2018. március 18. 15:21 - supermario4ever

Save Game független videojáték kiállítás és jegynyerő verseny

Tegnap volt a Save Game videojáték kiállítás, melyen sok retro konzol volt kiállítva.

Még múlt hét csütörtökön volt ún. jegynyerő verseny a rendezvényre, amin részt vettem. Láttam esélyt a győzelemre, mert azt gondoltam, hogy nem lesznek sokan, és volt Dr. Mario is, úgy voltam vele, hogy vannak esélyeim. A Hyp-R Zone-ban volt, az emeleten, a retro részlegben. Oda akartam érni a 18 órás kezdésre, sikerült is negyed órával előtte megérkezni. De a 18 órási kezdésre csak ketten voltunk. Úgyhogy vártunk még. Nem is lett volna esélyem, mert egy olyan lány jött (aki egyébként nagyon meglepett, hogy megjelent), akiről tudom, hogy többszáz órát Dr. Mariózik. De aztán szépen lassan jöttek mások is. Úgy jöttek be 18.30-ra az emberek, mintha ez lett volna a hivatalos kezdő időpont. Össze is gyűltünk kb. 12-en. Három játék volt hivatalosan meghirdetve, ahol versenyezni lehetett:

  1. Dr. Mario Super Nintendóra
  2. Frogger Sony PlayStation-re
  3. NBA JAM Sega Mega Drive-ra

Neveztem mind a háromba, hiszen ezzel ki is próbálhatom a játékokat. Először az NBA JAM-ben játszottam. Ez egy sajátságos hangulatú sportjáték, ahol még csak nem is feltétlen kell a kosárlabda szabályait szorosan követni. Egy kis taktikával lehet benne nyerni. Tovább is jutottam az első körben, a másodikban viszont már kiestem. A Dr. Marióval egyből azzal a lánnyal kerültem össze, akiről írtam, hogy rengeteget játszik vele. Meg is látszott, azonnal, hogy mennyire jó, egyből elvert. Ahogy mindenki mást is, azt ő nyerte meg.

Ahogy az NBA JAM-mel, úgy a Froggerrel is most játszottam először. Ez egy érdekes logikai játék, ennek fizikájával már találkoztam máshol, de nem tudom, megmondani, hogy hol. Az a lényeg, hogy egy békával kell átmenni a többsávos úttest túlsó végére vigyázva az autókkal. Majd át a folyón, ahol farönkökökre kell állni, vagy teknősök hátuljára lehet ugrálni. A teknősök néha elmerülnek a vízbe. Ha a béka vízbe esik, vége a játéknak. Ami amúgy biológiailag teljességgel logikátlan, hiszen a béka kétéltű állat. Mindegy, az a lényeg, hogy ez a játék viszont nagyon jól ment. Utolsóként játszottam, és rekordot állítottam be, ugyanis 12 másodperc alatt értem a pálya végére. Azt hiszem, 13 másodperc volt az addigi rekord...

Így nyertem jegyet a Save Game-re. ^^ Jeggyel és kóddal be is jutottam a rendezvényre. Jó is volt, volt sok retro konzol. Ami nagyon imponáló, hogy sok volt a gyerek is, akik ugyanúgy érdeklődnek a régi játékok iránt, mint az újdonságok, és a VR iránt. És ugyanúgy eljátszanak a régi nagy klasszikusokkal is. A Flippermúzeum is jelen volt, és volt általuk néhány árkád gép is. Nem tudom, hogy ők hozták-e a Super Mario Bros. gépet is, de az is milyen aranyos volt, hogy a NES-es Super Mario Bros. játék árkád változatával úgy játszott egy kisgyerek, mintha ez lenne a trendi játék. Így olvadnak össze a generációk, és itt nem érzem azt, hogy 31 évesen akár egy 15-16 éves tinédzser apja is lehetnék, mert akkora a generációs szakadék. Alapvetően a Nintendós részlegen voltam bagszival. Három Nintendo Switch volt kiállítva. Az egyiken Mario Kart 8 Deluxe volt, a másikon ARMS, a harmadikon pedig The Legend of Zelda: Breath of the Wild. A retro konzolok között egészen pontosan 6 Super Nintendo volt kiállítva, mind olyan játékokkal, amiket még csak nem is láttam. O_O Néhány kazettának az eredetiségét is megkérdőjeleztem magamban. Nem próbáltam ki egyik játékot sem. Viszont most vettem kezembe életemben először Sega Dreamcast controllert. Soul Calibur volt benne. Eléggé kényelmetlen a controller, mintha egy tányér alján lennének dudorok, és csak ott lehet megfogni. A játék se igazán jött be, úgyhogy az első találkozásom a Dreamcast-tel nem volt annyira jó. De most nézem, hogy mennyire szeretik az emberek ezt a játékot. O_O El tudom képzelni, hogy akkor generációkat mozgathatott meg, de semmi újdonságérzetem nem volt.

A DDR-nél voltam még jelen, ki akartam próbálni. Láttam, hogy vannak anime dalok is, kerestem, hátha találok olyat, amit szeretek. Fent van Hayashibara Megumi-tól az egyik nagy kedvencem, A HOUSE CAT, mely a Bannou Bunka Nekomusume DASH!! OVA openingje, egyből erre esett a választásom. Easy-re állítottam, mert nagyon keveset DDR-eztem életemben, de ez így is valami rettenet volt. Fel kellett adnom, mert annyira nehéz volt, mintha a világ élvonalába tartozók közül játszottam volna a könnyű szintet. Bagszi magyarázta, hogy az irány billentyűkkel is lehet irányítani a DDR-t, és ehhez van a nehézség optimalizálva. Ó, hát persze, táncoltassuk meg az ujjainkat, mi? Mintha erről szólna a DDR. De inkább arról van szó, hogy nekem nincs hozzá érzékem. Alapvetően nem szeretek táncolni, semmi mozgáskultúrám nincs, és a hátsó nyilat se találtam el sokáig, nem tudtam, hogy hátrább kell lépni, így mindig középre léptem. Másoknak jobban ment. Szívesen néztem őket, segítettem nekik a gépnél számot választani. Fent volt a Kaleido Star: Yakusoku no Basho he DDR-e, ezt is eltáncolta valaki, de volt, aki Pokémont szeretett volna. Hogy miért az Europop verziója volt fent a Mezase Pokémon Master dalnak, azt nem tudom, de megizzasztotta azt, aki azt választotta ki. De jól választott az, aki a NARUTO-ból a GO!!!-t táncolta el, az relatíve könnyű volt, és élvezetes is.

Több nyereményjáték is volt a rendezvényen, melyeken lehetett nyerni kisebb és nagyobb értékű nyereményt. A Kahoot rendszerében három kvízkérdést csináltak, ezekben mind 15-15 kérdés volt, és társasjátékot, Regamex belépőjegyet, vagy Flippermúzeumba lehetett belépőjegyet nyerni. Csak az elsőben vettem részt, de meglepődtem, hogy milyen jól ment. Az eleje nehézkesen indult, de aztán egyre feljebb jöttem, olyannyira, hogy 1-2 kérdés erejéig 1. helyen is voltam. Végül 3. helyen végeztem. Ennek is örültem, volt olyan, amit tippeltem, ráérzésre gondoltam, hogy az lehet a helyes válasz (ez be is jött), de olyan is volt, amit biztosra tudtam. Az, hogy hány színvariánsban jelent a Nintendo 64, azt akkor nem is gondoltam volna, hogy 25-ben. Csak aztán leesett, hogy minálunk tényleg csak néhányban, a japánok szeretik a szivárvány minden színárnyalatában tudni a szeretett konzoljukat, és ott elképzelhető, hogy tényleg mindenféle színben pompázik a N64. Azt tudom, hogy a GameCube sokféle színben jelent meg Japánban, de hogy ennek a Nintendo 64 is áldozata lett volna, azt már nem.

A másik két Kahoot kvízen nem tudtam jelen lenni, mert Super Mario verseny volt. Na ez nagyon érdekes volt, és tanulságokkal teli. A Super Mario All-Stars játék Super Mario Bros. 3 játékában van Battle Mode, azon ment a verseny. Ennek az a lényege, hogy a Mario Bros. játékot alakították át párbajjá, ahol vagy 5 érmét kell összegyűjteni, vagy élet-halál harcot vívni. Aki öt játékot megnyer, az nyerte meg a versenyt. Ebből volt egyenes kieséses verseny. 36-an neveztünk, mert a nyeremény nem volt akármi, egy PlayStation 4 konzol. Hát annak nagyon örülnék, de mivel azt gondoltam, hogy vannak nálam sokkal sokkal taktikusabb játékosok, ezért olyan nagy esélyt nem adtam neki, de azért jó volt elképzelni, hogy milyen lenne megnyerni. Meneteltem szépen előre, úgy néz ki, hogy ez a játék nagyon is megy nekem. Egymás után nyertem meg a fordulókat, ahogy mentem előre, úgy kezdtem magam egyre inkább beleélni, hogy talán enyém lehet a PlayStation 4... El is jutottam a végső döntőig. Nagyon izgalmas volt a játék, itt már magam is megéreztem, hogy mi is az az eSport, és hogy mennyi minden számít. A tudás, a reflexek, esetlegesen a taktika mellett, hogy fejben jelen legyünk. Ezen múlt a dolog. A döntőt sajnos elvesztettem, és 2. helyen végeztem végül. Rettenetes élmény volt, hogy egyre inkább elhittem, hogy enyém lehet a főnyeremény, aminek önmagában nagyon örültem volna, de másfelől ez lenne életem legnagyobb értékű nyereménye, amit valaha nyertem volna. Hogy ezt így elképzeltem, volt olyan, hogy azért vesztettem el egy menetet, mert kihagyott az agyam, és nem fogtam fel, hogy mi zajlik körülöttem. És amikor elvesztettem az utolsó játékot, az olyan volt, mintha kalapáccsal egy jó nagyot rávertek volna minden álomképre, és szilánkosra törve a földre hullott volna minden. Kegyetlen érzés, és főleg azért, mert csak az első helyezettet díjazták, tehát már én, ezüstérmesként sem kaptam semmit. És ez azért nagyon rossz, mert ez olyan, mintha csak az 1. helyezett játéka számít, az a 10 pontos játék, már a második helyezetté már csak kb. 3-4 pontot ér a 10-es skálán. Az, hogy a győztes ilyen értékes nyereményt kapott, de utána senki semmit, az erősen ezt az érzetet kelti. Ha jól emlékszem, valamelyik konzolbolt ajánlotta fel a nyereményt, nem tudom a hátterét, de valamilyen módon lehetett volna díjazni a második és harmadik helyezettet is, mert azért eléggé kemény verseny lett a végére, amit szerintem még nézni is élmény lehetett, nemhogy játszani. Ez volt életem legrosszabb legjobb helyezése, amit valaha elértem. Lehet persze magyarázni, hogy nagyon szép másodiknak lenni a 36-ból, és sokat számít, még ott végig is gondoltam magamban ezt, de ott abban a lelki állapotban ezt nem fogadtam el. Kell még idő, mire ez leülepszik, és tényleg ez a gondolat domináljon bennem.

A végére beesett Nari is. Eljött volna egész napra, csak baráti összejövetele volt, és annak végeztével nézett be a Save Game-re. 2 órát volt ott, de ezt is élvezte. Elmeséltem neki, hogy jártam, megmutattam neki a Mario Bros. játékot, ahol ezüstérmes voltam, aztán le nem lehetett vakarni a Mario Kart 8 Deluxe-ről. A végére beszálltam én is a játékba. Most is ment, ahogy ment, 200cc-n nem tudom komolyan venni a játékot. De kisebb térfogaton jól ment a játék, és élmény volt többekkel játszani, akik ott voltak.

19 órakor már menni kellett, mert addig tartott a rendezvény, utána már nekik is össze kellett szedni magukat. Narival együtt indultunk haza, néhány Discordos eseményt beszéltünk meg élőben. Én a Népligetnél szálltam le az egyes villamossal, aztán metróval mentem haza. A második helyezettes eredményt leszámítva egyébként nagyon jó nap volt, élveztem, és a szervezők is nagyon szimpatikusak voltak. Szívesen veszek részt a rendezvényeiken legközelebb is.

Csináltam képeket, igyekeztem odafigyelni, hogy ezek már jobban sikerüljenek, de még így is van néhány, amelyik homályos lett. Az elkészült képeket itt lehet megnézni.

Szólj hozzá!
2018. február 03. 14:36 - supermario4ever

Kiállított PlayStation 4

img_20180203_122701.jpgBékéscsabán a Csaba Centerben a Media Markt mellett már jó ideje ki van állítva egy PlayStation 4 és egy XBOX ONE konzol. Sajnos Nintendo Switch nincs kiállítva, így legtöbbször csak elmegyek mellettük, de most úgy voltam vele, hogy miért is ne játszhatnék egy kicsit a PS4-gyel? Hát hajrá. Egy Dragon Ball játék volt épp játszható, hát akkor legyen ez. Nem vagyok valami jó verekedős játékokban, és ez most is meglátszott. Bár talán elnézhető, hiszen ez az első alkalom, hogy játszottam ezzel a játékkal. Az biztos, hogy sajátságos, hiszen karakterünk lebeg az ellenfél játékos felé, az ütéseknél meg fogalmam sem volt, hogy melyik akciógomb mit csinál, csak próbálgattam, amit tudtam. Néhány ütést azért bevittem, de az ellenfél játékos állt nyerésre. Aztán meg amikor fényképeztem, akkor nem is tudtam semmit csinálni, de az meglepett, hogy amikor elfogyott az életcsíkom, akkor egy újat kezdett. Nem tudtam, hogy miért, vagy hány "életem" van, de csak egy gyors menetet terveztem menni, ezért inkább befejeztem a harcot. A címképernyőn láttam, hogy a Xenoverse 2 alcímet viseli a játék. Na tessék, új sorozatot indítottak el? A "Budokai Tenkaichi" szériánál megálltam. Nem igazán vagyok jártas a Dragon Ball világában, az animét se nagyon szeretem, a játékokkal meg egyáltalán nem játszottam. Valami demolemez, vagy ilyesmi volt a gépben, de több játékot is ki lehetett próbálni. Gondoltam, keresek egy autós játékot, azok sokkal inkább mennek. De nem találtam egyet sem. Ehhez képest meglepőnek gondolom, hogy vannak Assassin's Creed, Uncharted, The Last of Us játékok, de versenyezni nem volt lehetőségem. Inkább letettem a controllert, és tovább mentem.

Régen nem írtam a PlayStation-ről, szó nincs arról, hogy elfelejtettem volna, de egyrészt a PSX itt van Békéscsabán, másrészt meg nincs anyagi lehetőségem, hogy vegyek játékokat, vagy PS2-t. De amikor bemegyek egy konzolboltba, a Nintendo mellett mindig megnézem a PlayStation játékokat. Az anyagi lehetőségek változásáért meg 1-2 hete elkezdtem tenni, remélem, hogy hamarosan látható eredménye lesz. Aztán ha összejönnek a tervek, akkor erősíteni fogok PlayStation és Sega terén is. Másfelől elég sok minden maradt itt, mert Pesten egy kis szobát bérelek, és így is szinte zsúfolva vagyok ott, de kilátásban van egy másik albérlet. Kicsivel nagyobb szoba, olcsóbban. Ráadásul az új "lakótárs-jelölt" is szimpatikusnak tűnt, ezért nem is kérdés a váltás. Ha minden a terv szerint megy, és tudok költözni, akkor oda már több minden mehet, és szeretnék is a lehetőségekhez mérten a leghamarabb átköltözködni Pestre. Oda már átviszem a PlayStationt és a Sega Master System II-t, és akkor velük is tudok játszani.

Ha pedig anyagi téren összejönnek a terveim, akkor az alábbi konzolokat tervezem megvásárolni első körben:

  • Super Nintendo kiadású New Nintendo 3DS XL kézikonzol
  • Super Mario Odyssey Pak Nintendo Switch konzol
  • PlayStation 2 konzol
  • Sega MegaDrive konzol, lehetőség szerint az első kiadású
Szólj hozzá!
2012. október 14. 02:46 - supermario4ever

2012. őszi MondoCon - szombat

"Zsuzsi! Szupibuli! Van-e rajtad tangabugyi?"

Most nem jut eszembe semmilyen alcím, ahogy eddig írtam, úgyhogy álljon itt Pempős Pista dala a MinDig TV reklámból. Szakadtam a röhögéstől, amikor először meghallottam. XD A karaokéban úgyis szupi a buli. Igen, most is döntő többségében a karaokéról fogok írni, és ha nem haragszotok, most is lesz itt-ott "szakmai értékelés". Rakjuk is be a hangulatkeltő zenét: Chihiro Yonekura: Tori no Uta.

Azért ez a dal, mert amikor a karaokésok próbáltak, akkor Amina és Tukeinon az eredeti verzióját énekelték, mely az AIR TV opening dala, és egész nap ez járt a fejemben. De ne szaladjunk ennyire előre. Most először vagyok VIP jeggyel, vittem a Nintendo 64-et. Az eredeti felállás az lett volna, hogy érte jönnek tegnap este kocsival, és viszik a TV-t is, de telefonált Zoloro, hogy csúsznak a szállítással, így nem érnek el hozzám. Viszont kap plusz TV-t, ezért elég lesz csak a 64-et vinnem. Így jobb is, mert így tudtam nézni a Forma 1 időmérőt szombat reggel. Még Koreában volt, az lett volna a poén, ha múlt héten lett volna a MondoCon, mert akkor Japánban volt. Tavaly pont akkor volt az őszi MondoCon, amikor kedvenc szigetországunkban száguldottak a Forma 1-es versenyzők. Kicsit lassacskán készülődtem, fázós is voltam, pedig a hőmérőm szerint 17°C van. Hozzá kell szoknom ehhez télen, ha nem akarok orbitálisan nagy fűtésszámlát. Viszont akkor most nem a 42-es villamos, 3-as metró, 2-es metró kombinációval megyek conra, hanem 68-as busz, 151-es busz párosítással. Így gyorsabb, meg egyébként is meg akartam állni Kőbánya-alsónál, ugyanis a buszmegállóknál levő SPAR mögött van eldugva egy pékség, ami nagyon olcsón ad baromi finom péksütiket. Hat darab van egybecsomagolva (három édes, három sós), és az 300 forint. De tényleg olyanok, amiket a Fornettisnél 160-180 forintért vesztegetik, és az ízük... mennyei. Ajánlom mindenkinek! Csak kétszer is előfordult korábban, hogy ott akartam venni, de mindig zárva volt. Most nyitva volt, le is jegyeztem a nyitvatartási időt: H-P 6-17, Sz: 6.30-13 vasárnap zárva. El is sétáltam Kőbánya-felsőn át a Hungexpóig. A vasútállomáson futottam össze Leeával, jót beszélgettünk. A kettes kapunál mentem be, hogy átadjam a Nintendo 64-et, de nem engedtek be, mert nem volt karszalagom. Közben megjött bagszi, Truner, és a barátnője. Felhívtam Zolorót, hogy itt vagyok, segítsen, máris hozta az emberét, aki által bejutottam. Átadtam neki a gépet, én meg megpróbáltam keríteni valakit, aki segít bagsziéknak bejutni. A szervezőiben nem nagyon tűnt fel, hogy ott vagyok, és hogy mit szeretnék... Nekem kellett szólni, kiderült, hogy nem tudják kinyomtatni a VIP listát, mert nincs netkapcsolat. Távol álljon tőlem a rosszindulat, de nem lett volna egyszerűbb előző nap, otthon, biztos netközelben kinyomtatni? Megnéztem Zoliékat hogy haladnak a konzollal, kicsit benéztem a karaokéba, és nagyjából ennyi. Rossz volt ilyen hamar ott lenni, mert nem volt mit csinálni, így csak ültem, és néztem, hogy a többiek ténykednek, meg néha játszottam. Az aNiwaCon volt nekem az igazi, ott dolgoztam.

Azért eltelt az idő, és a sok próba után 11-kor elkezdődhetett a hagyományos karaoke. És én iratkoztam fel elsőnek. Méghozzá azért, mert bemelegíteni akartam, és úgy voltam, hogy szabadabban énekelhetek, ha nincsenek sokan. Nem mintha zavart volna a nagy közönség. Volt egy Scrapped Princess dal a próbán, ez megihletett az anime Little Wing dalára, az olyan menőség. JAM Project featuring Okui Masami, vicceltek? Kicsit érződött, hogy régen hallgattam a dalt, nálam ez a dal a nagy tavaszváró, március-április táján szoktam hallgatni, mert olyan kellemes hangulata van, szinte társ a nyíló virágok, és a rügyező fák mellett. Jó érzéssel jöttem le a színpadról, megint átestem egyfajta fejlődésen, azt gondolom. Bár ehhez kellett a tavasz MondoCon apróbb kudarca, hogy azt éreztem, hogy nem nagyon figyeltek engem. És most úgy voltam, hogy ha nem érdekel senkit, akkor le van ejtve a közönség, éneklek magamnak. És talán pont ettől, hogy levezettem ezt a feszültséget, ettől voltam jó, és most talán jobban bejött a közönségnek is az előadásom. Ez jó érzéssel töltött el.

Mindig van olyan karaoke esemény, amikor egy olyan dalt hallok, amit eddig soha nem hallottam, de akkor nagyon bejön, most is volt egy ilyen: Berserk: Forces. Egy lány énekelte, és a zene nekem baromira tetszett. És érdekes, hogy tényleg nem hallottam még soha, de a végére úgy énekeltem magamban a dalt, mintha betéve ismertem volna. Ez olyan, mint amikor két ember megismerkedik egymással, és már az első beszélgetésük olyan szintű, mintha gyerekkori barátok lennének. Zenében is van ilyen. Most ezt hallgatom, és iszonyatosan tetszik. Bár érdekes, hogy én rockos hangzásra emlékszem, de elektropop. Totál más a kettő. ^^' Örülök ennek a zenének. Az eredeti előadó Hirasawa Susumu, és ahogy elnéztem, régi motoros, 1954-ben született.

Gamer zenekvíz. Eleinte nem értettem (illetve azt hittem, hogy rosszul értelmezem) a szabályzatot, de csillagos ötös. Nagyon ötletes volt ez a felmutatós-kiesős rendszer. Ilyet kéne zenekvízben is. Kicsit időigényesebb, kevesebb dalrészlet férne bele, de szerintem élvezetesebb lenne, és az interaktivitása is dobna a hangulaton. A következő volt a lényeg: kis papírosokat kaptunk, ráírtuk a számokat 1-től 5-ig, és felhangzott a zenerészlet, a kfn-ben benne volt az öt lehetőség, és minden egyes zenerészlet után fel kellett mutatni az adott sorszámot, hogy tippünk szerint melyik hangzott el. Aki elhibázta, kiesett. Itt jött Janisch Ádám barátom, együtt játszottunk volna, de csak egyéniben lehetett nevezni. Még ami nagyon tetszett, hogy pont az idő rövidsége miatt megszavaztuk, hogy melyik kategória legyen. Amikor a tablet / telefon kategória volt, akkor felhangzott egy dal, ami nem tudtam hirtelen honnan van, de az előadót felismertem. Pont ettem, és teli szájjal felkiáltottam:

CHIHARA MINORI!!!

A retro főkategóriában csak két alkategóriának jutott hely időhiány miatt, de megszavaztuk, hogy legyen még a Game Boy. Taroltunk volna az Ádámmal, az első: Tetris, második: Super Mario Land, de a harmadik... valami számomra ismeretlen játék volt, így tippeltem, elhibáztam, kiestem. A negyedik felhangzása után szinte fizikai fájdalmat éreztem: Pokémon: Ruby & Sapphire főcímzene. Azt az érzést, amikor éreztem... azt át kellett érezni. Csak azért is felmutattam a sorszámot, legalább ennyiben tisztítsam a lelkiismeremen. És az ötödiken is felordítottam, annyira fájt, hogy nem játszhattam: The Legend of Zelda: Link's Awakening hyrule zene. Ezt nem élem túl. XD Jelzem itt vagyok, de tényleg nagy seb a Nintendo gamer szívemnek, hogy nem mutathattam fel pontért, hogy ezt én tudom! Úgyhogy nagyon jó volt mindig, egyedül egy negatívum sározza be a csillagos ötös szintet: Több kategóriánál a választási lehetőségek beolvadtak a háttérbe, így nem tudtuk rendesen kiolvasni. Ja, és volt mögöttem két srác, akik... annyira utálom az olyan embereket, akik mindenféle baromságokat jópofiznak, mert azt hiszik, hogy annyira viccesek, pedig nagyon nem! Pont, hogy idegesítőek. Jó, hogy Dani rájuk szólt, volt is hatása!

Ezután volt még hagyományos karaoke, ekkor énekeltem másodjára, és harmadjára. A második is jó volt: GARO ~Makaisenki~: PROMISE ~Without you~ Ezt a dalt már betéve ismerem, úgyhogy nem okozott nehézséget, de a harmadik... JAM Project: Hasta Mañana!! Egy kicsit a dalt is vádolom, hogy szó szerint felsültem vele, részletezem is, miről van szó. Ez azon kevés JAM dalok közé tartozik, ahol első hallásra nem viszik fel annyira magasra a hangjukat az énekesek, mint ahogy szokták. Ez egy kellemes, nyugis dal, szokatlan is tőlük, és én is így kezdtem el, halkan, nyugisan, de az első verse második felében Endoh Masaaki magasabbra viszi fel a hangját, amit én ki tudok adni, de hangosan (szerintem másképp nem is lehet). És belezavarodtam, hogy elveszett az a nyugalom, amivel elkezdtem énekelni, gondolatban elkezdtem rázni a ketrecet, hogy valaki szabadítson ki, mert nagyon gáz, amit csinálok! És ez a pánikroham teljesen átvette az uralmat felettem, és nem tudtam a refrén eggyel magasabb hangját kiénekelni, és annyira kínosan éreztem magam, hogy szabályosan izzadtam. A legdurvább meg az volt, hogy az instrumental utáni refrénnél meg kijött az a magas hang, de azért volt az rossz, mert nem éreztem, hogy összhangban vagyok a dal hangulatával. Ekkor gondolkodtam el azon, hogy hatalmas, amit csinál JAM Project ének terén, minden elismermésem az övék, de néha feleslegesen másszák meg a csillagos eget. De én is hülye vagyok, mert nem gyakoroltam előtte csak felületesen, és ha komolyabban rámentem volna, akkor láttam volna ezt, és tudtam volna kezelni, vagy letenni róla. A magas hang problematikájára visszatérek még.

Épp Tukival beszélgettem, amikor jött egy srác: Death Note: What's Up People?!-t énekelt. Csak legyintettem, hogy biztosan olyan lesz, mint a többi, majd befogott füllel végigszenvedem, de... Pont azért volt rossz, mert a pasas kibaszott jól énekelte, MINT AZ EREDETI! Tukival csak lestünk, látni kellett volna a srácot, vérvörös volt az arca, és kidagadtak az erei, és még most is borsózik a hátam, ahogy rágondolok. Viszont pont azt mondtam Tukinak, hogy azért volt nekem rossz, mert tényleg annyira, de annyira jó volt, az egész közönség szinte egy emberként tombolt, mert tőlem nagyon távol áll ez a zenei stílus, és tisztára átereztem azt az érzést, hogy az együttes keményen szidja az emberiséget, mert ennyire hülye. És ez nagyon nem kompatibilis az én gondolkodásommal. Jó, nem azt mondom, hogy nem gondolom néha az embereket dilettánsnak, amit látok, meg ahogy néha egyesek megnyilvánulnak az interneten, de nem az az alapgondolatom, hogy drága emberek: tegyetek meg egy szívességet, és csináljátok fel a nőágú felmenőiteket! Ez nagyon sarkított, de a dal lényében erről szól, mindez őrült metál stílusban. Itt nagyon átjött ez az érzés, és nekem ezért volt rossz. Mindazonáltal maximálisra értékelném.

17.30-kor volt a japán zenei videoklip-összeállítás, ezzel együtt tennék én is kitérőt. A konzolnál boldogság a részemről, mert mindig láttam embereket a Mario Kart 64-nél. Nagyon helyes, látom a Nintendo iránti tisztelet megvan. ^^ A másik retro a már-már szokásosnak mondható Sonic the Hedgehog 2 Mega Drive-ra. Még a karaoke teremben futottam össze Fantosszal és Gáborral, majd a JAM Project-es énekem után lementün a konzolrészlegbe. Fantos Sonicozott, én néztem, Gábor is maradt egy kicsit, utána elbúcsúzott. Fantos random játékkal majdnem végigvitte a Sonicot, nem sok hiányzott. Aztán átmentünk Mario Kartozni. Majd 18.30-kor vissza akartam menni a karaoke terembe, mert a programkiírás szerint addig tartott, de az lett 19.30, és még erre is ráhúzva vagy negyed óra, úgyhogy az Adarnások körében happiness. Néha ránéztem a MAT pultra, bagszival csevegtünk, hogy épp kivel StreetPassoltunk, valamint dél körül épp nem volt senki a Go asztalnál, Tuki is ott volt, rávett, hogy tanuljak meg játszani. De nem ő tanított, hanem egy aranyos lány, az ellenfelem egy kezdő srác volt, aki ismerte már a szabályokat, de annyira még nem tudott játszani. Kezdték magyarázni a szabályokat, hellyel-közzel érthető. Nem vagyok nagy stratéga, úgyhogy spontán játszottam, jelzem: rossz módszer. Laposra lettem verve egy kezdő ellen. Viszont tetszett a játék, elképzelhető, hogy komolyabban is bevetem magam, mondjuk a Hikaru no Go animével is. A lány, aki mondta a szabályokat, először azt akarta, hogy Tuki legyen az ellenfelem, mondja, hogy inkább nem, mert nem adja olcsón a győzelmet. Én is pont ilyen vagyok a Mario játékokban: Boldogan magyarázom a szabályokat, irányítást, sőt, egy-két trükköt is megosztok, de élesben akármennyire is kezdő vagy, már neked kell boldogulni, én nem engedlek nyerni. Pont ekkortájt találkoztam volna Csibivel, hogy visszaadja nekem a Super Mario 3D Land-et, de elragadott a játék, meg már csak félóránként mentek a buszok, úgyhogy végül nem mentem, és nem szóltam, ne haragudj meg rám, sajnálom. :(

19.45 után kezdődött a Late Night Karaoke. Azt értem, hogy a hangulat miatt kapcsoljuk le a villanyokat, DE AKKOR NEM LÁTNI A SZÁMLISTÁT!!! T_T Utána rájöttem, hogy tök poén a telefon fényével fürkészni a számokat. Még utoljára a Slayers: Going History-t akartam énekelni, hátha enyhíti az előző dal kudarcát. Felhívtam Tukit is, úgysem nagyon énekeltem még duettben, itt a lehetőség. És jó buli volt. Gyorsan kiosztottuk, hogy ki melyiket énekli, és nyomtuk. Örültem a végére. Meg a közös dal, a Naruto: GO!!! Nem csoda, hogy Daninak hiánya volt. :D Tehát magas hang: Ebben a dalban kijön. Miért sokkal könnyebb? Mert ez a dal erőteljes, szinte adja magát, hogy itt magasan kell énekelni, és ráállnak a hangszálaim, és itt megy. Még egy plusz öröm-boldogság faktor. De érdekes, hogy van a One Piece: Mirai Koukai dal, amit viszont sokat próbálgattam, és abban nehezebb kiénekelni a magas hangokat, mert hirtelen vált. Ha el akarnám bagatellizálni, azt mondanám, hogy mintha az egyik srác észrevenné, hogy rossz helyen járnak, és átszól a társának, hogy te, nem vagyunk mi rossz helyen? És hirtelen felrepülnek a csillagos égig. Én is repültem a boldogságtól, miközben próbálgattam. De a buli nagy volt a Late Night karaokén, sokan jót, bulisat énekeltek, még egy Oroszlánkirály is belefért. Én még nagyon örültem a Hungária: Csókkirálynak, szeretem azt a dalt. Ilyenkor már lehet nem japán dalokat is énekelni. Én végigénekeltem, jöttek itt is a nagy hangok. Ez is bulizós szám, és adja magát.

Hamar eljött a 21.30, amikor mennünk kellett. Egyedül indultam el, de az egyik kezdő karaokés lány (aki a csókkirályt énekelte) észrevett, és együtt mentünk. Jókat beszélgettünk, tök aranyos volt. De nyugi, semmi komoly, hiszen 11 évvel fiatalabb. ^^' Ő a villamoshoz ment, én a metró előtt elugrottam a Fogarasi Tesco extrába, vásárolni holnapra kaját. Sajnos még mindig nincsenek olcsón Nintendo DS játékok. Aztán hazajöttem, és most írok. Már lassan hajnali 2 óra van, nem fogok aludni. :D Holnap (vagyis még ma. -_-) találkozunk.

Szólj hozzá!