2014. július 29. 15:19 - supermario4ever

Nyereséges eladás

Nem is olyan rossz dolog eBay-en eladni dolgokat. Volt ugye az F-Zero GX, most egy másik játékot sikerült többért eladni, mint amennyiért vettem.

Ez pedig a Mario Sports Mix. Pénteken találtam a CashConverters-ben 3 fontért, na mondom ez megér annyit, hogy kipróbáljam, és akkor is, ha játszhatatlan. Kipróbáltam, de annyira nem tetszett, hogy úgy voltam vele, hogy eladom. Már a Mario Party: Island Tour után igencsak rossz véleménnyel voltam az új Mario spinoffokról, de most jutottam el oda (és azt gondolom, hogy ezzel igencsak toleránsnak számítok), hogy a Nintendo képes szemetet is kiadni a kezei közül. Semmi lélek nincs ebben a játékban, hangulat nulla, se a Mario feeling, sem az adott sportjáték hangulata nem jött át. Rettenetesen untam a játékot, ezért úgy döntöttem, hogy eladom eBay-en. És sikerült többért eladni, 5.51-ért. Örültem végül neki.

A másik, ami még kint van eBay-en, az a Metroid: Other M. Ezt még 3.50-ért vettem a CeX-ben a Wii-s Donkey Kong Country Returns-szel együtt. Érdekelt, mert annak idején nagyon hangulatosnak tartottam a trailert. De itthon kipróbáltam, és nem tetszett, hogy teljesen elüt a megszokott Metroidos hangulattól. Nem játszottam olyan sokat Metroiddal, mert nem az én stílusom, de volt egy jellegzetes hangulata, ami miatt azért lekötött, és jó érzetet adott játék közben. De ennek teljesen más a feelingje, ez is olyan, mint az F-Zero GX, hogy trendi játékot akartak csinálni belőle, csak a Metroid annyival rosszabb, hogy nem rajongok annyira érte. Ezért ezt sem kívánom megtartani. 3 fontra tettem ki ma reggel, aztán majd látjuk, hogy tudom eladni. Egy kis pénz legalább visszajön.

Elnézést, ha valaki zavar, hogy sokszor szerepel a hangulat szó és szinonimái, de azt gondolom, hogy ez adja a játék sava-borsát, ami ha hiányzik, nem fog lekötni hosszútávon.

1 komment
2011. február 13. 12:58 - supermario4ever

Új fejléc, valamint kimaradt jelenetek

Fantos önként elvállalta, hogy csinál nekem új fejlécet. Régebb óta mozgatta a fantáziámat a Self Satisfaction II borító, sok lehetőséget láttam benne. Nintendo, mosómedve Mario, SSII borító, remekül lehet párosítani. Három Mario-képet mutattam Fantosnak, az egyik a Mario 3 mosómedve Mariója, miközben repül, a másik a Super Mario 64 szárnyas sapkás Mariója, amint épp repül, a harmadik pedig a Super Mario Galaxy 2, ami végül kikerült. A háttérre mondtam, hogy legyen Super Mario Galaxy-ból, mert az jól megy a CD borítóhoz. De aztán megmutatta a Mario Kart 64 Rainbow Road pályájának hátterét, és nagyon tetszett, gondoltam is utána magamban, hogy tegyük változatossá. Legyen benne Mario Kart is. És így készült el ez. Remélem tetszik.

Azt elfelejtettem tegnap megírni, hogy kedden bagszinál, áthívott, hogy próbáljuk ki a Mario Sports  Mixet. Hát egész érdekes volt már az odajutás is. Szerintem a hármas villamos Fertő utcai megállója, vonza az "érdekes" embereket. Eddig kétszer történt ott majdnem baleset. De szerencsére nem velem, így oda tudtam érni bagszihoz, viszonylag simán. Az egyik ott lakó is épp akkor ment be, megkérte, hogy hagyja nyitva a rácsot, bemennék. De nem... Kérdezte, hogy kihez megyek, mondom a nevet és a házszámot, erre mondja, hogy csöngessek fel... Bagszi nyitotta az ajtót. Utána bocsánatot kért a férfi, de akkor is. Jó, hogy nem hiszi már azt rólam, hogy valami volt szerető vagyok, és zaklatni jöttem. Nagyon szép. De végre megérkeztem. Bagszi macskája sértődötten ült a konyhaasztalon, mert senki nem simogatta őt. :D Na akkor majd én. Ölembe vettem, és úgy játszottunk. Én nagyon szeretem a macskákat, de lehetőleg hanyagolja azon tettét, hogy belemélyeszti a karmait a lábamba. De egyébként a játékban egyáltalán nem zavart a macska, ugyanis a Mario Sports Mix-et baromi könnyű irányítani. A-gomb, B-gomb, A+B, rángás, éa nagyon nagyvonalakban ennyi. Pillanatok alatt magamévá tudtam tenni azt. Az mindenképpen nagyon tetszett, hogy nem egy, hanem négy sport játék került fel egy lemezre. A főcímzene nagyon megfogott. De a többi, amit hallottam véleményem szerint annyira nem való sport játéknak. És ahhoz képest, amennyire beharangozták a játékot, szerintem nem lett annyira jó. Olyan jó-jó eljátszottunk vele, tetszetős, de szerintem korántsem lett annyira jó. És ahogy elnézem, még az Official Nintendo Magazine is 72%-ot dobott rá, pedig rájuk nem jellemző, hogy leértékelnek Mario játékokat. Ahogy írja, a pályák nagyon szépek, sok minden nagyon jó benne, lehet, hogy akciós áron megvenném, de 13.000 forintot nem ér meg. Bár tény, ami tény, hogy a borítója nagyon tetszetős. Visszatérve a játékra, az alábbi négy játék lehető fel: Kosárlabda, Röplabda, kidobós és jégkorong. Valamennyi az általános iskolai és gimnáziumi testnevelés órákat juttatta eszembe, hogy ott mennyi ilyet játszottunk. A kidobós nem akart eszembe jutni, hogy miféle játék lehet az, de aztán ahogy játszottunk, eszebe jutott. Összességében jó mindegyik játék, de korántsem adta azt az érzést, mint a Mario Golf Nintendo 64-re.

Bagszi ajánlott munkát péntekre. És mivel úgysem volt dolgom, és fizettek is érte, úgyhogy elvállaltam. ^^ Bagszi egy adóbehajtó cégnél dolgozik, és az egyik házat irattárnak használták fel, és ott az összes iratot át kellett nézni, be voltak számozva, és közjegyző hivatalos úton felírta, hogy melyek hiányoznak. De ilyet 20-30.000 mappát kell elképzelni, és 1996-2006 közötti évek mappáit kellett rendezni, dobozolni, és erőgépek elszállították. Azokat a fiúkat nem is lehet másképp hívni, mert semmi érzelmet nem mutattak, csak tették a dolgukat, mintha tényleg robotok lennének. Heten számoltuk, rendezgettük az iratokat, bagszi tippje szerint kb. 4 óra alatt lettünk volna kész vele, ebből lett majdnem 9 óra... 8.30-tól 17 óráig számolni, közben csak egy kicsi egyéni kajaszünet... A nap végére már annyira belefásultam az egészbe, hogy "végrehajtási ügy" helyett "végrehajtási vágy"-at olvastam. Bizonyára az adósnak minden vágya, hogy behajtsák a tartozását. :D Úgyhogy rendesen kifáradtunk a végére. ^^' Bagszi ment MAT-os elnökségire, én meg beestem a Budafoki útnál levő Kínai étterembe. Az egyik legigényesebb. Feliratkozott a listámra. A 6-os villamossal úgyis könnyű elérni, (a 4-es ott ágazik el) úgyhogy szerintem egyszer-egyszer oda is elmegyek.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása