2011. július 16. 20:38 - supermario4ever

Könyvek

Jó pár napja nem írtam, mostanában nagyon nem történik semmi. Nemrég vettem két Csernus Imre könyvet (A Keleti Pályaudvaron nagyon olcsóak még az új könyvek is), ezeket olvastam. A Fájdalom Arcai és Ki Nevel a Végén? A utóbbi könyvet szerintem nem kell bemutatni senkinek, még a címe is nagyon árulkodó, a gyereknevelésről és annak hiányosságairól szól. Elmélete szerint, már nem a pokol tornácán vagyunk gyereknevelés terén, hanem a pokolban. Ijesztően hangzik. Bár én nem foglalkozok gyerekekkel, és nincs a terveim között az, hogy gyerekekkel foglalkozzak, de én még az utcán sem nagyon találkoztam kemény dolgokkal, egyszer-egyszer igen, amiken azért én is megrökönyödtem, de ennyire nagy számban még nem. Az előző albérletünkben Mystrával, a főbérlő elsős tanító volt, ő mesélt még hajmeresztő történeteket, hogy miket tapasztalt. És arra voltam kíváncsi, hogy hol rontják el a szülők, ami miatt ekkora gáz van. Amiket leírt, azokat én is tapasztaltam (nemcsak a saját bőrömön keresztül, hanem másoknál is), és ha belegondolok, azok a dolgok, amiket ott leírt, azok tényleg nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a szülő elveszítse a hitelességét a gyereke felett. És a könyv rávilágított arra, hogy nem érdemes a társadalomra fogni, hogy az rontja el a gyereket, minden a szülőtől indul. Ha a szülő hiteles nevelést ad a gyereknek, akkor megismeri, és meg tudja különböztetni a rosszat, a jótól, és elkerüli azt.

A Fájdalom Arcai a legutolsó könyvkiadványa. Előadásaiból válogat, ahol embereket buzdít arra, hogy merjenek változtatni a saját életükön, persze ezt a maga egyedi stílusában. Szerinte minden változás és fejlődés fájdalommal jár, de ha készek vagyunk változtatni a saját poklunkon, akkor hosszú és keserves munka árán meglelhetjük a saját boldogságunkat, és lelki békénket. Ehhez azonban félre kell tenni a gyávaságunkat, és fel kell ismerni, és ki kell mondani, hogy amiben élünk, az nekünk nagyon nem jó.

Nagyon körvonalasan ennyiről szól. A Wii Fiten edzek, ha más nem, 30 percig futok, de ma reggel elővettem a Mario Kart Wiit. Hiányzott. Írtam, hogy elkezdtem a Super Mario Sunshine-t. Nem folytattam. Az a baj, hogy ez a játék (nem azért, amikért szidtam néhány éve), korántsem annyira jó, mint a többi Mario. A Super Mario Bros. széria, Super Mario World, Super Mario 64, Super Mario Galaxy mind korszakalkotók voltak, ezért egy ilyen Mario játék felől már eléggé nagy elvárások vannak, a Sunshine ezt nem teljesíti. Iszonyúan szép grafikája van, korának legszebbje, de egyáltalán nem hangulatos. Úgyhogy, még nem biztos, de lehet, hogy annyiban marad.

Ma jutott eszembe, hogy rég hallgattam LGT-t. Szerintem meghallgatom most az 1976-os V. albumukat.

2 komment
2010. szeptember 11. 10:03 - supermario4ever

Pszichológiai blogpost

Amina egyik profiljában láttam idézeteket Csernus Imrétől, valahogy megéreztem, hogy a férfi című könyvből való. Már a megjelenésekor felfigyeltem a könyvre, de akkor még nem voltak anyagi lehetőségeim megvenni, néhány hete megtehettem, és meg is vettem.

Csernus Imrét, ahogy sokan, én is a Viasat 3 Bevállalja? Igen vagy nem? című műsorában ismertem meg. Csak egy-két adást láttam, de arra felfigyeltem, hogy nagyon agresszív. Ezt Gálvölgyi János a Gálvölgyi Show-ban remekül figurázza ki, szerintem az volt az egyik legjobb alkotása. Nem azért nem néztem a műsorát, mert nem érdekeltek a pszichológiai dolgok (hogyne érdekeltek volna, több könyvet is elolvastam tinédzser koromban), hanem mert egyszerűen nem értettem az agresszióját.

Csak most, ahogy elolvastam ezt a könyvet. Egyszerűen hihetetlen, nagyon kevés iromány indít meg ennyi gondolatot bennem, úgy ahogy ez a könyv. Nagy tükröt állít a férfitársadalom elé. Az szerintem kiderül a blogpostjaimból, hogy én nem vagyok egy átlagos "férfi", nyíltabban mutatom ki, és vállalom az érzéseimet. És ez mindig is így volt nálam. És a könyvben nagyon sok kérdésemre kaptam választ.

Amikor 2001. október 3-án megnyílt Békéscsabán a Tesco, valahogy talán nem is tudatosan, nemcsak arra "használtam" a Tescós kirándulásomat, hogy vásároljak, hanem megfigyeltem az embereket magam körül. Elsősorban a családokra voltam kíváncsi. Sok esetben láttam olyat, hogy büszke apuka, mellette az anyuka, és a Tescós kocsiban a gyerek, és valahogy olyan érzésem volt már 15-16 évesen is, hogy sok szülő nem úgy néz a gyerekére (elsősorban a fiúkra), mint a gyerek, hanem mint a családjuk jövő nemzedéke, aki továbbviszi azt. Ez nekem már akkor sem tetszett. Ezzel kezdi Csernus Imre a könyvét, hogy sok szülő hogy bánik a fiúgyerekkel, és hogy hol rontják el a nevelést. Azt kell mondjam, hogy igaza van. Nem szabad a kisfiúnak azt mondani, hogy nem szabad sírni, mert: 1. sokat csorbul az érzelmi intelligenciája, 2. ha magába fojtja az érzéseit, az később sokkal rosszabb lesz. Hiszen, ha csorbul az érzelmi intelligenciája, az felnőtt korára a párkapcsolatra is kihathat. Emellett beszél a szülők önző szeretetéről is, ami a fentebb leírt okból adódik. Hogy sok szülő nem maga a gyerek miatt hoz világra gyereket, hanem valaki, aki továbbviszi a nemzedéket.

A második nagy téma a könyvben a házasság. Itt arra a kérdésemre kaptam választ, hogy miért látok olyan sok párt boldogtalannak, miért van (lehet) ennyi válás? Erre a válasz egyértelmű: Az élettel való megalkuvás. Még ha nem is tudatosan történik. Ha a gyerek nem kap elég szeretetet a szülőtől, például a fiú az anyjától, akkor akkor pótmamát keres a leendő párjában. Nos, ebben nekem nincs tapasztalatom, mert én nem pótmamát keresek, de ahogy részletesen leírja az ok-okozati összefüggéseket, azt kell mondjam, hogy nem alaptalan.

A harmadik nagy okfejtés a könyvben, hogy miért van az, hogy míg a nők általában megvannak egyedül is, addig a férfiaknak nagyon sok haverjuk van? Direkt havert írtam. Az a magyarázat rá, hogy a férfiak egyszerűen rettegnek egyedül lenni. Elmondja, hogy azok, akik nagyon keresnek társaságot, azok nagyon félnek az egyedülléttől. Az egyedülléttől, nem a magánytól, ez két különböző dolog. Az egyedüllét az, amikor jól érzed magad egyedül, a magány az, amikor rosszul. És az egyedüllét félelme abban nyilvánul meg, hogy sok ember élete hazugság, és megalkuvás, és az ember saját magának nem hazudhat. Ott kénytelen szembenézni saját magával, a tetteivel. Szerinte az ember csak akkor mosolyoghat őszintén (és ez NAGYON igaz!!!), ha megvan a lelki békéje, a belső harmóniája. Ha nem fél elszámolni a tetteivel, és vállalni érte a felelősséget.

A negyedik nagy témája a könyvnek az élettel való megalkuvás, és a gyávaság. Gyakorlatilag, ha nagyon leegyszerűsítve el kéne mondanom, hogy miről szól a könyv, azt mondanám, hogy ezen két tulajdonság feszegetéséből. Csernus Imre szerint aki megalkuszik az élettel, az gyáva, és nem mer harcolni a saját boldogságáért. És aki megalkuszik az élettel, és gyáva, az nem él, az csak vegetál. Az él, aki ha kell, képes a végletekig küzdeni az álmaikért. Őket nevezi harcosnak. A gyávákat pedig szolgáknak. Felnagyítva azt lehetne mondani, hogy a harcosoknak megemlékeznek a nevére, míg a szolgáknak csak a nevükre sem kíváncsiak, nekik csak sorszámuk van. És sokkal jobb harcosként elbukni, mint szolgaként vegetálni. És az általam is tapasztalt tény, hogy mindenki annyit kap vissza az élettől, amennyit belefektetett. Csak egy példa részemről: Nem volt kellemes nyári munkaként Tescóban dolgozni, de úgy érzem megtérült azzal, hogy most egy sokkal jobb albérletben lakok.

Az ötödik nagy téma, a mai férfitársadalom komplexen. Kielemzi, hogy miért van az, hogy a férfiak általában szinte csak a fociról, politikáról, stb. stb. beszélgetnek, az érzelem miért tabutéma. Több férfi is megkéri a párját, a kettejük dolga maradjon titokban. Egyértelműen a gyerekkorban elszenvedett érzelmi intelligencia sorvadása vezet ide, meg hogy mik az életcélok, perspektívák: Diploma, vezetői rang, ház, autó, nő, gyerekek... Nő, gyerekek, nem szerető család! És sajnos ez hatalmas különbség. Csernus Imre nagyon jól rámutat arra, hogy az érzelmi intelligencia alacsony szintje a médiában is keményen megmutatkozik, gondol itt a férfiaknak szóló műsorokra, újságokra. És tényleg, ha megnézünk egy autós magazin, ott is csak azt elemzi, hogy mennyire menő ez a kocsi, neked ez a jó. Nem az, hogy mondjuk "egy közepes keresetű családnak ez az autó ideális". Tehát a média is szerepet kap a könyvben, hogy a reklámok, meg a műsorok mennyire manipulálják az embereket. Hogy ez a jó, ettől vagy menő, vedd meg, vagy ettől vagy menő, ha ezt szereted. Teljesen világos, hogy a társadalom hozott anyagból dolgozik, és sok esetben még ők maguk sem tudják, hogy amit menőnek, vagy "divatnak" állítanak be, az most valóban jó nekünk vagy sem. És a férfiak attól érzik "férfinak" magukat, hogy az általam így villámgyorsan felsorolt hat perspektívából minél többet megszereznek.

Holott szerintem egy férfi attól férfi, hogy mer felelősséget vállalni a tetteiért, van egy szerető családja, és van egy biztos munkahelye, ezáltal tud a családnak perspektívát nyújtani. Nagyon hasznos volt a könyv, csak ajánlani tudom, átmosta az én gondolkodásomat is. És megértettem a könyv alapján, hogy Csernus Imre miért agresszív néha. Arra jutottam, hogy ő ezzel csak segíteni akar, az agresszív kifejezési móddal akarja rábírni a "beteget", hogy mennyire rossz úton jár, és igyekszik segíteni, a jó irányba terelni. Ez meg lehetne a könyv kvázi mottója: A bátorság ott kezdődik, ha egy férfi ki meri mutatni az érzelmeit.

Címkék: Csernus Imre
Szólj hozzá!