2015. november 21. 19:42 - supermario4ever

Nintendo 3DS főmenü témák

Egy ideje egyedi főmenü témák tölthetők le Nintendo 3DS-re. Ezeket eleddig nem nagyon használtam ki, bár amikor találkozón láttam egy-két Mariósat vagy Pokémonosat, igencsak megihlettek, tetszettek nagyon. Csak egyet töltöttem le, a "Mario jumping" témát, azzal elvoltam, hogy van egy. De múlt héten letölthetők lettek Segás témák, és nagyon megtetszettek, amikor megláttam őket. Azonnal le is csaptam kettőre, a Master System-esre és a Mega Drive-osra. Van még mellette Game Gear-es, de mivel végképp semmi emlékem nincs a Sega kézikonzoljával kapcsolatosan, ezért az kimarad. De az első két Sega konzolról már írtam, amikor Sonic volt fókuszban, hogy akármennyire is Nintendós voltam, és Mario volt a minden, azért mindig nagy tisztelettel néztem a Sega gépeire. Úgy voltam velük, hogy nagyon jól megférnek a Nintendo konzoljai mellett, Mega Drive-ra is megvoltak az egyedi játékok, ahogy Super Nintendóra is. És ahogy néhány Sonic játékkal is, úgy ezzel is tisztelettel adózok a nagy konkurens cégnek. A Master System-es téma eléggé hangulatos, a konzolra megjelent játékzenékkel, felül a Master System az ismert négyzetrácsos háttérben, alul pedig Alex Kidd (ha jól tudom) hamburgert eszik. A Mega Drive-os már érdekesebb, az eléggé lehangoló zenével kezd, aztán beindul, de az alsó képen meg valami vonal megy, azt nem tudom hova kötni, olyan mély ismereteim nincsenek a Mega Drive kapcsán. De amikor beindítok egy játékot, és hallható a klasszikussá vált "SEGA" kórus, arra kicsit furcsa Nintendo játékot beindítani.

Van még három újabb, amiket nemrég szedtem le:

  • Nintendogs + Cats: Toy Poodle and new Friends - Annak emlékére, hogy régen mennyire szerettem a játékot, és mennyit nevelgettem kutyákat és macskákat benne. A sétáló zene megy alatta, felső képernyőn a játék borítójának képe látható, alul pedig a játékban alapból megnyíló kutyafajok, és a macskák is helyet kaptak. Kicsit zavaró a rózsaszín háttér, bár alapvetően nekem nincs bajom a színnel, a virágminták teszik lányossá a hátteret. De inkább az dominál bennem, hogy mennyire szerettem a játékot, néha még most is előveszem.
  • Pokémon Omega Ruby / Alpha Sapphire - Mega Groudon és Mega Kyorge - Az egyik Pokémon téma, ami nagyon megtetszett, és tényleg nagyon stílusos. Elsősorban a Ruby / Sapphire emlékére szedtem le, ezek a kedvenc Pokémon játékaim. Bár az újabb játékokban már nem vagyok otthon, és a feldolgozásokkal sem játszottam még, de a Pokémonok mega változatai így ránézésre már nem állnak olyan közel hozzám. Semmit nem tudok ezekről, de így ránézésre teljesen feleslegesnek tartom, gondolom azért van elsősorban kitalálva, mert már tényleg nem tudták máshogy színesíteni az új játékot. Amúgy inkább megállnék ott, hogy Charmander - Charmeleon - Charizard, Mega Charizard meg legyen azoknak, akik nagyon villogni akarnak vele. Ettől függetlenül nagyon szeretem a harmadik generációs játékpárost, és kipróbálnám a remake-eket is.
  • The Legend of Zelda: Majora's Mask - Soha nem fogom elfelejteni, mennyi kellemes órát szereztek nekem a Zelda játékok. A Majora's Mask-kal speciel keveset játszottam, de azok nagyon jók voltak. És mindenképp szeretném megszerezni a 3DS-es remake-et, mert az Ocarina of Time-ot is nagyon szerettem (lehet nem szeretni?) és biztos nagyon igényesen néz ki a Majora's Mask is felújított változatban. A Song of Healing dalra nem emlékszem, de nagyon kellemes, ez szól.

Igen, manapság sokat 3DS-ezek, de főleg retro részlegen, elsődleges cél, hogy szórakozva növeljem a játszott órák számát. Végigjátszottam a Kirby's Dream Land-et, a Kirby's Dream Land 2-nek is lassan a végénél vagyok, Super Mario Land és Super Mario Land 2: 6 Golden Coins is nagyon jók voltak. Később bővebben írok róluk.

Szólj hozzá!