2016. július 10. 18:18 - supermario4ever

Top 25 Nintendo játékzene - Ami épphogy kimaradt

Ahogy írtam az elején, amikor összeírtam a listát, volt néhány, amit kifejezetten sajnáltam, hogy kimaradt. Azt gondolom, hogy ezek is mindenképp érdemelnek néhány szót, ezért még az elején úgy döntöttem, hogy szánok egy külön postot, azoknak a zenéknek, amiket eredetileg terveztem betenni, de ahogy szűkült a lista, úgy szorultak ki. Lássuk is őket.

1. Super Mario 64 - Dire Dire Docks

Hivatalosan a 9. pályának tulajdonítják ezt a zenét, de először a 3. pályán lehetett hallani, és mivel jobban is szeretem a Jolly Roger Bay pályát, ezért magamban ehhez a pályához kötöm ezt a zenét. Ismét egy nyugis, andalító zene, már-már alfa-állapotban játszok ezen a pályán. Azért is, mert a két vizes pályán nincs semmi ellenség, csak a végtelen nyugalom és élmény volt felfedezni a két pályát. Alapmű Nintendo 64-en, amit kötelező ismerni.

2. Mario Party - Wario's Battle Canyon

Bár bekerülhetett volna ez is, de a 25 az sajnos 25, és nem 30, de nem is 35. Ennyi filozófiai okfejtés után következzék az egyik legmenőbb első Mario Party zene. Wario pályája egyébként is vicces, bombákkal a pálya egyik-másik végére, a csillag megszerzése pedig nagyon a szerencsén múlik. Ez az egyetlen Mario Party pálya (az első játékból), ahol nem feltétlen érzem azt, hogy a zenével is vissza akarták volna adni a tábla hangulatát, inkább mint egy saját zene, de annak elsőosztályú. Hihetetlenül hangulatos, lassú, de nem kifejezetten mondható nyugisnak, és hihetetlenül kellemes érzést áraszt magából, Mitsuda Yasunori fantasztikus zenékkel színezte az egész Mario zenei repertoárját, képes volt olyan zenét írni, amik egyediek, mégis illeszkednek a Mario játékok világába. Erre ez a zene nagyon jó példa.

3. Punch-Out!! - Fight theme

Ezt a zenét, mint egyedi színfoltja a Nintendo játékzene repertoárjának, mindenképp be akartam tenni a listába, de végül kiesett. Írtam már régebben róla többször is, most sem maradhat ki. Mai napig furcsállom, hogy lehetséges egy elvileg dinamikusan harcos (ökölvívós) játéknak ilyen furcsa zenéje van. Hihetetlen depresszív, mintha előre a vereségre írták volna meg. Még azt is el tudom képzelni, hogy egy újrahangszerelt változatában valami érzelgős filmben, videóban is elmenne ez a zene. Ezért is veszem elő keveset ezt a játékot, mert annyira furcsa érzés ilyen zenére ökölvívni, és sehogy nem tudom megszokni.

4. Super Mario World - Valley of Bowser

Ez a zene nemcsak hogy hangulatos, hanem egyedi élmény is társul hozzá. 1996-ban játszottam először a játékkal (a SMW később került hozzám, az All-Stars volt minden SNES-es Mario nálam régen), és amikor felfedeztem a titkos kijáratot a 2. világban, akkor megyünk át a Valley of Bowser világba. Akkor nemigen vettem ki, hogy hol vagyok, csak látom Bowser kastélyát, és szól mögötte ez a hihetetlenül hangulatos zene, azt hittem, hogy egy óriásit rövidítettem, és elértem a játék végét. Csak később láttam, hogy hol vagyok valójában, de még akkor is azt reméltem, hogy ha végzek azzal a pályával akkor elérem a végét, de csalódottan vettem tudomásul, hogy visszakerültem a 2. világba. Ettől függetlenül nagyon jónak tartom ezt a zenét.

5. Mario Kart: Super Circuit - Sunset Wilds

Eddig sem volt titok, hogy szeretem azokat a játékzenéket, amik megnyugtatnak, és segítenek elmélyülni a játékban. Ez a játékzene szintén olyan, ráadásul észrevétlenül szippantott magába. Nem valami könnyű pálya, és jó akartam lenni, időmérőn elég sokszor nekiveselkedtem, amikor még nem ment annyira, és teljesen megmaradt bennem ez a zene. Főleg, amikor késő este elalvás előtt játszottam, akkor volt az igazi.

6. Wii Sports Resort - Swordplay Showdown

Na ezt a zenét sehol nem találtam. Már annak idején is, amikor kerestem az OST-t, nem találtam meg rajta ezt a zenét. Kijelenthetjük hogy a Wii Sports Resort legjobb zenéjét hagyták ki. A YouTube-on sem találtam meg magát a zenét külön, így egy játékot tudok kitenni. Ezen a videón 1:00-től hallható.

7. The Legend of Zelda: The Wind Waker - Dragon Roost Island

Nem egyszer volt olyan érzésem a Zelda játékoknál, hogy néha magát a játékot felülmúlja a zene. A Wind Waker kétségtelenül fantasztikus játék, soha nem felejtem el, hogy konkrétan ez mentette meg nálam a GameCube-ot. A játék talán legnagyobb erénye a szabadon bejárható terület, mely hatalmas, és hihetetlen szabadságérzetet ad a játék alatt. A Dragon Roost Island alatt pedig nemcsak a bejárható terület miatt nagyon jó hely, hanem maga a zene is megerősíti a szabadságérzetet, ellazít.

8. The Legend of Zelda: Majora's Mask - Ikana Castle

Valóban kevesebb olyan zene van, ami pörgős, de most itt egy ellenpélda, ami nemhogy pörgős, de annyira ütemes, hogy lazán el tudom képzelni, hogy akár táncolni is lehet rá. Valami szenvedélyes keringőt, de az tény, hogy nemcsak az ütőhangszerek, vagy ütőhangzás dobja fel nagyon a zenét, hanem a kórus(hangzás) is. Ha GameCube-os lenne a játék, az élőbb hangzás még inkább élethűbbé tenné ezt a zenét, de így is nagyon jó lett, önállóan is nagyon jó hallgatni. Sőt, én csak úgy ismerem, mert idáig már nem jutottam el a Majora's Mask-ban.

9. The Legend of Zelda: Majora's Mask - Stone Tower Temple Inverted

Ahogy elnézem YouTube-on, nemcsak én tenném a tíz legszomorúbb Zelda játékzene közé ezt a zenét, hanem mások is, de ők meg is tették. Amikor először végighallgattam a játékzenét, nem gondoltam volna, hogy van Zelda Dungeon, aminek szomorú a zenéje. Nem is értem, és élek a gyanúperrel, hogy akkor sem érteném meg, ha eljutnék idáig a játékban, és ott meghallanám ezt a zenét. Mindenesetre nagyon megérintett, és az inverted verziót választottam, mert a felturbózott háttérzene csak még inkább megdobja a hangulatot. A Kirby's Fun Pak és a Punch-Out!! mellett ez a harmadik játékzene, ami hihetetlen érzés végighallgatni. Amikor megismertem, sokáig a hatása alatt voltam, most is érzem, hogy el tudna kapni, ha hagynám. Hallgassátok meg ti is, hátha áldozatok lesztek.

10. The Legend of Zelda: Ocarina of Time - Gerudo Valley

Végül egy slusszpoén, ha már Krisi ennyire számított rá, akkor tényleg álljon itt. Tényleg hihetetlen ez a latinos hangulatú zene, kicsit sajnálom is, hogy nem került be a listába. Maga a hely is hihetetlenül furcsa, mert Ganondorf is ugye idevalósi, itt mindenki tolvaj, mégis van valaki, név szerint Nabooru, akivel a Spirit Temple bejáratánál találkozunk, és mondja, hogy ő Ganondorf ellentéte, nem támogatja a tolvaj életmódot, méltán kiérdemelte a "Sage of Spirit" címet.

2 komment
2016. június 13. 22:20 - supermario4ever

Az Európa-bajnokság jegyében

Jobban előtérbe kerültek a focis játékok. Hihetetlen, hogy olyan lelkesedéssel nézem az EB-t, mintha életem része lenne a foci. Valószínűleg az óriási médiavisszhangnak köszönhetően is. Ekkor engedek ennek. Örültem a szombati hármas összejövetelnek nálunk. Itt volt LernenBoy és Thunder. Thunder itt lakik a szomszéd városban, Gyulán. Nemrégiben ott találkoztunk, és igencsak nosztalgikus élmény volt ott lenni, mert oda jártam gimnáziumba. 9 éve voltam utoljára a fürdővárosban, azalatt nagyon szépen megújult a Kossuth Tér, és a világóra is csak érettségim után készült el. Viszont azt csalódottan láttam, hogy a vasútállomás pontosan ugyanúgy néz ki, mint 20 éve. Na igen, Gyula már kiesik a Budapest-Lőkösháza vasútvonalból, ezért felújításnak jele nincs a városban. Így meglehetősen kontrasztos, hogy olyan falvak állomásait is felújították, mint Murony vagy Csárdaszállás, csak azért, mert a vasútvonal részei, de amúgy sok embert nem láttam még Mezőberénynél sem, amikor megállt ott a vonat.

De most Békéscsabán volt a találkozó. Thunder könnyen átjött, Lernie-nek sem volt gond Szegedről átutazni. 12.15-kor találkoztunk a buszpályaudvaron, aztán nálam több játékkal is játszottunk.

  • Mario Kart 64: Dehogy vagyok én csaló, egyszerűen csak menő vagyok, ezért nyertem meg VS-ben 16 versenyből 10-et. Sorrendben mentünk a pályákon végig. Bírtam, ahogy Thunder mondta, hogy milyen nehéz ez a pálya, na mondom neki, várd csak meg a következőt, azt még jobban fogod imádni. Nagyon jót szórakoztunk. Rájöttek, hogy miért vagyok mindig Toaddal. Hiába gyenge karakter (nehéz karakter pl. Wario könnyen ki tudja lökni a pályáról), mivel könnyű, egyenesben meglehetősen gyors. Nem utolsó sorban Toad menő. Lernie Bowserrel 4 pályán nyert, míg Tunder Marióval 2-t. Gyakoroljatok csak szépen, menni fog az.
  • Super Mario World: Ez próba volt Super Nintendón, ugyanis megkértem Lernie-t, hogy takarítsa meg a NES és SNES controllereimet, mert néhány gomb már nehezen érzékelt. Bizony koszosak is voltak már belül, és ablaktisztítós tisztítással rendbejöttek, a próba sikerült. Ezzel a játékkal játszottunk egy kicsit, de hamar abbahagytuk, mert ketten játszani úgy platformert, hogy hárman vagyunk, nem az igazi. Az egyik NES controller is problémás, de azt nem tudta megcsinálni. Tisztítás után sem működött megfelelően.
  • International Superstar Soccer: Ezzel csak egyedül játszottam, amíg Lernie takarította a második controlleremet. Kíváncsi voltam a játékra, de Thunder-ék is nézték, hogy milyen igényes focis játék. Részletesen kidolgozott, hangulatos, ahogy bekiabálja, a kommentár hogy GOOOOOOOOOOOOAL! és a szurkolók ovációja is emeli a hangulatot. De nem akartam sokáig egyedül játszani ezzel, inkább azon voltam, hogy többen szórakozzunk együtt.
  • Super Tennis: Ezzel Lernie-vel játszottunk kettesben, de valami hihetetlen jó játék volt. Mondta, hogy ő maga is játszott ezzel egy időben, látszott is, mert nagyon jó és hosszú labdameneteket játszottuk. Csak az volt a gond, hogy amikor Lernie mondta nagy lelkesen, hogy milyen jó a játék, annyira zavarba jöttem attól, hogy csak tudjam tartani a színvonalat, hogy aztán az ezen való izgalmam döntötte el az ő javára a meccset, 6-1-re vesztettem el a menetet.

Beszéltük aztán, hogy érdemes lenne sportjátékból is lehetne live stream-et, ugyanis Lernie csinál stream-eket. Mondta, hogy egyszer átmehetnénk hozzá, játszhatnánk nála is, és abból is készülhetne live stream. Először megilletődtem, mert élőben azért más embereknek beszélni. Azt gondolom, hogy jobban kell vigyázni, mert elég egy rossz beszólás, és megjegyez magának az internet egy életre. Ettől tartok, amúgy érzek magamban késztetést arra, hogy részt vegyek egy ilyenen annak ellenére, hogy nem vagyok híve a dolognak. Lernie-t mindenképp támogatnám a dologban, mert belenéztem több online stream-be, és azok közül, akiket eddig láttam, LernenBoy volt az, aki legközelebb állt ahhoz a stílushoz, amit szimpatikusnak tartok. Sokan nagyon menőző beszólással akarnak kitűnni, és népszerűek lenni, miközben meg pont ezzel buknak el nálam, mert látom rajtuk, hogy nem ez a valódi személyiségük. Mondjuk láttam azt a srácot is, aki mutymutynak nevezte idegességében Blooper-t. Tanuljátok meg egy életre: Blooper magyar neve: Hólyag! Ez volt benne a Játék az erővel könyvsorozatban, sőt talán a Mario 3 rajzfilmben is elnevezték így, de ebben már nem vagyok biztos. Szóval segíteni szívesen segítek Lernie-nek, de magamtól soha nem csinálnék ilyet, mert nincs olyan személyiségem, amivel jó lehetnék önálló live stream-re. A másik meg megírtam LernenBoy-nak E-mailben, hogy személy szerint mit tartok hibának, mit csinálnék másképp. De az a válasz jött tőle, ez a Live Stream egyik íratlan szabálya, hogy legalább ennyire hosszú legyen egy-egy adás. Az egyikbe, amelyikbe bekapcsolódtam élőben, túl sokáig tartott, ezért csak egy ideig néztem, aztán, amikor befejezte, láttam utólag, hogy 4 órás az az adás, na mondom magamban, ez nagyon hosszú. Mondta, hogy vannak olyan stream-ek, amik akár 24 órán át megy folyamatosan. Nem hittem a fülemnek, ahhoz már Hikikomorinak kell lenni, hogy valaki egy teljes napot végigstreameljen. Rájöttem, hogy van ebben igazság, ugyanis az utóbbi időkben a Nintendo 3DS találkozók a BarCraft-ban vannak, ahol TV-ken mennek a stream-ek, és volt olyan is, amelyik folyamatosan ment, délelőttől egészen kora estig, amíg ott voltam. Én meg ezt az egészet úgy képzeltem el, mint annak idején 1994 táján, amikor volt az 576 KByte műsor és a SzEGAsztok, abban Martin bemutatta az adott játékot, ennek egy hosszabbított változatát, de nem hosszú órákon át. Eddig sem volt motivációm afelől, hogy magamtól csináljak ilyet, ezután még annyira sem lesz.

  • Super Soccer: A teljesség kedvéért azért elővettük a Super Nintendós nyitó focis címet is. Ezzel is Lernie-vel játszottunk. Ezen is már látszott, hogy egy fejlettebb konzolra jelent meg, a NES-es focik szőrnyűek (erről majd később), de azért ennek is vannak hibái. Az egyik a sajátságos kamerakezelés, ugyanis egy átlag focis játéknál a pálya hosszabbik oldaláról látjuk a játékot, hogy mindkét játákos "egyenlő esélyekkel" játsszon, a Super Soccer-nél meg az egyik csapat térfelénél van a kamera, így eléggé szokatlan a játék, ráadásul kényelmetlen annak a játék, akinek térfelén a van a kamera, mert nem látja a többi játékost, aki a kapuhoz közelebb van. Meg az egész játék is eléggé kaotikus, nehéz átlátni, hogy ki kicsoda. De legalább nem voltam annyira esélytelen, ugyanis csak 3-0-ra vesztettem el a játékot, nem 22-0-ra, ahogy a gép ellen szoktam. Elvoltunk vele, de a hibái rontották a játékélményt.
  • F-Zero X: De abban mind a hárman megegyeztünk, hogy a retro játékok többjátékos bulijai sokkal hangulatosabb, mint az újaké. Hasonló reményekkel ajánlottam figyelmükbe az F-Zero X-et, amit Wii-n játszottunk. De annyira nem jött be az ötlet, láttam rajtuk, Thunder többször szándékosan összetörte a kocsiját.
  • Super Mario Maker: Elhozta Lernie ezt a játékot, mutatott néhány érdekes pályát. Szerintem nem idegesíteném fel magam úgy egy-egy pályán, mint ahogy Live Stream-eken látok néha egyeseket, és ha egy pálya tényleg hülyeség, egyszerűen kilépnék belőle. Amikor megírtam LernenBoy-nak a személyes gondolataimat a Live Stream-ről, írtam neki arról is, hogy milyennek gondolok egy jó pályát, mert szerintem néhány eszement pályával túl sokszor próbálkozott. Majd egy következő postban értekezek erről is.
  • Nintendo World Cup: Ez egy NES-re megjelent focis játék, amit Lernie hozott el Four Score-ral együtt, így hárman tudtunk játszani vele. Mondom, hogy nálunk is kitört az EB-láz, előkerült néhány focis játék. Én kértem meg, hogy hozza el, mert fogok majd írni tesztet az International Superstar Soccer-ről és mielőtt "forradalmasítanám" a játékot (ezt gondolom az első igazán jó focis játéknak), kíváncsi voltam erre a NES játékra is. Bár ne lettem volna... Hihetetlen debil az egész, egyáltalán nem lehet komolyan venni, ugyanis nincs bíró, és akit elgáncsolnak, az a földön marad addig, amíg az egyik csapat nem lő gólt. Egyáltalán nem élveztem a játékot, utólag gondolkodtam el azon, hogy a Nintendo paródia-játéka, amivel kigúnyolja az addigi sikertelen focis próbálkozásokat. Mintha belátták volna, hogy a NES tökéletesen alkalmatlan focis játékok kivitelezésére, nem is nagyon erőltették meg magukat. A karakterdizájn pocsék, a fizika eléggé fejletlen, ráadásul az idő még lassabban számol vissza, ezért nagyon hosszúnak tűnik egy játék. Aztán rájöttünk, hogy ha végzett a gép a visszaszámlálással nincs folytatás (nincs második félidő), ezért valószínűleg fele akkora sebességgel számol vissza, így a 10 perces beállított játékidő előre lesz 2×10 perces. Az biztos, hogy paródia ide, vagy oda, nem jött be a játék.
  • Super Mario 3D World: Reméltem, hogy tetszeni fog ez a játék, de eléggé nehéz volt látni, hogy épp hol vagyok. Nincs meg nekem, Lernie hozta el. Kifejezetten jó játék amúgy, de azt gondolom, hogy nem alkalmas többjátékos mókára a fentebb megírt okok miatt. Azt láttam, hogy a 3D-ben elvesznek a karakterek, mert ha távol kerülnek egymástól, akkor távolabbról látjuk a pályát. De egyedül nagyon jó lehet végigjátszani. Sok az egyedi pálya, új ötlet, de amúgy maximum ketten. Másféle megoldást kellett volna kitalálni.

Vége is lett a napnak, örültem, hogy jelen voltak, nagyon jó dolog élőben játszani, ezt az online játék nem pótolja. A következő találkozót Szegedre tervezzük, lehet, hogy arról majd videó is fog készülni.

Szólj hozzá!
2013. április 30. 23:00 - supermario4ever

3DS Hungary zenekvíz visszajelzései és statisztikái

Most beszélgetek LernenBoy-jal, írja össze a dolgokat, amiket kértem tőle. Egy hatalmas köszönet jár neki a munkájáért, nagyon sokat dolgozott, a többség biztos megállított volna a felénél, hogy azért álljak le, örüljek, hogy egyáltalán levezeti.

Mindenek előtt szeretnék elnézést kérni a hibámért, ugyanis utólag szóltak nekem, hogy két olyan zenerészletet is betettem, mely nem szerepelt a feladatlapon. Igencsak meg voltam lepve, gyorsan utána is néztem, egyszerűen nem létezik, hogy ekkorát bakizzak. O_O És tényleg. Se Wii Fit, se Mario Kart 7. Hát ilyen nincs. Legközelebb jobban odafigyelek. És hátsón billentem azt, aki azt mondta, hogy nagy balhé volt ebből, én meg komolyan vettem. -_- Mint utólag hallom, inkább elpoénkodták az egészet, bár LernenBoy nem számította bele, így 20 helyett 18 volt a maximális pontszám. Én azt tettem volna, hogy megkértem volna a többieket, hogy írják alá a helyesnek vélt játék nevét. De megígérem, hogy ha legközelebb is én csinálom, akkor jobban oda fogok figyelni.

Na, lássuk a nevezőket, aszerint lesznek rangsorolva, hogy ki hány pontot ért el:

  1. Fekete Szabolcs: 16 pont
  2. Tarcsa Csaba 15 pont
  3. Muzsik Kristóf 13 pont
  4. Horváth Ádám 13 pont
  5. Fekete Gábor 12 pont
  6. Nagy Zoltán 12 pont
  7. Lukács Borbála és Papp Attila 11 pont
  8. Kaptás András 11 pont
  9. Balog Károly 10 pont
  10. Koczka Ádám 9 pont
  11. Urbán Gábor 8 pont
  12. Pewet 8 pont
  13. Béres Gergő 5 pont
  14. Kövecses Zoltán 5 pont
  15. Szabó Krisztián 5 pont
  16. Márk 5 pont
  17. Rigon 5 pont

Nem mindenki írta oda a teljes nevét (vagy nem tudom a teljes nevét), ezért oda csak becenevek kerültek. Azért azt gondolom, hogy sokan helyt álltak, jó eredmény született. Sokan sokat tudtak, aztán egy nagyobb leszakadás, és az utolsó helyen csodálat ötös holtverseny alakult melyek között egy tombolát sorsoltak ki, ez Mongoose-é lett (a 14. helyezett).

És most, lássuk a reakciókat, és hogy melyiket hányan találták el:

RAPID

  1. Super Mario 3D Land - Desert Overworld Viszonylag ismert, hiszen a játék tudtom szerint sokaknak megvan, ehhez képest én keveslem a 9 helyes választ. Talán az lehet erre a mentség, hogy nem egy jellegzetes Mario zene.
  2. The Legend of Zelda: Link's Awakening DX - Woods Theme Úgy tűnik a Zelda játék univerzumban idáig még nem jutott el mindenki, ugyanis csak 5-en tudták.
  3. Aladdin - The Cave of Wonders
    Döbbenten néz egymásra a csoport, hogy ez mégis mi lehet? Pedig az Aladdin nagy menőség. Bár 5-en még így is a hármas számot írták az Aladdin elé, úgyhogy nem reménytelen a helyzet.
  4. Pikmin - Main theme Elképzelhető, hogy egy jónéhányan csak a 3DS erejéig ismerik a Nintendót, ez a zene abból a szempontból volt nehéz, hogy a sorozatot csak GameCube-ról lehetett ismerni, esetleg a Brawl-ból. De azért nincs szégyenkeznivaló a 12 helyes válasszal.
  5. Street Fighter II - Character select Ez a feladvány ékes bizonyítéka annak, hogy mennyire régi játékos, vagy ki mennyire szereti a retro játékokat is, és azért vagyunk egy néhányan 11 helyes válasz érkezett rá.
  6. Wii Fit - Main Theme Na ez volt az egyik, ami tévedésből kimaradt a feladatlapról. Egyébként állítólag baromi kevesen tudták volna. Azt értem, hogy én vagyok az egyetlen Wii Fit addikt, de én onnan gondoltam, hogy tudni fogják (legalábbis be fogják tippelni), hogy az ilyen Wii kezdetű játékzenéknek, de úgy unbloc szinte az összes casual játéknak ilyen kellemes, lágy zenéje van. Egyvalaki fel is írta a lapra.
  7. Super Smash Bros. Brawl - Ashley's Song (JP) Nekem konkrétan ma esett le, ahogy beszélgetek LernenBoy-jal, hogy mennyire megszivattam ezzel a népet. XD Ugyanis ez egy WarioWare zene modern feldolgozása, és az lesz később, de sokan erre azt tippelték be. 5 helyes válasz, nagyon sokan beugrottak.
  8. Pokémon Stadium 2 - Main Menu Olyan felemás arcok ülhettek ki, de a Pokémonban jártasak biztosan tudják. És azért látszik, hogy vannak egy néhányan, szám szerint 8-an tudták ezt a zenét.
  9. WarioWare Inc.: Minigame Mania - Kat's Oriental Blues Mindenki erősen nézi a papírját, néhányan javítanak. :D 8 ember tudott kapcsolni.
  10. Zombi U - Main Theme Látom, vannak egy néhányan, akik, ha nem is játszottak vele, de meglepően sokan tippeltek helyesen, bár állítólag a 15 helyes válasz egy bekiabálának köszönhető.

Nintendo 3DS

  1. Mario Kart 7 - Koopa City Ez volt a másik, ami kimaradt a feladatlapról. Egyébként mindenki tudta volna, hárman oda is írták a lapra.
  2. Kid Icarus: Uprising - Dark Pit's Theme Két ember összenéz, és egymásra nevet. Pedig több ember is játszott vele, 8 burkolt nevetés hangozhatott fel.
  3. Nintendogs + Cats - Club Dog Leghalványabb fogalmuk sincs. Mondjuk, erre nem nagyon lehetett a casual játék-kellemes zene trükköt alkalmazni, mivel eléggé dinamikus. Mondhattam volna ott, hogy gondolkozzunk az én fejemmel. :D De tény, hogy ezt a zenét csak az hallja meg, aki felteszi ezt a lemezt a kisállatainak. Viszont ezt eddig csak 4-en tették meg.
  4. The Legend of Zelda: Ocarina of Time 3D - Water Temple Na, ezt nemhogy tudták, hogy melyik játék, hanem mondták is, hogy hol van ez a zene pontosan hol hallható. Dicséretes, ahogy a 12 helyes válasz is.
  5. Luigi's Mansion 2 - Title screen Viszonylag friss játék, de így is eljutott egy pár emberhez, ahogy a zenére is emlékeztek. A zenét mind a 17 ember felismerte.

Mario játékok

  1. Super Mario 64 - Water theme Ez alapmű, minden Nintendósnak, végig dúdolták az egészet. Remélem, mindenki legalább annyira szereti ezt a zenét, és azt a két pályát, melyen hallható, mint amennyire én. Bár a Jolly Roger Bay-t preferálom inkább. Az ismertséghez képest kicsit keveslem a 12 helyes tippet.
  2. Super Mario World - Forest of Illusion Mivel elsők között van a Super Nintendós játékok között, és ez alaposan félre is vezette az egyik játékost, ugyanis azt hitte, hogy ez a Mario & Yoshiból van. Na most az NES játék, és bár tény, hogy a SMW-nél később lényegesen modernebb játékzenék hangzanak fel SNES-re, de egy alap nintendós játékzene, azért eléggé jellegzete hangzású, és ez köszönőviszonyban nem volt vele. Amúgy felnevettek egy páran, ugyanis valaki megígérte, hogy ráírja a kezére a választ, és felmutatja mindenkinek, Ám oda csak annyi volt írva, hogy MARIO. Annak ellenére, hogy klasszikus, csak 8-an tudták.
  3. Mario Golf - Koopa Park Erre valaki (állítom, hogy ugyanaz az ember) felordítja, hogy Super Mario Sunshine. Az alapelgondolás még nem is rossz, hiszen a madárcsicsergések erősen napsütés-hatású, de a Delfino szigeten legfeljebb a sirályok szólalhatnának meg. De nem sokan dőltek be neki, ugyanis 9-en tudták helyesen, aminek örülök, látom, mások is látták a játékot.
  4. Mario Kart: Double Dash!! - Sherbet Land Jónéhányan tudták, bagszi meg is jegyezte, hogy nem szereti ezt a játékot annyira. Bizony, sokan a leggyengébb Mario Kart-nak tartjuk, de ez a zene azért megér egy misét, és még rajtam kívül 5 embernek is.
  5. Mario Party DS - DK's Stone Statue Döbbent csend, ki tudja miért. Pedig a zene nagyon menő, és 9-en tudták is.

Mivel nem volt projektoros megoldás, ezért nem kfn-t csináltam, hanem mp3-at, amit itt közzéteszek. Az viszont nem elképzelhetetlen, hogy akár van projektor, akár nincs, legközelebb kfn-t csinálok, ha más nem, az a néhány ember a gép környékén lássa a szép Nintendós háttérképeket.

Szólj hozzá!
2013. április 28. 18:49 - supermario4ever

3DS Hungary találkozó zenekvízének megoldásai

Már biztosan lezajlott a zenekvíz (ha csak nem jött közbe semmi...), ezért kirakom most az eredményt. Mivel nem vagyok ott, ezért nem tudok statisztikával szolgálni, ezért a megoldás alatt 1-2 mondatos gondolatot írok le, hogy melyiket miért választottam. Majd megkérem LernenBoy-t, hogy ha van lehetősége, akkor jöjjön át jövő csütörtökön is, és hozza el a megoldásokat, abból tudok statisztikát összeállítani, meg megkértem, hogy írjon 1-2 mondatot a reakciókról, néhány játékzene esetében (ahol jelezni is fogom), kifejezetten kíváncsi lennék az általános reakciókra, hogy fogadják, milyen érzések ülnek ki az arcokon. Lássuk hát:

RAPID

  1. Super Mario 3D Land - Desert Overworld Amikor egy sivatagos pályán vagyok ebben a játékban, szeretek úgy játszani rajta, hogy jó alaposan körbenézek, ugyanis nagyon szeretem ezt a zenét, csak ezért szedtem le a teljes OST-t. Bár a Super Mario 3D Land-ről egyébként is elmondható, hogy átlag feletti a zenéje, ez nálam a csúcs.
  2. The Legend of Zelda: Link's Awakening DX - Woods Theme Népszerű Virtual Console játék körünkben is, ezért mindenképp szerettem volna egy zenét innen is, hát legyen az, ami a legkedvesebb számomra.
  3. Aladdin - The Cave of Wonders Amíg én csinálom a 3DS Hungary-s zenekvízt, addig lesz Disney játékzene. A Super Nintendós Aladdin nálam alapmű, ez a zene pedig nagyban megalapozza a 2. világ hangulatát, mely a kőtigrisben (talán neve is van, de most így hirtelen nem ugrik be) játszódik, amikor megyünk a lámpásért.
  4. Pikmin - Opening theme A Pikmin részint elfeledett játék, GameCube-ra kijött 2 rész, és azzal vége (illetve nemsokára jön a harmadik). Viszont szerény Nintendós társaságunkban aki játszott vele, az mind szereti, csak régen volt téma, kíváncsi leszek, hogy kiben milyen érzéseket kelt ez a játékzene.
  5. Street Fighter II - Character Select SNES klasszikus játék, bár a zenéje nem kiemelkedő, de szerettem volna, ha nemcsak a listán szerepelne, hanem meg is szólalna. Erre kíváncsi leszek, hányan fogják tudni.
  6. Wii Fit - Main Theme Ha már ilyen menő tornáztató-programunk van, itt az ideje, hogy ezen zene felhangoztatával másokat is mozgásra inspiráljak. Remélem, hogy el fognak fogyni a boltokból a Wii Fitek nekünk köszönhetően.
  7. Super Smash Bros. Brawl - Ashley's Song (JP) A japán Ashley's Song nekem konkrétan sláger. Kicsit tartok attól, hogy ez a dal inkább már csak emlék másoknak, ugyanis érdekes sorsra jutott ez a játék. Már megjelenése előtt 1 évvel vártuk, elgondoltuk, hogy mekkorákat fogunk játszani vele online. Így is lett, sokat játszottunk, sokáig volt nagy szám ez a játék, aztán ahogy elmaradoztak a online bulik, úgy lett csend körülötte. De amit még érdekesebbnek tartok, hogy most már olcsón be lehet szerezni, tehát az eszmei értéke is elveszett. Pedig, amikor csütörtökön LernenBoy-jal játszottunk vele, bennem megvan a hangulat, én most is nyitott vagyok online meccsekre.
  8. Pokémon Stadium 2 - Main Menu Bagszinak szántam külön easter egg-ként, meg hasonlóként, hiszen általa 1. helyen áll a keresett játékok listáján, és többször volt, hogy karnyújtásnyira volt tőle, hogy megszerezze az angol változatot, de az utolsó pillanatban elúszott... Az első résszel egyébként én is játszottam egy jónéhányszor, és egészen jókat harcoltam benne.
  9. WarioWare Inc.: Minigame Mania - Kat's Oriental Blues Nálam a WarioWare Inc. volt az első bizonyíték, hogy Game Boy Advance-re is lehet olyan zenét írni, amelyet, ha egy kicsit csinosítunk, akár nagykonzolra is elmenne. Ennek a zenének köszönhetően betéve ismerem Kat és Ana mikrojátékait, és mindegyiken nagy élmény játszani, mert ez a fantasztikus szerzemény nagyon jó hangulatot ad a játéknak.
  10. Zombi U - Main Theme Különösebb emlékem nincs a Zombi U-hoz, csak azt akartam, hogy legyen egy Wii U játék is a listában, és az lehetőleg ne a New Super Mario Bros. U legyen, nehogy Mario-túltengése legyen a zenekvíznek. Azért remélem, hogy ha másképp nem is, kizárásos alapon tudni fogják, ezért is tettem be utolsónak, hogy könnyebb legyen betippelni, ugyanis élek a gyanúperrel, hogy közülünk nem sokat játszottak Zombi U-val.

NINTENDO 3DS

  1. Mario Kart 7 - Koopa City Az egyik legérdekesebb zenét választottam ki a játékból, ehhez fogható nem nagyon volt még a Mario Kartokban. Kicsit komolyabb, nekem olyan elmerengős, komolyan veteti velem a versenyt.
  2. Kid Icarus: Uprising - Dark Pit's Theme Ahogy minden Nintendo által kiadott játék, ez is megkapta a maga hírverését nálunk is.  A Kid Icarusra azért vetült még ennél is nagyobb reflektorfény, mert a második, egyben az utolsó rész valamikor 1992 körül jelent meg Game Boy-on. És mivel sokakban szép emlékeket ébreszt a játék, főleg azért, mert a Brawl-ban visszatért Pit, a főhős. Remélem, fogják tudni.
  3. Nintendogs + Cats - Club Dog Egyszerűen nem maradhat ki a Nintendogs + Cats a listámból, ez a kedvenc zeném a játékban. Amikor unalmamban feltettem a lemezt a kisállataimnak, akkor úgy voltam vele, hogy csináljunk disco-bulit, és egészen megfogott a zene. A minőséget nem kritizálni! Sehol nem találtam semmilyen OST-t a játékból, ezért YouTube-ra feltett zenét vettem fel AudaCity-vel, azt próbáltam hallgatható minőségűre felhozni, de amikor ellenőrzésképp meghallgattam a többivel, szembesülnöm kellett vele, hogy nem nagyon sikerült, a video is olyan volt, hogy 3DS-en ment a játék, és azt vette fel az egyén, ahogy táncolnak rá az állatai.
  4. The Legend of Zelda: Ocarina of Time 3D - Water Temple Az Ocarina of Time mindenkinek klasszikus, a Water Temple pedig mindenkinek "kedvenc". Nem hiába van idézőjelben, ugyanis sokak szerint az egyik legnehezebb dungeon a játékban, ezért voltam kíváncsi, hogy kiben milyen érzést kelt ez a játék, mert mi is imádjuk. Én egyébként pozitív értelemben szerettem meg a templomot, ugyanis ez a zene engem hipnotizál, elmerülök a dungeon-ben, nem zavar semmi, hagyom, hogy sodorjon a zene hangulata, és egyszer csak azon kapom magam, hogy már itt a főellenség, és vagy 1 óra is eltelt, pedig csak perceknek éreztem. Inkább az szokta idegesíteni a játékosokat, hogy sokszor kell cipőt cserélni, és néha vissza kell menni például vízszintet váltani, hogy tovább tudjunk menni. De én nagyon élvezem mindig, amikor itt vagyok.
  5. Luigi's Mansion 2 - Main Theme Hoppá, most vettem észre, hogy a megoldólapon nem javítottam ki az 5. játékzene részlet megoldását, remélem, LernenBoy tudni fogja, amikor javítani fogja. O_O Ha nem, akkor ez vicces szituáció lesz. Ez most kíváncsivá tett. Innen látom, hogy röhögnek rajtam, mert még én sem tudom, hogy mit raktam be. -_- Egyébként az volt, hogy én eredetileg a rapidba akartam tenni Luigi's Mansion 2 zenét, de egyszerűen nem találtam meg, YouTube-hoz meg csak végső esetben akartam nyúlni. Aztán, ami a megoldólapon van, annak sem találtam meg a zenéjét, úgyhogy úgy döntöttem, hogy csak legjutúbozom a zenét, aztán ott volt letöltőlink. Így lett végül LM2. Természetesen most van nagy divatja a játéknak, remélhetőleg sokáig megmarad a hírneve.

MARIO

  1. Super Mario 64 - Water theme Amikor annak idején játszottam vele, még csak hírből ismertem az internet, és hogy bárhogy magaménak tudjam a játék zenéjét, szinte csak álom volt. Ezért azt csináltam, hogy mikrofonos magnóval felvettem kazettára, és rengetegszer visszahallgattam. Ez a zene is a maga kellemes lassúságával, hangzásával szinte teljesen beleolvaszt a játékba, és elmerülünk benne, ahogy Mario is a vízben. És biztos vagyok abban, hogy sokan ismerik, és eltalálták
  2. Super Mario World - Forest of Illusion Eredetileg Mario & Yoshi vagy Mario's Picross zenét akartam másodiknak, de sehol nem találtam meg őket. Aztán az már csak utólag jutott az eszembe, hogy megcsinálhattam volna ezt, hogy emulátoron megy a játék zenéje, és leszedem. De maradt ez, ami szép emlékű számomra, hiszen a Koopalingek közül nekem mindig Roy Koopa lesz a személyes kedvenc, ő az illúziók erdejének "őrzője". Biztos vagyok benne, hogy sokan tudták.
  3. Mario Golf - Koopa Park Na erre nagyon kíváncsi vagyok, hogy hányan találják el. Többször írtam arról, hogy mennyire szeretem a Mario Golfot, és egy kicsit szívfájdalmam, hogy nem tudom megszerettetni a néppel. Ez is tipikusan olyan zene, mely által annyira belemerülök a játékba, hogy teljesen belefeledkezek, és nem érzem másfél órának azt az időt, mire eljutok az utolsó, 18. pályáig. A madarak csiripelése által pedig teljesen harmóniában van a tájjal, és még külön könyvet tudnék írni arról, hogy mennyire szeretem ezt a játékot, főleg ezt a zenét.
  4. Mario Kart: Double Dash!! - Sherbet Land Ahogy mindig a kedvnc zenéimet választottam ki az adott játékhoz, nem volt ez másképp a GameCube-os Mario Kart esetében sem. Havas, jeges pálya, így is eléggé csúszós a ebben a Mario Kart-ban a kocsi, a jég csak még jobban hozzá tesz. Nem könnyű, de legalább a zene inspirál.
  5. Mario Party DS - DK's Stone Statue Továbbra is kedvenc, mondjam még? MONDJAAAAD! Hát jó. ^^ De komolyra fordítva a szót, amikor először játszottam a Mario Party DS-sel, totálisan meg voltam lepve azon, hogy egy ilyen komolytalanabb játéknak is ilyen jó, fülbemászó zenét írtak. Nagyon szeretem ezt a zenét, remélem, sokan fel fogják ismerni, hiszen nemrég volt Mario Party DS verseny, és pont ezen a pályán ment. Tehát sok helyes választ kérek!

Na ennyi volt. Remélem, hogy mindenkinek tetszett. További statisztikával remélhetőleg minél hamarabb. :)

Szólj hozzá!
2012. február 18. 11:33 - supermario4ever

Az első Mario Paint-es munkám

Ahogy ígértem, most hétvégén jobban kiismerem a Mario Paint-et, csináltam is egy rajzot. Ilyen alkotás készül akkor, amikor a tehetség és a lelkesedés kompatibilitási rátája igencsak alacsony:

Ugyanis a helyzet az, hogy nekem világéletemben nulla tehetségem, és érzékem volt a rajzoláshoz, de egyébként szeretem csinálni. Valami olyasmit olvastam, hogy aki nem tud rajzolni, annak a bal agyféltekéje a dominánsabb, nem véletlen találták fel a jobb agyféltekés rajztanfolyamot, de a kérdés az, hogy létezik-e olyan, hogy valakinek mindkét agyféltekéje egyformán jól működik? Szívesen megtanulnék rajzolni, mert tényleg szeretek. Néhány éve előkerült egy rajzfüzet, amibe 6-7. osztályos koromban rajzoltam, készítettem például Mario 3 térképeket, egy pár karaktert próbáltam lerajzolni. Csak úgy magamnak. Nagyon csúnyák voltak, de a munkát élveztem. Egyszer foglalkoztam komolyabban rajzolással 2008-2009 táján, még akkor sem tudtam sokkal szebben rajzolni. Képeket másoltam, de a gond az volt, hogy az arányok sehogy nem akartak kijönni. Tehát, hiába figyeltem rá nagyon, valami megmagyarázhatatlan ok miatt mindig elcsúsztam valahol, és nem tudtam, hogy miért volt ez, úgyhogy abbahagytam.

De lehet, hogy sok gyakorlással idővel szépeket is tudok majd rajzolni. De majd délután, ha lesz kedvem, kikreálok valami pályát. Menőség, hogy van pecsét a játékban, és nagyon sokféle, akár saját pályát tervezhetünk.

Szólj hozzá!
2011. augusztus 08. 20:46 - supermario4ever

Újabb termékeim a vaterán

Most olyan termékeket tettem fel a Vaterára, amik, akinek kellenek, akár kikiáltási áron is elviheti. Megint kitettem a Super Mario 64-et, ám most jóval olcsóbban, hátha így elviszi valaki, valamint GBA-s Super Mario World és Nintendog: Dachshund & Friends játékok dobozait és leírásait. Ezekből kettő van, így nekem nem kell az egyik. Pokémon CD-ket azért adok el, mert egyszerűen már tényleg nincs szükségem rájuk, egyszerűen semmilyen érzést nem váltanak ki belőlem, még csak emléket sem, hiába nagyon szép időszakból kötődnek az életemből. Itt vannak a linkek, akiket érdekelnek. A termék egyéb leírása és az árak is ott találhatók:

Szólj hozzá!
2011. június 29. 21:39 - supermario4ever

Super Mario World Game Boy Advance-re

komplett Super Mario World

Miután GBA-n sokkal többet ment a Super Mario World, ezért elővettem azt is. Már úgyis hosszú ideje nem vettem elő Game Boy Advance-en a játékot. Ezt még anno sikerült megvenni kompletten. Tartanék is egy kis kitérőt az áráról.

Ugyanis ezt a játékot fóliás újan vettem 5000 forintért a Tescóban, 2005 áprilisában, amikor még a nagy GBA nevek még bőven 11-12000 forint voltak. Hát azért valljuk be, hogy van jó oldala a magyar Stadlbauer Kft. nevetséges üzletpolitikájának. :D Erről írtam már korábban, amikor panaszkodtam róluk, a lényege, hogy nem feltétlen azért látunk kevés Nintendo játékot az elektronikai üzletekben, valamint hipermarketekben, mert esetleg ne lenne rájuk kereslet, hanem azért, mert amíg a Sony és a Microsoft hivatalos magyar szállítóinál lehet visszáruzni, ha egy játékot esetben nem lehet eladni, viszont a Stadlbauernél ezt nem lehet megtenni. Lényegében ezért kapható relatíve kevés játék, mert az üzletek nem akarnak túl sokat kockáztatni, ezért inkább nem vesznek be, bár azért látni Nintendo játékokat szép számmal. De Békéscsaba azon "speciális" városok közé tartozik, ahol még akkora érdeklődés sincs a Nintendo játékok iránt, mint amilyen gyakran látunk fehér hollót, így egy időben nagyon sok játékot lehetett jó áron kapni, hiszen mit tehet az üzlet, ha nem lehet se eladni a terméket, és a forgalmazó sem veszi vissza? Így elég sok Nintendo játék árát levitték. A teljesség igénye nélkül (amik eszembe jutnak), álljon itt egy lista azon játékokról és konzolokról, melyeket igen jó áron tudtam beszerezni. Mindegyiket fóliás újan vettem, az áruk mellett azt is kilistázom, hogy hol vettem őket.

  • WarioWare Inc - 2000 Ft - Tesco
  • The Legend of Zelda: A Link to the Past (GBA) - 3000 forint - Tesco
  • Kuru Kuru Kururin - 4000 forint - Tesco
  • Mario Kart: Super Circuit - 5000 forint - Tesco
  • Super Mario World: Super Mario Advance 2 - 5000 forint - Tesco
  • Pokémon Edition Game Boy Color - 1000 forint - Tesco
  • Pokémon Silver Edition - 1000 forint - Tesco
  • Pokémon Gold Edition - 1000 forint - Tesco
  • Game Boy Micro + Pokémon Emerald - 5500 forint - Tesco
  • Rózsaszín Nintendo DS + Nintendogs Dachshund & Friends - 6500 forint - Tesco (ezt a nővéremnek vettük)
  • NintenDogs: Chihuahua & Friends - 2387 forint - Tesco
  • Yoshi: Touch & Go - 2387 forint - Tesco (nem én találtam ki az árat XD)
  • Mario Power Tennis (GBA) - 2387 forint - Tesco
  • Yoshi's Island DS - 3000 forint - Media Markt
  • The Legend of Zelda: Phantom Hourglass - 3000 forint - Media Markt
  • Pokémon Link - 500 forint - Media Markt (nem maradt le róla egy nullás sem, ennyire meg akartak szabadulni tőle)
  • Polarium - 2000 forint - Media Markt
  • Polarium Advance - 2000 forint - Media Markt
  • Pokémon Mystery Dungeon: Explorers of Darkness - 2000 forint - Media Markt
  • Final Fantasy IV - 2000 forint - Media Markt
  • Sudoku Master - 3000 forint - Media Markt
  • Professor Kageyama's Maths Training - 500 forint - Media Markt
  • Dr. Mario + Puzzle League - 2000 forint Tesco

Szerintem ez majdnem a teljes lista. Azért el kell ismerni, hogy egy jónéhányszor jártam jól a Stadlbauer hülyesége miatt. A poén az, hogy ők ebből egy forint kárt nem láttak, mert ezek a nagy áruházak még az eredeti áron vették meg, a fent említett két üzletláncnak meg akkora veszteséget nem jelentett, csak ne porosodjon már náluk. Örömmel segítettem megszabadítani őket ezektől a játékoktól. ^^

A Super Mario World Game Boy Advance-re meg nagyon jó. Sok újítás van benne, hiszen egyjátékos módban akár Luigival is játszhatunk, aki másképp néz ki, és egyéni képességei vannak. Például az oly nagyon szeretett hosszú ugrása, amit a lábai kalimpálásával ér el. Nagyon jó játék, mert sok újítás van benne, úgy, hogy megőrizte az eredeti SNES hangulatot. És tényleg mindent ment! Ha a térképen vagyunk, részletes kimutatást láthatunk, ha megnyomjuk a SELECT-gombot. Ott van, hogy egy adott pályának megnyitottuk-e mind a két kijáratát (ha van), és megszereztük-e mindegyik Yoshi érmét. A térképen egy ponttal jelölnek egy pályát, ha piros alapon villog sárgán, az jelzi, hogy 2 kijárata van a pályának, ha sárga alapon villog pirosan, akkor csak egy kijárat van. Ami még nagy újdonság, hogy minden pályán, még a kastélyokban, és szellemházakban van Yoshi érme, SNES-en nem volt mindegyik pályán. De itt sem különösen nehéz, az első két világ kész van 100% tökéletesen. Bár nem tudom, hogy egy pár nagyon nehéz pályán hogy fogom összekaparni a Yoshi érméket, de mindent megteszek a siker érdekében. A SNES-t meg elteszem, szívem szerint elővenném a NES-t, de egyébként GBA-n végigviszem a Mario World-öt.

Egyébként Super Mario Advance széria négy részes. Mindegyik rész egy remake. Mindegyik részben vannak újítások.

  • Super Mario Advance (ez a Super Mario Bros. 2-t tartalmazza)
  • Super Mario World: Super Mario Advance 2
  • Yoshi's Island: Super Mario Advance 3
  • Super Mario Advance 4: Super Mario Bros. 3

Mára már mindegyik rész nagyon ritka, és elég drága mulatság beszerezni őket, pláne kompletten. De mindenképpen nagy értékre tesz szert, aki megveszi ezeket, mindegyik játék nagyon jó. Az első és a negyedik SMA játék eredetileg NES-es, de a Super Mario All-Stars-os grafikával játszhatjuk. Még a NES Classics játékokat vadászom GBA-ra. Igen, a GBA nagy remake konzol, és nagyon jók az újrakiadások, a NES Classics-okat leszámítva, mindegyik sok újítást tartalmaz, melyek okán bőven megérik az árukat.

Szólj hozzá!
2011. június 29. 08:52 - supermario4ever

Kész a Super Mario World

Szinte rekord sebesség alatt sikerült megnyitni mind a 96 kijáratot a játékban. Jóformán 30-32 óra alatt, amiben az aktív játékidő kb. 4 óra volt. 1994 óta ismerem a játékot, azóta annyira evidensé vált számomra, hogy mi hol merre van, hogy nekem már csak apró nehézséget okoz a játék 100%-os végigvitele. Apró nehézségek, melyekkel valószínűleg még 50 év múlva is szembenéznék. A nevezetes Tubular pálya, amire nem is tudom, hogy létezik-e tökéletes trükk. Én vagy magamban megyek, vagy kék Yoshi-val. Ugye kék Yoshi, ha bekap bármilyen színű teknőst, azzal repülni tud, az könnyít a dolgokon valamit, de a pálya végefelé levő rögbis Koopák megszivattak egy párszor. Ami még meg szokta szivatni a játékosokat a Star World 5 pálya, bár ez könnyebben meg lehet csinálni szintén kék Yoshival, de az a lényeg, hogy a pálya elején, de megnyitjuk az egyik kérdőjel-dobozt, akkor érmék jönnek ki belőle. És nem tudom, hogy mitől függ, de nekem az esetek döntő többségében minden balra indul meg. Márpedig jobbra kéne, ha át akarunk jutni a szakadékon. Ebben van segítségünkre a kék Yoshi, aki ha szájába vesz egy Koopa Troopát, akkor át tudja repülni a problémás részt.

Nagyjából ennyi volt a történet. Tegnap kezdtem hozzá, akkor ugye 23 kijáratot nyitottam meg, ma délután elvittem 39-ig, és végül 22 óra és 1 óra között megállás nélkül elvittem a 96 kijáratig.

Nem okozott nehézséget, de azért élveztem. ^^ Végezetül legyen erről is egy kép, hogy kész van:

Szólj hozzá!
2011. június 28. 00:06 - supermario4ever

New Super Mario World

Nem, nem vagyok nagy titkok tudója, nem lesz az új Mario játék címe Wii U-ra, csak örülök, hogy gyorsan sikerült pótolni a túladott Super Mario World példányomon. Azt gondolom, hogy egész jó áron találtam a vaterán, 1700 forint volt. Sajnos csak maga a játék. De szerintem a doboz és a leírás nagyon ritka, mert anno szinte minden pakk mellé adták ezt a játékot, így keveseknek adatott meg, hogy kompletten meglegyen ez a játék. Jó lenne mindenét megszerezni. Így most a Super Nintendo van elővéve, és most ezzel játszok. A cél mind a 96 kijárat megnyitása. A mai napon 23-at sikerült, készen van az első 2 világ kompletten. A Yoshi érméket eddig én nem gyűjtögettem annyira, most erre is figyelek. Egyedül a Star World 1 pályán nem sikerült. De most hallom, hogy ha kikapcsoljuk a SNES-t, akkor nemcsak az életek száma, és a pontok száma vész el, hanem azt is elfelejti, hol szereztük össze a Yoshi érméket. Hát nem valami bíztató. Nem hiszem el, hogy a SNES nem bírt volna el ilyen adatok elmentését. Mindegy, legfeljebb magamnak megcsinálom, hogy tudjam, hogy mennyire tudom 100%-ra végigvinni. A Tubular pálya, mint 15 évvel ezelőtt, most is nagy buli lesz.

Itt egy kép a Super Nintendo konzolomról, benne a SMW.

Vannak még terveim retro konzol téren, hogy miket szeretnék beszerezni. Például nem tudom, hova tűnt a Super Mario Bros. 3 játékom. A költözés alatt kallódhatott el valahol... Azt nem gondolom, hogy az előző albérletemben maradt, mert akkor szerintem Amináék szóltak volna, hogy nem-e hiányzik valami. De, hiányzik. T_T És nem tudom, hol lehet. A Play Maniában minden retro játék 2000 forint. Szerintem azt megveszem valamikor, és ha esetlen előkerülne az elveszett példány, eladom az egyiket. Néztem is a vaterán, meg mondják nekem, hogy nagyon keresik azt a játékot. Jól teszik, a legjobb Mario játék. Aztán még amit láttam ott, az a Super Mario Bros / Duck Hunt. Már csak ez az egyetlen egy olyan játék, amit eladtam, és még nincs meg. Az is 2000 forint, meg láttam még Super Mario Bros. / Tetris / World Cup kazettát (három játék egyben), azt is megvenném. Úgyhogy tervek vannak, csak anyagiak kellenek.

Update: Előkerült a Super Mario Bros. 3 játékom! Ahogy visszaolvastam a blogpostot (szokásom, ekkor javítom a félregépeléseket), valahogy eszembe jutott, hogy már mindenhol megnéztem, de hogy a NES konzolomban legyen, az valahogy nem jutott eszembe. És ott volt. De elképzeltem most magam, ahogy megveszem a pót-Mario 3-at, beraknám a gépbe, és onnan előkerülne a másik. Nagyon boldog lettem volna, mit ne mondjak. De így már csak 2 NES játékot kell vennem. ^^ De egyébként is nagyon örülök, hogy megkerült, hiszen nagy kincs ez a játék. Ennek örömére, meghallgatom a JAM Project: Hagane no Messiah kislemezt.

Szólj hozzá!
2011. május 24. 09:59 - supermario4ever

Játékok eladósorban

Bizonyára meglephet néhány embert, akik ismernek, és mondtam nekik, hogy én bizony soha nem adok el játékokat, hogy most mégis erre szántam el magam. A képlet egyszerű: Szeretnék venni egy Wii Partyt. Bár azt azért el kell mondanom, hogy nem ilyen egyszerű a dolog, hogy szeretnék venni egy új játékot, és ezért eladok hét régit. Igazából még két ok vezetett arra, hogy ilyenre vetemedjek:

  1. A lent megnevezett játékok megvannak nekem Virtual Console-on, így könnyebben tudom nélkülözni arra az időpontra, amíg nem tudok másikat venni.
  2. A Wii Party a legolcsóbb helyen 8.000 forint Wiimote nélkül. Nekem ennyi pénzem egyszerre szabadon használhatóan eléggé ritkán van. Viszont az eladó játékokat külön-külön már jóval könnyebb beszerezni az igencsak alacsony áruk miatt.

Az alábbi játékokat adnám el:

A felsorolt játékok mindegyike egy linket tartalmaz, mely az adott játék vaterás aukciójára vezet. Ár, kép, termék leírása is ott tekinthető meg, és ha valakit érdekel valamelyik játék, az itt, kommentben is jelezheti, és ha meg tudunk egyezni, akkor leveszem a Vateráról. Viszont arra felhívnám a figyelmet, hogy a kikiáltási árból nem engedek, még olyannal se jöjjön senki, hogy úgy kéri a terméket, hogy abba a postaköltség is benne legyen, mert azt biztos nem engedem meg. A postaköltséget természetesen a vevőt terheli.

Az árat egyébként úgy határoztam meg, hogy megnéztem, hogy mennyiért adnak el mások ilyen játékot, és a kikiáltási ár egy lépcsővel lejjebb a legalacsonyabb ártól, de aki nem akarja megvárni az aukció végét, az villámáron is elviheti a Vaterán. De annyira nem ragaszkodom ahhoz, hogy eladjam őket, ha megmaradnak, egyáltalán nem lesz baj, de azért a Wii Party-ért átmenetileg megválni tőlük megéri.

(Megjegyzés: Ha valami már elkelt, azt külön fogom jelezni)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása