2018. szeptember 29. 00:05 - supermario4ever

Super Smash Bros. for Nintendo 3DS teljesítmények

Jónéhány achievement megvan a Super Smash Bros. for Nintendo 3DS-ben, ezeket gyarapítottam a vonatúton, Békéscsabára hazafelé. Mert továbbra is nagyon szeretem a játékot, de néhány teljesítmény elérése némi idegeskedés árán lett csak meg. Méghozzá azok, amiket akkor kapok meg, ha adott karakterrel játszok vagy nyerek meg 2-3 játékot. Ez egyébként nagyszerű lehetőség arra, hogy ne csak azokat a karaktereket használjam, amiket szeretek, hanem próbáljak ki másokat is, hátha bejönnek. Hát ilyenre nem volt példa. Csak néhány karakterről vázlatokban, akiket használtam, és a hozzájuk kapcsolódó tapasztapatok.

  • Captain Falcon: Hát, maradjon csak a kocsijában, mert ott hiper-szuper gyors, de gyalog rettenetesen lassú. Sokszor kiütöttek a gépi ellenfelek, azért, mert nem tudok érdemben támadni, mert vagy ötöt behúznak nekem, mire nagy nehezen támadásba lendülök. Annak nem vagyok a híve, hogy lejjebb vigyem a jelenlegi tudásomhoz képest a gépi ellenfelek szintjét, azt csináltam meg, hogy 2 perces időlimittel játszottam. Ugyanis nálam alapvető beállítás, hogy 5 élettel játszok. Azt gondolom, hogy így olyan játékot játszhatok, ahol tényleg a valódi tudás derül ki. Na de mivel Captain Falcon tudása finoman szólva sem megfelelő számomra a győzelemhez, ezért azt csináltam, hogy 2 perces idővel játszottam. Ez arra jó, hogy kihúzzam addig, és esetleg annyi sebzést adjak neki, hogy talán meghal. Így ha én is meghalnék (egyszer-egyszer mind a ketten), akkor sem baj, mert hirtelen halállal egy gyors ütéssel (mert van ilyenje is, csak kicsit sebez), kiütöm a pályáról. Így sikerült megszerezni Captain Falcon teljesítményét és a Mute City pályáját.
  • Ness: Na ő a másik, akivel komolyan meggyűlt a bajom. Ness alapvetően erős lenne, a baj ott van, hogy ha leesik a pályáról, akkor nagyon nehezen tudom visszahozni, vagyis sehogy... Ness-nél ismert az a módszer, hogy PK Thunderrel (Fel+B) kell tenni egy gyors kört, és akkor belécsap a villám, ezáltal jön vissza a pályára. De erre sehogy nem állt rá a kezem, sokszor leestem vele. Nála az volt, hogy olyan pályát választottam, ahol minimális az esélye, hogy leeshet, így jött a Mushroomy Kingdom. Itt sikerült megszerezni.
  • Zelda: Ő nem volt problémás, inkább a szokatlan támadásai miatt volt furcsa játszani vele. Amúgy meglepően erős, csak őt is szokni kell. De hihetetlenül ötletes, hogy a Din's Fire, Farore's Wind... és mi a harmadik? a támadásai, az Ocarina of Time-ból erős emlékek ezek. Vele könnyen sikerült nyerni.
  • Villager: Na hála istennek, vele elég volt csak játszani, nem kellett nyerni, mert amúgy őt nem bírom, meg az egész Animal Crossing szériát a pokolba kívánom. Nem is nagyon voltam azon, hogy nyerjek vele, és nem is maradtak meg a támadásai. Játszottam vele amennyit kell, és kész. Őt a lehető legritkábban fogom választani.
  • Luigi: Ő sem lenne rossz, mint Zelda, csak nehéz megszokni a támadásait. Vele nyerni kellett, és sikerült is könnyen. De inkább maradnék Mariónál. Ő inkább az, hogy nem az én stílusom, de azért néha játszani fogok Luigival is..

Hát ők lennének azok. Miközben játszottam velük, eszembe jutott, hogy bizonyos szempontok alapján ötös csoportba sorolhatnám a karaktereket azáltal, hogy kivel vagyok a legjobb, kivel meg a legkevésbé, mindezt részletesen elemezve. Tetszik az ötlet, ha megmarad a motiváció, akkor megcsinálom.

Egyébként 8-as szinten vannak a gépi ellenfelek, nagyjából ők vannak velem egy szinten. Lassan kezd kialakulni egy harci stratégia, ami hatásos lehet a gépi ellenfelek ellen, de igyekszem változatossá tenni a játékomat, mert csak 1-2 féle támadással nyerni nem buli. Ellenben összehozni mindenféle kombinációkat annál inkább. Tesztet is tervezek írni egyik-másik Super Smash Bros. játékról, merthogy még egyet sem írtam róluk, úgyhogy bőven van dolgom a játéksorozattal.

Szólj hozzá!
2018. július 15. 21:49 - supermario4ever

Super Mario Bros. 3 plakát a MondoConról

img_20180715_094226_1.jpgNem terveztem vásárolni a MondoConon, de szétnéztem, és olyat találtam a Geek Corner standjánál, amit nem hagyhattam ott. Super Mario Bros. 3 borítója óriásképen. Gyerekkorom legendás képe, a játék meg nemcsak gyerekkorom, hanem az életem is. Ha meghalok, temessék mellém a játékkazettát is. Ezzel is alakítom a retro részleget, a TV fölé lesz kiragasztva, mint a legnagyobb ékesség.

Egyre több ilyen videojátékos relikvia lelhető fel Magyarországon, ami mindenképpen örömteli. Gondolom, hogy a fellendülő eSport iparnak (nevezhetjük így) köszönhetően egyre többen érdeklődnek a videojátékok felől, egyre elterjedtebbek az ingyenesen játszható játékok. Elsősorban a Geek Corner-nél (valaha Holdfény) menőségeket találni, náluk van a legtöbb, de a videojátékbolt.hu-nál is érdemes szétnézni, valamint a WestEnd-ben a Story Shop-ban is van néhány videojátékos relivkia, de megítélésem szerint itt meglehetősen drágák. Ezeket nézegetve a MondoConon, nagyon inspiráló volt, korábban is volt olyan gondolatom, hogy be lehetne ezekből folyamatosan vásárolni, és menő lenne videojátékossá tenni a lakást, ahol lakok, ez most megerősödött. Természetesen mindenféle van. Plakát mellett volt bögre, pohár, póló, kulcstartó, kitűző, társasjáték, és a jó ég tudja mi, egyik menőbb, mint a másik.

Amúgy a konzolrészleg erős volt a MondoConon, bár inkább a trendi PC játékokra voltak kihegyezve. Volt PlayStation 4, XBOX ONE is, egyetlen Nintendo Switchet láttam, rajta Mario Kart 8 Deluxe-szel. Ez mondjuk jó volt, jó nagy ívelt TV-re volt rácsatlakoztatva. Meg egy Super Nintendo Classic Mini-t szúrtam ki a bejáratnál, ezen játszottam egy kis F-Zerót. A retro részlegnél pont a Nintendo 64 TV-je nem működött, pedig vittem volna a Mario Kart 64-et. Na nem el, hanem játszottam volna rajta. Akartam szólni az illetékesnek, de nem találtam ott senkit. Retróknál volt még PlayStation 2, Sega DramCast, XBOX, meg a kamu konzol is. Voltak kormányos autóversenyjátékok is, kettőnél Formula 1 2017 volt. Az egyiket kipróbáltam, de valami rettenet volt. Kétszer azért diszkvalifikáltak a versenyről, mert induláskor a fékezés gombot nyomtam... És hát milyen versenyző az, aki fékezéssel rajtol? Azt hittem, hogy azzal adom a gázt. Aztán rájöttem, hogy a másikkal, de utána is borzasztó volt. Hát nem egy Mario Kart, az biztos. Teljesen realisztikus autóverseny, és nem olyan, hogy végig adni kell a gázt, és akkor nyerünk, hanem tényleg... Látszik, hogy nem játszottam ilyen játékkal soha. Az első kanyarnál be a kavicságyba, és a kocsinak annyi. Hát nem én tenném világbajnokká Sebastian Vettelt. ^^' Vele játszottam. Na mondtam magamban, ha egy nagymenővel leszek, akkor biztosan menni fog a játék. Hát nem ezen múlik. Amúgy a játék teljesen jó, és szeretem a Forma 1-et, úgyhogy mindenképp megérte. A játékom volt borzasztó. ^^'

Teljesen jó a konzolrészleg, csak az a rossz, hogy áttették másik épületbe, amit nehezebb megtalálni. Pontosabban bejutni könnyű, de soha nem találom azt a bejáratot, amin bejöttem, és mindig másikon megyek ki. És mire onnan visszatalálok a főépületbe...

Szólj hozzá!
2018. június 29. 10:48 - supermario4ever

Sebes autóverseny

img_20180628_160651_1.jpgNagyon rég vettem új Nintendo 64 játékot, de most lehetőség adódott rá. A S.C.A.R.S. egy kevésbé ismert autóverseny, megjelenésekor hallottam róla, és arra emlékeztem, hogy tetszett. A névre mindenképp emlékeztem, és a képek alapján is bejövős volt, úgyhogy úgy voltam vele, hogy megér egy próbát. És tényleg. Ahogy tegnap játszottam vele, oda jutottam magamban, hogy ismét egy olyan játékkal van dolgom, ami méltatlanul elfeledett, ugyanis egy baromi jó versenyjátékról van szó. Mario Kart-féle, minden realitást nélkülöző autóverseny játék, melyre mondható, hogy van némi F-Zero beütése, ugyanis a XXX. században játszódik. A kocsik félig állatok, félig járgányok. Van itt oroszlán, orrszarvú, leopárd, és akik még hirtelen nem jutnak eszembe, összesen 9 autó van. A pályák is változatosak, versenyezhetünk vulkánban, őserdőben, óceánban, és még további 6 pályán. Sokat nem láttam, mert a pályák fokozatosan nyílnak meg, és egyelőre hármat láttam. Ugyanúgy vannak benne tárgyak, mint a Mario Kartban, van olyan, ami minket segít, és olyan is, amivel másokat akadályozunk.

Ami miatt tetszik, hogy elképesztően hangulatos. A zenék meglepően jók, a pályavezetés is jó, az irányítást is könnyű megtanulni, ami nehézséget okoz, hogy elég nehéz átlátni magát a pályavezetést. Ugyanis nem aszfalton versenyzünk, hanem az adott körülménynek megfelelő talajon. Annak ellenére, hogy nyilak vezetnek, néha nehéz átlátni, hogy merre kell menni. Néhányszor előfordult, hogy sarokba szorultam, de szerencsére könnyű kiszabadulni, mivel itt is lehet ugratni.

Bajnokságban vannak különböző kupák, melyek közül csak az első van megnyitva. 8 játékos van, és mindig van egy rivális kocsi, aki az 1. helyen áll. Eleinte két kocsi áll rendelkezésünkre, de ha legyőzzük a riválist, akkor megkapjuk azt a kocsit is. Továbbmenni a következő pályára csak akkor lehet, ha legalább a 3. helyen végzünk. Ennek abból a szempontból van jelentősége, hogy a pályák is csak így nyílnak meg. A 4 bajnokságban összesen 9 pálya van, valószínűleg azon az elven van ez a játék, mint a 1080° Snowboarding vagy a WaveRace 64, hogy csak néhány pálya van az egész játékban, a nehezebb bajnokságokon eggyel több pálya van, de az előzőekből is megmaradt mindegyik, csak annyiból nehezebb, hogy a gépi ellenfelek keményebben támadnak. De már a legkönnyebb fokozaton is sokat kell gyakorolni, hiába van gyakorlatom autóversenyzésben. De könnyű az irányítás, és kellemes, és mivel maga a játék is nagyon tetszik, ezért inspiráltnak érzem magam annak irányába, hogy tovább fejlődjek.

A játék egyébként jó vásár volt abból a szempontból, hogy bár látszik, hogy használt a játék, de mindene megvolt hozzá, még a kazettának a kis zacskója is, ami nagyon ritka.

img_20180628_160826_1.jpgÚgyhogy maximálisan elégedett vagyok a játékkal, keressétek Vaterán a retrogameshu eladó játékait, csak ajánlani tudom.

Végezetül érdemes elemezni a játék címét, mert több szempontból is érdekes. A S.C.A.R.S. egy rövidítés, mely a Super Computer Animal Racing Simulation nevet takarja magában. Az is önmagában érdekes, hogy rövidítésben benne van a car szó, de magyarul is lehetne elemezni, hogy ott van a "scar", mint seb, ez egyrészt jelezheti a verseny brutális mivoltát (sebeket szerezne a kocsi, ha tényleg állat lenne), de lehet úgy is értelmezni a "seb" szót, hogy olyan gyors a verseny, hogy már-már sebes. Csodálatos a magyar nyelv, minden elfogultság nélkül mondom, hogy büszke vagyok arra, hogy magyar az anyanyelvem, miket ki nem lehet már találni. Amúgy a sebes jelző nem igazán illik ide, mert nem egy F-Zero sebességű játék.

De nem is kell, hogy az legyen, mert elképesztően hangulatos a játék, nekem nagyon bejött. Mondjuk lehet, hogy elfogult vagyok, mert szeretem a versenyjátékokat, de ahogy írom ezeket a sorokat, tele vagyok lelkesedéssel. A S.C.A.R.S. egy újabb bizonyíték arra, hogy nagyon sok olyan játék van a múltban, melyek méltatlanul el lettek feledve. Mert persze, a forradalmi, 90% feletti játékokra ma is erősen emlékezünk, csak ezek árnyékot vetnek azokra a játékokra, melyek ugyan nem voltak innovatívak, vagy progresszívek, "egyszerűen" csak nagyon jó játékok. De ez önmagában nem elég ahhoz, hogy hosszútávon megmaradjon a köztudatban. Pedig sok kincs veszett már így el, néhányra már felhívtam a figyelmet. Ilyen a S.C.A.R.S. is, ha kellőképpen kiismertem a játékot, akkor írok róla tesztet.

Szólj hozzá!
2017. szeptember 29. 20:50 - supermario4ever

Super Nintendo Classic Mini

Ma megkaptam az én példányomat, nekem is megvan a Super Nintendo Classic Mini.

img_20170929_162937.jpgA Game Parkból rendeltem elő, tehát kifizettem érte a 44000 forintot, őszintén remélve, hogy nem lesz ennek az esetnek párja. Na meg hát az utóbbi időkben annyi jót olvasni a Game Park-ról, hogy nagyon megbízok bennük.

Az igazat megvallva, kacérkodtam a gondolattal, hogy a mai órákat elsunnyogjam az egyetemen, de végül bementem, hiszen ma csak 11.10-ig volt órám. (A laza órarend...) Meg hát azért 31 évesen azért van kötelességtudatom, meg szeretem is az egyetemet. És az az érdekes, hogy annak ellenére, hogy nagyon vártam, hogy vége legyen, az az érzésem volt végig, hogy gyorsan telt az idő.

Nem volt kényelmes két bőrönddel grasszálni Budapesten, mivel a Game Park a XVII. kerület végén van. Az Örs Vezér Terétől a 97E busszal mentem a Kucorgó térig. Egyből át is adta az eladó lány a Super Nintendo Classic Minit, és mentem is. Igazából szerettem volna beszélgetni vele, mert aktív a közösségen belül, és megosztottam volna vele néhány gondolatot a SNES mini ára kapcsán, és hogy miért döntöttem úgy, hogy végül náluk veszem meg, de voltak mások is, majd máskor.

Rég voltam amúgy a 17. kerületben, laktam is itt, konkrétan itt volt az első albérletem 2010 június és szeptembere között, és bár nagyon távol van a belvárostól, de magasan a legnyugodtabb, és legbékésebb kerülete a fővárosnak. Nem emlékszem arra, hogy bármi balhét is láttam volna a kerületben, a környéken. Szívesen laknék itt ismét.

Szóval a 97E busszal vissza az Örs Vezér terére, innen metróval a Keleti pályaudvarra, jöttem ugyanis haza Békéscsabára. Hát rég volt arra példa, hogy ennyien utazzanak vonaton, Gyomáig nem volt ülőhelyem. De nem zavartattam magam, elücsörögtem a földön is. A Keletinél az egyik könyvárusnál lehet régebbi magazinokat is kapni, volt neki két olyan Garfield magazin, ami nincs meg a gyűjteményemben (2013 június és július), ezeket megvettem, olvasgattam, meg a tananyagot olvastam. Igazából gyorsan eltelt az idő, relatíve gyorsan megérkeztünk Békéscsabára. Hazasétáltam, és végre kibonthattam a Super Nintendómat.

img_20170929_163121.jpg
img_20170929_163349.jpgimg_20170929_164314.jpg

Valahogy furcsa volt látni, hogy ez a Super Nintendo tényleg ennyire kicsi, olyan óriásinak éreztem magam, hogy a kezemben volt, vagy mintha törpeországból hoztam volna el. A Super Nintendo esetében jobban látszik, hogy egy aprócska kis gépről van szó, mint a NES-nél. A menüjében nincs nagy változás, de szépen néz ki.

img_20170929_164526.jpgSokan azzal érveltek a mini gépek ellen, hogy ez egy emulátor, olcsó technológia. De teljesen más úgy nézni erre a kis gépre, hogy ez egy hivatalos kiadás, és csak a Nintendo adhat ki ilyen tökéletes külsejű Super Nintendót. A controller is tökéletesen úgy néz ki, mint az eredeti (a csatlakozót leszámítva), olyan érzés, mintha vadonatújan vettem volna SNES-t. Ez az új kiadású Super Nintendo, ami sokáig fog szolgálni.

De ezzel a géppel játszani egyszerűen felbecsülhetetlen élmény. Megadja az eredeti hangulatát. Eddig három játékot próbáltam ki rajta, a Super Mario World-öt, Super Mario Kart-ot és az F-Zerót. Az tetszik még, hogy ha végzünk a játékkal, és kilépünk belőle, az utolsó 45 másodpercet visszajátsza a gép. Ötletes megoldás. Nagyon jó mind a három játék. A Super Mario World-öt itt is végigjátszom mind a 96 kijáratig, ahogy a Super Mario Kart-ban is megszerzem az arany serleget mindenhol, úgy az F-Zeróban is van mit erősíteni.

Itt is megy a demó, mint a NES Classic Mini esetében is, és itt is van néhány játék, amihez még soha nem volt szerencsém, és a demóban látható opening videók alapján kijelenthető, hogy lesz néhány egyedi játékélményem, amiben eddig nem volt részem. Kíváncsi leszek rájuk, fogok még írni erről a fantasztikus kis gépről.

Végezetül két kép, az előd és az utód együtt.

img_20170929_171818_1.jpgAz idő vasfoga csak elszínezte a Super Nintendót, de a dicsőségét soha nem veheti el.

Végezetül egy kép a kistestvérek dobozairól.

img_20170929_172644.jpg

1 komment
2014. szeptember 17. 23:00 - supermario4ever

F-Zero karakter profil - utógondolat

Tegnap tehát befejeztem a fő F-Zero karakterek leírását. Alapból vannak többen is, például az F-Zero AX arcade játék versenyzői teljesen mások, vagy a Maximum Velocity-ben négy teljesen egyedi karakter játszató, vagy az animében is vannak olyan versenyzők, akik csak ott láthatók (és a GP Legend-ben játszhatók). Róluk esetleg később írok, de ezt a 30-at tartottam fontosnak, akik az X-ben és a GX-ben játszhatók.

 

Címkék: F-Zero
Szólj hozzá!
2014. szeptember 16. 23:21 - supermario4ever

F-Zero karakter profil #30

Beastman

BeastmanNem: Férfi
Kor: 30 éves
Kocsijának neve: Hyper Speeder

Beastman ember dinoszaurusz jelmezben. Gyerekkorában majdnem meghalt, amikor megtámadta egy krokodil, ezért lett vadász, megvédje az embereket a veszélyes vadállatoktól. Azért nevezett a versenyekre, hogy ennek nyilvánossága legyen, valamint célja Bio Rex-et kiiktatni a versenyből. Christopher Annex néven született, nagyon szégyenlős gyerek volt, amire a támadás csak még jobban rányomta a bélyegét. Testén is maradtak sérülések, de a lelki sebek sokkal erősebbek. Agresszív vezetési stílusa sikerre vitte, melyet részint azért is alkalmaz, hogy megvédje a többieket Bio Rex-től. A dinoszaurusz jelmezt azért viseli, hogy elrejtse valódi szégyenlős mivoltát.

Hyper Speeder

Súly: 1.460 kg
Test: C
Gyorsulás: C
Fordulat: A

A hajót eredetileg Beastman találta egy erdőben vadászat alatt, és megkérte Dr. Clash-t, hogy alakítsa át neki versenyautóvá. A kocsi némileg könnyebb, mint Dr. Clash-é, ennek köszönhetően lényegesen jobb tulajdonságokkal is bír. Legkönnyebben irányítható kocsi, ezek mellett viszonylag erős, és jó időben éri el a maximális sebességét.

Címkék: F-Zero
Szólj hozzá!
2014. szeptember 15. 19:15 - supermario4ever

F-Zero karakter profil #29

Kate Alen

Kate AlenNem: nő
Kor: 30 éves
Kocsijának neve: Super Piranha

Kate hatalmas énekesnő, akinek erőteljes tánca és lélekkel teli hangja miatt nagyon sok rajongója van. Ő énekel az F-Zero versenyek nyitóceremóniáin. Már egészen kislány kora óta énekel, szülei hangtechnikusok, így általuk sokat tud az éneklés technikai mivoltáról, 10 bátyjával pedig az Alen Eleven nevű formációt alkotják, Kate a legfiatalabb. 21 éves korában szólókarrierbe kezdett, ezekben az időkben választották ki F-Zero ünnepségek énekesnőjének. Már nem képes lelkesen énekelni, ezért is döntött úgy, hogy kipróbálja magát versenyzőként. Az énekesnői pályafutása alatt szerzett ritmusérzéke és fizikai ereje jót tesz a versenyének. Az animében a mai napig lelkesen énekel.

Super Piranha

Súly: 1.010 kg
Test: B
Gyorsulás: C
Fordulat: B

A Team Power Boys nevű csoport készítette az énekesnő megbízásából, amikor még zenei karrierjét építette. Nagyon jó konstrukcióval építették és könnyen irányítható a kocsi, egyedül a gyorsulása nem olyan jó. Kate hi-fi berendezést is építtetett a kocsijába. A kocsi nagyon hasonlít Samus Aran páncélzatához a Metroid játékszériából.

Címkék: F-Zero
Szólj hozzá!
2014. szeptember 14. 22:06 - supermario4ever

F-Zero karakter profil #28

Billy

BillyNem: Férfi
Kor: 7 éves
Kocsijának neve: Mad Wolf

Billy egy majom, aki azért nevezett a versenyekre, hogy bizonyítsa, hogy több képessége van fajtársaihoz képest. Egy laboratóriumban nőtt fel, ahol megtanították írni, olvasni és kommunikálni. Kivételes képességei miatt nevezhetett már 7 évesen az F-Zero versenyekre, ezzel ő a legfiatalabb versenyző. Az Odyapes nevű bolygó lakosa, és ő első majom, aki ki tudott jutni az űrbe. Játékos természetével hamar nagy népszerűségre tudott szert tenni. Elsődleges célja, hogy bebizonyítsa, hogy a majmok is képesek hasonlóan gondolkodni és cselekedni, mint az emberek. A 7. életévével középkorúnak számít, mivel a fajtája átlagosan 16 évig él.

Mad Wolf

Súly: 1.490 kg
Test: B
Gyorsulás: B
Fordulat: C

Ugyanaz a laboratórium gyártotta, aki felnevelte őt. Igyekeztek úgy összehozni a kocsit, hogy a lehető legkönnyebben értelmezhető legyen, mivel írástudása a mai napig erősen korlátozott. Nemcsak a kocsi színe emlékeztet egy banánra, hanem a szárnyai is banán alakúak. Mindenképpen keményre akarták gyártani a kocsit, hiszen nem akkora a majom intelligenciája, hogy minden egyes ütközést kivédjen, ezek mellett jól gyorsul, és irányítása sem mondható rossznak.

Címkék: F-Zero
Szólj hozzá!
2014. szeptember 13. 22:39 - supermario4ever

F-Zero karakter profil #27

Michael Chain

Michael ChainNem: Férfi
Kor: 39 éves
Kocsijának neve: Wild Boar

Michael Chain a Bloody Chain banda vezetője, mely csapat tajgainak száma néhány éve átlépte a 10.000-es álomhatárt. Azért nevezett a versenyekre, hogy bizonyítsa, hogy milyen jó a bandája, ám eddig nem sikerült nyernie. Az utca embere, már gyerekként is életének szerves részét képezte a vezetés. Kedvenc szórakozása volt, hogy lopott kocsikkal rendőröket előzött, akik soha nem tudták elkapni. Szülei autós üldözés során haltak meg, részben miattuk is vezet. Lényegében annak hatására kezdett el versenyezni, hogy csapata átlépte a 10.000 főt, de mivel nem sikerült nyernie, sokan elhagyták a bandát. Azóta még agresszívabbá tette vezetési stílusát, hiszen tudja, hogy ha így megy tovább, a banda megszűnik. Heavy Metal-t és operát szokott hallgatni, mert azok a szüleire emlékeztetik.

Wild Boar

Súly: 2.110 kg
Test: A
Sebesség: C
Fordulat: C

Az egyik legnehezebb kocsi, nagyon sokat dolgoztak rajta a strapabíró legyen. Főleg akkor lett fontos, amikor keményebbé tette a vezetési stílusát, még a keményebb ütközéseket is jól bírja. Emellett gyorsulásban és irányításban sem utolsó, így maga a kocsi adott, hogy Michael Chain sikeres legyen a versenyeken, és megvédje csapatának becsületét.

Címkék: F-Zero
Szólj hozzá!
2014. szeptember 12. 22:18 - supermario4ever

F-Zero karakter profil #26

Leon

LeonNem: Férfi
Kor: 16 éves
Kocsijának neve: Space Angler

Leon félig ember, félig farkas, sokkal gyorsabb reflexei és állati ösztönei teszik többé az átlagemberhez képest, ugyanakkor nincs akkora intelligenciája. Szüleit még 4 évesen ölték meg otthonában (Zou bolygó) dúló nagy háborúban. Itt találkozott Super Arrow-val és Mrs. Arrow-val, akik kölcsönadták neki a King Meteor kocsit, és már az első próba után ráérzett a lényegre. Ezután kezdték el folyamatosan képezni. nem sokkal utána nevezett is az első versenyre. Azt reméli, hogy ha nyer, a pénzből meg tudja menteni a bolygóján lakó a gyerekeket a nyomortól és a vérengzésektől, és ehhez minden alapja megvan.

Space Angler

Súly: 910 kg
Test: C
Gyorsulás: C
Fordulat: A

Annak ellenére, hogy az egyik legkönnyebb kocsi, viszonylag strapabíró, emellett sebessége is elég jó, de főleg irányítani nagyon könnyű. A Fable Animal nevű csoport gyártotta a kocsit, aki még évekkel ezelőtt megszállta a bolygót. Könnyű vele jó eredményt elérni.

Címkék: F-Zero
Szólj hozzá!