2018. szeptember 15. 20:47 - supermario4ever

Super Mario Land - Underground zene

Ismét játékzenét szeretnék bemutatni, ezúttal a Game Boy-ra megjelent Super Mario Land Underground zenéjét. Ugyanis már az első pillanattól kezdve nagyon tetszett, amikor meghallottam. Egyike azon nagyon kevés játékzenéknek, melynek pályáján csak a zenéje miatt képes járkálni, ahol ez hallatszik, hogy minél többet hallgassam. Tegnap jöttem Békéscsabára, és a vonaton a 3-2 pálya alatt is ez a zene szólt. Bár nem emiatt, de legalább 12× meghaltam ezen a pályán, és egyáltalán nem idegeskedtem magam rajta. Hiába játszok már több mint 25 éve, a mai napig képes vagyok elszerencsétlenkedni egy-egy pályát. De elvoltam rajta. Nem mindig tudom végigjátszani ezt a játékot.

De lássuk a zenét.

Nemcsak az tetszik benne, hogy mennyire dallamos, hanem hogy korlátozott lehetőségekből (3 csatornán szól ez a zene: A főzene, a háttérzene és az ütős hangzás) ilyen jó zenét hoznak ki. De biztos, hogy nem Kondo Koji és társai az egyedüliek, akik az 8-bit világból csodát hoznak ki, de ennek a korszaknak a zenéit annyira nem ismerem (legalábbis a Nintendo játékokon kívülieket nem). Ekkor még nem igazán voltam aktív játékos, mert bár 1991 óta számolom, hogy játszok, ekkor fogtam először controllert, és szippantott be a videojátékok világa, de igazán nagy videojátékossá 1993-ban a Super Nintendo korszakban váltam, ekkortól figyeltem aktívan, hogy mik történnek a konkurenseknél is. Így inkább csak 576 KByte-os (1993 előttiek) tesztekből tudom, hogy milyen zenék voltak a még nálamnál is régebbi időkben. És volt jónéhány Amiga és Commodore 64 játék, melynek zenéjét dicsérték. Úgyhogy a néhány csatornás zenékből is nagyon jókat lehetett kihozni, de azt továbbra is túlzónak tartom, amikor tavaly a PixelConon chiptune zenékre úgy tomboltak emberek, mint egy kemény rockegyüttes koncertjén. Holott a koncertet többségében egy dekoratív hölgy tartotta, akinél annyit láttam, hogy egy Game Boy-t nyomkod össze-vissza, még csak nem is a zene ritmusára, és rázza magát. Volt olyan, hogy zene közben megállt inni, nem csinált semmit, és ugyanúgy ment a zene. Hol van itt a munka, a művészet? Mi ebben a lényeg? Ilyen és ehhez hasonló kérdések merültem fel bennem, amikor figyeltem a csajokat.

A Super Mario Land zenéjét egyébként Tanaka Hirokazu szerezte, aki... Hát, nem szeretnék kellemetlenkedni, amikor először megláttam őt, az volt az első gondolatom, hogy ez Piton professzor ázsiai kiadásban. O_O Már csak azért sem érdemes foglalkozni azzal, hogy hogy néz ki, mert ő az egyik legtermékenyebb zeneszerző Nintendós berkekben. A MOTHER zenéket is ő szerezte, a Pokémon világában is nagyon jártas, ami a zenéket illet, és ahogy megnéztem a Video Game Music Database weboldalán, számtalan más játékzenében működött közre. Ebben a videóban meg fantasztikus, ahogy beszél a Pokémonos élményeiről, zeneszerzésről, és hogy 57 éves, és ugyanúgy élvezi a játékot, mint régen.

Én is ilyen attitűddel szeretnék megöregedni. Egyébként valahányszor hallok japán nyelvet, mindig erősebb a késztetés, hogy megtanuljam a nyelvet.

És álljon itt is a Super Smash Bros. Brawl változat.

Mert ez fantasztikusan lett újra hangszerelve. Nagyon jól eltalálták a zene hangulatát, és oly módon hangszerelték, hogy abból még többet hoztak ki. A dinamikája meg hihetetlen oldott hangulatot ad a zenének, sportesemények aláfestő zenéjének kiváló.

Szólj hozzá!
2018. augusztus 01. 10:22 - supermario4ever

Fejlődés a Mario Kart: Super Circuitban

Még mielőtt kipróbáltam nálam a Super Nintendo Classic Mini-t, elmentem bagszihoz, mert nála ki kipróbáltuk. Rendben működik, játszani viszont nem volt kedve, mert fáradt volt. Inkább beszélgettünk. Amiről a Szegedi Smash Bros. bajnokságnál írtam, hogy néha spontán mondok képtelenséget, erre volt példa tegnap is, és leírom ide is példaként, hogy láttassam, miket tudok néha mondani.

Nemrég nyílt egy kínai vegyesbolt a Liget térnél, és lehet ilyen Pocky-szerűséget kapni. Vett két csomag csokisat, az egyiket megette, de nem ízlett neki, ezért felajánlotta nekem a másikat. Megettem, és akkor mondanám a véleményemet: Nem rossz, de olyan a ropi, mintha... (keresem a megfelelő szót) ...használt lenne. Mire észbe kaptam, hogy mi mondtam, már röhögtünk. Eljátszottunk a gondolattal, hogy milyen lehet a használt ropi. Megrágja, kiköpi, elteszi, aztán tessék, használt ropi. Jó állapotban van és olcsó. Meg mondta bagszi, hogy nemrég talált egy Pokémonos rágót a vaterán, az is használtként volt írva. Azzal is valami hasonló gondolatmenetet játszottunk el. Ezek teljesen spontán jönnek, amikor hirtelen nem jut eszembe egy szó, gondolkodok, hogy melyik az, ami talán odaillik, de aztán kiderült, hogy nagyon nem. De amúgy arról van szó, hogy olyan, mintha felbontottak a zacskóját, és hetekig úgy hagyták.

Hetek óta játszok a Mario Kart: Super Circuit-tal. Nintendo 3DS-en. Első körben az volt a célom, hogy mindenhol legyen legalább egy serleg, és a Time Trialon saját időim legyenek. És nem könnyű, a Game Boy Advance-es Mario Kart, nehézségben szoros versenyt vív a Super Mario Kart-tal (két versenyjáték versenyez egymással...). A helyzet ugyanis az, hogy itt még a régi pontozási rendszer van, tehát az első 4 helyezett, 9, 6, 3, 1 pont, annál lejjebb pedig újra kell kezdeni, és elvész egy élet. A kocsik irányítása is nehézkes, csúsznak, és az ellenfél gépi játékosok is rettenetesen támadnak. Az a tapasztalatom, hogy ha nem driftelek a kanyarban, akkor sokszor lehagynak a gépi ellenfelek. Csak hát miért drifteljek, ha a kocsi csúszik, és ha nyomva tartom az R-gombot, akkor csak még jobban csúszik? Úgyhogy 150cc-n nehéz 3 csillagot összeszedni... Mit nehéz? 2005 óta játszom a játékot egyetlen egyszer sem sikerült a három csillagos minősítés, még 50cc-n sem. Nagyon magasak az elvárások, biztosan nemcsak azt nézik, hogy megvan-e a maximális 36 pont, 100+ érme, hanem azt is, hogy mennyire ügyesen játszok. Driftelés, mennyire jól veszem be a kanyarokat, 50cc-nél mekkora előnyt tudok megcsinálni, nem esek le egyszer sem, és a jó ég tudja mit. Aztán a Time Trial-ban meg olyan rendszer van, meg van határozva 5 legjobb idő. Mivel fél perces a különbségek, ezért a második legjobb időnél jobbat csinálni semmiség, de néhány pályán a legjobb időt nagyon nehéz felülmúlni, ott tényleg kell némi tudás. Sok pályát be tudtam gyakorolni, ki tudtam ismerni, hogy van az ideális ív, hogy érdemes driftelni, egyedül a Yoshi Desert az, ahol hiába gyakoroltam be a pályát szinte tökéletesre, nem tudtam a legjobb időt megdönteni, pedig csak egy-két tizedmásodperc hiányzott. De az végzetes, annál jobbat egyelőre nem tudok. De tovább gyakorlok még.

Még az aranyserleg is hiányzik egy-két 150cc-s bajnokságnál. Ezeken szeretnék javítani, valamint első körben célokat tűztem ki magam elé:

  • 50cc: Legalább egy csillag legyen mindenhol
  • 100cc: Legalább a B-rang meglegyen mindenhol
  • 150cc: Aranyserleg legyen meg mindenhol és sehol ne legyen E-rang, vagyis a legrosszabb.

Nem könnyű, ha nagyon hirtelen kell gyors döntést hozni...

Szólj hozzá!
2018. március 18. 15:21 - supermario4ever

Save Game független videojáték kiállítás és jegynyerő verseny

Tegnap volt a Save Game videojáték kiállítás, melyen sok retro konzol volt kiállítva.

Még múlt hét csütörtökön volt ún. jegynyerő verseny a rendezvényre, amin részt vettem. Láttam esélyt a győzelemre, mert azt gondoltam, hogy nem lesznek sokan, és volt Dr. Mario is, úgy voltam vele, hogy vannak esélyeim. A Hyp-R Zone-ban volt, az emeleten, a retro részlegben. Oda akartam érni a 18 órás kezdésre, sikerült is negyed órával előtte megérkezni. De a 18 órási kezdésre csak ketten voltunk. Úgyhogy vártunk még. Nem is lett volna esélyem, mert egy olyan lány jött (aki egyébként nagyon meglepett, hogy megjelent), akiről tudom, hogy többszáz órát Dr. Mariózik. De aztán szépen lassan jöttek mások is. Úgy jöttek be 18.30-ra az emberek, mintha ez lett volna a hivatalos kezdő időpont. Össze is gyűltünk kb. 12-en. Három játék volt hivatalosan meghirdetve, ahol versenyezni lehetett:

  1. Dr. Mario Super Nintendóra
  2. Frogger Sony PlayStation-re
  3. NBA JAM Sega Mega Drive-ra

Neveztem mind a háromba, hiszen ezzel ki is próbálhatom a játékokat. Először az NBA JAM-ben játszottam. Ez egy sajátságos hangulatú sportjáték, ahol még csak nem is feltétlen kell a kosárlabda szabályait szorosan követni. Egy kis taktikával lehet benne nyerni. Tovább is jutottam az első körben, a másodikban viszont már kiestem. A Dr. Marióval egyből azzal a lánnyal kerültem össze, akiről írtam, hogy rengeteget játszik vele. Meg is látszott, azonnal, hogy mennyire jó, egyből elvert. Ahogy mindenki mást is, azt ő nyerte meg.

Ahogy az NBA JAM-mel, úgy a Froggerrel is most játszottam először. Ez egy érdekes logikai játék, ennek fizikájával már találkoztam máshol, de nem tudom, megmondani, hogy hol. Az a lényeg, hogy egy békával kell átmenni a többsávos úttest túlsó végére vigyázva az autókkal. Majd át a folyón, ahol farönkökökre kell állni, vagy teknősök hátuljára lehet ugrálni. A teknősök néha elmerülnek a vízbe. Ha a béka vízbe esik, vége a játéknak. Ami amúgy biológiailag teljességgel logikátlan, hiszen a béka kétéltű állat. Mindegy, az a lényeg, hogy ez a játék viszont nagyon jól ment. Utolsóként játszottam, és rekordot állítottam be, ugyanis 12 másodperc alatt értem a pálya végére. Azt hiszem, 13 másodperc volt az addigi rekord...

Így nyertem jegyet a Save Game-re. ^^ Jeggyel és kóddal be is jutottam a rendezvényre. Jó is volt, volt sok retro konzol. Ami nagyon imponáló, hogy sok volt a gyerek is, akik ugyanúgy érdeklődnek a régi játékok iránt, mint az újdonságok, és a VR iránt. És ugyanúgy eljátszanak a régi nagy klasszikusokkal is. A Flippermúzeum is jelen volt, és volt általuk néhány árkád gép is. Nem tudom, hogy ők hozták-e a Super Mario Bros. gépet is, de az is milyen aranyos volt, hogy a NES-es Super Mario Bros. játék árkád változatával úgy játszott egy kisgyerek, mintha ez lenne a trendi játék. Így olvadnak össze a generációk, és itt nem érzem azt, hogy 31 évesen akár egy 15-16 éves tinédzser apja is lehetnék, mert akkora a generációs szakadék. Alapvetően a Nintendós részlegen voltam bagszival. Három Nintendo Switch volt kiállítva. Az egyiken Mario Kart 8 Deluxe volt, a másikon ARMS, a harmadikon pedig The Legend of Zelda: Breath of the Wild. A retro konzolok között egészen pontosan 6 Super Nintendo volt kiállítva, mind olyan játékokkal, amiket még csak nem is láttam. O_O Néhány kazettának az eredetiségét is megkérdőjeleztem magamban. Nem próbáltam ki egyik játékot sem. Viszont most vettem kezembe életemben először Sega Dreamcast controllert. Soul Calibur volt benne. Eléggé kényelmetlen a controller, mintha egy tányér alján lennének dudorok, és csak ott lehet megfogni. A játék se igazán jött be, úgyhogy az első találkozásom a Dreamcast-tel nem volt annyira jó. De most nézem, hogy mennyire szeretik az emberek ezt a játékot. O_O El tudom képzelni, hogy akkor generációkat mozgathatott meg, de semmi újdonságérzetem nem volt.

A DDR-nél voltam még jelen, ki akartam próbálni. Láttam, hogy vannak anime dalok is, kerestem, hátha találok olyat, amit szeretek. Fent van Hayashibara Megumi-tól az egyik nagy kedvencem, A HOUSE CAT, mely a Bannou Bunka Nekomusume DASH!! OVA openingje, egyből erre esett a választásom. Easy-re állítottam, mert nagyon keveset DDR-eztem életemben, de ez így is valami rettenet volt. Fel kellett adnom, mert annyira nehéz volt, mintha a világ élvonalába tartozók közül játszottam volna a könnyű szintet. Bagszi magyarázta, hogy az irány billentyűkkel is lehet irányítani a DDR-t, és ehhez van a nehézség optimalizálva. Ó, hát persze, táncoltassuk meg az ujjainkat, mi? Mintha erről szólna a DDR. De inkább arról van szó, hogy nekem nincs hozzá érzékem. Alapvetően nem szeretek táncolni, semmi mozgáskultúrám nincs, és a hátsó nyilat se találtam el sokáig, nem tudtam, hogy hátrább kell lépni, így mindig középre léptem. Másoknak jobban ment. Szívesen néztem őket, segítettem nekik a gépnél számot választani. Fent volt a Kaleido Star: Yakusoku no Basho he DDR-e, ezt is eltáncolta valaki, de volt, aki Pokémont szeretett volna. Hogy miért az Europop verziója volt fent a Mezase Pokémon Master dalnak, azt nem tudom, de megizzasztotta azt, aki azt választotta ki. De jól választott az, aki a NARUTO-ból a GO!!!-t táncolta el, az relatíve könnyű volt, és élvezetes is.

Több nyereményjáték is volt a rendezvényen, melyeken lehetett nyerni kisebb és nagyobb értékű nyereményt. A Kahoot rendszerében három kvízkérdést csináltak, ezekben mind 15-15 kérdés volt, és társasjátékot, Regamex belépőjegyet, vagy Flippermúzeumba lehetett belépőjegyet nyerni. Csak az elsőben vettem részt, de meglepődtem, hogy milyen jól ment. Az eleje nehézkesen indult, de aztán egyre feljebb jöttem, olyannyira, hogy 1-2 kérdés erejéig 1. helyen is voltam. Végül 3. helyen végeztem. Ennek is örültem, volt olyan, amit tippeltem, ráérzésre gondoltam, hogy az lehet a helyes válasz (ez be is jött), de olyan is volt, amit biztosra tudtam. Az, hogy hány színvariánsban jelent a Nintendo 64, azt akkor nem is gondoltam volna, hogy 25-ben. Csak aztán leesett, hogy minálunk tényleg csak néhányban, a japánok szeretik a szivárvány minden színárnyalatában tudni a szeretett konzoljukat, és ott elképzelhető, hogy tényleg mindenféle színben pompázik a N64. Azt tudom, hogy a GameCube sokféle színben jelent meg Japánban, de hogy ennek a Nintendo 64 is áldozata lett volna, azt már nem.

A másik két Kahoot kvízen nem tudtam jelen lenni, mert Super Mario verseny volt. Na ez nagyon érdekes volt, és tanulságokkal teli. A Super Mario All-Stars játék Super Mario Bros. 3 játékában van Battle Mode, azon ment a verseny. Ennek az a lényege, hogy a Mario Bros. játékot alakították át párbajjá, ahol vagy 5 érmét kell összegyűjteni, vagy élet-halál harcot vívni. Aki öt játékot megnyer, az nyerte meg a versenyt. Ebből volt egyenes kieséses verseny. 36-an neveztünk, mert a nyeremény nem volt akármi, egy PlayStation 4 konzol. Hát annak nagyon örülnék, de mivel azt gondoltam, hogy vannak nálam sokkal sokkal taktikusabb játékosok, ezért olyan nagy esélyt nem adtam neki, de azért jó volt elképzelni, hogy milyen lenne megnyerni. Meneteltem szépen előre, úgy néz ki, hogy ez a játék nagyon is megy nekem. Egymás után nyertem meg a fordulókat, ahogy mentem előre, úgy kezdtem magam egyre inkább beleélni, hogy talán enyém lehet a PlayStation 4... El is jutottam a végső döntőig. Nagyon izgalmas volt a játék, itt már magam is megéreztem, hogy mi is az az eSport, és hogy mennyi minden számít. A tudás, a reflexek, esetlegesen a taktika mellett, hogy fejben jelen legyünk. Ezen múlt a dolog. A döntőt sajnos elvesztettem, és 2. helyen végeztem végül. Rettenetes élmény volt, hogy egyre inkább elhittem, hogy enyém lehet a főnyeremény, aminek önmagában nagyon örültem volna, de másfelől ez lenne életem legnagyobb értékű nyereménye, amit valaha nyertem volna. Hogy ezt így elképzeltem, volt olyan, hogy azért vesztettem el egy menetet, mert kihagyott az agyam, és nem fogtam fel, hogy mi zajlik körülöttem. És amikor elvesztettem az utolsó játékot, az olyan volt, mintha kalapáccsal egy jó nagyot rávertek volna minden álomképre, és szilánkosra törve a földre hullott volna minden. Kegyetlen érzés, és főleg azért, mert csak az első helyezettet díjazták, tehát már én, ezüstérmesként sem kaptam semmit. És ez azért nagyon rossz, mert ez olyan, mintha csak az 1. helyezett játéka számít, az a 10 pontos játék, már a második helyezetté már csak kb. 3-4 pontot ér a 10-es skálán. Az, hogy a győztes ilyen értékes nyereményt kapott, de utána senki semmit, az erősen ezt az érzetet kelti. Ha jól emlékszem, valamelyik konzolbolt ajánlotta fel a nyereményt, nem tudom a hátterét, de valamilyen módon lehetett volna díjazni a második és harmadik helyezettet is, mert azért eléggé kemény verseny lett a végére, amit szerintem még nézni is élmény lehetett, nemhogy játszani. Ez volt életem legrosszabb legjobb helyezése, amit valaha elértem. Lehet persze magyarázni, hogy nagyon szép másodiknak lenni a 36-ból, és sokat számít, még ott végig is gondoltam magamban ezt, de ott abban a lelki állapotban ezt nem fogadtam el. Kell még idő, mire ez leülepszik, és tényleg ez a gondolat domináljon bennem.

A végére beesett Nari is. Eljött volna egész napra, csak baráti összejövetele volt, és annak végeztével nézett be a Save Game-re. 2 órát volt ott, de ezt is élvezte. Elmeséltem neki, hogy jártam, megmutattam neki a Mario Bros. játékot, ahol ezüstérmes voltam, aztán le nem lehetett vakarni a Mario Kart 8 Deluxe-ről. A végére beszálltam én is a játékba. Most is ment, ahogy ment, 200cc-n nem tudom komolyan venni a játékot. De kisebb térfogaton jól ment a játék, és élmény volt többekkel játszani, akik ott voltak.

19 órakor már menni kellett, mert addig tartott a rendezvény, utána már nekik is össze kellett szedni magukat. Narival együtt indultunk haza, néhány Discordos eseményt beszéltünk meg élőben. Én a Népligetnél szálltam le az egyes villamossal, aztán metróval mentem haza. A második helyezettes eredményt leszámítva egyébként nagyon jó nap volt, élveztem, és a szervezők is nagyon szimpatikusak voltak. Szívesen veszek részt a rendezvényeiken legközelebb is.

Csináltam képeket, igyekeztem odafigyelni, hogy ezek már jobban sikerüljenek, de még így is van néhány, amelyik homályos lett. Az elkészült képeket itt lehet megnézni.

Szólj hozzá!
2015. október 04. 21:52 - supermario4ever

49. Pokémon találkozó

Kicsit szerény, kicsit kevesen voltunk, de a hangulat megvolt. Azt tudtam, hogy az éjszaka keveset fogok aludni, de azért önkénytelenül meg lett hosszabbítva. Eleinte azt gondoltam, hogy nem alszok éjjel, mivel az 5.13-as vonattal terveztem menni, és nem jött álom a szememre, de a könyv csodaszer. 1.20 körül végül elaludtam, úgy voltam vele, hogy 2 órás alvásnak azért lesz hatása, végül 5.16-kor ébredtem fel. Mekkora esély van arra, hogy elérjem az 5.13-as vonatot? De nem gond, megyek a 7.15-össel. Azzal mentem Szolnokig, onnan átszálltam a zónázó vonatra, mert most is a menő vonat ment. Most inkább olvastam az úton. Nemrég felmerült bennem, hogy szeretnék ismét Csernus Imre könyvet olvasni, és mivel hiányzik még három (a legrégebbiek), ezekből kettőt rendeltem magamnak. A Bevállalja? könyvet vittem magammal. Jó volt ismét olvasni, úgy érzem, hogy ebből is tudtam tanulni.

Nagyjából 10.50-re ért be a vonat Pestre, ott még szétnéztem, mert előző alkalommal láttam az egyik újságosnál régi Garfield magazinokat. De egészen régről, 1992-es is volt. Vettem két számot, majd mentem a Sugárba, ahol a találkozó volt. Már összegyűltek az emberek, voltak egy néhányan. Bár nem jött el mindenki, akinek szóltam, de így is összejött az, hogy nemcsak Pokémon volt, hanem Mariós, meg mindenes. Hiszen volt Mario Kart és Smash Bros. is. Bagszitól kaptam cuccokat, újra Super Mario van a Mekiben, és kértem, hogy vegye meg nekem, ugyanis Békéscsabán nemrég zárt be, így csak segítséggel tudom megszerezni a figurákat. Meg hozta az Irigy Hónaljmirigy: Fetrengés kazettát is, amit a vaterán vettem meg. Ellenértékének kiegyenlítése után leültem a többiek közé, és beszálltam én is a buliba. Eleinte a StreetPass-okat néztem, majd játszottam egyedül is, meg többedmagammal is. Egyedül főleg a Mario Kart: Super Circuit és Mario Kart DS volt terítéken, csoportban pedig a Mario Kart 7. Most nem voltam olyan jó csoportban, rendszeresen hátul végeztem, egyszer voltam harmadik helyen, de az is olyan volt, hogy végig vezettem, de a végén... No de jó buli volt, főleg az volt a legmenőbb, amikor mind a három Attila Koopa Troopát választott véletlenül. A Mario Kart: Super Circuit-ban tovább gyűjtögettem a serlegeket, a Mario Kart DS-ben, mert időmérőn csiszoltam a tudásomat. Nehéz-nehéz, főleg, hogy függ a kocsitól. Vagy gyors egyenesben, vagy jól veszi be a kanyarokat. A kettő nem mindig jár együtt.

Érdekes, hogy akkor is kisebb összejövetel alakult ki, amikor kiterítettem a Garfield magazinokat, amiket most vettem, és beszélgettünk róla. Vittem magammal a hiányzó Garfield magazinok listáját egy papíron, úgy lesték, mintha a gyűjteményemet mutattam volna. Lehet, hogy kéne Garfield találkozót is szervezni? Esküszöm, megfordult a fejemben.

Hát lényegében ennyi. Meglepő (ugyanakkor érthető) volt, hogy bagszi 16:15 után véget vetett a találkozónak, ilyet ezelőtt soha nem csinált. Így elértem a 17:10-es vonatot, azzal mentem haza. Vettem megint Gyrost a keletinél, de nyomatékosan megkértem, hogy ne legyen csípős, nem szeretnék úgy járni, mint jómúltkorában. A vonaton Garfield-ek olvasgatása mellett befejeztem a Csernus Imre könyvet. 24 óra alatt elolvastam a Bevállalja? könyvet. Volt egy pár dolog, amin hangosan felröhögtem. Azon is, amikor Csernus írta a gondolatait, és az egyikre írta, hogy mind a ketten röhögünk, de biztos, hogy nem ugyanazon. Én egy harmadikon. Mindenestre amellett, hogy sokat tanultam belőle, szórakoztatott is.

De ez a találkozó most így sikerült. Fényképeket még nem tudom,hogy kitegyem-e, ugyanis eléggé rosszul sikerültek. Nekiállok majd szelektálni, mert azért van egy néhány, ami jó, csak nem sok. Pénteken bevittem a munkahelyre a fényképezőgépet, mert az egyik munkatárs fényképészként dolgozik, és megkértem, hogy segítsen, hogyan tudom beállítani optimálisan, hogy jó képeket csináljon. Adott jó tippeket, amivel sikerült is néhány jó képet csinálni, de a találkozón odaadtam bagszinak, tegyen már egy kört a fényképezőgéppel, azt funkcionálisan használva. Körbe ugyan nem ment, de megnézte, és arra jutott, hogy rosszul fókuszál a fényképezőgép. Megérett már a dolog egy új gép vásárlására?

No majd az 50. találkozóra, mely 2015. december 5-én lesz. Nagy buli lesz, mindenki jöjjön el, mert én mondtam!

Szólj hozzá!
2015. március 03. 21:48 - supermario4ever

XIX. (New) Nintendo 3DS találkozó

Örültem a soron következő Nintendo 3DS találkozónak, mert az előző szegedi Pokémon találkozó egyáltalán nem jött össze, vártam, hogy legyen egy olyan összejövetel, ahol újra jól érzem magam. És igen! Ez már sokkal jobban sikerült részemről. A Metagame kártyaboltban volt, ez a Kádár utca 10 alatt van, a Nyugati Pályaudvar közelében.

Tehát vártam a február 28-át. A 7:17-es vonattal mentem fel Pestre, és annak reményében, hogy kényelmesebb lesz az utazásom, IC pótjegyet is vettem, de csalódnom kellett. Arról már írtam korábban is, hogy a Budapest-Lőkösháza vonalon járnak talán a legrosszabb, legutolsó vonatok, de most már az IC vonatokat is leépítették, egyáltalán nem érte meg azon utazni. Visszafele útra már csak simán gyorsvonat kocsival utaztam, és mivel van Start Klub kártyám, ezért nem kellett külön pótjegyet venni. Így a kedvezmény mértéke lényegében több mint 50%. Olvastam, hogy Budapest-Kecskeméten és Budapest-valahol is új vonatok járnak. Ez nagyon szép, de ezzel együtt miért építik le más vonalak vonatállományát? Mindegy, kibírom. Pesten kicsit nehezen találtam meg a kártyaboltot, kicsit meglepett, hogy egy pinceépület.

Odabent üdvözölve az ismerősöket (nem szeretem a "kezelni" szót. A szegedi találkozó kapcsán Lernie mondta, hogy lekezelhettem volna, amikor elmentem, és akkor elgondolkodtam, hogy miért várta, hogy lekezelő legyek vele? Ja hogy úgy...), helyet kerestem magamnak. Sokan voltak és sok volt az új ember, jó látni, hogy ennyien érdeklődnek a Nintendo iránt. Úgy tűnik, hogy nagyon jó a meglátása a cseh ConQuest forgalmazónak, hogy a magyar Nintendo rajongók elsősorban közösségi szinten érhetők el, nem feltétlen hivatalos úton. Amióta vannak Facebookon magyar Nintendós csoportok, rengetegen csatlakoztak oda, innen értesülnek az új hírekről, és meg is beszélik azokat. Én speciel nem rajongok a közösségi oldalakért, de elfogadom és elismerem, hogy tényleg ott lehet a legtöbb embert elérni. Ez valószínűleg azért alakult így ki, mert az előző forgalmazó, a Stadlbauer... hogy úgy írjam, nem egészen úgy csinálták a dolgukat, ahogy az jó lett volna, így mindig is közösségi szinten toborzódtak a rajongók: fórumok, rajongói oldalak, mostanra általánossá vált a Facebook is. FB-n pedig jobban terjed a találkozó híre, így sokan voltak. Nem is győztem fogadni a StreetPassokat. Ezután becsatlakoztam egy Mario Kart 7 buliba. Nem tudom, hogy mi van most velem, de most nem sikerült jókat menni. Most vagy az újak ennyire jók, vagy én fejlődtem vissza ennyire. Volt Mario Kart 7 verseny is, már az első körben kiestem. Szerencsére csak játékként éltem meg, és jól szórakoztam. Volt Nintendo kvíz is, itt is csalódásként éltem meg, hogy csak 14 pontot értem el a 20-ból, reméltem, hogy 18-19 helyes lesz (feleletválasztós volt), de így is 5. voltam a sokból. Ennek ellenére bátorítom Krisit, hogy a következő kvíz legyen jó nehéz, kíváncsi vagyok, hogy milyen kérdéseket tesz fel. Volt még Smash Bros verseny Nintendo 3DS-re is, neveztem ide is, de tudtam, hogy itt is az első körben fogok kiesni, főleg, hogy Krisi volt az ellenfelem. Egyébként sem voltam soha nagy Smash Bros. rajongó. Nemrég elővettem megint a Melee-t, mert azt mindig jobban szerettem a Brawl-nál, de már a harmadik meccs után kikapcsoltam, azzal a felkiáltással, hogy unom az egészet! Meghagyom másnak a SSB elsőbbséget. Viszont örültem, hogy több év után újra találkoztam Gáborral. Ő az egyetlen, aki mint ultimate Mario rajongó, játszhatok olyan Mario sportjátékokat, melyek másokat nem (igazán) érdekel. Lenyomtunk egy menet Mario Tennis Open meccset: 3 szettes, 6 játszmás, mind a két szettet ő nyerte meg. Viszont becsültem őt, hogy szólt egy számomra titokra, amire ő azonnal rájött. Én erre nem is gondoltam. Az a lényege, hogy különböző tárgyak vannak a talajon, különböző színekben. Az érintőképernyőn belül pedig a különböző ütésfajták különböző gombok különböző színekkel vannak jelölve, és rájött, hogy igen nagy átfedés van a színek között. Ha azzal a gombbal érvényesítjük az adott ütést, mely színben van az adott tárgy, akkor lesz igazán hatásos az ütés, ha azzal a gombbal aktiváljuk. Ennek ellenére nem jött be neki a játék, amin nem is csodálkozok. Más, még a Nintendo 64-es Mario Tennis és a GameCube-os Mario Power Tennis irányítása sokkal fejlettebb. És lényegében ennyi. Szelinek is nagyon örültem, hogy megjelent, mindenképpen szeretnék találkozni vele, és négyszemközt beszélgetni vele, akkor bagszival is összehozok találkozót, régi Pokémon TCG és tartozékok vásárlásának ügyében. Úgysem baj, ha kihasználom a vonatos 50%-os kedvezményt.

Ennyi volt, 16:30-kor indultam el, hogy elérjen a 17:10-es vonatot. Jól éreztem magam, örültem a találkozónak, várom a következőt. Mind az oda-, mind a hazaúton a Pokémon HeartGold-dal és a Pokémon TCG-vel játszottam. Nagyon ráfüggtem mind a kettőre.

Szólj hozzá!
2015. február 19. 16:56 - supermario4ever

Pokémon kislemez eladási adatok

Az elmúlt 2 hétben annyira elkapott a Pokémon-láz, hogy mai fejjel nem is értem, hogy tudtam teljesen szüneteltetni a Pokémon játékokat éveken át. De úgy tűnik, hogy kellettek Matsumoto Rica dalai, aki saját minőségében énekel Pokémon openingeket, ezáltal olyan magas színvonalat képviselnek az általa énekelt dalok, hogy teljesen más hangulatot áraszt az egész Pokémon világ, nem utolsó sorban akár komolyabb animében is megállná a helyét. Mint mindig, persze most is érdekelnek az eladási adatok, hiszen érdekes információkat lehet kiszűrni belőle, most sincs ez másképp, sőt! További érdekességeket is sikerült találni. Először lássunk egy táblázatot:

# Cím Megjelenés Helyezés Hetek száma Eladás
1 Mezase Pokémon Master 1997. június 28. 7 56 1.127.760
2 Rival! 1999. március 25. 13 10 130.140
3 OK! 2000. február 2. 22 11 82.850
4 Challenger!! 2004. április 28. 29 9 14.049
5 Best Wishes! 2010. november 24. 50 11 7.733
6 High Touch! 2008. november 26. 54 8 7.038
7 Spurt! 2006. június 28. 53 4 4.007
8 Yajirushi ni Natte! 2012. július 18. 57 5 3.031

Nem megjelenés, hanem eladott példányszám szerint vannak listázva a kislemezek. Azért látszik, hogy az elején, micsoda Pokémon-láz volt, az a több mint 1 milliós eladás nemcsak itt lenne rangsorolva az 1. helyen, hanem a Mezase Pokémon Master minden idők legsikeresebb animéhez készült kislemeze, és ez az alig több mint 1 milliós összeladás korántsem teljes. Ugyanis ez a kislemez volt az első, melyet nemcsak lemezboltokban értékesítettek, hanem videojáték üzletekben, játékboltokban, valamint speciális Pokémon üzletekben (Pokémon center), és ezek eladásait nem számolta az Oricon. Egyes becslések szerint a tényleges eladás akár 1,85 millió, vagy akár 2 millió feletti is lehet. Erre utal az is, hogy az első héten, amikor megjelent a single, nem is került fel az Oricon kislemez eladási listájára, ami azért szokatlan, mert Japánban az szokás, hogy az első héten kerül a csúcsra egy zenei kiadvány az eladási listákon, onnan egyre lejjebb kerül. Ehhez képest csak a 6. héten került fel a lemezeladási listára 12.080-as eladással (ezzel nagyjából a 40. hely környékére kerülhetett fel, erről nincs információ), majd egyre feljebb, a 14. héttől ért fel a Top 20-ba, majd később a Top 10-be. A 7. helyet csak az 1998. január 12-ei héten érte el, a milliós eladást pedig márciusra érte el. Ezután már csak lefele vezetett út. Nagyon ritka, hogy egy kislemez ennyire cikázik az eladási listán, ez azért van, mert ekkor őrült Pokémon láz volt, és folyamatosan vásárolták a kislemezt. További érdekesség, hogy amikor a nem hivatalos eladások elérték az 1,51 millió példányt, akkor külön arany színű példányokat készítettek, melyeket csak néhány üzletben lehetett megvásárolni, nagyon limitált példányszámban. Gondolom, nem kell magyarázni, hogy azért 1,51 millió, mert ekkor még 151 féle Pokémon volt.

Így jó eséllyel a többi Pokés kislemezből is jóval több mehetett el, viszont a többi esetében már igaz, hogy az első héten érték el a legmagasabb helyezésüket. Azt érdemes még megfigyelni, hogy 2000 és 2004 között van egy nagyobb kihagyás, ez valószínűleg azért van, mert sok munkája volt Matsumoto Ricának JAM Project tagként, és nem tudott újabb dalt bevállalni, vagy effektíve nem is olyan zenét írtak, mely jól állt volna neki, mert nem is számítottak rá. Azért a többi Pokés dal teljesen más hangulatú, azokon lehet érezni, hogy gyerekeknek szóló animesorozatot nézünk. Nagyon örülök, hogy az énekesnő egyéniségére szabták a dalokat, így igazán fantasztikusak lettek azok. Ha túl nagynak tűnne az OK! és a Challenger!! kislemezek közötti eladási különbség, amikor a helyezés és a hetek száma ezt nem indokolná, erre egyszerű a magyarázat. Az Oricon 2002 novemberétől jelentősen kibővítette az albumok és kislemezek eladási listáját, ugyanis most már nemcsak Top 100 van, hanem albumoknál Top 300, míg kislemezeknél Top 200, és az OK! a 100-as listában volt 11 hétig, míg a Challenger!! 200-as listában volt 9 hétig. Az, hogy a Spurt! ilyen alacsony eladásokat tudott produkálni, az valószínűleg azért van, mert az a Pokémon Advanced utolsó openingje, és ekkor már a Diamond & Pearl sorozatot (és játékot) várták. A High Touch! már jól tartja magát, míg a Best Wishes! igazán szépnek mondható, bár azzal harangozták be az új sorozatot. A Yajirushi ni Natte! alacsony eladásai pedig igazán sajnálatos, az az egyik nagy kedvencem a Pokémonos dalok közül.

Szólj hozzá!
2015. február 16. 16:26 - supermario4ever

Matsumoto Rica: Mezase Pokémon Master dalszöveg és fordítás

front.jpg

Na, közel 5 év után újra itt. Első postomban egy nagyszerű Pokémonos dal szövegét és annak magyar fordítását teszem közzé. Én kicsit módosítom a romaji szöveget, ugyanis mivel az eredeti kanji szövegnél az angol szavak katakanával van írva, így az angol szavak latin karakterekkel japánosan vannak írva. Klasszikus példa a Pokés daloknál a Battle, mely helyett Batoru van írva. Lássuk is:

Előadó: Matsumoto Rica (松本梨香)

Mezase Pokémon Master

Pokémon, get daze!
 
Tatoe hi no naka mizu no naka kusa no naka mori no naka
Tsuchi no naka kumo no naka ano ko no skirt no naka
 
Nakanaka nakanaka
Nakanaka nakanaka taihen dakedo
Kanarazu get daze
Pokémon, get daze!
 
Masara Town ni, sayonara bye-bye
Ore wa koitsu to tabi ni deru
Kitaeta waza de kachimakuri
Nakama wo fuyashite tsugi no machi he
 
Itsumo itsudemo umaku yuku nante
Hoshou wa doko ni mo nai kedo
Itsudemo itsumo honki de ikiteru
Koitsutachi ga iru
 
Tatoe hi no naka mizu no naka kusa no naka mori no naka
Tsuchi no naka kumo no naka ano ko no skirt no naka
 
Nakanaka nakanaka
Nakanaka nakanaka taihen dakedo
Kanarazu get daze
Pokémon, get daze!
 
Tatakai tsukarete oyasumi gunnai
Mabuta wo tojireba yomigaeru
Honoo ga moete kaze ga mai
Nakigoe todoroku ano battle ga
 
Kinou no teki wa kyou no tomotte
Furui kotoba ga aru kedo
Kyou no tomo wa ashita mo tomodachi
Sousa eien ni
 
Aa akogare no
Pokémon master ni
Naritai na naranakucha
Zettai natte yaru!
 
Yume wa itsuka honto ni naru tte
Dareka ga utatte ita kedo
Tsubomi ga itsuka hana hiraku you ni
Yume wa kanau mono
 
Itsumo itsudemo umaku yuku nante
Hoshou wa doko ni mo nai kedo
Itsudemo itsumo honki de ikiteru
Koitsutachi ga iru
 
Aa akogare no
Pokémon master ni
Naritai na naranakucha
Zettai natte yaru!
 
Aa akogare no
Pokémon master ni
Naritai na naranakucha
Zettai natte yaru!

A cél, hogy Pokémon mester legyek

Elkaplak, Pokémon!

Még a tűzben, vízben, fűben, erdőben
Földön, felhőben, lányok szoknyájában
Nagyon, nagyon nagyon nagyon nehéz lesz,
De biztosan elkaplak, Elkaplak, Pokémon!

Búcsúzom a Masara Town-tól, bye-bye.
Útra indulok vele (Pikachu~!)
Győzelmet halmozunk a támadásokkal, melyeket tanultunk
Barátkozunk, majd irány a következő város

Mindig és örökké jól csinálom
Még ha erre nincs is garancia (ez így van)
Örökké és mindig igaz emberként élek
Mert itt vannak velem

Még a tűzben, vízben, fűben, erdőben
Földön, felhőben, lányok szoknyájában (Kitartó vagy)
Nagyon, nagyon nagyon nagyon nehéz lesz,
De biztosan elkaplak, Elkaplak, Pokémon!

Kifáradtam a csatában, Jó éjszakát, jó éjszakát
Ha becsukom a szemem, minden visszatér (Pikachu?)
Ahogy égtek a lángok, fújtak a szelek
Kiáltások visszhangoztak abban a csatában (várom)

Aki tegnap ellenfél, ma barát
Még ha ez régi beszéd is (mit értesz régi alatt?)
Aki ma barát, holnap is barát marad
Igen, ez örökre szól

Ah, vágyom arra, hogy Pokémon mester legyek
Akarom, annak kell lennem
Tudom, hogy én leszek az egyetlen

Az álmok egyszer valóra válnak
Valaki ezt énekelte
Mint a rügy, ami virágzásnak indul
Valóra válik az álmom.

Mindig és örökké jól csinálom
Még ha erre nincs is garancia (ez így van)
Örökké és mindig igaz emberként élek
Mert itt vannak velem

Ah, vágyom arra, hogy Pokémon mester legyek
Akarom, annak kell lennem
Tudom, hogy én leszek az egyetlen

Ah, vágyom arra, hogy Pokémon mester legyek
Akarom, annak kell lennem
Tudom, hogy én leszek az egyetlen

Szólj hozzá!
2014. november 09. 18:52 - supermario4ever

Az első utazás Budapestre

Valószínűleg sorozat lesz belőle, mivel végleg eldőlt, hogy végleg itt maradok (tegnap utaztam volna vissza). Most barátlátogatás okán mentem fel Pestre, nagyon remélem, hogy sokszor tudok még állásinterjú miatt is felmenni, ugyanis most is az a célom, hogy Pesten éljek, persze anyagilag teljesen függetlenül.

Eredetileg a 8.20-as vonattal terveztem menni, de végül a 7.20-as mellett döntöttem. Egyrészt, mert a menetidő hosszabb lett, mert itt Békés megyében nagy vasúti építkezések vannak. Látni kéne Békéscsabát a vasútállomás környékén hogy néz ki. Csak azért nem bontják le teljesen a régi épületet, mert műemlék jelentőségű (állítólag a békéscsabai vasútállomás a legszebb az egész országban), amúgy az egész hátrább kerül. Másrészt mert IC vonat nem volt a 8.20-ason. Mivel pótjegyet így is úgy is fizetni kell, ezért inkább egy IC-re veszek jegyet, mert döbbenetes a különbség. Csak rossz tippjeim vannak arra, hogy miért a Lőkösháza-Budapest vonalon vannak a legigénytelenebb, legmocskosabb gyorsvonati kocsik, de inkább jobb, ha nem tudom az igazságot. A lényeg most, hogy az utazás jó volt, az út alatt újságot és Harry Potter könyvet olvastam. Újra nekikezdtem az első kötetnek, ennyi év után is nagyon jó olvasni. Az írónő beleélése nagyon tetszik, úgy ír bizonyos szereplők eseményeiről, mintha az ő szemszögükből mesélné a történetet, és mintha az teljesen normális lenne, így Dursley-ék történései kifejezetten viccesnek hatnak, mivel érezni benne egy kis gúnyt is.

Miután megérkeztem Pestre, előbb a Kálvin térre mentem, mert be akartam váltani a még meglévő angol font pénzérméimet, és azt csak ott lehet. De mivel az egyik embernek ott sok dolga volt, ezért nem vártam ki a soromat, mivel 11 órára volt találkozó megbeszélve bagszival. De jó volt felavatni a 4-es metrót. Most utaztam vele először. Végülis ugyanolyan Alstom kocsikkal utazhatunk, viszont a megállók nagyon tetszenek. Így jó is, hogy egy metróval el lehet érni a Keletitől a Kálvin teret, de most vissza az Örs Vezér terére. Itt találkoztunk, először az Árkádban néztünk szét, OTP-ben, postán volt dolgom, meg az 576-ban néztünk szét. És tényleg aktívabb lett a Nintendo! Az első jelek látszanak, nemcsak a Pokémon eventek (vagy mik) osztogatása miatt, hanem mert alacsonyabbak lettek a játékok árai. Még az árpolitika tekintetében oly zsémbes 576 is 2-3000 forinttal lejjebb vitte az árait, így már barátságosabb. Meg mintha nagyobb lelkesedéssel beszélnének az eladók is a Nintendóról. Valami jó dolog indult el az első félévben, és hosszú idő után azt éreztem, hogy nemcsak barátok körében jó Nintendósnak lenni, hanem az eladók is nagyobb érdeklődéssel néznek a cég elé. Csak így tovább. Ha lefolynak a tárgyalások a többi viszonteladóval, még annál is sokkal több helyen lehet majd Nintendo játékokat venni, és még annál is kedvezőbb áron. Az 576 után a Burger Kingben ettünk, majd átmentünk a 97E busszal Rákoscsabára megnézni az ottani Game Parkot. És sajnos ezen a buszon újra megismerhettem Magyarország árnyvonalát, az az idős kor felé haladó néni, igazán kibírhatta beszólása nélkül. hangosnak ítélt minket, pedig pont velem volt szemben, és igazából láttam, hogy idegesítjük őt, ezért igyekeztem halkabban beszélni, meg hogy milyen otromba stílusban beszélünk, a magyar nyelv ennél sokkal szebb. Hagyjuk, van hátul is hely, csak annyira örültem volna, ha nem ezer lelkesedésemben ért volna ez. Na de a dementorok nincsenek ránk hatással, mentünk is tovább a Game Parkba. Ha valahol, itt igazán csökkentek az árak, és nagyon jó volt látni, hogy az a bolt, amit régen annyira szerettem, talán ismét jó áraik lesznek egy kis rásegítéssel. Viszont már csak a XVII. kerületi boltjuk van meg, a budait sajnos be kellett zárni. Remélem, hogy idővel visszatérnek a belvárosba. Először a GameCube játékok között láttam Harry Potter és a Tűz serlege játékot 2.000 forintért, el is gondolkodtam rajta, de inkább nem, mert nem rosszak a HP játékok, amikor játszok vele, azt érzem, hogy jó játékkal játszok, de nem játszatják magukat. Nem éreztetik azt, hogy újra játszani akarok vele, és ez nagy hátrány. Viszont megtaláltam a retro játék részleget, és itt találtam eredeti dobozos Nintendo 64 Rumble Pak-et, efelől már nem volt kétség. Ez a rezgőkártya, mely a controller nyugalmi állapotát befolyásolja, ha a játékban ütközök, vagy hasonlók. Miután sokat játszok az F-Zero X-szel, ezért oda kifejezetten jól fog jönni. Mindenesetre ha a Game Park árai maradnak ezen a szinten, akkor hosszabb távon számíthatnak rám.

Innen Kőbánya-Kispestre mentük a 202E busszal, majd a Nyugatiba, mert mondták az Árkádban, hogy a WestEnd-es üzletüket átalakították, és nézzük meg. Tényleg szemrevaló lett, nagyon rég nem volt ennyire jó konzolosnak lenni Magyarországon, majdnem mint a '90-es években! Még felmentünk a Media Markt-ba. Itt még nincsenek Nintendo játékok, arra voltam kíváncsi, hogy lehet-e itt kapni Zorán: Egypár barát CD-jét, de nem találtam. Az még hiányzik nekem. Innen a Play Maniába mentünk, mert itt van a legtöbb retro játék, és hogy vajon van-e változás. Nincs szerencsére, kínálat most is a topon. Ki is néztem magamnak, hogy lehet náluk Super Tennis-t kapni SNES-re, már megvan, csak a leírása hiányzik, és volt egy német és francia. Nem akartam megvenni a játékot, amíg bagszi a Pokémon játékok árait jegyzetelte, addig én azon tépelődtem, hogy el merjem-e kérni csak a leírást? Hát csak nem rúgnak már fel a csillagos égig, ezért úgy döntöttem, hogy igen, és igen! ^_^ Nagyon örültem neki, azt az 500 forintot meg nekem bőven megérte. Most mentünk vissza a Kálvin térre, hogy vajon most van-e sor, át tudom-e váltani az angol fontot. Sikerült, csak hogy 260 forintért veszik be az érméket, az nem valami szép, mivel az euró érmét is 260-ért veszik be. Mindenesetre az extra forint érdekében megtettem. Itt már bagszi hazament, én meg visszamentem az Örs Vezér terére, itt vettem át egy vaterás megrendelésemet, méghozzá a dobozos Magical Quest: Starring Mickey Mouse játékot vettem át. Ez is ugye megvan már, csak a doboz hiányzott, emiatt meg már nem akartam variálni, már csak azért sem, mert szebben néz ki, mint az enyém, a leírás pedig német és francia, nekem meg csak német van. Így megvettem az egészet, ami meg otthon van, azt eladom vaterán. Tehát ezekkel gazdagodtam:

A 18.10-es vonattal mentem haza. Nagyon hiányzott Angliában az, hogy teljesen önmagam lehessek, sokkal jobban érzem magamat itt. És az lenne a legszebb karácsonyi ajándék, ha Pesten munkát tudnék találni, és végre végleg odaköltözhetek. És ezért MINDENT meg fogok tenni.

Szólj hozzá!
2013. június 11. 21:52 - supermario4ever

E3 2013 Nintendo - Direktben

Mielőtt rátérnék a témára, egyvalamit szeretnék leszögezni: Megfelelő post alá kerüljenek a kommentek. Nem fogom azokat az írásokat elfogadni, ahol nem az adott témakörben érkezik hozzászólás. Volt egy példa erre most, de itt válaszolok rá:

Heló! Bocsi, hogy nem éppen a témával kapcsolatban írok, de te vagy a legjobb ember kb, akit kérdezhetek. Szeretnék beszerezni gba-mra pokemon egy játékot (gba-sat nem simát v colort), valamint a minish capnek is örülnék, ha meg tudnám venni, Szóval tudsz esetleg boltot, vagy valakit akinek van ilyesmi eladón? Vaterán néztem de ott egy játék 5000 ami retek sok + postaköltség is van. Kösz előre a segítséget :D

Márpedig 5000 forintnál nagyon nem hiszem, hogy lehet olcsóbban találni, pláne, ha dobozosat, leírásosat akar. Biztos helyet azért nem tudok mondani, mert nincsen már fix Game Boy Advance kínálat sehol, de van egy pár üzlet, ahol lehet kapni régi játékokat is:

  • Game Park - Ha extrém drágán akarsz játékot vásárolni
  • PlayMania - Itt ki lehet fogni jó ajánlatokat, és jófejek is.
  • Petőfi Csarnok, bolhapiac hétvégenként - Szinte mindig lehet találni retro cuccot esetenként nagyon jó áron, de nagyon kell vigyázni a hamisítványokkal.

Szívesen válaszolok és segítek, de ha lehet, inkább keressünk rá egy témára, ahol valamelyik játékról írtam, és ott.

Szóval Nintendo E3. Menő volt, azonnal előkerítem a gomba alakú perselyemet, és megy bele a pénz a Wii U-ba. Amit vártam, hogy érdemessé teszik végre a gyűjtést az új asztali konzolra. Azt még gyorsan hozzáteszem, hogy most nem klasszikus értelemben vett E3 volt, hanem Nintendo Direct volt. A Nintendo idén úgy döntött, hogy kimarad a buliból... Ezen egy kicsit felhördültem, amikor ez kiderült. Az biztos, hogy ezzel egyrészt egy jó adagnyi E3 iránt érdeklődő egyént elszippantottak, akik csak a Nintendo miatt nézték, ugyanakkor meg felelőtlen döntésnek tartom, mert bár a Direct is jó dolog, de azért mégiscsak nagyobb médiafigyelem van az E3-on. De lássuk is a játékokat:

Sm3DWSuper Mario 3D World... Tudja a Nintendo, mitől döglik a légy. Macskamez... máris szerelmes vagyok a játékba. Ugyanis az új segítő tárgy egy csengettyű, melytől hőseink macskamezbe öltöznek. Bizony hőseink, ugyanis a másik, ami miatt szívembe zártam a játékot, hogy ismét a klasszikus felállásban lehet többjátékos módban játszani. Amikor ilyen kicsi voltam (minek mutatom, hiszen úgysem látjátok. -_-) egy lélegzetvételre mondtam ki "Mario, Luigi, Toad, Princess" neveket, egyrészt a Super Mario Bros. 2 miatt, másrészt meg a Mariós rajzfilm miatt, ahol ők négyen voltak a főszereplők. Úgyhogy nekem ez a négyes egyfajta szimbólum. Érdekesség, hogy ugyanazok a képességeik lesznek, mint a Mario 2-ben, tehát Hercegnő lebegő ugrása, és Toad gyors futása, biztosan hasznát fogjuk ezeknek venni. És persze nincs Mario játék új képesség nélkül. A fentebb említett macskamezzel Marióék a falon tudnak mászni. Istenem, hol van már december, amikor megjelenik? Szerintem dec. 5-ére kerül ki eShop-ba, és 6-án fog megjelenni, mivel eShop frissítés csütörtökönként van, játékmegjelenés pedig péntekre datálódik. Toad lestoppolva!

És a sokak által várt Mario Kart... Komolyan, hogy mit ki nem találnak a Nintendónál, ez a Mario Kart 8 nagyon durva lesz. Minden MK7-es képességet megtartottak, sőt a vízben járás, levegőben lebegés mellett új képességként falon, sőt plafonon (legalábbis fejjel lefelé) tudunk menni. És visszatérnek a motorok a Mario Kart Wii-ből! Nagyon menő volt, szerintem a döntő többségünk azzal volt. Érmék maradnak, a többit meglátjuk 2014. tavaszáig.

Aztán volt még The Legend of Zelda: The Wind Waker HD. Biztos szép lesz 1080p-ben, de amúgy nagy grafikai újítást nem láttam, mivel a GameCube is erős konzol volt a maga idejében, sőt, állítom, hogy ha HD konzol lett volna, akkor a mai gépek között is lazán elmenne. Azért ha visszagondolunk egy-két GC játékra, csodaszép grafikájuk volt. Ilyen a Zelda WW is.

PokéDogs... bocsánat, Pokémon! Magas labda volt ez a Pokémonok simogatása és etetése, nem lehetett kihagyni. Röhögtem magamban, ilyen nincs! Amúgy tetszik az X, Y 3D-s mivolta.

Aztán van itt még új Donkey Kong Country játék, mely a Tropical Freeze alcímet kapta. Tegye fel a kezét, aki járt már a trópusokon, és megfagyott már ott. Vicces párosítás, amúgy a DKC játékokra jellemző nagyon jó hangulat áradt az új játékból is. Mint újdonság annyit tudok, hogy kétjátékos módban lehet választani, hogy a második játékos Diddy Kong, hogy Dixie Kong lesz. Ja meg egy új ellenség, a vérszomjas vikingek.

A Super Smash Bros. Nagyon várjuk, de szerintem ennek a játéknak is az lesz a sorsa, mint a Brawl-nak, hogy nagyon jót játszunk vele, aztán abbamarad a lelkesedés. A videó persze nagyon hangzatos, ígéretes, a többit majd 2014-ben meglátjuk. Két új karakterről tudni biztosan. Az egyik Megaman, örülünk neki, alig várjuk, a másik meg...

http://www.youtube.com/watch?v=yQB8cJTCgrI

Muszáj vagyok megmutatni, amit bagszi mutatott egy néhány perce, nagyon rég nem röhögtem ekkorát egy traileren. Ő lesz a karakterem, ezt már így megmondom! És aztán majd zhatnak a többiek. Nintendo 3DS-re, és Wii U-n is meg fog jelenni, nekem természetesen mindkét kiadás meglesz, ez nem kérdés.

Amúgy sok menő játékot mutattak még be Wii Fit U (mondjuk, erről tudtunk is), Wii Party U, Art Academy, és sok-sok külsős játék. Vajon van ennyi hely a perselyemben?

3 komment
2013. február 24. 10:09 - supermario4ever

RTL II

Rég nem néztem az RTL Klubon rajzfilmeket hétvégén reggelente, de ma megnéztem a műsorújságban, és láttam, hogy még vetítenek egy pár értelmes rajzfilmet, ezért úgy döntöttem, hogy nosztalgiázok egy kicsit. :) Jó nézni ezeket a rajzfilmeket, most épp a Kung Fu Panda sorozat megy. Még soha nem láttam, de ahogy elnézegetem, nem rossz. Látom, a Dreamworks is követi a Disney példáját, aki a sikeres klasszikusaiból sorozatot készít.

Ami a nosztalgiát illeti, az túl jól sikerült, ugyanis a TV-m csatornalistáján keresve az RTL Klub-ot, megtaláltam az RTL-t, és az RTL II-t, és ez eszembe juttatta, hogy mennyire szerettem a német TV adón rajzfilmeket nézni. Ma már nem az RTL-en mennek a sorozatok, átvitték az RTL II-re. Ez számít a legkevésbé, átkapcsoltam. Nehezen hittem volna, hogy valaha is megint megszeretem a német nyelvet. Nem tudom, miért de ha valaki engem kérdez, rajzfilmek nagyon jók németül. Animék is mennek, például: Pokémon, Naruto Shippuuden, Dragon Ball Z, és Detective Conan! A Conan magyar szinkronnal jobb, de a többi jó volt németül. De a lényeg: A reklámokban a mai napig vannak Nintendo reklámok! És ezek is olyan jók, mint a régen a Game Boy, SNES, majd később a Nintendo 64 reklámok! Volt Paper Mario: Sticker Star, és New Super Mario Bros. 2 reklám, nagyon jó volt látni ezeket, tisztára olyan, mint régen! Ennek hatására megéreztem azt, hogy miért szerettem annyira annak idején a Nintendót, és hogy ezt ennek köszönhetően megélhetem a jelenemben is... Újra van értelme a gamer létemnek, és  ismét nagyon szeretem a német nyelvet! ^_^ Ugyanis ezzel azt is megéreztem, hogy miért szerettem annyira ezt az egyébként nem is könnyű nyelvet. Kevés szebb dolog van annál, mint amikor a múltad egyik legszebb részét aktívan újraélheted. Már nem ébredtem fel hiába.

Nintendo reklámokban még a neveket is németül hallani, azért egy kicsit elgondolkodtatott. Nyilván nem németesítenek meg minden nevet, de például a Nintendo 3DS-t "Nintendo dreiDS"-nek mondták. Ahol erős képviselet van, ahol még reklámokra is futja, ott sokkal gyakrabban hallja az ember a saját nyelvén a nyelveket, ezért mindenki úgy mondja. És ezért idegesít az, ha nálunk valaki angolosan például a "díeszáj"-nak, vagy "szrídíesz"-nek mondja a konzolok nevét, mert ez is azt szimbolizálja, hogy nincs erős magyar képviselet. Ezért szeretném, ha amit lehet, azt magyarosan mondjuk. Mert nyilván a Nintendo GameCube, vagy Game Boy Advance neveket mindenhol angolosan mondják, de örülnék, ha meghonosodna a "Nintendo dées", "Nintendo déesí" "Nintendo háromdées" kiejtés. Az XL-ek is "ikszel"-ek lennének.

Szólj hozzá!