2018. november 10. 17:38 - supermario4ever

Nem lesz több hivatalos guide

Meglepetten olvastam, hogy 2019. tavaszán meg fog szűnni a legnagyobb guide könyvkiadó vállalat a Prima Games. Az ok meg igazából könnyen kikövetkeztethető: Extrém módon visszaesett a könyvalapú guide-ok iránt az érdeklődés. Ami várható volt, hiszen manapság már szinte mindent interneten olvasunk, magazinok is folyamatosan szűnnek meg Angliában. Az Official Nintendo Magazine sincs már 2014. októbere óta.

Nekem is van néhány, egészen pontosan ezek:

img_20181110_165946.jpgÉs még csak nem is mondhatók kifejezetten drágának, kb. 12 fontért bárki betudhat magának egy minőségi könyvet a kedvenc játékáról. Ugyanis minden hivatalos artwork benne van a könyvekben, és a stílusos elrendezésnek és a betűtípusnak köszönhetően olyan érzetet ad, mintha hivatalos Nintendo kiadást vettünk volna a kezünkbe. Ezek mind nagyméretű, általában 200-250 oldalas könyvek, melyekben minden, de tényleg MINDEN benne van az adott játékról. Tehát tartalmilag és dizájn terén is elsőosztályú kiadványok. A bal-alsó sarokban lévő könyv a The Legend of Zelda: Phantom Hourglass collector's edition guide. Azt 2008-ban vettem meg a nagy Zeldás korszakomban. Az aztán már tényleg extra, ráadásul aranyozott szélű. Sok The Legend of Zelda játékból készült collector's edition guide, azok mind így néznek ki, csak más a borítólap színe. Ebből is látszik, hogy mennyire komolyan vették, amit csináltak, és 28 év után hagyják abba a munkásságukat.

De hogy érzékelte a Prima Games, hogy baj van, az látszik a bal-felső sarokban lévő kis könyvön. Az már vékonyabb, kis méretű, és négy játék összefoglaló leírása van benne. A belső oldalán van egy kód, mellyel a Prima Games weboldalán lehetett a teljes guide-ot elérni digitális formában, mind a négy játékét. Ez önmagában jó ötlet volt, csak rettenetesen kényelmetlen volt, ugyanis csak a weboldalon keresztül lehetett online elérni, sehol máshol nem. És nagyon ügyeltek arra, hogy ne legyen letölthető, ezáltal ne kerüljön ki a világhálóra csak úgy. Igazából emiatt problémás a használat, gondolom, emiatt sem terjedt el komolyan.

Kár érte, pedig nagyon jó dolog volt. De ha 28 éves, akkor jó eséllyel van Super Mario Kart, Super Mario World 2: Yoshi's Island, Super Mario 64, meg ilyen régi játékokból is guide-ok. Most ahogy nézelődtem eBay-en, nem találtam. Nagyon ritka lehet, és gondolom, ha kikerül is egy eladásra, akkor is csillagászati áron van. Mindenesetre ha már így megszűnik, amit tudok, azt beszerzem, ha lesz rá anyagi lehetőségem.

Szólj hozzá!
2018. november 02. 16:54 - supermario4ever

A legmagasabb fokozaton

hni_0070.JPGÉrdekes, hogy úgy nem érzem a játékomon, hogy komolyan fejlődök a Super Smash Bros. for Nintendo 3DS-ben, mégis egyre nagyobb arányú győzelmet aratok. Mindig 5 élettel játszok, és az utóbbi időkben nem egyszer fordult elő, hogy 3 élettel nyerek a többiek előtt. De mivel mindig úgy játszok, hogy 4 játékosban a többiek gépi ellenfelek, így ők egymást is püfölik, nem így az igazi felmérni, hogy hányadán állok. Ezért ma mentem egy kétjátékos bunyót. Én voltam Meta-Knight-tal, a gépet meg randomra állítottam. Ő lett Wii Fit Trainer, és a Boxing Ring pályán ellene is 3 élettel nyertem. Majdnem 4 volt egyébként, de az utolsó pillanatban meghaltam. Sokat szerencsétlenkedik a gép 8-as szinten, olyan, mintha 4-es, 5-ös szintű lenne. Innentől már nem volt kétség, hogy mostantól a 9-es szinten lesznek a gépi ellenfelek. Ez a legmagasabb szint, ami beállítható.

Hát, elég nagy ugrás fejlettségi szinten. Erőszakosan támadnak, nagyon nem is hagynak levegőt sem venni. Egyelőre utolsó vagyok 9-es szintű ellenfelek ellen, hiába vagyok azokkal a karakterekkel, akikkel a legerősebb vagyok. Nekem most ez a nehéz, de határozottan érzem, hogy kellő gyakorlással jó lehetek 9-es szintű ellenfelek ellen. Ezt a képet meg én csináltam. Yoshi a Nintendogs nappalijában, amikor leestek a nagy játékok, köztük egy nagy hamburger is. Megörült neki, ezt neki semmiség megenni. És persze Yoshival is nyerek a 8-as szinten.

És hogy kikkel vagyok a legerősebb? Néhányat már említettem korábban, de álljon itt egy lista:

  • Toon Link
  • Kirby
  • Pikachu
  • Dark Pit
  • Mii (nyilván én)
  • Mr. Game & Watch
  • Meta-Knight
  • Shulk
  • Yoshi

Velük fogok gyakorolni majd a 9-es szintű ellenfelek ellen. Mindig örülök, amikor fejlődök egy játékban, és most már lassan elkezdhetek gondolkodni azon, hogy milyen lenne a legjobbak ellen versenyezni. Egyre inkább készen érzem magam rá.

Szólj hozzá!
2018. november 01. 05:46 - supermario4ever

Egy érmével nyerni a Mario Party-ban

Mivel múlt hét hétfőn nem jött el bagszi a találkozóra, ezért másnap elhívott magához. Beszélgettünk, meg játszottunk. Egyrészről kíváncsi voltam a Naruto: Ultimate Ninja Storm játékra, mert egyszer játszottam vele, nagyon régen. Még a 2009-es őszi MondoConon, és arra emlékszem, hogy kifejezetten tetszett. Az idők során folyamatosan kerestem PlayStation 3-ra a játékot, de eléggé ritkák a Naruto játékok. Egyszer majdnem megvettem Angliában, £6 volt, de épp fizetés előtt derült ki, hogy nincs meg a füzete. Játékot meg ha egy mód van, teljesben veszek. Szóval egyelőre nincs meg, viszont megjelent Nintendo Switch-re a Naruto Ultimate Ninja Storm Trilogy, melyben megvan ez a játék is, ezzel játszottunk. És egész jó játék, bár ez részint elfogultság, mert effektíve az egész Naruto franchise-t szeretem. Nem tökéletes, tehát soha nem értékelném az animét 10 pontosra, és pont beszéltük bagszival, hogy milyen logikai bakik vannak az egész történetben, vagy mi az, ami miatt erősen kifogásolható a sorozat. Ezek többségét én is megláttam magamtól, és már jó idejem tervezem összeírni a gondolataimat a Narutóról az animés blogba, csak soha nem érzem úgy, hogy elég gondolat van a fejemben, hogy ez összejöjjön. De nem egyszer fordult elő, hogy elkezdtem írni egy postot, aztán jöttek maguktól a gondolatok.

Aztán bagszi mutatott még egy játékot... Melyiket is? Istenemre nem emlékszem a címére, csakhogy benne vannak a StarFox karakterek, és van hozzá figura, repülőmodell (mert nem Amiibo) használható az az űrhajó... Jaj, melyik is az? Azt tudom, hogy elképesztően jól meg volt csinálva a modell, és a játék is nagyon hangulatos volt. Majd szólnak, segítenek, vagy eszembe jut, ha látom még egyszer.

De a Super Mario Party jó buli volt. 10 kört mentünk a King Bob-Omb's Powderkeg Mine pályáján. Nagyon örülök annak, hogy visszahozták a régi játékszabályokat, ismét a régi a Mario Party, a mini-játékok is ugyanolyan változatosak és élvezetesek, mint régen. A baj ott van, hogy grafikailag is szinte ugyanott van, mint régen. A szögletes karaktereket látok, azt már Nintendo GameCube-on is nehezen bocsájtottam meg (lásd: Mario Kart: Double Dash!!), Switch-en meg már tényleg nincs pardon. Itt-ott olyan a játék grafikailag, mintha egy Nintendo GameCube játék lenne, de csak Full HD-ba vitték át, semmilyen más grafikai javítást nem eszközöltek a játékon. A karakterek gyerekes érzelmei engem továbbra is zavarnak, de erre talán rá lehet mondani, hogy egyéni probléma. Főleg, hogy nem zavar annyira, hogy emiatt ne vegyem majd meg a játékot. Mert végtelenül szerethető, főleg a végeredmény után szerettem meg.

super_mario_party_results.jpg

Bagszi elől vettem el a győzelmet egy érmével, úgy, hogy soha nem álltam az első helyen. Kértem, hogy tegye ki az eredményt Twitterre, az alábbi szöveggel tette meg:

Igen, nagyon finom pizzával vendégelt meg, mindenkinek legyen olyan jó dolga, mint nekem nála, de hát a játék az játék. A játék végén kiosztandó bónusz csillagok döntötték el a végeredményt. Jól játszottam végig.

Ezután már késő volt. Mentem haza, mert én is elfáradtam, ő is koránt ment dolgozni, úgyhogy ennyi volt. De jó buli volt. Négyes bulit kéne valakinél összehozni.

Szólj hozzá!
2018. október 27. 00:24 - supermario4ever

Hoshi no Kirby

hoshi_no_kirby.jpgTöbb videojátékból adaptált anime is létezik. Sajnos a Nintendo ebben sem igazán jeleskedik, mert bár ott a Pokémon, de azon túl csak néhány példát lehet mondani, melyek jelentősebb anime adaptációt kaptak. Ilyen a Kirby játéksorozat, melyből 2001-2003 között csináltak egy 100 részes sorozatot. Igazából annyira nem meglepő, hogy a Kirby-t adaptálták, hiszen Japánban elképesztően népszerű a játéksorozat már a kezdetek óta. Konkrétan csak Japánban több példányt adtak el a Game Boy-os, NES-es, SNES-es Kirby játékokból, mint a világ többi részén. Inkább a Super Smash Bros. sorozatban köszönhetően terjedt el, és kedvelte meg a Nintendós közösség, és inkább az újabb játékok voltak népszerűek.

De hát hogy nem fedezték fel úgy Kirby-t, mint Yoshit, aki legalább annyira aranyos, mint a zöld dinoszaurusz. Kirby volt az, aki megszerettette velem a rózsaszínt, és azt mondom, hogy ez az aranyosság színe. Azóta, ha rózsaszínt látok, inkább az epres, pirosgyümölcsös édességekre asszociálok, hiszen azok többségében rózsaszínűek.

Elég is ennyi kitérő, lássuk is az animét. Azt előre leszögezem, hogy ehhez az animéhez kell egy gyereklélek, másképp nem lehet élvezni. Pár napja, amikor leültem az 1. rész elé, kicsit kellemetlenül éreztem magam. Mondtam is magamban, hogy ebből én már kinőttem, nekem komolyabb animék érdekelnek. De a 2., 3. részre részre teljesen elengedtem ezeket a gondolatokat, és élveztem az animét a maga minőségében. Mert amúgy egy nagyon jó animéről van szó, jól átvitték a játékot. Sőt, úgy tudom, hogy itt kapott Kirby saját történetet. Ahogy utánanéztem a történetnek, nem találtam más olyan forrást, ahol Kirbynek már az első játékok alatt lenne saját története. Itt derül ki, hogy ő egy űrlény, aki amúgy felveszi a harcot az univerzumot uraló Nightmare ellen, de a legenda szerint erre csak 200 év múlva került volna sor. Kirby túl hamar került fókuszba, kényszerleszállás miatt került Pupu Village-be. És mivel sokan ismerik a majdani erejét, tudják, hogy ő lehet majd veszélyes Nightmare-re, ezért sokan már most el akarják elpusztítani. Ami nem is esélytelen, ugyanis Kirby az animében gyerek, egyedül teljességgel tehetetlen a rosszal szemben. Egyedül a Warp Star-ral tud erőt felmutatni, annak segítségével elbánni az ellenséggel, például King Dededével, aki Pupu Village uralkodója. Ő lenne az egyik fő negatív karakter, de annyira buta, hogy semennyire nem lehet komolyan venni. Viszont Sir Meta-Knight személyisége korántsem annyira titokzatos, mint a játékokban, ahol néha segíti őt, máskor meg Kirby ellen harcol. Az animében tudható, hogy segíti Kirby-t. Ő az, aki mindent tud róla, tőle tudjuk meg a történetet, és habár a háttérből, de ahol csak tud, segít rajta.

Az openinget már régóta ismerem, valami elképesztően aranyos és fülbemászó. Hallatszik, hogy gyerekeknek lett felénekelve, de annyira élvezetes, hogy felnőtt fejjel is kellemes hallgatni, és nagyon megmarad a fejemben.

Az előadó egyébként SHANCHII, a címe pedig Kirby March, nem véletlen.

Ez az első lehetőség, hogy megnézhetem mind a 100 részt. Eleddig nem volt az összes elérhető, de volt Wii-n Kirby TV channel, ott azonban csak az első 52 rész volt elérhető, annak is az angol változata.

kirby_tv_channel.jpg

kirby_right_back_at_ya_dvd.jpgMerthogy a 4K!DS Entertainment licenszelte az animét, és Kirby: Right Back at Ya! címmel ment. Nem hiszem, hogy részleteznem kell, hogy mennyivel jobb a japán verzió.

Egyébként jól visszaadja a videojátékok hangulatát, valamint azok elemeit. Sok karakter szerepel, akik a játékokban akár segítők, akár ellenségek. És jól ki lett találva az is, ahogy a Pupu Village lakosai kinéznek, ugyanis például a gomba alakú ellenség a néz ki úgy a Kirby's Adventure-ben, mint a lakosok (A Cappy-k) az animében. Az anime egyébként azért is néz ki ennyire jól, mert a Sakurai Masahiro is részt vett az anime készítésében, ő pedig ugye a Kirby játékok kitalálója. Így az anime hű a játéksorozathoz.

Van egyébként mangasorozat is Kirby-ből de az valami elképesztően ronda lett. Ott inkább arra ügyeltek, hogy a karakterek mangás stílusúak legyenek. Ezért Kirby is ilyen gülü-szemű rózsaszín kis gömb lett, akire egyszerűen rossz ránézni. Az anime viszont nagyon szép lett, és ajánlom mindenkinek megnézésre, aki egy kis időre el tudja engedni a felnőtt énjét.

Címkék: Hoshi no Kirby
Szólj hozzá!
2018. október 25. 16:55 - supermario4ever

Talán mégsem hanyatlik az 576 KByte

Féléves felújítási munka után ma megnyílt a Határ úton a Shopmark, ami szemmel láthatóan inkább annak szellemében nyílt ki, hogy már így is el van halasztva két hónappal a nyitás, nem baj, ha nincs kész, legalább álljon valahogy nyitásra. Ugyanis még dolgoztak bent, de mivel a nagy boltok már mind készen álltak a nyitásra, ezért kinyitott ma. Meg gondolom, hogy a karácsonyi időszak közeledte is közrejátszott az előrehozott nyitásban, de amúgy belépve erősen látszik, hogy még van bent munka.

Bementem szétnéztem, bevásároltam az InterSparban, meg az 576-ra voltam kíváncsi, ami szintén kinyitott. Meglepett, hogy mennyire jól nézett ki. Ráadásul az a srác volt bent, akivel szoktam beszélgetni, ha ott vagyok. Már messziről integetett nekem, amikor meglátott. Nagyon jól néz ki a bolt. Fel is vetettem neki, hogy ezek szerint csak nem hanyatlik az 576 KByte, ahogy látszik. Mert hát bezárt az üzletük Kőbánya-Kispesten és az Árkádban, ahogy több vidéki üzlet is, a WestEnd-ben meg összeolvadtak a BEST BYTE-tal, ez épp elég jel volt arra, hogy komoly problémák vannak az 576-tal. De elmondása szerint nincs gond az üzletlánccal, sőt, a WestEnd-ben vissza fog költözni az üzlet a régi helyére. Ez nagyon meglepett, de mondta, hogy nem jött be az üzlet a BEST BYTE-tal, ezért szétmennek, és az 576-nak ismét önálló üzlete lesz. Ezt nagy örömmel hallottam, ha ez tényleg így lesz, nagyon szívesen vásárolok náluk ismét. Meg most már az 576 KByte is megtölti komolyabb ajándéktárgyakkal az üzleteit, náluk is meg lehet venni azt, amit a Konzolvilágban és a videojatek.hu boltokban. És amennyire néztem az árakat, elfogadhatók, de nagyon nem nézelődtem, mert vonattal mentem Békéscsabára, úgyhogy épp csak benéztem.

De örömmel vettem tudomásul a jó híreket, legyen így. Örülnék neki, mert azért csak jelentős részét képezi a magyar videojátékos kultúrának. Azzal, hogy 1990-ben videojátékos magazint indítottak, ami még életében legendává vált, 1992. októberében kinyitott az első üzletük még a Pozsonyi utcában, azóta bolthálózattá váltak, 1994-től meg ott volt a saját TV műsor. És bár nem volt felhőtlen az elmúlt 28 év, hiszen voltak magas áraik, volt, hogy eléggé mostohán bántak a Nintendóval. De úgy tűnik, hogy most mégsem annyira rossz a helyzet, mint amennyire tűnt.

Ja, Nintendo. Azt is megtudtam, hogy az 576 jelenlegi beszállítója erősen Nintendo rajongó, és konkrétan tervezi a Nintendo kínálat jelentős bővítését. Ha ez így tényleg megvalósul, akkor erősen esélyes arra, hogy a Game Park mögé feljöjjön az 576 KByte a 2. helyre a legjobb konzolboltok listáján.

Címkék: 576 KByte
Szólj hozzá!
2018. október 23. 13:33 - supermario4ever

IV. csonka és mini Nintendo találkozó

Mára volt megszervezve a Nintendo találkozó, amit negyedévente tartok meg. Úgy tűnik, nem volt jó választás az október 22-e, mert néhányan visszamondták munka miatt, így végül csak 4-en lettünk. De így is jól sült el, jó volt hangulat és jól éreztük magunkat.

A BarCraft 2-ben, a Nyugatiban tartottuk most meg. Annak ellenére, hogy írtam, hogy nem szeretem azt a helyet, mert pincesori, így olyan világtól elzárt hely számomra, úgy döntöttem, hogy legyen itt, mert nem akartam csak azért a hétvégére korlátozni a napot, mert a Hyp-R Zone csak akkor nyit 10-től. De ahogy szétnéztem, a többi eSport bár is az éjszakai bagoly életmódot preferálja, ugyanis mindegyik más is ugyanúgy 14 órától nyit ki, mint a Hyp-R Zone hétköznaponként. Ahogy a BarCraft 2 is, pedig meg mertem volna esküdni, hogy nyit az 12 órakor is. Kiderült, hogy tényleg nyitott, de az már múlt idő, azóta módosították a nyitvatartást. De úgy döntöttem, hogy most emiatt nem fogom 14 órára tenni a kezdést, főleg a vidékiek miatt, ezért már 10 órakor kezdtünk a WestEnd City Center kajáldás részében Nosztalgia volt ez a javából, amikor még a bevásárlóközpontok kajáldás részében rendeztük meg a találkozókat. És bár itt csak hárman voltunk: OctoZaky, Tutajkk és én, mégis jó volt ott lenni, és határozottan úgy éreztem, hogy bármikor lehetne még bevásárlóközpontok kajáldás részében szervezni találkozókat, nem az, hogy már a múlt része. Most is lehetne oda menni, ráadásul, ha kis kijelzőn, de Switch-csel is lehet játszani, úgyhogy ez sem lenne igazán akadály. De azért mégis csak jobb egy eSport bárban szervezni ezeket a találkozókat, hiszen sokkal gameresebb ott a hangulat, és ha van lehetőség ingyen asztalt bérelni, miért ne.

Kicsit tartottam a BarCraft 2-től, nehogy azt tapasztaljuk, mint az 1-esben, de szerencsére nem, rendesek voltak. Itt nagyon jó volt minden, jobban fel is voltak szerelve. OctoZaky hozta a Wii U-ját, és azt is rákötöttük egy olyan TV-hez, melyhez egy PlayStation 4 volt csatlakoztatva. Lecsatlakoztattuk onnan a HDMI csatlakozót, rákötöttük a Wii U-ra, és nem volt akadálya a játéknak. Volt egy másik TV, melyre egy Super Nintendo Classic Mini volt csatlakoztatva, azzal is játszottunk. Mii Tibi volt a negyedik, aki jött, de ő csak a BarCraftban csatlakozott hozzánk. Wii U-n a Super Smash Bros. for Wii U-t játszottuk. Igazából felszereltség terén híján voltunk, mert bár Zaky hozta a Wii U-ját, de extra controllert senki, Smash Bros-ozni ketten is csak úgy tudtunk, hogy a Nintendo 3DS-emet rácsatlakoztattuk a játékra, és azt használtuk, mint controller. Persze ehhez szükség volt a Super Smash Bros. for Nintendo 3DS játékra is. Úgyhogy OctoZaky-val Smash Brosoztunk, míg Tutajkk és Mii Tibi a Super Nintendo Classic Mini-n játszottak Kirby's Dream Course-t és Street Fighter II Turbo: Hyper Fighting-ot.

Később Mii Tibi elővette a Switchét, és azon játszottak Mario Tennis Aces-szel, én meg több Smash Bros. menet után megkértem OctoZaky-t, hogy játsszunk a Super Nintendón Super Mario Kart-tal. Belement, de nem tudom, mit gondolt, amikor beállította a 100cc Star Cup-ot, a Super Mario Kart már itt is nehéz. Fel is adta a felénél. Ennek mondjuk nem örültem, mert bár régen én is ilyen voltam, de egy idő után megtanultam azt, hogy a játékostárs tisztelete az is, hogy még ha ő sokkal jobb is nálam, de legalább az adott menetet végigjátszom vele, és utána letehetem a controllert és megköszönhetem a lehetőséget. Ug is így csinálta a nyári Super Smash Bros. bajnokságon. Végigjátszotta velem a Super Mario Kart menetet, de igazából látszott rajta, hogy eléggé rossz neki, hogy nem vagyunk egyenrangú ellenfelek. Az biztos, hogy nem jó úgy a játék, sokkal izgalmasabb, amikor egyenrangú ellenfelekkel játszunk, akár tizedmásodpercek döntenek a jobb helyezésről, de inkább ug példáját tartanám követendőnek.

Ezután mentünk még néhány Smash Bros. meccset, de mivel nem volt más játék, amivel többen is játszhattunk volna, ezért rákötöttük Mii Tibi Switch-ét a TV-re, melyre a Wii U volt, és azon játszottak ketten Super Mario Party-t. De mivel OctoZaky otthonhagyta a Switchét, ezért csak az a két Joy-Con volt a játékhoz, ami Tibinek volt. Bár hozott Pro Controllert (Zaky is), de a Super Mario Party-t csak Joy-Connal lehet játszani, ezért csak ketten tudtuk azt is. Illetve azt is Mii Tibi és Tutajkk játszották, de jó volt figyelni a játékukat. Az viszont külön meglepő volt, hogy jött néhány külföldi felvételt készíteni, mert úgy tudták, hogy lesz itt Nintendo verseny, és arról akartak felvételt csinálni. Hát az nincs, de a BarCraftosok megkértek, hogy tegyünk úgy, mintha versenyeznénk. Négy fővel, nyeremények nélkül ez mindenképp meggyőző. Szerintem ott ment a félreinformálás, hogy én előre jeleztem nekik, hogy Nintendo találkozót tartanék náluk 22-re, és a BarCraftosok valamiért azt hitték, hogy verseny lesz. Nagyon nem is csináltak amúgy felvételt, csak akkor jöttek oda, amikor Tibiék Super Mario Party-ztak. Az egyik férfin volt egy sisak, ahhoz volt kötve a kamera. Szerencsétlennek fogalma sem volt, hogy mit kell csinálni, de igyekezett úgy tenni, mintha élvezné a játékot. Nagyon ügyetlen volt ebben is. Szerencsére nem maradt sokáig, miután elment, beszéltük is, hogy mire föl ez a felvétel? Teljességgel inkompetens volt a játéka, mintha két külön világ lenne a Nintendo és ő maga, mégis érdekelte őket a dolog. Amúgy OctoZaky orosz nyelvet hallott ki, úgyhogy tudható, honnan jöttek. Én csak annyit vettem ki, hogy valami szláv nyelvet beszélnek. Nem akartam csehet mondani, azért nem annyira kicsi a világ, hogy a MondoConon is cseheknek dolgozzunk, aztán a BarCraftban egy másik cseh társaság jelenjen meg. Amúgy kifejezetten a Nintendo érdekelte őket, mert a kiállított Wii U-val is játszottak.

Érdekes közjáték volt, még egy kicsit elvoltunk ott, aztán OctoZaky összerakta a Wii U-ját, és ment is a vonathoz. Ezer sietségében itthagyta a Switch Pro Controllerét. Írtam is neki Discordon, hogy milyen kedves tőle, hogy megajándékozott vele, igazán nem kellett volna. Már a metrón volt, mire mi is észrevettük, de visszaszaladt érte. Nem sokkal ezután Tutajkk is elment, így ketten maradtunk Tibivel. Egy kicsit játszottunk Switchen a NES játékokkal, mert előfizetett az online szolgáltatásra. Speciálisan a Dr. Marióval játszottunk. Ez nem valami jó, kevés benne a lehetőség. Meg az asztal, amit foglaltunk, az 19 órára le volt foglalva a PlayStation 4-nek, így már inkább összeszedtük magunkat. Elkísértem Tibit a Nyugati pályaudvarra. Azt nem tudtam, hogy itt hol van a jegypénztár, ezért az automatában segítettem neki megvenni a vonatjegyet (úgy, hogy én is ott vettem először jegyet...). Ezen sikeres kísérlet után elkísértem a vonathoz, utána én is vonattal mentem Kőbánya-Kispestig, onnan haza.

Annak ellenére, hogy csak néhányan voltunk, jó volt a hangulat, és így is érdemes volt megszervezni. Néhányan azért mondták vissza, mert hétfőn is dolgoztak. Ez meglepett, azt hittem, hogy a hosszú hétvége szinte mindenkinek hosszú hétvége (akik nem a kereskedelemben vagy a vendéglátásban dolgoznak), de többen is külföldi székhelyű munkahelyen dolgoznak, ahol nem foglalkoznak a mi hosszú hétvégénkkel. Ott a szombati munkanapon nem dolgoznak, helyette a hétfői (vagy pénteki) munkaszüneti napon is bemennek dolgozni. Ez számomra új, erre figyelni fogok. A legközelebbi találkozó télen lesz a két ünnep között. A dátum már kialakulóban van, a helyszín még nem. Egyeztetni fogok a többiekkel is, akikre számítok, hogy ki mikor ér rá, és ennek függvényében fogom kitalálni a dátumot. A helyszín meg attól függ, hogy a többség mivel szeretne játszani.

Szólj hozzá!
2018. október 22. 22:17 - supermario4ever

Gamer MondoCon 2018. ősz

A mostani MondoCon videojátékosra sikeredett, ugyanis most segítői munkát vállaltam be. Ez az első alkalom, hogy kint volt a Nintendo a MondoConon egy kisebb standdal, és embereket kerestek hozzá. Hát jelentkeztem én is. Ahogy írtam korábban a siófoki PlayIT-ről, az eléggé félresikerült rendezvény volt a részemről, és most nagyon fogadkoztam, hogy megmutatom, hogy igenis alkalmas vagyok a munkára. Ezért is jelentkeztem, meg hogy bagszinak segítsek. A helyzet az, hogy zanzásítva le tudok írni mindent a MondoConról.

Ugyanis ez most más miatt nem sikeredett. Mivel a MondoConra nemcsak videojátékosok járnak, sőt, ugye jobbára animések, ezért itt most sokkal kevesebb tennivaló volt. Sokan is voltunk, kevesebb ember is elég lett volna, ezért rettenetesen unalmas volt. Abból a szempontból jó volt, hogy lazább volt az egész, többen le is ültünk a Nintendo LABO-knál, játszogattunk azzal. Én is ott horgásztam, motoroztam, illetve zongorázgattam azt a japán dalt, ami nagyon a fejemben járt.

Kevesebben is érdeklődtek általánosságban a videojátékok kapcsán, és azt láttam, hogy aki oda is megy egy-egy játékhoz, azok sem voltak feltétlen úgy érdeklődők, hogy nagyon látni akarják, hogy mit tud a Nintendo, csak hogy ha már ott van, akkor kipróbálják, esetleg megtetszik nekik. De azt az érdeklődést, amit a PlayIT-en tapasztaltam, keveseknél láttam. Kevés embernél láttam azt, hogy tényleg érdekli a Nintendo, és kérdéseket tett fel. Konkrétan volt olyan néhány esetben, hogy furcsán néznek rám, hogy mit keresek én ott, miket beszélek nekik. Nem esett ez rosszul, de meglepett.

Ráadásul nekem speciálisan azért is volt kevés dolgom, mert a Super Mario Party-ra voltam beosztva, amivel hosszan lehet játszani. És bizony volt olyan, hogy egy-másfél órát játszott ott valaki, jobbára a barátjával. Ha valakinek annyira megtetszett, hogy ott együltő helyében végigjátssza a játékot, miért is ne? Nincs megkötve a játékidő. De azidő alatt, nekem semmi dolgom nem volt. Az elején, aki kérte, annak elmagyaráztam az alapokat, hogy van az irányítás, hova kell menniük, de aztán semmi. Voltak mellettem más játékok: Mario Tennis Aces, Super Mario Odyssey, Donkey Kong Country: Tropical Freeze, és amikor már tényleg nagyon nem volt dolgom, akkor átmentem oda is, ha kell segítség. De mivel mindenkinek hasonlóan sok munkája volt, ezért sokat ültünk a LABO-knál, így nem fáradtunk el nagyon. A LABO-knál is szívesen segítettem, ha úgy alakult, de összességében nem volt jó. Bagszinak is megmondtam őszintén, hogy inkább tölteném el hasznosabban az időt. Ez volt az első alkalom, hogy a Nintendo így jelen volt a MondoConon, így ők sem tudták pontosan felmérni, hogy hány ember kell, mennyi lesz az érdeklődő. Egyébként az érdeklődők közül most is volt olyan, aki összekeverte az A és a B betűket, ahogy a Nintendónál szokás, de most is volt olyan aki magától rájött, hogy mi a baj. Viszont néhány emberhez most is oda kellett menni, és ezügyben segíteni. A legdurvább az volt, amikor valakinek mondtam a Mario Party-nál, hogy az analóg karral megy. Mindent nyomott, de az analóg kart nem mozgatta, és csak pár percre rá jött rá, hogy van ott valami a Joy-Connál, amivel nem próbálkozott. Ekkor rettenetesen kínosan éreztem magam, amikor az én szemszögemből egy teljesen alapszintű dologról van szó, ott már nem tudok általános sablondolgokra hivatkozni. Ott már nagyfokú tudásdeficitről van szó, mivel az analóg kar 1996-1997 óta létezik, és mindegyik konzolnál jelen van. Sőt, ha visszamegyünk a Commodore-os időkig... Úgyhogy ezzel a helyzettel már tényleg nem tudok mit kezdeni. De azért rájött magától, és elvolt a játékkal.

De a lelkes érdeklődőknek örültem, és szívesen segítek bárkinek. Ugyanakkor, ha választanom kellene a MondoCon között, ahol kevés munka van, laza a munkamorál, de halálra unom magam, és a PlayIT között, ahol feszített a munkatempó, jobban kell segíteni, és lerohad a lábam a második nap végére, akkor inkább az utóbbit választom. Mert hasznosnak érzem magam, ezáltal jobban élvezem a munkát. Mert nagyon szeretem a Nintendót, és szívesen segítek, ezért itt jobban szeretek nagyobb hatásfokkal dolgozni. Lesz is rá lehetőség, mert novemberben lesz PlayIT, és sok ember kell oda, mivel nagy stand lesz. Megyek én is, és nagyon remélem, hogy ott már tényleg be tudom bizonyítani, hogy szeretem ezt csinálni, és ha nagyon el is fáradok nap végére, de jó érzésekkel jövök haza. Azért néhány képet mutatnék a kiállított standról.

img_20181020_091015.jpgimg_20181020_091219.jpgimg_20181020_091223.jpg

Szólj hozzá!
2018. október 12. 19:20 - supermario4ever

Amikor vissza kell lépni, hogy fejlődjünk

Már jó ideje beszélem OctoZaky-val, hogy megveszem tőle a Nintendo 3DS-t. Pontosan az a fehér színű van neki, ami volt nekem is, csak 2014. novemberében elvesztettem. Ezt pótolta egy hónapra rá a Nintendo 3DS XL, aminek cseréje egy ideje aktuális volt, mivel az analóg karja letört. De most megadatott az anyagi lehetőség, hogy lecseréljem a konzolt, és meg is lett.

img_20181005_144517.jpgÚjra van fehér színű Nintendo 3DS-em. Szerettem ezt a gépet, és jó eséllyel újra kedvencem lesz. Izgatottan bontotam ki, és vettem a kezembe a kis gépet. Annyit láttam az utóbbi időkben a Nintendo 3DS XL-t, hogy most már kifejezetten kicsinek tűnt a sima 3DS. OctoZaky tényleg nagyon vigyáz a dolgaira, ugyanis mintha most vettem volna meg újonnan a boltban, olyan állapotban volt.

img_20181005_144649.jpgMinden papír, minden csomagolás megvolt. Egyedül az AR kártya nem volt meg, de az nem is hiányzott, mert így is kétszer van meg. Mert azt nem hagytam el a Nintendo 3DS-sel, és az XL-hez is megvan.

Teljesen kitörölt belőle minden adatot, úgyhogy újonnan állítottam be rajta mindent. Az alapbeállítások után első dolgom volt egy teljes System Transfer a Nintendo 3DS XL és a sima Nintendo 3DS között. Azért amikor a második kiadású konzolból megyünk vissza az első generációsba, az is egy szép dolog. De hát van úgy, hogy az előző a jobb, mert azáltal, hogy kicsi a kép, sokkal szebb és élesebb. Mert hát a Nintendo 3DS felbontása eléggé alacsony, és az XL-en kellemetlenül pixelesnek hatottak a játékok. Ezt főleg a 1080×1920-as felbontású okostelefon után tűnt fel. Olyan a kép Nintendo 3DS XL-en, mint egy régi telefon kijelzője. Rettenetesen pixeles, de szinte már kellemetlen. Ehhez képest a sima Nintendo 3DS-en élesebb a kép, és kevésbé látszanak a pixelközök. Így olyan érzésem van, mintha egy mai konzollal lenne dolgom. Tisztán kivehető minden, gyönyörű a kép. Én nem akarok XL-lel menőzni, úgy vagyok vele, hogy ha ez a felbontás csak kis kijelzőn mutat szép, akkor maradjunk kicsiben.

A System Transfer meg hihetetlenül gyorsan ment, ami meglepő annak fényében, hogy rengeteg játék van már letöltve a konzolra, de nemcsak hogy gyorsan ment, hanem az SD kártyával is tudott kommunikálni. Ezek szerint sokat fejlődött a rendszerátvitel, de ehhez valószínűleg hozzájárult az is, hogy felhasználórendszer van, és több mindent onnan érzékelhet. És mindent-mindent áthozott, mentéseket, beállításokat, játékidőt, úgyhogy mindenben tökéletes volt.

Tehát nyugdíjaztam a Nintendo 3DS XL-t, és helyébe jött a sima Nintendo 3DS. Ez jó váltás, és innen ha továbbmegyek, csakis New Nintendo 3DS jöhet. Esetleg Nintendo 2DS (az első), ha találok New Super Mario Bros. 2 dobozosat.

Szólj hozzá!
2018. október 11. 22:04 - supermario4ever

Az első játék, mely mindkét konzolra megvan

Nemrég szétnéztem a PlayManiában, és a rengeteg sok PlayStation játék közül találtam egyet, ami érdekelt, méghozzá a S.C.A.R.S.-t. Egész jó ár volt érte az 1.500 forint, de alaposan megnéztem magamnak, nehogy úgy járjak vele, mint néhány hete a Super Smash Bros. for Wii U-val, ahogy itt írtam. Ez megfelelő volt, az ára is bőven jó volt, úgyhogy örömmel vettem meg.

img_20181005_200702.jpg

Rengeteg játék van a PlayManiában, és érdemes is szétnézni, de nagyon meg kell nézni azt a játékot, amit kiszemeltünk magunknak, mert nemcsak a Smash Bros. esete, hanem konkrétan most is, volt egy másik PS játék (TOCA), ami szintén érdekelt, de döbbenten láttam, hogy más lemez van benne, mint amit a borító "hirdet". A ritkább, jó állapotú, dobozos játékokat pedig külön vitrinben tartják. Itt még elgondolkodtatott, a Goldeneye 007 Nintendo 64-re ami 11.000 forint volt. Megnéztem, kinyitottam, és meglepett, hogy a leírás nincs benne. Így nekem nem ér meg ennyit.

Mondjuk a másik probléma az volt, amikor ott voltam, hogy nagyon az eladók közül a lány nem volt valami készséges. Akkor láttam őt először, eléggé furcsán viselkedett. Ült a bejáratnál, dohányzott, amikor be akartam menni, és nem eshetett le neki, hogy miért állok ott, mert a srác szólt rá, hogy álljon fel, mert mennék be. Aztán, amikor bejöttek, a csaj valamit mutogatott neki PC-n. Én örömmel hallgattam a japán szöveget, valami anime lehetett, de ha ő új munkatárs lesz, akkor eléggé szépen mutatkozott be, meg kell hagyni... Ha meg csak ismerős, aki akkor ott volt, akkor mindegy, de az biztos, hogy az utóbbi időkben háromszor is voltam ott, és mindháromszor ugyanazt a srácot láttam ott (aki egyébként rendes volt, mert amikor problémám volt a Smash Bros.-szal minden további nélkül visszaadta az árát), ez azért árulkodó... Vagy hosszabb szabadságon vannak / voltak a többiek, vagy valami történhetett.

De ezzel a játékkal nem bántam meg. És megvan az első olyan játék, mely Sony PlayStation-re és Nintendo 64-re is megvan.

img_20181005_200843.jpgNintendo 64-re még nyáron vettem meg, akkor írtam a játékról is részletesebben. Tervezem, hogy játékokat megveszek mindkét konzolra (amik megjelentek mindkét konzolon), nemcsak gyűjteménybe, hanem, hogy összehasonlíthassam őket. Lássam, hogy melyik milyen, van-e különbség, és ha igen, melyik változat miben erősebb. És akár egy összehasonlító teszt is készülhet.

img_20181005_200959.jpg

A PlayStation verziót kipróbálva lényeges különbség nincs, ami feltűnt, hogy a játék alatt a zene meglehetősen halk. Arra emlékszem, hogy Nintendo 64-en jól hallható volt a pályák zenéje, sőt kifejezetten tetszett is. A PlayStation változatnak meg az Options megüjét megvizsgálva ott volt, hogy állítható a zene hangereje, de teljes hangerőn volt. Érdekes volt. Ennek még azért utánajárok. Amúgy jó játék, PS-en is jó játszani.

Szólj hozzá!
2018. október 05. 23:55 - supermario4ever

Második esély

Fél éve már, hogy moziban láttam a Ready Player One filmet, és bár írtam róla, hogy nem tetszett, és hogy miért nem, de azt is éreztem, hogy itt nem lesz vége a filmmel való kapcsolatom, és hogy fogok neki adni egy második esélyt. Ez meg is történt. Néhány napja megvettem a könyvet és a limitált kiadású DVD-t.

img_20181001_204713.jpg

A könyvben még csak az 55. oldalon tartok (lassan olvasok), de már az első oldaltól éreztem, hogy imádni fogom ezt a sztorit. És tényleg! Sokkal részletesebb a könyv (mondjuk ez magától értetődő), ahogy olvastam az elejét, sokkal világosabb volt számomra a háttértörténet, és azáltal, hogy a főszereplő srác, Wade Owen Watts szemszögéből olvassuk a történetet (végig E/1-ben van írva, mintha a gondolatait olvasnánk), olyan, mintha a naplóját olvasnánk, ezáltal személyesebb a történet. Nem újdonság ez, tudom, olvastam máshol is ilyet, nekem nagyon bejön. Aztán meg teljesen valóságos, ahogy leírja a 2045-ös körülményeket. Hiszen az most látszik, hogy az emberiség gyönyörűen menetel a sírgödör felé, ennek egy sokkal "előrehaladottabb" változatát írja le a könyvben. Maximálisan el tudom képzelni, hogy olyan lesz az élet a század közepére, mint amilyen a könyvben olvasható.

Az eddig olvasottak alapján két dologgal vitatkoznék a könyvben.

  1. Az egyik isten létezésének teljes tagadása, és hogy a tudomány a válasz mindenre. Ez annak fényében furcsa, hogy bár meg vagyok keresztelve, de amúgy nem gyakorlom a vallást, és én is annyira félrevezetőnek tartom az összes vallást (hogy finom legyek), mint ahogy a srác leírta a könyvben. A személyes problémám ezzel az, hogy földhöz ragadtabbá teszi az embert lélekben az, ha a tudománnyal magyarázunk mindent. Ez amúgy egy teljesen logikus lépés, hiszen, ha végiggondoljuk a történelmet, akkor kezdett el hanyatlani az istenhit világszerte, amikor megjelentek az első nagy tudományos könyvek, és a különböző, addig természetfelettinek tulajdonított jelenségekre tudományos magyarázat lett, ez pedig fokozatosan visszafogta az isten iránti hitet és a kereszténységet. Csak hát ha nincs isten, akit imádhatunk, akibe kapaszkodhatunk, akkor ki legyen az? A XX. században megfigyelt, a tudomány által megmagyarázhatatlannak ítélt jelenségekre jött a spiritualitás, mely részint átvette isten helyét, és ennek "jóárasított" verziójából és filléres tanácsokból néhányan egész jól megélnek. Nevezzük őket a modern kor hamis prófétáinak. Belecsúsztam én is ebbe, olvastam én is néhány ilyen könyvet, és ma már nagyon bánom, hogy ilyen a kezembe került. Azt gondolom, hogy a ma még megmagyarázhatatlan jelenségekre is lesz majd tudományos válasz, de majd csak évszázadokkal utánunk. De visszatérve a könyvre, nem is azzal van bajom, hogy elveti az istenhitet, és hogy a halál után a nagy semmi jön (mert én is így gondolom), hanem az, hogy túlzottan a valóságban él. Pedig Presser Gábor is megénekelte az egyik Zorán dalban a következőt: "Én mégiscsak azt mondom, hogy a valóság már az élethez túl kevés". Ez egy nagyon fontos gondolat
  2. Az OASIS, mint menekülés a valóság elől. Ahogy írtam feljebb, tökéletesen leírja, milyen lesz az élet 2045-re, és én is nagy esélyt látok arra, hogy tényleg a XXI. századi nyomor felé menetelünk, de akármennyire is borzasztó ott az élet, leírta, hogy neki is milyen sanyarú volt a sorsa, és hogy mégsincs számára a való életben semmi, ami által építhetné az életét, ezáltal játékba menekül. Az életének építését pedig úgy értem, hogy helyre teszi azokat, amik megnehezítették az életét, és az offline élet keretein belül keresi a lehetőséget, ehelyett játékba menekül. Mert az ideig-óráig elvonja a figyelmét a valódi problémától. Írja is, hogy a játék készítője, James Halliday félistennek számít. Miért? Menekülési utat adott játék a való élet problémái elől. Gyönyörűen le van írva a könyvben, hogy nincs istenhit (ő legalábbis nem hisz istenben), mert a tudomány már szinte minden addig megmagyarázhatatlan jelenségre magyarázatot adott, de valami mégis kell, amibe belekapaszkodhat. Hát jött egy ember, aki megcsinálta azt a játékot, amivel milliók számára ad illúziót arra, hogy mégiscsak van miért élni, hát persze, hogy istennek számít! Itt például nekem az nem tetszik, hogy akármennyire is indokolt, hogy menekülőutat keresnek a szereplők, mégsem ez jelenti a valódi problémát a megoldásra.

Ettől függetlenül hihetetlenül élvezetes a könyv, olvasatja magát, és biztos vagyok abban, hogy a fentiekre is lesz valami válasz.

img_20181001_204940.jpg

És ha már itt a DVD, akkor megnéztem ismét a filmet. Sokkal jobban tetszett másodjára, mint először a moziban. Egyrészt már a könyv hatása is bennem van, másrészt meg mivel egyedül néztem meg, ezért nem zavart, ha nem ismerek fel különböző utalásokat a '80-as évekből. Továbbra is azt mondom, hogy a '80-as évekből csak a zenét ismerem átfogóan, sem a filmekben, sem a videojátékokban nem vagyok jártas. Így második végignézésre úgy tudtam élvezni a filmet, hogy nem hallok nevetést olyan jelenetnél, ahol nevetnem kéne, ha ismerném az utalásokat, tehát nem éreztem magam kirekesztettnek egy közösségből, és nem görcsöltem azon, hogy na, hol lesz megint olyan jelenet, amit nem értek, de mindenki más igen.

img_20181001_205110.jpg

És így sokkal élvezetesebb volt. Bár a könyv olvasása alapján egy késői Harry Potterre emlékeztetett a film, mert ki voltak hagyva jelenetek, amik ugyan nem feltétlenül lényegesek a történet szempontjából, de nagyon segít, hogy megértsük a történetet. Bizonyos gondolatmenetek át lettek ugorva, többek között azok, amiket fentebb elemeztem, ezek segítenek elmélyülni, átgondolni az egész sztori hátterét. De az az érdekes, hogy a filmet nézve nem volt hiányérzetem, nem volt meg bennem az, hogy ezt és ezt beletettem volna, mert teljesebb lett volna a film. Azt gondolom, hogy a könyvbe beleférnek a különböző sztorizgatások és mellékszálak, a film meg a maga kereteiben bőven jó az, ha a főtörténetre fókuszál. Ha azt összehozzák érdekesre, izgalmasra, úgy, ahogy amit látunk, annak megvannak a logikai összefüggései, akkor szerintem nem hagy hiányérzetet egy ilyen film. Márpedig ez épp elég feladat egy forgatókönyvíró számára. Ha részletesen, a mellékszálakkal akarják TV képernyőire vinni, akkor sorozatot kellene csinálni a történetből. Annak nincs meg az a másfél-két órás keret, amibe bele kell sűríteni a történetet.

Egyelőre nem tudok többet írni, mert még csak kb. 15%-ánál tartok a könyvnek, azt a lelkesedésemet, örömömet akartam kiírni magamból, hogy másodjára nagyon tetszik a film. Tervezek még foglalkozni a filmmel, mert mivel limitált kiadás, tele van extrákkal, ezekről is fogok írni, valamint tervezem megvenni a Blu-ray változatot. Háromféle változatban jelent meg Blu-rayen:

  • A rendes (regular) változat
  • 3D-s Blu-ray
  • 4k Blu-ray

Ezek közül az elsőt tervezem megvenni. Elemeztem korábban több postban is, hogy nekem bőven elég a Full HD felbontás, mert nem tervezek óriási kijelzős TV-t venni. a 3D meg nálam nem játszik, de ahogy szétnézek a műszaki boltokban, egyre kevésbé másoknál is. Majd a Blu-ray kiadásról is fogok írni.

Szólj hozzá!