2009. március 22. 13:44 - supermario4ever

Optimistán a világ felé!

2005 decemberében kötöttük be az internetet, azóta legalább annyi pozitív élmény ért ebben a kivertérben, mint amennyi negatív. A negatív dolgokat hellyel-közzel megtanultam kezelni, de néha úgy érzem, hogy nem lehet eleget tanulni. És ez talán nem is baj. Mert az a lényeg, hogy rengeteg pozitív élménnyel gazdagodtam, melyek mind építették a jellememet, és ennek köszönhető, hogy egy optimista, pozitív gondolkodású ember lettem. Nem feltétlen mindegyik az internethez köthető.
2006 márciusában kezdtem el az 576 fórumról barátokat szerezni, akiket jó fejnek tartottam, azokat mind felvettem MSN-re. Némelyekkel nagyon jókat beszélgettem, nemcsak a videojátékokról, hanem más témákról is. Ez a bizonyítéka annak, hogy létezik interneten keresztül is igaz barátság. Ekkortájt még nem voltam animés. Csak láttam, hogy az egyik barátom, Krisi MSN-es képében régebben mindig volt valami anime karakter. Akkor még fogalmam sincs, hogy kik ezek, elkönyveltem magamnak rajzfilmfiguráknak (én balga -_-'). Később mindig beszélt nekem a Kaleido Star-ról, és a Tokyo Mew Mew-ről, ezeket az animéket nagyon szerette. Eleinte elhallgattam őket, nem zavart, hogy beszélt róla, de különösebben nem tudtam hozzászólni a témához. Júliusban döntöttem úgy, hogy ha lesz hétvégén az RTL Klubon (ekkor még nem volt nálunk A+) valamelyik anime, belenézek. Szerencsés voltam, pont ment a Kaleido Star. A 11. részt fogtam ki elsőre, amikor Ana találkozott hosszú idők után az apjával. Ez a rész annyira nem fogott meg, de összhatásában tetszett, ezért figyelemmel kísértem a további részeket. Különösebben nem fogtam fel semmit, csak annyit, hogy nézem, és nézem, és egyre jobban magával ragad. Annyira megszerettem ezt az animét, hogy a mai napig nagy rajongója vagyok. Aztán jött a TMM. Ez is nagyon tetszett. Az a csapatszellem, amivel az 5 lány dolgozik nagyon megfogott. Bár azt láttam, hogy annyira nem komoly történetileg, és megjelenítés terén az anime, de nagyon jót szórakoztam rajta, és a mai napig, ha megy az Animaxen, akkor nézem, és nagyon tetszik. Na de vissza a Kaleido Star-hoz. Amikor másodjára kezdtem el nézni, akkor már egy kicsivel másabb szemmel néztem, méltán, hogy az a varázslat, ami elsőre ért, kezdett megszokottá válni. Aztán rájöttem, hogy ez az anime az egyik legjobb dolog az életemben. Nagyon átformálta a gondolkodásmódomat. Most nyilván fizikai lehetetlenség a Legendás Manővert végrehajtani, nem is az a célja az animének, hogy mindenki öngyilkos merényletet hajtson végre mutatvánnyal, hanem azt akarja demonstálni, hogy bármilyen célt is tűzzünk ki magunk elé, hinni KELL benne, hogy azt meg tudjuk valósítani, de azért keményen meg kell küzdeni, mert a siker csak így garantált. Ez megalapozta az optimista gondolkodásmódomat, és a magabiztosságomat. Aztán jött Megumi Hayashibara és Okui Masami. Ezt is Krisi ismertette meg velem 2006 szeptemberében. Emlékszem, az első szám, amit hallgattam Megumitól a Brave Heart. Már akkor tetszett. Kicsivel később, hogy küldjön még MSN-en egy pár számot. Este, amikor nyugalomban hallgattam Megumi Hayashibarát, komolyan mondom, egyszerűen nem tértem magamhoz. Ebben az elbaszott zenei világban van még, aki ÉNEKEL? És van még, aki VALÓDI érzelmeket énekel ki, SZENVEDÉLYBŐL? Életemben nem éltem még át zenei téren katarzis-élményt, de most ez sikerült. A Give a Reason, Northern Lights, Reflection dalok egyszerűen annyira magukkal ragadtak engem, hogy ilyet, amióta élek, még nem éreztem. Aztán magam kerestem egyre több dalt tőle, ekkor lettem biztos abban, hogy igen! Vannak a mai zenék közül is nagyon jók, csak az a probléma, hogy ezeket max. 2-3 év után megunom. Mert akármennyire is szerettem régebben például Anastaciát (aki FANTASZTIKUS énekesnő), Didót, a The Corrsnak is nagy rajongója voltam, volt valami hiányérzetem a dalaimban. De ezeket mindig próbáltam elnyomni, mert úgy voltam vele, hogy az az én egyébként hülyeségem, ezzel kell "beérni". De Megumi Hayashibara MINDEN hiányérzetemet megadta. De az albumait sehogy nem tudtam beszerezni, letölteni. Nem hittem volna, hogy ennyire ritkák. Két éves keresgélés után beírtam a Google keresőbe: "Megumi Hayashibara: Plain tracklist". És még az első oldalra kidobott egy spanyol fórumot, ahol voltak linkek, letölthetőek a Megumi albumok. Hihetetlen boldog voltam! 2008 szeptembere óta megvan az összes albuma, és kislemeze. Olvastam, egy interjúban azt nyilatkozta, hogy nagyon pozitív gondolkodású, és ezt szeretné a dalaival átadni. És bárki, aki hallgatja a dalait, elhiszi neki, mert annyira hitelesen adja át, és az a fantasztikus, hogy nem légvárakat épít, hanem a földön jár. Többek között arról énekel, hogy mindig vidámnak kell lenni, és ha bármi lelki probléma ér, igyekezzünk a pozitív oldalát nézni. És elhiszem neki. Nagy hatással van az életemre. Okui Masamit meg a Slayers dalok által fedeztem fel, amiket Megumival énekelt. Nagyon tetszett a hangja. Tipikusan a "Tízezer közül is megismerni" hang. Megszereztem az albumait, és nagyon jók. Ő is rendkívül hitelesen énekel. Ez számomra nagyon fontos. Azóta teljesen megváltozott a zenékről alakított véleményem. Azóta nem is hallgatok szinte semmilyen más zenét, mert nincs igényem rá.
Ami még hatással volt rám, az a The Legend of Zelda játéksorozat. Ennek az egyik része az Ocarina of Time ugye a világ legjobb játéka. Sok vita van arról, hogy most túl van értékelve, vagy nem. Szerintem nincs túl értékelve, mert nemcsak fantasztikus az egész játék, a történet, a játékmenet, a zene, a hangulat, de üzenetet hordoz a játék. Ugyanis a végső főellenséget nemcsak mi öljük meg, hanem annak a birodalomnak minden egyes régiójának a "főnöke". És ez azt hordozza számomra, hogy csak összefogással, és csak a szeretet erejével lehet nyerni. Ez is alakította a gondolkodásomat.
Csak az, hogy néhányan gyerekként kezelnek, mert azt hiszik, hogy azzal, hogy vidám vagyok, egyben komolytalan is. Nekem ne mondják azt, hogy valaki attól lesz komoly, ha valaki búskomor, bánatát alkoholba fojtja, stb.
Arról már írtam korábban, hogy vágyom Budapestre. Ez a mai napig így van, pedig már 2006 júliusa óta vágyom ki. Akkoriban még a térképet nézegettem, ismerkedtem a fővárossal, BKV járatokat jegyeztem meg fejből, sokszor én vezettem a Pestieket, hogy merre is kell menni. De most már változott a helyzet, ha komolyan ott akarok élni, akár hosszabb távon is, akkor muszáj vagyok többet is tenni. Nézegetem, tervezgetem a jövőmet, hogy mi legyen. Eddig úgy tervezem, hogy az első fél évet albérletben töltöm, keresek munkát, és ha meglesz egy bizonyos munkaidő határozatlan munkaidő mellett, akkor használt lakást szeretnék venni, erre veszek fel lakáshitelt. Maximum 5 millió forintban gondolkodom, ami egy max. 50 m2-es 1 szobás lakásra szerintem reális. És amellett a törlesztőrészlet mellett, amire gondolok, úgy hiszem, hogy meg tudnék élni. Mivel az OTP bankban van kártyám, ezért úgy gondolom, hogy ott nézek szét. Már most néztem a honlapjukon, hogy mi a menete, tetszik. Csak önerőt nem ír. Pedig például a Raiffeisen bank 33% önerőt kér, ezt tudom, de az OTP bank nem ír ilyet. Lehet, hogy nem kérnek? Az nagyon jó lenne, mert nekem az önerő nagy visszatartóerő, mert albérlet mellett nem lehet spórolni. Fizetni az albérlet költségeit, és mellette megélni. Szóval nem tudom, mi lesz, én ezt tervezem, remélem legalább az összejön, hogy élhetek kint Budapesten. Ezt nagy ajándéknak venném az élettől.
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása