2013. október 04. 22:13 - supermario4ever

Super Mario figurák a McDonald's-ban

header-bgNem is tudom, mi a nagyobb gáz, hogy eredetileg Burger King-et akartam írni, vagy azt, hogy Bowser King-et kezdtem el írni a címben helyette. XD Nem hiába, az öröm hatalmas, hiszen Super Mario figurákat lehet kapni a McDonald's-ban! Nem is tudom, hogy Magyarországon volt-e erre példa. Pokémon volt többször is, de Mario? De mindegy is, októberben sok pénzt fogok a Mekiben hagyni. Az a szerencse, hogy a figurákat külön is meg lehet venni, így annyira sokat nem, sőt egészségtelenül sem kell táplálkoznom. Kilenc figura van, ezen a héten hármat lehet megvásárolni. A második hármas pakk jövő péntektől lesz megvásárolható, míg az utolsó trió két hét múlva pénteken. Már ma vásároltam egyet, de tervezem mind a kilencet megvenni.

390 forintért megéri, hiszen igencsak igényes kiadások. Ezen a héten még egy Luigi és egy Donkey Kong figura kapható. Amúgy érdemes elolvasni a McDonald's honlapján az egyes figurák alatt található leírásokat, mert nagyon jópofák lettek. Csak álom az a perc, amikor a Nintendo Magyarország ilyeneket ír.

Menjetek ti is a Mekibe, és vegyétek meg mind a kilenc figurát, ezáltal is jelezve, hogy Mario kelendő cucc Magyarországon!

10 komment