2019. január 15. 00:21 - supermario4ever

PlayStation Classic

Óriási akció volt mindenfelé a Sony PlayStation Classic konzoljaira. Waka mutatta nekem, hogy az Alzánál is le volt értékelve 35.990 forintról 11.670 forintra... Néztem is nagyot. Mutattam bagszinak a linket, mondta, ennyiért már neki is megéri, hogy megvegye, így rendeltünk közösen egyet-egyet magunknak. Ma átvehettük, az enyém már nálam van.

img_20190114_203743.jpgDizájnos a doboza, bár jobban tetszene, ha mind a két controller rajta lenne. Egyrészt jobban ki lenne töltve a fekete rész, másrészt meg reklámnak sem utolsó, hogy két controller jár a konzolhoz. Természetesen kettő jár hozzá. Amit sajnálok, hogy nem DualShock-osak a controllerek, amúgy prímák. De nézzünk beljebb.

img_20190114_203817.jpgHátulján van a játékkínálat. Igazából nekem azért nincs bajom vele, mert nemrég játszok PlayStation-nel, ezért úgy a PSX... tudtam róla, hogy van, meg láttam, a játékokkal is nagyjából tisztában voltam, de nem tartom rossznak a játékkínálatot. Annyira nem ismerem, nincs hozzájuk úgy kötődésem, mint a Nintendo játékaihoz, hogy minősítsem a kínálatot. Van rajta néhány olyan játék, amit szívesen játszottam volna már annak idején, ez azért pozitívum. Az alábbi 20 játék játszhatók a konzolon:

  • Battle Arena Toshiden
  • Cool Boarders 2
  • Destruction Derby
  • Final Fantasy VII
  • Grand Theft Auto
  • Intelligent Qube
  • Jumping Flash!
  • Metal Gear Solid
  • Mr. Driller
  • Oddworld: Abe's Oddysee
  • R4: Ridge Racer Type 4
  • Rayman
  • Resident Evil: Director's Cut
  • Revelations: Persona
  • Super Puzzle Fighter II Turbo
  • Syphon Filter
  • Tekken 3
  • Tom Clancy's Rainbow Six
  • Twisted Metal
  • Wild Arms

Félkövérrel emeltem ki azokat, amik kifejezetten érdekelnek, dőlttel vannak azok, amelyekről olvastam 576 Konzolban, állítólag nagyon jók. A Wild Arms speciális eset, mert animében láttam (Ment az A+-on annak idején), emiatt érdekel. Sokan szidják a játékkínálatot. Az biztos, hogy hiányzik néhány jó játék rajta, amit szívesen játszanék, de konkrétan nem tudok hozzászólni. Az én személyes 20 játékos kínálatom egyedi lenne, az biztos. ^^' Ha kibontjuk, első körben így néz ki.

img_20190114_204204.jpgMeglepett, hogy külön dobozban van a konzol. Teljesen felesleges. A külső doboz valamivel vékonyabb, a belső fehér doboz vastagabb. Annak bőven meg lehet adni a külső doboz dizájnját. Van kívül is egy papír, melyen a magyar nyelv mellett szláv nyelveken olvashatók az alapok. A fehér dobozt kinyitva van még egy kisebb doboz benne.

img_20190114_204357.jpgA fehér dobozon belül van a kis PlayStation, és a papír angolul, és a többi fejlettebb ország nyelvén, valamint mellé van csatolva a garancia is. A jobb oldali dobozban van a PlayStation. És mire kitaláltam, hogy nyílik ki a belseje, és hogy érem el a kiegészítőket benne, az még érdekesség volt.

img_20190114_204513.jpgimg_20190114_204635.jpgA konzol kivéve, a dobozt valahogy felnyitva találtam meg alatta a controllereket és a vezetékeket. De hát mégis csak a géppel alkotnak egy egészet.

img_20190114_204712.jpgElkezdtem lassan kibontogatni a PSX-et és perifériákat, összekötöttem a TV-vel. Ez is olyan, hogy USB-ről kap áramot, de tapasztalatom szerint a TV-hez csatlakoztatva nem tudja venni az áramot, mindenképpen áramforráshoz kell csatlakoztatni. A PS controller USB-s, úgyhogy sejthetően máshol is lehet használni, akár PC-n is lehetne játszani vele. Összeszerelve így néz ki.

img_20190114_205507.jpgHát van itt minden. Nagyon jó kis gép, a dizájnja fantasztikus. De az emulátor operációs rendszere nem rossz... De egy zene nagyon hiányzik rajta. Először is nyelvet választhatunk.

img_20190114_205738.jpgSajnos nincs rajta magyar, de az furcsa, hogy többféle angol, spanyol, francia, portugál nyelv található rajta. Először igencsak belelkesedtem, amikor csak a sok nyelvet láttam, bíztam benne, hogy magyar is lesz köztük, de nem. A japánnak viszont lehet örülni.

img_20190114_205924.jpgAlapvetően nem rossz dizájnra szerintem, de egy zenével még hangulatosabbá lehetett volna tenni. Ami gond, hogy a 20 játékból 9 PAL verzióban játszható. Ez régi TV-n menő, de HDTV-n nem igazán, mert 50 Hz-es a játék, ez pedig lassabb játékot eredményez. Ami nekünk európaiaknak nem probléma, mert ez volt az általános, de ha az NTSC régióban (Amerika és Japán) mindig is 60 Hz-esek voltak a játékok, nekik lassúak lesznek a játékok. Egyáltalán igénytelenségre utal, hogy miért van az, hogy bizonyos játékok NTSC változatok, míg néhány PAL maradt. Egy weboldalon találtam egy listát, az alábbi játékok PAL-osok a konzolon:

  • Battle Arena Tonshiden
  • Cool Boarders 2
  • Destruction Derby
  • Grand Theft Auto
  • Jumping Flash!
  • Oddworld: Abe's Oddysee
  • Resident Evil: Director's Cut
  • Tekken 3
  • Tom Clancy's Rainbow Six

Jónéhány nagy cím a PAL-os verzióban játszható a kis konzolon. Főleg a Tekken 3 érdekes, mert az effektíve lassú játék, hát még a PAL-os változatok milyenek lehetnek az amerikaiaknak. Állítólag nagyon gyorsan kellett összehozni a konzolt, és ennyire sikerült határidőre összehozni. Nem tudom, mi igaz ebből, de az biztos, hogy nem lehet ezt eljátszani a PlayStation rajongókkal, mert más a játékos kultúrájuk, mint a Nintendósoknak. Mi imádjuk a retro játékokat, képesek vagyunk egy-egy játékot vagy tízszer megvenni, hogy minél több helyen tudjuk játszani, de a PlayStationösök mások. Ami Nintendón sikeres, az nem biztos, hogy bejön a Sony-nak is. És nagyon úgy néz ki, hogy tényleg bukás a Sony-nak, hát nem véletlen, hogy ennyire leárazták a konzolt. Úgyhogy nem hiszem, hogy lesz folytatás a Sony részéről.

ridge_racer_type_4.jpgAmúgy egy játékot próbáltam ki, a Ridge Racer Type 4-t. Szeretem az autós játékokat, meg volt teszt róla az 576 Konzol 1999. áprilisi számában, ezért erre voltam a leginkább kíváncsi. Alapvetően jó játék, csak szokni kell az irányítást, meg a zene idegen számomra. Amúgy három részből áll a bajnokság (Grand Prix), van két futamból álló első forduló, egy szintén két futamból álló második forduló, majd ezután megy élesben a verseny négy futam erejéig. Nyolc autó van versenyben, az első fordulóban legalább a 3. helyezést kell elérni, hogy továbbjussunk, a második fordulóban már másodiknak kell lenni, míg az utolsó négy futamban már csak győzelemmel lehet továbbjutni. Ami érdekesség, hogy minden egyes futamnál 4 lehetőséget (életet) kapunk. Ez némi könnyebbséget jelent, ugyanis ha az egyik versenynél csak többedik próbálkozás után jutunk tovább, a következőnél ismét 4 lehetőségünk van újra próbálkozni, ha nem sikerült elérni a megfelelő helyezést. Első körben a 3. pályáig jutottam el (tehát az első fordulót sikerült teljesíteni), aztán a 3. futamnál nem sikerült elérni a 2. helyet, ami a továbbjutáshoz kellett. Amúgy négy csapat közül lehet választani, hova igazoljunk. Van japán, amerikai, francia és olasz csapat. A japánhoz csatlakoztam, de milyen szövege van a főnöknek, amikor továbbjutok... Ilyet mond: "A nagymamám is jobban vezet", "Nem tudom, hogy képzelted, hogy versenyző leszel", "Fogalmam sincs, hogy mit láttak meg benned, ami miatt leszerződtettek téged" ... Mondom magamban, hogy ragasztanád be celluxszal a szádat. Ilyet még nem láttam. Amúgy jó játék, tetszik a fizikája, könnyen megtanulható a vezetés.

Aztán kikapcsoltam a kis gépet, és most itt vagyok. De azért egy összehasonlító képet csináltam, hogy lássuk, mekkora a classic gépezet, az eredetihez képest.

img_20190114_221019.jpgSzépségesek együtt. A kis gép meg vágülis ennyiért megérte az árát, főleg, ha egyénileg lehet bővíteni a játéklistát...

Szólj hozzá!
2018. november 26. 12:19 - supermario4ever

Magyar flipper

zen_pinball_3d_title_screen_003.jpgNéha nézegetem Nintendo eShop-on, hogy mi van leárazva. Általában nem találok semmi érdekeset, de amikor megláttam, hogy van Zen Pinball 3D £4.49 helyett £0.89-ért, azt gondolkodás nélkül megvettem. Szeretem a flippert, és már hallottam a cégről, mely fejlesztette (Zen Studios), úgyhogy nagyon rossz nem lehet. És kipróbáltam, hát ez tényleg nagyon jó. Én kérek bocsánatot azért, amiért ennyire olcsón vettem meg. Teljes mértékig realisztikus flipper, a golyó úgy viselkedik, ahogy a való életben, tehát teljesen rendben van a játék fizikája. Négy tábla van, mindegyik változatos, és szerethető egy egyedisége miatt:

  • Excalibur
  • Eldorado
  • Shaman
  • Earth Defense

Ötletes mind a négy, és tényleg annyira tetszik mindegyik, hogy váltogatom, hogy melyiken játszok. Kedvencként az Eldoradót mondanám, de csak a zenéje miatt, ugyanis annak a táblának a legjobb a zenéje. Mindegyiknek megvan a hangulata, ami miatt jó rajta játszani. Igazából a játéknak tényleg csak a rekordhajhászás a lényege, de ha ezt ennyire hangulatosan megtehetjük, akkor miért is ne.

Nem voltam annyira járatos a Zen Studios munkáiban, egyszer-egyszer szembetalálkoztam a fejlesztő és kiadó nevével, de konkrétan nem foglalkoztam vele komolyan. De amikor megnéztem a Credits-et, és láttam, hogy csak magyar nevek vannak a fejlesztők listájában... Én kérek bocsánatot, hogy eddig elmentem mellettük. Már ez önmagában meglepő volt számomra, de az talán még jobban meglepett, amikor olvastam Vári Zoltán nevét a grafikusok között. Ha ő az, aki annak idején az 576 Konzolban írt döntő többségében Nintendo 64 teszteket, akkor még jobban bocsánatot kérek, hogy eleddig nem ismertem őket. Már gyerekkoromban is szerettem olvasni az írásait, és most, felnőttként is újraolvasva a Nintendo 64 játékokról az ismertetőit, nagyon jó stílusa van. Az volt a gondolatom olvasás közben, hogy ő egy végtelenül kedves és közvetlen ember lehet. Örültem a szerencsének, és tényleg nagyon jó a játék. Most egy darabig a flipperrel fogok foglalkozni.

Leszedtem Wii U-ra a Zen Pinball 2-t is, itt derült ki, hogy igazából a 3DS-es játék inkább csak egy bemutató. A Wii U-s változathoz ingyenesen lehet hozzájutni, de minden táblát csak demóban lehet játszani. Azokat kell külön megvenni. Elég sok van, és ahogy szétnéztem a fejlesztő cég weboldalán, a sokféle flipperjáték táblái szinte kivétel nélkül megtalálhatók itt. Fogok náluk vásárolni, már csak azért is, mert amilyen jó a Nintendo 3DS-es játék, megalázóan olcsón vettem meg.

Szólj hozzá!
2018. október 04. 23:10 - supermario4ever

PlayStation 2

No, hát újabb Sony konzol került a videojátékos gyűjteményembe, egészen pontosan egy PlayStation 2.

img_20181001_195743.jpg

Nézegettem, hogy milyen lehetőségek vannak, már nagyon szerettem volna egy PS2-t. Erre is van néhány játék, ami érdekel. Volt néhány kitételem, hogy milyen legyen a PlayStation 2, amit megvennék:

  • Első kiadású, azaz FAT legyen. Ezt tartom az eredetinek. A sovány változat inkább néz ki jóárasított fapados verziónak.
  • Ne legyen chippelt. A Sonyt is tisztelem annyira, hogy eredeti játékokat vegyek, főleg, hogy elég sok olcsó játék van PS2-re.
  • Mindene legyen meg hozzá, és minden kiegészítő legyen eredeti.

A jófogáson találtam hirdetést, ami megtetszett, és jó áron is volt. 10.000 forint volt, plusz melléadta a Tomb Raider Anniversary-t. Sok játéka volt az eladónak PS2-re, közülük két jelöltem volt. Az egyik a Final Fantasy XII, a másik meg a Tomb Raider Anniversary. A Final Fantasy XII-t akartam eredetileg, mert az nem Platinumos kiadás, de mint kiderült, annak nemcsak a borítója német, hanem maga a játék is, és az eladó elmondása szerint nem lehet benne nyelvet állítani. Így a Tomb Raiderre esett a választásom. De nem fogom megtartani, mert platinum kiadás, és német borítós. De ahogy szétnéztem vaterán, nem is nagyon fogom tudni eladni, mert nagyon olcsón adják, és van olyan, ami már jó ideje fent van. Helyette inkább vennék versenyjátékokat. Az a baj, és részint ezért is kerültem a Sony-t, mert az eladó srác képen mutatta, hogy milyen játékai vannak, ezek közül ad egyet a konzol mellé. Azt hiszem, 30 játék volt egy képen, és ezek közül volt az a kettő, amire felfigyeltem. A többiről még csak nem is hallottam. Megvettem, átvettem a konzolt, és közben gondolkoztam, hogy milyen játékokat vennék PS2-re. Próbáltam visszaidézni az 576 Konzolos teszteket, de semmi érdemleges nem jutott eszembe. Csak versenyjátékok, Sonic, meg Naruto. Ezek jutottak eszembe. És igen, a PS2 az a konzol, amire rengeteg sok játék jelent meg, de igazán érdemleges cím nem jut eszembe. Jelen tudásom alapján nem tudok olyan játékot mondani PlayStation 2-re, ami mindenképp kell. Míg PSX-re igen. A spontán döntésben bízok. Ha meg tényleg nincs nagy szabású játék PS2-re, akkor nem tudom, hogy mire volt olyan népszerű, és adtak el belőle 140 millió példányt. Final Fantasy-ket is olyan olcsón lehet kapni PS2-re. De ha van olyan PS2 játék, ami olyan kalibetű, mint PSX-re, a Metal Gear Solid vagy a Grand Theft Auto, akkor fejet hajtok előtte, és meg fogom venni.

A távirányítót meg extrába vettem mellé, ezzel funkcionál a PlayStation 2 DVD-lejátszóként, minden DVD-lejátszó távirányítójának a gombja megvan rajta. Habár azt gondolom, hogy ritkán fogom használni a PlayStation 2-t DVD lejátszóként, mert van rendes lejátszóm, de a PS-es gyűjteménybe ideális. Aztán kipróbáltam a Tomb Raider Anniversary-t. Már az elején nem tudtam, hogy mit kell csinálni benne, teljesen szokatlan számomra az egész dolog. Az irányítás nagyjából megvolt, csak a tanulórésznél nem tudtam továbbjutni, mert átugrani egyik függeszkedésből a másikba még át tudtam, de hogy onnan hogyan tovább, azt már nem. Próbálgattam mindent, de nem tudtam rájönni. Ettől függetlenül hangulatos játék, de nem hiszem, hogy megtartom, már csak a platinum mivolta miatt sem. Versenyjátékkal (Gran Turismo, Need for Speed) sokkal szívesebben játszanék.

Szólj hozzá!
2018. július 24. 10:06 - supermario4ever

Nintendo 64 Sound Series #9 - Banjo Kazooie's Great Adventure Original Soundtrack

banjo_kazooie_original_soundtrack.jpgEredeti cím: Banjo to Kazooie no Daibouken Original Soundtrack (バンジョーとカズーイの大冒険 オリジナルサウンドトラック)
Megjelenés: 1999. február 17.
Kiadó: Pony Canyon
PCCG-00486
Ár: ¥2.548

Zeneszerző: Grant Kirkhope

  1. Main Title (メイン・タイトル) 1:07
  2. Spiral Mountain (クルクルやまのふもと; Kuru Kuru Yama no Fumoto) 2:20
  3. Witch's Lair (グランチルダのとりで; Gruntilda no Toride) 4:08
  4. Mumbo's Mountain 4:22
  5. Treasure Trove Cove (おたからザクザクびーち; Otakara Zakuzaku Beach) 4:10
  6. Clanker's Cavern (Exterior) (クランカーのどうくつ; Clanker no Doukutsu) 4:11
  7. Bubble Gloop Swamp (ブクゲコぬま; Bukugeko Numa) 4:23
  8. Freezeey Park (フローズンズンやま; Frozenzen Yama) 4:13
  9. Gobi's Valley (ゴビバレーさばく; Gobi Valley Sabaku) 4:26
  10. Mad Monster Mansion (Exterior) (マッドナイトまんしょん; Madnight Mountain) 4:17
  11. Rusty Bucket Bay (Exterior) (サビサビみなと; Sabi Sabi Minato) 3:57
  12. Click Clock Wood (カッチコッチなもり; Kacchikocchi na Mori) 4:57
  13. Quiz (クイズ) 4:31
  14. Credits (エンド・クレジット; End Credit) 3:53
  15. Final Battle (ファイナル・バトル) 6:17
  16. Banjo Overture (ボーナストラック1; Bonus Track 1) 3:34
  17. Squirrel (ボーナストラック2; Bonus Track 2) 4:00

Összidő: 68:46

Mivel ezt a játékot is a Rare adta ki, ezért ennek a zeneszerzője is angol, de a japánok japán címet is adtak a daloknak. Ezek olvashatók zárójelben.

Az igazat megvallva egy percet nem játszottam a Banjo Kazooie-val, ez teljesen kimaradt az életemből. Azt tudom, hogy sokak számára ami a Super Nintendónak a Donkey Kong Country, az a Nintendo 64-nek a Banjo Kazooie. Még az 576 Konzol egyik 1998-as számában (talán a szeptemberi? Így hirtelen nem tudom) amelyben tesztelték a játékot, úgy harangozták be a játékot, hogy "Mario, neked annyi!" Ennek fényében kíváncsian vártam a játékzenét, mert azt is tegnap hallgattam meg először. Arra számítottam, hogy hangulatosan vidám játékzenék lesznek, mely körülbelül úgy adja vissza a játék hangulatát, mint a Donkey Kong Country esetében. Ehhez képest óriási csalódás ért. Egyetlen egy zene sem maradt meg bennem. És ha azt harangozzák be, hogy "Mario, neked annyi!", akkor elvárás a részemről, hogy ha a Super Mario 64 zenéje olyan, hogy külön a játékzenét élmény hallgatni, akkor a Banjo Kazooie zenéje még annál is sokkal hangulatosabb legyen. Legyen fülbemászó, függjek rá a zenére, 24:7 ezt akarja hallgatni, még álmomban is ez szóljon. De nagyon nem. És élek a gyanúperrel, hogy nemcsak a játékzene terén múlja alul a Banjo Kazooie e Super Mario 64-et, hanem konkrétan az egész játék nem fogna meg, de ezt így még nem jelenteném ki. De kérnék kölcsön egy játékot, mert mindenképp érdekel. Egy biztos: Játékzene alapján Mariónak nagyon nem annyi.

2 komment
2018. április 26. 17:25 - supermario4ever

A régmúlt tisztázása

Jóformán az én nemzedékem, és a nálam idősebbek azok, akik látták, hogy a Nintendo bejött Magyarországra. Előtte jóformán Ausztriából lehetett beszerezni a Nintendo konzolokat és játékokat (mint megannyi elektronikai cikket) A magyarországi elterjedésben lényegében két dolog játszott közre. Az egyik, hogy a Stadlbauer 1991-ben bejött Magyarországra, a másik meg Dévényi Tibor műsora az Elektor Kalandor. Az utóbbiról szeretnék írni.

Játszottam már a Nintendo előtt is, hiszen volt Commodore Plus/4-es számítógépünk, azon volt néhány játék, amivel szerettem játszani. De igazán nagy hatással a Nintendo és Super Mario volt rám. Vele az Elektor Kalandorban találkoztam először. Onnantól szinte egy napot se hagytam ki, hogy lássam ezt a műsort és a játékot, és Dévényi Tibi bácsi pedig egyfajta... hát, nem is példakép volt, mert az erős, de ő volt az, aki megmutatta nekem a Nintendo világát, ezáltal nagyon sokáig felnéztem rá. Ezt erősítette a Három Kívánság, hiszen ott is megjelent a Nintendo, főleg Super Nintendo, de mellette olykor a Sega MegaDrive is feltűnt. Én meg csodálattal néztem a műsort, főleg azért, mert nem is kívánságokkal voltam "elfoglalva", hanem azok voltak az igazi adások számomra, amikor a Nintendo megjelent. Illetve egy reklám maradt meg bennem. Mivel később születtem, ezért nem a pöttyös labdás részeket láttam (ez számomra "újdonság" volt, csak jóval később láttam, hogy volt ilyen, amikor az M3-on ismételték a régi adásokat). Én már a '90-es években láttam a műsort, ahol az alábbi szöveget nyomatta Tibi bácsi:

Aki a leghangosabban tapsol, annak máris dobom a Chio Chipset!

Ez már annak idején is gyanús volt nekem, és 7-8 évesen azon gondolkodtam, hogy vajon honnan hallja Dévényi Tibi bácsi, hogy ki az, aki a leghangosabban tapsol, és hogy kinek kell dobni a Chio Chipset? Azzal zártam le magamban a dolgot, hogy hát kisgyerek vagyok, ha majd felnőtt leszek, majd biztosan én is hallani fogom, hogy ki az, aki a sokszáz tapsoló közül a leghangosabb. Itt vagyok 32 évesen, és nem tettem szert ezen képességre, és ahogy utána olvastam a dolgoknak, rájöttem, hogy rettenetesen meg voltam vezetve. Senki nem tapsolt leghangosabban, csak arról szólt a dolog, hogy zabáljon minden gyerek Chio Chipset. Ne legyen dietetikus Dévényi Tibi bácsi, de ahogy olvastam a műsor hátteréről, és hogy mikkel kritizálták a műsorvezetőt, úgy dőlt össze egy illúzió, és rá kellett jönnöm, hogy Dévényi Tibi bácsi adta nekem a Nintendót, de vele együtt adott még ezer illúziót, ugyanis én beismerem, hogy én mindent elhittem neki. Főleg azért, mert nem igazán foglalkoztam a kívánságokkal, csak azzal, hogy lássam a Nintendót.

Az első komolynak mondható kritika, amit olvastam, egy 576 Konzolban, egy félmondat, ahol Dévényi Tibi bácsi extrém hülye ruházatát tették szóvá valaminek okán, már nem emlékszem, hogy merült fel. Akkor már idősebb voltam, volt rálátásom a dolgokra, és akkor ahogy előhozakodtam a régi emlékeimmel, be kellett lássam, hogy tényleg nem a ruházata miatt szerettük Tibi bácsit. Aztán egyre-másra olvastam arról, hogy a műsorban hogy voltak megrendezve a kívánságok, és hogy mennyire voltak valósak. Azt Dévényi Tibi bácsi is elismeri a Három kívánság című könyvében, hogy a kívánságok közül válogattak, és azokat teljesítették, melyek látványosabbak voltak, a műsor szempontjából érdekesebbek. De igazából Puzsér Róbert: Sznobjektív műsora volt az, ami ténylegesen rávilágított a valóságra.

Ugyanis 1. helyre tette a 10 leghitványabb televíziós műsorvezető listáján. És igazából, hogy mennyire voltak megrendezettek a kívánságok, azért belátható, hogy nagyon. Az biztos, hogy az egyik legidétlenebb kívánságból sikerült bejátszani, és bizony volt ilyen is, ahol ha jobban "figyeltem volna", hogy a gyerek mit kíván, feltettem volna magamnak a kérdést, hogy biztos, hogy kívánnék ilyet, ha szerepelhetnék a műsorban? De voltak olyan kívánságok is, amikre rá lehet mondani, hogy azokat azért kérték, mert a '90-es években még nem volt internet, sőt a kereskedelmi TV-k is csak fokozatosan jöttek be, ezért ha magyarul akartunk TV-zni, egy darabig csak a Magyar Televízió egyes és kettes csatornája állt rendelkezésünkre még a rendszerváltás után is. És én emlékszem arra is, általános iskolában az osztálytársak nem feltétlen az aktuális rajzfilmről beszéltek, hanem a Dallas volt a téma, meg a Vészhelyzet, meg a Knight Rider. A kérések egy része az aktuálisan trendi műsorokkal, sorozatokkal volt kapcsolatos. Igazából én valahol logikusnak tartom, hogy egy gyerek ezekkel a sorozatokkal kapcsolatosan kértek kívánságokat, aztán hogy ezt hogy csűrték-csavarták, az más kérdés. Mert azt el tudom képzelni, hogy a gyerek épp csak annyi kívánt (már ha tényleg az a gyerek kívánta, akit láttunk a TV-ben), hogy találkozzon mondjuk George Clooney-val. Mondják neki a szerkesztők, hogy rendben van, egyébként is jön Magyarországra, de ezt valahogy érdekessé kell tenni. És hogy hozzáteszik, hogy a x termékből maradt egy rakással a gyárban, ezért mi lenne, ha mondjuk gombócevőversenyt rendeznénk? Mert hogy el volt árasztva reklámokkal a Három kívánság, az tény. És akkor nem beszéltem még az akkor aktuális előadókról, és arról a bizonyos "étlapról", amit szintén csak az M3-on láttam (legalábbis nem maradt meg az emlékeimben, hogy lett volna ilyen később is), de furcsán néztem, hogy fér meg egy helyen a Macskafogó meg a New Kids on the Block? Vagy Jason Donovan, hogy csak a legemlékezetesebbeket mondjam. És ahogy már felnőtt fejjel hallottam a gyerekek ovációját, ahogy Tibi bácsi tételesen sorolja fel az étlap tartalmát, azért felmerült bennem, hogy azért hitelesebben tessék "örülni" neki. Úgyhogy felnőtt fejjel már értem mi a baj a műsorral, és biztos, hogy gyerekként is értettem volna, ha nemcsak egyvalamire összpontosítottam volna.

Ráadásul az Elektor kalandor sem volt tiszta, mert az 576 KByte 1993. decemberi számában a csevegőben összegezték az évet, többek között olyat is írtak, hogy mögöttünk van egy gyanús múltú Elektor Kalandor. És ennyi, ezt nem részletezték már. Aztán, hogy előre tudható volt, hogy ki nyeri meg a főnyereményt az utazást Floridába, vagy bármi más, azt már nem tudom. Mert amúgy abban az évben nem sokkal karácsony előtt lett vége az Elektor Kalandornak.

Ezt most már el tudom képzelni, de elismerem, hogy ehhez kellett egy kis idő, mire helyretettem magamban a dolgokat, mert azt gondolom, hogy sokunknak volt Dévényi Tibor a gyerekkorának egy része, és hát ily módon szembesülni kellett azzal, hogy a gyerekkorunk egy része puszta hazugság volt. Én meg azzal, hogy csak a Nintendóra összpontosítottam, lényegében semmi mást nem csináltam, mint a koszos tóból kiemeltem a lótuszvirágot. A Nintendót megköszöntem Dévényi Tibi bácsinak, azzal adta meg a gyerekkoromat, meg életem legnagyobb rajongási tárgyát, aztán, hogy milyen műsorokat gyártott, vezetett, és hogy mennyit asszisztált ahhoz a rengeteg hazugsághoz, amit elénk tett a TV által, annak kapcsán meg számoljon el a lelkiismeretével, ha nem tette volna meg.

Szólj hozzá!
2017. április 06. 21:21 - supermario4ever

Tervezett játékvásárlási lista PlayStation-re

Az eggyel lejjebb olvasható Tetris DS tesztnek sokkal inkább szimbolikus értéke van, amellett, hogy tényleg mindent úgy gondolok, ahogy ott leírtam. A napokban elővettem néhány 576 Konzol magazint, végiglapozgattam, elolvastam néhány olyan PlayStation játék tesztjét, ami érdekel. Oda jutottam magamban, hogy ezeket Nintendo mellett is tudnám játszani, és vennék úgy PlayStationt, hogy a Nintendo játékok is megmaradnak. Ezt akartam jelképezni a Tetrises írással, hogy attól függetlenül, hogy tényleg változás elé nézek konzolos téren, ettől nem fog csorbulni a Nintendo tekintélye nálam. Össze is gyűjtöttem néhány játékot, amit szívesen vennék PlayStationre. A lista korántsem teljes, és mivel tényleg azt látom, hogy óriási a kínálat PSX-re (most csak az első PlayStationről beszélünk), elég nehéz is volt kiválasztani a nekem tetszőket, de néhány játékot azért sikerült:

  • Crash Bandicoot sorozat
  • Crash Team Racing
  • Final Fantasy sorozat (főleg a 9-es érdekel)
  • Driver
  • Ridge Racer Type 4
  • Spyro the Dragon sorozat
  • Croc duó
  • Gran Turismo sorozat
  • TOCA: World Touring Cars
  • Valamelyik FIFA játék
  • Hercules
  • Mulan
  • Tarzan
  • Egyéb Disney játékok
  • S.C.A.R.S.
  • Vigilante 8 páros
  • Tomb Raider játékok

A lista korántsem teljes, de erre már lehet alapozni. Nem is gondoltam volna, hogy ennyi összegyűlik, tényleg érdemes lesz PlayStationt venni. Amúgy azt azért most is látom, hogy hiába van hatalmas kínálat PlayStation játékok terén, néhányukról, már a borítójáról azt gondoltam, hogy egy nagy adag szemét lehet, és nehéz kiválasztani azokat, amik jók.

Szólj hozzá!
2014. február 08. 15:58 - supermario4ever

A téli olimpia örömére...

Mielőtt elkezdeném a mondandómat, egy érdekesség: Kaptam ma Nintendo hírlevelet, ahol a téli olimpia örömére hirdetik az új Mario & Sonic olimpiai játékot, és az egyik képen, ahol Worldwide ranking látható egy "érdekes" ország áll az első helyen:

Worldwide VS

Szinte zavarba ejtő.

Amúgy összeírom magamnak az 576 Konzol teljes, részletes tartalomjegyzékét magamnak Word-ben, ezért foglalkozok most ennyit a magazinnal. És az egyik játék nevét mindig félreírtam: "Duke Nukem: Time to Kill" helyett "Duke Nukem: Time to Kiss"-t írtam. FPS-szerelmes játéknak elmehetne...

Szólj hozzá!
2012. augusztus 19. 19:34 - supermario4ever

Néhány régi 576 Konzol magazin

A hosszú hétvégére hazajöttem Békéscsabára. Milyen érdekes, hogy 2 éve, amikor felköltöztem Pestre, és akkoriban hazajártam, szinte mindig aznap vissza akartam menni, most meg kellemesen érzem itt magam. Változtam ez idő alatt, sok minden miatt voltam nyugtalan akkoriban, de úgy érzem, hogy azóta jóra fordultak a dolgok, és innen már csak feljebb van út.

Holnap megyek is haza (nekem Békéscsaba és Budapest is ugyanúgy az otthonomat nyújtja. ^^'), kiválasztottam 4 régi 576 Konzol magazint, amiket magammal viszek, hogy olvassam az úton. A 2000. áprilisiban van benne az Egy bogár élete Nintendo 64 játék tesztje, azt fogom elolvasni, valamint egy olyan N64 játék, mely régen megvolt nekem: Vigilante 8: 2nd Offense. Nem egy Mario Kart, de elvoltam vele. A másik, a 2003. áprilisi szám, ebben van egy 2 oldalas ismertető a Game Boy Advance SP-ről. Érdekel, hogy akkoriban mit írtak róla. A harmadik, a 2003. júniusi, ebben van egy 22 oldalas írás az E3 2003-ról, valamint egy 2 oldalas teszt a GBA-s WarioWare, Inc.: Minigame Mania játékról. És végül a 2003. novemberiben van benne a Super Mario Advance 4: Super Mario Bros. 3 teszt, és egy jó reklám róla. Idefele a vonaton pedig az új Konzol magazint olvastam. Gratulálok a szerkesztőknek, sikerült színvonalas magazinná avanzsálni az újságot, van akkora élmény olvasni, mint a régi 576 Konzolokat. Ne adják alább!

Szólj hozzá!
2011. augusztus 13. 15:56 - supermario4ever

Hiányzó 576 KByte, 576 Konzol számok

Nagyon-nagyon régen, kb. 8 éve, amikor komolyan elkezdtem gyűjtögetni a régi 576 KByte, és 576 Konzol számokat, akkor elkezdtem számon tartani, hogy mely számok hiányoznak még. Nagyon szépen gyűltek, mára nagyon kevés hiányzik, de pont ebből kifolyólag nehéz már a maradékot megszerezni. Néha nézem a vaterát, de akkor nem találok hiányzó számot, ezért úgy döntöttem, hogy kiteszem ide a hiányzó számaim listáját, akinek valamelyik megvan, és nem kell neki, az kommentben jelezze, árban megegyezünk. Íme a lista:

576 KByte:

1992: 7-8
1993: 7-8, 9
1994: 9, 10
2002: 4, 5, 9

576 Konzol:

1997: 1 (a legelső szám)
1998: 11, 12

Szólj hozzá!
2011. július 09. 13:46 - supermario4ever

Preparing for Super Mario Sunshine!

Közel egy hetes gamer-szünet után tegnap ismét elővettem GBA-n a Super Mario Worldöt, meg van nyitva mind a 96 kijárat. És valóban elment mindent, összeszámoltam magamban, hogy 70 pályán lehet összesen megszerezni a Yoshi érméket, nekem 49 pályán sikerült. Ez pont 70%. Ahol nem sikerült megszerezni, annak általában két oka van.

  1. Elvileg meglett volna, de meghaltam, és a pályafelező után voltam, ott meg nem menti el az addig megszerezett Yoshi érméket. Bosszankodtam is magamban egy néhányszor emiatt.
  2. Vagy a pálya nehézsége miatt nem voltam azon, hogy meglegyen mind, vagy kerestem, de annyira el lett tüntetve 1-2, hogy egyszerűen nem lett meg.

De dolgozni fogok azon, hogy meglegyen mind, hiszen csak így lehet tökéletesen, 100%-ra kész a játék. Egyébként tetszik a játék, van egy pár újdonság benne, amiről akkor tudtam, hogy benne van, de valahogy kiment a fejemből. Például beszéltem arról, hogy immáron Luigi nemcsak megkapta a saját jellegzetes küllemét, hanem egyedi tulajdonságai is vannak, magas ugrás, például. De azt totál elfelejtettem, hogy ha Luigi üli meg Yoshit, akkor Yoshi nem nyel le semmit (kivéve az almákat), hanem ki lehet köpni, akár rá a következő megjelenő ellenfélre. Ötletes.

Most erre a hétvégére hazajöttem Békéscsabára, és elhatároztam, hogy megkeresem a Super Mario Sunshine tesztet és végigjátszást (576 Konzolosok), és nekikezdek a játéknak, ha visszamegyek Pestre. A végigjátszás elég nehezen lett meg, kicsit kellett is rámolni. De előkerült. Elkezdtem olvasni a tesztet, és valahogy előjöttek azok a bizonyos rossz érzések a játék iránt, de ugyanakkor azok a kellemesek is, mert akármennyire is bosszantott, hogy akkor hogy szenvedtem vele, azért nem 1 pontot adnék rá 10-es skálán. De változott a játékokhoz való hozzáállásom is az évek során, én is változtam, és kíváncsi vagyok, hogy így hogy menne a játék, bízok benne, hogy sokkal jobban. Előkerült egy jópár végigjátszás: The Legend of Zelda: The Wind Waker, Golden Sun: The Lost Age, és Wario World. Ezeket is elviszem, és el fogom olvasni.

Érdekes korszak volt ez a 2000-es évek eleje, jó visszaemlékezni rá. Ma már azért teljesen más olvasni az 576 Konzolt, ahogy tisztán látok, esküszöm, nem hittem volna, hogy igaza van Martinnak a Nintendo ügyében. De a Stadlbauer mostani ténykedése teljesen az 576-ot támasztja alá. Ezek után teljesen nyilvánvaló, hogy ez mindig is így volt. Az egyik ismerősöm szerint, amíg a hivatalos magyar Nintendo forgalmazónak azzal a kevesebb eladott példányszámmal is van egy biztos vásárlói bázisa, melyek bevételei bőven fedezik a Stadlbauer (siralmasan szegényes) tevékenységét, addig nem érdekük új vásárlóbázist kialakítani, egy stabil Nintendós közösséget létrehozni. Ha így állunk, akkor nekem sem érdekem támogatni őket.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása