Az LGT nagy korszakai

2020. június 18. 22:14 - supermario4ever

img_20200612_150839Karácsony János az LGT könyvben két nagy korszakról beszélt az együttes kapcsán, 1976-1985 között. Ez megihletett, és elgondolkodtatott, hogy rajongóként milyen korszakokra bontanám az LGT pályafutását? 5 nagy korszak jutott eszembe.

  1. Kezdetek: 1971-1972 Amikor megalakult az együttes, és az "őstagokkal" berobbantak a köztudatba. Zenei jellegű kísérletezések, egy ennek ellenére jó első album, és egy egységesebb, erősebb második album. Ez nemcsak, mint a kezdeti korszak mivolta miatt egy külön korszak, hanem Frenreisz Károly miatt is, aki olyan szinten sajátságos zenét írt az LGT-nek, hogy az csak nehezen illeszthető be a többi dal közé. Nem mellesleg kevesebbet gyakorolt együtt a többi taggal. Ahogy kivettem a könyvből, Frenreisz Károly sokkal inkább a maga életét élte, amit a Barta Tamás nagyon nehezményezett, hiszen ő napi szinten kb. 6 órát gyakorolt. Ebben benne volt Zalatnay Sarolta is, és a vele való kapcsolata. Beszédes, hogy Zalatnay Sarolta 1971-es albumának szinte összes dalát Frenreisz Károly írta, az album pedig az egykori Metrósokkal és LGT-sekkel készült, egyedül Barta Tamás nincs jelen. Ő az egyedüli, aki nem vett részt az album készítésében. Azt az albumot ugyan nem ismerem, de az az igazság, hogy Frenreisz Károly akármennyire is nem illett az együttesbe, akármennyire is sajátságos zenét írt, mégis szeretem az első két albumot a különleges hangulata miatt. Azt gondolom, hogy Frenreisz a dalaival külön nagyon jó színezetet ad albumoknak, ami miatt szeretem hallgatni azokat.
  2. Nagy sikerek és amerikai turné: 1973-1976 Viszont azért sokat számít az egyetértés a tagok között, mert mégis csak így lehet közösen dolgozni. Somló Tamás kétségtelenül meghozta ezt a fúziót, hiszen ő azért már jobban beleillett az LGT képébe. A közös munka eredménye a Bummm! című album, amiről a könyvben Presser Gábor, mint legjobb LGT album beszélt róla. Amikor minden összeállt. És tényleg óriási lendület volt zeneileg, hangulatilag, és pont azért volt óriási fejlődés, mert lehet hallani az egységet a dalokban. Egy ilyen jó albumhoz nemcsak zenei tudás kell, hanem a tagok közötti kohézió is. És bizony a hallgatóság is észrevette ezt, ugyanis 200.000 példányt adtak el a lemezből. Ugyanakkor az igazat megvallva, ma már egy kicsit ijesztő az album borítóját nézni, és tudatában lenni annak, hogy az akkori négytagú felállásból már csak 1 tag él, Presser Gábor.
    Frenreisz Károly egyébként nemcsak a különbözőségek miatt lépett ki az LGT-ből, és hogy a Skorpiót megalapítva olyan zenét csináljon, amivel tényleg képviselheti a saját stílusát, hanem mert nem tetszett, hogy a Képzelt Riport egy amerikai popfesztiválról musical által az LGT bekerült a színházi életbe. Szerinte ugyanis a rockzene nem illik a színházba. Az a musical egyébként nagyon viharos körülmények között készült, ugyanis a színházi élet is támadta, hogy kerül egy rock együttes a színházba, másik oldalról Frenreisz Károly is részint emiatt vált ki az együttesből. Ennek ellenére nagyon emlékezetes dalok születtek, azt sokat hallgattam.
    Aztán jöttek az külföldi turnék, amerikai szerződés, amiből sok minden nem valósult meg. Az túlzás, hogy semmi, és a könyv tanúsága alapján az sem igaz, hogy semmibe vették őket Amerikában. Az amerikai események hátteréről főleg Adamis Anna beszélt sokat. Nagyon zanzásítva arról van szó, hogy az amerikai szokások, kultúra teljesen mások, és ebből születtek súlyos félreértések, aminek következtében a második amerikai lemez nem készült el. Barta Tamás meg ugye nem jött haza, ezáltal vált ki az LGT-ből.
    1974 szeptemberében jöttek haza, és csatlakozott Karácsony János a csapatba. Pont a legrosszabbkor, hiszen nagyon megviselte a többi tagot, hogy végül - így vagy úgy, de - kudarcba fulladt az amerikai karrier. Emiatt voltak veszekedések a csapaton belül, és ezen kudarcok árnyékában készült el a Mindig magasabbra című album, amiről azt gondolom, hogy lehet rajta érezni az amerikai karrier sikertelenségének lelki utóhatásait. Én nagyon csendesnek érzékelem ezt az albumot, úgy hallom, hogy ennek az albumnak a legszegényesebb a hangszerelése. Meg is néztem a CD borítóján, tényleg kevés hangszeren dolgoztak ezen az albumon. És ilyen viszontagságos körülmények között születtek meg olyan klasszikusok, mint a Neked írom a dalt, vagy az Álomarcú lány. De ezután jelent meg a személyes kedvencem az 5. album, melyről azt gondolom, hogy a legjobb hangulatú album. A koncert "montázs" (ahogy olvastam a könyvben) is kiválóan meg lett oldva. Az ugyanis nem egy valódi élő felvétel, amit a lemez 4. oldalán hallhatunk, hanem régi dalokat vettek fel újra, és egy kisebb közönség a stúdióban Laux vezénylésére tapsoltak, fütyültek, éljeneztek.
    Aztán Laux disszidálása... Volt szó arról a könyvben, hogy amerikai turné a Lauxot viselte meg a leginkább, és azt gondolom, hogy igazából nem tudta azt megemészteni. Ezért ment ki Amerikába, és maradt ott. Az ő távozása, mint csapatvezető, nagyon komolyan érintette az LGT-t, konkrétan a fennmaradás volt a tét.
  3. Az új kezdet: 1977-1980 De szerencsére jött a segítség Solti János és Stevanovity Dusán személyében. Új kezdetről pedig egyáltalán nem túlzás beszélni, hiszen a könyvben is volt szó róla, de ki is hallható az ekkor megjelent albumokon, hogy Solti János dobjátéka teljesen új lökést adott az együttesnek. Más a stílusa, és bár én nem vagyok otthon a dobjátékban, de laikusként azt tudom mondani, hogy Solti János stílusa erősebb, és ettől magabiztosabbnak hangzanak a dalok. Meg Dusán szövegei is teljesen más, új színezetet adtak a daloknak. Én ott érzékelem a különbséget Adamis Anna és Sztevanovity Dusán szövegei között, hogy Dusán több témát is érintett, és valahogy jobban reflektál a világ dolgaira, történéseire. Ezáltal az LGT hangzása zeneileg és szövegileg is felnőttesebb, érettebb lett. Karácsony János is azt mondta, hogy akkortól vált az együttes igazi tagjává, miután Laux kivált az együttesből.
    Aztán jött egy átmeneti megtorpanás, ugyanis az 1978-as Mindenki című albumról úgy nyilatkoztak, hogy az sehogy nem akart úgy sikeredni, ahogy eltervezték. És hogy 1979-ben csak egy kislemezre futotta, az késztette a tagokat arra, hogy üljenek le, és beszéljék meg, mert ez így nagyon nincs rendben. Megjegyzem, ha alkotói válságról beszélünk, az csakis és kizárólag mennyiségi alapú lehet, minőségi semmiképp sem. A kislemez csak négy számot tartalmaz, de nagyon odatették magukat a tagok, és élmény hallgatni a rajta szereplő dalokat.
    De az soha nem baj, ha problémát érzékelnek. Leültek és megbeszélték, hogyan tovább. Már csak azért sem, mert részint ennek a megbeszélésnek a "következménye" az 1980-as Loksi album, melyik szintén óriási kiugrás volt, de nem is minőség, hanem hangulat terén. Ezen az albumon is lehet érzékelni, hogy nagyon összeálltak a dolgok, és 17 olyan dalt tartalmaz ez az album, aminek köszönhetően még a tagok is azt mondják, hogy ez lett a másik kiváló album.
  4. Hanyatlás: 1982-1984 A Loksi album sikere azonban nem volt hatással az azt követő két albumra. A '80-as évekre a magyar zenét is elérte a Disco korszak, és az akkori trendekkel szinte teljesen ellentétes volt az LGT zenéje. Ennek következtében az X. album (ami ugye köztudottan tévesen lett 10-es számozású, hiszen csak a 9. albumról van szó) és az Ellenfél nélkül meglehetősen mostoha sorsú albumok lettek. A X. album annyira még nem is, sokkal inkább az Ellenfél nélkül. De az 1982-es X. album azért sorolható mégis ide, mert ennek az elkészítése volt inkább mostoha. Ezekben az időkben ugyanis az LGT újra próbálkozott külföldi karrierrel, ezúttal Angliában (Too Long album..., turnék Angliában és Skóciában), és egy angol producer vette szárnyai alá a X. albumot, Pete Wingfield. Aki írt két jó számot az együttesnek (Holnap, Lesz-e még?), de Solti János mondta róla a könyvben, hogy annyira erőltette rájuk ezt az amerikai-fekete stílust, hogy a Zenevonat című dalon kívül az egész album erre a stílusra épül. És tényleg ki lehet hallani, hogy ugyan a dalok igazából nagyon jók, de a hangzásukról azt is mondhatnám, hogy "LGT-idegenek". De ha igazán egyedi LGT-albumot akarunk hallgatni, akkor az 1984-es Ellenfél nélkül című albumot érdemes betenni a lejátszóba. Olyan album nincs még egy a világon. Hihetetlen egyedi a dalok hangzása, rendkívül nehezen emészthető album lett. És meg kell nézni a lemezborítón az információkat: Valóságos hangszer-arzenál van az azon az albumon. Ez az album már egyáltalán nem kapott nagy figyelmet. És én azt gondolom, hogy pont a nehezen emészthető mivolta miatt. Ahogy hallgatom a '80-as évek magyar slágereit, távolabb nem is állhatna azoktól a túlzottan könnyed hangzású pop daloktól, mint amiket mondjuk a Neoton Família vagy akár az R-GO csinált. Szeretem az Ellenfél nélkül albumot, de ahhoz tényleg rá kell hangolódni, úgyhogy ritkán hallgatom azt az albumot.
    És ezután jött a hosszú szünet, majd az 1992-es Búcsúkoncert.
  5. A nagy visszatérés: 1997-2002 A 424 Mozdonyopera volt az első olyan LGT-album, aminek megjelenését megéltem. Már egészen kiskoromban nagyon szerettem az együttest, tudtam, hogy az utolsó stúdióalbum, az Ellenfél nélkül nagyon régi album, még nem is éltem a megjelenésekor, ezért nem is gondoltam, hogy valaha vadonatúj LGT-dalokat, sőt albumot fogok hallani. Erre nagy titoktartás közepette 1997 októberében megjelent a 424 Mozdonyopera, aminek szavakkal nem tudom kifejezni, mennyire örültem. Mivel a családban mindnyájan szeretjük az együttest, ezért ahogy tudtuk, megvettük a CD-t. Imádtam hallgatni, akkora élmény volt számomra, hogy vadonatúj dalokat hallhatok tőlük, hogy most is beleborzongok, ha eszembe jutnak azok az idők. Nem számított, hogy úgymond "öreges" az album, sőt! Szeretnék én úgy megöregedni, mint amilyenek a dalok azon az albumon! Benne van az elmúlt évtizedek bölcsessége, ugyanakkor az az oldott vidámság, boldogság, amivel évek múltán is még bőven lehet élni. Ha azt mondjuk, hogy öreges az az album, akkor kiváló példát hallhatunk az öregedésre. Nem is váratott a siker: 1. hely a lemezeladási listán, azt hiszem aranylemez is lett, úgyhogy nagyon pozitív fogadtatásban részesült. Aztán volt az 1999-es Kapcsolat koncert, majd ismét egy meglepetésszerű album 2002-ben. Ha jól emlékszem, A fiúk a kocsmába mentek című albumról már lehetett előre tudni. Mindenesetre ehhez az albumhoz is hamar hozzájutottam, és ezt is sokat hallgattam. Hangzásvilág terén valamivel változatosabb ez az album. Ott vannak a melankólikus blues dalok (pl. Visszamenni nem tudok, Nem olyan könnyű), de jobban jelen van a humor is, például A mi kocsmánk, és a De jó lenne észnél lenni című dalokban.
    Igazából két kiváló album jelent meg, melyek nemcsak a minőséget képviselik, hanem hozzájárultak ahhoz, hogy a köztudatban maradjanak, és egy kicsit a fiatalabb generáció is tudjon róluk.

Utána még koncerteztek egy pár alkalommal, mindig örömteli volt hallani róluk, de aztán Somló Tamás sajnálatos halálával végülis bejelentették, hogy az együttes nem lép fel többé. Így azt tudom mondani, hogy teljesült egy titkos álmom azzal, hogy még az életemben is megjelent stúdióalbum, de mivel soha nem voltam LGT-koncerten, így az, hogy lássam őket együtt egy koncerten, ez már megmarad álomként.

Szólj hozzá!

Újabb kincs a bolhapiacról

2020. június 14. 12:57 - supermario4ever

Jó ideje szemezek már a Vaterán a Goldeneye OST CD-vel, ami 1.000 forintért jelen van. Annyiért meg is venném, ha lenne rá lehetőségem, de azért néha én is úgy vagyok ezekkel, hogy nem bánnám, hogy megtalálnám olcsóbban. Ma megtaláltam Békéscsabán a bolhapiacon 200 forintért.

img_20200614_122307

Ez az egyetlen James Bond film, ami megvan videokazettán, DVD, és most már a filmzene is CD-n. Nem nehéz kitalálni, hogy a Nintendo 64-es játék emlékére, amit én is imádok. Az tényleg az egyik legjobb FPS játék, ami valaha megjelent. Nintendón biztos, hogy az 1. helyen van. Egyébként meg egyáltalán nem érdekel a James Bond univerzum, a történet sem az én világom. Meg ahogy elnéztem néhány képet a filmekről, mindig olyan érzésem volt, hogy ezeket a filmeket nem lehet komolyan venni. A Goldeneye  viszont a Nintendo 64-es játék miatt kiváltságos helyzetben van. Láttam néhányszor, igazából ezt a filmet se tartom sokra. Viszont a zenét nagyon jó hallgatni, mert néhány zenét a Nintendo 64-es játékban is felhasználtak, így egy kicsit olyan érzés is, mintha a játék zenéje is lenne ez a CD. Meg a Tina Turner által felénekelt betétdalt is szeretem, az is rajta van a CD-n a teljes hosszában (4:46, tehát nem a rádiókban játszott 3:31 hosszúságú).

Az OST CD azért is különleges számomra, mert az egyik zenéjét (egészen pontosan a Ladies First című zenét) felhasználták a Játék határok nélkül című vetélkedőben. Egészen pontosan 1997-ben az 5. elődöntőben volt hallható, méghozzá a magyar játékban. Az volt az a játék, ahol a játékosok törpékként kerestek tárgyakat a szekrényben. Természetesen nem mindegyik szekrényben volt tárgy, és nem mindegyik szekrényajtó volt nyitható. A játék abból a szempontból volt emlékezetes, hogy ezt a játékot jokerezték meg a szlovének, és úgy tűnt, hogy ők nyerik meg a játékot. Már-már ünnepeltette magát a szlovén fiú, amikor kb. fél perc múlva összeszámolta az összeszedett tárgyait, és kiderült, hogy nem végzett. Nagyon csúnyán elnézte, ami ugyan abból a szempontból nem volt nagy veszteség, hogy végül a 3. helyet duplázta meg, a végeredmény szempontjából viszont végzetes volt, hiszen a szlovének a 2. helyen végeztek 67 ponttal, a portugálok pedig 68 ponttal nyerték meg a játékot. Ennyin múlik sokszor a győzelem ide vagy oda.

Visszatérve a Goldeneye-ra, megvan a betétdal kislemeze is.

img_20200614_124759

Ezen hallható a rádiókban játszott változat, illetve három remix. De a teljes változat csak a filmzene albumon kapott helyet. Kár érte, felkerülhetett volna az is a kislemezre. Régen hallgattam a kislemezt, úgyhogy nem tudok róla véleményt mondani, de sort kerítek rá, mert miért ne.

Végül a két CD együtt.

img_20200614_124828

A filmzenéből a kazettát is megveszem majd, és akkor, ha meglesz a Blu-ray kiadás is a filmből, akkor teljes lesz a Goldeneye gyűjtemény.

Szólj hozzá!

Újabb retrós cucc beüzemelve

2020. június 13. 23:49 - supermario4ever

Nemrég jutott az eszembe, hogy már jó ideje a szekrény tetején árválkodik az a Hi-Fi berendezés, amelynek részeit még Pesten vettem. Múlt vasárnap úgy döntöttem, hogy összeszerelem, és használni fogom. Jelentem, működik.

img_20200607_165027

A másik hangfal az asztalon van. Valószínűleg ez azért fémjelzi, hogy a '90-es években voltam gyerek, hogy ez számomra egyfajta kincs. Nagyon örülök, hogy működik, hogy CD-t hallgatni számomra még most is különleges élmény. A CD-lejátszó Sony CDP-XE200-as modellszámú, 1995-ös megjelenés. 3 változatban volt kapható ebben a szériában, volt egy CDP-XE300-as és egy CDP-XE500-as. Tehát a 200-as tud a legkevesebbet. A 300-ashoz már volt távirányító is, illetve az 500-asnak volt saját fejhallgató bemenete, valamint kazettára való felvételnek voltak saját funkciói. Tehát nem tudott sokkal kevesebbet a 200-as sem, amire kell, arra bőven megfelel.

A rádió Sony ST-S120-as márkájú, szintén jól működik, extra vezeték nélkül megtalálja a rádióadókat. Ellenben ez még régebbi, valaki ezen a fórumon, lefényképezte a garanciáját, azon látszik, hogy 1992-ben vette. Az erősítő is Sony, méghozzá TA-F120-as modellszámú. Egyben nyertese a régiségversenynek, tekintve, hogy 1990-es kiadású. Erre van rákötve a PC is egy RCA-Jack csatlakozó segítségével, így a PC hangja is innen jön. Vennék még kazettalejátszót is, hogy azt is tudjak itt hallgatni. Abból is azt szeretném, hogy Sony legyen, ráadásul legyen kétkazettás, és LED-kijelzős. Sajátosságom, de szeretem a LED-kijelzőn nézegetni az adatokat.

És ahogy látható, a rádiós óra is Sony, valamint a Blu-ray lejátszó, amit használok, az is Sony. Ez némileg véletlen, de alapvetően jellemez a márkahűség. Szórakoztató műszaki cikkeknél a Sony és a Philips az elsődleges számomra, konyhaiaknál pedig a Gorenje. Ezeket tartom a legjobbaknak.

Szólj hozzá!
Címkék: Sony

Az álom láthatatlan oldala

2020. június 13. 21:44 - supermario4ever

img_20200612_150839Fogok majd LGT albumokról is írni. Ehhez pedig nagy segítségemre lesz az "És ilyen a Boksz? Az LGT sztori" című interjúkönyv, ami gyerekkorom óta megvan, és többször el is olvastam. Most ismét elővettem, mert azt gondolom, hogy az egyes albumokról háttérinformációk ismeretében jó eséllyel többet tudok írni róluk, nem utolsósorban új értelmet nyerhetnek akár a dalok is. Mindenképp nagyon hasznos, főleg azért szeretem olvasni, mert a végsőkig őszinte. Nem az a bájcsevegés megy, ami már az unalomig el van csépelve, hanem az énekesi, zenészi karrier minden oldaláról nyíltan beszélnek. Mert hát bizony voltak nehézségeik bőven.

A könyv 1985-ös megjelenésű, ahogy kiolvastam belőle, ekkor még nem sokat tudtak Barta Tamás halálának körülményeiről. A wikipédia oldal már sokkal részletesebben elemzi. Viszont érdekes volt olvasni, hogy a wikipédián és általánosságban mindenhol, a legjobb gitárosként tartják számon. Ellenben Somló Tamás a könyv 81-82. oldalán árnyalja Barta Tamás képességét:

Barta elhitte, hogy itt ő az év első gitárosa, az utolsó, a középső, a legszebb, a legjobb. Tényleg elég jó fazon volt a csávó, jó fej volt, de nem sokkal több. Néha nagyon jókat tudott gitározni. Jöttek neki a Jimi Hendrixek. Ha dolgokat tökéletesen begyakorolt, akkor jó helyen alkalmazta őket. Ugyanakkor spontán nem ment neki. Elmentünk egyszer a Bercsényibe, ott játszott a Syrius. Bementünk az öltözőbe, Orszáczkyval beszélgettünk, és akkor a Barta azt mondta, na, majd én beszállok. Beszállt és teljesen rossz volt, pedig egyszerű dolgot játszottak. Nem sikerült, valahogy nem érezte. Utána Tátrai elkezdett gitározni, az meg teljesen jó volt. Szóval, nagy égés. Barta abban volt jó, amit kitanult és begyakorolt, spontán zenélésre nem volt alkalmas, nem volt meg a tehetsége.

Van logika benne, ugyanis arról többen is beszéltek, hogy a Barta elképesztően szorgalmas volt. Napi szinten kb. 6 órát gyakorolt, amerikai turnék kapcsán írtak arról, hogy volt olyan, hogy a szállodában hajnali 3-kor is hallották a szobájában gitározni, illetve arra is volt példa, hogy reggel, ahogy felkelt, egyből gitározott. Ez alátámasztja Somló állítását, ahogy Presser Gábor is azt mondta a Bartáról, hogy zenélés előtt vízilabdázott. A BVSC ificsapatának gólkirálya volt. Azért hagyta ott a sportot, mert beleszeretett a gitározásba. Erről a füle kapcsán volt szó, ugyanis Bartának problémái voltak a hallásával. Amerikában a lemezfelvételekkor már süket volt az egyik fülére. Van összefüggés, mert van olyan, akinek érzékeny a füle a vízre, annak romlik a hallása, ha folyamatosan víz éri.

Köztudott az is, hogy Barta az amerikai lemezfelvételek, turnék után nem jött haza. Tudható volt róla, hogy imádta Amerikát. Ezért sem akart visszajönni, ráadásul Jimmy Miller titkárnője elhitette vele, hogy megcsinálja a karrierjét Amerikában. Csak ez nem jött össze, aztán sajnos nagyon csúnyán végezte. De hogy miért nem jött össze neki, arról Somló Tamás, szintén a 82. oldalon érdekesen fogalmazott:

Azért nem vitte semmire, mert ott a nála sokkal nagyobb sztárok sem viszik semmire. Sokkal tehetségesebb, sokkal nagyobb sztárok, angolul tudó, "amerikaiul" tudó, a nyelvet és az élet útvesztőit, rejtelmeit, a biznist rejtelmeit ismerő tehetségek éhenhalnak. Nemhogy Tamás, aki most jött Magyarországról egy "kommunista rock and roll zenekar" gitárosaként. Le fognak borulni elé? Hát mi az? Semmi.

Ez a "kommunista rock and roll zenekar" elnevezés az amerikaiaktól származik, így hirdették az LGT együttest az amerikai turnéjukon, mint egyéniség, mint egyfajta kuriózum. Egyébként távolról sem festett annyira rosszul az amerikai karrierjük, mint ahogy sokan emlékeznek rá. A könyvben részletesen le van írva, de dióhéjban összefoglalva arról van szó, hogy a kiadók, a fejesek sok mindent másképp csináltak Amerikában, mint akár nálunk, és ebből adódtak súlyos félreértések. Erről főleg Adamis Anna beszélt sokat.

Egyébként mindig is nagyon bírtam Somló Tamás stílusát. A könyvben is olvasva az írásait, nem egyszer hangosan felnevettem. Nagyon jó humora volt, és azért a fentiek is tanúsítják, hogy azért volt alkalma megtapasztalni, megélni az élet árnyoldalait. Ezekről és általában az élet dolgairól néha szarkazmussal beszélt. Hihetetlen egyénisége volt, nagyon sajnáltam, amikor megtudtam, hogy meghalt.

A könyv egyébként tényleg kiváló forrás az albumok készítésének hátteréről is. De a fentiekből is kivehető, hogy mennyire őszintén beszélnek az együttes életéről, ez még inkább személyesebbé teszi a "kapcsolatot" az LGT-vel.

Szólj hozzá!

40% Nintendo Switch

2020. június 11. 18:35 - supermario4ever

Folyamatosan adok el a dolgaimból Vaterán, hogy tudjak venni Nintendo Switch-et. Alapvetően jól állok, már majdnem a fele megvan. Az a helyzet ugyanis, hogy láttam a Jófogáson egy Nintendo Switch-et Super Mario Odyssey-vel és Mario Kart 8 Deluxe-szel 85.000 forintért. Mivel az eredeti Switch, teház nem a Lite-, ezért egész jó ajánlat, főleg, hogy a neon kék és piros Joy-con-t adja mellé, amit jobban szeretek, játékok borítói  pedig német nyelvűek, ami nálam sokkal inkább előny, mint hátrány. Írtam az eladónak, végül abban állapodtunk meg, hogy mivel neki nem annyira fontos gyorsan eladni a konzolt, nekem meg úgysem menne másra a pénz, ezért átutaltam neki annyi pénzt, amennyim van, a többit meg megkapja, ha meglesz. Remélhetőleg minél hamarabb. A hirdetést már levette a Jófogásról, és ő meg kvázi "biztosítékként" csatolta nekem okmányait az E-mailben. Kicsit furcsának tartom, de végül belementem. Hiszek neki, és várom, hogy végül megkaphassam.

Szólj hozzá!

SPYAIR: Imagination kislemez kritika

2020. június 11. 00:58 - supermario4ever

Igencsak gazdagon lehet sorolni a Haikyuu!! erényeit, meg is tettem ezt egy jó néhányszor. Az biztos, hogy az egyik legjobb dolog, ami az anime világában megtörténhetett. És bizony nagyon várta az anime közösség, amikor bejelentették a sorozatot a 2014 tavaszi szezonra. És nagyon pozitív fogadtatásra talált az anime, hiszen már a legelején nagyon erősen indult. Nagyon jónak indul a történet, erős a szereplők közti kapcsolat, csapatszellem, szinte fizikálisan lehet érzékelni a kémiát köztük. És akkor nem beszéltünk az anime eszméletlen humoráról, de zene terén is nagyon erősen indult a sorozat.

Olyannyira, hogy konkrétan az első opening az abszolút kedvencem az animéből. Ezért is nagyon örültem, amikor sikerült megszerezni eredetiben, ráadásul az anime verziót. Van egy limitált kiadás is a kislemezből, ami tartalmaz egy DVD-t is, melyen a videoklip és egy kb. 40 perces válogatás látható a MILLION című turnéjukból. Lehet, hogy egyszer beszerzem azt is, de bőven elégedett vagyok ezzel a kiadvánnyal is, főleg, hogy nem az együttes miatt vettem meg a kislemezt, hanem az anime miatt.

img_20200610_123628

Bár ezen kislemezen szereplő dalok alapján megvehetném az együttes miatt, ugyanis nemcsak az opening dal sikeredett kiválóra, hanem a B-side track is. Mind a két dal az keményebb rock dalok közé tartozik, de annak határozottan legjobb fajtájából. Ez ugyanis bárki számára hallgatható, sőt bárki számára szerethető, mivel hihetetlen erők munkálkodnak a dalokban. Mind zeneileg, mind szövegileg kiváló választás a címadó dal egy shounen anime első openingjének, ugyanis maga az "Imagination" cím is utal a a jövőről, ahogy elképzeli magának, hogy majd a csúcsra jut. Erről szól az egész dal, és hihetetlen erős zenét szereztek hozzá. Végig alátámasztja, megerősíti a szöveg mondanivalóját. Élmény hallgatni a dalt, önbizalom erősítésére is kiváló. Az énekesnek kiváló hangja van, a zene is nagyon jól meg van írva. Ugyanis azért a legjobb "fajtája" a kemény rock zenének, mert élő hangszerekre írták a dalokat, ott van benne az erő, és a dinamika, ugyanakkor van dallama a zenének, ezáltal hangulata is. Tehát nemcsak az erőfitogtatás megy, hogy megvalósítom az álmaimat, és ebben nem akadályozhat meg senki, hanem érződik a hangulata is. Ezáltal érezhető át a dalszöveg, és emiatt annyira kiváló ez a dal.

De akinek a címadó dal nem elég erős, annak ott a 2. dal, a Trust your anthem, ami ha lehet, még jobb a címadó dalnál. Ez ugyanis még zúzósabb, még inkább van egyfajta "induló"-feelingje, de csak az együttest minősíti a lehető legpozitívabban, hogy egy még keményebb rock dalt képesek voltak dallamosan megírni. Ezen a szinten általában már csak zúzás szokott lenni, és az énekes is inkább csak erőből ordít, valódi éneket nem igazán dallani. De ebben a dalban nemcsak hihetetlen énektudásáról tesz tanúbizonyságot az énekes, hanem raptudásáról is, ugyanis valami hihetetlen, kiváló rapet hallhatunk a dalban. Bár abban kételkedek, hogy pont az énekes rappel, az ugyanis túlzottan különbözik az ének hangjától. Nem találtam erről külön infót a kislemez borítón, de elképzelhető, hogy az énekes rappel. Teljesen mindegy, az a lényeg, hogy kiváló a rapbetét is, csak megerősíti a dal hangulatát.

img_20200610_123708

A 2014-es év egyik legjobb kislemeze, ehhez kétség sem fér. Ritka az, hogy két ennyire kiváló dal kapjon helyet egy kislemezen. A borítót viszont elég nehéz értelmezni, átlátni, hogy pontosan mit lehet látni rajta. Látok én itt virágszirmot, madárszárnyat (ami még menne is a Haikyuu!!-hoz, hiszen fekete mivolta miatt lehetne hollónak a szárnya, és hát ugye Karasuno...) meg valami tintaszerűség. Találkozik valami valami fehér folyadékkal, ez tör fel az ég felé... Nem tudok arról, hogy az együttes hivatalosan megmagyarázta, vagy leírta volna, hogy pontosan mi látható a borítón. Mindenesetre látványos. Szerencsére könnyen kijön a papírtokból a műanyag tok (szinte kiszúszik, ha egy kicsit oldalra döntjük), van ellenpélda is, amikor úgy kell kiimádkozni a papírtokból a műanyag tokot, hogy hozzáférjünk a lemezhez, szerencsére itt nem erről van szó. Zeneileg, szövegileg, minden szempontból egy fantasztikus kislemezről van szó. Így kell jelenkorunkban örökzöld slágereket gyártani!

Zene: 10/10
Szöveg: 9/10
Hangszerelés: 10/10
Hangulat: 10/10
Borító: 9/10

95%

Szólj hozzá!
Címkék: Haikyuu!! SPYAIR

Zorán: Szép holnap album kritika

2020. június 10. 11:43 - supermario4ever

Idén 20 éve, sőt, ha jól emlékszem, pont júniusban jelent meg Zorán: Szép holnap című albuma második kiadásban, ekkor már CD-n, és kazettán. Meg is lepődtem, amikor spontán bementem a lemezboltba szétnézni, és megláttam az albumot CD-n és kazettán. Mivel ekkor csak a kazettára volt pénzem, ezért azt vettem meg, de mindenképp meg akartam venni, mert nagyon kíváncsi voltam erre az albumra. Kazettán 1.100 forint volt, CD-n 2.450 forint. Korábban nem volt lehetőségem meghallgatni az albumot, mert nem volt meg nekünk lemezen. Azt csak jóval később, antikváriumban vettem meg, ahogy az első kiadású kazettát is. Igazából sokáig csak azokat a dalokat ismertem, melyek Az elmúlt 30 év... című koncertalbumon hallhatók voltak, és mivel azok tetszettek, nagyon kíváncsi voltam, milyenek azok eredetiben.

És hát rettenetesen meglepett. Jó- és rossz értelemben is. Furcsa volt szembesülni hogy nagyon kevesen működnek közre ezen a Zorán albumon. Sztevanovity Dusán írta a szövegeket, de Zorán az egész albumot lényegében Presser Gábor, Karácsony János és Solti János társaságában készítette el. Három kiváló zenész, akiknek a neve önmagában garancia a minőségre, és akik Somló Tamással együtt, mint az LGT, életreszóló, kitörölhetetlen nyomot hagytak a magyar rock történetében. Közreműködtek ugyan Kern András (Hé, '67) és Gerendás Péter (Szép Júlia), mind a ketten nagyon emlékezeteset alkottak az albumon, de alapvetően az LGT három tagjával készült az album. De igazából nem is a szegényes hangszerelés tűnik fel, hanem annak sajátságos mivolta. Sokkal közelebb áll az 1982-es Tizenegy dal című albumhoz hangzásvilág terén, mint az 1991-es Az Élet dolgai című albumhoz. Sajátságos miliője van a daloknak, nagyon lehet érzékelni a '80-as évek tipikus hangzásvilágát, de mivel kevesen dolgoztak rajta, ezért egyszerűbb a dalok hangszerelése.

Rengeteget hallgattam annak idején ezt az albumot. 14 éves voltam amikor eljutott hozzám, és azt kell mondjam, hogy talán jó időben talált meg akkoriban az album. 14 évesen már kezdtem kijönni abból a gyermeki világból, és magam is kezdtem érzékelni, hogy az élet azért többről szól, mint játék szórakozás. És a cím igazából egy optimista jövőkép annak, aki nagy álmokkal néz még a jövő elé. Igaz, hogy meghallgatva aztán a dalokat, tetten érhetők a fiatalkori nagy álmokból kiábrándult szövegek, de mivel az albumot az egyszerű hangszerelése miatt átjárja egyfajta könnyedség, ezért sokkal inkább éreztem a reményteljességből fakadó optimizmust, minthogy azon morfondírozzak magamban, hogy miről is szól valójában, az "Ahogy volt, úgy volt", és az "Uram, a dolgok rosszul állnak" című dalok.

Azóta eltelt 20 év, és ugyan maguk a dalok már nekem is nosztalgiát sugallnak, de az biztos, hogy 34 évesen teljesen más színezete van a daloknak. Egyrészt, nagyobb súllyal bír a fentebb említett két dal. Azért, ahogy tapasztaltam dolgokat az életből, már sokkal jobban értem, hogy mi az, amiről valójában szólnak. Persze, mivel 1987-ben csak 1 éves voltam, ezért nem tudom az akkori környezetbe áttenni a dalokat a fejemben, hiszen jóformán csak fényképeken láttam, hogy akkor hogy éltek az emberek. De több véleményt, kritikát olvastam az albumról, valaki úgy jellemezte röviden ezt az albumot (nem idézem pontosan, de a lényeg benne lesz), hogy kiválóan érzékelteti, hogy milyen az, amikor valaki a világrengető álmaiból kijózanodva, végül ugyanúgy éli az életét a panelban, ahogy bárki más. Mellbevágó volt ezt olvasni, legfőképp azért, mert ez nemcsak 1987-re, de a maga módján 2020-ra is igaz. Azért a maga módján, mert a panel még ma is "áll" (értsd: igaz), de ma már sokkal sokkal több lehetőség, de azért a mai fiatalok is szeretnek élni a kifogások adta lehetőségekkel, és egyéb tényezőkre hárítani, hogy miért is nem tudnak kitörni. De majd egy másik album kapcsán írok arról is, hogy miként lehet újra kezdeni. Volt olyan, aki azt írta, hogy a Szép holnap című dal szövege egyenesen szarkazmus. Ezzel nem értek egyet. Méghozzá azért nem, mert a lánya 2-3 évvel az album megjelenése előtt született (sőt, ha jól tudom, ő maga van a borítón), azt gondolom, hogy ez a dal valójában neki szól. Az egy dolog, hogy egy negyvenes éveiben járó férfi már jó eséllyel csalódott az életben, de attól abban még hihet abban (sőt, azt tartom helyesnek, ha hisz benne) a lányának lehet szép a jövője. Egyrészt tényleg változhat jó irányba a világ, másrészt meg ha megteremti az alapjait a lányának a szép holnapra, akkor már sokat tett érte. Már csak azért is inkább az lehetséges, hogy a lányának írta a dalt, mert ott az Altató című dal, ami szintén jó eséllyel neki szól. Nem mellesleg az Zorán pályafutásának egyik legszebb dala. A dalról lesz még szó később.

img_20200604_200235

Ahogy írtam, a különleges hangzásvilágnak köszönhetően egyedi, inkább pozitív hangulata van. Emiatt számomra inkább kellemes hangulata van, és jó hallgatni azokat a dalokat is, melyek szövege a fiatalkor elveszett álmairól szól, és a valóságot inkább negatív oldaláról mutatja be. Ugyanakkor jó ellenpontja ennek a "Számíthatsz rám" című dal, melynek szövege egy több éves házasságról szól. Amikor már elült a szerelem, és már mindent megszokásból csinálnak. Már nem beszélnek annyit a felek, elragadta az érzelmeket a szürke hétköznapok, de végig átjárja a szeretetet a dal. Hogy igen: "Már nem olyan a kapcsolatunk, mint a legelején, de bármi is történjen, én mindig ott leszek melletted." Ez pedig nagyon szép üzenet, és azt gondolom, hogy valójában ez az ideális kapcsolat két olyan ember között, akik szerelemből jöttek össze, s elmúltak az évek. Bár még nincs ebben tapasztalatom, de azt azért már én is sejtem, hogy a szerelem tényleg elmúlik egy idő után. De ha át is veszi a helyét a megszokás, azt gondolom, hogy akkor is megmarad egy olyan érzelem, hogy két ember kölcsönösen felnéz egymásra. És ez teszi igazán meghitté, szeretettel telivé a több éves, akár több évtizedes házasságot. És azért még a gondtalan szerelem is fellelhető a "Gyere velem" című dalban, ami ugyan szövegileg talán túl egyszerű, de a zene, a dallam annyira kellemes hangzású, hogy nagyon hallgattatja magát. Ez akár arra is lehetne bizonyíték, hogy több év után is fellángolhat egy kicsit a szerelem, és miért is ne lehetne a negyenes évek derekán is egy kicsit így gondolkodni? Miért is ne lehetne ekkor is egy dal erejéig kicsit könnyedén venni az élet dolgait? Teljesen helyén valónak gondolom, hogy egy dal épp csak annyiról szól, hogy "gyere velem, mert szeretlek". Pont hogy oldja a albumot körülölelő... nem is feltétlen feszült, de mindenképpen pesszimista hangulatát.

Ahol lehet érzékelni a hátrányát, hogy kevesen dolgoztak az albumon, és szegényes a dalok hangszerelése, az a "Nem kell mindig" és a "Valaki mondja meg". A Nem kell mindig főleg a '90-es években hangzott el sokat Zorán koncerteken, és kifejezetten kellemes dal. Ennél dalnál kiváltképp átjött, hogy zenélni szerető zenészek veszik körül Zoránt, élmény volt hallgatni a a hangszeres játékot. Ehhez képest az albumon hallható eredeti változat nagyon szegényesnek hat. De jó eséllyel pont azért gondolom ezt, mert koncerten annyira másképp hangzik, annak köszönhetően, hogy jóval több zenész játszik, hogy az nagyon sokat hozzátesz a dal hangulatához. Jó hangszeres játékok vannak az albumon hallható verzióban is, de nagyon lehet érzékelni, hogy kevesen játszották fel a dalt, és ezáltal olyan üresnek hallatszik. A "Valaki mondja meg" meg ugye feldolgozása a "Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról" egyik legjobb dalának. Ismerem azt a dalt nagyon régről, tényleg kiváló szerzemény. Gondolom, hogy nem akarták visszahozni az eredeti dal miliőjét, hiszen a legteljesebb mértékig áthangszerelték a dalt. Csak nekem ezzel az új hangszereléssel nem mond nekem semmit. Sőt, ez a dal is sokat volt hallható Zorán koncerteken, főleg a '90-es években. Ez volt általában az utolsó dalok egyike, amikor minden vendég visszatért a színpadra, és Zoránnal együtt énekelték a dalt. Nekem még itt sem jött át a hangulata. Nem éreztem át, amikor a dal végét így énekelték: "De anyám azt nem mondta, miért nem-e Földön, anyám nem mondta, mondd, mondd, mondd, mondd... mondd miért!" Annyiszor ismételték a "mondd"-ot, ahányszor csak akarták. Ezt nem éreztem át, és ezt a két dalt tartom az album mélypontjának.

Ami miatt viszont különleges számomra az album, az az "Altató" és az "Örökség" című dalok. Ezek számomra konkrétran a legszebb dalok egyike, amiket valaha hallottam Zorántól! Mind a kettőt, amikor először hallottam, már akkor különleges hatással volt rám. Konkrétan olyat is tudok mondani, hogy ha csinálnék egy listát a legjobb Zorán dalokból, azon az Örökség lenne az 1. helyezett, a valaha hallott legjobb dal! Számomra magasan a legszebb Zorán dal, ugyanis annak ellenére, hogy zsigerileg átjárja a fájdalom a dalt, de ott a vigasz, és azáltal, hogy megéli a fájdalmat, megadja azt az érzetet, hogy adjuk ki magunkból nyugodtan az érzéseinket, utána minden könnyebb lesz. Az Altató című dal pedig az egyik legszebb példa arra, hogy Zorán mennyire szereti a gyerekét. Neki lett írva ez a dal, és annyira átjárja a béke, a nyugalom és a szeretet a dalt, hogy bárkire jó hatással lehet stresszes időszakban.

img_20200604_200502

Összességében talán kontrasztosnak hat az album. Több mindenre van példa és ellenpélda. Szól a fiatalkorban megálmodott világból való kiábrándulásról, de tetten érhető a remény is, hogy talán tényleg lehet szép a holnap. Én azt komolynak gondolom, és fontos is, hogy a gyereke miatt higgyen a szép holnapban. Egyértelműen nem ez a legjobb Zorán album, de a pozitívumai nagyban emelik az album értékét.

Zene: 8/10
Szöveg: 8/10
Hangszerelés: 7/10
Hangulat: 9/10
Albumborító: 7/10

84%

Szólj hozzá!

Egy kis nosztalgia

2020. június 07. 00:39 - supermario4ever

Zenei kritikák is születnek, majdnem kész a Zorán: Szép holnap című album elemzése. De ahogy nézegettem a kazettát, eszembe jutott, hogy miért is ne hallgathatnám most is? Igazából még olyan szinten is adottak a körülmények, hogy hallgathatok úgy is kazettát, ahogy 20 éve, amikor szabályosan gyűjteményt halmoztam fel a kazettákból. Néhányat azóta már eladtam, de nagyon sokat (kb. 200-220 kazettát) megőriztem, és ha találok még olyat a vaterán, amit szívesen megvennék, akkor minden további nélkül. Szeretem a kazettákat, és mivel olyan korszakban voltam gyerek, amikor menő volt a CD és a kazetta, nem hiszem, hogy ez változni fog. Ma délután engedtem egy kicsit a noszalgiának, és kazettán hallgattam zenét.

IMG_20200606_145323[1]

A kazetta hallgatása (és az albumkritika megírása) azért is aktuális, mert az album második kiadásban kazettán, és egyben CD-n valamikor mostanság jelent meg 20 éve. Én legalábbis 2000. júniusában vettem meg kazettán. Annak idején rengeteget hallgattam ezt az albumot, mivel ez nem volt meg bakeliten (utólag vettem meg antikváriumban), ezért ekkor hallgattam először ezt az albumot, így az újdonság erejével hatott. Meg a minőség erejével is, ugyanis nagyon szeretem ezt az albumot.

A magnó újnak mondható, PHILIPS Soundmachine AZ328 márkájú CD-s rádiómagnó, 2015 őszén vettem a Media Markt-ban. Nagyon sokáig nézegettem annak idején, mert nem volt kazettalejátszóm, és nagyon szerettem volna egyet. Ez pedig minden igényemet kielégítette, ugyanis nemcsak CD-t, de MP3-as CD-t, de még USB-ről, sőt még Jack csatlakozóval is lejátszik zenét. Tehát ilyen "régi és új" készülék ez, hiszen lejátsza a kazettát is, de akár a mobiltelefonon lévő zenéket is. Mondjuk most azon gondolkodok, hogy ezt csak a Jack csatlakozó segítségével játszhatja le, vagy USB-ről is mehet? Ezt még nem tudom. Egyébként kétféle kazettás magnó volt annak idején a Media Markt-ban, a másik PHILIPS Soundmachine AZ127 márkájú. Ennek ugyan jobban tetszett az ezüstös színe, de csak audio CD-t játszik le, és USB sincs rajta. De egyébként szeretem, és maximálisan elégedett vagyok vele. Szerintem gyakran fogom használni mostantól.

Mert ez abban a szobában van, amit amúgy alapból senki nem használ. Itt vannak a régi cuccaim: Régi TV, régi konzolok, videomagnó, régi DVD lejátszó, kazetták, videokazetták, valamint a DVD-k és könyvek egy része, és sok régi újság. Röviden, ez van retro szobának berendezve. De nagyon jó ide csak úgy elvonulni az internet adta "zaj" elől egy kicsit magamban lenni. Hallgatni a zenét, elmerülni a gondolataimban. Nagyon jól esett, azt hiszem, ilyet gyakrabban fogok csinálni. Ez az én meditációm és jógám, amikor kedvenc zenéim mellett megélem a spirituális énemet.

Szólj hozzá!
Címkék: Philips Zorán

Pikachu, a detektív DVD

2020. június 06. 21:58 - supermario4ever

img_20200605_151454Legújabb szerzeményem a Pikachu, a detektív DVD. Spontán jött az ötlet, hogy megnézhetném a filmet, és még elérhető DVD-n, ezért úgy döntöttem, hogy megveszem.

Emlékeztem bagszi véleményére, hogy nem volt nagyon elragadtatva a filmtől, ráadásul amikor megjelent DVD-n és Blu-rayen, megvette magának mind a két kiadást, és nagyon csalódott volt, hogy szinte semmi olyan extra nincs a lemezen, ami különlegessé tehetné a kiadványt. Hát sajnos ilyenek a mai DVD-kiadványok. Ennek fényében csodát nem reméltem, de gondoltam beszerzem magamnak. Egyrészt, mint Nintendós gyűjtemény, másrészt így megnézem a filmet magamnak. Szerencsére sikerült függetlenítemi magamat a véleményétől a film kapcsán, de azt kell mondjam, hogy sok mindenben volt igaza, tényleg messze nem tökéletes a film.

Pedig nagyon ígéretesnek indult. Hihetetlenül élethűen mutatta be a Pokémonok jelenlétét a való világban. Konkrétan olyan érzésem volt, hogy miért is ne történhetne ez meg ez a mi világunkban? Miért is ne létezhetnének a Pokémonok a valóságban? Annyira tetszett, ahogy például Pidgey-k repültek, Squirtle-ök lubickoltak a vízben, és ahogy Tim Goodman tanítja a barátját (ha jól emlékszem... lehet, hogy fordítva volt), hogyan kapjon el egy Pokémont, jelen esetben egy Cubone-t. Mókás volt a jelenet, de az események akkortól indulnak be, amikor egy rejtélyes alak Ryme City-be hívja, ahol az apja él, ugyanis különös körülmények között eltűnt. Több se kellett hősünknek, hogy vonatra szálljon, elmenjen Ryme City-be, és felderítse a rejtélyes eltűnést. Ebben a városban az emberek és a Pokémonok egyenrangú társként élnek. És még itt is kiváló volt a Pokémonok megjelenítése a valóságban. Machamp közlekedési rendőrként irányította a kocsikat a kereszteződésen, Taurosok békésen legeltek a mezőn és sok ilyen hasonló jó ötlettel szinte tökéletesen megadták azt az érzetet, hogy a Pokémonok a mi világunkban is élhetnének, aztáltal, hogy úgymond helyükön voltak. El tudom képzelni Machampról, hogy a fizikai erejével meg tudna állítani egy szabálytalanul közlekező autóst.

Tim amikor belép apja házába, ugyan tényleg nincs ott az apja, de talál egy Pokémont, aki ráadásul tud beszélni. Na ő Pikachu, és ekkortól kezdtem el azt érezni, hogy a film lejtmenetbe megy, és elveszti a kezdeti báját. Pikachu ugyanis meglehetően beképzelt, pökhendi stílusban beszélt Timhez, konkrétan olyan érzésem volt, mintha Garfieldet látnám Pikachu kiadásában. Egyáltalán nem illik ez az attitűd a játékokban és az animesorozatban megismert végtelenül aranyos és szerethető Pikachuhoz. De mivel a történet tényleg érdekfeszítő volt, ezért tovább néztem. Az volt az érdekes, hogy annak ellenére, hogy tele volt tűzdelve sablonos jelenetekkel, mégis nézette magát. Talán a Nintendo-, ezáltal a Pokémonok iránti rajongásom nézette velem a filmet, de az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy első végignézés után kevés jelenetre emlékszem. Többen is mondták Timnek, hogy az apja meghalt, de Tim esküdni merne arra, hogy az apja él (a gyermeki hit jelenik meg itt), illetve egy idősebb férfi van, aki érvekkel is alátámasztotta, hogy miért élhet az apja. Az egy emlékezetes jelenet volt. De a rejtélyek között tartozott Mewtwo eredete is, nem tudtam nem az első filmre gondolni. Tetőpontként a harc is nagyon jó volt, illetve a vége, amikor kiderült, hogy mi is történt valójában. Amúgy összeáll a vége, meg mondható csattanósnak is, csak az a baj, hogy teljesen logikátlan, és további kérdéseket hagy maga mögött.

img_20200605_151506Kár érte, pedig sok lehetőség lett volna. Vannak lehetőségek magában a franchise-ban is, és tényleg nagyon jónak indult a film. Kár a többi részéért, főleg a végéért. Maga a DVD meg tényleg szegényes. A kép jól nézett ki, bár mintha kisebb bitrátán futna, mint az átlag DVD. A hang meg jó minőségű, a feliratban találtam egy-két helyen elírást. Extra van a lemezen, de csak egy kétperces kis rövid videó, ahol a főszereplő srácot alakító színész Justice Smith beszél arról, hogy mennyire szerette a Pokémokokat, mennyit játszott a játékokkal, és gyűjtögette a TCG-ket is. Mindez szép és jó, csak ha nem mondta volna ezeket teli vigyorral a száján, akkor talán még el is hittem volna neki. Mindemellett maga a DVD kiadvány is tényleg szegényes. Nincs belül semmi extra, a lemezre is csak kék alapon rányomták a film logóját. Illetve megfigyeltem a Pro Videós DVD-knél, hogy a menü is már csak egy kép, és alatta vannak a választható lehetőségek. És ha belépünk az extrákba, teljes képernyőn látható az a kis extra videó, ami helyet kapott a DVD-n. Ugyanez volt a sablon a Csillag születik DVD esetében is.

Ezt a kiadványt Nintendo-, Pokémon rajongóknak tudnám ajánlani, illetve, akik szeretik a játékadaptációkat.

Film: 6/10
Kép: 8/10
Hang: 9/10
Extrák: 1/10
Külcsín: 3/10

+ Nagyon jó alapokkal indult a film, sok jó ötlet volt
- Sablonos történetmenet, rendkívül szegényes kiadás

45%

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása