továbbmegyek: ha kiírom magamból megvalósultnak azokat a dolgokat, amiket hiányolok az életemből, akkor az motivációt is adhat arra, hogy cselekedjek érte, mert megérzem a belőle fakadó örömöt. Ezt fogom kiírni magamból, és nemcsak azért írnék füzetbe, mert szeretek írni. Hanem mert egyelőre azt szeretném, hogy ez teljesen offline legyen. Ez az én intim részem, és egyelőre ne kerüljön ki online.

De megmutatom a füzet belső oldalait.

img_20180806_213634.jpgimg_20180806_213724.jpgA tollat is konkrétan ma vettem. Volt ugyanilyen négyszínű tollam, de az tönkrement, mert amikor betétet próbáltam cserélni benne, akkor nem tudtam rendesen visszatenni, és használhatatlan lett. Azt kidobtam, helyére jött ez.

Szólj hozzá!
2018. augusztus 04. 18:43 - supermario4ever

További fejlődés a Mario Kart: Super Circuit-ban és egy kis Super Mario Kart történet

Tovább edzek a Game Boy Advance-es játékban. Annak fényében, amit összeírtam, megpróbáltam tudatosabban felépíteni a játékomat. Nehéz, mert ha kastélyban vagyok, szinte mindig törvényszerű, hogy nekimegyek a falnak. Azt már könnyebb koordinálni, hogy szabadterű pályán, hogy ne menjek ki a pályáról. Illetve a driftelésre figyelek jobban.

Maradok a fokozatosságnál, most azon vagyok, hogy 50cc-nél meglegyen mindenhol legalább az egy csillag. Hát valami nem stimmel a karakterekhez köthető extra pontokkal, ugyanis Marióval egészen jót mentem, természetesen meglett a maximális pontszám, és érmékből is elég sokat összegyűjtöttem, mégis csak B-rangot kaptam. Szoktam lesni ezeken, hogy mégis hogy számolta ki.

img_20180804_113531.jpgToaddal viszont más volt. Elvileg vele kevesebb bónuszponttal indul, hiszen őt sokkal könnyebb kezelni. Ugyanakkor neki a legrosszabb a végsebessége. Mégis vele sikerült egy csillagos rangot elérni. Méghozzá a SNES pályák közül az 50cc Lightning Cup-on, innen hiányzik még, valamint a Star és Special Cup-on 50cc, a SNES-es pályák közül. Ha itt megvannak, első körben kész vannak az 50cc bajnokságok. Hogy valaha lesz-e 3 csillagos minősítésem... Fogalmam nincs, soha nem sikerült. A képen egyébként egy érdekes állás van, annyira meglepődtem azon, hogy három gépi ellenfél játékos is mögöttem 10-10 ponttal áll a 2. helyen, hogy ezt le akartam fényképezni. Nekem 27 pontom van, a 10-es meg speciális nálam, hogy a 10-es a szerencseszámom.

A végeredményt is lefényképeztem.

img_20180804_113936.jpgHát ilyet tudok jelenleg.

Visszatérve a sajátságos eredményre, gyerekkoromban szokásom volt akkor, amikor rengeteget játszottam a Super Mario Kart-tal, hogy rendszeresítettem egy füzetet, és feljegyeztem azokat a végeredményeket, melyek emlékezetesre, egyedire sikeredtek. Mi számított egyedi végeredménynek? Az tudható a Super Mario Kart-ról, hogy ott a gépi ellenfél játékosoknak meglehetősen szegényes mesterséges intelligenciájuk van, és valószínűleg a memóriával való spórolás eredménye az is, hogy egy-egy karakterhez, akit kiválasztunk versenyzőnek, a gépi ellenfelek egy meghatározott sorrendben versenyeznek. Ha ebben volt például jelentős eltérés volt, azt jegyeztem fel. Valamint a pontozásnál csak az első négy helyezett kapott pontot, azt is feljegyeztem, ha nem 4 játékosnak volt pontja, hanem 6-nak. Valahol megvan még ez a füzet, ha alaposan feltúrom a lakást. Többször találkoztam vele, biztos, hogy nem dobtam ki.

Ráadásul különös szokásom volt. Már régen is Toad és Koopa Troopa voltak a kedvenc karaktereim, és nem szerettem, hogy ők azok, akik legkevesebbszer vannak az élen, amikor gépi ellenfelek. Még gyerekként kitapasztaltam, az első pályán ha nagyon "megkutyulom" a sorrendet, tehát kiütöm a gépi ellenfeleket, és nem a "megfelelő" sorrendben érnek be a célba, akkor nem előzik vissza az eredeti helyüket. Ekkor kezdtem el azt csinálni, hogy Toadot és Koopa Troopát tettem az élre, úgy, hogy előttük igyekeztem mindenkit kiütni. Ha nem sikerült, akkor 5. helyre értem be, és a következő életemmel folytattam az akciót. És az élre vittem őket, velük akartam versenyezni. Csak egy idő után semmi élvezetet nem láttam ebben, ezért abbahagytam, és hagytam, hogy mindenki azon a helyen legyen, ahová beprogramozták őket.

Szólj hozzá!
2018. augusztus 02. 18:59 - supermario4ever

Mario Party 5 zene

Indíthatnék egy sorozatot a méltatlanul elfeledett videojátékokról. Olyan játékokról, amik nem feltétlen forradalmiak, de tetszettek annyira, hogy megemlékezzek róluk, és tegyek azért, hogy valamennyire megmaradjon a köztudatban. A Mario Party 5 nem feltétlen ilyen, mert úgy vagyok a sorozattal, hogy a GameCube-os korszakra nagyon elromlott a játék minősége, főleg a 4. résznek. Az 5. rész valamivel jobb, de még ennek is sok hiányossága van. De egyvalami nagyon felviszi az értékét: A zene. Érdekes, hogy olyan zeneszerző írt zenét a játékhoz, aki csak ehhez az egyhez, de ezzel az eggyel egy életre belevésette magát az emlékezetembe. Ő Tanaka Aya, egy fiatal hölgy, akiről fogalmam sincs, hogy honnan jött, kicsoda ő, de valamiért őt kérte fel a HudsonSoft, hogy írja meg a Mario Party 5 zenéjét, és elvállalta. És bemutatkozott... De még hogy! Talán nem is túlzok, hogy RPG-színvonalú zenét írt a játéknak. Persze vannak inkább gyerekeknek szóló zenék, de amik jók, azokról meg merem kockáztatni, hogy világszínvonalú.

Az abszolút kedvencem a Future Dream tábla zenéje, mely valami miatt a "Space Match" nevet kapta. Teljesen mindegy, mi a neve, imádom ezt a zenét, amióta meghallottam, ez ott van a top Nintendo játékzenék között.

Szólj hozzá!
2018. augusztus 01. 23:09 - supermario4ever

Látogatás a Lélek Templomában

Nem véletlenül írtam most nemrég az idealizást boldogságról, és arról, hogy végződik néhány videojáték. Saját példa: Hiába sikerült megtalálni azt az albérletet, amiben jól érzem magam, és akár itt laknék életem végéig, nem hozza magával azt a szuperboldogságot, amiről a legtöbb regény, film és egyebek áradozik. Attól még ugyanúgy vannak problémák, amik akár komolyan érinthetnek, de érdemes szembenézni velük, még akkor is, ha rettenetesen fájnak. Most a héten nagyon összecsaptak a fejem fölött a hullámok. Az egyikről írtam egy másik blogban, a másik titokban maradt (1-2 ember tudott róla), de ez az, aminél fokozatosan érződött, hogy baj van, és ez ma bekövetkezett. Bevállaltam a dolgot, még akkor is, ha a legoptimistább becslések szerint is csak max. 15% esély van, de úgy vagyok vele, hogy ha valamit nagyon szeretnék, és még ha csak 1% esély is van rá, akkor is utánamegyek, mert nem akarok aztán életem végig azon frusztrálódni, hogy mi lett volna, ha mégis utánamegyek a dolgoknak. Ezért a most megélt fájdalom a kisebbik rossz, mert legalább ott voltam, és mindent megtettem érte, de nem sikerült. Volt már ilyen, úgyhogy ismerős érzés, csak a rossz, hogy mindkettőből nagyon nehéz lesz kimászni. De most az a feladat, hogy helyrejöjjek, és új utakon járva tegyek meg mindent önmagamért. Most jelenleg azon vagyok, hogy a fájdalmat megélve legyek jelen a pillanatban, mert az időm véges, és az idő óriási érték. Talán a legrosszabb, amit tehet magával az ember, hogy elpazarolja az idejét, és elmegy mellette az élet.

Mivel manapság sokat hallgatok játékzenét, ezért most úgy érzem, hogy erre az érzésre a The Legend of Zelda: Ocarina of Time játékának Spirit Temple zenéje a legalkalmasabb. Sírni nem sírtam tőle, de nagyon segít, hogy átadjam, megéljem az érzelmeket, ezáltal remélhetőleg könnyebben kijövök belőle. Valósággal átszellemültem tőle, ez akár hipnotikus zene is lehetne. Egy biztos, hogy a Nintendo játékzenei történelem egyik legnagyobb remekműve. De egyelőre nem fogok tudni őszintén mosolyogni.

2 komment
2018. augusztus 01. 12:17 - supermario4ever

Kritériumok a három csillagos minősítéshez

mario_kart_super_circuit.jpgUtánanéztem a Mario Kart: Super Circuitnál mik a feltételek ahhoz, hogy megkapjuk a három csillagos minősítést. Nem kellett nagyon keresni, a MarioWiki-n találtam információkat. Úgy tűnik, hogy ők is összerakták a tudásukat, mert eléggé sokat hoztak össze, és némely információnál a jutalom / büntetés nem pontos. A lényege a dolognak ugyanis az, hogy elméletük szerint a játékban pontokat számol az algoritmus, de sok helyen csak azt írták, hogy mi növeli a pontot, mi csökkenti. De hogy mennyit kell, mi hány pontot ér, arról nem írtak semmit. A pontozás egyébként logikus, mert amikor játszok, és valami hibát követek el, én is azt gondolom, hogy a kisebb hibák (pl. banánhéjon elcsúszni), még beleférnek, de ha kiesek a pályáról, az már komoly. Szinte biztos, hogy ne számítsak jó eredményre. Illetve az jó pont, ha be tudom venni driftelve a kanyart úgy, hogy megkapom érte a mini-boostot.

Önmagában nem elég, hogy megszerezzük a maximális, 36 pontot. Ezzel legfeljebb az A-rangot lehet elérni, de nem egyszer jártam már úgy, hogy maximális pontszám ide vagy oda, volt, hogy csak C meg B-rangot értem el. Mik kellenek még hozzá?

  • Minél több érmét össze kell gyűjteni. - Ez azért nehéz, mert az érmék sokszor nem az ideális ívben vannak, így onnan vissza kell térni, az autók csúszós mivolta miatt ez nem mindig könnyű.
  • Körönként a lehető legrövidebb időt kell elérni. - Viszont a rossz időeredményért nincs pontlevonás.
  • Minél többször fékez a játékos, annál több pontot vonnak le tőle. - Ez egy olyan Mario Kart, ahol érdemes néha fékezni, ugyanis ha elcsúszunk a banánhéjon, vagy nekimegyünk egy akadálynak akkor nem pördülünk ki.
  • Minél tovább "nem ad gázt" a játékos (tehát nem gyorsít az A-gombbal), az is viszi le a pontokat.
  • A három piros teknőspáncél, csillag és villám használatáért szintét pontot von le a játék. A csillag használatáért von le a legtöbb pontot.
  • Ha Lakitunak kell kimenteni minket, az szintén pontlevonással jár. Viszont, ha jókor nyomjuk le a gyorsítást, akkor ha Lakitu letesz minket, kapunk egy mini-boostot. Ez korrigálja a pontlevonást.
  • Ha nekimegyünk egy akadálynak, vagy eltalál minket egy ellenfél játékos, szintén pontlevonás a jutalmunk. Ha nekimegyünk a falnak, csak kismértékben csökkent a pont mennyisége.
  • Ha bármilyen tárgy eltalál minket (pl. egy kóbor zöld teknőspáncél), annak szintén levonás a következménye.
  • Ha 5. helynél rosszabb helyezéssel végzünk, és felhasználunk egy életet, szintén pontlevonással jár. Ha rosszabb helyen végzünk, effektíve pontot von le a rendszer.
  • Minél több időt tölt a játékos a pályán kívül, annál több pontot von le a rendszer.

Természetesen vannak jó pontok, az alábbiak emelik az összpontszámunkat:

  • Ha Boosttal kezdjük a versenyt, az növeli a pontszámot.
  • Minél többet driftelünk, ezáltal minél több mini-boostot kapunk, annál több pontot kapunk.
  • Ha átmegyünk egy tárgydobozon, úgy, hogy már van tárgyunk, de még nem használtunk azt fel, szintén növeli a pontszámot. - Talán ez a legérdekesebb, hiszen miért növelné meg, ha megint rámegyünk a tárgydobozra? Valószínűleg azért, mert így a gépi ellenfelek kevesebb tárgyhoz jutnak. Ezzel védjük is magunkat, ha 1. helyen állunk, mert kisebb az esélye annak, hogy megtámadnak minket.

Valamint az sem mindegy, melyik karaktert válasszuk. Ha egy nehezebben irányítható karakterrel játszunk, több bónuszponttal indulunk.

  • Bowser: 45 pont
  • Wario: 40 pont
  • Donkey Kong: 40 pont
  • Mario: 30 pont
  • Luigi: 30 pont
  • Peach: 10 pont
  • Toad: 10 pont
  • Yoshi: 0 pont

mksccongratsscreen.PNGEz is önmagában rendkívül érdekes. Ezek után Marióval és Luigival fogok próbálkozni, mert ők azok, akik kellőképpen gyorsak és még jól irányíthatók. A gyakorlottabbak próbálkozhatnak Warióval, a vérprofiknak meg ott van Bowser, aki aztán végképp nagyon nehezen irányítható. Bowsert tényleg azoknak érdemes választani, akik már nagyon jól mennek a pályákon, mert ő nagyon gyors, viszont a gyorsulása meg rossz, ezért nála pontos játék kell.

Kipróbálom majd ennek tudatában milyen eredményt tudok elérni. A jobb oldalt látható kép álomszerű számomra, de hát az álmok nem azért vannak, hogy mindent megtegyünk azért, hogy valósággá váltsuk őket?

Szólj hozzá!
2018. augusztus 01. 10:22 - supermario4ever

Fejlődés a Mario Kart: Super Circuitban

Még mielőtt kipróbáltam nálam a Super Nintendo Classic Mini-t, elmentem bagszihoz, mert nála ki kipróbáltuk. Rendben működik, játszani viszont nem volt kedve, mert fáradt volt. Inkább beszélgettünk. Amiről a Szegedi Smash Bros. bajnokságnál írtam, hogy néha spontán mondok képtelenséget, erre volt példa tegnap is, és leírom ide is példaként, hogy láttassam, miket tudok néha mondani.

Nemrég nyílt egy kínai vegyesbolt a Liget térnél, és lehet ilyen Pocky-szerűséget kapni. Vett két csomag csokisat, az egyiket megette, de nem ízlett neki, ezért felajánlotta nekem a másikat. Megettem, és akkor mondanám a véleményemet: Nem rossz, de olyan a ropi, mintha... (keresem a megfelelő szót) ...használt lenne. Mire észbe kaptam, hogy mi mondtam, már röhögtünk. Eljátszottunk a gondolattal, hogy milyen lehet a használt ropi. Megrágja, kiköpi, elteszi, aztán tessék, használt ropi. Jó állapotban van és olcsó. Meg mondta bagszi, hogy nemrég talált egy Pokémonos rágót a vaterán, az is használtként volt írva. Azzal is valami hasonló gondolatmenetet játszottunk el. Ezek teljesen spontán jönnek, amikor hirtelen nem jut eszembe egy szó, gondolkodok, hogy melyik az, ami talán odaillik, de aztán kiderült, hogy nagyon nem. De amúgy arról van szó, hogy olyan, mintha felbontottak a zacskóját, és hetekig úgy hagyták.

Hetek óta játszok a Mario Kart: Super Circuit-tal. Nintendo 3DS-en. Első körben az volt a célom, hogy mindenhol legyen legalább egy serleg, és a Time Trialon saját időim legyenek. És nem könnyű, a Game Boy Advance-es Mario Kart, nehézségben szoros versenyt vív a Super Mario Kart-tal (két versenyjáték versenyez egymással...). A helyzet ugyanis az, hogy itt még a régi pontozási rendszer van, tehát az első 4 helyezett, 9, 6, 3, 1 pont, annál lejjebb pedig újra kell kezdeni, és elvész egy élet. A kocsik irányítása is nehézkes, csúsznak, és az ellenfél gépi játékosok is rettenetesen támadnak. Az a tapasztalatom, hogy ha nem driftelek a kanyarban, akkor sokszor lehagynak a gépi ellenfelek. Csak hát miért drifteljek, ha a kocsi csúszik, és ha nyomva tartom az R-gombot, akkor csak még jobban csúszik? Úgyhogy 150cc-n nehéz 3 csillagot összeszedni... Mit nehéz? 2005 óta játszom a játékot egyetlen egyszer sem sikerült a három csillagos minősítés, még 50cc-n sem. Nagyon magasak az elvárások, biztosan nemcsak azt nézik, hogy megvan-e a maximális 36 pont, 100+ érme, hanem azt is, hogy mennyire ügyesen játszok. Driftelés, mennyire jól veszem be a kanyarokat, 50cc-nél mekkora előnyt tudok megcsinálni, nem esek le egyszer sem, és a jó ég tudja mit. Aztán a Time Trial-ban meg olyan rendszer van, meg van határozva 5 legjobb idő. Mivel fél perces a különbségek, ezért a második legjobb időnél jobbat csinálni semmiség, de néhány pályán a legjobb időt nagyon nehéz felülmúlni, ott tényleg kell némi tudás. Sok pályát be tudtam gyakorolni, ki tudtam ismerni, hogy van az ideális ív, hogy érdemes driftelni, egyedül a Yoshi Desert az, ahol hiába gyakoroltam be a pályát szinte tökéletesre, nem tudtam a legjobb időt megdönteni, pedig csak egy-két tizedmásodperc hiányzott. De az végzetes, annál jobbat egyelőre nem tudok. De tovább gyakorlok még.

Még az aranyserleg is hiányzik egy-két 150cc-s bajnokságnál. Ezeken szeretnék javítani, valamint első körben célokat tűztem ki magam elé:

  • 50cc: Legalább egy csillag legyen mindenhol
  • 100cc: Legalább a B-rang meglegyen mindenhol
  • 150cc: Aranyserleg legyen meg mindenhol és sehol ne legyen E-rang, vagyis a legrosszabb.

Nem könnyű, ha nagyon hirtelen kell gyors döntést hozni...

Szólj hozzá!
2018. július 31. 21:57 - supermario4ever

Magától megjavult Super Nintendo Classic Mini

Többszörös levélváltások után a Game Park-kal kiderült, hogy mi a baja a SNES Classic Mini-nek.

Kezdeném az elejétől: Visszakaptam hétfőn, de akkor nálam nem működött megfelelően, mindig kikapcsolt magától, ugyanúgy, mint a szervizelés előtt. Ráírtam a Game Parkra, hogy mi nincs rendben, mit javasolnak, és végül addig ötleteltünk, amíg kiderült, hogy mi a baja: A HDMI elosztó nem tetszik neki, a TV-hez van csatlakoztatva. A TV-mhez ugyanis csak egy HDMI csatlakozás van, és mivel nekem többre van szükségem, ezért vettem egy elosztót. Hármas, ami ideális. Azért is kell, mert olyan TV-m van, ami nem veszi magától a digitális adásokat, ezért külön Set Top Box kell hozzá, ami szintén HDMI-s, plusz a Blu-ray lejátszó, adott esetben a Wii U, de azt mindig a NES / SNES Classic Mini-vel cserélgettem.

Hát ez nagyon furcsa, soha nem gondoltam volna, hogy a HDMI elosztó a hunyó, ugyanis kikapcsolt magától mindig, így teljesen logikus, hogy az áramellátással legyen valami baja. De semmi nem logikus, még a HDMI elosztó sem, mert minden más rendesen működik rajta, csak a SNES Classic Mini kényeskedik miatta. Teljes körű volt a próba, úgyhogy rendben működik a konzol. De ez kiábrántító volt. Meg mire rájöttünk, hogy mi a baja. Mert amúgy régen működött rendben az elosztóról is, erre csak most, kb. másfél hónapja kényes, és nem akar működni. El nem tudom képzelni, hogy miért.

Szólj hozzá!
2018. július 30. 11:33 - supermario4ever

Ritkuló blogpostok

Folyamatosan zajlik a blog teljes gamerré történő átalakítása azáltal, hogy folyamatosan törlöm innen a nem videojátékos témájú blogpostokat, illetve az olyan írásokat, amelynek van gamer része is, annak a többi részét kiveszem. Sokáig elhaladtam, visszamenőleg csinálom meg az írásokat, tehát 2018-tól indulva a kezdetekig. Most 2013 májusánál tartok, és még bőven lesz munkám, hiszen 2006 óta írok kisebb-nagyobb megszakításokkal, folyamatosan meg 2008 óta.

És ha ezzel kész vagyok, akkor fogom a képeket elrendezni, a hiányzókat betenni a helyükre, illetve azt szeretném, ha minden egyes kép ebből a blogból származna, így majd még egy kört kell menni, tehát hosszú idő lesz, mire ez a blog teljesen, 100%-osan úgy fog kinézni, ahogy az ideális legyen.

Szólj hozzá!
2018. július 29. 16:31 - supermario4ever

Szegedi Super Smash Bros. bajnokság

Ma volt a Super Smash Bros. bajnokság Szegeden, amit Nyíregyházáról szervezett RetroSpidey és BRex. És hát mit is mondhatnék? Eszméletlenül hangulatos volt. Ez az, amire azt mondom, hogy az utóbbi évek egyik legjobb találkozója volt.

És egész jól bírtam ahhoz képest, hogy semmit nem aludtam előző éjjel. Már az utazás Szegedre is élmény volt, mivel nagyon szeretek vonatozni. Narival és OctoZakyval utaztunk együtt. Kőbánya-Kispestről indultunk, az odaút nem volt annyira "közösségi", OctoZaky még aludt a vonaton, Nari és én meg külön-külön játszottunk. Narinak kölcsönadtam a New Super Mario Bros. 2-t, aki egyöltő helyében (rövidítésekkel) végigjátszotta a játékot. Én meg a Mario Kart: Super Circuit-ban erősítettem, utána meg F-Zero: Maximum Velocity-ben élesztettem újjá a tudásomat. Amikor már Szeged közelében voltunk, akkor már jobban beszélgettünk, Szatymaznál leszállt az a srác, aki jó eséllyel közös beszélgetéseink gátja volt.

Amikor leszálltunk, akkor én nézegettem Google Maps-en, hogy merre is kell pontosan menni. Szeretem mondogatni a többieknek, hogy naaagyon messze van, még extrém sokat kell gyalogolni. Persze szó nem volt ilyenről, negyed óra alatt a LVL UP eSport bárba értünk. Bent RetroSpidey írta már fel a jelentkezőket. Mentünk le, már voltak is néhányan. Ahogy láttam ug Super Mario Kartozik SNES Classic Mini-n, azonnal tudtam, hogy az első dolgom kihívni őt egy meccsre, hogy összemérjük a tudásunkat. Bevállalta örömmel, de hát azért ebben a Mario Kart-ban hívtam őt versenyezni, mert ebben én vagyok a jobb. Én is nyertem meg a versenyt.

De sok játékra nem volt idő, mert RetroSpidey már hívta a versenyre jelentkezetteket, kezdődött a bajnokság. 12-en voltunk, nem a kettő hatványa, ezért úgy oldották meg, hogy párosban játszottunk, innen továbbjutott a legjobb 6, majd a hat versenyző 2-2 hármas csapatban játszott, és itt az volt, hogy a harmadik helyezett kiesett, és a két második helyezett harcolt külön a 3. helyért, a két győztes meg az első helyért. Nagyon jó ötlet, így nem is kell, hogy feltétlen 8-an vagy 16-an legyünk, hanem így is meg lehet oldani, és igazságos is volt. Mindenki húzott egy sorszámot, és az utána következővel párbajozott. Talán a 4-es számot húztam itt, arra emlékszem, hogy egy olyan sráccal párbajoztam, aki bevallotta, hogy nagyon rég nem játszott a játékkal. Én is hasonlóképp, úgyhogy azonos esélyekkel indultunk. Én Toon Linkkel játszottam. Ha Smash Bros, akkor vagy Young Link (Melee) vagy Toon Link (Brawl, Wii U, 3DS) a választásom. Erősek, könnyen irányíthatók, és gyorsak. Úgy volt a verseny, hogy 5 perces meccs, és itt aki nyert, az jut tovább. Nagyon figyeltem, beleadtam minden tudásomat, és csodák csodájára én jutottam tovább.

Már ennek is rettenetesen örültem, ugyanis az esélytelenek nyugalmával indultam. Azt mondtam magamban, hogy ha továbbjutok az első körből, akkor már győztesnek kiáltom ki magam, mert ez tőlem átlagon felüli teljesítmény. Ez megtörtént. ^^ Érdekes amúgy, mert péntek este beszélgettem Spartacusszal és Sparrow-val, egyrészt bár tudtam, hogy nincs esély, de hogy mégis, ha gondolják, jöjjenek el. Nem tudtak, de beszéltük, hogy ők sem valami jók Smash Bros.-ban. Pedig totál úgy emlékeztem, hogy ők helyben hagynak mindenkit a játékban. De mondták, hogy ők sem valami jók. Úgyhogy nem önsajnáltatásból, de tényleg valahova az utolsók közé rangsoroltam magam. Ezek szerint alábecsültem magam. Nagyon furcsa érzés volt, 2006 óta játszok Smash Bros.-szal, talán most éreztem először úgy igazán lelkesedést a játék kapcsán. És most bántam meg, hogy eladtam a Wii-s, Wii U-s, és 3DS-es Smash Bros.-t. Fiatal voltam, és kellett a pénz. :D Komolyra fordítva a szót, tényleg kellett a pénz, és néztem, hogy mi az, amiről legkisebb fájdalommal válnék meg, és többek között a Smash Bros.-okra esett a választásom, illetve azokra a Nintendo 3DS játékokból adtam el néhányat, melyeket megvettem digitálisan. Most már bánom, és már visszavenném őket. A Super Smash Bros. Melee itt van, régi TV, GameCube-ot rá lehet kötni, és mehet a bunyó. Majd szólok embereknek, és akkor lehet együtt játszani. Kipróbálom, hol tartok a játékban, mennyit kell fejlődnöm.

Az első és második forduló között volt egy félórás ebédszünet, ezalatt bagszi, ug, Zsuzsmo és én Mario Kart 8 Deluxe-szel játszottunk. Azalatt OctoZaky a régi TV-m távirányítóját csinálta meg. Ahogy írtam a POWER gomb nem működik, és mondta, hogy hozzam el, meg próbálja csinálni. Eleinte nem sikerült. Láttam, hogy nagyon próbálkozott vele, mindent megtett, de semmi. Aztán eszébe jutott, hogy az apja hátha tud valamit, és tőle kért segítséget. De azt mondta max. 5% esélyt ad a sikerre. Én már elfogadtam, hogy nem fogja tudni megcsinálni, de egy Mario Kart meccs alatt azzal jött oda hozzám, hogy megcsinálta, és működik. Annyira ledöbbentem, hogy egy percig nem tudtam értelmeset megszólalni. Bagszi és ug-ék már ott röhögtek rajtam, mire nagy nehezen valamit meg tudtam szólalni. Én is akkorát röhögtem magamon, hogy pár percig nem tértem magamhoz, de egy józanabb pillanatomban OctoZaky megmutatta a telefonján, hogy működik a távirányító, és tényleg. Aztán ug bevallotta, hogy szoktak tőlem Zsuzsmóval egymás között idézgetni, amit tőlem hallottak. Szóval így állunk. Igen, egyébként előfordul nálam, hogy hajlamos vagyok egyrészt olyan szót használni az adott szituációban, melynek egy szinonímája illik inkább oda, vagy olyan hangsúlyozással, hogy más értelme lenne. Ezzel szoktam derűs perceket okozni. Van úgy, hogy szándékosan csinálom ezt, de van olyan, hogy spontán ez jön ki belőlem.

A második fordulóban, tehát hárman játszottunk együtt. Én BRex-szel és GeriMannel voltam egy csapatban. Itt is öt perces keretben, aki a legjobb volt. Itt sajnos kiestem, mert mind a ketten jobbak voltak nálam, de szoros volt itt is a verseny. Közülünk BRex volt az első, így ő harcolt a végső győzelemért, GeriMan meg a harmadik helyért ment tovább. De kettejük között volt egy Sudden Death is, na innen tudtam, hogy én estem ki, mert az látszott, hogy ők ketten aktívabbak voltak. De nem bántam, mert nagyon jó élmény volt a verseny, és az, hogy az átlagosnál jobban szerepeltem. Úgyhogy köszönöm szépen a versenyt, fantasztikus volt. Ezután én visszamentem bagsziékhoz, és folytattam a Mario Kartot, de egy idő után után átadtam másnak a controllert, mert beállt egy mélypont, és majdnem játék közben is bealudtam. Inkább tényleg aludtam egy kicsit, amennyire lehet.

A verseny vége után eredményt hirdettek. Nari nyerte meg, övé lett a főnyeremény, egy Diddy Kong Amiibo és egy Donkey Kong Country Returns 3D játék. És a nyereményeket a Game Park ajánlotta fel, akik fantasztikusak voltak, hogy vidéki rendezvényt támogattak. Egyébként promotálhatták magukat jobban. Promós anyagok, prospektusok, aztán lehet, hogy lenne, aki rendelne tőlük, ha szétnézne náluk.

Aztán annyira már nem volt érdekesség, inkább egyéni játék volt. Egy-egy Mario Kart, de amúgy 18 órakor már készülődött mindenki. RetroSpidey rengeteg sok általa készített nyakláncot osztott szét a részt vevők között. Rengeteget dolgozott velük, és jó volt őket együtt látni, mert nagyon szép munka volt. Mondta is, hogy egyik nagy álma, hogy ez legyen a fő foglalkozása, hogy ezek készítéséből meg tudjon élni, mert imádja csinálni őket. Egyet bakizott itt az enyéimek között, a Toon Link nyaklánc, amit megcsinált, azt mosolygósra csinálta, pedig ott dühös az arca. De minden más nagyon szép munka volt. Amikor kimentünk, csináltunk egy közös képet, és még kint beszélgettünk sokat. Amikor láttuk, hogy esőre áll az idő, akkor indultunk el. Narival együtt jöttünk vissza Pestre. 19.45-kor indult a vonat vissza, 22 órára be Kőbánya-Kispestre. Visszaúton többet beszélgettünk, meg megcsinált a Super Mario 3D Land-ben többszáz életes trükköt. Persze így könnyű 1000 életig felmenni. Konkrétan három koronáig vitte fel az életet, az bőven 1000 fölött van. Pontosan 1110 élet a maximum (ezt hozta ki a három koronával). Kicsit féltem egyébként tőle, mert megivott valami erősebb sört, és berúgott tőle. Ontotta magából a perverz vicceket, amikor ő, Retrospidey, BRex Mario Kartoztak. Aggódtam, hogy estére még mindig részeg lesz, és nem akartam vlee így utazni. Meg is kérdeztem Lernie-t, hogy nem aludhatna ő is nála? Viccesen számonkérő arccal nézett rám, akik hallottál, azok meg jót nevettek rajta.

Hazaértem, elrendeztem a cuccaimat, és vége lett. Nagyon jól éreztem magam, régen nem volt ilyen jó találkozó. Hihetetlen jó volt látni, hogy Retrospidey mennyit foglalkozott a rendezvénnyel, és aznap is a végsőking beleadta szívét-lelkét a dologba, végig lelkesedéssel csinált mindent. Kiváló munkát végzett, azt gondolom, hogy bebizonyította, hogy maximálisan alkalmas szervezői munkára. A lelkesedése és a kedvessége meg is megerősítette az alkalmasságát. A kézzel készített lootok is nagyon jól néztek ki, van képessége hozzá, úgyhogy maximálisan támogatom az ötletet, hogy ez legyen a fő foglalkozása. Szerintem sikeres lenne. Nagyon köszönöm neki ezt a napot.

Ezeket hoztam el magamnak.

img_20180728_232610_1.jpg

Szólj hozzá!