2014. június 18. 20:20 - supermario4ever

Némi újdonság

Hétfőn megérkezett az egyik rendelésem, Game Boy Advance doboz védő műanyagokat vettem. Ezek rendkívül masszív műanyagból készültek. A képen több kilós súlyt ráhelyezve illusztrálta, hogy mennyire strapabíró. És tényleg, még hajtogatni is nehéz volt. Azért vettem meg, mert ha hazamegyek, és ha hazaviszem, vagy postázom, akkor ne sérüljenek meg a dobozok. Addig is védelemben tartja a külső behatásoktól. Öt darabos csomag volt 5 font.

sdc12047.jpg

Így érkezett meg. A többi három már a dobozt védi rendeltetésszerűen:

Lehet látni, hogy be vannak fedve. Így már haza lehet vinni őket.

Valamint még több mint egy hónapja vettem egy Nintendo 3DS tartó tokot, hogy ne a nagy obentós doboz szerűséget cipeljem magammal állandóan. 5 fontért nem is volt olyan sok. Azért is menő, mert nemcsak egy, hanem két kézikonzol is belefér, ily módon:

Játékokat a hátuljába lehet tenni, összesen 12 darab fér be (az előzőbe 6 fért).

Olvastam a CeX weboldalán, hogyan lehet az általuk kiállított kupont felhasználni internetes vásárláshoz. Eléggé bonyodalmas, mivel a papíron nincs kód, és úgy lehet felhasználni, hogy postán kell megküldeni a kupont, addig leveszik az egész összeget a számláról, és ha megkapják, akkor visszautalják a kuponnak megfelelő összeget. És ha elvész? Azt is írták, hogy a papírt, amit kapunk nagyon vigyázzunk rá, mert ha elvész a kupon, akkor az összeg rajta is elvész. Na ez például hülyeség. Miért nincs egy internetes adatbázis, ahol a nevem alatt látható, hogy mekkora összeg van? Kaptam kártyát, amikor visszavittem a Mario Party: Island Tour játékot, de ennek akkor lenne értelme, ha az eladó bescanneli a kártyát, és megjelenne neki az összeg, amit levásárolhatok. Inkább úgy döntöttem, hogy ugrik a Mariós kiadású Nintendo DSi XL, ellenben eszembe jutott egy játék, amire szintén kíváncsi vagyok, és szinte biztos voltam benne, hogy tetszeni fog. Íme:

Úgy voltam vele, hogy ha ez a játék sem fog tetszeni, akkor végleg feladom. Hála istennek, nem kell. Ez igen! Valahol itt kezdődik nálam a játék fogalma, amikor izgalmas, érdekes az egész produktum, és azt érzem, hogy meg fog izzasztani, de élmény lesz utána elkönyvelni, hogy sikerült. A tesztjeimben szoktam kihívást is értékelni. Ezt a nagyon régi 576 KByte magazinokból vettem át, rájöttem, hogy ezt most is lehet alkalmazni. Azt nem tudom, hogy ők milyen irányelv alapján értékelték, én a játék nehézségét szoktam vele mérni, de csak az kap 10 pontot, mely úgy nehéz, hogy ha sikerült, azt érzed, hogy megérte végigcsinálni. Másképpen fogalmazva inspirálóan hat. Ugyanakkor ez részint egyesíti a többi értékelési irányelvet is, ugyanis egy játék többek között akkor tud inspirálóan nehéznek hatni, ha tetszik a zene, bejön a hangulata, és akinek fontos, annak, hogy szép a grafikája, nem utolsó sorban az irányítás is elsajátítható. Eddig flottul teljesít a játék, csak legyen inspirációm végigjátszani. Olyan hangulata volt a SNES-es első résznek (csak ezzel játszottam), hogy szinte belefeledkeztem a játékba. Ez is hasonló tüneteket mutat. Wii-n nincs meg ez a játék nekem (Donkey Kong Country Returns), csak próbálgattam, ezért a 3DS-es változat némileg újdonságként hat. És nagyon bejön, tökéletesen reprodukálták az SNES-es hangulatot, a sok új ötlet is bejövős. Az már csak a hab a tortán, hogy ez a játék 22 font volt, így 6 fontot visszakaptam kupon formájában, azt is le lehet vásárolni. Azon mosolyogtam, mutatta is az eladó csaj, hogy nem kell aggódni, mert bármikor levásárolhatom. Konkrétan rá van írva a kuponra, hogy 3014. június 18-áig érvényes. Azt hittem, hogy csak viccelt azzal, hogy 1000 évig érvényes, de tényleg. Úgyhogy sikerült megoldani a problémát, most már teljesen nyugodt vagyok.

És a 3DS-es Mario Golf-ot továbbra is nagyon szeretem. Teljesen minőségi spin-off, élvezetes játéklehetőségekkel. Az ilyenekre egyáltalán nem sajnálom a pénzt.

Szólj hozzá!
2014. május 17. 23:10 - supermario4ever

Game Boy Advance játékokkal

Gyerekek, ez a csodálatos idő, ami itt uralkodik már 2 napja Angliában, ez valami csodaszép. Ilyen rövid ujjús, szabadba kicsábítós, úgyhogy boldogságos. Jártam ma is többfelé, mert tényleg inspiráló. Ezt szeretem, és örülnék, ha idén a tiszteletemre igencsak enyhe lenne az idei brit nyár.

Anyám megküldte a következő adag gyógyszert a bélgyulladásra (itt Angliában nem lehet 90%-osan kiváltani), és kérésemre elküldte a Game Boy Advance-et, és néhány játékot hozzá:

Skype-on mutogatta egyesével, hogy melyeket küldje, így egyeztettünk. Örülök neki nagyon, mert egyszer láttam a CashGenerators-ban 15 fontért lila GBA-t, és majdnem úgy voltam vele, hogy megvettem. Aztán eszembe jutott, hogy akár el is postáztathatom, ha már úgyis kell küldeni, ne őrüljek már meg! Itt van az enyém, jó állapotban van, és működik. Csak a sárgulás... És előkerült az elveszettnek hitt Formula One 2011 játékom Nintendo 3DS-re is. Hogy keveredett a GBA játékok közé, el nem tudom képzelni.

Ma voltam már Kung Fu-n, a csütörtökit kihagytam, mert már végképp nem volt kedvem menni, és egészen jól ment. Elgondolkodtam azon, hogy ha ilyen jól megy, miért kéne abbahagyni? Lehet, hogy erre alkalmas vagyok, és ha ebben kiélhetem a testmozgási igényemet, ahogy szeretem, akkor el kéne vetni a hátráltató tényezőket, és csinálni, amíg ilyen jól megy.

Ha holnap is ilyen szép idő lesz, én elmegyek a tengerpartra egy hatalmasat sétálni, és ott majd csinálok sok képet, és megmutatom, hogy mitől is szép ez a környék. Ma is voltunk tengerparton, Dominik akart ott játszani. Ha jól emlékszem Moreton város tengerpartján voltunk. Annyira nem volt szép, és az idő is szelesre állt, úgyhogy nem maradtunk sokáig.

Szólj hozzá!
2012. augusztus 19. 19:34 - supermario4ever

Néhány régi 576 Konzol magazin

A hosszú hétvégére hazajöttem Békéscsabára. Milyen érdekes, hogy 2 éve, amikor felköltöztem Pestre, és akkoriban hazajártam, szinte mindig aznap vissza akartam menni, most meg kellemesen érzem itt magam. Változtam ez idő alatt, sok minden miatt voltam nyugtalan akkoriban, de úgy érzem, hogy azóta jóra fordultak a dolgok, és innen már csak feljebb van út.

Holnap megyek is haza (nekem Békéscsaba és Budapest is ugyanúgy az otthonomat nyújtja. ^^'), kiválasztottam 4 régi 576 Konzol magazint, amiket magammal viszek, hogy olvassam az úton. A 2000. áprilisiban van benne az Egy bogár élete Nintendo 64 játék tesztje, azt fogom elolvasni, valamint egy olyan N64 játék, mely régen megvolt nekem: Vigilante 8: 2nd Offense. Nem egy Mario Kart, de elvoltam vele. A másik, a 2003. áprilisi szám, ebben van egy 2 oldalas ismertető a Game Boy Advance SP-ről. Érdekel, hogy akkoriban mit írtak róla. A harmadik, a 2003. júniusi, ebben van egy 22 oldalas írás az E3 2003-ról, valamint egy 2 oldalas teszt a GBA-s WarioWare, Inc.: Minigame Mania játékról. És végül a 2003. novemberiben van benne a Super Mario Advance 4: Super Mario Bros. 3 teszt, és egy jó reklám róla. Idefele a vonaton pedig az új Konzol magazint olvastam. Gratulálok a szerkesztőknek, sikerült színvonalas magazinná avanzsálni az újságot, van akkora élmény olvasni, mint a régi 576 Konzolokat. Ne adják alább!

Szólj hozzá!
2010. január 22. 05:24 - supermario4ever

1991-2010

Még mielőtt bárki is megijedne, gyorsan leszögezném, hogy nem halt meg senki. ^^' De a New Super Mario Bros. Wii még mindig a hatása alatt tart. Spoiler Ilyen jól megrendezett jelenetet egy játékban még életemben nem láttam. És valahogy annyira logikusnak tűnt az egész. Nincs meg a harmadik érme, biztos ott felejtettem valahol. És amikor először harcoltam Bowserrel, gyakorlatilag Hercegnő miért is ne fordíthatná el a fejét? Annyira fél, retteg Bowsertől, hogy látni sem bírja. És amikor legyőzöm, nekem még az is logikus volt, hogy Hercegnő nem fordítja hozzánk a fejét azonnal. Biztosan fél még, hogy ott van még, vagy már elment. És amikor megjelenik... Ha nekem valaki pár éve azt mondja, hogy egy Mario játék miatt egyszer meg fog hűlni a vér bennem, biztos kinevetném. És tessék... Megtörtént. De annyira ártatlanul várom, hogy jöjjön már, biztos csak a hatást akarták fokozni azzal, hogy Hercegnő nem néz felénk azonnal, és nézd meg... Hát SIKERÜLT fokozni a hatást!!! spoiler vége

Miközben hallgattam az ALI PROJECT: Kinjirareta Asobi dalát, úgy végigfutott bennem a Mariós korszakom. Ahogy 1991-ben Dévényi Tibor: Elektor Kalandor műsorában meglátom Mariót, és megismerem ezt az egész videojáték fogalmat. És abban az évben megkapom a NES-t. Majd életem egyik legjobb játékának tartott Super Mario All-Stars 1993-ban a Super Nintendo konzollal együtt felejthetetlen éveket töltök. Majd 1996-1997-ben meglátom a német RTL-en a Super Mario 64 reklámot! Mario 3D-ben! Igen, ez kell nekünk, gondoltam magamban! Mario Kartok, Mario Golf, minőségi spinoffok. Game Boy Advance, GameCube, ahogy 2005-2006 között beleőrülök a Super Mario Sunshine-ba, annyira nehéz. Majd egy kisebb passzív időszak, melyet érdemben csak 2008-ban a Super Mario Galaxy tör meg. Felejthetetlen online multik a Mario Kart Wiivel és a Super Smash Bros. Brawllal! Azt gondoltam, ennél többet úgysem kaphatok, és itt van a New Super Mario Bros. Wii!

Hát ez a Nintendo! 2010-ben 25 év után is van még a tarsolyában! Amivel ilyen hatást kelt a rajongóiból! Nagyon tiszteli a retro játékosokat, nem hiába a Virtual Console, de nem hagyja, hogy belefásuljunk abba a tudatba, hogy bezzeg a régi szép idők... Már most előre megírom, hogy hatalmas legendaként fogunk emlékezni 20-25 év múlva a New Super Mario Bros. Wiiről! Az egész Mario szérián végigmentek a játékok, elvoltam azzal a gondolattal, hogy kedves tájakkal megáldott játék vízvezeték-szerelő hősünkkel, mely azért keményen megizzaszt itt-ott, és jön ez az APRÓSÁG, még nálam átírja az egész Mario játékokról alkotott fogalmamat. Így azért más lesz nézni a Mario játékokat.

Szólj hozzá!
2010. január 16. 00:52 - supermario4ever

Első benyomások

Na tettem egy próbát a New Super Mario Bros. Wiivel. Már a title screen is tetszett, de az intro videó kicsit egyszerű, de annál jobban lenyűgözött. Bowser 7 gyere visszatért? Vele együtt a legendássá vált halál hajó a Super Mario 3-ból? Én már meg vagyok vesztegetve, nekem már ezektől 10 pontos a játék. És maga a játék is hihetetlen hangulatos. Sokkal jobb a grafikája ahhoz képest, amit vártam. Szebb, kidolgozottabb,emellett a játék ötletei is fantasztikusak. Ez a forgó platform is nagyon jó, meg már most találkozhatunk új tárgyakkal. pl. a "jégvirág", melytől Mario nem tüzet dob, hanem jeget. Meg a propeller-gomba, mellyel Mario propeller-mezbe öltözik, és sokkal tovább lebeg. Meg a szokásos gomba és tűzvirág, melyekkel eddig találkoztam. És megtapsolnak, amikor megszerzem mind a három nagy érmét, meg a 8 piros érmét. Azt kell mondanom, hogy aki teheti szerezze meg, mert amíg 1985-ben a Super Mario Bros. volt a legenda 2009-re pedig a New Super Mario Bros. Wii lesz a legenda. Ez tény, hogy 20 év múlva így fogunk róla emlékezni!

Tettem egy próbát még a Kirby Air Ride-dal. Ez is nagyon jó játék, bár nem az a fajta, mely forradalomra tör, de nagyon jó. Én szeretem ezt a versenyzést. Mentem is vele három menetet. A csillag automatikusan gyorsul, nekünk csak fordulni kell, valamint az A-gomb használatával a földet súroljuk, mellyel ugye lassulást érünk el, de értelme van, amikor gyorsító nyíl van a földön. Elég könnyű így, hogy első lettem az első két alkalommal. Amire szemfüles lettem, hogy nagyon jó a zenéje. Nekem legalább tetszik, jó volt hallgatni. Én ajánlom mindenkinek, én 9 pontot simán adnék rá.

És beüzemeltem a Game Boy Playert. Meg kell állapítsam, hogy öltözteti a GameCube-ot, sokkal mutatósabb lett így:

Nagyon jó lesz. Kipróbáltam rajta a Mario Kart: Super Circuitot, és a Zelda Minish Capet. Mind a kettő fantasztikusan mutat TV-n!

Itt tűnik ki igazán, hogy a GBA technikailag tényleg túlszárnyalja a SNES-t, ezt biztos nem lehetett volna kihozni a csodaszerkezetből. A Mario Kartról röviden annyit, hogy látszik, hogy rég nem játszottam vele. Elég rossz eredményeket sikerült elérnem. Viszont ahogy játszottam a Zelda Minish Cappel... Most tudatosodott bennem, hogy milyen rég játszottam Zeldával. És nagyon hiányzik. Elhatároztam, hogy végigviszem Game Boy Playeren is a Minish Capet! Az első mentésemen mentem egy kicsit, csak pár percet, hogy lássam, hogy milyen. Keresgéltem a Castor Wildsba a helyet, mert emlékeztem, hogy annak nagyon szerettem a zenéjét. És igen. Nagyon jó volt visszahallgatni. Egy kicsit futkározni a mocsárban, fel-le az indákon, meg végigmenni fent is. Nagyon jó élmény volt, visszahoztam a Zeldás hangulatot belém. Úgyhogy aki hiányolta a Zeldás cikkeket, csak megnyugtatni tudom, hogy visszatér!

Amikor megvettem a Wiit, akkor a GC-től kvázi búcsút intettem, ha a Wii egy teljes értékű GC-t is ad magából. De ezzel a Game Boy Playerrel új értelmet kapott a GameCube, és a Game Boy Advance. Mindkét konzol életét jelentősen meghosszabbítja nálam. Majd kíváncsi leszek a többi GBA játékra is.

Szólj hozzá!
2007. január 21. 21:29 - supermario4ever

Anime Fan's Meeting

Nem volt rossz. De nem egyedül mentem, Krisivel és Trunerrel beszéltünk meg találkozót a Keletinél, onnan mentünk a 79-es Trolival a Petőfi Csarnokba a piacra szétnézni. A másik, ami kiábrándít, hogy mennyi hamisított játék van, elsősorban GBA. De amúgy szeretek odajárni, mert azért kellemesnek mondható a hangulat ott. Én nem vettem magamnak semmit. Miután végeztünk, az egyes metróval mentünk a Széchenyi fürdőtől az Operáig. Ez idáig nagyon menö, ha nem tévedtünk volna el. Én tényleg nem akarom megbántani Krisit és Trunert, de hihetetlen, hogy Pestiek és a saját városukat nem ismerik. Azt aláírom, hogy Budapest tényleg óriási nagy, de vicces, hogy valahányszor Pesten járok a barátaimmal, jóformán mindig én vezetem őket. Nintendós téren nagyon nem volt érdekes, félúton elmentem a Holdfénybe, ott vettem magamnak egy Pokémon TCG boostert. Aztán, amikor visszatértünk, akkor az emeleten nyomtunk Krisi Truner és én egy hármas Mario Kart DS bulit. Ez is jó volt, bár nyilván nem adja azt az élményt, amit a nyolcas buli. Eredményt is szerettem volna megőrizni, de Krisi a tudtunk nélkül kikapcsolta a DS-ét, mert megsértődött, amikor megvicceltük azzal, hogy amíg telefonált, egy pillanatra be-be kapcsoltuk a játékot ^^ És akkor kapcsolta ki, amikor töltötte volna be az új pályát, így annyi. Képek készültek, de iszonyat szar minőségűek, úgyhogy nem hiszem, hogy felrakom. Ezután lementünk, ott volt a szinkronszínészes interjú, ekkor mentem el. Összességében jó volt, bár az őszi AnimeCon sokkal jobb volt.

Szólj hozzá!