2011. augusztus 04. 21:36 - supermario4ever

Super Mario Bros. 2 kézikönyv

Ma vettem meg a vaterán a Super Mario Bros. 2 kézikönyvet. Ilyen gyors ügymenetem szerintem még soha nem volt. Reggel leütöttem, délután már mentem is érte. Örültem neki, nagy hiánypótlás volt.

Szólj hozzá!
2011. június 16. 08:33 - supermario4ever

Super Mario 64 háttérkép

Teljesen ráfüggtem erre a játékra, tegnapra sikerült összeszerezni 75 csillagot, úgyhogy nagyon jól haladok. Ennek örömére kerestem egy háttérképet, amit kitehetek magamnak, bár laptopra nem könnyű találni, hiszen eléggé egyedinek számított a régi időkben a 1280×800-as felbontás, de szerencsére találtam egyet, és kitettem.

De egyszerűen hihetetlen, mit tesz az emberrel ez a játék, akkora hangulata van, hogy szavakkal nem lehet leírni. És, mint ahogy jellemző ez a Mario játékokra, a Super Mario 64-re hatványozottan, hogy nehéznek nehéz a játék, de benne van az a fajta hangulat, ami mindvégig arra ösztökél, hogy ne adjam fel, menni fog! Csak más módon kell eljutni oda, ez nálam a hóemberes résznél volt igaz elsősorban. Meg tegnap sikerült a csúszdánál 21 másodperc alatt lecsúszni. Miben rejlik a titka? Hason kell csúszni! Mario akkor gyorsabban csúszik, és 20:8-as (csak tizedmásodpercben mér) idővel leértem. A nagy szemétsége ennek a résznek, hogy pontosan 21:0-ra sem adja meg a csillagot. De el voltam keseredve akkor, ilyenkor szeretném, ha valaki egy pillanatra megállítaná az időt, hogy biztosan menjen, mert a legvégén szoktan nézni, hogy hol tartok, és nagyjából lehet tudni, hogy mennyire érek le. Meg ami még szívás volt, a Hazy Maze Cave pályán összeszerezni a 100 érmét. Ha a méreglabirintusban nehéz megtalálni a kék érmék útját (melyek egyébként a 4. csillaghoz vezetnek el), és ha azok nincsenek meg, akkor fújhatjuk, nem lesz meg a 100 érme. De most már kész van az első hét pálya 100%-ra. A 8. pálya, a Shifting Sand Land lesz még egy szép történet végigvinni teljesen, de érdemes. A Super Mario 64 nagyon feszegeti a képességed határait, de épp csak annyira, hogy megküzdj vele, de el tudd érni, és lassan nehezedik, így azt érzed, hogy képességeid tolódnak ki, ez is inspirál arra, hogy csináljuk tovább, menni fog. De ez általánosságban jellemző a Mario játékokra. Ha hangulat nagyon magával ragad, és el nem enged. Tegnap is 18 csillagot szereztem meg egyhuzamban. Már azzal is elégedett voltam, hogy megvan 60 csillag, na mondom, kész a játék fele. De csináltam tovább, aztán mondtam magamban, hogy 70 csillagnál most már tényleg szünet, de rájövök arra, hogy de még ezt akarom megszerezni, meg még azt, és így jutottam el a 75 csillagig. Ingyenes függőség, kell ennél több? Szerintem nem, ez a játék túl jó ahhoz, hogy elfogadjam bárkitől is azt, hogy nőjjek fel, és ne Mariózzak 25 évesen. Sajnos minden szó hiábavaló, mert akik nem érzik ezt az érzést, amit egy Mario játék ad, azok nem értik meg, hogy miért is való egy Mario játék 3-99 éves korig mindenkinek.

És az is biztos, hogy felhagyok a játékok eladásával. Csak nem olyan érzés Virtual Console-on játszani, mint eredeti konzolon. A régi hangulat csak eredeti controlleren érezhető. Na meg, amikor eladásra került 3 NES játék: Super Mario Bros, Super Mario Bros. 2 és Super Mario Bros. / Duck Hunt. Személyesen találkoztam a sráccal, és ahogy láttam, hogy elvitte ezeket, akkor ő a szememben nem játékokat vitt el, hanem kitépte a szívem egy részét... Sírni nem sírtam, de olyan rossz volt megélni, hogy csak úgy elviszi. Úgyhogy amint hazaértem, leszedtem mindegyiket a vateráról, amiket még nem adtam el. Szerencse az esetben, hogy tegnapelőtt felhívott a srác, hogy nem működik a Super Mario Bros. és a Super Mario Bros. 2, és szeretné, ha visszavenném. A LEGNAGYOBB ÖRÖMMEL!!! Egy percig nem akadékoskodtam, hogy hát lehet, hogy a gép hibás, meg hasonlók. Még aznap este találkoztunk, és visszavettem. Úgyhogy nincs olyan nagy bánat. De ne adja az élet, hogy erre rákényszerüljek.

Legvégül, akinek tetszik ez a Super Mario 64 háttérkép, azoknak itt van:

Szólj hozzá!
2011. május 24. 09:59 - supermario4ever

Játékok eladósorban

Bizonyára meglephet néhány embert, akik ismernek, és mondtam nekik, hogy én bizony soha nem adok el játékokat, hogy most mégis erre szántam el magam. A képlet egyszerű: Szeretnék venni egy Wii Partyt. Bár azt azért el kell mondanom, hogy nem ilyen egyszerű a dolog, hogy szeretnék venni egy új játékot, és ezért eladok hét régit. Igazából még két ok vezetett arra, hogy ilyenre vetemedjek:

  1. A lent megnevezett játékok megvannak nekem Virtual Console-on, így könnyebben tudom nélkülözni arra az időpontra, amíg nem tudok másikat venni.
  2. A Wii Party a legolcsóbb helyen 8.000 forint Wiimote nélkül. Nekem ennyi pénzem egyszerre szabadon használhatóan eléggé ritkán van. Viszont az eladó játékokat külön-külön már jóval könnyebb beszerezni az igencsak alacsony áruk miatt.

Az alábbi játékokat adnám el:

A felsorolt játékok mindegyike egy linket tartalmaz, mely az adott játék vaterás aukciójára vezet. Ár, kép, termék leírása is ott tekinthető meg, és ha valakit érdekel valamelyik játék, az itt, kommentben is jelezheti, és ha meg tudunk egyezni, akkor leveszem a Vateráról. Viszont arra felhívnám a figyelmet, hogy a kikiáltási árból nem engedek, még olyannal se jöjjön senki, hogy úgy kéri a terméket, hogy abba a postaköltség is benne legyen, mert azt biztos nem engedem meg. A postaköltséget természetesen a vevőt terheli.

Az árat egyébként úgy határoztam meg, hogy megnéztem, hogy mennyiért adnak el mások ilyen játékot, és a kikiáltási ár egy lépcsővel lejjebb a legalacsonyabb ártól, de aki nem akarja megvárni az aukció végét, az villámáron is elviheti a Vaterán. De annyira nem ragaszkodom ahhoz, hogy eladjam őket, ha megmaradnak, egyáltalán nem lesz baj, de azért a Wii Party-ért átmenetileg megválni tőlük megéri.

(Megjegyzés: Ha valami már elkelt, azt külön fogom jelezni)

Szólj hozzá!
2009. október 22. 01:06 - supermario4ever

Ingyen NES játék Virtual Console-ra

A Nintendónak egyre inkább emberbarátibb lépései vannak. Nemcsak ezek a limitált kiadású játékok, hanem most ez az ingyen NES játék is. Aki nem tudná a következő a történet. Nemrégiben ingyenessé tették az Internet Channelt, és aki anno 500 pontért vette meg, azt azzal engesztelik most ki, hogy letölthet egy NES játékot (az 500 pontosok között) ingyen. Természetesen kapva kaptam az alkalmon, hogy leszedjem a Super Mario Bros. 2-t. Az amerikaira gondolok. Egész jó így játszani, nem szokatlan az irányítás. Ez mindenképp jó döntés volt a Nintendótól, csak így tovább!

Szólj hozzá!
2008. augusztus 27. 11:46 - supermario4ever

The Legend of Zelda - harmadszor

Nos, ahogy ígértem, amikor hazajövök, előveszem a NES-t, és azon is végigviszem az első Zeldát. Nem felejtettem el, hogy hol tartottam, a 2. Dungeont kellett csinálni. És csináltam is. Aztán amikor azzal végeztem, láttam, hogy már több, mint 150 rúpiám van, ezért úgy döntöttem, hogy mészárlással összeszedem a 250 rúpiát. Már többször játszottam bérgyilkososdit a játékban. Még, hogy nem brutálisak a Zelda játékok! XD Megölsz valakit, még pénzt is kapsz érte. Az elrejtett rúpiákat nem akartam még fellelni, azok maradjanak a végére, mert nagyon fog kelleni a medicin. Végülis összejött a 250 rúpia, és megvettem a kék gyűrűt, amivel világoskék ruhám lett, és így meg van duplázva a védekezési erőm. És ez már a 3. Dungeonra is kell, mert eddig mindig meghaltam egyszer-kétszer, most sikerült elhalálozás nélkül végigvinni. Bár ebbe a gyakorlat is benne lehet. Ismét sikerült egyszeri bombázással megölni a főellenséget, úgyhogy a 3. Dungeonnal is végeztem. Igazság szerint csak arra vártam, hogy meghaljak, és tudjak menteni, de ment tovább a játék. De nagyon jó volt. Komolyan mondom, nem hiszem el, hogy egy ilyen idejétmúlt játékot harmadszorra is legalább annyira élvezem, mint amikor elsőzör vittem végig. És képtelen vagyok megunni! De még csináltam a 4. Dungeont, megszereztem a létrát, és az iránytűt, de már meghaltam, sebaj, elmentettem! De nagyon jó!

Más: Akinek van Wiije, és tudja használni a Virtual Console-t, az most figyelje, mert kaptunk 2 olyan nagy játékot, mely nem jelent meg Európában. Az egyik a japán kiadású Super Mario Bros. 2, a másik a Super Mario RPG. Mindkét játéknak külön története van:

A Super Mario Bros. 2 japánban más, mint Amerikában, és Európában. A Japán korábban jelent meg, 1986-ban. Ezt a játékot mi is megkaptuk Super Nintendón a Super Mario All-Stars játékban, mert ez a Super Mario Bros.: The Lost Levels. Ez a játék a japánoknak nagyon nehéz volt, ezért úgy döntöttek, hogy nem adják ki a szigetországon kívülre. Mondjuk ezen nem csodálkozom. Azon gondolkodtam el, hogy lehetett-e menteni a játékban? Mert ha nem, akkor úgy tényleg kegyetlenség. Volt egy másik játék Japánban, mely csúfosan megbukott. Ez a Doki Doki Panic. Ki akarták adni Amerikában és Európában is, de szinte biztosak voltak abban, hogy itt is bukás lesz, ezért azt csinálták, hogy ismert karakterekkel helyettesítették az eredetieket. És mivel óriási siker volt a Super Mario Bros., ezért úgy döntöttek, hogy Mario karakterekkel helyettesítik az eredetieket, és így kaptuk meg mi a magunk Super Mario Bros. 2-jét. Szerintem jó játék az is. Aki a japán Super Mario Bros. 2-t akarja kipróbálni, az készüljön fel tényleg, hogy a Zelda II nehézségű játékkal fog játszani! Végülis játszhattuk a játékot SNES-en, de eredeti köntösében itt láthatjuk először a játékot.

A Super Mario RPG meg egy 1996-os megjelenés, az SNES késői korszakában látott napvilágot a játék. Nagyon jól ment minden, a játék rendben elkészült. A Nintendo viszont nem egyedül készítette a játékot, hanem a Final Fantasy sorozatért felelős SquareSofttal. És ismert a vita a Nintendo és a SquareSoft között, hogy a Final Fantasyt akarta kiadni a Nintendo japánon kívülre. Ezt elsősorban annak tudom be, hogy a Nintendo úgy volt vele, hogy Japánnak teljesen más kultúrája van, és lehet, hogy ott nagy siker volt a Final Fantasy, de a Nintendo félt attól, hogy az Amerikában és Európában nem lesz nagy siker, és nem vállalták az anyagi kockázatot. Csak akkor koppantak nagyot, amikor a SquareSoftnak elege lett, és otthagyta őket, és az eredetileg Nintendo 64-re tervezett Final Fantasy VII-et már PSX-re jelentették meg. És amikor látta, hogy a PSX-es FF-ek mekkora sikerek még Európában is, akkor döbbent rá, hogy nagy hibát követtek el. De a Final Fantasyt elvesztette a Nintendo. És sajnos a Super Mario RPG-t is elvesztettük, mert megjelent Japánban és Amerikában, de Európában nem. Mert a SquareSoft ekkor távozott el, és már nem járult hozzá, hogy Európában megjelenjen. És most megkaptuk Virtual Console-ra. Én ma le fogom tölteni mindkettőt. Ha érdekel, írok róluk véleményt.

Szólj hozzá!