2012. február 18. 00:28 - supermario4ever

Super Mario Bros. update

Nemrég egy update-et kapott a Super Mario Bros. 3DS játék, mely segítségével Restore Point-ot lehet létrehozni. Ez arra jó, hogy ahol azt létrehozzuk, és később aktiváljuk, akkor onnan folytathatjuk, ahol azt létrehoztuk, így ha elveszítjük az összes életet, nem kell a játék elejétől újrakezdeni, hanem csak aktiváljuk a Restore Point-ot. És a képet elnézve, még egy extrát kapott: Más lett a logója. Egy NES konzol, és mellette egy régebbi TV. Tök menőül néz ki, remélem, majd a többi NES játékkal is megcsinálják ezt. :) És még amit remélek, hogy nem állnak meg 10 NES, és 10 GBA játéknál, mert igencsak furcsán festene egy hiányos játékkínálat.

A jelenkor vívmányai olykor igen nehezen küzdenek meg a múlt technológiájával. Itt volt ma bagszi, megmutattam neki a Mario Paint-et, most is nagyon nehezen indult be. Rettenetesen utálok belefújni a játékkazettákba, de úgy tűnik, hogy itt szükséges. Én  már attól is rosszul vagyok, hogy Krisi, mielőtt beindít egy játékot, első dolga, hogy alaposan belefúj a kazettába, és a gépnek a kazettanyílásába (tök mindegy, melyik konzolról beszélünk). Kipróbálta, természetesen Pikachut rajzolt, Super Mario World pecsétekkel megspékelve.

Meg elővettük a GameCube-ot is, ugyanis kirostáltam egy pár játékot, de mielőtt feltettem Vaterára, teszteltük. Az alábbiak kerültek eladósorba:

  • Harry Potter és a Bölcsek Köve
  • Harry Potter és a Tűz Serlege
  • Disney's Extreme Skate Adventure
  • Need For Speed Carbon
  • Spider-man 2
  • NFL 2K3

És egy pár Game Boy játék:

  • Castlevania 2: Belmont's Revenge
  • Aladdin
  • Home Alone

Akit érdekel valamelyik, ezen lista alatt részletesebb infót találhat: http://www.vatera.hu/listings/index.php?us=supermario4ever

De jó érzés volt újra elővenni a GameCube-ot! :D Évek óta nem volt elővéve, nagyon rég nem láttam a GC logót, és az egyszerű menürendszerét, de még nekem is olyan szívet melengető érzés volt újra látni, aki nem rajongott soha a konzolért. És ennek ellenére azt mondom, hogy rossz érzés, hogy a GameCube teljesen funkcióját vesztette, hiszen a Wii tökéletesen helyettesíti.

Most, hogy több konzol is kint van, tök menőül néz ki a szobám. Szerintem kint is maradnak ezek a gépek. ^^

Mindegyik gépet nem tenném ki, mert a vezetékek olyan gordiuszi csomót alkotnának, hogy tényleg már csak karddal lehet szétbontani.

Szólj hozzá!
2012. február 11. 13:57 - supermario4ever

Mai szerzemény

Ismét egy olyan játékot szereztem be, melyről azt tudom mondani, hogy nagyon régi vágyam volt: Yoshi's Island: Super Mario Advance 3. Az egész Yoshi's Island játékkal csak most 3DS-en kezdtem el játszani, ahogy ambassadorossá tettem a gépemet, és szerelem lett nem is első, nulladik látásra! :D Úgyhogy most GBA-n viszem végig. És pár napig szüneteltetnem kell a 3DS használtatát, mert egyelőre még a fekete 3DS-en van minden adat, azt meg vissza kellett adnom az eredeti tulajdonosnak, mert az analóg kapja valamiért nagyon nehezen mozog, és garanciálisan megcsinálják neki, remélhetőleg addig, mire vissza tudná adni. Majd kiderül, hogy mi lesz.

Ma voltam az Aréna Plázában, bementem az 576-ba, és amikor mondtam, hogy Nintendo játékot keresek, a pult mögött levő srác, a magasba emelte a kezét, hogy mondja, hogy 2-3 hónap múlva az egyik 576-ban (még nem dőlt el, hogy melyikben) kiárusítják az összes Nintendo DS játékot, mert nem fognak foglalkozni vele többet, és akár 70-80% kedvezmény is lehet! Még szerencse, hogy van miből félretenni pénzt. Remélem találok elfekvőben egy pár nagyon jó játékot, ami nincs pl. Pokémon HeartGold. Ami így hirtelenjében eszembe jut, nagyon várom, hogy mik lesznek.

Néhány hete a McDonald's-ban a Happy Meal menü mellé Pokémon játékot adnak! Az én kicsi pónim nálam nem játszik. Eddig megvan minden, amit kiadtak:

Nagyon szépen néznek ki. Zekromot, és Reshiramot (a két szélsőt) bagszival együtt vettük egy pár hete, még menüt is ettünk mellé. Nem is tudom, melyikünk bánta meg jobban, továbbra sem laktat jól. A Pikachut már bagszitól külön vettem 2 hete, neki több volt, Tepiget és Snivy-t tegnap vettem meg az Europarkos mekiben. Szerencsére adják külön is játékokat, az nekem bőven elég. Egy középkorú nő volt szolgált ki, szegénynek semmi fogalma nem volt a Pokémonról. ^^' Úgy kellett megmutatnom, hogy mit is szeretnék én valójában. Ez az 5 darab van, és még egynek ki kell jönnie. Az 5. genes vizi pokémonnak, melynek nem jut eszembe a neve. De igazán jól néznek ki.

1 komment
2011. december 18. 22:54 - supermario4ever

Pokémon találkozó

Voltam eddig több találkozón is, de ez említésre méltó, hiszen az utóbbi időkben egyre több embernek lett Nintendo 3DS-e, így most én magam is többet tudtam ténykedni. Elvoltam az előzőeken is, de már annyira nem érdekes számomra, mivel szinte már egyáltalán nem foglalkozok Pokémonnal, a Pokédex 3D-t is csak azért szedtem le 3DS-re, mert ingyen volt, de mivel csak 5. generációs Pokémonok vannak benne, ezért semmit nem mond nekem, mert a Black & White játékok már tényleg ismeretlenek számomra. Ráadásul az előző pokétalin feltűnően sok volt a kiskorú. Necrokiddel azon nevettünk magunkban, hogy Rokai-jal akart TCG-zni egy 10 év körüli srác, és eléggé akarta mutatni, hogy milyen sokat tud Pokémonból, kicsit ügyetlen volt. ^^'

Lementem a mozgólépcsőn (ja, most is, mint mindig, most is a WestEndben volt), és meglepetten láttam, hogy akkor olyan 8-an voltak. Hát odamentem, ott volt bagszi, LL, Truner, Necrokid, Gábor, Kristóf és valami kisgyerek, meg valami lány. Gábor és Kristóf elkülönülten valamit duetteztek DS-en. Eközben megjött Csibi, Krisi, Cater, és végre megismerkedhettem Charlie64-gyel élőben is. Eddig csak MSN-en, vagy Gamer365-ön kommunikáltunk. Így már elég embernek volt 3DS-e, nyomtunk egy Mario Kart 7 meccset. Illetve én nem, mert odaadtam a gépemet Gábornak, hadd próbálja. Egyből beleszeretett. Most már az lesz az új sláger. Én addig szétnéztem egy kicsit a környéken. A verseny után Csibi örömmel újságolta, hogy megkapta a Zelda nyereményét, amit FB-n nyert, és végre megtudhattuk, mi az a Zeldás konzervdoboz. Egy kisméretű konzervdoboz (kicsivel nagyobb, mint egy májkrémes doboz), és egy Great Deku Tree magja van beleültetve, és ha öntözzük, kinő belőle a fa kicsinyített mása. Nagyon kíváncsi leszek, hogy mi lesz ebből, így azért eléggé hihetetlennek hangzik, de a kép alapján eredeti. De hol lehet vajon kapni ilyet? Meg a Zelda: Ocarina of Time 3D-s 3DS tartóját nagyon megirigyeltem tőle, az nagyon menőn néz ki. Mindig hecceltem, hogy az mostantól az enyém a benne lévő 3DS-sel együtt. Természetesen maradt nála. ^^' A vigaszdíj Csibit egyáltalán nem izgatta, engem viszont érdekelt: A Zelda: Ocarina of Time 3D játék tokja, amit a Zelda limited edition 3DS-hez adnak. Megüzletelem még vele azt, engem az érdekel. Meg volt mellé poszter is, szerintem azt adták ahhoz 3DS-hez, kicsit bátor voltam a 2.000 forinttal, amit megajánlottam érte, látszott, hogy meglepődött, hogy milyen nagylelkű vagyok, de utána már nem fogadta el az 1000 forintos ajánlatot. T_T De elkísértem a C&A-ba, keres magának Mariós pulóvert, amilyen nekem is van, de gondoltam, hogy nem találunk már, hisz akkor is már csak néhány volt, amikor 2 hónapja én vettem. Úgyhogy csalódottan távozott. Ő aztán nem is maradt sokáig, mert ment karácsonyi ajándékokat vásárolni. Aztán még ott Gáborék rám kényszerítették, hogy Mario Party DS-ezzek, mert a Cater nem akart, így nekem adta a DS Lite-ját, hogy játszak helyette. A 3-4 éves DS Lite-ját, mely milyen csodálatos állapotban van... Leesett neki az ágyról, (ami galériás), és eltört a konzol, és ketté lehet szedni. A durva az, még így is működött, de ha szétszedem, akkor megszakad a felső kijelző képe, de ha visszateszem, ugyanúgy mutatja, mintha nem csináltam volna semmit. Ott a "kanyarnál" (mondjatok jobb szót rá) egyébként egy vastag fém van, benne sok-sok vezeték. De akkor ezért is vett 3DS-t, mert a DS Lite igencsak életútjának végén jár. De érdekes, mert arról hallottam, hogy a DS Lite az egyik legrosszabb minőségű Nintendo konzol, de az enyém is már 4 éve megvan, és mintha új lenne. A Mario Party DS 15 körös volt, amit végül élveztem, de a végére kinézni a nagyvilágba, azért nem volt semmi. Meg rácsodálkozni, hogy rengeteg sok ember van a WestEndben. Tudom-tudom, aranyvasárnap, de elgondolkodtam, hogy ez lenne a karácsonyi forgalom? És még hol van 24-e? Aztán lassan vége lett a Pokétalinak. Sokan csodájára jártak a Super Mario 3D Land-nek, és a Mario Kart 7-nek, mindenki imádja. De nemcsak azért, mert Nintendós, Pokémonos társaság, hanem mert tényleg nagyon jó játékok.

Meglepődtem, amikor megnéztem 3DS-emet, ugyanis a WestEndben volt két ázsiai srác, és az egyikkel Streetpassoltam. Látom, hogy Japán, Aichi prefektúrából való. Nagyon meglepett, örültem neki. Amennyire elleneztem a Streetpass-t 3DS-en, most annyira imádom. :D Bagszival beszéltük nemrég, hogy Angliában biztosan sok emberrel össze fogok találkozni ily módon. Már vizionálom is, hogy sétálok Liverpoolban, megyek 10 métert a fő utcán, és vagy 86 emberrel Streetpassolok. Nagyon népszerűvé vált Angliában 3DS, hiánycikk lett, eladták az összeset országszerte. Na meg pakolok már lassan össze, holnap megyek haza Békéscsabára, aztán ide már csak jövőre térek vissza.

Szólj hozzá!
2011. augusztus 08. 20:46 - supermario4ever

Újabb termékeim a vaterán

Most olyan termékeket tettem fel a Vaterára, amik, akinek kellenek, akár kikiáltási áron is elviheti. Megint kitettem a Super Mario 64-et, ám most jóval olcsóbban, hátha így elviszi valaki, valamint GBA-s Super Mario World és Nintendog: Dachshund & Friends játékok dobozait és leírásait. Ezekből kettő van, így nekem nem kell az egyik. Pokémon CD-ket azért adok el, mert egyszerűen már tényleg nincs szükségem rájuk, egyszerűen semmilyen érzést nem váltanak ki belőlem, még csak emléket sem, hiába nagyon szép időszakból kötődnek az életemből. Itt vannak a linkek, akiket érdekelnek. A termék egyéb leírása és az árak is ott találhatók:

Szólj hozzá!
2011. május 09. 21:13 - supermario4ever

Új karaoke fájlok [2011. május 1.]

Új karaoke fájlok kerültek fel a blogba, az alábbiak:

ALI PROJECT: Suigetsu Kyouka
Elvandia Story: Lion no Tsubasa
Pokémon: Mezase Pokémon Master
Pokémon: OK!
Saber Marionette: I'll be there
Saber Marionette: Proof of Myself
Suara: Seisou Yakyoku
Tomica Hero Rescue Fire: Rescue Fire

Külön köszönet Tukeinonnak az ellenőrzésért.

Szólj hozzá!
2011. január 08. 09:09 - supermario4ever

Pokémon TCG nap fejlemények

A vizsgaidőszakban tanulás mellett, azért szánok időt másra is, tegnap például bagszit kísértem el a Holdfénybe, de előtte egy gyorsnyomdát kerestünk, akkor nyomtatnak színesben. Reggel megcsinálta a Pokémon TCG-s plakátot, és és 5 példányt nyomtatott ki belőle. De előtte elmentünk a Burger Kingbe. A tegnapi névnapom alkalmából megajándékoztam magam egy menüvel. Tök jól esett, még egy mexikói lány is felköszöntött. ^_^ Igazából nem tudta, hogy névnapom van, mivel ilyen csak Magyarországon van, illetve, ha úgy vesszük, van Mexikóban is, csak eléggé egyedi formában. Mexikói sorozatokból tudhatjuk (nem tagadom, nekem is volt egy korszakom, amikor néztem őket...), hogy eléggé erősen keresztény ország, és náluk a naptárban nem nevek vanna a napok alatt, hanem szentek nevei. És január 7-e Szent Attila napja (nem is tudtam, hogy van Szent Attila O_O), és "Día de tu Santo" avagy "A szented napja" alkamából hasonlóképp köszöntik fel egymást. Tökre meglepett, ma is okosabb lettem. Burger Kingezés után elmentünk nyomtatni, majd a Holdfénybe. Micsoda meglepetés, épp találkoztunk Lucyvel, aki épp jött ki. Kicsit beszélgettünk, aztán intéztük a Pokés TCG posztert, kirakták, és ha minden jól megy, 3 hét múlva lesz az első. A srác, aki ott a TCG-ket intézi, nagyon korrekt volt, igyekezett mindenről tájékoztatni bagszit, mondta, hogy ez mivel jár, ha ilyenből rendszert akar csinálni. Aztán még elkísért a Keletihez. Nekem haza kell mennem ma Békéscsabára, mert az ottani fősulimban is vár egy vizsga 10-én délelőtt, de aznap vissza is kell jönnöm, mert másnap reggel 7.30-kor írjuk itt a Váll. gazd. vizsgát. Úgyhogy van mire készülni.

Végre elérhető az új Chihiro Yonekura kislemez! ^_^ Nagyon várom, kíváncsi vagyok rá, mert végre elment a King Recordstól! De erről majd később, ha meghallgattam a számokat.

Szólj hozzá!
2011. január 04. 15:44 - supermario4ever

Kicsi a világ

Tegnap átjött hozzám bagszi, mertkölcsönkért tőlem vasalható gyöngyöket, ugyanis ő és Csibi kitalálták, hogy a Pokémon TCG napra minden egyes résztvevőt megajándékoznak egy apró ajándékkal. Mindenben támogatom őket, úgyhogy, úgy kiválogatta, ami kell neki. A TCG nap a tervek szerint január 29-én szombaton lesz a Holdfényben.

Miközben szedegette össze a gyöngyöket, megkérdezte, hogy nem akarok-e én is átmenni Szeliékhez Pokémon Rumble-özni. Eleinte nemigen füllött rá a fogam, de amikor mondta, hogy Szeli ismer engem, ugyani ő Gladkathie a Gamer365-ön igencsak kikerekedett a szemem! O_O Hát mondom, magamban, nem semmi. Ő az a lány, aki a egy időben (talán 2008-ban) a Gamer365-ön igen aktív volt. Nagy Nintendós, tipikusan az a lány, aki nem kifejezetten érdeklik a nagy belsős információk, de iszonyatosan lelkes játékos. És ahogy így beszélgettem vele privátban, egy jófej, értelmes csajt ismertem meg benne, aki nagyon szeret játszani. Csak aztán eltűnt... Mint kiderült tegnap, bagszi csábította el a bagszipokéhoz. Én is nagyon szeretlek bagszi! :P

Miután megcsináltunk itthon mindent, amit kell, elindultunk. Először kínaiban kajáltunk, majd elmentünk a Deák térre, ott találkozunk velük. Nem tudtunk azonnal találkozni, mert Kathie-nak (nekem ő már csak Gladkathie marad. :D) fogászatra kellett mennie, szegénynek fúrták a fogát. Addig szétnéztünk a Deák téren. Bementünk egy papírboltba, itt találtam 2011-es falinaptárat, és mivel még úgyse vettem, ezért itt ezt megtettem. Kettőt is vettem. A Budapest naptáron olyan szép képek vannak, hogy nem bírtam otthagyni. A kölyökcicás naptárnak meg egyszerűen nem bírtam ellenállni. 295 forint volt darabja, ilyen kisebb méretű. Most itt a gépem felett van a macskás naptár, amint mászik a gerendán. Annyira édes. :) Egyszerűen imádom a macskákat. Még egy könyvesboltba benéztünk, amikor Kathie barátja Tibi telefonált, hogy elindultak a Kálvin tértől, úgyhogy irány a hármas metró megállója. Meg is érkeztek. Kathie tökre úgy néz ki, mint a Gamer365-ös avatarján, ugyanis a saját fényképét használta avatarnak. Nagyon jó fej, örülök, hogy élőben is megismerhettem őt. Csak szegény, kicsit sejpített, mert az injekció zsibbasztó hatása még nem múlt el. :D Elmentünk a Holdfénybe, mert meg akarták kérdezni, hogy az Animekarácsony Pokémon TCG-s nyereményüket hogyan vehetik át, ám az illetékes nem volt bent. És most intézte bagszi a TCG napot, a Holdfényesek támogatják. Ekkor lementünk a pincébe, itt mutatta meg bagszi nekünk azt a rengeteg mindent, amit a Mint a TV-ben játékboltban vásárolt. Pokémon TCG-k paklik 1000 forintért, Boosterek 300 forintért. Negyedáron a Holdfény árához képest. És EREDETIEK!!! Bár annyira nem izgat már a Pokémon TCG, de erre én is rácsodálkoztam, hogy ez igen! Ez jó vásár volt. Vett 28 Boostert, és 2 paklit. Ez a Holdfény árához képest 41.600 forintba került volna, de ő csak 10.400 forintot fizetett értük! :D Nagyon irigyeltem érte. És ahogy így néztem a kártyákat, megjött a kedvem a játékhoz. Tibivel nyomtunk 2 meccset, mind a kétszer csúnyán lealázott! T_T Nem volt valami erős paklim. Még megvártuk, amíg bagszi és Kathie befejezik a körüket, aztán mentünk is tovább, mert már 18 óra is elmúlt. Elmentünk Kathie-ékhez ott Pokémon Rumble-öztünk. Nagyvárad térnél szálltunk le, ilyen régies házban lakik. Nagyon szép Nintendós gyűjteménye van, tényleg szeret játszani. Először megmutatta nekünk a Monster Hunter Tri-t Wiire, nagyon jól néz ki. Bár maga a téma engem annyira nem izgat. Aztán álltunk össze négyen Pokémon Rumble-özni. Én jó játéknak tartom, tetszett, de nem az a játék, melybe annyira belefeledkezek, hogy azt egy életen át megemlegetem. Csak jó volt. Aztán Brawloztunk egy kicsit. Kathie-nek hiányzik egy jópár karaktere és pályája, de korlátozott lehetőségek mellett is jót játszottunk. Már lassan negyed 9 volt, amikor bagszival mi mentünk. Láttam, hogy Kathie-nek megvan az Aladdin SNES-re. Kölcsönkértem tőle a játékot... Hát én ezzel gyerekként nagyon sokat játszottam. Bagszival elmentünk a metróhoz, én továbbmentem a Határ útig, majd kis idő után hazajöttem.

És ma bekötöttem a Super Nintendót a TV-be, és kipróbáltam az Aladdint. Az a sok régi emlék... Akkoriban is volt nagyon sok rajzfilm-adaptáció, a Capcom és a Virgin csak úgy zúdította ránk őket, de a minőségük... Valami eszméletlen jót játszottam a játékkal, nagyon élveztem! És annyira visszahozta azokat a régi időket, amikor jártam a Békéscsabai 576-ba, és kikölcsönöztem SNES játékokat. Istenem, az akkori konzol-élet... Mennyire más volt! Nem az volt, hogy cikiztük egymás gépét, egyszerűen csak élveztük a játékot! Mert akkor volt mit élvezni! Igaz, akkoriban sok Disney játék a Mario alapján készült, ugyanis rá kell ugrani a fejekre, meg hasonlók. De a grafika, a zene, hát az valami eszméletlen! És hány jó Disney-adaptáció jött SNES-re az Aladdin mellett! Oroszlánkirály, Dzsungel könyve, Magical Quest, Starring Mickey Mouse, és még lehetne sorolni!

Eszembe is jutott, hogy én milyen rég nem láttam az Aladdint rajzfilmet! Elhatároztam, hogy ma Disney-estet tartok, és megnézem a rajzfilmet még egyszer. ^^

Címkék: Pokémon Aladdin
2 komment
2010. december 29. 23:38 - supermario4ever

Tanulj Pokémon TCG-zni nap!

Bagszinak nem akármilyen ötlete támad a mai pokétali után. Ehhez szeretnék én is asszisztálni, hirdetni a kezdeményezését.

Mivel a TCG egy nagyon jó játék, és igen nagy része a Pokémon "jelenségnek", de itthon nemsokan ismerik/játszák ezért úgy gondoltunk kéne egy rendezvényt tartani, ahol népszerűsítenénk a játékot. Külföldön igen népszerű, és hivatalos versenyeket is tartanak világszerte(illetve világbajnokságot is.) Itthon viszont a hivatalos versenyekhez kevesen vagyunk játékosok, illetve ha vagyunk is, a legtöbbünknek nem felel meg a paklija a verseny előírásainak(Modified format: Miszerint versenyre nem használható csak Majestic Dawn kiadás utáni kártya.(2008+) ), mert nem sok helyen árulják a kártyákat, és többnyire csak régebbi kiadást lehet beszerezni. A többség pedig nem teheti meg, hogy külföldről rendel lapokat, és a kártyás boltok sem hajlandóak árulni, mert félnek, hogy nem lenne aki megvenné.

Tehát ezen okok miatt úgy gondoltuk, hogy mi, akik már régebb óta játszunk és gyűjtögetünk TCG-ket tartanánk egy napot ahol az általunk összeállított gyakorló paklikkal bárki érdeklődőt megtanítunk játszani.
Ezzel elsősorban a játék népszerűsítése, és új TCG-sek játékrahívása lenne a célunk.
A gyakorló paklik 30 laposak lennének és 3 prize-al játszanák a meccseket. A paklikat előre összeállítanánk és csak régi lapokat(Base set, Base set2, TR, Jungle és Fossil) tartalmaznánk. A látogatók véletlenszerűen kapnának egy decket, amit aznap használhatnak játszani.

Helyszínnek a Holdfény pincéjét gondoltuk, hisz az kártyázásra alkalmas hely, és aki netán nagyon kedvet kap az alapból vásárolni is tud magának decket a boltban. (Illetve kiárusíthatják megunt lapjaikat a régebbi játékosok is a helyszínen)
A rendezvény lebonyolításához számítanánk azok segítségére akik már tudnak játszani és rendelkeznek régi lapokkal is. Patrik épp most írja össze milyen lapokra van szükség még, gyakorló paklikhoz. Ha valakinek van ilyen lapja és szeretne segíteni a TCG nap szervezésében azzal, hogy hozzájárul 1-2 kártyával annak örülnénk.(ezeket a lapokat természetesen utánna visszaszolgáltatnánk az eredeti tulajdonosoknak)

Továbbá ötleteket szeretnénk kérni díjazásra és egyéb kedvcsinálókra amik odavonzanák az érdeklődőket és azok számára is érdekes akik azelőtt még nem TCG-ztek.

Eddigi ötletek:
Patrik: 1. A holdfény versenyeknél jól bevett szokás szerint nevezési díjként 700Ft-ot fizetnének és egy bontatlan boostert kapnának a nap végén akik játszottak.
Bagszi: 2. A hivatalos versenyekhez hasonlóan a háttérben itt is lenne egy ritka Pokémon amit DS játéktulajdonosok letölthetnek emlékként.
3. Olyasmi nyeremények és ajándékok kerülnének kiosztásra amiknek minden pokémon rajongó örülne, pl Póló, plüss stb.

További információ: Bagszipoke fórum

Címkék: Pokémon
Szólj hozzá!
2010. október 30. 13:08 - supermario4ever

Rica Matsumoto - Mezase Pokémon Master

Megjelenés: 1997. június 28.
Kiadó: Pikachu Records (TGDS-98)
Ár: ¥1.000

  1. Mezase Pokémon Master (Cél, hogy Pokémon mester legyek) 4:12
  2. Hyaku Gojuu-Ichi (Százötvenegy) 4:00
  3. Pokémon Ieru kana? (A Pokémonok tudnak beszélni?) 4:23
  4. Oyasumi Boku no Pikachu (Jó éjszakát Pikachum) 4:25
  5. Mezase a Pokémon Master (Original Karaoke) 4:10

A "Mezase Pokémon Master" Rica Matsumoto 5. kislemeze, melynek címadódala a Pokémon anime 1. opening dala. A Hyaku Gojuu-Ichi az anime ending dala, valamint a Pokémon Ieru Kana? és az Oyasumi Boku no Pikachu az anime insert dalai. A kislemez a 7. helyet érte el az Oricon charton, 56 hétig szerepelt rajta, és 1.127.760 példányt értékesítettek belőle. Ezzel ez minden idők legsikeresebb anime kislemeze, valamint ez az egyetlen egy olyan Seiyuu által kiadott kislemez, mely milliós eladással büszkélkedhet.

Letöltés itt / Download here

Szólj hozzá!
2010. október 23. 20:10 - supermario4ever

Mindenféle régi kincsek

Megbeszéltük bagszival, hogy ma elmegyünk a Petőfi Csarnokhoz a bolhapiacra. Már rég jártam ott, és kíváncsi voltam, hogy mi jót árulnak, úgyhogy elmentem. Bár csodálkoztam, hogy a Nemzeti Ünnep ellenére nyitva volt.

A hármas metróval mentem a Dózsa György útig, onnan a 75-ös trolival terveztem menni a Pecsához, csakhogy a villamos nem éppen arra járt. Kicsit hülyének érzem a Petőfi Csarnok környékén a közlekedést, mert nem tudok ugyanazokkal a járatokkal visszamenni, amivel odamentem. Így a trolival elmentem a Stadionokig, majd az 1-es villamossal az Erzsébet Királyné útjáig. Bagszi a megállónál várt rám. Előtte elmentünk a kínai étterembe. Még mindig az a véleményünk, hogy a környéken levő East Dragon kínai étterem a legjobb. Rendesen megtöltik a tányért, és nagyon finomakat csinálnak. Miután jót ettünk, mentünk a piacra. Láttuk, hogy a menő srác (aki konzol játékokat árul, rögtön a főbejárat mellett balra) jelen volt, és volt Zelda Collector's Editionje GameCube-ra! Megkérdeztem, 10.000 forint az ára... Hát mondjuk nem csoda, hogy ennyibe kerül, nagyon ritka darab. Volt Wii Sports Resort is, kompletten, újszerű állapotban, 8.000 forintért. Bagszi nem habozott megvenni. Ezért nagyon jó különben a piacra járni, mert nagyon jó áron lehet nagyon jó dolgokat találni.

Én most nem annyira Nintendo játékokat kerestem, hanem magyar zenét. Vettem is, Somló Tamás: Semmi Cirqsz albumot kazettán. Nagyon szeretem ezt az albumot, és én igazából kazettákat a mai napig szívesen veszek, hallgatok. Egy időben (2000-2004 között főleg) nagyon gyűjtöttem a kazettákat, valami több, mint 200 összegyűlt. Mára kiszortíroztam azokat, amiket ma is nagyon szeretek: pl. LGT, Zorán, Presser Gábor, Somló Tamás, L'art Pour L'art Társulat, Irigy Hónaljmirigy. Azért vannak egy páran, akiket nagyon szívesen hallgatok a japán előadókon kívül, de szinte biztos vagyok, hogy ők egész életemen át elkísérnek. Nagyon régen hallgattam ezt az albumot, amit most vettem kazettán, de nagyon érdekes, hogy azóta ismerem, amióta megjelent, (még 1997-ben megvettük CD-n) és hogy most mennyire mást jelentenek a dalok, azáltal, hogy felnőttem, és értem a szövegek valódi mondanivalóját is. Erre először Zorán: Az élet dolgai album kapcsán jöttem rá. 1991-es az album, és nekünk azóta megvolt kazettán (illetve megvan, elhoztam magamnak), és nagyon érdekes, hogy akkoriban nagyon szerettem hallgatni a zenéje miatt, de 5 évesen mit sem értettem a szövegből, és az idők múlásával döbbentem rá, hogy mennyire komoly mondanivalója van. És nagyon örülök, hogy vannak előadók, akik már-már szembeszállva az akkori / mai divattal igazi zenét csináltak, valódi mondanivalóval. A magyar zenének ezt a szegletét nagyon szeretem. Régi bakelit lemezek közül keresgéltem még. Van egy pár, ami nincs meg, szerencsére nem is drágák. Szóval a Nintendo játékok mellett ezeket is fogom keresni, amikor a piacra járok.

Nagyon mást nem is találtunk. Amikor elmentünk a Közlekedési Múzeum mellett, eszembe jutott, hogy itt van egy videojáték-kiállítás. Bagszi kicsit furcsának találta, hogy miért pont itt lenne, de a plakát tanúsága szerint tényleg itt van. Űrhódítók a kiállítás címe, és november 21-ig lehet még megnézni. Úgy tudtam, hogy 500 forint a belépő, de meg voltunk lepve, hogy ingyen adtak jegyet. O_O Ma díjmentes volt a múzeum látogatása. A túlsó végen voltak a videojátékok, és régi számítógépek. Nem hittem volna, hogy ilyeneket fogok élőben látni. ^^' Különben azért is akartam jönni, mert úgy emlékeztem, hogy kedden, csütörtökön, és szombaton ki lehet próbálni egy pár régi konzolt. Az emlékezetem nem csalt, csak azt nem tudtam, hogy 10 és 13 óra között lehet csak játszani. És mi pont 13 óra után értünk oda. Pedig kipróbáltunk volna egy pár olyan gépet, amit még csak nem is láttunk soha. És azért NES-en is játszottam volna. Megbeszéltük, hogy majd egy nap, amikor lehet próbálni a gépeket még visszatérünk. Nagyon feelinges volt, mert korabeli TV-ken lehetett játszani. De ha már itt vagyunk, megnéztük a sok kiállított járművet. Még soha nem voltam itt, szóval egy kicsit úgy voltam, mintha kirándulnánk. ^^' Először a 19. századi bicikliket néztük meg. Azokat, melyeknek az első kereke olyan nagy volt, és magas volt az ülése. Arra hogy ülhettek fel akkoriban? o_O Meg voltak fakerekes biciklik. Azokat nagy kunszt lehetett hajtani. A kocsik, és az egész közlekedés története már sokkal hosszabb volt. El voltunk csodálkozva, ilyen járműveket élőben látni, amikkel kb. 200 éve jártak az emberek. De hozzátettem, hogy 200 év múlva majd a mi járműveinkre fognak rácsodálkozni. :D Ha belegondolok, a Trabantnak talán már most is muzeális értéke van. Nagyon érdekes volt, ahogy elmesélték a közlekedés történetét egészen őskor-ókortól kezdve napjainkig. Következő állomás a hajók voltak. Ez is nagyon tetszett. Volt egy kisebb csengő-harang féleség, amit csak egy kicsit gongattam meg, de már úgy is hangos volt. Ezt teljes erővel, mekkora hangja lehet. Nem kísérleteztem ki. Végül a vonatokat néztük meg. Tetszett, hogy fel lehetett szállni a vonatokra, és ki volt állítva egy korabeli állomás, és a menetrend. Nagyon jó volt a kiállítás, nagyon örülök, hogy betértünk oda, és mindezt ingyen.

Ezután az egyes villamos-hármas metró duettel jöttünk hozzám. Itt látom, hogy elég lett volna csak az Árpád hídig is elmenni a metróval. -_- Nálunk kipróbáltuk a Wii Sports Resortot. Jó volt, de érzem, hogy ezt is megunnám egy idő után, ezért, ha lennének anyagi lehetőségeim megvenni a játékot, nagyon én sem szánnék rá 8.000 forintnál többet. Kölcsönadtam bagszinak egy pár régebbi Mondo számot. Ugyanis fog majd egy részletes Pokémon cikket írni az újságba. Azt mondta, hogy majd jövőre fog megjelenni majd. Mindenképp örült, hogy megírhatja, mert nem szeretné, hogy egy olyan Mondós újságíró írja meg a cikket, aki egyrészt nemigen ért a Pokémonhoz (ha valaki, akkor bagszi elmondhatja magáról, hogy ért hozzá), másrészt meg a közmédia elvárásainak megfelelően azt írná, hogy jó dolog a Pokémon, de ez csak gyerekeknek való, ezért 12 éven felüliek ne nézzék. Tényleg nem erről szól a Pokémon. Biztos vagyok benne, hogy jó cikket fog írni. ^_^ Csak azon aggódik, hogy csak 7000 karaktert írhat, mondtam neki, hogy az a Mondónál kb. 2 oldalt jelenthet. Mondta, hogy akár könyvet is tudna írni róla. Hát azt elhiszem neki. ^^'

Mielőtt elment, bementünk a McDonald'sba a Duna Plázában, kipróbálta a McWrapet. Elkönyvelte magában, hogy ismét leszerepelt nála a meki, nagyon nem jött be neki. Amiatt a kellemetlen szósz miatt, ami miatt nekem sem ízlett, amikor én próbáltam. Azóta nem eszem.

Elkísértem a metróhoz, aztán jöttem haza. Nagyon jó nap volt, a Közlekedési Múzeum egy élmény volt!

1 komment
süti beállítások módosítása