2015. június 21. 16:57 - supermario4ever

Új videojátékos kezdet

Nos, hogy néhány hete sikerült visszaszerezni Nintendo 3DS-emre az NNID-t, ezért komolyabban nekikezdtem a játékoknak. Most érzem igazán magaménak a Nintendo 3DS XL konzolomat, visszakaptam minden játékot, amit digitálisan letöltöttem a régi gépre, így lett teljes értékű az új 3DS. Azért megnézném annak a srácnak az arcát, aki magáévá tette a régi Nintendo 3DS-emet, és oly nagy örömmel játszott a játékokkal, hogy érintené, hogy most ki lett kötve az a gép a régi felhasználómból. El is gondolkodtam azon, hogy vajon a játékok is törlődtek-e abból a gépből; szerintem igen, mert felhasználóhoz vannak kötve a digitális játékok. Csak ne zsörtölődjön, így is szerencsés, hogy több ország választ el minket, bizton állíthatom, hogy ha Angliában maradtam volna, nem maradt volna rendőrségi feljelentés nélkül, még ha nem is lopta el a gépemet, hanem megtalálta, de nem juttatta vissza.

Amúgy most össze-vissza játszok a játékokkal, ahogy épp kedvem tartja. Elsődleges célom a játékok élvezete mellett, hogy a régi statisztikát hozzam vissza nagyjából, és mivel a játékokon kívül semmi más nem tért vissza, így azt nekem kell újra "felépíteni". 168 óra Nintendogs + Cats? Kötve hiszem, hogy ezt újra meg tudom csinálni, de megint örömömet lehet a kutya- és macskanevelgetős játékban. Meg azt hiszem, hogy majdnem 4 millió lépés volt az előző kézikonzolban? Most még csak 100 ezer körülinél tartok. Ha minden nap gyalog járnék dolgozni, és nem biciklivel, akkor lendíthetném fel jelentősen.

Ahogy írtam, nem kifejezetten egy játékkal játszok, de van kettő, amire komolyabban rákaptam, a Game Boy-os Mario's Picross és a Game Boy Color-os Mario Golf. Mind a kettő nagyon jó. Szeretem a logikai játékokat, a Mario's Picross-ban az Easy Picross feladványok könnyen mentek, most a Kinoko (gomba) feladványokat csinálom. Itt az 5. szint 6. feladványánál tartok. 8 szint van, mindegyikben 8 feladvány, így egy kategóriában 64, összesen 256 feladvány van az egész játékban, nagyjából 100. környékén tartok. Itt még az a nehézség van, amit az alapvető trükkök elsajátításával még könnyen meg lehet csinálni, de volt már 1-2 olyan feladvány, ahol véletlenszerűen lőttem be, hogy esetleg ez a kis kocka jó lehet. Az előző mentésemben a csillag kategóriáig jutottam el, az már kellőképpen nehéz. Az a rossz, hogy a 15×15-ös kockában ilyen számok vannak, hogy 5, 5, 6, 1-7, 2-4 meg hasonlók. A két szám egy sorban (vagy oszlopban) azt jelenti, hogy van két jó kocka, majd legalább egy kockányi szünet, majd valahol négy jó. Az a jó kiindulópont, ha egy sorban van oszlopban legalább 8 jó van egy 15×15-ös rácsban, mert akkor a középső biztos, hogy jó, onnan el lehet indulni a többi felé. Persze minél nagyobb szám van, annál több biztosan jó kocka van. Hát ez a csillag kategóriától egyre ritkább, így annak kilogikázása, hogy melyik lehet jó, ahhoz már nincs képességem, kíváncsi vagyok, hogy most mire megyek, majd kiderül. Élvezem a játékot.

Májusban sikerült Wii U-t venni, méghozzá a Mario Kart 8 Premium Pack-ot:

sdc12395.JPGsdc12397.JPGsdc12402.JPGsdc12404.JPG
A Mario Kart 8-cal immáron 4 játékom van Wii U-ra:

  • Nintendo Land
  • Wii Fit U
  • New Super Mario Bros. U
  • Mario Kart 8

A Nintendo Land-et és a New Super Mario Bros. U-t még Angliában vettem akciós áron, a Wii Fit-et meg már itthon Media Markt-os kiárusítás keretében.

Jó játék mindegyik, legkevésbé a Nintendo Land tetszik. Pedig maga a név nagy ötletekre ad alapot, milyen lehet az élet Nintendo országában? Csupa móka és kacagás. A valóság ezzel szembe az, hogy a narrátor hangja rettenetesen idegesítő, és a 12 játékból inkább a több játékos játékok érdekesek, de olyan sokat nem játszottam még vele, hogy részletes véleményt írjak róla, de nem különösebben inspirál játékra. A Wii Fit U-ban 19 új gyakorlat van, mégsem használom olyan gyakran. Az a legnagyobb problémám, ez ügyben, hogy nem tudom életformámmá tenni a mozgást, ezért nem használom annyiszor. A New Super Mario Bros. U meg jó, hogy a régi Mario játékok hangulatát hozzák vissza, valószínűleg így néznének ki a régi nagy klasszikus Mariók mai köntösben. Vannak is újdonságok az új játékban, de ez ma már nem elég. Olyan Mario játék kellene, mint a Super Mario Galaxy 2. Játékmenetében hajaz a régi Mariókéra, de van benne annyi tartalom, amennyi egy mai Mario játéktól már elvárható lenne. De sajnos világosan kijelentették, hogy több Mario platformer már nem lesz Wii U-ra. Most volt az E3, melyre a Nintendo is készült. 2008 óta nem volt ennyire rossz prezentációjuk, mint most. A 7 évvel ezelőtti azért volt nagyon rossz, mert a Nintendo nagyon elszállt magától az akkori hatalmas siker miatt, most meg azért, mert már feladták a Wii U-t. Még nincs 10 milliónál sem a Wii U eladása, pedig már 2 és fél éve, hogy megjelent. A Wii U a távoli jövőben valószínűleg megmarad a Nintendo rajongók konzoljának és nem marad meg annyira a köztudatban, mint például a Super Nintendo vagy a Nintendo 64, amire még a Nintendóban nem jártasak is emlékeznek.

A játékok közül meg egyértelműen a Mario Kart 8 viszi a prímet. Nem lett annyira jó, mint az előző Mario Kartok, de a hangulata nagyon ott van, és igazából csak kicsivel marad el az előzőektől. Örülök annak, hogy nehezebb lett az előzőeknél, mert végre nem az van, hogy két hét alatt 100%-ra megvan az egész játék, utána már csak online élmény játék.Nem, itt jobban ki kell ismerni a kocsik irányítását, és 200cc-n, szó szerint őrült versenyzés megy. Nagyon nehéz, egyszer poénból kipróbáltam, hogy milyen vs-ben menni 200cc-n hard CPU-n, 10-nél jobb nemigen voltam a 12-es mezőnyben. Egyszer lettem nagyon véletlenül első, de úgy, hogy a gépi játékosok rommá verték egymást, én meg valahogy mindig kimaradtam a csetepatékból. Az biztos, hogy a Koopa kölykök megjelenése a játékban önmagában megtöbbszörözi a játékélményt.. Gyerekkori kedvenceim, így nagyon örülök, hogy a New Super Mario Bros. Wii-ben visszatértek, és úgy tűnik, hogy most már ők is tartós szereplői lesznek a Mario játékoknak.

Amikor írtam a Mariós oldalamra a Wii U konzolról a részletes leírást (nincs még kész, félbemaradt, azt is folytatni kellene), írtam a Wii U Pro Controllerről, nagyon vonzó lett számomra, ezért beruháztam erre is.

sdc12428.JPGsdc12429.JPG
Nagyon szeretem, egyetlen kifogásom volt az elején vele szemben, hogy az akciógombok lent vannak. A jobb oldali analóg kar helyett, amit keveset használunk, de meg lehetett szokni, sőt, majdhogynem már csak ezt használom controllerként, a GamePad szinte már csak második kijelzőként funkcionál.

A játékkínálat egyelőre nem tűnik az igazinak, nincs annyi játék Wii U-ra, amit még megvennék, de ami eddig van, az nagyon tetszik, annak ellenére, hogy nem vagyok mindegyik játékkal maradéktalanul megelégedve, de bízok abban, hogy azok a játékok, amiket ezt követően tervezek megvenni, még többet hoznak ki a Wii U-ból.

Retro kínálat is inkább a Wii miatt van, ugyanis System Transfer-nek köszönhetően a régi játékok átkerültek Wii U-ra, és játszhatók is Wii mode-ban, a Wii Shop Channel pedig itt is használhatók és továbbra is letölthetők a régi játékok. A Wii U kínálatát pedig lassan bővítik. Az jó dolog, hogy a kötelezők fent vannak, de néhány olyan játékot is szívesen látnék, amik nem voltak akkora durranások, de például nekem tetszettek, és szeretném, ha ezeket az igényeket is kielégítenék. Az újdonság varázsa már elmúlt, most az kell, hogy hosszú távon is emlékezetes maradjon a Wii U.

Szólj hozzá!
2015. június 20. 21:53 - supermario4ever

Elvesztett NNID visszaszerzése

Néhány hónapja történt az eset, hogy elvesztettem, a Nintendo 3DS konzolomat, és vele együtt a Nintendo Network ID-m is odalett. Vagy mégsem? Nagy nehezen sikerült visszaszerezni, ezen történetemet szeretném megosztani, hátha segítségére lehetek azoknak, akik hasonlóképpen jártak, mint én.

Sok negatív kritika érte a Friend Code rendszert a Wii és Nintendo DS korszakában, hiszen ez nem valódi felhasználói rendszer, mivel konzolhoz van kötve, nem felhasználóhoz. Így ha valami baj történt az asztali- vagy / (ne adj isten) és kézikonzolunkkal, akkor nem lehet visszahozni a letöltött játékokat. Ezen nagyrészt segített a mostani Nintendo Network ID, ám ennek az (alapból jogosan) szigorú rendszere okozhat némi bosszúságot és történhetnek olyan esetek, amikor nem látni megoldást arra, hogyan oldódhat meg a probléma.

Velem történt egy ilyen, és tegnap sikerült megtalálni rá a végleges megoldást. Tavaly novemberben sikerült elvesztenem a Nintendo 3DS konzolomat. Az eset pikantériája az, hogy az utolsó nap történt ez, amikor Angliában voltam, így nagyon idő sem volt keresni, de az esetleges lehetséges helyeken nem találtam. Végül nem is került elő, majd később jelezték a barátaim, hogy a Friend List-ben látják, hogy valaki használja a konzolomat, tehát valaki megtalálta a gépet. Ekkor reménykedtem, hogy megformázza a gépet, így a Nintendo Network ID kikerül abból a konzolból, és újra rá tudok csatlakozni. Ez nem történt meg, de aztán rájöttem, hogy nagy csoda lenne, hogy megformázná, hiszen rengeteg játékot letöltöttem a gépre. Nem kicsit mérgeltem magam azon, hogy más büntetlenül játszik az általam vásárolt játékkal, így írtam E-mailt a Nintendo support-nak, melyben megkértem, hogy kössék ki a régi Nintendo 3DS-ről a NNID-t. Ehhez a következő adatokat kérték:

  • Nintendo Network ID
  • E-mail cím, melyet a konzolhoz használok
  • Születési dátum
  • Régi konzol szériaszáma
  • Új konzol szériaszáma
  • Ok, hogy miért nem használom a régi konzolt
  • Volt-e formázva a régi konzol
  • Rendőrségi jelentés

Az utolsó résznél bukott el a dolog, ugyanis elmentem a rendőrségre bejelenteni a dolgot, de azt mondták, hogy felesleges bejelentést tenni, mert az eset Angliában történt, és mivel nem is bűncselekmény által vesztettem el (tehát nem lopták el) a konzolt, ezért felesleges bármit tenni, mert mire lekommunikálják az angol rendőrséggel, az is idő, utána meg nekem kell is ki kell menni Angliába tanúskodni, és ugye a repülőjegy következő néhány napra rettenetesen drága. Végül kénytelen voltam belátni, hogy igaza volt, viszont rendőrségi jelentés híján nem foglalkoztak velem a Nintendónál. A csendes beletörődés időszaka következett, de valahol legbelül mindig is zavart, hogy valaki játszik a játékaimmal.

Aztán most, bő egy hete írt rám az egyik barátom, javasolta, hogy telefonon intézzem el, mert egyszerűbb az intézés módja. Félve szántam rá magam, ugyanis hiába tudok jól angolul, a beszédet nehezen értem, pláne telefonon. Végül tegnap délután hívtam fel őket. Ez volt az első olyan ügyfélszolgálatos telefonhívás, amikor kellemes volt az ügyintézőre várni, ugyanis The Legend of Zelda: Ocarina of Time zene szólt közben, méghozzá a Kokiri Forest, kifejezetten kellemes emlékeket ébresztett bennem. A telefonbeszélgetés akadozva ment, de 20 perc után sikerült mindent megérteni, illetve szerencsére a végét félreérteni. Azért szerencsére, mert valami olyasmit mondott a srác, hogy 4 óra kell, mire a régi konzolból kikötik a NNID-t, és 24 óra múlva csatlakoztathatom az újhoz. Mindenesetre megformáztam a Nintendo 3DS XL-t a telefonbeszélgetés után azonnal, abban a formában úgysem akartam használni. Amikor minden megvolt, az alapbeállítás is, tettem egy kósza próbát a NNID beállításával, és csodák csodájára sikerült! Végleges jelszó beállítása után, rámentem a Nintendo eShop-ra, és ott volt az összes addig letöltött játékom. 65 játékot visszakapni, azért nem akármilyen érzés volt. A legszebb az volt, hogy a Mario Kart 7 digitális változata is rajta volt a gépen, ugyanis a Mario Kart 7 Pak Nintendo 3DS XL-t vettem meg magamnak. Az a játék ezek szerint nem volt NNID-hez kötve. Azért más telefonon intézni, mert más adatokat kér. Nem kérte például a szériaszámokat, csak azt, hogy soroljak fel három játékot a letöltöttek közül. Rákérdezett a rendőrségi papírra is, el is magyaráztam, hogy mi történt (izgultam is, hogy nehogy megint itt bukjon el a dolog), és itt tudomásul vette. És végül sikerrel jártam.

Szerencse, hogy az ideiglenes felhasználóhoz nem vettem játékot, így veszteség nem ért. Ami van veszteség, hogy a játékok mentései értelemszerűen nem jöttek át, mert nem történt System Transfer, de ez legyen a legkevesebb. A másik a Wii U-t érinti, arra is rákötöttem a régi felhasználót. Ami jó, hogy az addig letöltött játékok itt is játszhatók, viszont a mentések nem jöttek át, tehát ha itt is a régi felhasználót akarom használni, akkor újra kell kezdeni, de mivel csak 3 hete van Wii U-m, így itt nem nagy veszteség. De azért utánanéztem az interneten, olyanra van csak lehetőség, hogy két Wii U közötti adatátvitel, de egyik felhasználóból a másikra nem lehet egyelőre.

Remélem, hogy a lehető legkevesebben voltak olyan pechesek, hogy elvesztették a konzoljukat, akikkel pedig megtörtént, remélem, hogy tudtam segíteni.

Szólj hozzá!
2014. november 03. 21:36 - supermario4ever

Hazatérés veszteséggel

Hogy milyen csodálatos érzés újra Magyarországon lenni, azt szavakkal nem tudom leírni. Csak súlyos árat fizettem érte, ugyanis elvesztettem a Nintendo 3DS konzolomat... T_T Nem repüléskor, hanem még Angliában. Az történt, hogy még tegnap reggel elmentem az iskolába még utoljára takarítani, de a nagyobb hátizsákkal mentem, ugyanis vittem magammal olyan játékokat, amiket nem akartam hazahozni, de otthon sem akartam hagyni. Nem sokkal elindulásom után valami roppanást hallottam a táskámban. Arra gondoltam, hogy valamelyik játék tokja repedt meg, eléggé tömören pakoltam össze. Mivel volt nálam szatyor, ezért abba áttettem néhány tokot, és amikor már ráébredtem arra, hogy hiányzik a konzol, akkor esett le, hogy már ekkor sem láttam a hátizsákban, ott volt a felső részben. Ilyen mindent tűvé tettem érte állapotban voltam, de nem került elő. Még az iskolában is szétnéztem, de semmi. Írtam nővéremnek, hogy ha megtalálja, vigyázzon rá, de már tegnap beletörődtem abba, hogy volt Nintendo 3DS nincs Nintendo 3DS. Ami rettenetes nagy szerencsém, hogy kivettem a védőtokjából, amibe a 3DS játékok is voltak, így azok megmaradtak. Viszont az eShop és Virtual Console játékok is nagy veszteségek, mert elég sokat töltöttem már le. Megkérdeztem bagszit, mit tud róla, valószínűleg az angol supportot kell megkérdeznem. Mivel account-rendszerű lett a Nintendo eShop is, ezért azt gondoltam, hogy ha az új konzolomba megadom ezt a felhasználónevet és a jelszót, ezért az új gépre is le tudom tölteni, de aztán eszembe jutott az is, hogy ez nagy ziccer lenne, mert így lényegében szívességből (vagy fizetségként) bárkinek a 3DS-ébe beléphetek, és letölthetek neki egy-egy játékot. Hát, Wii U-t akartam venni magamnak, de valószínűleg 3DS pótlás lesz. Főleg, hogy az utolsó előtti hétvégén volt a Grainger Games-ben kiárusítás, és volt két olyan Wii U játék, amit mindenképp megvettem volna, és mivel úgy voltam vele, hogy ilyen jó áron úgysem találom meg egyhamar, ezért meg is vettem őket:

Kibontottam őket, amúgy fóliásan vettem mind a kettőt, sőt a New Super Mario Bros. U-t használtan vettem. Újonnan is jónak találtam érte a £15-öt, meg is kérdeztem, hogy van-e fóliásan. Mondta az eladó, hogy van, de van a használtak között is fóliás. Ez úgy lehet, hogy magánszemélytől vették át, és mivel nem hivatalosan vették át, ezért csak használtként vehették át (nem számolni!), így £13-ért vettem meg lényegében vadonatújan. A Nintendo Land-del ennyire szerencsés már nem voltam, de hogy újonnan £10, az már igazán semmiség érte, mivel úgyis meg akartam venni, és ennyiért nem láttam még használtan sem. Úgyhogy örvendek neki, de a Nintendo 3DS miatt valószínűleg tovább pihennek, mint terveztem.

A hazaút szerencsére a tervezettek szerint ment, bár továbbra is úgy vagyok a repüléssel, ahogy Presser Gábor fogalmazta meg az egyik híres LGT dalban: "Roppantul gyűlölök repülni!". Mondjuk ennyire azért nem, mert ha el tudom foglalni magam, akkor eltelik az idő, de még mindig a vonatozás az első számomra, és maradva az LGT-nél volt alkalmam ismét élni az éjszakai vonatozás (ellenfél nélkül album 9. dal) lehetőségével, mivel a repülő 23:30-kor érkezett meg. Az utolsó vonat a Keletiből pedig 23:30-kor indult, úgyhogy minden esélyem megvolt arra, hogy még éjszaka hazaérjek. 1:07-kor indult egy személyvonat Ferihegyről, ezzel el tudtunk jutni anyámmal (kijött elém a repülőtérre) Szolnokra. Itt viszont 2 órát kellett várni a Lőkösházára induló személyvonatra. Szolnokra 2:24-kor érkeztünk meg, a Békéscsabára pedig 4:37-kor indult a vonat, így reggel 6:16-ra érkeztünk meg. Én már inkább csak Gyoma után aludtam egy kicsit, addig valahogy elfoglaltam magam. Nem aludtam egyébként délelőtt csak délután néhány órát. Nem történt nagy átrendezés a szobámban, amit éreztem, amikor beléptem ide, azt sem lehet szavakkal kifejezni. Teljes feltöltődést éreztem pillanatok alatt, és ez nem hagyott aludni. De már amikor kiléptem a repülőtérről, akkor is ahogy beszippantottam a levegőbe, teljesen más. Tiszta, kellemes. Szeretem Magyarországot! Olyannyira, hogy oda jutottam magamban, én nem megyek vissza, én itt fogok dolgozni, és fizetem az internetadót, búsuljon a ló. De azért még visszamegyek még próbálkozni. Addig kiélem ezt a pár napot itthon.

Szólj hozzá!
2014. május 30. 11:49 - supermario4ever

Mario Kart 8 és Nintendo DSi

Ma jelent meg a Mario Kart 8. Sajnos még nem tudom megvenni, mondjuk mert nincs Wii U-m. Meg pénzem sem. Meg nem is magát a játékot akarom megvenni, hanem a Mario Kart 8 Premium Pack Wii U-t:

MarioKartPackMost mondjátok, hogy nem csodálatos a doboza. Mindezek mellett fizikai formában kapható a játék. Lám, a Nintendo nem vetette el végleg, hogy lemezre is kiadják a játékokat. Koránt sincs veszély e téren, csak újabban konzolcsomagokba digitális formában adják a játékot, letöltőkóddal. hmm... Most nézem, a Tescóban már nincs akció, de volt olyan, hogy egy kuponkóddal £199.99-ért lehetett megvenni ezt a pakkot, most már £229.99. Így kerül annyiba, mint otthon, ez kb.85.600 forint. Amúgy itt hirdetik, és az akció is itt volt. A GAME-ben meg Mario Kart 8 Guide kapható. Ezt mindenképp szeretném megvásárolni, de megvárnék egy árleszállítást, sok érte azért a £14.99. Bár minden csak azon múlik, hogy van-e pénzem, ugyanis az Official Nintendo Magazine is készült egy Mariós különkiadással a játék megjelenése alkalmából. Egy 144 oldalas magazin, Ultimate Guide to Mario címmel. Amikor megláttam az árát, hogy £9.99, mondom, ne hülyéskedjetek már! De végül...:

Tehát minden csak pénz kérdése. Amúgy nagyon menő, a legrégebbi Mario játékokról is kimerítő írás. Én nem is emlékszem arra, hogy valaha is olvastam olyan cikket a régi Mariókról, melyek érdekfeszítőek lettek volna, mindegyik csak a jól ismert tényeket, és titoknak vélt érdekességeket ismételgette unalomig, ez pedig teljesen olvasmányos. Bár az Ultimate kifejezéssel azért vigyáznék, mert "csak" a retro Mariókról, 3D-sekről, New Super Mario Bros.-okról és Mario Kart-okról írnak benne, ilyen, hogy Paper Mario, Mario & Luigi, vagy sport Mariók nincsenek benne. De legalább, amik benne vannak, azok szinte minden részletet kimerítenek.

Tehát lesz majd egyszer Wii U és Mario Kart 8, és ha tényleg tudok rendes bérért dolgozni, akkor talán nem is olyan soká... Bár azért mérlegelni kell az anyagiakat.

 

Annyira most nem is siettetnék semmilyen vásárlást, bár tény, hogy a Mario Kart 8 igencsak lelkesítő hatással van rám. Mert néhány napja tudtam venni a Nintendo DSi-t.

A legolcsóbb helyen kerestem jó állapotút. A CashConverters-ben volt egy, £30-ért nagyon szép. Eredetileg feketét terveztem venni, mert bagszi eladta a saját DSi-jét, és neki fekete doboza van, és felajánlotta nekem Pokémon Emerald-os dobozért és leírásért cserébe, ha hazamegyek majd, odaadom neki. Találtam egy fekete DSi-t szintén 30-ért, de az alsó kijelzője egy helyen erősen karcos volt, ezért felejtős volt nálam. Másik meg nem volt. Aztán eszembe jutott, hogy a Game Boy Advance-em is úgy van, hogy a doboza átlátszó rózsaszín, de maga a konzol fehér, ezért úgy döntöttem, hogy nem csinálok ügyet a színből, ha máshol találok egy másikat jó állapotban ezen az áron, akkor megveszem. Így jött ez. Bár volt egy másik, amiről azt hittem, hogy piros, fel is lelkesedtem érte, de aztán kiderült, hogy rózsaszín. A töltő, amit eredetileg adni akart hozzá, nem eredeti. Bár mondta az eladó, hogy erre is ugyanúgy 6 hónap garanciát vállalnak, megmondtam őszintén, hogy nem vagyok elégedett vele. Végül addig keresgélt, amíg csak kihozott egy eredetit. Már csak a töltő miatt is megérte számomra, ugyanis ezt is terveztem venni, de ezt már tényleg csak végső lehetőségként, annyira komolyan nem akartam. Örülök neki, a többi Nintendo jellegű tervet majd meglátom.

Szólj hozzá!
2014. január 11. 14:53 - supermario4ever

Tik-tak trauma

Ha a németek átneveznek valamit egy játékban - legyen az pálya vagy ellenség - azt nem nagy fantáziával teszik. Sokszor elég egyszerű neveket adnak bizonyos játékelemeknek, de annyira tetszett, hogy a Super Mario 64 Tick Tock Clock pályájának Tick Tack Trauma nevet adták, hogy úgy döntöttem, hogy ez lesz ennek a post-nak a címe. Nagyon is idevág, mert nagyon sokat szenvedtem ezen a pályán tegnap. Megpróbáltam összeszedni a 100 érmét, rettenetesen nehéz. Hiába ismerem a játékot, hiába írtam az elején, hogy túl könnyű, van egy pár küldetés, ami még most is nagyon megizzaszt.

Ráadásul van egy dolog, amit csak most vettem észre, utána is néztem, és nem sokan írtak erről. Azt eddig is tudtam, hogy ha egészkor megyünk a pályába, akkor a szerkezet megáll. Gondolom, mondanom sem kell, hogy mennyivel könnyebb így a játék. Viszont nem lehet így mindegyik csillagot megszerezni, ugyanis a magasabb szintek közötti szintkülönbségsek olyan nagyok, hogy muszáj a pályaelemeknek mozogjanak, msáképp nem érjük el a magasan levő csillagokat. De hogy váltakozó sebességben mozogjon az óra, az meglepett. Attól függ, mikor lépünk be a pályára:

  • Egészkor: A szerkezet megáll
  • Negyedkor: A szerkezet lassan mozog
  • Félkor: A szerkezet váltakozó sebességben, össze-vissza mozog
  • Háromnegyedkor: A szerkezet gyorsan mozog

Félkor tegnap először és egyúttal utoljára mentem. Kiszámíthatatlanul mozog minden. Például az inga gyorsan átleng a másik oldalra, megáll, ott marad egy kicsit, majd váratlanul gyorsan visszaleng. A forgó lift egyszer az egyik irányba forog, majd gondol egyet, és elindul visszafelé. Az összes többi pályaelem hasonló elven mozog. Hasonlóképpen jogos lehet a felvetés, hogy ha már tudjuk, hogy gyorsan jár az óra, akkor ki lenne az, aki 3/4-kor menne be? Pedig a harmadik csillag megszerzésekor kifejezetten előnyös, ha gyorsan múlik az idő, ugyanis a másodperc mutatón kell utazni, hogy elérjük a csillagot. Viszont csak egy szűk platformról lehet elérni, így ha épp nincs ott, akkor meg kell várni, mire újra odaér. Ha pedig gyorsan jár, akkor nem kell annyit várni, és gyorsan oda lehet érni. Addig a platformig eljutni pedig nem nehéz. Annyira nem nehéz egyébként a pálya, csak a negyedik és ötödik csillagok megszerzése kalandos, mert azok vannak legfelül, és ott úgy van az út, hogy éppen át lehet ugrani a szakadékot. Sikertelen kísérlet esetén szinteket zuhanunk, és újra kezdhetjük. Én annyiszor zuhantam le tegnap, hogy Mario csontja már nem ripityára, hanem porrá tört volna, ha nem lenne a szív.

Tériszonyosok számára talán kicsit kellemetlen lehet látni videojáték karaktereket több szintet zuhanni. A Zelda Ocarina of Time volt számomra hasonló élmény, amikor a Fire Temple-ben Link az 5. emeletről az 1. emeletre zuhant le. Ez azt hiszem, kétszer történt meg, és akkor annyira beleéltem magam abba, hogy milyen lehet ilyen magasról földet érni, hogy szinte elfelejtettem, hogy szinte az egész pályát elölről kellett kezdeni.

Tegnap már nem is volt téma, annyiszor estem le, és így is lett vége, hogy már nem tudtam "padlót fogni", így kiestem a pályáról. Már nem is zavart, inkább az idegesített, hogy volt néhány sárga "!" kocka, amiben érméket reméltem, "csak" életgomba volt. Amikor már 86 érmém volt, és reméltem, hogy közelebb kerülök a 100-hoz, akkor nem lelkesedek azért, ha már lapul benne, főleg, ha azért estem le sokszor, mert szinte elérhetetlen helyen van. Ennyire még soha nem "nem örültem" (miért kell a magyarnak kétszer tagadni? -_-) egy életgombának, mint most. Most már emlékszem, hogy melyik kockában mi lapul, és célirányosan megyek előre, remélem, hogy ma nagyobb sikert fogok aratni. Tegnap 113 csillagról indultam, és azzal a reménnyel, hogy 117-tel tudom zárni, ehhez képest csak egyet sikerült szerezni, így 114 lett. És a legeslegkeményebb küldetésen (Wing Mario over the rainbow) még nem is vagyok túl. Na ahhoz kell még külön idegrendszer.

Más. Mindig elfelejtettem írni, de most már csak azért is, mert valamennyire témába vág: Szilveszterkor még a New Super Mario Bros. Wii-vel játszottunk. De nem sokáig, mert elég gyorsan ráuntunk, és váltottunk. Pedig négyen játszottuk... az ember teljes játékélményt remél, azt teljesen mást kap. Nemrég megírtam a Super Mario Bros. 3 tesztet a 3DS Hungary-re, mivel nemrég jelent meg 3DS Virtual Console-ra. Beleírtam a tesztbe is, ami most tudatosodott bennem véglegesen (bár korábban is sejtettem), hogy egy játék, akkor lesz IGAZI játék, ha évek múltán, hosszú távon is szórakoztat. A New Super Mario Bros. széria meg pont itt vérzik el, nem érzem azt, hogy évek után is élmény játszani velük. Már a DS-es debütáló címre is igaz ez. Egyszer végigjátszottam, akkor nagyon jó volt, még a hangulata is nagyon tetszett, aztán amikor elővettem másodjára, egy kicsit játszottam vele, aztán egyáltalán nem inspirált további játékra. Nincs meg bennük az a valódi élmény, amitől egy játékot több év után is elővenném, ugyanez igaz a Wii-s változatra, pedig azt első végigjátszásra jobban élveztem, mint a DS-es változatot. Aztán, hogy a New Super Mario Bros. 2 ökörségeit a Nintendo teljes áron akarja eladni, azt már végképp nem tudtam lenyelni. Van egy hangulata, ami miatt azt mondanám rá, hogy 6-7000 forintot kiadnék érte, de hogy 6 óra alatt végigjátszható, azért nem fizetek 12-13.000 forintot. Aztán a Wii U-s változattal még nem játszottam (illetve az AnimeConon egy keveset), de azt látom, hogy az sem más, mint a Wii-s NSMB HD-ban. Az alapok megvoltak a DS-es játékból, és azon nem sokat csiszoltak. Pedig régen a Super Mario Bros.-hármas és a Super Mario World mennyi újdonságot tartalmazott. Részint az adta a játékok varázsát, hogy fejest mertek ugrani a készítők az ismeretlenbe, és olyan elemeket raktak be a játékokba, amiket korábban még senki. Ezek bejöttek, imádtuk, faltuk a Nintendo játékokat.

Azt azért fontosnak tartom közölni, hogy ezek mind csak a New Super Mario Bros. szériával összevetve igazak. A Super Mario Galaxy duó "árnyalja" (inkább derűsebbé teszi) a negatív képet, és szerencsére nem mondható el teljes mértékben a cégről, hogy a Nintendo DS és Wii őrült sikere kényelmessé tette őket, de a mostani fejemmel azt mondom, hogy a New Super Mario Bros. sorozatot eltolták, lényegében azzal, hogy kevés újdonság van az újabb részben, és nincs meg az az érzet, hogy újra végigjátsszam. Pedig az alapötlet nagyon jó. Visszatérve a pozitívumokra, a Super Mario 3D Land jobb összképet ad, jobban benne van, hogy többször elővegyem, és változatosabb is. A nehezített Special World csak lendített a minőségen. Negatívum csak az, hogy rövidek a pályák. Ennek fényképben én is remélem, hogy a Super Mario 3D World is hasonlóan jobb, de úgy tűnik, hogy túlságosan nem lendítette fel a Wii U eladásait. Jobbak voltak decemberben az eladási mutatók, de majd most fog januárban kiderülni, hogy az valóban a játéknak volt köszönhető, vagy mert karácsonyi időszak volt? És a nagy vízválasztó csak most jön a Mario Kart 8-cal és az új Smash Bros.-szal. Nagy terhet visel (mintha élő személyek lennének) a hátán a két játék, rajtuk áll vagy bukik a Wii U. Mindig az első nagy játék viszi fel az adott konzol dolgát. A Wii U esetében elmondható az, hogy talán az első két Mario játék, nem mondható olyan nagy címnek, amik feltétlen életben tartanák a HD konzolt, viszont a Mario Kart és a Super Smash Bros. már kellően nagy címek ahhoz, hogy tőlük már el lehessen várni, hogy felvirágoztassák az új gépet. Viszont ha nem így lesz, akkor egyáltalán nem túlzás az az előrejelzés, hogy a Sega Dreamcast sorsára fog jutni a Wii U. De inkább az optimista előrejelzés bekövetkeztét tartom valószínűbbnek, mert a Mario Kart és a Smash Bros. akkora húzócímek, hogy biztosan megmentik az asztali konzolt (lassan kifogyok a szinoníma szavakból...). És egyébként is felesleges tovább filozofálni, majd tavasszal úgyis kiderül minden, és majd akkor pezsgőt bontunk, vagy gyászmisét tartunk.

1 komment
2012. december 09. 22:59 - supermario4ever

HoldfényCon... vagy várj! Animekarácsony

Két hét különség a kettő között, és mind a kettő a Millenárisban volt, így jó, hogy összekevertem a kettőt. :D Viszonylag jó volt, mivel már nincsenek nagyon újdonságok, ezért nekem már szinte ugyanaz mindegyik. De valahol még bennem van a lelkesedés, viszont, ha őszinte akarok, lenni, ha konzolért nem kapnék jegyet, nem biztos, hogy elmennék. A konzolhoz egyébként Nintendo GameCube-ot vittem, és odaadtam Zolorónak a Mario Kart: Double Dash!!-t, és a Super Smash Bros. Melee-t is, hogy tegye ki, amelyiket gondolja, végül a Mario Kart mellett döntött. Tisztelem őt, látszik, hogy tényleg nyitott arra, hogy minél változatosabb legyen a konzol.

Na de nemcsak GameCube volt, hanem Wii U New Super Mario Bros. U-val. Ez igen! Hatalmas lett a játék. Én nem akarom már szegény gyereket szidni, egy kicsit nagyon belefeledkezett a játékba, és nem hagyott másokat sem játszani, így minket sem. Remélem, hogy tanult a hibájából, és legközelebb odafigyel másokra is.

Most ennyit a konzolról, mivel főként a karaoke részlegnél voltam, így többet nem tudok írni. Tavaszi MondoCon 2013. április 6-7. És szerencsére nem igazak azok a pletykák, hogy lesz jegyáremelés, maradnak a régi árak. :)

Szólj hozzá!
2012. december 05. 20:32 - supermario4ever

Wii U a Media Markt-ban

Elmentem az Aréna Plázába, mivel ott volt Media Markt-ban a New Super Mario Bros. U. De mivel nincs töltő, ezért bár be volt kapcsolva a Wii U, de nem lehetett használni. Viszont megnyomtam az EJECT gombot, hogy megnézzem, hogy valóban a Mario van-e benne, és igen. Ugyanakkor felelőtlenség ilyen szabadon tartani a Wii U-t. Lazán megléphettem volna a lemezzel. O_O Természetesen nem csináltam ilyet, és SENKI ne csinálja! ^^' Megkérdeztem, senki nem tudja, hogy mikor kapnak töltőt. Szóltak már az illetékeseknek (meg sem mertem kérdezni, hogy kik azok), várják. Így hát játékélmény nélkül mentem haza. Itthon futottam 30 percet Wii Fit-tel megvacsoráztam, és most itt vagyok.

Szólj hozzá!
2012. december 01. 21:05 - supermario4ever

Wii U próba

Mindegyik Media Markt-ban ki van állítva egy Wii U, ki lehet próbálni. Mi bagszival az Árkádban beszéltünk meg találkozót. Jó a megújult Árkád Media Markt, csak két rákfenéje van: Ott áll a Wii régóta egy nagy TV-n, Wiimote régóta nincs ott, így senki nem tudja kipróbálni. Viszont a Wii U csak ott hátul, a sarokban volt, nem is vettük észre azonnal. Majdnem elmentünk azzal, hogy hát nincs Wii U kiállítva, amikor észrevettük. Fehér Wii U, demókat lehetne kipróbálni, de csak a Raymannel lehet játszani. Több elvileg jövő hétvégén lesz. A Rayman egyébként is érdekelt, úgyhogy kipróbáltuk. Két pályán lehet menni. Az első pálya logikai, kooperatíve kell együtt játszani. Bagszi volt a Wii U táblacontrollerrel, én pedig a Wiimote-tal, így többségében én kaptam segítséget, mivel a táblacontroller kijelzője érintőképernyős. A pálya rendkívül ötletes, sok múlik az összhangon. A második pálya meg gyorsasági pálya, a zene ritmusára kell az ellenségeket megölni. Ez is nagyon jó lett. Összességében tetszik a játék, de nem venném meg teljes áron.

A Full HD grafikától teljesen el voltam ájulva. Lehet, hogy a Nintendo a Wii-t elsősorban spórolás céljából nem tette HD-vá, de összsségében helyes döntésnek tartom, hiszen 2006-ban még nem volt sok embernek HD TV-je, inkább most látom elérkezettnek az időt arra, hogy jöjjenek az 1080p-s játékok.

Képeket is csináltam:

Egy ilyen Nintendós TV-t én is elfogadnék. :D Menőség ez a Wii U, volt is olyan érzésem, amikor otthagytuk, mint amikor 6 éve a Game Park-ban volt a Wii premier, és az egyik srác ment haza, és azt mondta: "Na, megyek haza vigasztalódni a GameCube-bal". Én is így vélekedtem, csak most Wii-vel. Nagyon jó lehet a New Super Mario Bros. U, és a Nintendo Land. Nekem ezek kellenek a nyitókíválatból. Volt még egy érdekesség, egy srác volt a promóter, aki már csak a végére jött, eléggé szerencsétlen volt. A pólóján volt egy QR-kód: Kérdezzük, mit tartalmaz? Nem tudja. Miközben játszottunk, próbált okosnak tűnni, de még a kisugárzása sem volt meggyőző, meg ránk akarta erőltetni, az első pálya egy részén micsoda poén egymást ütni. Gondolom, a Nintendo Magyarország küldte ki a srácot, részint az ő hibájuk, hogy nem tudott sokmindent, miért nem képezték ki egy kicsit? Látszott, hogy nem sokat tud a Nintendóról. A konzol nagyszerű, csak jól jönne egy is árcsökkenés. A Wii elérte a PlayStation sikerét, a Wii U érje el a PS2-ét.

Most nézem a Pán Pétert, és a Robin Hood-ot, egész jó mind a kettő, de nem válnak kedvenccé.

Címkék: Wii U
2 komment
2012. november 29. 22:05 - supermario4ever

Pilotwings Resort

Jónéhány 3DS játék akciós az Árkád Media Markt-ban, többek között a Pilotwings Resort. Mindig is érdekelt a játék, de 3.000 forintért úgy döntöttem, hogy megveszem. Most minden gamer szerelmem ezé a játéké, fantasztikus a hangulata, a zene egyszerűen csodás! A játék lényege egyébként az, hogy a különböző körberepüljük a szigetet, különböző küldetéseket teljesítve. Illetve repülhetünk szabadon is, ekkor "i" betűs köröket kell összegyűjteni, amikor a Wuhu Island különböző helyszínein vannak. Olvashatunk különböző információkat az adott helyszínről. Kellemes érzés, bejárni a tájat is, tényleg annyira magával ragad a hangulata, mintha a valóságban is ott lennénk. Háromféle légi járművünk van: Repülő, valami sugárhajtású gépezet, és sárkányrepülő. Úgyhogy most erre váltottam háttérképet:

Megjelent hivatalosan is az OST CD, bár kereskedelmi forgalomban nem kapható, a japán Club Nintendóban lehetett megvásárolni. Meg kitették letöltésre, majd ide is kiteszem. A játékot meg érdemes keresni, még 2-3 darab van belőle. Még a Street Fighter 3D-t néztem ki magamnak.

És, holnap Wii U megjelenés. Viszont a Media Markt-ban már ma ki volt állítva. Csak így dobozával, nem volt kicsomagolva egy sem. Viszont ma 23 órakor Wii U próba lesz a Console Corner-ben. Gondolkodok azon, hogy elmenjek-e, de akkor meg holnap leszek fáradt, akkor is lesz tennivaló.

Szólj hozzá!
2012. november 26. 17:14 - supermario4ever

Közeleg a Wii U megjelenés

Most pénteken fog megjelenni a Wii U. És tervezem megismételni a történelmet, ugyanis 2006. december 8-án, amikor megjelent a Wii, akkor is kipróbálhattam aznap a Game Park-ban, mert volt valami Nintendo Wii nap, vagy minek hívták. Emlékezetes nap volt számomra, még írtam is róla. És ha most is lesz ilyen a Wii U kapcsán, akkor lesz lehetőség kipróbálni.

Címkék: Wii U Wii
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása