2015. július 26. 23:45 - supermario4ever

XXI. (izzasztó) Nintendo 3DS találkozó

De hát nyár van, mit is várunk? Mindenesetre nagyon jól éreztem magam, mondjuk ehhez én is tettem. Még az előző találkozó után voltak olyan érzéseim, hogy itt már semmi nem olyan, mint régen. Az emberek teljesen kicserélődtek, és ők sem olyanok már, mint a régiek. Ezt meg is beszéltem bagszival, akinek köszönhetően arra a konklúzióra jutottam, hogy az új emberek már más jellem, így kell elfogadni őket. Igaza van különben, hiszen csak magamnak ártok azzal, ha nem érzem jól magamat a változások miatt, úgyhogy elhatároztam, hogy nyitni fogok az emberek felé. Az eredmény? Egy majdhogynem minden eddiginél jobb találkozó.

És szerencsére azonnal jött is az elfogadás, ez magával hozta a lelkesedést is, hiszen eljátszogatok online, örülgetek is neki, de csak élőben az igazi. Más úgy játszani, ha látom a másik arcán a reakciót. És Békéscsabán erre nincs lehetőség, mert nincs Nintendós, ezért szinte csak ilyen találkozókon van tudok így játszani. Esetleg, ha Pesten szerveznénk valakinél egy négyes konzolos bulit. A találkozót tényleg nagy lelkesedéssel vártam, bagszi korábban annak is hangot adott, hogy abban is látja a lelkesedésem múlását, hogy nagyon számolgatom a vonatot, és már problémás nekem hajnalban vagy késő este vonatozni. Hát halljon most csodát, az 5.13-kor induló vonattal mentem fel Pestre. Meg is lepődtem, mert 5.25-kor szokott indulni, de kiderült, hogy most nyáron Bulgáriából indulnak ezek a vonatok, Szófiából. Méghozzá előző nap 11.50-kor. O_O Elképzelem, aki Bulgáriából jött Pestre, milyen útja lehetett. Nekem az út menő volt, és egyáltalán nem bántam, hogy korán ébredtem, nagyon hiányzott már a kora reggeli vonatozás. Viszont a menetrenden most változtattam, ugyanis Szolnokon átszálltam a Zónázó vonatra, amit most S60-as vonatnak hívnak. Visszahozták a modern, menő kocsikat, amiken annyira imádtam utazni, úgyhogy semmiképp nem hagyhattam ki. Most is nagyon jó volt. Nagyon szeretek vonatkozni, fel se tűnt, hogy 3 és fél órát utaztam. Az utazás alatt ha nem játszottam, akkor Garfield képsorokat olvastam, illetve vittem az egyik Garfield kiskönyvet, azt olvastam el. A kiadó nemrég újra újra megjelentett Garfield régi történeteiből kettőt, ebből a Garfield és a pincerémet vittem magammal. Elvoltam vele, bár az a 78 oldal, amennyi maga a könyv, egy 15 oldalas word dokumentum lehetett, nemcsak hogy A5-ösnél is kisebb a könyv mérete, hanem nagy betűvel volt írva az egész, nem utolsó sorban illusztrálva volt. A történet nem volt nagy eresztés, azért érződött, hogy gyerekeknek írták. A napi Garfield képsorok szélesebb korosztálynak szólnak. Játék tekintetében meg végigvittem a Super Mario Bros. 3-at (isten tudja hányadjára...), nemrég vettem meg a Pokémon TCG-t Nintendo 3DS-re, azzal játszottam, meg volt Mario Kart 7 is. 

8.47 körül érkeztem meg Pestre. Innen egyből a Nyugatiba mentem, a WestEnd-ben néztem szét egy kicsit. Majd amikor eljött az idő, akkor mentem a Kádár utcára, a Metagame kártyaboltba. Negyed órával nyitás előtt érkeztem meg, már álltak a bejárat előtt néhányan. Volt egy srác, akiről gyanítottam, hogy ismerem korábban neten kereszül, de nem akartam odamenni hozzá, mert régebben az ebből fakadó hibák jobban égettek, mint a találat öröme. Ki is derült, hogy nem égettem volna meg magam. Amúgy egyikük sem szólt a másikhoz, senki nem ismerte a másikat. Ez igencsak bíztató a találkozó hangulatára nézve. Mindenesetre én megnéztem a Nintendo 3DS-emen StreetPass formájában, hogy kik jelentek meg eddig a találkozón, aztán követte mindenki a példámat. 

Folyamatosan jöttek az emberek, és 10 órára már be is lehetett menni. Itt is nagyon lassan indultak be a dolgok, nem véletlen hívtam meg egy pár veterán Nintendóst, hozzák csak a hangulatot. Meg is jött Fantos és Gábor, de hogy Krisi, Cater és Young Link is megjelent, akkor már tudtam, hogy rossz nem lehet. De még így is lassú mederben mentek a dolgok, aztán Gáborral elkezdtük szervezni az első Mario Kart 7 versenyt. Össze is jött a 8 ember, csak ami problémássá tette a játékot, hogy nagyon lassan töltött be egy-egy pályát. Fel is merült bennem a kérdés, hogy ha új Nintendo 3DS-e lenne mindenkinek, akkor gyors lenne? Mindenesetre jó buli volt. Első helyen nyitottam, ami nem akármi, éreztem is, hogy ezt meg kell becsülni, mert nem lesz párja. A következő pályán elért 8. hely ezt hűen igazolta… De azért elég jól tudtam tartani magam az első 4 helyen, jól ment a játék. Aztán már nem akartunk új játékba kezdeni, mert hamarosan kezdődött az első verseny, a Mario Kart 7-ből.

Mely eléggé rapszodikusra sikeredett. Első helyezett játékos a következő pályán hatodik lett, én is lettem második, de olykor hetedik. De nagyon sokat nevettünk beszólásain, bakijain. Az eredményt Lernie lefényképezte, el is kértem tőle, mert tényleg nagyon furcsa lett:

elodonto_eredmeny.jpg

Ha nem vehető ki, itt van táblázat formájában:

1 Serial 31
2 ug 27
3 balko 22
4 Krisi 20
5 Attila 19
6 Gábor 17
7 Fantos 12
8 Omichron 8

Gábor 6. helye lett nagyon meglepő. Az örök első, akit még a legkeményebbek sem tudtak elverni, most sajnos ilyen eredményt tudott felmutatni. Mondta is, hogy nagyon rég nem játszott, de ez a rossz játék azért már őt is megviselte. Nem jutott döntőbe… Engem még az is meglepett, hogy még nála is jobb eredményt értem el. Az 5. helyemmel nem jutottam tovább épp hogy nem jutottam tovább, csak egy ponttal maradtam el a továbbjutást érő 4. helytől. De egyáltalán nem zavar, ennyire Mario Kart meccset nagyon rég nem élveztem. Hihetetlen volt. A döntőt már nem vártam meg, mert éhes voltam. A Nyugatinál a Trio cuccban vettem két pizzaszeletet. Meg a SPAR-ban hűtött ásványvizet. Nagyon jól bírom a meleget, de az egész heti 38°C már nekem is sok volt. Mire visszaértem már lement a döntő, de nem volt nagy visszhangja. Talán nem született nagy meglepetés? Lernie tévedésből ezt is elküldte nekem, de nagyon örültem neki, mert ilyet még nem láttam:

donto_eredmeny.jpg

Ennek a táblázata:

1 Serial 29
2 BG-Boy 22
3 SparrowXL 19
3 Krisi 19
5 Frici 18
6 Dávid 17
7 BalintPlay 16
8 balko 15

Ennyire szoros végeredményt, és 15 ponttal utolsó helyet még soha életemben nem láttam. Nagyon durva, hogy a harmadik és az utolsó helyezett között csak 4 pont különbség volt. Az első helyezett nagyon elhúzott, a többiek meg egymás nyakán szinte. Nem semmi játék lehetett.

Ezután Smash Bros. verseny következett. A mi négyesünk később kezdett, mert Lernie is nálunk versenyzett, ő pedig kölcsönadta a 3DS-ét egy másik csoport tagjának. Addig gyakoroltunk. Az a helyzet, hogy ez a verseny egyáltalán nem maradt meg bennem, csak arra emlékszem, hogy nem jutottam tovább, de hogy milyen volt a verseny, hogysmint ment le az egész, arra már egyáltalán nem emlékszem. Akkor már nagyon áldozatának éreztem magam a kártyaboltban levő melegnek, ugyanis a rettenetes forróság volt, levegő nem járt. Egy helyről jött valami levegő, de az semmit nem ért. Én azt mondom, hogy ezen túl a nyári forróságokban plázában legyen a találkozó. Ne érdekeljen, hogy kidobnak minket, majd visszadobjuk magunkat. De ez a meleg elviselhetetlen volt. Volt tombolasorsolás is, nekem is jutott egy Mariós emléktárgy, egy Super Mario 3D World játéktartó cucc, egész menő volt:

sdc12649.JPG

A szőrösebbik oldalát mutatom, örüljetek neki. Amúgy nekem tetszik, örültem neki. A másik tombola nem került kisorsolásra (a 78-as, csak a 77-es), imádkoztam is, hogy ne kapjak se pamacsot, se S-es pólót. Azt az S-es Nintendós pólót, mely maximum 10 éves koromban jött volna rám. Ilyen tombolát mindig rendezzünk. Sőt, szerintem a következő találkozóra érdemes lenne megint önkéntességre buzdítani az embereket, amely Nintendo tárgyú cucc nem kell nekik, azt beadni tombolába. Nagyon jó lenne a sok szponzorcucc mellett. Hátha lesz még egy Lernie, aki olyan felbecsülhetetlen ritkaságot ad be, mint a Mariós videokazetta.

A Pokémonos versenyben játék híján már nem voltam érdekelt, innentől már páran játszottunk együtt. Kipróbáltuk páran a Mario Party: Island Tour-t. Örömmel szálltam bele, mert kíváncsi vagyok, hogy egy év után milyen érzéseket kelt bennem a játék. Tavaly kis híján a fejemet a falba vertem, mert £28-at költöttem rá, akkot tudtam meg, hogy a játék mennyire rettenetes. Akkor vissza is vittem, kértem cserébe egy Donkey Kong Country 3D-t. Ez már sokkal jobb üzlet volt. A játékról alkotott véleményem annyira most sem változott meg, de van egy-két mini-játék, ami egészen jóra sikeredett, de a kívánságlistámon továbbra is hátul van. Így négyen koránt sem volt annyira rossz. Ezután Luigi’s Mansion 2-vel játszottunk négyen, ez a játék egyáltalán nem tudott lekötni engem, úgyhogy hamar kiszálltam belőle. Meg aztán esteledett, mentem már.

A 18.10-es vonattal mentem haza. A vasútállomáson az egyik Gyrosos standon 500 forintért lehetett pitásat venni, hát úgy voltam vele, hogy mivel úgyis olyan ritkán eszek, most lehet. És milyen jól döntöttem. Nagyon ízlett. Hazaúton annyi lehetőségem már nem volt, mert a Garfieldeket már elolvastam, a gépem lemerülőben volt, de ami rosszabb volt, hogy innivalóm is alig volt, és ez ebben a melegben rossz előjel. Szolnokon állt egy darabig a vonat, eszembe is jutott, hogy leszállhatnék, és vehetnék egy ásványvizet, csak nyitva van még 19.45 körül valami büfé. De a vonat pont akkor indult el, így ezen tervem meghiúsult. Amúgy nyilván nem reméltem, hogy elérem még a vonatot, az egy órával későbbivel mentem volna tovább. Így Békéscsabán kerestem erre lehetőséget, de 21 órakor már zárva volt minden. Úgyhogy szinte kiszáradva kellett hazamennem, de találtam egy kutat, amiből jött a víz. Az az érzés, amikor az ember 40°C-os hőségben ihat... Eszembe is jutott Zorán egyik híres dalán első 2 sora:

Hogy értsd, egy pohár víz mit ér
Ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell

Ha úgy vesszük, sivatagi hőség volt, úgyhogy nagyon ideillik, és most megértettem, mit ér az az egy pohár víz.

Amúgy rengeteg képet csináltam, meg is lepődtem, hogy elég kevés lett magáról a találkozóról. Most olyanom volt, hogy minden pillanatot meg akartam örökíteni. Vonatokat, vasútállomásokat, stb. Mivel a Facebook-kal úgy vagyok, tőlem minél messzebbre kerüljön, ezért saját tárhelyre tettem fel, itt meg lehet nézni őket. Itt csak a találkozós képek vannak.

Tehát nagyon jól éreztem magam, és nagyon örültem neki. Aztán egész este ezt a dalt hallgattam:

Főleg az elejét szeretem nagyon ennek a dalnak, az a csendes titokzatosság valósággal felizgatja az érzékeket, de az egész dal nagyon rendben van, nagyon szeretem ezt a számot.

Szólj hozzá!
2013. április 30. 23:00 - supermario4ever

3DS Hungary zenekvíz visszajelzései és statisztikái

Most beszélgetek LernenBoy-jal, írja össze a dolgokat, amiket kértem tőle. Egy hatalmas köszönet jár neki a munkájáért, nagyon sokat dolgozott, a többség biztos megállított volna a felénél, hogy azért álljak le, örüljek, hogy egyáltalán levezeti.

Mindenek előtt szeretnék elnézést kérni a hibámért, ugyanis utólag szóltak nekem, hogy két olyan zenerészletet is betettem, mely nem szerepelt a feladatlapon. Igencsak meg voltam lepve, gyorsan utána is néztem, egyszerűen nem létezik, hogy ekkorát bakizzak. O_O És tényleg. Se Wii Fit, se Mario Kart 7. Hát ilyen nincs. Legközelebb jobban odafigyelek. És hátsón billentem azt, aki azt mondta, hogy nagy balhé volt ebből, én meg komolyan vettem. -_- Mint utólag hallom, inkább elpoénkodták az egészet, bár LernenBoy nem számította bele, így 20 helyett 18 volt a maximális pontszám. Én azt tettem volna, hogy megkértem volna a többieket, hogy írják alá a helyesnek vélt játék nevét. De megígérem, hogy ha legközelebb is én csinálom, akkor jobban oda fogok figyelni.

Na, lássuk a nevezőket, aszerint lesznek rangsorolva, hogy ki hány pontot ért el:

  1. Fekete Szabolcs: 16 pont
  2. Tarcsa Csaba 15 pont
  3. Muzsik Kristóf 13 pont
  4. Horváth Ádám 13 pont
  5. Fekete Gábor 12 pont
  6. Nagy Zoltán 12 pont
  7. Lukács Borbála és Papp Attila 11 pont
  8. Kaptás András 11 pont
  9. Balog Károly 10 pont
  10. Koczka Ádám 9 pont
  11. Urbán Gábor 8 pont
  12. Pewet 8 pont
  13. Béres Gergő 5 pont
  14. Kövecses Zoltán 5 pont
  15. Szabó Krisztián 5 pont
  16. Márk 5 pont
  17. Rigon 5 pont

Nem mindenki írta oda a teljes nevét (vagy nem tudom a teljes nevét), ezért oda csak becenevek kerültek. Azért azt gondolom, hogy sokan helyt álltak, jó eredmény született. Sokan sokat tudtak, aztán egy nagyobb leszakadás, és az utolsó helyen csodálat ötös holtverseny alakult melyek között egy tombolát sorsoltak ki, ez Mongoose-é lett (a 14. helyezett).

És most, lássuk a reakciókat, és hogy melyiket hányan találták el:

RAPID

  1. Super Mario 3D Land - Desert Overworld Viszonylag ismert, hiszen a játék tudtom szerint sokaknak megvan, ehhez képest én keveslem a 9 helyes választ. Talán az lehet erre a mentség, hogy nem egy jellegzetes Mario zene.
  2. The Legend of Zelda: Link's Awakening DX - Woods Theme Úgy tűnik a Zelda játék univerzumban idáig még nem jutott el mindenki, ugyanis csak 5-en tudták.
  3. Aladdin - The Cave of Wonders
    Döbbenten néz egymásra a csoport, hogy ez mégis mi lehet? Pedig az Aladdin nagy menőség. Bár 5-en még így is a hármas számot írták az Aladdin elé, úgyhogy nem reménytelen a helyzet.
  4. Pikmin - Main theme Elképzelhető, hogy egy jónéhányan csak a 3DS erejéig ismerik a Nintendót, ez a zene abból a szempontból volt nehéz, hogy a sorozatot csak GameCube-ról lehetett ismerni, esetleg a Brawl-ból. De azért nincs szégyenkeznivaló a 12 helyes válasszal.
  5. Street Fighter II - Character select Ez a feladvány ékes bizonyítéka annak, hogy mennyire régi játékos, vagy ki mennyire szereti a retro játékokat is, és azért vagyunk egy néhányan 11 helyes válasz érkezett rá.
  6. Wii Fit - Main Theme Na ez volt az egyik, ami tévedésből kimaradt a feladatlapról. Egyébként állítólag baromi kevesen tudták volna. Azt értem, hogy én vagyok az egyetlen Wii Fit addikt, de én onnan gondoltam, hogy tudni fogják (legalábbis be fogják tippelni), hogy az ilyen Wii kezdetű játékzenéknek, de úgy unbloc szinte az összes casual játéknak ilyen kellemes, lágy zenéje van. Egyvalaki fel is írta a lapra.
  7. Super Smash Bros. Brawl - Ashley's Song (JP) Nekem konkrétan ma esett le, ahogy beszélgetek LernenBoy-jal, hogy mennyire megszivattam ezzel a népet. XD Ugyanis ez egy WarioWare zene modern feldolgozása, és az lesz később, de sokan erre azt tippelték be. 5 helyes válasz, nagyon sokan beugrottak.
  8. Pokémon Stadium 2 - Main Menu Olyan felemás arcok ülhettek ki, de a Pokémonban jártasak biztosan tudják. És azért látszik, hogy vannak egy néhányan, szám szerint 8-an tudták ezt a zenét.
  9. WarioWare Inc.: Minigame Mania - Kat's Oriental Blues Mindenki erősen nézi a papírját, néhányan javítanak. :D 8 ember tudott kapcsolni.
  10. Zombi U - Main Theme Látom, vannak egy néhányan, akik, ha nem is játszottak vele, de meglepően sokan tippeltek helyesen, bár állítólag a 15 helyes válasz egy bekiabálának köszönhető.

Nintendo 3DS

  1. Mario Kart 7 - Koopa City Ez volt a másik, ami kimaradt a feladatlapról. Egyébként mindenki tudta volna, hárman oda is írták a lapra.
  2. Kid Icarus: Uprising - Dark Pit's Theme Két ember összenéz, és egymásra nevet. Pedig több ember is játszott vele, 8 burkolt nevetés hangozhatott fel.
  3. Nintendogs + Cats - Club Dog Leghalványabb fogalmuk sincs. Mondjuk, erre nem nagyon lehetett a casual játék-kellemes zene trükköt alkalmazni, mivel eléggé dinamikus. Mondhattam volna ott, hogy gondolkozzunk az én fejemmel. :D De tény, hogy ezt a zenét csak az hallja meg, aki felteszi ezt a lemezt a kisállatainak. Viszont ezt eddig csak 4-en tették meg.
  4. The Legend of Zelda: Ocarina of Time 3D - Water Temple Na, ezt nemhogy tudták, hogy melyik játék, hanem mondták is, hogy hol van ez a zene pontosan hol hallható. Dicséretes, ahogy a 12 helyes válasz is.
  5. Luigi's Mansion 2 - Title screen Viszonylag friss játék, de így is eljutott egy pár emberhez, ahogy a zenére is emlékeztek. A zenét mind a 17 ember felismerte.

Mario játékok

  1. Super Mario 64 - Water theme Ez alapmű, minden Nintendósnak, végig dúdolták az egészet. Remélem, mindenki legalább annyira szereti ezt a zenét, és azt a két pályát, melyen hallható, mint amennyire én. Bár a Jolly Roger Bay-t preferálom inkább. Az ismertséghez képest kicsit keveslem a 12 helyes tippet.
  2. Super Mario World - Forest of Illusion Mivel elsők között van a Super Nintendós játékok között, és ez alaposan félre is vezette az egyik játékost, ugyanis azt hitte, hogy ez a Mario & Yoshiból van. Na most az NES játék, és bár tény, hogy a SMW-nél később lényegesen modernebb játékzenék hangzanak fel SNES-re, de egy alap nintendós játékzene, azért eléggé jellegzete hangzású, és ez köszönőviszonyban nem volt vele. Amúgy felnevettek egy páran, ugyanis valaki megígérte, hogy ráírja a kezére a választ, és felmutatja mindenkinek, Ám oda csak annyi volt írva, hogy MARIO. Annak ellenére, hogy klasszikus, csak 8-an tudták.
  3. Mario Golf - Koopa Park Erre valaki (állítom, hogy ugyanaz az ember) felordítja, hogy Super Mario Sunshine. Az alapelgondolás még nem is rossz, hiszen a madárcsicsergések erősen napsütés-hatású, de a Delfino szigeten legfeljebb a sirályok szólalhatnának meg. De nem sokan dőltek be neki, ugyanis 9-en tudták helyesen, aminek örülök, látom, mások is látták a játékot.
  4. Mario Kart: Double Dash!! - Sherbet Land Jónéhányan tudták, bagszi meg is jegyezte, hogy nem szereti ezt a játékot annyira. Bizony, sokan a leggyengébb Mario Kart-nak tartjuk, de ez a zene azért megér egy misét, és még rajtam kívül 5 embernek is.
  5. Mario Party DS - DK's Stone Statue Döbbent csend, ki tudja miért. Pedig a zene nagyon menő, és 9-en tudták is.

Mivel nem volt projektoros megoldás, ezért nem kfn-t csináltam, hanem mp3-at, amit itt közzéteszek. Az viszont nem elképzelhetetlen, hogy akár van projektor, akár nincs, legközelebb kfn-t csinálok, ha más nem, az a néhány ember a gép környékén lássa a szép Nintendós háttérképeket.

Szólj hozzá!
2013. április 28. 18:49 - supermario4ever

3DS Hungary találkozó zenekvízének megoldásai

Már biztosan lezajlott a zenekvíz (ha csak nem jött közbe semmi...), ezért kirakom most az eredményt. Mivel nem vagyok ott, ezért nem tudok statisztikával szolgálni, ezért a megoldás alatt 1-2 mondatos gondolatot írok le, hogy melyiket miért választottam. Majd megkérem LernenBoy-t, hogy ha van lehetősége, akkor jöjjön át jövő csütörtökön is, és hozza el a megoldásokat, abból tudok statisztikát összeállítani, meg megkértem, hogy írjon 1-2 mondatot a reakciókról, néhány játékzene esetében (ahol jelezni is fogom), kifejezetten kíváncsi lennék az általános reakciókra, hogy fogadják, milyen érzések ülnek ki az arcokon. Lássuk hát:

RAPID

  1. Super Mario 3D Land - Desert Overworld Amikor egy sivatagos pályán vagyok ebben a játékban, szeretek úgy játszani rajta, hogy jó alaposan körbenézek, ugyanis nagyon szeretem ezt a zenét, csak ezért szedtem le a teljes OST-t. Bár a Super Mario 3D Land-ről egyébként is elmondható, hogy átlag feletti a zenéje, ez nálam a csúcs.
  2. The Legend of Zelda: Link's Awakening DX - Woods Theme Népszerű Virtual Console játék körünkben is, ezért mindenképp szerettem volna egy zenét innen is, hát legyen az, ami a legkedvesebb számomra.
  3. Aladdin - The Cave of Wonders Amíg én csinálom a 3DS Hungary-s zenekvízt, addig lesz Disney játékzene. A Super Nintendós Aladdin nálam alapmű, ez a zene pedig nagyban megalapozza a 2. világ hangulatát, mely a kőtigrisben (talán neve is van, de most így hirtelen nem ugrik be) játszódik, amikor megyünk a lámpásért.
  4. Pikmin - Opening theme A Pikmin részint elfeledett játék, GameCube-ra kijött 2 rész, és azzal vége (illetve nemsokára jön a harmadik). Viszont szerény Nintendós társaságunkban aki játszott vele, az mind szereti, csak régen volt téma, kíváncsi leszek, hogy kiben milyen érzéseket kelt ez a játékzene.
  5. Street Fighter II - Character Select SNES klasszikus játék, bár a zenéje nem kiemelkedő, de szerettem volna, ha nemcsak a listán szerepelne, hanem meg is szólalna. Erre kíváncsi leszek, hányan fogják tudni.
  6. Wii Fit - Main Theme Ha már ilyen menő tornáztató-programunk van, itt az ideje, hogy ezen zene felhangoztatával másokat is mozgásra inspiráljak. Remélem, hogy el fognak fogyni a boltokból a Wii Fitek nekünk köszönhetően.
  7. Super Smash Bros. Brawl - Ashley's Song (JP) A japán Ashley's Song nekem konkrétan sláger. Kicsit tartok attól, hogy ez a dal inkább már csak emlék másoknak, ugyanis érdekes sorsra jutott ez a játék. Már megjelenése előtt 1 évvel vártuk, elgondoltuk, hogy mekkorákat fogunk játszani vele online. Így is lett, sokat játszottunk, sokáig volt nagy szám ez a játék, aztán ahogy elmaradoztak a online bulik, úgy lett csend körülötte. De amit még érdekesebbnek tartok, hogy most már olcsón be lehet szerezni, tehát az eszmei értéke is elveszett. Pedig, amikor csütörtökön LernenBoy-jal játszottunk vele, bennem megvan a hangulat, én most is nyitott vagyok online meccsekre.
  8. Pokémon Stadium 2 - Main Menu Bagszinak szántam külön easter egg-ként, meg hasonlóként, hiszen általa 1. helyen áll a keresett játékok listáján, és többször volt, hogy karnyújtásnyira volt tőle, hogy megszerezze az angol változatot, de az utolsó pillanatban elúszott... Az első résszel egyébként én is játszottam egy jónéhányszor, és egészen jókat harcoltam benne.
  9. WarioWare Inc.: Minigame Mania - Kat's Oriental Blues Nálam a WarioWare Inc. volt az első bizonyíték, hogy Game Boy Advance-re is lehet olyan zenét írni, amelyet, ha egy kicsit csinosítunk, akár nagykonzolra is elmenne. Ennek a zenének köszönhetően betéve ismerem Kat és Ana mikrojátékait, és mindegyiken nagy élmény játszani, mert ez a fantasztikus szerzemény nagyon jó hangulatot ad a játéknak.
  10. Zombi U - Main Theme Különösebb emlékem nincs a Zombi U-hoz, csak azt akartam, hogy legyen egy Wii U játék is a listában, és az lehetőleg ne a New Super Mario Bros. U legyen, nehogy Mario-túltengése legyen a zenekvíznek. Azért remélem, hogy ha másképp nem is, kizárásos alapon tudni fogják, ezért is tettem be utolsónak, hogy könnyebb legyen betippelni, ugyanis élek a gyanúperrel, hogy közülünk nem sokat játszottak Zombi U-val.

NINTENDO 3DS

  1. Mario Kart 7 - Koopa City Az egyik legérdekesebb zenét választottam ki a játékból, ehhez fogható nem nagyon volt még a Mario Kartokban. Kicsit komolyabb, nekem olyan elmerengős, komolyan veteti velem a versenyt.
  2. Kid Icarus: Uprising - Dark Pit's Theme Ahogy minden Nintendo által kiadott játék, ez is megkapta a maga hírverését nálunk is.  A Kid Icarusra azért vetült még ennél is nagyobb reflektorfény, mert a második, egyben az utolsó rész valamikor 1992 körül jelent meg Game Boy-on. És mivel sokakban szép emlékeket ébreszt a játék, főleg azért, mert a Brawl-ban visszatért Pit, a főhős. Remélem, fogják tudni.
  3. Nintendogs + Cats - Club Dog Egyszerűen nem maradhat ki a Nintendogs + Cats a listámból, ez a kedvenc zeném a játékban. Amikor unalmamban feltettem a lemezt a kisállataimnak, akkor úgy voltam vele, hogy csináljunk disco-bulit, és egészen megfogott a zene. A minőséget nem kritizálni! Sehol nem találtam semmilyen OST-t a játékból, ezért YouTube-ra feltett zenét vettem fel AudaCity-vel, azt próbáltam hallgatható minőségűre felhozni, de amikor ellenőrzésképp meghallgattam a többivel, szembesülnöm kellett vele, hogy nem nagyon sikerült, a video is olyan volt, hogy 3DS-en ment a játék, és azt vette fel az egyén, ahogy táncolnak rá az állatai.
  4. The Legend of Zelda: Ocarina of Time 3D - Water Temple Az Ocarina of Time mindenkinek klasszikus, a Water Temple pedig mindenkinek "kedvenc". Nem hiába van idézőjelben, ugyanis sokak szerint az egyik legnehezebb dungeon a játékban, ezért voltam kíváncsi, hogy kiben milyen érzést kelt ez a játék, mert mi is imádjuk. Én egyébként pozitív értelemben szerettem meg a templomot, ugyanis ez a zene engem hipnotizál, elmerülök a dungeon-ben, nem zavar semmi, hagyom, hogy sodorjon a zene hangulata, és egyszer csak azon kapom magam, hogy már itt a főellenség, és vagy 1 óra is eltelt, pedig csak perceknek éreztem. Inkább az szokta idegesíteni a játékosokat, hogy sokszor kell cipőt cserélni, és néha vissza kell menni például vízszintet váltani, hogy tovább tudjunk menni. De én nagyon élvezem mindig, amikor itt vagyok.
  5. Luigi's Mansion 2 - Main Theme Hoppá, most vettem észre, hogy a megoldólapon nem javítottam ki az 5. játékzene részlet megoldását, remélem, LernenBoy tudni fogja, amikor javítani fogja. O_O Ha nem, akkor ez vicces szituáció lesz. Ez most kíváncsivá tett. Innen látom, hogy röhögnek rajtam, mert még én sem tudom, hogy mit raktam be. -_- Egyébként az volt, hogy én eredetileg a rapidba akartam tenni Luigi's Mansion 2 zenét, de egyszerűen nem találtam meg, YouTube-hoz meg csak végső esetben akartam nyúlni. Aztán, ami a megoldólapon van, annak sem találtam meg a zenéjét, úgyhogy úgy döntöttem, hogy csak legjutúbozom a zenét, aztán ott volt letöltőlink. Így lett végül LM2. Természetesen most van nagy divatja a játéknak, remélhetőleg sokáig megmarad a hírneve.

MARIO

  1. Super Mario 64 - Water theme Amikor annak idején játszottam vele, még csak hírből ismertem az internet, és hogy bárhogy magaménak tudjam a játék zenéjét, szinte csak álom volt. Ezért azt csináltam, hogy mikrofonos magnóval felvettem kazettára, és rengetegszer visszahallgattam. Ez a zene is a maga kellemes lassúságával, hangzásával szinte teljesen beleolvaszt a játékba, és elmerülünk benne, ahogy Mario is a vízben. És biztos vagyok abban, hogy sokan ismerik, és eltalálták
  2. Super Mario World - Forest of Illusion Eredetileg Mario & Yoshi vagy Mario's Picross zenét akartam másodiknak, de sehol nem találtam meg őket. Aztán az már csak utólag jutott az eszembe, hogy megcsinálhattam volna ezt, hogy emulátoron megy a játék zenéje, és leszedem. De maradt ez, ami szép emlékű számomra, hiszen a Koopalingek közül nekem mindig Roy Koopa lesz a személyes kedvenc, ő az illúziók erdejének "őrzője". Biztos vagyok benne, hogy sokan tudták.
  3. Mario Golf - Koopa Park Na erre nagyon kíváncsi vagyok, hogy hányan találják el. Többször írtam arról, hogy mennyire szeretem a Mario Golfot, és egy kicsit szívfájdalmam, hogy nem tudom megszerettetni a néppel. Ez is tipikusan olyan zene, mely által annyira belemerülök a játékba, hogy teljesen belefeledkezek, és nem érzem másfél órának azt az időt, mire eljutok az utolsó, 18. pályáig. A madarak csiripelése által pedig teljesen harmóniában van a tájjal, és még külön könyvet tudnék írni arról, hogy mennyire szeretem ezt a játékot, főleg ezt a zenét.
  4. Mario Kart: Double Dash!! - Sherbet Land Ahogy mindig a kedvnc zenéimet választottam ki az adott játékhoz, nem volt ez másképp a GameCube-os Mario Kart esetében sem. Havas, jeges pálya, így is eléggé csúszós a ebben a Mario Kart-ban a kocsi, a jég csak még jobban hozzá tesz. Nem könnyű, de legalább a zene inspirál.
  5. Mario Party DS - DK's Stone Statue Továbbra is kedvenc, mondjam még? MONDJAAAAD! Hát jó. ^^ De komolyra fordítva a szót, amikor először játszottam a Mario Party DS-sel, totálisan meg voltam lepve azon, hogy egy ilyen komolytalanabb játéknak is ilyen jó, fülbemászó zenét írtak. Nagyon szeretem ezt a zenét, remélem, sokan fel fogják ismerni, hiszen nemrég volt Mario Party DS verseny, és pont ezen a pályán ment. Tehát sok helyes választ kérek!

Na ennyi volt. Remélem, hogy mindenkinek tetszett. További statisztikával remélhetőleg minél hamarabb. :)

Szólj hozzá!
2013. február 25. 19:09 - supermario4ever

Neuanfang

A tegnapi német TV csatornás "élmény" akkora érzelmi töltetet adott nekem, hogy szinte teljesen visszatértem a gyökerekhez, és megint ráéreztem arra, hogy miért szerettem annyira a német nyelvet. Amikor általános iskolába, és gimnáziumba jártam, az eredményeim évről évre romlottak, azért, mert nem volt motivációm affelől, hogy tanuljak. Persze a kötelesség, és néha egy-egy érdekes tananyag javított az összképen, de általános iskolában egyetlen egy tantárgy volt, amiből mindig négyes-ötös voltam, az pedig a német nyelv.  Aztán gimnáziumban ez is sokat romlott, és ki merem jelenteni, hogy ez legfőképp tanárfüggő (túlzottan erős lett volna, ha azt írom, hogy a tanárnak köszönhető, de ez sem áll messze az igazságtól). Én is azok a közé a gimnazisták közé tartoztam, akiket minden érdekelt, csak a tanulás nem, de egy jó tanár motivált volna. Nálam az történt, hogy egy rossz tanár demotivált. És lehet, hogy ez kifogásnak hangzik, de 12. osztály év végén konkrétan úgy voltam, hogy innestől kezdve vége a német nyelvi "karrieremnek", mostantól kezdve csak az angolra fókuszálok. Meg is lett az eredménye, sokat felejtettem németből.

Egész vicces a 3DS németül, átállítottam a nyelvet, így Az összes játékom német lett. Kitettem egy képet szemléltetésképp. Ha már kutya, ami szinte nevetésre ingerelt, az a "plump" németítése, a "rundlich", engem ez inkább a kerekded szóra emlékeztet. Viszont a Mario Kart 7 túlságosan német lett, még a pályák neveit is meghonosították. Hát, nem tudom. Ha én Mario Kartot magyarítanék, akkor szerintem nem adnék a pályáknak magyar nevet. De ez a német játékok nagy hátránya, hogy mindent lefordítanak, még a Pokémonoknak is saját, német nevük van.

Még egy gondolat erejéig (melyből talán gondolatmenet lesz) szeretnék visszatérni a német RTL II-re. Egyrészt, az animék. Annyira nem különleges a német szinkron, olyan elhallgatja az ember. A Naruto Shippuudennek eredeti japán openingje volt hallgató. Nem is tudom, melyik volt, ezt még soha nem hallottam. De egy visszaemlékezős rész volt, amikor a kilencfarkú rókadémonnal megküzdöttek, és megszületett Naruto. A Dragon Ball Z-nek és a Detective Conannek az eredeti zenére írtak német szöveget. A Dragon Ball Z-nél konkrétan azt hittem, hogy Kageyama Hironobu fog énekelni, aztán hallom, hogy nagyon nem... Mondjuk, annyira rossz nem volt. Másrészt egy pár TV műsor. Amikor megláttam a műsorajánlók között a Berlin - Tag und Nacht-ot, már minden világos lett. Már tudom honnan szedte a mi RTL Klubunk az új műsorcsodáját. :D A német változatban is ugyanúgy balhés emberek csinálnak mindenféle hülyeséget. Sőt, ennek van egy másik változata is, valami "Köln 50667" a címe. Ez inkább a bulizásról, és annak utóhatásairól szól, ahogy kivettem, de lehet, hogy egy valóságshow. De amiről valójában beszélni akarok, azok a reklámok. Szó nincs arról, hogy reklámbuzi lennék, de annyira érdemes figyelni őket, hogy tudjuk, hogy mire van igény, és azt hogyan tálalják elénk. Ami szinte azonnal feltűnt, az, hogy jóval kevesebb a gyógyszerreklám, mint nálunk. Nálunk ebből rengeteg van, főleg fejfájásra, megfázásra, puffadásra, és még sok egyébre, ami így hirtelen nem jut eszembe. De ez is lényegében a rohanó világunkat szimbolizálja, hogy nincs idő a betegségre, mert munka van, teljesíteni kell, kirúg a főnök, ha egy napot hiányzol. Inkább csak vegyél be gyorsan egy gyógyszert, és negyed óra múlva már nem is fáj semmi. Most nem akarok abba belemenni, hogy egy egyszerű fejfájás, akár valami sokkal komolyabb betegség előjele is lehet, inkább az, hogy a német reklámokban nagyságrendekkel kevesebb a gyógyszerreklám. A másik az, hogy a német reklámok sokkal kreatívabbak. Érvényesül az, hogy nem magát a terméket akarják eladni, hanem azt az érzést, amit a termék által fogsz érezni, ezzel jobban meg lehet fogni az embert. Például most ami így megmaradt bennem, hogy a nő táncolt, mikor körbefújta a szobáját legfrissítővel. És ezzel azt akarják érzékeltetni, hogy neked is táncos kedved lesz, ha azzal a légfrissítővel fújod be a szobádat. Többet nem tudok visszaidézni, de az biztos, hogy így ránézésre egy reklámot sem mondanék idegesítőnek. Ehhez képest, nekünk csak ilyen szeresd pocakot, meg efféle marhaságok jutnak. Én tisztába vagyok azzal, hogy az idegesítő reklám csak még jobb, mert az jobban megmarad az ember fejében, jobban megjegyzi, de én ezekkel úgy vagyok, hogy csak még jobban eltántorít az adott termék megvásárlásától. Hiszen ugyanannak a terméknek van konkurrense, melyről biztosan nem az az idegesítő dolog fog eszembe jutni.

Kerestem a két Nintendós reklámot YouTube-on, amit láttam tegnap, de nem találtam meg. Ellenben láttam egyet, amit mindenképp ajánlok:

Ez a reklám ékes bizonyítéka annak, hogyan lehet az emberekkel megszerettetni egy adott terméket. Ugyanis a New Super Mario Bros. 2-ről az volt a véleményem, hogy csak egy újabb rókabőr, ami ráadásul jól is tejel a Nintendo cégnek, én ezt nem veszem meg. De ezután a reklám után azt mondtam, hogy nekem ez a játék KELL! Nagyon is sokat számít az, hogy ismertetjük meg az emberekkel az adott terméket.

Ugyanennyire találó a Luigi's Mansion 2 reklám is:

A Nintendo régen inkább csak játszós reklámokat csinált, és azt akartam érzékeltetni, hogy a gyerek hogy élvezi a játékot. De amikor a Sony betört a teljesen más hangulatú reklámjaikkal, akkor a Nintendónak is váltania kellett. Jól látható, hogy az a reklámpolitikájuk, hogy azt akarják éreztetni, hogy te is a játék részese vagy, ilyen bármikor megtörténhet veled. És azt kell mondjam, hogy nagyon jól csinálja, még ha nem is fognak meg mindenkit a reklámjaikkal, de magamból kiindulva a rajongók tényleg egy új oldaláról ismerik meg a játékokat. Nekem ezek a reklámok eszembe juttatják azt, hogy miért is szerettem gyerekként a Nintendót, és azt sugallják, hogy ezt a jelenben is megélhetem. És tényleg megélhetem!

Ennek kapcsán lehetne beszélni arról, hogy a magyar vállalkozásokból mennyire hiányzik a kreativitás. Kevés az innováció, ezen leginkább akkor gondolkodtam el, amikor bagszival egyszer Szelinél voltunk, és mutatta, hogy miket csinál(t), miket próbál(t) eladni, és tetszett. Ilyen gyurmából készített apró fülbevalók, nem is tudom, hogy mi a neve. Ezek ilyen apróságok, de ebből is mindenki gombát készít, és elmondása szerint senki nem képes bevállalós lenni, mert a gomba az kell, és mindenki a tutira akar menni. Nem akarom elhinni, hogy apró kézimunkákból tényleg csak ennyire telik. A másik meg az, hogy mennyire nem vásárlócentrikusak a kisebb kereskedések. Konkrétan egy kártyás boltot beszéltünk ki, és mivel nincs sok belőlük, ezért az sem nagy titok, hogy con is van a nevük alatt, és velük kapcsán is azt beszéltük, hogy némely eladó milyen bunkón bánik a vevőkkel, lekezelőek, mintha az üzletük lenne a királyság, ezért megtehetik ezt a vevőkkel. Pedig, ahogy hallottam, egyáltalán nincsenek abban a helyzetben, hogy ilyen flegma stílust engedjenek meg maguknak. Néhányukkal konkrétan úgy vagyok, hogy ők csak játszák a nagymenőt, de az arcukra van írva, hogy háborognak belül. De nem értem, hogy miért jó ez nekik? Hiszen a vevőkből élnek meg, ha az elégedetlen, akkor nem tér vissza vásárolni, és ma, az internet fénykorában ezer más lehetőség van különböző TCG kártyák beszerzésére. Ehhez kapcsolódik az is, hogy kihasználva monopol helyzetüket, iszonyúan drágák a kártyák ott. De mi volt ma a nagy dobás? Mit nem hallok vissza: A 3DS Hungary, a Gameparkot kérte meg, hogy támogassák a rendezvényüket kuponokkal, cserébe reklámozunk. Ezt ők megtagadták azzal az indokkal, hogy az oldal warezzal foglalkozik. Hamar kiderült, hogy a Wiihungary-re asszociáltak, mert az tényleg foglalkozik hackeléssel is. De a 3DS nem, egyébként sem lehet meghackelni (még) a 3DS-t. De ott van a linkek között a Wiihungary. Akkor isten áldja őket. Bagszi helyesen látta azt, hogy ezzel a Gamepark megmutatta, hogy ők szerint miért van olyan kevés vásárlójuk: A warez miatt. Mert véletlenül sem a magas ár miatt, és véletlenül sem amiatt, hogy a XVII. kerület külső végében vannak, csakis a warez hibás mindenért. Igaz, hogy Budán valamivel beljebb van egy másik GP, de az már inkább úgy van ott, hogy szinte nincs is... De ez fájdalmas volt. T_T Az biztos, hogy ha én valaha is kiváltom a vállalkozói igazolványomat, azt azért fogom tenni, hogy megmutassam, hogy lehet jól csinálni. Elméleteim megvannak, már csak pénz kell.

Hogy képzelek el egy Nintendós üzletet? A játékok viszonylag jó áron vannak, a kiszolgálás teljes körű, vásárlócentrikus, lehetőség van helyben játszásra. Kölcsönzésre nem tudom, mennyire lenne igény a letöltések korszakában, de szerintem a helyben játszásra lenne, már csak a közösség miatt is. Én szerintem a mai fiatalságnak még van igénye arra, hogy fizikailag együtt legyen a barátaival, és ha közös játék tartja őket össze, akkor miért is ne járnának ilyen helyekre? És ha már órákra ott tartjuk őket, akkor lehetne külön pult, rágcsálnivalóknak, üdítőknek. Ennyi dióhéjban. Ezek tervek, de az biztos, hogy egy nagy álmom válna azzal (is) valóra, ha a nevem fémjelezné az egyik legmenőbb elsősorban Nintendós konzolboltot.

2 komment
2013. február 18. 22:29 - supermario4ever

Nintendo Direct

LuigiA Nintendo direkt úgy csinálja a bejelentéseit, hogy beleszeressek a legújabb játékaikba. Én csak ma reggel jutottam el odáig, hogy megnézzem a 2013. február 14-i Nintendo Direct-et, és teljesen lázba hozott. Új Mario Golf játék... Ne vicceljetek már, videót kellett volna csinálni annak idején, milyen átszellemülten játszottam Nintendo 64-en a Mario Golf-fal, egyszerűen imádtam! És most itt az új rész. Az előzetes képek alapján nagyon ígéretesnek tűnik, aztán remélem, hogy nem úgy járok majd vele, mint a Mario Tennis Open-nel. Erre elég kicsi az esély, mivel valószínűtlennek tartom, hogy csaljon a gép. És ha vissza tudják hozni a Nintendo 64-es hangulatvilágot, akkor én leszek az, aki be fog zárkózni egy hétre a szobájába, és addig ki nem jön, amíg rongyosra nem játszotta a játékot!

A Luigi's Mansion: Dark Moon remélem, hogy lesz olyan menő, mint amilyennek ígérkezik. Tetszik nekem, hogy a porszívó képességet jobban kihasználhatjuk, olyan dolgokat mutattak meg a videóban, ami már inkább a (pozitív értelemben vett) vicc kategória. Ami nagy újdonságnak tűnik, az a Mario & Luigi: Dream Team. Nem sokat játszottam az eddigi részekkel, de azt már ennyiből is meg tudom állapítani, hogy totálisan megreformálták az egészet. Nem csak grafikailag, hanem sok új játékelem látható. Kedvencem az volt, amikor rengeteg sok Luigi egymás hegyén-hátán lerohanja az ellenséget. New Super Mario Bros. U letölthető tartalma lesz a New Super Luigi U, ahol Luigival vadonatúj pályákon mehetünk. Az egész videó egyébként Luigi debütálásának 30. évfordulójára emlékezik meg, Mario testvérével ugyanis 1983-ban a Mario Bros. játékban találkozhattunk először. Azt gondolom, hogy ennél méltóbban meg sem ünnepelhetnék ez a neves évfordulót, és még nincs vége! Mario vs. Donkey Kong: Minis on the Move. Ha jól vettem ki az angol szövegből, akkor Donkey Kong most segítő lesz, sőt Mini Donkey-Kongokat is irányíthatunk! Szintén nagy durranás a Donkey Kong Country Returns 3D. Avagy a Wiis játék 3D-s átirata. Nekem ennél nem kellett több, hogy a Nintendo megvesztegessen! Ha találok valami menő munkát, ezek itt mind az enyémek lesznek! Szerintem ezzel önmagában kimerítették a 2013-as évet, és még év elején vagyunk!

Szólj hozzá!
2013. február 14. 22:34 - supermario4ever

Valentin nap

Én azt gondolom, hogy legalább annyira idegesítő a Valentin nap ellenes megnyilvánulásokat olvasni, mint azok ömlengéseit, akik csak ma, mindent pirosban látnak, és ezen a jeles napon úgy el fogják kápráztatni életük szerelmét, hogy azt soha nem fogja elfelejteni. Ahol igaz szerelem van, ott minden nap Valentin nap, de akik ellenzik, azok értelmileg legalább annyira buták, mint akik az "ellentábor". Mindent csak azért elítélni, mert csak azt látja, hogy micsoda divat lett a Valentin nap, húzzunk le még egy adagot az ember bőréről, lepje meg valami drága csokival a szerelmét. A kedvencem az volt, hogy majd akkor ünnepeljük meg a Valentin napot, amikor az amerikaiak a Busójárást. Butaság, inkább olvasnának utána, hogy mi az ünnep eredete. Ugyanis nagyon szép története van, olvassátok el a Wikipedia, és a Szeretlek Magyarország cikkét. Kicsit másképp meséli el a történéseket, de a lényeg ugyanaz. A legszebb az egészben, hogy sokan amerikai ünnepnek titulálják csakis azért, hogy eggyel több okunk legyen utálni, amikor ez brit ünnep.

Másik, amit szoktak mondani, hogy egy csak egy nap, amikor az egyedülállók még rosszabbul érezzék magukat, hogy nincs párjuk. Érdekes, nekem nincs rossz érzésem emiatt, bár tény, hogy néha érzem, hogy rossz egyedül lenni. Néhány napja úgy döntöttem, hogy szembenézek minden félelmemmel, és teszek egy próbát valami társkereső oldalon. Nem gondoltam volna, hogy tényleg rövid életű lesz ez a próba. A lehetséges 686 találatból konkrétan 5 volt olyan, akinek egyáltalán megnéztem a profilját, ebből 2 komolyan érdekelt, majd kiderült, hogy vagy én nem felelnék meg neki, vagy mégis találtam kivetnivalót benne. Ez már az a szituáció, amikor nem azért érzed rosszul magad, mert nem kellessz senkinek, hanem mert neked nem kell senki. Így végső konklúzióként a 686-ból maradt 0. Nehéz dolgom lesz így. XD Egyébként ezek kb. fele azért lett kirostálva, mert alkalmi kapcsolatot keres, én meg ugye, ha már idáig jutottam, akkor komolyan gondolom.

Ha már külön postot szántam rá, akkor foglalkozzunk a Valentin nap videojátékos oldalával, összeszedtem egy pár Nintendós képet ennek kapcsán:

285708_10151724458140744_2036423191_nEzzel kezdték a napot, és a kérdés, hogy ki az, akivel legjobban szeretsz játszani? Írták is, hogy nem is feltétlen a szerelmedre gondolnak, hanem akár legjobb barátodra. Nos, nálam az adott személy vicces volt annak idején: Nagyon jól össze tudtunk dolgozni a New Super Mario Bros. Wii-ben, de a legszebb az volt, amikor minden szakadékot át tudott ugrani, de a legeslegkisebbe beleesett. Hát azt tanítani kéne. Ez a kép Super Mario 64-ből van, a másik a Super Mario All-Stars-os, ami híres lett:

mario-and-princess-peachA másik a Super Mario World ending-je, azt nem találtam meg képen. Egyébként nem alaptalan az a gondolat, hogy Mario azért is menti meg a Gomba Királyságot, mert szerelmes Hercegnőbe, és barátnőként említik, de erre a Nintendo nyíltan soha nem írt ilyet tudtom szerint, meg én is azt gondolom, hogy Marióban inkább a hősi, semmint a férfi-mivolta szólalt meg, amikor elhatározta, hogy szembeszáll Bowserrel.

Néhány vicces ötlet:

307479_10151345020039584_1276176677_n35445_478409328882214_1498357463_n563037_497485943626529_1257048629_n487757_10151451227058128_247582253_nÉrdekes, hogy a legtöbb esetben Mariót veszik elő, ha szerelmes képről van szó, bár Linkről, és Zeldáról is látni néhány ilyet, de most azokat vettem elő, amiket ma kitettek Nintendós csoportok.

Íme néhány Luigi's Mansion: Dark Moon képeslap. Ezekre rákattintva nagyméretben is megnézhető:

793707_444692635602733_1823684414_o793770_444692632269400_2101454512_o798371_444692712269392_880586385_o812610_444692758936054_245170880_o819362_444692828936047_844061210_o823486_444692738936056_326131327_o830431_444692622269401_1407470816_o841098_444692772269386_1091205264_o843007_444692805602716_1773834933_oNagyon ötletesek lettek. :) Most néhány Fire Emblem képeslap:

164400_447316688673661_791687187_n164400_447316692006994_744769902_n164400_447316695340327_1779292826_n164400_447316698673660_806696158_n164400_447316702006993_418332337_n
Ezek sem rosszak, bár a Luigis nekem jobban bejön. Végül egy Narutós, ami nekem nagyon megtetszett, és ezzel búcsúznék is mára:

528721_10151261495886006_346264197_n

Szólj hozzá!