2018. február 03. 14:36 - supermario4ever

Kiállított PlayStation 4

img_20180203_122701.jpgBékéscsabán a Csaba Centerben a Media Markt mellett már jó ideje ki van állítva egy PlayStation 4 és egy XBOX ONE konzol. Sajnos Nintendo Switch nincs kiállítva, így legtöbbször csak elmegyek mellettük, de most úgy voltam vele, hogy miért is ne játszhatnék egy kicsit a PS4-gyel? Hát hajrá. Egy Dragon Ball játék volt épp játszható, hát akkor legyen ez. Nem vagyok valami jó verekedős játékokban, és ez most is meglátszott. Bár talán elnézhető, hiszen ez az első alkalom, hogy játszottam ezzel a játékkal. Az biztos, hogy sajátságos, hiszen karakterünk lebeg az ellenfél játékos felé, az ütéseknél meg fogalmam sem volt, hogy melyik akciógomb mit csinál, csak próbálgattam, amit tudtam. Néhány ütést azért bevittem, de az ellenfél játékos állt nyerésre. Aztán meg amikor fényképeztem, akkor nem is tudtam semmit csinálni, de az meglepett, hogy amikor elfogyott az életcsíkom, akkor egy újat kezdett. Nem tudtam, hogy miért, vagy hány "életem" van, de csak egy gyors menetet terveztem menni, ezért inkább befejeztem a harcot. A címképernyőn láttam, hogy a Xenoverse 2 alcímet viseli a játék. Na tessék, új sorozatot indítottak el? A "Budokai Tenkaichi" szériánál megálltam. Nem igazán vagyok jártas a Dragon Ball világában, az animét se nagyon szeretem, a játékokkal meg egyáltalán nem játszottam. Valami demolemez, vagy ilyesmi volt a gépben, de több játékot is ki lehetett próbálni. Gondoltam, keresek egy autós játékot, azok sokkal inkább mennek. De nem találtam egyet sem. Ehhez képest meglepőnek gondolom, hogy vannak Assassin's Creed, Uncharted, The Last of Us játékok, de versenyezni nem volt lehetőségem. Inkább letettem a controllert, és tovább mentem.

Régen nem írtam a PlayStation-ről, szó nincs arról, hogy elfelejtettem volna, de egyrészt a PSX itt van Békéscsabán, másrészt meg nincs anyagi lehetőségem, hogy vegyek játékokat, vagy PS2-t. De amikor bemegyek egy konzolboltba, a Nintendo mellett mindig megnézem a PlayStation játékokat. Az anyagi lehetőségek változásáért meg 1-2 hete elkezdtem tenni, remélem, hogy hamarosan látható eredménye lesz. Aztán ha összejönnek a tervek, akkor erősíteni fogok PlayStation és Sega terén is. Másfelől elég sok minden maradt itt, mert Pesten egy kis szobát bérelek, és így is szinte zsúfolva vagyok ott, de kilátásban van egy másik albérlet. Kicsivel nagyobb szoba, olcsóbban. Ráadásul az új "lakótárs-jelölt" is szimpatikusnak tűnt, ezért nem is kérdés a váltás. Ha minden a terv szerint megy, és tudok költözni, akkor oda már több minden mehet, és szeretnék is a lehetőségekhez mérten a leghamarabb átköltözködni Pestre. Oda már átviszem a PlayStationt és a Sega Master System II-t, és akkor velük is tudok játszani.

Ha pedig anyagi téren összejönnek a terveim, akkor az alábbi konzolokat tervezem megvásárolni első körben:

  • Super Nintendo kiadású New Nintendo 3DS XL kézikonzol
  • Super Mario Odyssey Pak Nintendo Switch konzol
  • PlayStation 2 konzol
  • Sega MegaDrive konzol, lehetőség szerint az első kiadású
Szólj hozzá!
2009. szeptember 10. 17:33 - supermario4ever

Anime vs. ORTT

A jó Isten áldja meg a Mondo magazint, hogy mint első médium, nyíltan foglalkozik az Anime és az ORTT közötti vitával. Mindenben egyetértek abban, amit leírtak. Bár, ha őszinte akarok lenni, részben az RTL Klub is hibás abban, hogy az anime ilyen negatív fogadtatásban részesült 1998-1999 táján. A Dragon Ball, és a Sailor Moon, stb. nagyon hirtelen jöttek, és erős reklámkampányban hirdették ezeket, és az emberek nem tudtak semmit az egészről, hogy mi ez az egész... Talán, ha tudták volna, hogy Japánban miért mennek ilyesféle sorozatok, meg ott miért ez dívik, akkor más lett volna az egész. Mondjuk abba azért belegondolhattak volna, amikor azt híresztelték a DB-ról, hogy mennyire brutális, hogy Japánban miért nem ölik egymást az anime miatt? Példaértékű (és szerintem hihető) hogy a Mondo kirakott egy statisztikát arról, hogy Japánban történik a legkevesebb gyilkosság. És azért hihető, mert nem hallani a TV-k híradásaiban, hogy Japánban ennyi meg annyi embert gyilkoltak meg... Pedig ott mennyi ilyen anime megy... És akkor a hentaik elmebetegségéről még nem is beszéltünk. Én azt gondolom, hogy MAT megjelenése nagyon jót tett az anime szubkultúrának, és nagyon jól népszerűsítik, részben nekik is köszönhető, hogy az egykori párszázas Animecon már többezres rendezvénnyé nőtte ki magát. Aztán, hogy milyen a rajongótáboruk jó része, arról már nem ők tehetnek.

Szólj hozzá!