2018. augusztus 06. 22:08 - supermario4ever

Super Mario füzet

img_20180806_213506.jpgAhogy írtam, hogy mennyire fellelkesített, hogy a MondoConon mennyi Nintendós és videojátékos relikviát láttam, folyamatosan nézegettem, hogy miket lehet vásárolni, ha adódik rá anyagi lehetőség. Füzetet is szívesen vennék, mert nagyon szeretek írni kézzel, és szívesen megtöltöm tartalommal. És milyen lenne videojátékos füzet? Ma volt lehetőségem a videojátékbolt.hu-nál megvenni a Super Mario füzetet, amivel már régóta szemeztem. 3D-s a kép (szerintem ez kivehető), és belül is vannak képek. Nagyon jól néz ki, ajánlom mindenkinek, aki gyűjti a videojátékos cuccokat.

Fogok is írni bele, tervezem teljesen megtölteni tartalommal. Azt tervezem, hogy olyan történetet írok, amiben novella formájában írom ki a hiányosságaimat az életemből, mintha ezek megvalósultak volna. Terápiás célból teszem ezt. Több pszichológiai (pszichológiai, nem életvezetési) könyvet olvastam, és Tari Annamária írta az egyik könyvében, hogy nagyon jó dolog álmodozni és elmerülni az álomvilágunkban, ha onnan nem fájdalmas visszatérni a valóságba. Ezt nagyon igaznak gondolom, sőt, továbbmegyek: ha kiírom magamból megvalósultnak azokat a dolgokat, amiket hiányolok az életemből, akkor az motivációt is adhat arra, hogy cselekedjek érte, mert megérzem a belőle fakadó örömöt. Ezt fogom kiírni magamból, és nemcsak azért írnék füzetbe, mert szeretek írni. Hanem mert egyelőre azt szeretném, hogy ez teljesen offline legyen. Ez az én intim részem, és egyelőre ne kerüljön ki online.

De megmutatom a füzet belső oldalait.

img_20180806_213634.jpgimg_20180806_213724.jpgA tollat is konkrétan ma vettem. Volt ugyanilyen négyszínű tollam, de az tönkrement, mert amikor betétet próbáltam cserélni benne, akkor nem tudtam rendesen visszatenni, és használhatatlan lett. Azt kidobtam, helyére jött ez.

Szólj hozzá!
2014. április 08. 23:07 - supermario4ever

Mariós húsvéti tojás és Zelda manga

Délután élelmiszer üzletekben voltam szétnézni, arra voltam kíváncsi, hogy milyenek az árak, hol lehet a legolcsóbban vásárolni. És érdekes, hogy még annyira sem egységesek az árak, mint Magyarországon. Nagy a szórás, és mivel valami az egyik helyen olcsóbb, míg egy másik helyen valami más, ezért mindig különböző üzletekbe kell járni, amíg nem lesz saját keresetem. Mert addig spórolni kell. De utána is úgy akarok költekezni, hogy azért amit lehet, azt a legolcsóbb helyről, mert minek vegyem meg drágábban, ha máshol olcsóbb? Találtam egy Mariós bögrét húsvéti csokitojással, azt megvettem:

£1.99 volt, és valódi csokoládé volt a csokitojás, úgyhogy finom volt nagyon. Kibontva így fest:

Igazából a bögre max. 2 dl, de nem bánom, mert úgysem szeretek sok kávét inni reggel, és otthon is sokszor kerestem a kisebb bögréket, amiből akár tejet lehet inni. Mondjuk, itt nem fogok tejet inni, az egyszer biztos. Itt előbb hagyják, hogy megromoljon, és utána kerül az üzletekbe, legalább is, amit eddig ittam, az iszonyúan savanyú volt.

Ja, meg az újságos, könyves, egyebes boltban (WHSmith) találtam: The Legend of Zelda: Four Swords mangát:

Lám, elég könnyű megtalálni, egyébként is be akarom gyűjteni mind a 10 Zelda mangát, ez a harmadik. Volt több is, de erre esett a választásom, mert állítólag ez nagyon vicces. És tényleg. A négy Linknek négy különböző jelleme van, és amikor együtt kényszerülnek dolgozni... Úgyhogy megérte, de tényleg spórolósra fogom venni a figurát.

Szólj hozzá!
2014. január 05. 21:59 - supermario4ever

Saját készítésű naptárak 2014-re

Ez a szóvicc még szilveszterkor jutott eszembe, amikor bagszi valami kapcsán megemlítette Boo-t. Már nem emlékszem, hogy miért, csak a továbbgondolt változatomra, melyet képpel illusztrálnék:

BÚÉK2014 - Ti hova mentek szilveszterezni?
- Meglátogatjuk Boo-ékat!

Elnézést kérek, ennél többre nem futotta. ^^' Képszerkesztéshez továbbra sem értek, csak egybeillesztettem a képeket.

Mindenesetre egy naptárszerkesztő programmal már jobban boldogulok, csináltam egy pár Nintendo tárgyú naptárat éves és havi bontásban, ezeket szeretném megmutatni:

2014 I2014 II2014 III2014 IV2014 VNagyobb méretben természetesen jó minőségben is megtekinthetők, és ha tetszik, akkor szabadon felhasználhatók. Nem volt vele nagy munkám, mivel az alapsablon megvolt, csak a képet illesztettem a helyére.

És most jöjjön a havi bontásban készült naptár:

Jellemzően Nintendo 3DS és Wii U játékokból választottam háttérképeket, hogy a mostani időket idézzék a naptárak ha majd pár év után visszalapozom őket. Remélem, tetszeni fog.

Szólj hozzá!
2013. október 04. 22:13 - supermario4ever

Super Mario figurák a McDonald's-ban

header-bgNem is tudom, mi a nagyobb gáz, hogy eredetileg Burger King-et akartam írni, vagy azt, hogy Bowser King-et kezdtem el írni a címben helyette. XD Nem hiába, az öröm hatalmas, hiszen Super Mario figurákat lehet kapni a McDonald's-ban! Nem is tudom, hogy Magyarországon volt-e erre példa. Pokémon volt többször is, de Mario? De mindegy is, októberben sok pénzt fogok a Mekiben hagyni. Az a szerencse, hogy a figurákat külön is meg lehet venni, így annyira sokat nem, sőt egészségtelenül sem kell táplálkoznom. Kilenc figura van, ezen a héten hármat lehet megvásárolni. A második hármas pakk jövő péntektől lesz megvásárolható, míg az utolsó trió két hét múlva pénteken. Már ma vásároltam egyet, de tervezem mind a kilencet megvenni.

390 forintért megéri, hiszen igencsak igényes kiadások. Ezen a héten még egy Luigi és egy Donkey Kong figura kapható. Amúgy érdemes elolvasni a McDonald's honlapján az egyes figurák alatt található leírásokat, mert nagyon jópofák lettek. Csak álom az a perc, amikor a Nintendo Magyarország ilyeneket ír.

Menjetek ti is a Mekibe, és vegyétek meg mind a kilenc figurát, ezáltal is jelezve, hogy Mario kelendő cucc Magyarországon!

10 komment
2013. szeptember 19. 11:23 - supermario4ever

Készülőben a Mariós oldal

Most már komolyan készülget az új Mariós oldal. Saját domain név, wordpress általi weboldal, saját grafikai elemekkel. Először az egészet HTML-be, és CSS-be akartam elkezdeni csinálni, aztán bagszi javasolta a Joomlát, mert elmondása szerint azzal is meg lehet valósítani grafikailag az elképzeléseimet. Hát legyen akkor. Feltelepítettem, beregisztráltam aztán az admin felület... Maga a rémálom. Nagyon barátságtalan, nehéz megtalálni azokat a beállításokat, amiket fontosnak tartok. Ezzel szemben tele van számomra irreleváns beállítási lehetőséggel. Azért írtam, hogy számomra, mert lehet, hogy aki sokkal jártasabb az internet világában, azoknak mondanak valamit, de én nem tudtam velük mit kezdeni, viszont, amiken meg állítani akartam, azokat meg nagyon nehezen találtam meg. Aztán Trunerrel kezdtem el egyeztetni, megegyeztünk a Wordpress használatában. Mondjuk már ezen blog által ismertem, de ha feltelepítjük weboldalként, akkor másabb a kezelőfelület, de ez akkor is sokkal barátságosabb, könnyű megtalálni benne minden beállítást, amit használni akartam, és nem éreztem magam hülyének használata közben. Amiken meg nem tudtam változtatni, azt Truner csinálta meg azáltal, hogy belenyúlt a CSS-be. Aztán reménykedek, hogy amit szeretnék grafikailag, azt majd meg lehet valósítani. Minden egyes Mario játéknak lesz saját adatbázisa, azokon belül lesz minden információ, kép, videók, teszt, végigjátszás, és azt szeretném, ha minden egyes játéknak egyedi, külleméhez illő háttere lenne. Emellett saját fejléc, egyedi betűtípus (mely adja a játék hangulatát), stb. Ezt elvileg meg tudtam volna csinálni HTML / CSS szerkesztéssel, hiszen CSS-sel csináltam volna meg az egyedi grafikai megoldásokat. Hosszú munka lett volna, de a végeredmény inspirált volna. Pont júniusban kezdtem el komolyabban olvasni erről, megvettem a Tanuljuk meg a HTML és CSS használatát 24 óra alatt című könyvet, csak aztán közbejött a német tanfolyam. Szerettem olvasni a könyvet, mert olvastatja magát, másrészt meg úgy magyarázza el a dolgokat, hogy bárki megértheti, mégsem konyhanyelven van írva. Végül a Wordpress lett. Azt nem tudom, hogy FTP-n keresztül is lehet-e látni a CSS-t (Truner szokta ott állítgatni a dolgokat, azt jobban szereti), de jelen tudásom szerint az oldalak grafilailag egyedi testreszabását az admin felületen nem látok. Aztán ki tudja, milyen csodákat lehet művelni még. Aki akarja, éppenséggel megnézheti az oldalt, de még eléggé fapados állapotú, még sokat kell rajta tartalmilag fejleszteni, meg a külsején is szeretnék még alakítgatni: Gombabirodalom. De egyáltalán nem akarom ezt a blogot sem elhanyagolni, csak most valószínűleg a Mariós oldal nagyobb prioritást fog élvezni, amíg nem lesz olyan állapotban, hogy lehet hirdetni.

Címkék: Super Mario
Szólj hozzá!
2013. május 27. 17:31 - supermario4ever

Ó, jaj! Hayashibara Megumi megölte Super Mariót!

Nincs jobb érzés, mint ilyen bulváros címmel indítani, hogy minél inkább felkeltsem az érdeklődést, hogy miféle gyilkosságról fogok írni. Pedig semmi semmi ilyenről nincs szó, csak Hayashibara Megumi egy kisebb seiyuu-szerepéről, ami menőre sikeredett.

Mert hát akinek nincs köze a Nintendóhoz, az nem is létezik. Ez kicsit erős, de az biztos, hogy jóval nagyobb lenne azon emberek névsora, akinek köze van a nagy N-hez, mint akinek nincs. Hayashibara Megumi-nak is van, még ha nem is olyan nagy, de mindenképp említést érdemlő.

Az album borítója1990. április 21-én jelent meg a Super Mario Bros. Special CD, melyben ismert (már akinek, én nem ismertem fel az összeset O_O) Mario zenékre énekelnek, természetesen japánul. Korából adódóan Super Mario Bros. és Super Mario Bros. 3 játékokból vannak a zenék elsősorban, és a dalok meghúzódik egy kis történet... dorama... audio live action... mi a jó szó rá? De ilyen pár perces részletekben mesél el egy rövid történetet. A narrátor (Terada Kenji) mellett három seiyuu is helyet kapott: Mario hangján Sasaki Nozomu szólal meg, Peach Hercegnő (mert Japánban már a kezdetektől Peach volt Hercegnő neve, nekünk maradt a Princess Toadstool) Kawamura Maria volt, és egy ellenség volt: Goomba (Kuribo), ő volt Hayashibara Megumi. És a második rész vége az, hogy Hayashibara-san gonosz kacaja után megszólal a híres SMB halál-zene. Én besírtam rajta, hihetetlen, hogy már a legelején tudták, hogy milyen szerep áll jól neki. Nem nagy, de kétségtelen, hogy nagyon jót csinál. A dalokról meg azt gondolnánk, hogy komolytalan szerzemények, ahhoz képest meglehetősen jók lettek. Úgyhogy kell egy ilyen CD, vegyétek meg nekem karácsonyra. Cserébe itt van ismertetőnek:

  1. DJ PART-1 2:02
  2. Kokoro wa Hitotsu Brothers (心はひとつブラザーズ) 4:32
  3. Kaze ga Oshiete Kureru (風が教えてくれる) 4:23
  4. DJ PART-2 2:37
  5. Koopa Daiou Jigoku Hashi( クッパ大王地獄橋) 4:09
  6. DJ PART-3 0:42
  7. Mizu no Naka Kara no Tayori (水の中からの便り) 3:31
  8. Meikyuu no Naka no Hikari (迷宮の中の光) 3:33
  9. DJ PART-4 0:41
  10. 1up Kinoko Run Away! (1up キノコ Run Away!) 4:13
  11. Yume no Naka de Mitsukete (夢の中で見つけて) 4:25
  12. DJ PART-5 0:55
  13. Jinsei Iroiro Game (人生いろいろゲーム) 3:39
  14. DJ PART-6 1:07
  15. Chijou ni Orita Seiza Miya (地上に降りた星座宮) 4:00
  16. Kinoko no Kuni no Carnival (キノコの国のカーニバル) 3:27
  17. DJ PART-7 0:30

Letöltés itt / Download here
320 kbps mp3

Szólj hozzá!
2013. március 25. 17:33 - supermario4ever

Újabb frissítések a Mariós oldalon

Ha megengeditek, olykor-olykor itt is közzé teszem, hogy ha frissítek valamit a Mariós oldalamon. Most a Mariopedia menüpont alatt található cikkeket helyesítem, mind nyelvhelyességileg, mind fogalmazás terén, nem utolsó sorban aktualizálom az információkat rajta. Eddig két cikk van teljesen kész:

Ezeket a cikkeket még annak idején aMGEE írta a néhai BigN fórumnak. Nagyon lelkes volt akkoriban, tényleg csak becsületet érdemel a munkájáért, de ahogy az utóbbi napokban átolvastam ezeket... Hát igencsak volt mit javítani bennük. Nem is a helyesírással voltak nagy gondok, inkább a sok szóismétlés, és az érdekesen szórenddel összeeszkabált mondatok voltak, amik miatt néha felvontam a szemöldökömet. Igyekeztem tudásomnak megfelelően a lehető legjobbra kihozni ezt a két cikket, sajnos én sem vagyok egy fogalmazóbajnok (pedig többek között azért szeretek blogot írni, mert szeretem írásban kifejezni magam), többször nevetnek rajtam EGYESEK a gyakori szóismétléseim miatt. Rájöttem, hogy ez nálam azért van, mert csak az adott mondatra, mondatrészre fókuszálok, és sokszor olyan szót írok le, ami már szerepelt az előző mondatban, és tök felesleges még egyszer leírni. A legszebb az, amikor néha annyira nem figyelek, hogy kétszer írom le egymás mellé ugyanazt a szót. Szóval elismerem, hogy nekem is van mit fejlődni, de ezekben a cikkekben igyekeztem a tudásom legjavát nyújtani. Ugyanis én komolyan gondolom, hogy legyen egy komoly magyar nyelvű Mariós oldal.

Címkék: Super Mario
Szólj hozzá!
2013. március 04. 07:36 - supermario4ever

Lassú, apró fejlesztgetések

Reklámpost. Lassan, és csendben fejlesztgetem a Mariós oldalamat. Írogatom a Super Mario World rajzfilm részeinek ismertetőit, írtam a hamarosan megjelenő 3DS játékokról, új képek, DVD, VHS scannek. Valamint ma reggel írtam ki új szavazást. Mindig nyitva van nálam az oldal, amikor kedvem van, frissítem, de nem ígérek rendszeres újdonságot. De azért, nézzétek meg: http://www.smb.gportal.hu

Címkék: Super Mario
Szólj hozzá!
2013. március 03. 20:40 - supermario4ever

Füstbe ment terv

Tegnap próbára tettem magam, vettem ragasztót, és próbáltam Mario papercraft-ot csinálni. Még nem is lett volna csúnya, sőt! Ahhoz képest, amilyen kézügyességem volt gyerekkoromban, ki kéne állítani az az eddigi munkámat. Super Mariót kezdtem el csinálni, először a cipőjét kezdtem el kivágni, de már itt éreztem, hogy ez így nagyon nem lesz jó. Csak a cipő kivágása tartott kb. 2 órán át, és aztán elkezdtem összeragasztani, ami az elején elég jól ment, de a bonyolultabb elemek összeragasztása már komoly gondot okozott. Egyébként is sokat kivett a lelkesedésemből, hogy ilyen lassan ment a kivágás, ez így nem járja. Kéne egy ügyeletes vágóember, mert ez nagyon sok időt elvesz.

Elkezdtem nézni a link alatt található a YouTube videót, azt hittem, hogy az komplett instrukciót nyújt, de nem, csak azt mutatja meg, hogy egyes elemek összeillesztése után, hogy néz ki az éppen kész munka. Viszont egy érdekes (számomra) újdonsággal találkoztam, a pdo formátummal. Először nem tudtam, hogy mi az, azt hittem, hogy amolyan "párja" a pdf-nek, aki azt használja, azt töltse le, azon is a kivágó minták lesznek, ezért nem is foglalkoztam vele. Csak néztem, hogy akkor ezt most hogy ragasszam össze? Csak megnéztem a pdo fájlt, hátha segít, és meglepett, hogy mi ez valójában. 2D-s képet 3D-ben 360°-ban forgathatjuk el. Bal oldalon van Mario készen, jobb oldalon azok a papírok, melyen a kivágható minták vannak. És döbbenten láttam, hogy ha bal oldalon rákattintunk Mario cipőjének aljára, akkor jobb oldalon megmutatja, hogy azt melyik mintából kell cinálni. Hát ez nagyszerű, így el tudtam kezdeni dolgozni. De még így is lassan ment, mert az egyik elemet körös-körül kell összeragasztani az alatta levő elem segédfülével, és ott már nekem nem ment. Egyébként is iszonyú nagy türelemjáték kitalálni, hogy kell összeragasztani, hogy pontosan odamenjen, ha valahol nem jó, gyorsan megigazítani.

Pedig jó lenne valamit kitalálni, mert egyszerűen nem hiszem el azt, hogy amíg nincs munkája az embernek, akkor ne is álmodjon pénzkeresésről.

Címkék: Super Mario
Szólj hozzá!
2012. február 15. 07:11 - supermario4ever

Mario szerelmes üzenete

Tegnap volt Valentin nap, és bár én egyáltalán nem ünneplem, mert nincs (még) kivel, de azt gondolom, hogy minden Mario rajongónak így kéne szerelmet vallani a párjának:

Egyébként nekem nincs problémám az Amerikából átvett ünnepekkel, ha a valódi mivoltában ünnepeljük meg, és úgy, ahogy a média veri belénk. Mert az szép, hogy legyen egy nap, amikor eszünkbe jut, hogy van szerelmünk, örülünk neki, és ennek jegyében együtt töltjük vele az adott napot. De nekem egyébként eszembe nem jutott volna, hogy tegnap volt ez a nap, ha nem hallom a TV-ből, és a rádióból, hogy mit ünneplünk.

Címkék: Super Mario
Szólj hozzá!