2018. július 13. 23:39 - supermario4ever

Retro részleg fejlesztve

Történt némi változás, amióta nem írtam az albérletről, ugyanis sajnos azóta megint újba költöztem. Szerencsétlenül alakultak a dolgok, néhány barátom már azon viccelődött, hogy az új hobbim lett az albérletkeresés. Ez a 9. albérlet, érdekességként az 5. kispesti albérlet. Nemcsak azért akartam a XIX. kerületbe költözni, mert szeretek itt lakni, hanem mert már sok cuccom van itt, és nem akartam messzire költözni a X. kerületből, hogy ne kelljen annyit cipekedni. Szerencsére itt nagyon jól alakulnak a dolgok, maximálisan elégedett vagyok mindennel, a hiányosságaival meg együtt tudok élni, azokat majd később.

És itt új retro részleget találtam ki, ezt fejlesztettem, ugyanis volt anyagi lehetőségem venni képcsöves TV-t, jó minőségűt, jó áron. Méghozzá egy Sony Trinitron KV-21M3K modellt. Itt most konkrétan modellt nem kerestem, két kitételem volt. Az egyik, hogy a márkája lehetőleg Sony vagy Panasonic legyen, és 51 cm képátmérőjű, ami képcsöves TV-knél ideális számomra. Mind a kettő bejött. ráadásul az ára is kedvező volt (3.900 forint), megvolt az eredeti távirányítója is, úgyhogy azt gondolom, hogy jó vásár volt. Mazsibazsi barátom segített elhozni, akinek nem tudok eléggé hálás lenni a segítségéért, és hogy ennyire készséges volt.

Mielőtt beüzemeltem, még ki kellett takarítani, ugyanis eléggé koszosan vettem át, csupa por volt. Még a képcsőre is ragadt valami kosz. De néhány univerzális nedves törlőkendő, és még a rések portalanításával és a távirányító alapos kitisztításával is éveket fiatalítottam a TV-n. Annyira alaposan tisztítottam ki, hogy még a réseknél is portalanítottam, minden egyes rést letakarítottam. Először a legegyszerűbbet akartam kipróbálni, az AV csatlakozást. Ehhez egy Nintendo 64-et csatlakoztattam, bele Mario Kart 64-et, szinte zavarba ejtő az eredmény:

img_20180713_155901.jpgKülönben nagyon nehéz képcsöves TV-ről jó képet elkapni, mert ez a TV is csak 50 Hz-et tud, és írtam róla nemrég, hogy amúgy folyamatos a kép, de valamiért ha fényképezőgépen nézem, rettenetesen vibrál. És olyan képet elkapni, amin a legkevesebb vibráció látszik... Nagyon sok képet csináltam, mire megtaláltam a megfelelőt. Egyébként akik emlékeznek a '90-es években, amikor valami hír vagy tudósítás keretében TV-k és számítógépes monitorok látszottak, ott volt nagyon erős vibrálás, ami a TV-n keresztül látszott. Na ugyanez az eset van itt is. Amúgy Mario Kart 64-ezni mindig jó buli, most is szerettem.

Aztán jött az, hogy kipróbáljam a hangolást, rácsatlakoztattam a Super Nintendót RF kábellel, és jelentem, megtalálta:

img_20180713_162942.jpgBár a keresés eleinte problémás volt, ugyanis nem értettem a jeleket a TV-n. Az volt, hogy behangoltam, az ment, de azt hittem, hogy ezzel el van intézve, el is van mentve, de amikor visszaléptem, láttam, hogy mégsem mentette el.. Nem értettem a piktogramokat, aztán többször próbálkozás után rájöttem, melyik a mentés. Még szép, hogy a Super Mario All-Stars-szal próbáltam ki, mentem vele egy pár percet. Ami furcsa volt, hogy többször változott a kép minősége. Volt olyan, amikor olyan szép és tiszta volt a kép, mintha AV-ra lett volna csatlakoztatva, máskor meg erősen hangyás lett a kép.

De aztán kiderült, hogy inkább a Nintendo RF kábel érintkezése az, ami problémás lehet, ugyanis harmadikként a videomagnót csatlakoztattam rá (azt is ugyanígy), és amikor arra rákerestem, annak a képe tökéletes volt, és nem volt változás. A Super Mario videokazettával próbáltam ki.

img_20180713_164847.jpgÚgy tűnik a Super Nintendót hangyásabb "pillanatában" kaptam el, mert azért látható különbség a videós kép javára. Úgyhogy most már videokazettákat is tudok nézni régi TV-n.

A következő a Sega Master System volt. Ezt is be akartam hangolni a helyére, teljes siker volt. És ennek a képe is végig gyönyörű volt.

img_20180713_190236.jpgTovábbra is nagyon szeretem a Master Systemes első Sonic the Hedgehog játékot. Most is elvittem a feléig. Aztán tovább nem, mert éhes voltam, és addig is pihentem egy kicsit.

Legvégül a régi DVD-lejátszót csatlakoztattam a TV-hez. Van ugyanis egy Pioneer DV-340-es modellű DVD lejátszóm, ami még a DVD-korszak kezdeti szakaszából származik, 2001-2002 tájáról, amikor még 120.000 forint volt egy lejátszó. Ez a lejátszó annyira kezdetleges, hogy nincs rajta se USB csatlakozás, valamint adat DVD-ről semmilyen formátumot nem ismer fel (avi, mkv, mp4, semmilyet). Úgyhogy ez csak eredeti DVD-t tud lejátszani, illetve élek a gyanúperrel, hogy az ISO-ban kiírt DVD-kkel is boldogul, ezt még nem próbáltam. Magát a lejátszót igen, a Hófehérke és a hét törpe DVD-vel próbáltam ki, és megy rajta rendben minden.

A retro részleg most kicsit szűkösen van itt az új helyen, de örülök neki.

img_20180713_191351.jpgJelen állapotában elégedett vagyok, csak sajnos szűkösen vagyok abban a szobában, ugyanis ott van tárolva majdnem minden olyan bútor, ami nem kell. Két ágy is van a szobában, egyik van a másikra téve, úgyhogy épp csak annyira tudom magam ott kényelembe helyezni, hogy egy széket oda, és kb. 40-50 cm távolságból nézem a TV-t. Egyelőre ez még nincs megoldva, most kényelmetlen és szűkös, de teszek azért, hogy felszabaduljon a szoba. Tehetek is róla, ugyanis a főbérlőnek sem kellenek a bútorok, mondta nekem, hogy ha meg tudom oldani, hogy elszállítsák, akkor engedélyt sem kell kérnem, intézhetem, hogy vigyék el. Örömmel, mert amúgy eléggé régi bútorok. Foglalják a helyet, nincs szükség rájuk, és öregítik a lakást. Úgy volt, hogy a bútorok és az ágy közül három az én szobámban volt, amit nekem adtak ki, csak mivel én vettem saját bútorokat korábban, és időközben át lettek hozva, ezért ki kellett rakni a szobából. De hogy milyen nehezen találtam meg a helyüket, és mire odatettem őket... Na az nagy munka volt, de egyébként bámulatos a különbség. Azzal, hogy az én néhány hónapja vásárolt bútoraim kerültek ide, már attól sokat fiatalodott a szoba.

Nemcsak a gyors, kényszerű költözés miatt döntöttem emellett a szoba mellett, hanem mert láttam fantáziát, úgy az egész lakásban. Ugyanis a panelek közül, amiket láttam, ennek az elrendezése tetszik a legjobban. Ez ugyanis egy három szobás lakás, van a nagyszoba, amiben a lakótársam lakik, és van a közepes méretű szoba, amiben én. A kicsiben senki, itt vannak a bútorok, amik nem kellenek, és ide is berendezkedtem. Aztán ha sikerült elszállíttatni minden bútort, ami nem kell, akkor berendezkedhetek ide is, meg van engedve. Úgyhogy lényegében két szobát bérelek egy áráért. De nagyon jól érzem itt magam, végre úgy tűnik, hogy ez lesz az a hely, ahol sokáig fogok maradni, akár hosszú évekre is. Főleg, hogy ha ez a lakás fel lenne újítva, nagyon szép lenne, akár egyedül is bérelném, ha majd olyan anyagi helyzetem lesz. A legkisebb szoba ugyanis a konyha mögött van közvetlen, én megcsinálnám azt, hogy a kettő közötti falat kivetetném, és lenne egy nagy étkezős konyha. Valamint a konyha és szoba bejáratát is kivetetném, mivel egymás mellett vannak, és így a folyosó tág terű lesz. Aminek azért örülnék, mert többek között amit a '80-as években épült panelekben nem szeretek, hogy a folyosó szűk, és olyan érzetet ad, mintha elszeparálná a lakás egyes helyiségeit, és nem egy teljes egészet ad a lakás, hanem mondjuk két felet. Például Békéscsabán abban a lakásban, ahol felnőttem, egy szűk folyosó egyik végén van két szoba, a másik végében meg kettő, és olyan érzetet ad, mintha két különböző lakás szobái lennének. Viszont az a gondolatom, hogy ha tágas lenne a folyosó azáltal, hogy a konyhával egy teljes egészet ad, és sokkal jobb lesz a lakásban is tartózkodni. Hogy ilyeneken is gondolkodok, ez is jelzi, hogy jól érzem magam itt, és hosszútávra tervezek ide. Egyébként nagyon jófej a főbérlő, elmondtam neki a terveimet, gondolataimat a lakásról, és maximálisan nyitott rá. Úgyhogy ha tényleg sokáig itt maradok, és minden rendben lesz, fogok indítványozni jövő nyárra egy átfogó felújítást. Addig meg a hiányosságaival együtt vagyok elégedett a lakással. Végre oldottan jól érzem magam, ez nagyon hiányzott.

Szólj hozzá!
2017. július 31. 00:06 - supermario4ever

Alakuló YouTube csatorna

Gondokodtam azon, hogy ha már adott a lehetőség a Google által, hogy saját YouTube csatornám legyen, azt hogyan használnám ki úgy, hogy a lehető legkevesebb szerzői jogot sértsek. Mert az előző GMailes címre létrehozott YouTube csatornára sok videót tettem ki, de azok javarésze japán zenék, és videoklipek voltak. És bizony kaptam szerzői jogi figyelmeztetéseket bőven, míg idáig fajult a dolog, hogy a Google törölte a csatornámat. Ha valami miatt dühös voltam, akkor amiatt, hogy sok régi videó, meg komment, mind elveszett. De amúgy a japánok rendkívül kényesek a szerzői jogokra. Állítólag semmilyen letöltőoldal nem érhető el Japánban, csakis és kizárólag, ami legális úton elérhető, azt tudják elérni, de minden letöltőoldal blokkolva van náluk. Igazából valahol érthető ez a mentalitás, de nem egyszer írtam már, hogy megvan a jó oldala is a letöltésnek, mert így ismerhettem a japán zenét, és amik nagyon megtetszettek, azokból vettem is eredetiben. Úgyhogy nem egészen ördögtől való a letöltés, de ha ilyen mentalitásúak a japánok, akkor nincs mit tenni, mint tiszteletben kell tartani.

Azzal a gondolattal már többször is kacérkodtam, Gameplay videókat tehetnék fel, de csakis eredeti konzolról, eredeti játékkal tenném meg. Ez még így be is jönne, mert van nekünk egy Samsung DVD-HR755 márkájú DVD felvevő, ha erre rákötjük valamelyik retro Nintendo konzolt a Wii-ig, akkor működik. Csak arra kell vigyázni, hogy a játék 50Hz-es legyen, mert a DVD felvevő 60 Hz-en nem érzékeli a képet. Nem mutat semmit. Csináltam is régről néhány játékfelvételt, csak egy idő után abbamaradt, mert arra lettem figyelmes, hogy nagyobb a reakcióidő, ha DVD felvevőről játszok, így nem tudtam jól játszani. De tegnap délután úgy voltam vele, hogy kipróbálom megint a DVD felvevőt, hátha most működik. Igazából szerintem az sem mindegy, milyen TV-re kötjük. De a lényeg, hogy tegnap végigjátszottam Easy módban Super Nintendón a The Magical Quest: Starring Mickey Mouse játékot, és örömmel vettem tudomásul, hogy nem volt semmi gond. Pontosan akkor ugrott Mickey egér, amikor nyomtam a B-gombot. Úgyhogy ezzel a játékkal sikerült, de kipróbálom még mással is, hogy milyen lesz, aztán ha mindenhol rendben lesz, akkor tudok majd játszani, és akár fel is tölteni őket YouTube-ra. Sőt, mivel van SNES-re Super Game Boy-om, valamint GameCube-ra Game Boy Player-em, ezért néhány hordozható konzol játékával is tudok játszani. Konkrétan ezen konzolok játékaiból tudok felvételt csinálni:

  • Nintendo Entertainment System
  • Super Nintendo Entertainemnt Sytem
  • Nintendo 64
  • Nintendo GameCube
  • Wii
  • Game Boy
  • Game Boy Color
  • Game Boy Advance

Úgy tudom, hogy a Wii U már csak 60 Hz-en érzékel, meg az ugyan igaz, hogy lehet ahhoz is kapni külön SCART-kábelt, de azt már csak 1080p-ben lenne érdemes felvenni. Arra valószínűleg egy Avermedia lesz a megoldás. De ha már veszek, akkor olyat lenne érdemes, ami nemcsak 1080p-ben, de 60 fps-ben veszi fel az adásokat. Egy ilyen készülék, ami ilyet tud, nagyon drága, néztem eBay-en.

Úgyhogy egyelőre marad a DVD felvevős megoldás. Ez amúgy egész jól működik, és könnyítve érzem a dolgomat, mert van HDD-je is a készüléknek, méghozzá 250 GByte-os, úgyhogy az azért tekintélyes mennyiség, még annak fényében is, hogy tömörítetlenül veszi fel a játékot, vagy a TV-műsort, amit beállítunk. De pont a tömörítetlen mivolta miatt inkább a HDD-re veszem fel, amit játszok, mert így az írható DVD-ken, amit ráírnak, hogy 120 perc, az akkor tényleg 120 perc lesz, és ha túl hosszan játszok, akkor megállna a felvétel. Bár ebből a szempontból a HDD-s felvétel sem tökéletes, mert a fájlrendszere FAT32-es, így ha meghaladom a maximális fájlméretet, akkor újat kezd. De ez két okból nem gond. Egyrészt maga a felvétel folytatólagos, másrészt meg itt a gépen tudom egyesíteni a két fájlt. És ez prímán működik. Egyszer felvettem egy 50 körös Mario Party meccset (A Nintendo 64-es első részt), és az egész majdnem 3 óra volt, és két részletben került a felvevőre. Kiírtam DVD-re mind a kettőt, és egy video konverter programmal egyesítettem, és egyáltalán nem látszott meg, hogy két részletben volt felvéve. De visszatérve, ha végzek a felvétellel, akkor beteszem a DVD lemezt, és rámásolom a játékot. Vettem erre még régen egy újraírható DVD-t, és prímán működik. Rengetegszer használtam már, mert egy időben bedigitalizáltam azokat a Família Kft. részeket, amiket a köztévé az ismétlések során soha nem adott le, és mindig kiírtam ami ráfért, rá a gépre, töröltem, megint kiírtam, az újabb is rá a gépre, töröltem, és újabb menet, egészen addig, míg be nem fejeztem. Szóval az újraírható DVD rengetegszer hasznosítható újra. Ha beteszem a lemezt, mindig megformázom először, mert ezt a DVD felvevővel is meg lehet csinálni. Ha kész van, átmegyek HDD módba, a felvett műsorok közül kiválasztom, amelyik kell, rámásolom a DVD-re. Ez egy kicsit lassabb folyamat, de ráérünk. Ha kész, akkor le kell zárni a lemezt (finalise), mert ezután lesz csak kész a DVD-kép. Ekkor lehet kivenni a lemezt a lejátszóból, betenni a gépbe, és tömöríteni. Na itt voltam meglőve tegnap, mert bizonyos "vro" kiterjesztésben került a lemezre a tömörítetlen videófájl, hát én ezzel soha nem találkoztam. Azt láttam, hogy a VLC Media Player lejátsza, és pont említette Lernie az egyik mostani videójában, hogy a VLC Media Player konvertálásra is használható. Ezt eddig nem tudtam. De kiderült, hogy a fájl menüpont alatt, a "több fájl megnyitása" résznél, ha megnyitjuk az adott fájlt, és ha nem a megnyitásra megyünk, hanem a mellette levő nyílra kattintunk rá, akkor van olyan, hogy "átalakítás". Na itt lehet konvertálni. Kiterjesztés tekintetében van lehetőség bőven, de sok beállítás nincs. De egy mp4-es formátumban elindítottam a konvertálást. Egész gyorsan végzett, és elégedetten konstatáltam, hogy jó méretben tömörítette össze, csak egy baj volt. De az eredmény audiovizuális része már távolról sem volt ennyire fényes. Megnyitottam a fájlt, és teljesen máshol volt a hang, mint normál esetben lennie kellett volna. O_O Átnéztem még egyszer a beállítási lehetőségeket, de tényleg nincs sok. Második körre azt csináltam, hogy AVI formátum, és a hangot is amennyire lehet, igyekeztem állítani. De ugyanaz lett az eredmény, teljesen szét volt csúszva a hang. Így kénytelen voltam azt a konzekvenciát levonni, hogy a VLC Media Player tökéletesen alkalmatlan konvertálásra.

Így kerestem egy másik konvertáló programot. Először a Digiarty WinX HD Video Converter programjával tettem egy próbát, de ez nem ismeri fel a vro kiterjesztést. Aztán néztem, hogy van a XIlisoft-nak Video Converter Ultimate programja, ez a leírás szerint 160 kiterjesztést ismer fel. Ez már ígéretesnek hangzik tettem is egy próbát vele. Ez már felismerte a nyers video fájlomat, át is konvertáltam normál minőségű mp4 videóvá. Amikor kész volt, nagyot néztem. Tegye fel a kezét, akinél a normál méret 65 perces videónál 18,2 GByte méretű... Valami óriási méretű kbps video fájl jött ki, ötjegyű szám, csak lestem ki a fejemből, hogy ezt mégis hogy csinálta? Szerintem ez Hollywoodi stúdiók felbontása, ahol a hangot is sokezer kbps-ben tárolják. Na jó, itt azért vannak állítási lehetőségek, és lehet barátibbá is tenni a minőséget. Mindenesetre megőrzöm a Digiarty programját is, hátha annak is hasznát veszem. De ezt már fel tudtam úgy tölteni, hogy rendben legyen.

De amíg ezzel dolgozott a gép, eszembe jutott, hogy a The Adventures of Super Mario Bros. 3 rajzfilmje nincs fent régi magyar szinkronnal, és mivel ez már régóta megvan nekem átkonvertálva, ezért úgy döntöttem, hogy felteszem, itt is van.

Be is linkeltem a Magyar Nintendo közösség Facebook csoportra, és nagy tetszést váltott ki. Megmondom őszintén, meg is lepődtem azon, hogy ennyien fognak örülni neki. Régi magyar hanggal sokakban nosztalgiát keltett, ráadásul sokan csak az új, DVD kiadásos szinkronnal ismerték. Örülök, hogy sokaknak örömet szereztem vele.

És akkor itt van a Mickey egér játék Super Nintendóra.

Egész jó lett, csak abból a szempontból lett érdekes, hogy meg lett szüntetve a videóban a váltottsorosság. Ugyanis a DVD felvevő olyan szinten váltottsorosan vesz fel, hogy azt tanítani kéne... És akkor a konvertáló programokban persze van lehetőség a váltottsorosság megszüntetésére (deinterlacing), de azt vettem észre, ahogy néztem a videót, hogy amikor megsebződik Mickey, vagy valamelyik ellenség, és villog, akkor a videóban láthatatlan lesz. Ebből arra következtetek, hogy pont azokat a sorokat veszi be, ahol nem látszik a villogás. Mert ilyenkor az egyik pixelsorban látszik a karakter, a másikban nem, és szerintem ez váltakozik nagyon gyorsan. És pont a láthatatlan sorokat kapta el. Mondjuk ez némileg vicces, emlékeztet azokra a Tom és Jerry részekre, amikor Jerry láthatatlan volt, és úgy csinált mindenféle csúnyaságot Tommal szemben.

Mindenesetre ez az első próbálkozásom, ez a legjobb, amit kitaláltam, mivel nem lennék YouTuber, ezért szimplán a GamePlay videókat találtam ki, ahogy tudom hasznosítani a YouTube csatornámat. Gondolom, hogy nem lesz nagy látogatottsága, de a néhány ember biztosan nagyon fog örülni.

Szólj hozzá!
2016. december 20. 11:44 - supermario4ever

Super Mario nap

Hazaérve készültem a holnapi napra, és igyekeztem mindent elintézni, hogy az éjjel a lehető legtöbbet aludjak, de csak nem jött álom a szememre éjfélig. Ennek ellenére hagytam, hogy az óra felkeltsen 4-kor, mert nagyon lelkes voltam. Jót sejtek. Gyorsan átnéztem, hogy nem felejtek-e itt valamit. 4.45-kor indultam el, a vonat 5.32-kor indult útjára. A vonatút rendben volt, most is animéket néztem telefonon. Most a Shounen animék voltak fókuszban. Nagyot nevettem magamban, mert szombaton beszéltem Thunder-nek a Shutsugeki! Machine Robo Rescue-ről, mondtam neki, hogy tűzoltós anime, gyerekek szuperhősök, robottal megmentik a világot. Ő meg felvetette, hogy biztosan macskát hoznak le a fáról. Eddig nem volt ilyen, de a vonaton pont macskát mentettek meg. :D Bár nem a fáról hozták le, hanem elkeveredett, és hazavitték a tulajdonosának. Valószínűleg sokaknak nem tetszene az anime, de nekem bejön. Szívesen nézek belőle egy-egy részt. Ezt az animét hagytam félbe, amikor megérkezett a vonat Pestre. Most nem szálltam át Szolnokon. A Corvin negyednél van a 10 Minutes bár, itt volt a Mario nap. Én voltam az első, aki megérkezett. Eleinte úgy voltam, hogy amíg várok a többiekre, addig befejezem a Machine Robo Rescue-t, de pont megjött bagszi és SakmaN, úgyhogy nem maradtam sokáig egyedül. El is kezdtünk kipakolni SakmaN kocsijából a cuccokat, de gyorsan meg kellett állnunk, mert a pultos csaj azzal fogadott minket, hogy lefújták a rendezvényt. Mégis ki szabotálná meg a bulit? O_O De telefonált azonnal, utánaérdeklődött, hogy mi a helyzet. Szerencsére gyorsan kiderült, hogy félreértés történt, pakolhattunk be. Valami fantasztikus a helyiség, nagyon tágas, nagyon jól el tudtunk helyezkedni. Ideális akár nagyobb volumenű rendezvényekre is, mint akár a miénk. Minden gördülékenyen ment, az volt a nagyon jó, hogy mindennek találtunk ideális helyet: Elfért a projektor, a vászon, minden gépnek volt hely, a Mario DDR-nek is a jutott hely. Szinte túl szép is volt minden, ilyen rendezvény nem szokott komplikációk nélkül lezajlani. Minimum egy helykeresés, nyomorgás, vagy vita szokott lenni, de most semmi ilyesmi nem volt. Majdnem kész is lettünk 10 órára, mire megjöttek az első emberek

És akkor kezdjük el. Nagyon menő volt a NES Classic Mini apró kis gépezet, amin 30 NES játékot lehet játszani. Nagy volt rá az igény amúgy egész nap, úgy tűnik, tényleg alábecsülte a Nintendo a keresletet a kis konzol iránt. De nem akartam kipróbálni, mert tudtam, hogy másnap megjön, ésotthon akartam a sajátommal játszani először. Megnéztem a StreetPass-okat, összegyűltek szépen. Meg már a kirakós darabkákból is nagyon kevés hiányzik. Aztán bagszival megnéztük a Dancing Stage: Mario Mix-et. Ez a Mario DDR Nintendo GameCube-ra. Jó dolog lenne ez, csak az egyetlen zene, amire lehet DDR-ezni, túl egyszerű volt, úgyhogy untam az egészet. Krisi okozott néhány derűs percet, amikor megjelent, látta, hogy zenére táncolunk, és idéz a Super Mario Bros. 3 rajzfilmből: "Az nem énekes. Hanem Kuksi, a sárkány!". Már el is rontottam a végét, annyira megnevettetett. Bagszira bíztam, hogy szerezze meg a Story Mode-ban a dalokat. Inkább továbbmentem, és néztem a Mario Kart 8 versenyt, meg játszottam retro játékokkal. Ezután tartott Lernie előadást a Mario játékok történetéről, ami jó lett volna, ha nem kb. 10 percben lett volna ledarálva az egész. Itt jött ki a rendezvény egyik nagy hibája. Sok új embert vártunk, viszont szinte csak veteránok jöttek, így nem tudták mások számára érdekessé tenni az előadást. Mert hát mi újat lehet mondani azoknak, akik Marióval nőttek fel? Rosszul volt meghirdetve az egész rendezvény. Azt gondolom, hogy kellett volna például posztert gyártani, és megkérni a bár tulajonosát, hogy ha lehetőség van rá, tegyék ki valahova. Ha nem az ajtóhoz, akkor valahol belül hirdetni. Lehet a Facebookon keresztül is okosan hirdetni, de nagy hibának tartom csak a közösségi oldalt egyetlen alternatívaként kezelni. Itt az volt a gond, hogy szinte csak a Nintendós csoporton belül volt hirdetve, így nem nagyon jutott el külsős emberekhez. Poszteren kívül nekem sem jut eszembe így hirtelen más lehetőség, hogy hirdessünk, de biztos, hogy vannak további lehetőségek.

Volt még egy GameCube, azon Mario Kart: Double Dash!! ment. Krisi hívta fel a figyelmemet arra, hogy csoda, hogy működik a Mario Kart, ugyanis rettenetesen karcos volt a lemez. Nem is figyeltem, de tényleg. O_O Keményen megkapta a magáét azalatt a 11 év alatt, amióta az enyém. Volt még egy Wii, Egy SNES, egy Nintendo 64, és még egy Wii U, ami nem a projektorhoz volt kötve. Valamint SakmaN hozott még egy Sega MegaDrive-ot, mert van neki egy orosz MD kazettája, amin 15 játék van egyben, többek között valami hamis Super Mario. Azt mondja, leesik az állunk, ha meglátjuk a játékot, mert egész jól néz ki. Hát a helyén maradt az enyém, mert azért eléggé csúnya lett. Super Mario All-Stars alapú, és feltételezésünk szerint valamelyik másik Sega játékot programozták át. Az eredeti Super Mario All-Stars... na attól leesik az állam, hogy 23 év után is ennyire szép. Amúgy volt még kiállítva négy New Nintendo 3DS, bennük Super Mario 3D Land, Mario Kart 7, Super Mario Maker for Nintendo 3DS és Mario Party: Star Rush. Ezek körül is szépen voltak emberek, viszont ami meglep, hogy a Wii Super Mario Galaxy 2-je szinte végig üresjáratban volt. Szegény Mariót, szinte sajnáltam, hogy ott aludt a pály közepén. ^^' A Nintendo 64-en legtöbbször a Mario Kart 64 és a Mario Party volt. Többen kérdezték a Super Mario 64-et, azzal nem tudtunk szolgálni sajnos. Super Nintendón pedig Super Mario World, Super Mario All-Stars és Super Mario World 2: Yoshi's Island ment. Ezek viszont népszerűek voltak. Amiket én hiányoltam azok a retro kézikonzolok. Lett volna hely egy Game Boy-nak egy Game Boy Color-nak, de még egy Game Boy Advance csomagnak is. Kellett volna hirdetni a régi hozdozható Mariókat is. A projektoron kivetített Wii U-n legtöbbször Mario Kart 8 ment, de amikor a laptop volt rákapcsolva, akkor Mario reklámok is videók mentek. A másik Wii U-n, ami nem volt kivetítve, azon Pokkén Tournament és Super Smash Bros. for Wii U volt. Itt is volt sor.

Csak akkor kellett Wii U-t cserélni, amikor Pokkén Tournament verseny volt, mert a másik gépen volt a megfelelő memória. Ez is érdekes volt, de akármennyire is szeretem a Pokémont ez most nem mozgatott meg. Inkább a fényképezőgépemmel jártam körbe a terepet. Büszkeséggel töltött el, hogy én voltam a fényképész. Ug szokott fényképezni rendezvényeken, de nem jó a fényképezőgépe, mobiltelefonnal meg azért csak nem lehet annyira jó minőségű képet csinálni. A fényképezőgépemmel lett felvéve Lernie előadása is. Szóval lement a Pokkén Tournament, aztán Krisi Super Mariós kvízversenye jött. Egész jó kérdéseket talált ki, volt egy-két nehéz, ami még engem is megfogott. A kvíz után segítettem én is javítani. 30 kérdés volt, senkinek nem sikerült a maximális pontszám, de igazi "holtverseny-áradat" (kreálom a magyar szavakat, bízzátok csak ide) volt. Három első helyezett volt 27 ponttal, a két második helyezett 26 pontot ért el, és volt két 25 pontos harmadik helyezett, úgyhogy megadták a módját. Bárcsak játszhattam volna. Nem lenne probléma a holtversennyel... Csak hát nemcsak azért nem nevezhettem, mert szervező vagyok, hanem mert előre láttam a kérdéseket, mert Krisi elküldte a Facebook szervezői csoportba, és ott átnéztük mindnyájan. Igazából egy kicsit pöröltem magamban, amiért leszavazták a zenekvízes ötletemet. Hiányzik nekem személy szerint. És lehetett is volna, mert pont az a réteg volt jelen, aki erre vevő lett volna, csak ezt nem tudtuk előre. Főleg azért, mert azt érzem, hogy fejlődött a beszélőkém, le tudnék vezetni egy zenekvízt, akár ötletesen is! Még az Adarna Karaoke alapján gondoltam ki, amikor még Tukeinon és Daki vezették a zenekvízt, és sokszor körmönfontan segítettek. Adnak is segítséget, meg nem is. Elgondolkodtam néhány játékon, és azt éreztem, hogy ilyet tudnék én is segíteni. De Tukitól a legviccesebbek az olyan jellegű "segítségek" voltak, mint például "Ezt az animét tegnap este fejeztem be, kifejezetten tetszett". Meg kell hagyni, óriási segítség volt. Akár egy-két ilyet is el lehet nyomatni poénból.

Ezután még két verseny volt, az egyik egy Super Maro Maker kihívás, az első világ négy pályáját kellett végigmenni, ki éri el a legmagasabb pontszámot? De annyian akartak jelentkezni, hogy le kellett rövidíteni egy pályára. De eredetileg én játszottam a négy pályán, és ug kommentálta az eseményeket, hogy lássák nagyjából az újak is, hogy kell játszani. Aztán jöttek a többiek, de már csak egy pályán. Pedig az utolsó, a három körös verseny nagyon ötletes volt. Ug kitalált egy olyan pályát, ahol az egyik óriás hallal versenyzünk víz alatt, ebből csinált egy három körös "versenyt". Azon nevettem magamban, amikor elértem a második kört, akkor ott volt egy kis elkerített rész, ahova nem mentem be. Itt mondta ug, hogy "aki olyan ügyes, és eljut ide, az megpihenhet a boxutcában" (nagy Forma 1 rajongó). Ebben a kis részben elrejtett egy gombát, de úgy, hogy egy ilyen zuhanó téglát tett rá. Ez olyan, hogy kicsit megrázkódik, majd leesik, utána kapjuk meg a gombát. És nagyjából annyi ideig rázkódik, míg a Forma 1-ben egy kerékcsere tart, úgyhogy hihetetlen ötletes volt. Szóval eleinte nem mentem oda, csak amikor ug említette, hogy ez egy "boxutca". Ja, hogy oda érdemes menni. Visszafordultam, és megszereztem a gombát. És még ezzel a kis bakival is a nagy Chip-Chip előtt értem be. De csak a második pálya maradt, itt kellett a lehető legtöbb pontot összegyűjteni. Itt egy kicsit hátrányban vannak azok, akik elsők között csinálták, mert a későbbiek elleshettek taktikákat. Aztán végül egy Super Mario Run verseny volt. Ami hasonlóképpen egy pályás kihívás volt, de itt érméket kellett gyűjteni. A Super Mario Run egy iPhone-on, iPad-en elérhető mobilos játék. Egyelőre csak iOS-en van jelen, várjuk az Androidos változatot is. Amúgy egy egészen jó játék, csak az a zavaró, hogy mindig kell az internet, hogy játszhassuk a játékot. Kellett is a verseny, mert amúgy nagyon kevesen próbálták ki a játékot. Itt az nyert, aki a legtöbb érmét gyűjtötte össze. Ekkor már annyira beszélhetnékem volt a mikrofonba, hogy odamentem bagszihoz, és állandóan akartam mondani, amikor lehetőség lett volna rá. Ugyanakkor azért volt olyan érzésem, mint abban a bizonyos L'art Pour L'art Társulat jelenetben, amikor azokat a műsorvezető-jelölteket mutatták be, akik nem jutottak tovább. Galla Miklós a félős bemondót játszotta el, aki mindentől megijedt maga körül. Nekem is volt olyan érzésem, hogy JAJ, MIKROFON! De azért egy-két félmondatra tellett.

És ezzel szinte véget is ért a nap. Be kellett fejezni, mert csak 17 óráig kaptuk a helyet. Hihetetlen jó nap volt, nagyon rég éreztem magam ennyire jól egy ilyen rendezvényen. Mondták is nekem többen, hogy nagyon jó volt, és jól érezték magukat. Én mondom nektek, szervezőként, segítőként ezek a visszajelzések a legnagyobb fizetségek. Voltak azért néhányan újak is, tőlük is jöttek visszajelzések. Kívánom, hogy mindenki élje át életében azt az örömöt, amit akkor éreztem. De egyszer minden mókának vége szakad, és pakolni kellett. Mindent úgy kellett hagyni, ahogy megkaptuk. Igaz, hogy régóta ismerjük egymást, de az is kiderült most, hogy csapatban is milyen jól tudunk együtt dolgozni. Mindenki talált magának munkát, senkit nem kellett noszogatni, hogy ugyan csinálja már. Így gyorsan kész lettünk, aztán indult is mindenki ki-ki a maga útjára. Lernie-vel mentem metróval, mondtam neki, hogysmint vannak a Nyugati Pályaudvaron a dolgok. Mivel jegyem volt, ezért nem tudtam megtenni azt, hogy kiszállok, és elvezetem, pedig idő lett volna rá.

Könnyes búcsú után a Keleti pályaudvar felé vettem az irányt. 19.10-kor indult a vonat, vagyis az utolsóval jöttem el, ami nem késő esti. Most is animéztem a vonaton. Elkezdtem a Tokyo Ghoul-t nézni, kíváncsi voltam, mire ez a nagy hype az anime körül. Hár, ritka egy undorító alkotás. Ilyen zombik, vámpírok, isszák a vért, eszik az emberi húst. Így is nagyon fáradt voltam, nem volt igényem még ilyen faszságokra is. Inkább a Mariós napról beszéljünk, mert annyira jól sikerült, hogy nagyon jó lenne egy folytatás. A visszajelzések alapján is, csak jobban kell hirdetni, és akkor annyi Nintendós lesz, hogy Magyarország európai nagyhatalom lesz.

Az általam készített képek itt megtekinthetők.

Szólj hozzá!
2013. április 13. 14:41 - supermario4ever

Ismét egy kis nosztalgia Mario módra

A múlt heti MondoConon, amikor Pesten voltam, sikerült megszerezni a Super Mario Kalandjai videokazettát. Örömmel konstatáltam, hogy a hang minősége videokazettán kifogástalan, így már teljes az élvezet. Pláne, hogy nem egy napi szinten fellelhető kincsről van szó.

Hazahoztam a Super Mario All-Stars német és francia nyelvű leírását, és a héten annak lefordításával foglalatoskodtam. Szerencsére egyáltalán nem nehéz a nyelvezete, ezért könnyen ment a fordítás németről magyarra. Egy pár mondat volt, amit sehogyan sem tudtam értelmezni, azt megpróbáltam a játék, és a mondatban fellelhető néhány német szó ismeretével, magyarosra fordítani, de így is jobb lesz, ha átolvasom az egészet, mielőtt közzé teszem. Másfél oldal maradt még hátra, azon még túlleszek, aztán bescannelem az eredeti füzetet is, és a magyar szöveget is kiteszem. Gameplay képeket majd keresek a netről, csak azt nem tudom, hogy a benne levő artworkök hogy kerüljenek be. Abban nem vagyok biztos, hogy be tudom-e úgy scannelni, hogy a benne levő képeket fel tudjam használni, ugyanis javarészt olyan artworkök vannak benne, amiket a neten eddig nem láttam. Na majd még kitalálom, de persze segítséget is szívesen fogadok. :)

Na, és akkor visszatérve a videokazettára, és a rajzfilmre. Bedigitalizáltam a kazettát a DVD felvevővel jó hangminőséggel, úgy döntöttem, hogy kiteszem ezt is letöltésre. A borító is álljon itt ismét:

Super Mario Kalandjai VHSÉs a videó: Letöltés itt / Download here Egy vállalkozó szellemű egyén egyébként bevállalta, hogy ráteszi a DVD-re a régi magyar hangot, és a borítóból csinál egy DVD borítót, és akkor kap egy modern változatot. Ez úgy jegelve lett. Amúgy az én digitalizálásom sem lett 100%-os, ugyanis egy kicsit (kb. fél másodpercet) késik a hang...

És akkor, ha már többen is kérték új szinkronosan, akkor álljon az is itt. Annak nem tudom, hogy valaha is kitettem-e ide a borítóját, de nem emlékszem, hogy feltöltöttem volna ide, márpedig megtaláltam:

Scan-130315-0006Közben eszembe jutott, ahogy a New Super Mario Bros. 2-es scannek között találtam a képet, hogy tényleg ott volt, akkor tettem ki ezt a képet is. Egyébként ennek a DVD-nek a berippelése is érdekes történet, ugyanis DVD-t még csak egyszer vittem gépbe (Az Okui Masami: Akasha CD+DVD DVD-jét), de az már régen volt, ezért nem emlékszem, hogy melyik programmal csináltam, melyik alkalmas rá. Először a Xilisoft Converter Ultimate-tel próbálkoztam, de ez olyan érdekesen szedte elemeire a DVD-t, ugyanis 192 órás videót látott, és 41 órába tellett volna bekonvetálni. Ez így igencsak érdekes, egyből kapcsoltam, hogy ez így nem lesz jó, hiszen effektíve nem egy több, mint egy hetes videóanyagról beszélünk, úgyhogy az eredmény se lett volna jó, ezért azonnal befejeztem. Aztán Lernenboy is szétnézett, és megtalálta a WinX DVD Ripper programot. Ez jónak tűnt, és bizony jó munkát végzett, ez már normálisan részeire szedte szét a DVD tartalmát, és 1 óra alatt végzett a teljes munkával. Egyébként vicces volt, mert itt szembesültem először azzal a ténnyel, hogy a DVD-n angol hangsáv is van. Ezt jól eltitkolták a borítón. :D A részek kettessével itt vannak:

1. Alattomos, sunyi, kétszínú, óriás sárkánynindzsák / Hüllők a rózsakertben
2. Viharos uralkodás / Pelenkás időutazók
3. Mario, a múmia mása / Csábító csáberő
4. Bébicsősz Kalamajka / Varázspálca rossz kezekben
5. Ó, testvér! / A vízvezeték-szerelők gyöngye

6. Szavazz rám! / Koopa kelepce

Mindegyik videó avi formátumban tetszeleg. Ha bármi gond lenne a letöltéssel, szóljatok nyugodtan. ISO-ban tök felesleges lenne, mert semmi extrája nincs, és a menü is csak egy képből áll:

SMB3menuAz biztos, hogy ha Lernenboy nem lenne, és nem hozná elő ezt a kazettát, akkor talán soha nem került volna elő sehogy az eredeti szinkronos változat, nincs az a hála, ami elegendő lenne köszönetem kifejezésére. Ha esetleg valaki bevállalná a régi szinkron DVD-re történő áttételét, és egy rendes DVD-borítót is csinálna neki, az még nagy dobás lenne.

7 komment
2013. március 15. 07:59 - supermario4ever

Fehér március 15, és a tegnapi nap

Itt, Békéscsabán esik a hó, és meg is marad. Mondjuk márciusban annyira nem rendkívüli, csak hogy pont a Nemzeti Ünnepünkön.

 

Az állásinterjú után találkoztam bagszival, 2 hónapja nem láttuk egymást, ami a pesti érához képest nagy idő. Kérésemre kölcsönadta nekem a New Super Mario Bros. 2 játékot, és elhozta a Super Mario 3 rajzfilm DVD-t. Kíváncsi voltam, hogy így, hogy hallottam a régi szinkront, hogyan hat az új. Összehasonlíthatatlanul jobb a régi, rájöttem, hogy azért éreztem úgy, amikor először láttam nemrégiben az eredeti szinkronnal, mintha hosszú idők után most láttam volna először, mert a jó szinkron nagyon sokat dobott az egész rajzfilmen. Nyilván, mivel nem egy szuperproduktumnak szánták, ezért nem kell monumentális történeteket várni a sorozattól, de a régi szinkron egyszerűen annyira élvezetessé teszi az egészet, nagyon sokat dobott az egészen. Szinte biztos vagyok abban, hogy ha DVD-n láttam volna először, akkor ennyire nem ragadott volna meg. Bagszival beszélgettünk, de nem volt olyan sok ideje rám, mert kellett még mennie órára. A WestEndben ültünk le, majd szétnéztünk a Media Markt-ban. Vicces volt látni, hogy viszonyult a német 3DS-emhez, és hogy hangosan felolvastam németül, amit kiír a gép. Meg is jegyeztem látva az övét, hogy "Jé , angol 3DS? De furcsa!"

Én sem maradtam sokáig utána Pesten, már a 14:10-es vonattal hazajöttem, a vonaton akartam játszani a New Super Mario Bros. 2-vel. Érdekes játék, nem az a forradalmi, egy-két újítás van benne, de tényleg az érmék határtalan habzsolásáról szól lényegében az egész. Összességében jó játéknak mondom, de valamiért képtelen a Nintendo monumentális pályákat csinálni, ami megmarad a fejünkben, mint régen. Bárki megkérdez engem, hogy a Super Mario Bros.-nak, Super Mario Bros. 3-nak, Super Mario World-nek x-y pályája milyen, álmomból felébresztve el tudom mondani, míg az újabb platformerekre ez nem igaz. És ez azért van, mert az új játékok nem sarkallnak arra, hogy játszam újra még egyszer, akár 50× is, mint a régieket. Egyszer végigvittem a DS-es New Super Mario Bros.-t, azóta többször is újrakezdtem, de egyszer nem jött át az a hangulat, ami miatt végigvinném még egyszer, és ez a baj forrása. A New Super Mario Bros. Wii esetében már jobb a helyzet, azt kétszer vittem végig, és azt mindig jó többen játszani, de annak pályáit sem tudnám visszamondani, és szerintem ugyanerre a sorsra jut a New Super Mario Bros. 2, és a New Super Mario Bros. U is. Nem gondolom azt, hogy azzal van a baj, hogy abban sem képes megújulni a játék, hogy mindig sztyeppe, puszta, víz, jég, stb. világok vannak, hanem valami miatt az istenért sem tudja megütni a régi Mario játékok szintjét. És szerintem ezt sokan érzik, ezért van az, hogy sokan már azt is a szemére vetik a sorozatnak, hogy ugyanazon témájú világok vannak. Gondoljuk el: Milyen lehetne igazából még? Még esetleg olyat tudok elképzelni, hogy a valódi világ földrészeit járjuk be, és akkor annak egyediségei lehetnének az adott világ elemei. Megjegyzem, erre volt kísérlet a Super Mario Land-ben, és nem is sült el annyira rosszul. A New Super Mario Bros. 2 egyébként jól sikerült, megvan benne a Mariós hangulat, de engem ezzel már nem lehet meghatni. Ha majd tizedjére is ugyanazzal az érzéssel tudom végigjátszani, mint most, és 20 év múlva bármelyik pályáját vissza tudom mondani, akkor majd igen. Kétszer biztosan végig fogom játszani, először most, másodszor majd amikor meglesz a saját példány. Aztán majd ki fog derülni, az esélyt megadom neki.

A borító mindenesetre nagyon tetszik, be is scanneltem, a Quick Guide-dal együtt:

Scan-130315-0001Scan-130315-0003Scan-130315-0004Scan-130315-0005Rendes leírása már sajnos nincs, mert ugye a Nintendo ezt is elektronizálja. Szerencsére ezek szabadon elérhetők a weboldalukon, méghozzá itt.

És végül a Super Mario Kalandjai 3 DVD-t is bescanneltem, hogy az is legyen meg az utókornak, ugyanis sehol nem láttam eddig. Sőt, maga a DVD borító sem elérhető normális minőségben:

Scan-130315-0006

Szólj hozzá!
2013. március 08. 00:31 - supermario4ever

Super Mario Kalandjai részek

Cseri ma befejezte a munkát, elérhetővé tette a rajzfilmet magyarul. Most néztem meg, és érdekes érzés volt. 2006 januárja óta van meg angolul, de most olyan volt, mintha MOST láttam ELŐSZÖR annyi év után. Ez a régi magyar hang egyszerűen fantasztikusra sikeredett, nagyon eltalálták a karakterek egyéniségének megfelelő hangokat! Fel is jegyeztem, csak nem mindenkinek nevét hallottam ki normálisan, úgyhogy lehet, hogy itt-ott furcsák lesznek a nevek. Lejegyeztem az opening narrációt is, előbb ezt írom le:

Íme a legenda, amely mindannyiunk számára feledhetetlen.
Eddig úgy tudtuk, hogy a Sárkánykirály elhagyta a Gombabirodalmat.
De most! Halálhajója újra támad!
A Sárkánykirály visszatért! És magával hozta velejéig gonosz ivadékait is.
Íme a sárkány kölykei!
De a Super vízvezeték-szerelő tudásukkal a Super Mario Fivérek
Megmentik Kalapos Gomba Hercegnőt,
És barátait a gonosz sárkány karmaitól
Bowser: KAPJÁTOK EL A VÍZVEZETÉK-SZERELŐKET!

És akkor íme a magyar hangok. Egy párnak, melyet tudtam kihez kötni, azokhoz párosítottam a karaktert is:

Mario: Szűcs Sándor
Luigi: Belföldi László
Toad: Újlaky Dénes
Hercegnő: Fazekas Zsuzsa
Husi Katalin
Andai Kati
Alföldi Róbert
Bej Róbert
Háda János

super-mario-kalandjai.jpgA többiek nyilván Bowser vagy az egyik gyermekének a hangja. A listából két embert nem vagyok biztos, hogy jól hallottam ki.

Nem is csak a nosztalgia miatt volt hatalmas élmény visszanézni, hanem mert összehasonlíthatatlanul jobb a régi magyar hang, az újhoz képest, sokkal jobban eltalálták az adott karakter jellemét. Mario harsányabb hangja nem csak a kövérsége miatt illik jobban hozzá, hanem, hogy mindig ő a nagy ötletek kitalálója, megvalósítója, mindig ő lép előre, ha cselekedni kell. Ugyanígy nagyszerű választás volt Luiginak a szerényebb, visszafogottabb hang, hiszen nem csak hogy soványabb, hanem ő az, aki inkább meghúzódik a háttérben, megy a bátyja után. Toad nem is Toad rekedtes hang nélkül. Én azokat a játékokat preferálom jobban, ahol rekedt hangja van, szerencsére az utóbbi időkben ilyen. Szerintem ez a hang illik a kicsit meggondolatlan, de rendkívül aranyos, és szeretetre méltó gombához. Hercegnőnek jó a vékonyabb hang, akit még nagyon kiemelnék, az Bowser rendkívül erős hangja. Nagyszerűen sikerült kihangsúlyozni a gonoszságát vele, élethűbbek lettek a tettei. A hat rész során Bowser három gyereke kapott igen vicces magyar nevet: Csufilány (Kootie Pie Koopa), Rosszcsont (Cheatsy Koopa) és Locsifecs (Big Mouth Koopa). Na, már csak az eredeti videokazettát kell elkönyörögnöm, én vitrinben fogom őrizni, annak egy haja szála nem görbülhet!

Addig is Cseri engedélyével megosztom mindenkivel a régi szinkronos Mario rajzfilmet:

Letöltés itt / Download here

Az alábbi részeket tartalmazza ebben a sorrendben:

  1. Reptiles in the Rose Garden
  2. Sneaky, Cheating, Lying Ninja Koopas
  3. Toddler Terrors of Time Travel
  4. The Beauty of Kootie
  5. Reign Storm
  6. Never Koop a Koopa

Nem lett részenként külön vágva, és csak mp4-es formátumban tudta feltenni. A hang eredetileg nagyon rossz minőségű volt, ennyire sikerült feljavítani. DVD minőségűt nyilván az életben nem fogunk tudni kreálni belőle, azt csak akkor lehetne, ha valahol meglenne az eredeti hanganyag, de van egy olyan félelmem, hogy a Vico Video kiadó jogutód nélküli megszűnésével egyetemben a hangnak is nyoma veszett. Lehet, hogy a videokazetta képének minőségéből sokan arra következtetnétek, hogy ez egy gagyi munka, de higgyétek el, hogy nagyon értékes a belbecs!

És akkor beszélnék egy kicsit a Nintendós társaság gyökereiről is, ugyanis ennek a rajzfilmnek köszönhető, hogy magjában kialakult ez a társaság. Az egész 2006 februárjában kezdődött, amikor az 576 fórumon... mondhatni nagyobb népszerűségre tettem szert azáltal, hogy mennyi mindent tudok a Mario játékokról. Ne szerénykedjek, csodáltak egy páran akkoriban. És valahogy szóba került a Super Mario Bros. 3 játék kapcsán a rajzfilm is, és Krisi jelentkezett, hogy neki megvan. Felvettük egymást MSN-re, ez volt 2006. március 8-án (már 7 éve O_O). A videokazettát azóta is keresi, melyen ez a rajzfilm volt :D de innen gyökerezik az a társaság, mely annak idején a BigN-ből indult, majd sok csetlés-botlás után a 3DS Hungary-vel elnyerte mai "formáját". Jó, most nyilván ez a rajzfilm úgy nem szent, ha nem ez, akkor valami más biztos összehozta volna ezeket a baráti kapcsolatokat.

És akkor tegyünk említést az új magyar szinkronról is. Nem lett úgy rossz, de összességében csökkenti a rajzfilm élvezeti értékét, hogy szinte senkinél nem találták el a jellemének megfelelő hangot. Kerekes József neve sokaknak, mint Garfield magyar hangja lehet ismerős. Most Marióként hallhatjuk. Ha őszinte akarok lenni, én nem tartom annyira jó szinkronszínésznek őt, mert bár mint Garfield nagyon jó, de pont azért, mert véleményem szerint neki nincs olyan hangja, aki egy domináns karakternek kölcsönözhetné a hangját, Mario meg pont hogy dinamikus karakter. Luigi hangja sem ismeretlen, Fekete Zoltán, aki a Scooby Doo-ból volt Bozont hangja. Olyan téren jól eltalálták, hogy neki is visszafogottabb hangja van, és bár nem vagyok nagy Scooby Doo rajongó, de a néhány rész alatt, amit láttam, annyira egybeforrt a hang vele, hogy szinte teljesen azt gondoltam, hogy Luigi is Bozont lenne. Tényleg nehéz elvonatkoztatni tőle. Toad magyar hangjaként Molnár Ilona egészen jó választás, és kifejezetten tetszik, amit csinál. Addig, amíg nem Kagome-ként, vagy Kaname Chidori-ként ordibál, addig nagy baj nincs. Még talán Bowser tetszik nagyon, bár azt a nagyon erőteljes hangot nem tudta Faragó András visszahozni. Ő volt az, aki a Gálvölgyi Show-ban felváltotta Gesztesi Károlyt a "Gyúrunk vazze?" jelenetekben. Igen, az a nagydarab ember. Nagyjából ennyi. Nézhető, de kicsit összecsapott munkának tűnik. Ezzel szemben a régi szinkronnal rengeteget dolgozhattak, valami nagyszerű munkát adtak ki a kezükből a készítők, és a szinkronszínészek!

22 komment
2013. március 04. 21:17 - supermario4ever

Új általam készített Wikipedia szócikk

A videokazetta "felbukkanásának" (ez de szép szó ide) örömére megírtam a Mario 3 rajzfilmsorozatról a wikipedia szócikket: Super Mario Kalandjai. Meg kell adni a neki járó ismertséget. Meg szétnéztem néhány Nintendós szócikk között, azt hiszem, fel kéne karolni néhány Nintendós ismerőst, hogy kicsit módosítsuk, frissítsük, mert bár a Super Mario 64, és a Donkey Kong szócikk menő lett, de a Super Mario Bros. és a Yoshi szócikke finoman szólva is módosításra szorul. A Super Mario 64-es szócikknél kifejezetten zavarba estem, hogy egy pár szó erejéig engem idéztek a Mariós oldalról. ^^'

Szólj hozzá!
2013. március 02. 20:58 - supermario4ever

Super Mario Kalandjai videokazetta

201303021340Hát, halljátok, nagyon jó volt, hogy nem mentem 3DS Hungary találkozóra. Ha meglátom azt, amit végül bagszi nyert, biztosan elsírtam volna magam. OTT VOLT A SUPER MARIO VHS, AMIT MÁR ÉVEK ÓTA KERESEK!!! Lernenboy csak úgy bevitte nyereménynek. Az a "bazdmeg" érzés, amit akkor éreztem, amikor bagszi csak úgy tök lazán közli velem, hát ne tudjátok meg... -_- Nézem a vaterát, reménytelenül keresem a Google-ben, titkon emiatt is lesem a bolhapiacot, de semmi... Komolyan mondom, azt hittem, hogy SOHA AZ ÉLETEMBEN nem fogok vele találkozni, mert itt is bezárt az a videotéka, ahol kölcsönözhető volt, és erre csak így tök spontán. Egy Nintendo rajongó srácnak nem kell, ezért beadja tombolába.... Én nem is értem, hogy miért vagyok kiakadva, tényleg... XD

Most Cserinél van a videokazetta, be fogja digitalizálni, amint meglesz, itt is közzé teszem, mert ezt mindenkinek látnia kell! Jobb ennek a szinkronja, mint az újnak. Mariónak, Toad-nak is jobban illik a hangja az egyéniségéhez, és Bowser harsány hangja... Nem rossz az új sem, de meg nem közelíti a régit. Viszont most sem jövök üres kézzel, Cseri kérésemre bescannelte a borítót. Egyből kitalálta azon kérésemet, hogy a lehető legnagyobb méretbe scannelje be, de amekkorában megkaptam... VALAHA legnagyobb felbontású kép, amit láttam: 13747×9919 pixel, és 94,4 MByte. Pedig jpg formátum. A Paint effektíve feladta, a Windows képnézegetője befagyott tőle, az Irfanview több perces fagyás után nagy nehezen behozta. Akkor "kicsinyítettem" le 3000×2165 pixel méretűre, így lett 1,14 MByte. :D Ebben kapjátok meg:

Super Mario Kalandjai VHSAz írás kicsit bugyuta, és a rajzfilmben is van egy nagyon csúnya félrefordítás, azt soha nem felejtek el. A "Super Leaf"-et Szuper léknek mondták. Ez a "Never Koop a Koopa" részben van, amikor megmenekülnek Bowser csapdájából, és elvileg nem tudnak máshogy kijutni a kastélyból, csak ha repülnek. Majd Mario felugrik a plafonig, és tényleg léket tör, ahogy a játékban mi is törjük a téglákat. Igazából most, hogy így belegondolok, talán pont a szuper lék a logikusabb. :D Aztán persze Szuper levéllel repülnek, úgyhogy eléggé kacifántos a történet.

Ez a hét nekem nagyon kész, az elmúlt napok jó történései után, én nem is hittem volna, hogy még egy ilyen kincset visszakapok az életemben. Most valahogy egyáltalán nem tud érdekelni, hogy nem jutottam tovább az énekversenyben (mindazonáltal jogos, mert nem voltam topon, amikor felénekeltem a dalt). De most annyira pozitív impulzus ér, hogy most ez egyáltalán nem tör le. Még egy-két ilyen, és nem a világ, hanem az univerzum legboldogabb embere leszek!

Szólj hozzá!
2011. október 23. 09:01 - supermario4ever

15. rész: Do the Koopa

Rendező: Phil Harnage
Első megjelenés: 1990. október 27 .

Helyszín: 8. világ, a Sötétség országa

A Gomba Királyság könyvtárában Luigi és Hercegnő egy térképet keresnek. A Sötétség oszágában van egy templom, abban van egy bizonyos Doom Dancer Music Box, ezt akarják megkeresni. Megtalálja Luigi, hazaviszik, és a házukban Mario és Toad társaságában elemzik a térképet, hol lehet a templom. Mario szerint azzal a zenedobozzal uralmuk alá lehet hajtani a Koopa klánt (Koopa Troopák, Dry Bones-ok, Boom Boom-ok, stb.) Eljutnak a Sötétség országának alagútjába, ahol a templom van. Egy Dry Bones meghallja őket, rohan is Bowserhez, hogy mondja, mit csinálnak Marióék. A sárkánykirály örül a hírnek, és elküldi három fiát: Cheatsy-t, Big Mouth-ot, és Bully Koopát, hogy szerezzék meg Marióék elől a Music Box-ot.

Az alagúton Marióék akadályba ütköznek, széttörik a téglákat, hogy találjanak egy Szuper Levelet. Sikerül, mindenki Mosómedve erővel átrepülnek rajtuk, de a Koopa szobrokból kijövő lézersugár miatt elvesztik azt, így visszatérnek normális mivoltjukba. De már nincs rá szükség, mert megtalálták a Gloom Templomot. Ott van középen a Doom Dancer Music Box. Eleinte nem volt a templomban senki, de amikor Mario leemelik a Music Boxot, akkor Bob-Omb-ok hadserege hullik a mennyezetből, emellett Dry Bones-ok, Thwomp és Boom Boom támadják meg őket. Eközben megérkeznek a Koopák, akik a bejárat elé kötelet tesznek, hogy a Mario fivérek elessenek, amikor kijönnek a templomból. El is esnek rajta, Mario kezéből kiesik a zenedoboz, a Koopa kölykök harcolnak érte, végül Bully Koopa kezébe kerül. Megvizsgálja a szerkezetet, és a kart forgatva zenét csinál. Erre mindenki akaratlanul elkezd táncolni. Nemcsak a Mario fivérek, de még Cheatsy és Big Mouth is. Többféle zenét szólaltat meg rajta Bully Koopa, végül indulóval libasorba állítja a többieket, és az apjához vezeti őket.

Bowser elégedett a fiaival. Elveszi fiától a gépezetet, és kiteszteli. Ismét táncolnak a Mario fivérek, és a Koopa kölykök. Bowsernek már meg is van a terve. Elmennek a Halálhajóval a Gombabirodalomba, a hét gyerek, de még a Mario fivéreket is magukkal hozzák. Tánccal akarja uralma alá hajtani a gombákat, mindenki, de még a növények, a Mérges Nap, és a szobrok is táncra perdülnek a szerkezet zenéjétől. Mario kezébe veszi a Vízvezeték-szerelő ragasztót, és befogja vele a fülét, odamegy Bowserhez, és kiüti a kezéből a zenedobozt. Bowser és a Koopa kölykök azon vannak, hogy elkapják, Bowser fogja az egyik végét, a Mario fivérek a másik végét, és ennek a huza-vonának az lesz a vége, hogy a gép kiesik a Halálhajóból, és földet érve összetörik. Így mindenki visszamegy a helyére.

Kicsit bugyutának tűnik ez a rész, de ez az utolsó ilyen. ^^'

Az epizódban felhangzó dal

Amikor Bowser a Gomba Királyságban a zenedobozzal megtáncoltatja a Gomba Királyság lakosságát, az alábbi dal hallható:

Do the Koopa
Rip the hoopa
Do a loop de loopa
Or you'll be a party poopa
Everybody do the Koopa
Everybody shout and pout
Everybody do the Koopa
Everybody shake your snout
Everybody do the Koopa
Everybody shake your scales
Everybody do the Koopa
Everybody wag your tails
Do the Koopa
Rip the hoopa
Do a loop de loopa
Or you'll be a party poopa
Everybody do the Koopa
Once you start you can't stop (no)
Everybody do the Koopa
Bop, hop, flop and slop
And rock rock rock until you drop drop drop
Do the Koopa
Rip the hoopa
Do the Koopa

Az epizódban fellelhető hibák

  • Amikor Hercegnő elmagyarázza, hogy működik a zenedoboz, megjelenik Hop, akinek szemüvege piros színű lesz.
  • A piros paratroopák a Dry Bones-ok társaságában olykor a szárnyukon táncolnak.
  • Amikor Mario kivédi Thwomp támadását, hirtelen eltűnik a közelből, és Luigiék közelében jelenik meg.
  • Amikor Bully odaadja az apjának a Music Boxot, a koopa kölyök teknője zöld színű.
  • Amikor mindegyik Koopa kölyök táncol a halálhajón, akkor Big Mouth a lábával nem érinti meg a földet, Hop haja teljesen sárga, Kooky arca narancssárga, Hip haja kék.
  • A végén Big Mouth nem látszik Bully, Cheatsy és Bowser között.
  • A amerikai DVD-n ez a rész valamiért lassabban megy, nem tudni miért.

A letöltési link később érhető el / The download link will available later.

Szólj hozzá!