2017. november 03. 19:45 - supermario4ever

Néhány eladó játék a vaterán

A múlt heti veszteség okán úgy döntöttem, hogy eladok néhány játékot a vaterán. Olyanokat, amik vagy megvannak Nintendo 3DS-en digitálisan, vagy annyira nincs rá szükségem. Eddig az alábbi játékok eladók:

Ezeket gondoltam első körben. Valószínűleg nem látszik, de mindegyik egy külön link a vaterás "profilra". Ez annak az értéknek egy részét visszahozza amit a múlt pénteken "elvesztettem". Még egy extrém dologra gondoltam. Ha nem találok mást, el fogom adni a NES Classic Mini-t és SNES Classic Mini-t. Ez egy fájdalmas döntés, de ahogy kitettem ezeket a játékokat a vaterára, azt éreztem, hogy a megnyugvás, hogy teszek valamit azért, hogy kártalanítsam magam, az erősebb, mert legbelül még mindig érzek egy kis stresszt.

De most azért, mert másnap pótoltam a telefont, de azzal is megjártam. Tegnap kiesett a kezemből, és teljesen elrepedt a kijelzője. Annyi szerencsém van, hogy az LCD kijelző nem sérült meg, így nem lett pixelhibás a telefon. Így tökéletesen használható, de eléggé csúnya lett. Főleg azért fájdalmas, mert pár napja van meg, és mivel az én hibámból történt, és ezt nem javítják meg garanciálisan. Rákérdeztem abban az üzletben, ahol vettem, és sajnos megerősítettek. Megjavítani meg drágán javítják meg. Annyira dühös voltam, hogy úgy voltam vele, hogy a földhöz vágom a telefont. Nem való nekem az okostelefon, csak a baj van velük. De nem csináltam semmit, szerencsére a felettes én beszűkült tudatállapotban is aktív, és ott van, amikor szükség van rá. Most egyelőre használom így a telefont, és ha sikerül kártalanítani magam, akkor megjavíttatom. Úgy kalkuláltam, hogy ha beteszem a NES Classic Mini-t és a SNES Classic Mini-t, akkor és sikerül mindent eladni, akkor sikerül nullára kerülni úgy, hogy nagyjából a szerviz költsége is benne van.

Azért is döntöttem a két Classic Mini konzol mellett, mert ha tényleg lehet jövő nyáron is kapni, akkor túlélem addig. Nyáron tervezek majd diákmunkára menni, és ha tényleg meg tudom venni, akkor legalább azok is úgy lesznek meg, hogy megdolgoztam érte. Nem fogom "scalper-áron" adni a két gépet, hiszen nem az a célom, hogy meggazdagodjak, hanem hogy visszajöjjön az elvesztett telefon ára és annak a pénznek az értéke, ami az elvesztett pénztárcában volt.

Szólj hozzá!
2017. október 25. 10:42 - supermario4ever

Super Mario Kart tökéletesítve

Tegnap este sikerült elsőre megcsinálni a 150cc Stap Cup bajnokságát arany serlegre.

img_20171024_180133.jpg

Az a helyzet, hogy mivel tegnap reggel nagyon meglepett, hogy milyen könnyen sikerült megcsinálni a Special Cup-ot (ahhoz képest, hogy korábban mekkora szenvedés volt), most nem izgultam annyira, de odatettem magam, és igyekeztem jól versenyezni. Ami azért is fontos, mert ha könnyűnek is tűnik, sok a hibázási lehetőség, főleg ha elnagyoljuk a játékot. Ezért bár tényleg nem izgultam annyira, de azért odafigyeltem. Az eredmény: 39 pont. Azért óriási öröm, hogy sikerült ismét megcsinálni a Super Mario Kart mindegyik bajnokságát aranyserlegre.

img_20171024_180225.jpgMondjuk azon komolyan elgondolkodtam, hogy most tényleg nagyon jó voltam, vagy a SNES Classic Mini-ban van valahogy úgy beépítve a program, hogy engedékeny legyen? Mert megtörténhet.

Mindenesetre ez most megvan. Persze a játékban tovább lehet fejlődni, sőt érdemes is. Egyrészt Time Trialban tesztelni a karaktereket, kivel melyik pálya hogy megy, aztán érdemes lesz megpróbálkozni mindegyik karakterrel megszerezni az arany serleget 150cc-n. Továbbra is azt gondolom, hogy az az igazán jó Mario Kartos, akinek egy karakterrel sem okoz gondot a legjobbat teljesíteni. Ebben igyekszek most erősíteni. Mindezek mellett felfedezek új játékokat a Super Nintendo Classic Mini-ben.

Szólj hozzá!
2017. október 21. 15:06 - supermario4ever

Meghackelt Super Nintendo Classic Mini

Tegnap megcsináltam a Super Nintendóra a több játékot a Hakchi programmal. 54 játékot tettem rá, így összesen 75 játék van már a gépen. A hackelés módjáról nem írnék részletesen, a NES Classic Mini kapcsán már írtam róla részletesen, ezért most nem írték róla, mert ugyanúgy kell megcsinálni. A program weboldalán meg letölthető a legújabb verziója, mellyel lehet bővíteni a Super Nintendo kínálatát. Továbbra is azt gondolom, hogy mivel nem károsítom meg a Nintendót ezáltal, ráadásul a rátett játékok is ugyanúgy néznek ki, mint az eredetiek a gépen, ezért itt nem zavar. Nem is fogja bővíteni a Nintendo a kínálatot. Íme néhány kép:

img_20171019_183829.jpgimg_20171019_183900.jpgimg_20171019_184035.jpgimg_20171019_184750.jpgEddig hibátlanul működik, és néhány japán játékot is rátettem. Az tudvalevő, hogy a japán videojátékos kultúra teljesen más, mint a nyugati, elsősorban azért, mert a kezdeti idők óta aktívan jelen vannak az RPG-k, és szinte minden animének van videojáték-adaptációja. A Slayers játék már régóta érdekelt, és most volt lehetőségem kipróbálni.

img_20171019_184018.jpgimg_20171019_192314.jpgÚgyhogy japán játékok is biztonsággal rátehetők a gépre, a gép teljesen régiófüggetlen. És játszható. A játék értelemszerűen teljesen japán nyelvű, kell hozzá nyelvtudás, és még csak most kezdtem el nyelvórára járni, és még keveset értek belőle. Meg az innen-onnan összeszedtem némi nyelvtudást, de csak nagyon kevés kanjit ismerek fel. A játék egyébként jónak néz ki. 1994-es megjelenésű, tehát az anime előtt egy évvel jelent meg, így nem sok köze van hozzá. RPG játék, harcolunk. Már hármas szintű Lina Inverse a játékban. A kép, meg amit készítettem, Lina épp találkozott Gourry-val, úgyhogy az animeből ismerős szereplők feltűnnek. Gondolom, mangaadaptáció, de érdekes lesz majd tovább játszani. Most már van mivel játszani Super Nintendón, feltettem minden játékot, ami számít. Egyikről másikról fogok írni majd tesztet is.

Szólj hozzá!
2017. szeptember 29. 20:50 - supermario4ever

Super Nintendo Classic Mini

Ma megkaptam az én példányomat, nekem is megvan a Super Nintendo Classic Mini.

img_20170929_162937.jpgA Game Parkból rendeltem elő, tehát kifizettem érte a 44000 forintot, őszintén remélve, hogy nem lesz ennek az esetnek párja. Na meg hát az utóbbi időkben annyi jót olvasni a Game Park-ról, hogy nagyon megbízok bennük.

Az igazat megvallva, kacérkodtam a gondolattal, hogy a mai órákat elsunnyogjam az egyetemen, de végül bementem, hiszen ma csak 11.10-ig volt órám. (A laza órarend...) Meg hát azért 31 évesen azért van kötelességtudatom, meg szeretem is az egyetemet. És az az érdekes, hogy annak ellenére, hogy nagyon vártam, hogy vége legyen, az az érzésem volt végig, hogy gyorsan telt az idő.

Nem volt kényelmes két bőrönddel grasszálni Budapesten, mivel a Game Park a XVII. kerület végén van. Az Örs Vezér Terétől a 97E busszal mentem a Kucorgó térig. Egyből át is adta az eladó lány a Super Nintendo Classic Minit, és mentem is. Igazából szerettem volna beszélgetni vele, mert aktív a közösségen belül, és megosztottam volna vele néhány gondolatot a SNES mini ára kapcsán, és hogy miért döntöttem úgy, hogy végül náluk veszem meg, de voltak mások is, majd máskor.

Rég voltam amúgy a 17. kerületben, laktam is itt, konkrétan itt volt az első albérletem 2010 június és szeptembere között, és bár nagyon távol van a belvárostól, de magasan a legnyugodtabb, és legbékésebb kerülete a fővárosnak. Nem emlékszem arra, hogy bármi balhét is láttam volna a kerületben, a környéken. Szívesen laknék itt ismét.

Szóval a 97E busszal vissza az Örs Vezér terére, innen metróval a Keleti pályaudvarra, jöttem ugyanis haza Békéscsabára. Hát rég volt arra példa, hogy ennyien utazzanak vonaton, Gyomáig nem volt ülőhelyem. De nem zavartattam magam, elücsörögtem a földön is. A Keletinél az egyik könyvárusnál lehet régebbi magazinokat is kapni, volt neki két olyan Garfield magazin, ami nincs meg a gyűjteményemben (2013 június és július), ezeket megvettem, olvasgattam, meg a tananyagot olvastam. Igazából gyorsan eltelt az idő, relatíve gyorsan megérkeztünk Békéscsabára. Hazasétáltam, és végre kibonthattam a Super Nintendómat.

img_20170929_163121.jpg
img_20170929_163349.jpgimg_20170929_164314.jpg

Valahogy furcsa volt látni, hogy ez a Super Nintendo tényleg ennyire kicsi, olyan óriásinak éreztem magam, hogy a kezemben volt, vagy mintha törpeországból hoztam volna el. A Super Nintendo esetében jobban látszik, hogy egy aprócska kis gépről van szó, mint a NES-nél. A menüjében nincs nagy változás, de szépen néz ki.

img_20170929_164526.jpgSokan azzal érveltek a mini gépek ellen, hogy ez egy emulátor, olcsó technológia. De teljesen más úgy nézni erre a kis gépre, hogy ez egy hivatalos kiadás, és csak a Nintendo adhat ki ilyen tökéletes külsejű Super Nintendót. A controller is tökéletesen úgy néz ki, mint az eredeti (a csatlakozót leszámítva), olyan érzés, mintha vadonatújan vettem volna SNES-t. Ez az új kiadású Super Nintendo, ami sokáig fog szolgálni.

De ezzel a géppel játszani egyszerűen felbecsülhetetlen élmény. Megadja az eredeti hangulatát. Eddig három játékot próbáltam ki rajta, a Super Mario World-öt, Super Mario Kart-ot és az F-Zerót. Az tetszik még, hogy ha végzünk a játékkal, és kilépünk belőle, az utolsó 45 másodpercet visszajátsza a gép. Ötletes megoldás. Nagyon jó mind a három játék. A Super Mario World-öt itt is végigjátszom mind a 96 kijáratig, ahogy a Super Mario Kart-ban is megszerzem az arany serleget mindenhol, úgy az F-Zeróban is van mit erősíteni.

Itt is megy a demó, mint a NES Classic Mini esetében is, és itt is van néhány játék, amihez még soha nem volt szerencsém, és a demóban látható opening videók alapján kijelenthető, hogy lesz néhány egyedi játékélményem, amiben eddig nem volt részem. Kíváncsi leszek rájuk, fogok még írni erről a fantasztikus kis gépről.

Végezetül két kép, az előd és az utód együtt.

img_20170929_171818_1.jpgAz idő vasfoga csak elszínezte a Super Nintendót, de a dicsőségét soha nem veheti el.

Végezetül egy kép a kistestvérek dobozairól.

img_20170929_172644.jpg

1 komment
2017. szeptember 09. 23:09 - supermario4ever

Kilátások a Super Nintendo Classic Mini kapcsán

Nagyon sokat sokat gondolok erre a kis konzolra, nagyon szeretném, ha meg tudnám venni. De mivel most költöztem fel Pestre albérletbe, ezért ezt eléggé nehézkes lesz megoldani. De mivel limitált kiadásban lesz elérhető, ezért nagyon szeretném megvenni. A konzolosok jó eséllyel tudják, hogy mi a helyzet, de aki nem, annak összefoglalnám a történéseket.

nintendo_classic_mini.jpgAzért siettetem, mert NES Classic Mini körül is óriási volt a balhé, hiszen az előrendeléseket sem tudták rendesen teljesíteni, mindezek mellett nagyon limitált volt a készlet, és ez megágyazott a skalpereknek az extrém magas áron történő értékesítéshez. Nekem szerencsém volt abból a szempontból, hogy amint lehetett, előrendeltem, csak még így is az történt, hogy nem a megjelenés napján (2016. november 11.) kaptam meg, hanem több, mint 1 hónappal később, karácsony előtt pár nappal. Tehát ennyire limitált volt a készlet. De én legalább még 19.990 forintért tudtam megvenni. A hiénák aztán tökéletesen ki tudták használni a kialakult helyzetet, és hogy ennyire keresik. Bevásároltak maguknak néhányat, és az eredeti ár többszöröséért adták el, amikor már elfogyott a készlet. A 30.000 forint még éppen elfogadható volt ez esetben, de a Facebook Nintendós csoportban nagyon keményen ráugrottak arra, aki 50.000 forintért akart eladni egy NES Classic Mini konzolt. És még ő mentegette magát, hogy kemény kaptalizmus van, meg hogy hibáztassuk a Nintendót azért, hogy ennyit gyártott csak ebből a konzolból. Tehát a saját undorító magatartását mentegette folyamatosan, miközben pont azzal, hogy nem vállalta, hogy mit csinált, hogy még jobban süllyedt a szemünkben.

Amiatt is dühösek voltunk, hogy sokan csak azért léptek be a Nintendós csoportba, hogy eladják a maguk konzolját ilyen áron, mert egyébként őket aztán baromira nem érdekli a Nintendo, csak rákaptak egy ilyen lehetőségre, és csoporton belül el akarták adni a konzolt. Ezzel hamis képet kapunk arról, hogy hány valódi tagja van a csoportnak, aki valóban a Nintendo miatt van ott jelen.

super_nintendo_classic_mini.jpgAztán a Super Nintendo Classic Mini körüli előrendelés sem ment simán. Addig mindenki nagyon örült, hogy 2 controllerrel 27.990 forint előrendelési ára, én is előrendeltem magamnak a Game Parkban. De aztán pár napra rá jött a hidegzuhany, és megemelték az árat egészen 43.990 forintig. Szegény Game Parkos lány körbetelefonált minden előrendelőt, hogy tudassa mindenkivel, hogy mi a helyzet. Emlékszem, komolyan elgondolkodtam azon, hogy én is visszamondjam-e, ahogy sokan csinálták, de végül nem tettem meg. Erre több okom is volt.

  1. A Super Nintendo számomra a konzolok szent grálja. A konzol, mely az összes többi felett áll nálam.
  2. Nem akartam azt, hogy visszamondom az előrendelést, aztán mégiscsak ki tudok alakítani egy olyan anyagi helyzetet, hogy meg tudtam volna venni, de a készlethiány miatt lemaradok róla. Ezért azt mondtam az eladónak, hogy várjunk vele, aztán, ha nem tudom megvenni, akkor szólok neki.
  3. Ha mégis meg tudnám venni, akkor lehet, hogy csak skalperek által, és fogadnék egy doboz Monsterben (nem alkoholizálok... nekem az energiaital a sör), hogy nem fognak megállni 80.000-100.000 forintig.

A büszkeségem meg finoman szólva nem engedi meg, hogy egy magánember undorító nyerészkedési vágyát kielégítem. Akkor már inkább a forgalmazót, meg a boltot támogatom, mert bennük jobban bízok az ügyben, hogy jó helyre kerül a plusz haszon, még akkor is, ha az a +16.000 forint, amivel megemelték az árát, az tisztán a bolt és a forgalmazó zsebébe megy. De az esetükben lehet bízni abban, hogy azt a pénzt visszaforgatják, vagy ha nem is, nekik szívesebben adok "inspirációt" arra, hogy a üzletet továbbvigyék. Főleg a Game Parknak, akiknél az árszínvonal és a szolgáltatás minősége visszament a fénykorára. Nem utolsósorban a weboldal is megújult, és nagyon szép lett. Mondjuk ez már nagyon rájuk fért, mert 2006 óta követem a weboldalukat, és azóta konkrétan ez az első komoly ráncfelvarrás. Tehát, sokkal szívesebben adom a Game Parknak a plusz pénzt, mint bármelyik magánembernek, akiről aztán életemben nem is hallok.

És az a módszer sem tetszik, amit a Játéknapló blogban lehet olvasni, hogy megvette eBay-en, és még szállítással együtt is olcsóbban jutott hozzá, mintha itt vette volna meg. Hasonló okokból nem tetszik, amit a fentiekben ecseteltem, csak kicsit más a helyzet. A linkre kattintva látható, hogy Spanyolországból rendelte meg, ahol kb. 28.000 forint értékben lehet hozzájutni. Tehát azzal, hogy ő eladja kb. 37.000 forintos áron, ő is nyerészkedik 9.000 forintot, és az az igazság, hogy ha rátesszük a postaköltséget, akkor a valóságban csak egy kicsivel olcsóbban kapja meg a SNES Mini gépet, mintha itt vette volna meg. És tényleg azt gondolom, hogy inkább itt veszem meg 44.000 forintért, és legalább van esély arra, hogy jó helyre kerül a pénz. Soha nem fordult elő a magyar konzolos eladási történelemben (jobban nem tudtam megfogalmazni), hogy ekkorát emeltek volna egy áron, és erre jó eséllyel nem is fog nem egyhamar sor kerülni. Szóval ez egy rendkívüli eset, és ilyen bőven előfordulhat egyszer, azt gondolom, hogy ebből nem lesz rendszer. Nagy a bizalmam azügyben, hogy náluk jó helyen lesz a plusz pénz, úgyhogy annak ellenére, hogy én sem örülök az áremelkedésnek, de megmaradok náluk.

4 komment
süti beállítások módosítása