Save Game független videojáték kiállítás és jegynyerő verseny

2018. március 18. 15:21 - supermario4ever

Tegnap volt a Save Game videojáték kiállítás, melyen sok retro konzol volt kiállítva.

Még múlt hét csütörtökön volt ún. jegynyerő verseny a rendezvényre, amin részt vettem. Láttam esélyt a győzelemre, mert azt gondoltam, hogy nem lesznek sokan, és volt Dr. Mario is, úgy voltam vele, hogy vannak esélyeim. A Hyp-R Zone-ban volt, az emeleten, a retro részlegben. Oda akartam érni a 18 órás kezdésre, sikerült is negyed órával előtte megérkezni. De a 18 órási kezdésre csak ketten voltunk. Úgyhogy vártunk még. Nem is lett volna esélyem, mert egy olyan lány jött (aki egyébként nagyon meglepett, hogy megjelent), akiről tudom, hogy többszáz órát Dr. Mariózik. De aztán szépen lassan jöttek mások is. Úgy jöttek be 18.30-ra az emberek, mintha ez lett volna a hivatalos kezdő időpont. Össze is gyűltünk kb. 12-en. Három játék volt hivatalosan meghirdetve, ahol versenyezni lehetett:

  1. Dr. Mario Super Nintendóra
  2. Frogger Sony PlayStation-re
  3. NBA JAM Sega Mega Drive-ra

Neveztem mind a háromba, hiszen ezzel ki is próbálhatom a játékokat. Először az NBA JAM-ben játszottam. Ez egy sajátságos hangulatú sportjáték, ahol még csak nem is feltétlen kell a kosárlabda szabályait szorosan követni. Egy kis taktikával lehet benne nyerni. Tovább is jutottam az első körben, a másodikban viszont már kiestem. A Dr. Marióval egyből azzal a lánnyal kerültem össze, akiről írtam, hogy rengeteget játszik vele. Meg is látszott, azonnal, hogy mennyire jó, egyből elvert. Ahogy mindenki mást is, azt ő nyerte meg.

Ahogy az NBA JAM-mel, úgy a Froggerrel is most játszottam először. Ez egy érdekes logikai játék, ennek fizikájával már találkoztam máshol, de nem tudom, megmondani, hogy hol. Az a lényeg, hogy egy békával kell átmenni a többsávos úttest túlsó végére vigyázva az autókkal. Majd át a folyón, ahol farönkökökre kell állni, vagy teknősök hátuljára lehet ugrálni. A teknősök néha elmerülnek a vízbe. Ha a béka vízbe esik, vége a játéknak. Ami amúgy biológiailag teljességgel logikátlan, hiszen a béka kétéltű állat. Mindegy, az a lényeg, hogy ez a játék viszont nagyon jól ment. Utolsóként játszottam, és rekordot állítottam be, ugyanis 12 másodperc alatt értem a pálya végére. Azt hiszem, 13 másodperc volt az addigi rekord...

Így nyertem jegyet a Save Game-re. ^^ Jeggyel és kóddal be is jutottam a rendezvényre. Jó is volt, volt sok retro konzol. Ami nagyon imponáló, hogy sok volt a gyerek is, akik ugyanúgy érdeklődnek a régi játékok iránt, mint az újdonságok, és a VR iránt. És ugyanúgy eljátszanak a régi nagy klasszikusokkal is. A Flippermúzeum is jelen volt, és volt általuk néhány árkád gép is. Nem tudom, hogy ők hozták-e a Super Mario Bros. gépet is, de az is milyen aranyos volt, hogy a NES-es Super Mario Bros. játék árkád változatával úgy játszott egy kisgyerek, mintha ez lenne a trendi játék. Így olvadnak össze a generációk, és itt nem érzem azt, hogy 31 évesen akár egy 15-16 éves tinédzser apja is lehetnék, mert akkora a generációs szakadék. Alapvetően a Nintendós részlegen voltam bagszival. Három Nintendo Switch volt kiállítva. Az egyiken Mario Kart 8 Deluxe volt, a másikon ARMS, a harmadikon pedig The Legend of Zelda: Breath of the Wild. A retro konzolok között egészen pontosan 6 Super Nintendo volt kiállítva, mind olyan játékokkal, amiket még csak nem is láttam. O_O Néhány kazettának az eredetiségét is megkérdőjeleztem magamban. Nem próbáltam ki egyik játékot sem. Viszont most vettem kezembe életemben először Sega Dreamcast controllert. Soul Calibur volt benne. Eléggé kényelmetlen a controller, mintha egy tányér alján lennének dudorok, és csak ott lehet megfogni. A játék se igazán jött be, úgyhogy az első találkozásom a Dreamcast-tel nem volt annyira jó. De most nézem, hogy mennyire szeretik az emberek ezt a játékot. O_O El tudom képzelni, hogy akkor generációkat mozgathatott meg, de semmi újdonságérzetem nem volt.

A DDR-nél voltam még jelen, ki akartam próbálni. Láttam, hogy vannak anime dalok is, kerestem, hátha találok olyat, amit szeretek. Fent van Hayashibara Megumi-tól az egyik nagy kedvencem, A HOUSE CAT, mely a Bannou Bunka Nekomusume DASH!! OVA openingje, egyből erre esett a választásom. Easy-re állítottam, mert nagyon keveset DDR-eztem életemben, de ez így is valami rettenet volt. Fel kellett adnom, mert annyira nehéz volt, mintha a világ élvonalába tartozók közül játszottam volna a könnyű szintet. Bagszi magyarázta, hogy az irány billentyűkkel is lehet irányítani a DDR-t, és ehhez van a nehézség optimalizálva. Ó, hát persze, táncoltassuk meg az ujjainkat, mi? Mintha erről szólna a DDR. De inkább arról van szó, hogy nekem nincs hozzá érzékem. Alapvetően nem szeretek táncolni, semmi mozgáskultúrám nincs, és a hátsó nyilat se találtam el sokáig, nem tudtam, hogy hátrább kell lépni, így mindig középre léptem. Másoknak jobban ment. Szívesen néztem őket, segítettem nekik a gépnél számot választani. Fent volt a Kaleido Star: Yakusoku no Basho he DDR-e, ezt is eltáncolta valaki, de volt, aki Pokémont szeretett volna. Hogy miért az Europop verziója volt fent a Mezase Pokémon Master dalnak, azt nem tudom, de megizzasztotta azt, aki azt választotta ki. De jól választott az, aki a NARUTO-ból a GO!!!-t táncolta el, az relatíve könnyű volt, és élvezetes is.

Több nyereményjáték is volt a rendezvényen, melyeken lehetett nyerni kisebb és nagyobb értékű nyereményt. A Kahoot rendszerében három kvízkérdést csináltak, ezekben mind 15-15 kérdés volt, és társasjátékot, Regamex belépőjegyet, vagy Flippermúzeumba lehetett belépőjegyet nyerni. Csak az elsőben vettem részt, de meglepődtem, hogy milyen jól ment. Az eleje nehézkesen indult, de aztán egyre feljebb jöttem, olyannyira, hogy 1-2 kérdés erejéig 1. helyen is voltam. Végül 3. helyen végeztem. Ennek is örültem, volt olyan, amit tippeltem, ráérzésre gondoltam, hogy az lehet a helyes válasz (ez be is jött), de olyan is volt, amit biztosra tudtam. Az, hogy hány színvariánsban jelent a Nintendo 64, azt akkor nem is gondoltam volna, hogy 25-ben. Csak aztán leesett, hogy minálunk tényleg csak néhányban, a japánok szeretik a szivárvány minden színárnyalatában tudni a szeretett konzoljukat, és ott elképzelhető, hogy tényleg mindenféle színben pompázik a N64. Azt tudom, hogy a GameCube sokféle színben jelent meg Japánban, de hogy ennek a Nintendo 64 is áldozata lett volna, azt már nem.

A másik két Kahoot kvízen nem tudtam jelen lenni, mert Super Mario verseny volt. Na ez nagyon érdekes volt, és tanulságokkal teli. A Super Mario All-Stars játék Super Mario Bros. 3 játékában van Battle Mode, azon ment a verseny. Ennek az a lényege, hogy a Mario Bros. játékot alakították át párbajjá, ahol vagy 5 érmét kell összegyűjteni, vagy élet-halál harcot vívni. Aki öt játékot megnyer, az nyerte meg a versenyt. Ebből volt egyenes kieséses verseny. 36-an neveztünk, mert a nyeremény nem volt akármi, egy PlayStation 4 konzol. Hát annak nagyon örülnék, de mivel azt gondoltam, hogy vannak nálam sokkal sokkal taktikusabb játékosok, ezért olyan nagy esélyt nem adtam neki, de azért jó volt elképzelni, hogy milyen lenne megnyerni. Meneteltem szépen előre, úgy néz ki, hogy ez a játék nagyon is megy nekem. Egymás után nyertem meg a fordulókat, ahogy mentem előre, úgy kezdtem magam egyre inkább beleélni, hogy talán enyém lehet a PlayStation 4... El is jutottam a végső döntőig. Nagyon izgalmas volt a játék, itt már magam is megéreztem, hogy mi is az az eSport, és hogy mennyi minden számít. A tudás, a reflexek, esetlegesen a taktika mellett, hogy fejben jelen legyünk. Ezen múlt a dolog. A döntőt sajnos elvesztettem, és 2. helyen végeztem végül. Rettenetes élmény volt, hogy egyre inkább elhittem, hogy enyém lehet a főnyeremény, aminek önmagában nagyon örültem volna, de másfelől ez lenne életem legnagyobb értékű nyereménye, amit valaha nyertem volna. Hogy ezt így elképzeltem, volt olyan, hogy azért vesztettem el egy menetet, mert kihagyott az agyam, és nem fogtam fel, hogy mi zajlik körülöttem. És amikor elvesztettem az utolsó játékot, az olyan volt, mintha kalapáccsal egy jó nagyot rávertek volna minden álomképre, és szilánkosra törve a földre hullott volna minden. Kegyetlen érzés, és főleg azért, mert csak az első helyezettet díjazták, tehát már én, ezüstérmesként sem kaptam semmit. És ez azért nagyon rossz, mert ez olyan, mintha csak az 1. helyezett játéka számít, az a 10 pontos játék, már a második helyezetté már csak kb. 3-4 pontot ér a 10-es skálán. Az, hogy a győztes ilyen értékes nyereményt kapott, de utána senki semmit, az erősen ezt az érzetet kelti. Ha jól emlékszem, valamelyik konzolbolt ajánlotta fel a nyereményt, nem tudom a hátterét, de valamilyen módon lehetett volna díjazni a második és harmadik helyezettet is, mert azért eléggé kemény verseny lett a végére, amit szerintem még nézni is élmény lehetett, nemhogy játszani. Ez volt életem legrosszabb legjobb helyezése, amit valaha elértem. Lehet persze magyarázni, hogy nagyon szép másodiknak lenni a 36-ból, és sokat számít, még ott végig is gondoltam magamban ezt, de ott abban a lelki állapotban ezt nem fogadtam el. Kell még idő, mire ez leülepszik, és tényleg ez a gondolat domináljon bennem.

A végére beesett Nari is. Eljött volna egész napra, csak baráti összejövetele volt, és annak végeztével nézett be a Save Game-re. 2 órát volt ott, de ezt is élvezte. Elmeséltem neki, hogy jártam, megmutattam neki a Mario Bros. játékot, ahol ezüstérmes voltam, aztán le nem lehetett vakarni a Mario Kart 8 Deluxe-ről. A végére beszálltam én is a játékba. Most is ment, ahogy ment, 200cc-n nem tudom komolyan venni a játékot. De kisebb térfogaton jól ment a játék, és élmény volt többekkel játszani, akik ott voltak.

19 órakor már menni kellett, mert addig tartott a rendezvény, utána már nekik is össze kellett szedni magukat. Narival együtt indultunk haza, néhány Discordos eseményt beszéltünk meg élőben. Én a Népligetnél szálltam le az egyes villamossal, aztán metróval mentem haza. A második helyezettes eredményt leszámítva egyébként nagyon jó nap volt, élveztem, és a szervezők is nagyon szimpatikusak voltak. Szívesen veszek részt a rendezvényeiken legközelebb is.

Csináltam képeket, igyekeztem odafigyelni, hogy ezek már jobban sikerüljenek, de még így is van néhány, amelyik homályos lett. Az elkészült képeket itt lehet megnézni.

Szólj hozzá!

MondoCon 2017. tavasz

2017. április 30. 18:46 - supermario4ever

Ismét egy jó hétvégén vagyok túl, bár ez sem múlt el kalandok nélkül. Egyrészt amiatt voltak kalandok, hogy a vonat most nem a Keletibe, hanem a Nyugatiba ment, de az még könnyen menedzselhető volt. Az már sokkal nehezebben, hogy lemerült a telefonom, és hogy fogom elérni azt, aki átadja nekem a MondoCon jegyet? Bagszi vette meg nekem, de mivel szombaton Pokémonos kártyaversenyt tartott, ezért nem tudott eljönni átadni nekem, hanem odaadta egy közös ismerősünknek, aki szintén ment MondoCon-ra, és telefonon megbeszéljük, hogy átadja nekem. Ez hiúsult meg azáltal, hogy pénteken lemerült a telefonom, és elfelejtettem feltölteni. Eleinte igencsak pánikba estem, hogy jutok be. Fel is merült bennem, hogy nem is fogok tudni bejutni, mert akárhogy gondolkodtam megoldásokon, mind ilyen göröngyös, kockázatos volt. Aztán jutott eszembe az, hogy lényegében szerencse, hogy a vonat a Nyugatiba megy most, mert bagszi eleddig a Metagame kártyaboltba szervezte a kártyaversenyeket, és hacsak nem váltott helyszínt, akkor ott megtalálom. 10.15 körül ért be a vonat a Nyugatiba, és mivel elég rég voltam a kártyaboltban, ezért csak körülbelülre emlékeztem, hogy hol van a kártyabolt. Eléggé körülményesen, de sikerült megtalálni. Az volt az érdekes, hogy valamiért végig a Bajnok utca 10. járt a fejemben, kiderült, hogy a Kádár utca 10 alatt van a kártyabolt. Ott volt a verseny is, és szerencsémre ott találtam bagszit. Megpróbáltuk felhívni a srácot, de nem vette fel. Írtunk neki üzenetet, bízván, hogy fogja nézni a telefont, hogy mikorra érek a Hungexpóhoz. Mire odaértem, kint várt a bejáratnál, úgyhogy megnézhette a telefonját, így szerencsésen megúsztam ezt a bakit. A szükség kihozza belőlem, hogy telefon nélkül is feltaláljam magam.

Néha maradok lent egy kicsit, hogy az AMV-k által ráhangolódni a conra, de azért érzem, hogy miért már csak a karaokén vagyok már évek óta. Az azért látszik, hogy ez már nem én korosztályomnak szól, de megnyilvánul ez abban is, ahogy kommunikálnak Facebookon és YouTube-on. A MondoCon főleg a karaoke miatt van már csak nekem, annak is nagyon jót tettek a változások, a megújulások. Itt fent továbbra is jó a hangulat, és szinte már lehet azt mondani, hogy 8, Mazsibazsi, John, Miroku, Waka és Superion is veterán tagokká válnak. A listában az a szép, hogy csak fiúkat soroltam fel, de tettem mindezt azért, hogy láttassam, hogy hány új fiútag van, és mennyire jó az, hogy aránylag jóval többen énekelnek fiúk, mint lányok. Itt az idő bebizonyítani, hogy a karaokét ugyanúgy élvezhetik fiúk is, mint lányok. És jó társaság, azt gondolom, hogy elég jó csapatot alkotunk.

Szombaton négyszer voltam énekelni. Azt kigondoltam már korábban, hogy egy könnyebben énekelhető női dallal kezdek (mély hangszínben), hogy bemelegítsem a hangomat, aztán jöhetnek azok a férfidalok, amiket a valódi hangomon éneklek, amik igazi kihívásnak tűnnek. És hogy mekkora igény van a karaokéra, jelzi azt is, hogy csak 34-ként tudtam feliratkozni. Mondjuk ehhez a reggeli-délelőtti affér is hozzájárult. De a lényeg, hogy áldoztam a '90-es évek oltárán, és egy balladával kezdtem: Bannou Bunka Nekomusume: FACE. Ez egy nagyon szép dal a társ hiányáról. Pont az a szép benne, hogy a gyengeségről énekel, hogy ki meri mondani, hogy igenis szeretné, ha őt szeretné valaki, vagy hogy szeressen ő valakit, és hogy nem szégyen az ebből az érzésből fakadó hiányról énekelni. Ezért is szeretem nagyon Okui Masami-t, mert már a karrierjének elején ilyen balladát képes hitelesen énekelni, ez azért nagy érzelmi intelligenciára vall. Ezt az érzést szerettem volna átadni. Az, hogy másodjára is női dalt énekeljek, az spontán jött. Valaki feliratkozott Sámán Király magyar címadódalra, amire legalább akkora igény van, mint a Rómeó és Júlia Inori ~You Raise Me Up~-jára. Mindenki kivan tőle, de azért eléneklik. Na akkor úgy voltam vele, hogy demonstrálom, hogy miről is szól a valódi Shaman King, és hogy ki az a Hayashibara Megumi, aki ezen dalok javarészét elénekelte. A brave heart jó választás volt, bár többen kérdezték, hogy miért nem az Over Soul-t vagy a Northern lights-ot fogom énekelni. Spontán választás volt a brave heart. És jónak tűnt. Annak is örülök egyébként, hogy Roni is szokott Shaman King-et énekelni, bár ő a character dalokban mozog otthonosan.

Ha jól emlékszem, még a dalaim előtt volt az énekverseny. De még micsoda színvonal volt. A zsűri is szakmai volt. Volt énektanár, koreográfus (Tsuki), ... és a többiek rangja nem jut eszembe. ^^' Wakának mondogattam verseny előtt, hogy sok szeretettel köszöntjük a győztesünket! Szereti negatív irányba latolgatni az esélyeit. Amúgy nagyon jó volt ő is, és mindenki más is. Mivel tudták a jelentkezők, hogy mik az elvárások, ezért most sokkal színvonalasabb produkciókat láthattunk, és volt néhány, ami tényleg elmehetett előadásnak. A zsűritagok közül néhányan mondtak is véleményt, kicsit olyan volt, mint egy tehetségkutatóban. Miután meghallgattunk mindenkit, Mazsibazsi mondta, hogy amit nem fogok itt használni, azt tegyük be a kocsijába, ugyanis nála fogok aludni az éjjel. Akkor mondtam neki, hogy ha nem gond, akkor menjünk el az Árkádba a SPAR-ba, mert láttam, hogy nem lesz elég az ital. El is vitt kocsival, az odaúttal nem volt semmi gond, tudtunk is vásárolni, viszont a visszaút rettenetes volt. Nagyon keveset ültem kocsiba Pesten, de most tapasztaltam meg először, hogy milyen az, amikor egy nem lehet közlekedni a fővárosban. A kaland már ott kezdődött, hogy elfelejtette Bazsi az ingyenes parkolójegyet érvényesíteni, és félt, hogy nem engednek ki minket. Ezzel szerencsére nem volt gond, de utána az Örsről próbált meg ráfordulni arra az útra, amelyik a Hungexpóhoz vezet. Ott kocsisor alakult ki, úgyhogy csak araszolva tudtunk haladni. Egy ideig mentünk, de aztán csak úgy döntött, hogy kiáll a sorból, és kerülőúton megyünk vissza. De ez a kerülőút olyan nagy volt, hogy több, mint egy órás út volt, pedig csak innivalót szerettem volna. Volt is egy kis bűntudatom, mert az egész miattam volt. Meg hogy tényleg ennyire nem lehet közlekedni Budapesten, úgyhogy semmilyen motivációt nem jelent arra, hogy megtanuljak vezetni. Sok énekes "lement" azalatt az idő alatt, amíg távol voltunk. Ezen idő alatt énekeltem volna el a brave heart-ot, így visszahívós buli volt. Az énekverseny második fordulójára hatan jutottak be. Ekkor már kritikusabb volt a zsűri, de azért is, mert többen rosszabb előadást adtak elő, mint az első fordulóban. Nekem is tanácsolták már, hogy ha jelentkezek énekversenyre, akkor a két általam választott dal közül azt énekeljem az első fordulóban, amelyik jobban megy. És hallhatóan többen is így döntöttek, néhányan sajnos rosszabbak voltak, mint az első körben, de a zsűri is kimondta, hogy csalódást okoztak az első fordulós előadásukhoz képest. Így igazából meg merem kockáztatni, hogy nem volt nehéz a zsűrinek választani, hogy kik énekeljenek a döntő fordulóban.

Ezután még kétszer által színpadra, mind a két alkalommal férfidalt énekeltem. Az első férfidal eléggé érdekes volt, hovatovább nehéz: Digimon: With The Will. Ahogy próbálgattam itthon, tudtam, hogy nem lesz könnyű menet, de mivel úgy voltam vele, hogy a Wada Kouji dalok mennek, ezért merészen, komolytalan gyakorlással tettem próbát. Hát, nem volt akármi. Tényleg nagyon nehéz dal, mert nehéz volt jól képezni a magas hangokat. Azt érzem, hogy kijönne, ha ki lenne terjesztve az énekhangom, de sokat kell gyakorolni ezt a számot, hogy jól menjen. A másik férfi dalommal viszont elégedett voltam, a Yu Yu Hakusho: Unbalance na Kiss wo Shite. Ez tökéletesen az én hangfekvésem, a magas hangok is tisztán kijöttek. Úgyhogy kezdek orientálódni, megjönnek azok a dalok, melyeket szeretek is, és ki is tudom énekelni, így élmény az éneklés. Meglepett egyébként, hogy a negyedik ending dal, a Taiyou ga Mada Kagayaku Toki hiányzott a listáról, amikor azt hittem, hogy a Yu Yu Hakusho alapmű, még az első időkben az összes kfn megvolt belőle. De úgy néz ki, hogy nem. Waka kérte a dalt, mondta, hogy elénekelné, hát megcsináltam. Tényleg elénekelte, és milyen jól. Nagyon jó volt hallgatni, ahogy Lyraevi által énekelt dalt is, ami a legújabb Disney klasszikusból van: Vaiana: How Far I'll Go. Az is olyan volt, hogy kérésre csináltam meg, és el is énekelte. Szép volt. Majd fogok írni részletesebben is róla, mert tegnap megnéztem.

Gyorsan lement a nap, szerettem volna megnézni a 18.30-kor kezdődő döntőt a földszinten a nagyszínpadon, de ahogy az várható volt, nagy csúszás volt, ezért bő fél óra késéssel tudták csak elénekelni a döntősök. De az azért látszik, hogy tényleg mindenki az első fordulóban énekelte a jobb dalát, ugyanis ha jól emlékszem, mindenki az első fordulós dalát énekelte (Kivéve Waka, ő a Nightwish-t énekelte, neki az volt a második fordulós dala.) a nagyszínpadon. Jók voltak mindnyájan. A Late Night Karaokét meg Lexivel együtt nyitottuk meg a Digimon: The Biggest Dreamer dalával. Soronként váltogattuk az éneket. Mai napig általam egyik legjobb Digimonos dal. Jók ezek a Late Night Karaokéknak egészen oldott a hangulatuk, itt már tényleg mindenki kötetlenül énekel. Akartam még kiállni egy dallal: Okui Masami: Kagen no Tsuki, de nem került már sor rám. Talán jobb is, sirassam a népet egy balladával?Mazsibazsi tehát elvitt a lakásához, nála aludtam az éjjel. És tényleg alvás volt, mind a ketten kimerültünk, úgyhogy nem sokat beszélgettünk, feküdtünk is le aludni. Jól is esett a 8 órás alvás, teljesen kipihenten ébredtem reggel. Reggel már kicsit beszélgettünk, megbeszéltük az útvonalat, ugyanis kajavásárlással kötöttük egybe. Mindenesetre a reggeli beszélgetés vicces volt, mert valahogy felmerültek a régi idők számítógépei, és mivel ő még csak 18 éves, neki már elképzelhetetlen, hogy voltak idők, amikor tényleg fekete-fehér monitorok voltak, internet akkor még sehol nem volt, és itt volt egy elszólásom, amikor azt mondtam, hogy akkoriban még csak pár megadrive-os gépek voltak. Bazsi rögtön kijavít, hogy Megadrive-ja a Segának volt. Igen, igen, megabyte-os. :D

Összekészülődtünk, elindultunk, de nem kellett még kocsiba szállni, mert a közelben lévő SPAR tényleg a ház végénél volt. Itt vásároltunk be majdnem egész napra. Azért csak majdnem, mert másfajta kajára is igényem volt, ezért elmentünk a Burger King-be, de itt már a Kerepesi útiban voltunk. Volt egy Whopper menü + Whopper Junior szendviccsel, én ezt kértem. Ezért szeretem nagyon a Burger Kinget, mert nagyon belaktam és viszonylag olcsó volt. Innen aztán már a Hungexpóba mentünk. Ahogy szokás, vasárnap kevesebben voltunk, és az emberek is később szállingóztak be. De jó volt a hangulat már az elejétől fogva. A GHOST SWEEPER Mikami anime openingjével, a GHOST SWEEPER-rel kezdtem a napot. Most nézem ezt az animét, és az a fajta, ami kategóriájában mestermű, ezért 10/10 pontra értékeltem magamban. Nagyon jók a karakterek, és jól megcsinálták azt a sablont is, hogy különböző személyiségű karaktereket raktak egybe, és ebből csináltak óriási poénokat. A nagy poénokat persze Yokoshima Tadao, a szerencsétlen főszereplő srác csinálja, akinek gyengéje a nők, és nem érdekli, ha akkora pofont kap, hogy felkenődik a plafonra, az "élményért" megérte neki. Igazából eléggé sablonosnak hat, nem is akarom ez alól felmenteni, a kivitelezés az, amiben tarol nálam az anime.

A zene tippmix egész jó volt, Miroku-val és Mazsibazsi-val alkottunk egy csoportot. Én voltam középen, és írtam a válaszokat a lapra. Többször volt olyan, hogy a tippemet egyedül adtam le, mielőtt a többiek hozzá tudtak volna szólni, de a döntő többségében megbeszéltük előre a válaszokat. Sokat tippeltünk, volt néhány, amit viszont biztosra tudtunk. Nálam Endoh Masaaki hangja volt a biztosíték, hogy az a bizonyos dal tőle a GaoGaiGar cuccból a retro részlegben. De az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade anime openingje mosolyogtatott meg a legjobban, amikor megszólalt, ezt az animét pont most nézem. Jó volt egyébként a tippmix, nagyjából erre is ugyanazt lehet elmondani, hogy a nehézsége attól függ, hogy mennyire ismerjük az animéket, videojátékokat. Ezt egyértelműen a hardcore animések közül nyeri meg valaki.

A zene tippmix után lementem megnézni a konzol részleget, elsősorban az érdekelt, hogy mik vannak a retro részlegben. Mert a legújabb trendek szépek és jók, de túl nagy a felhajtás körülük. A retro konzoloknál jobb ejtőzni. A sok régi gép közül épp a Sega Dreamcast volt szabad, na legalább fogok kezembe életemben először Dreamcast controllert, miután erre eddig nem volt példa. Sokáig mondjuk nem volt a kezemben, mert Star Wars játék volt benne, abban meg nem vagyok érdekelt. Amint felszabadult a Sega Master System, azonnal mentem is át, mert abban Sonic the Hedgehog volt. Ez is bekerült azon játékok közé, amit nem tudok elégszer végigjátszani, és az elejét betéve ismerem már. De sokáig nem maradtam, mert hamarosan következtem volna énekben. Le is maradtam róla szépen.

De visszahívtak, egy férfidalt énekeltem immár. Suzuki Yuuto: Garden of Eden dalával egy adósságomat akartam "törleszteni", ugyanis elénekeltem ezt a dalt 2011-ben valamelyik conon, de akkor nem ment. Ráadásul szenvedtem is, mert rosszul énekeltem ki a magas hangokat, és konkrétan fizikai fájdalmat éreztem a derekamnál. Most is tisztán vissza tudom idézni, milyen volt. De most prímán ment. Egy-két kisebb hibától eltekintve elégedett voltam magammal. A másik szintén a régi idők emlékére szól. Valaki elénekelte a Lovely Complex openinget, erről eszembe jutott, hogy nemrég néztem meg az animét, és az ending régen sokat szólt, gondoltam, miért ne? De bírom egyébként a spontán választásokat. Annak ellenére, hogy soha nem gyakoroltam, csak sokat hallgattam a dalt, nagyon jól ment, de azért lehet érezni, hogy azért magas férfihangra írták ezt a dalt. A végére már kifárasztott a dal rendesen. De jó érzés volt énekelni.

Nagyon jól eltelt az idő, de vége lett ennek a hétvégének is. Annak nagyon örültem, hogy végre elkezdek mozogni is a színpadon, nemcsak oldottan éneklek. Ha így haladok, a következő énekversenyre kész leszek én is egy komplett előadást adni egy dal erejéig. Az valószínűleg 2019. tavaszán lesz, de sebaj, türelemmel várok. Addig is fejlődök. És még valami: Leea akkor dobja be a legjobb szóvicceket, amikor fáradt. Szombat este nagyokat brillírozott. Az egyik legjobb az volt, amikor felköszöntötték Ábrahámot, a hangtechnikust, aznap volt a születésnapja. És egy sajátságos változatú Halász Judit: Boldog születésnapot dallal köszöntötték fel a szervezők, amit azt hiszem, MC Hawer remixelt meg... Valami ilyesmi rémlik. A lényeg, hogy Leea nem ismerte ezt a változatot, Mystra megkérdezte: "Nem vágod ezt a verziót?" Leea nevetve válaszolja, hogy "nincs ollóm". Ez úgy jól esett. Amúgy alapvetően én sem szeretem ezt a "nem vágod?" szöveget, olyan idiótán hangzik.

Mivel a Nyugatiból indult a vonat, ezért 16.45 körül indultam el, hogy biztosan elérjem a 17.55-kor induló vonatot. Túlzottan óvatos voltam, így is volt alsó hangon 20 perc, mire indult a vonat. Hazafele úton gyakoroltam az angol érettségire, valamint olvastam Tari Annamária: #yz Generációk Online című könyvét. Szeretem a stílusát, élmény minden egyes könyvét olvasni, és sokat segít abban, hogy megértsem a digitális generáció sajátosságait. A MondoConon meg nagyon jól éreztem magam, nyáron is találkozunk.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása