Tegnap megtartotta a szokásos havi találkozóját a Békés Megyei Anime Társaság, amire nemcsak hogy elmentem, de először vittem is animét, méghozzá a Yuzuki-san Chi no Yon Kyoudai.-t. De előtte vártunk még, mert elég lassan jöttek az emberek. A nyári hónapokban 16 órakor kezdtük el, majd szeptembertől visszaálltunk a 15 órási kezdésre, és valószínűleg sokan nem voltak tisztában a pontos kezdéssel. Szokásos módon most szavazásos alapú volt a vetítés. Hárman vittünk animét, TP a Gachiakutát vitte, ami még érdekelt is volna, mert a szemétszállítás, pazarlás volt a központi téma, meg felmerült az a japán elmélet, hogy azt a tárgyat, melyet sokáig birtoklunk, lelke lesz. Csak amikor mondta, hogy eléggé kemény anime, akkor bár szívtam a fogam, de szavaztam rá. Attól tartottam, hogy teljesen elveszi a történet mondanivalóját, és ezzel nem akartam szembesülni. Tehát a lövöldözéssel, kemény jelenetekkel azzal akart nézőket és népszerűséget szerezni magának az anime. A másik címére emlékszem, de valami régi (kb. 20 éves) anime, aminek két rendőrlány a főszereplője. Az egyik nagyon komolyan végzi a munkáját, a másik meg elbohóckodja az egészet. És ebből találtak ki agyatlan poénokat.

Végülis a két lehetőség közül nekem a Gachiakuta nyerte el inkább a tetszésemet. Azt hiszem, annak és az én animémnek volt szavazategyenlősége, aztán TP végül az én animémet indította el. Hát legyen. Örültem neki, mert akartam valami ismertséget adni a Yuzuki-san Chi no Yon Kyoudai.-nak. Három részt néztünk meg belőle, és úgy néztem, hogy a többieknek is tetszett. Az igazat megvallva, valamennyire tartottam magam, mert most is majdnem ugyanúgy elérzékenyültem néhány jeleneten, mint amikor korábban néztem.

Kicsit beszédtéma is lett az anime a végére azzal, hogy milyen hétköznapi helyzeteket mutat be, amik egy átlag japánnak már fel se tűnnek, de komoly problémákat okoznak nekik a kapcsolatteremtésben. Mint például a szomszédok közti kapcsolat.

Aztán utána, szokásunkhoz híven játszottunk egyet. Nem emlékszem a címére, de erősen Godzilla feeling valami "Tokiói..." volt a neve. Én ennek csak az elejébe kapcsolódtam be, mert aztán mentem Csaba Centerbe mozizni.

A Kimetsu no Yaiba: Mugenjou-hen három filmből álló trilógia első filmjét néztünk meg Jucukyval. Jó volt... Fenéket! Csak már megszokásból odaírtam. Legfeljebb Jucukyval volt jó találkozni. Amíg ő nem jött meg, addig a laptopomon ténykedtem. De örömömre nem kellett sokat várni rá. Megmutattam neki azokat az Animage magazinokat, amiket a Japán Alapítvány könyvtárából kölcsönöztem. Beszélgettünk a benne szereplő animékről, miközben vártuk a kezdést.

Nem sokkal a 19.15-ös kezdés előtt mentünk a pénztárhoz. A film előtt még beszélgettünk egy kicsit az előzetesek alatt is, de mire elkezdődött a film, már csendben figyeltük. És nem... Azért nem érzem a Kimetsu no Yaiba franchise-t, mert annyira sekélyesek a főszereplők, hogy hiába kiváló az animáció és a karaktereken megjelenített érzelmek, ha egyszerűen nincs fedezetük. Nagy nehezen találtam egy szerethető karaktert, Rengoku Kyoujujou személyében, akin látszott, hogy az evés közbeni "umai" felkiáltásai mögött valami mélyebb is meghúzódik, egyébként nem csinálunk olyat, hogy a főgonoszoknak mélyebb történetet találunk ki, mert még a végén a gonoszoknak találok szurkolni. A harci jelenetek is tipikus shounen elemek, semmi nem emeli ki az átlagból.

Amiben még erős a film, az a zene. Kajiura Yuki olyan atom zenékkel emelte az egyébként sablonos harci jelenetek hangulatát, hogy a zenére jobban figyeltem, mint magára a harcra. Aimer és LiSA hangját is élmény volt moziban hallani, de ez minden. Azért kár érte, mert azért is akartam megnézni, mert abban bíztam, hogy a mozi hangulata majd segít jobban elmerüni a Kimetsu no Yaiba világában, de ez nem történt meg. És nagyjából egy véleményen voltunk Jucukyval. A vele való találkozásnak örültem, remélem, hogy lesz folytatása.

Ma értem a Sword Art Online első szériájának végére. Szeretném megnézni a második sorozatot, meg abban bíztam, hogy most másképp fogom látni a dolgokat 5 év után, és tetszeni fog.

Az írás sok spoilert tartalmaz, aki esetleg nem látta még az animét, de tervezi megnézni, az ugorja át ezt a postot.

Az igazság az, hogy rettenetesen nagyot csalódtam. Az pozitívum, hogy a hangulata miatt nézette magát az anime. Az az érdekes, hogy éreztem benne valamit, ami miatt mindig inspirált, hogy nézzem meg az újabb részt. A legnagyobb hibája viszont az, hogy sokkal többnek mutatja magát, mint ami, vagyis a dramaturgia rettenetes. Kirito (Kirigaya Kazuto) egyszerűen szánalmassá válik azzal, hogy hősnek mutatja magát, miközben inkább tűnik egy esetlen kölyöknek. Sőt, odáig elmentem, hogy poénból a negatív főhősnek, Nobuyuki Sugou-nak drukkoltam, amikor Asunát (Yuuki Asuna) "kínozta", mert legalább Kirito tanul egy kicsit az életről. Asunát se sajnáltam különösebben, mert ő is olyan volt, hogy eljátssza a hőst, de a második játékban, az ALFheim Online-ban szinte könyörög Kiritónak, hogy mentse meg őt. Bosszankodtam is magamban azon, hogy mi az istenért nem segít magán, miért nem szabadítja ki magát az aranykalitkából. Aztán láttam, hogy csak tesz egy próbát, de amikor elkapták, olyan szánalmas lett hirtelen. A negatív "főhős" indítéka is borzasztó. Semmi másért nem alkotta meg az ALFheim Online-t, csak hogy Asunát feleségül vegye még a játékban, amíg a való életben öntudatlan állapotban van, meg istennek képzeli magát, és ő lesz a világ ura. Az ilyet be szokták zárni az elmegyógyintézetbe, hogy elkülönülve legyen az emberektől, nem még hogy komolyan vesszük. Ráadásul Kirito olyan könnyedén vívta meg ellene a végső harcot, hogy unottan, egykedvűen néztem végig az utolsó rész erre vonatkozó jelenetét. Rettenetesen kiábrándító, hogy egy ilyen animének, mely ennyire nagymenőnek mutatja magát, csak ennyi indítékra telik. Most el kell dönteni, hogy komoly, mindent felülmúló animét csinálunk, vagy lemegyünk a Super Sentai (vagy Tokusatsu, kinek hogy tetszik) szintjére, és akkor a helyén kezeljük a dolgokat.

Minden hiba a dramaturgiai káoszból fakad, ami az animét végigkíséri. Tetszett az utolsó rész vége, ahogy lezárják az animét, de sokkal hatásosabb lett volna, ha többet szerepelnek a mellékszereplők, mert megint arról van szó, hogy többnek mutatja magát az anime, mint ami valójában. Kirito soha nem volt igazán csapatjátékos. Az elején még igazi magányos farkas volt, aztán valahogy összeállt Asunával, meg ott volt neki Yui meg Sugu is, de nem volt meg az az érzés, ami egyébként nagyon sokat dobott volna az animén, hogy egy csapat lett volna Kirito mellett. Még azt se bántam volna, ha ő lett volna a főnök, de ha lett volna körülötte 5-6 ember, aki segítette volna a kalandjában, az nagyon jót tett volna az animének. Meglett volna a mondanivaló az összetartozásról, az egység erejéről, nem utolsó sorban mindenkinek lett volna egyénisége, saját képessége, és a néző választhatott volna saját kedvencet. De csak egy páros harc a SAO-ban, majd egy hármas csoport az ALO-ban (Kirito, Sugu és Yui), lehet bizalmam abban, hogy ez változni fog a második évadra? Akkor elképzelhető, hogy tetszeni fog.

Jellemfejlődés sem igazán érzékelhető az animében. Az odáig rendben van, hogy a játék elején még mind a ketten (Kirito és Asuna) magányos farkasok voltak, aztán az egymás iránt érzett szerelmük nagyban javít a szociális érzékükön, de Kirito az első részekben is beszélt emberekkel, az ALFheim Online-ban is csak Sugu-vel volt egy csapatban, tehát olyan nagy ugrás, hogy csapatjátékos lenne, nem láthattunk. És Yui jelenléte... Amikor Kirito és Asuna végül összejöttek, akkor hirtelen megjelenik Yui, aki elmondása szerint nem emlékszik semmire, de egyből papának és mamának hívja Kiritót és Asunát, mintegy szülővé avanzsálva őket. Nem elég, hogy összejövetelük után azonnal a házasságot tervezik (az alkotók sok Disney-t néztek...), de egyből jön egy ártatlan arcú kislány, aki egyből s frissen összejött pár gyerekének hiszi magát. De hogy odaédesgeti magát Kiritóékhoz, aztán egyszer csak azzal jön, hogy ő valójában egy program, aztán, hogy siratják, az olyan idióta dramaturgiai húzás volt, hogy azt szavakkal elmondani nem lehet. Nincs valódi értelme a jelenlétének, ehhez képest olyan hatásvadász jelenet volt, ahogy ártatlan síró arccal bevallja, hogy ő egy program, amit egy dél-amerikai sorozatban láthatunk. A másik, ami nemhogy értelmetlen, de sokak számára undorító is, a testvéri szerelem, ami az ALFheim Online játékot végigkíséri. Bár az elején tisztázzák, hogy Sugu csak fogadott testvér, de beleszeret Kiritóba, és szinte végig a testvéreként említi őt. Ennek az égvilágon semmi értelme nincs. Azt tudni kell rólam, hogy az átlaghoz képest sokkal toleránsabb vagyok a különböző szexualitásokkal kapcsolatosan, és úgy vagyok vele, hogy amíg két ember (vagy három, négy, akárhány...) boldog egymással anélkül, hogy bárkinek is ártanak vele, addig joguk van a szerelemhez és a boldogsághoz. Nem is azzal van bajom, hogy mint testvér szeret belé (különben miért hívja mindig "Onii-san"-nak?), hanem, hogy nem következik abból semmi, hogy egy ilyen szerelmet mutat be. Mert azt láthatjuk, hogy annak ellenére, hogy szerelmes belé, segít Kiritónak, hogy kiszabadítsa Asunát, és ezért minden tőle telhetőt megtesz, és ez nagyon szép dolog, de bármelyik lány bőven megfelelt volna Sugu helyett. Semmi nem következik abból, hogy a fogadott testvérébe szeret bele.

A játékok kapcsán nem tudok érdemlegeset nyilatkozni, mert az MMORPG nem az én stílusom. Szinte csak konzolon játszok, nagyon keveset PC-n ott is alig RPG-t. Meg azért sem akarom e téren jellemezni az animét, mert kevés videojátékkal foglalkozó animét láttam. A .Hack szériát kéne megnézni, ha MMORPG animésítéséről van szó. Még nem láttam, de sok jót olvastam az animéről. Így összehasonlítási alap nélkül, és hogy nem vagyok jártas az MMORPG-kben azt gondolom, hogy egyrészt ez a nem lehet kijelentkezni és a "kisütési" rendszer eléggé idiótaság, nincs jól átgondolva, de a részek alatt sem volt meg igazán az az érzésem, hogy egy játék cselekményét nézem. Az ALFheim Online-nak igazán a szabályrendszerét sem ismerhettük meg, de ott már ki lehetett jelentkezni.

A hangulata sokat ment a dolgon, meg néhány jó jelenet, de összességében rettenetesen amatőr munka a Sword Art Online. Ja, és ne felejtsem el a zenét. Kajiura Yuki ismét mesterművet adott ki a kezéből. Tehát a zene nagyon jó, csak az a baj, hogy a sok hülye jelenet miatt nem jön ki igazán a zene fantasztikussága, mert a hatásvadász jelenetek debilizálják a zenét. Az első openingről és endingről már nyilatkoztam, most összefoglalóan. LiSA: crossing field (OP) dala hűen tükrözi az animét azáltal, hogy a dal is sokkal többet akar mutat, mint ami a valóságban. Jó dal, erős, de nem tudok megbarátkozni vele. Tomatsu Haruka: Yume Sekai (ED) dala már valamivel kellemesebb. A második opening (Eir Aoi: INNOCENCE) meglehetősen súlytalan dal. Alig tudok visszaénekelni, dúdolni belőle bármit is. Az ending Haruna Luna: Overfly már egy sokkal erősebb, és érzelmileg is hangsúlyosabb dal. Ez volt az egyedüli pozitív csalódás az öt évvel ezelőtti véleményemhez képest. Ezt a dalt annak idején nagyon nem szerettem, de most tetszik. Amúgy Sugu érzelmeire reflektál.

Bár ez az anime ékes bizonyítéka annak, amivel joggal vádolják az anime-ipart, hogy a maiakban alig van ötlet, innováció, vagy progresszív mondanivaló, ennek ellenére rettenetesen gyűlölöm a "régen minden jobb volt" mantrát. Bár én is látom azt, hogy nincs már olyan anime, ami bármiben is úttörő lenne, mégis a maiak között is bőven lehet találni olyan alkotást, ami szép rajongótábort tudhat magának, megérdemelten. Méghozzá azért, mert lehet, hogy egy újabb alkotás adja át valakinek az adott stílus jellemzőit, vagy közvetít mondanivalót oly módon, hogy az megtetszhet a nézőnek. A Sword Art Online-ról is azt gondolom, hogy akinek még nincs jártassága az animékben annak tényleg nagyon tetszhet ez a mű. Viszont egy tapasztaltabb animésnek már nyilvánvaló lehet az a sok hiba, ennek fényében meglep, hogy veterán animések is képesek ódákat zengeni a SAO-ról. Valamit nagyon jól csináltak a készítők...

Leea nemrég beszélt nekem a Sword Art Online animéről, mert nemrég kijött a movie, és volt szerencséje látni. Én megálltam az első szériánál, hogy mennyire idióta lett, azóta ha nem muszáj, nem foglalkozok az animével. De ahogy beszélt róla, és hogy mekkora lelkesedéssel tette, úgy voltam vele, hogy adok neki egy második esélyt, és végignézem, immár a második szériával együtt. 5 éve láttam az első sorozatot, úgy voltam vele, hogy hátha másképp fogom most gondolni.

El is kezdtem, a 10. résznél tartok az első sorozatban, és hát másképp nem nagyon gondolom. Nálam ott megállt a dolog, hogy látszik rajta, hogy nagy animének szánták, amikbe szándékosan tettek nagyhatású jeleneteket a sorozatba, hogy ezáltal legyen népszerű és felhype-olt. Azoknak, akiknek ez az első animéjük, azokra jó eséllyel ez hatással is lesz. Mivel az animések generációja is folyamatosan cserélődik, tehát mindig lesznek új animések, így az ilyen jellegű animére mindig lesz igény, mert mindenkinek szüksége van arra az alkotásra, mely berántja az animék világába. Aztán persze előfordulhat az is, amikor olyan embert kerít hatalmába egy ilyen jellegű anime, aki már veteránnak számít, mégis meglát benne valami olyat, amitől megtetszik neki a dolog. Leea idetartozik. Nagyra tartom az animés látásmódját, és értékrendjét, és a Sword Art Online-ban is olyan összefüggéseket látott meg, amire nem is gondoltam volna. Mondjuk részint azért is, mert annyira ki voltam akadva, ahogy megjeleníti Kirito és Asuna szerelmét, hogy utána már nem is tudtam odafigyelni a részletekre. Aztán hogy kiakadtam a második endingre, hogy mennyire hatásvadász, azt most sem tudom elfelejteni. "Alig várom", hogy ismét halljam.

Igyekszem most úgy nézni az animét, hogy meglássam azokat, amikre Leea felhívta a figyelmemet, de szerintem azok majd nagyon későn lesznek, mert eleddig nem sok bonyodalmat fedeztem fel. Sőt, inkább visszaigazolva érzem, hogy miért kerültem a szériát. Szó nincs arról, hogy azért nem szeretném a Sword Art Online-t, mert egyébként hidegen hagynak az MMORPG-k (mert amúgy tényleg), sőt, amikor először néztem, kifejezetten hangulatosnak tartottam. A hangulatot most is érzem, sőt, most, hogy 2018 eleje van, és kezd látszani, hogy valósággá válik az anime, még jobban érdekelt a dolog. Habár a hangulata miatt nézeti magát az anime, azt gondolom így 10 rész alapján, hogy több hibája van, mint erénye.

Vagyok annyira optimista, hogy azt gondoljam, hogy a mangának kiváló a történetvezetése, ehhez képest az animében olyan egyenletlen, hogy nem igaz. A mangához való optimizmusom már abból a szempontból is megalapozott, hogy 2009 óta folyamatosan megy, tehát el tudom képzelni, hogy ott folyamatosan megy a történet előre. Ehhez képest az animében, hogy megáll monológokra, jelentéktelen eseményekre, hol meg hónapokat, éveket repülünk előre az időben, és már a 3. részben főhősünk, Kirito 50-es szintű. Gondolom, kikövetkeztethető, hogy nem volt szerencsém a mangához, de az az elképzelésem, hogy ahhoz, hogy animének is jó történetvezetése legyen, legalább 100-150 részesnek kellene lennie. Ez önmagában komoly probléma. Olyan érzésem van, mintha egy-egy fejezetet ragadtak volna ki a mangából egy-egy rész erejéig, aztán ugrottak egy nagyot, aztán megint elővettek bizonyos jeleneteket. Azt gondolom, hogy a készítőknek nem az volt a célja, hogy átfogóan bemutassa a történetet, hanem, hogy a hatásvadász jelenetekkel mainstreammé tegye az animét. Ez nagyon sikerült.

És ezt olyan jellegű hibának gondolom, ami után felesleges lenne a többiről beszélni. Az még "rendben" van, hogy aki meghal a játékban, az a való életben is, de hogy miért hal meg az is, akinek megszakad az internetkapcsolata, áramszünete lesz, vagy megpróbálják levenni a sisakot a fejéről? Ez elég nagy szemétség. Látjátok magatok előtt azt az anyukát, akinek fia napok óta nem mozdult ki a szobájából, benéz az anyja, hogy ugyan jöjjön már ki legalább enni valamit, vagy éljen szociális életet, de a fiú nem reagál, és akkor az anyja ezt megelégelve leveszi róla a sisakot. Hívhatja a hullaszállítókat, és intézheti a temetését? Szépen vagyunk. Egyáltalán akinek megszakad az internetkapcsolata vagy áramszünete lesz, az így járt? Állítólag ez a mikrohullámú dolog, hogy megsüti az agyát pillanatok alatt a játékosnak, aki valami miatt kikerül a játékból, az állítólag kivitelezhetetlen a valóságban, de ennek nem jártam annyira utána, hogy ezt meg tudjam erősíteni, vagy cáfolni. Aztán meg ahogy bemutatja a kapcsolatokat a játékosok között, ott érhetők tetten az igazán hatásvadász jelenetek. Meg a második részben csalónak nevezik Kiritót azért, mert próbálhatta a béta-tesztet, ezért tud dolgokat? Effektíve meg lehetne kérdezni, hogy akkor ők miért nem voltak résen, hogy kipróbálják a béta-tesztet, másfelől meg kiderül, hogy elég sok változtatás van benne a végleges változathoz képest, úgyhogy a béta-teszt féle csalás nem játszik. Aztán meg a kapcsolatok is... Én ugyan értem, hogy abból a szempontból komolyabban veszik, hogy többeket el lehetett gyászolni (a való életben is), de semmi hitelességet nem látok az érzelmek megjelenítésében.

A zene. Azért hallatszik, hogy Kajiura Yuki szerezte az anime zenéjét, mert valami mesterművet alkotott. Az openinggel viszont már annak idején sem voltam megbarátkozva. Az elsővel legalábbis. Az első opening előadója LiSA, a dal címe pedig crossing field. LiSA az Angel Beats!-ben a Girls Dead Monster tagjaként énekelt maradandót, ott lett széles körben ismert. Úgy emlékszem, hogy az Ichiban no Takaramonót ő énekelte, ami egy csodálatos ballada volt tőle. Viszont azt érzem, hogy ilyen gyors dalok éneklésére nem igazán alkalmas, mert túl sok érzelem van a hangjában. Azt érzékeltem, hogy a crossing field-ben is alkalmazta azon tudását, amik egy érzelgős dalhoz nagyon jók. Erős hangon énekel, de megvannak benne azok a hajlítások, "játékok" a hangerővel, hogy hatásos legyen egy lassú dal. De azt gondoltam, hogy azért választották ki LiSA-t az opening előadójának, hogy általa is kellően emlékezetessé tegyék az animét. Az első ending, a Yume Sekai már valamivel kellemesebb, melynek előadója az a Tomatsu Haruka, aki Asuna seiyuu-ja.

Azért 10 rész után is összegyűltek a gondolatok, és még nem is írtam ki mindent. Tartogatok még, mert ha végignézem, akkor is fogok írni az animéről, maradjon akkorra is. Nem hiszen, hogy kell ajánlani az animét bárkinek is, aki akarja, úgyis megtalálta már, vagy meg fogja találni.

My Soul, Your Beats!

Bizony, van néhány feldolgozása Yonekura Chihirónak, ennek a dalnak az eredetijét szerintem sokan ismerik, az Angel Beats! anime openingje. Sajátságos a hangszerelés, csak csírájában lehet felismerni az eredetit. Kevesebb hangszer szólal meg, azok sem annyira erőteljesek, egyedül a dob dominál. Bár "fapados" kiadásnak tűnik az eredetihez képest, de nekem kifejezetten tetszik. Hangulatos, jól áll az énekesnőnek ez a változat. Bár nem tökéletes, ami probléma, hogy a zongora dallama ilyen össze-visszának tűnik, nem sok marad meg belőle. Ezt a dalt a dob és az ének teszi naggyá. Érdekes változat érdemes meghallgatni azoknak is, akik ismerik az eredetit.

Új metódust találtam ki a német nyelv tanulására, aminek az lett a vége, hogy megint nézek animéket. Nem nehéz kitalálni, hogy német felirattal kerestem olyan animéket, melyek egyébként is érdekeltek volna, és akkor kössük össze a kellemeset a hasznossal. A címben felsorolt három anime közül csak a To Aru Majutsu no Index II-t találtam meg német felirattal. Nem nagyon vannak németül animék, az angol mellett leginkább spanyolul lehet animét találni, ami nem is csoda, hiszen szinte egész Dél-Amerika spanyolul beszél, és ott hatalmas animés bázis van, irigylem is őket, mert sokszor járnak oda olyan japán előadók koncertezni, akiket szeretek. A másik két animét végül nem találtam meg német felirattal, viszont a Sword Art Online első 5 része előkerült magyarul. A SaburoSubs csinált hozzá feliratot, alapból nem rossz, csak volt benne néhány elgépelés, valamint a "muszály"-tól nekem muszáj a falra mászni. Amúgy jó szöveget írtak, ezért utána is néztem, hogy nem-e csinálták meg a többit, de arra jutottam, hogy abbahagyták a feliratozást. Aztán végül egységesen a HorribleSubs által feliratozott részeket szedtem le magamnak, ahogy a K anime esetében is.

Sokaktól hallottam, hogy mennyire jó anime a Sword Art Online, érdemes megnézni. És tényleg! Hosszabb idő után végre egy olyan anime, ahol nem azt nézem, hogy mennyi idő telt el, vagy mennyi van még hátra az adott részből, hanem egyszerűen csak élvezem, amit látok! 2022-ben járunk, amikor megjelent az év legjobban várt játéka, a Sword Art Online, melynek első 10.000 példányát percek alatt elkapkodták. A játékos bekerül magába a játékba, ám azzal nem számolnak, hogy ez mivel jár. Ugyanis sehogy nem jöhetnek ki a játékból, csak úgy, ha teljesen végigjátsszák a játékot. Aki a játékban meghal, az a valóságban is, oly módon, hogy a NervGear nevű Virtual Reality sisak (ami által bekerülnek a játékba, és minden érzéket irányít) megsüti a játékos agyát. Akkor is ugyanez történik, ha valaki valóságban leveszi róluk a sisakot. Hová nem fejlődhet egy MMORPG? A szabályzata eléggé bonyolult, nem is írnám le, egyébként sem tudom észben tartani, csak ha az adott jelentben szembesülök vele, hogy tényleg, ilyen is van. És milyen érdekes, hogy annak ellenére ragadja meg a figyelmemet, hogy az MMORPG teljesen távol áll tőlem, én a World of Warcraft és társai felett csak úgy átnézek. Eleinte a 2008-as évet juttatta eszembe, amikor annyira szerettem a Zelda játékokat, emlékszem, annak idején elgondoltam, hogy akár Zelda játékból is lehetne valami hasonlóan komoly történetet kitalálni, és meganimésíteni. Mondjuk manga készült belőle, és egészen jó lett. Most a 6. résznél járok az animében (egy nap egy részt nézek meg), de már most tudom, hogy végig fogom nézni. Nagyon várom, hogy alakul a történet, eddig nagyon tetszik. Egyébként az biztos, hogy egyszer a valóságban is eljutunk idáig, hogy mi leszünk benne a játékban, de szerintem 2022-es év még korai. Én kb. 2030-ra tippelem, hogy eljutunk odáig. Az animében hallható zenéket Kajiura Yuki írta, amiket így kihallok, azok tükrözik a nevéhez fűződő minőséget, le is szedtem a két OST CD-t, majd meg fogom hallgatni. Az opening: LiSA: crossing field igen nagy divat lett a karaokésok körében, nekem annyira nem jön be. Mégis azt mondom, hogy százszor inkább ilyen zene legyen divatban, mint bármi más, ami nem méltó arra, hogy ismert legyen. Csak engem sajnos nem inspirált arra, hogy többször meghallgassam. Az ending: Tomatsu Haruka: Yume Sekai tipikus animét lezáró ending dal. Kellemes, dallamos, de engem nem fogott meg. Végülis részemről elmondható, hogy az openinget és endinget leszámítva (de csakis egyéni ízlés okán! Amúgy minőségi dalok) nagyon-nagyon jó anime.

Tavaly néztem a 11. részig a To Aru Majutsu no Index animét, be is jött, az még sokkal játékosabb, és viccesebb, mint a második széria. Ez már eléggé komoly. Harcok nővérekkel, stb, most olvasom, hogy nagy hiba, hogy félbehagytam, mert annyira szorosan követi az első szériát, hogy szinte ki is lehet jelenteni, hogy a második évad első része az elsőnek a 25. része. Végül is látom, és értelmezem is, hogy mi történik, csak a miértekre nem keresek választ, mert tudom, hogy az az első szériában van. De úgy elnézegetem, meg figyelem közben a német feliratot, és örömmel konstatálom, hogy egész sokat tudok németül. Amúgy maga az anime olyan, hogy egészen jó, de nekem nem akar kibontakozni, úgy elvan magával. Meg tele van ecchi, fanservice jelenetekkel... nyilván én is tök véletlen esnék úgy egy lányra, hogy belássak a bugyijába, teljesen valószínű. Az opening: Kawada Mami: No Buts! elsőre nem fogott meg, mint az előző széria PSI-missing dala, de mostanra egészen megszerettem. Érdekes a trance stílus, egyszer beszéltem is róla Sleeplesslydiával az Okui Masami Abyss és Automaton dalok kapcsán, hogy olyan érdekes, hogy ezek olyan táncolósak, bulizósak ritmusuk alapján, de mégis fájdalmat érzek bennük. Aztán el is magyarázta, hogy ez a zenei stílus nagyszerűen alkalmas a szerelem egy érdekes módjának kifejezésére, amikor érzed, és tudod, hogy fáj, mert korlátokhoz vagy kötve, mégis benne vagy, mert szenvedéllyel tölt el. Nagyjából így mesélte el, és rájöttem, hogy igaza van, és valószínűleg azért is vagyok ennyire érzékeny erre a fájdalomra, mert átéltem már, így nagyon jól tudom milyen az, amikor nem lehetsz vele, de mégis fogva tart az érzés. Az ending: Kurosaki Maon: Magic World is hasonlóan trance-es hangzású, de valamivel lájtosabb, annyira nincs is rám hatással, mint az opening.

Naná, hogy az angela miatt kezdtem el nézni a K animét, majd nem, mi? A MondoConos postból lemaradt, hogy amikor a karaokén Daki a Dragon Ball Z: Hitori Ja Nai dalt énekelt, akkor beszéltünk össze Leeával, hogy ezután kéne angelától a Boku Ja Nai-t énekelni. Az egy nagyon menő szám. Na erről az animéről meg azért nem tudok sokat mondani, mert nagyon lassan csordogál a történet. A 2. rész után úgy valami dereng, meg értelmezem a dolgokat, de még igen sok része hiányzik a kirakósból. Egyedül annyit tudok, hogy Isana Yashiro-t el akarják tenni láb alól, ám nem lélegezhet fel, amikor Yatogami Kuroh megmenti, ugyanis ő is meg akarja ölni. Shiro eközben meg éli a maga bohókás életét a cicusával, aki hirtelen meztelen nővé változik (Fanservice...), és amikor Shiro ruhát akar rá adni, addig elutasítja, hogy ő utálja a ruhákat. Igencsak komikus jelenetek, amikor a lány meztelenül kivezeti az utcára főhősünket, menekülve Kuroh-tól. Egyébként a két névben nem véletlen van kiemelve a Shiro (fehér) és Kuro (fekete) szavak, ugyanis az animében a színek jelentésének nagy szerepe van. Persze Yashiro nem olyan ártatlan, mint ahogy azt a fehér haja és ruházata indokolná. ^^' Csinál egy-két gazságot. A következő részeket meg izgatottan várom, mert annak ellenére, hogy nem tudtam meg sokat elsőre, nagyon is tetszik az anime. Az opening: angela: KINGS nincs mit beszélnem, megtettem már korábban, tipikus angela dal, de csakis a legjobbak között. Nem hiába, ha atsuko és KATSU együtt leülnek zenét írni, abból csak jó dolog születhet. Vártam is, hogy melyik dal lett az ending, de csak félig van köze az angelához, mert a zenét ők írták, de amúgy: Komatsu Mikako: Tsumetai Heya, Hitori. Füleltem is először, hogy jól hallok, mert első hallásra nagyon bejött, amit hallottam. Le is szedtem a kislemezt, meghallgattam többször is a dalt, és nagyon tetszik. Szép, kellemes ballada, ezek után kérdeztem is magamban, hogy angela miért nem dolgozta fel a ZERO albumára? Egyébként is nagyon jóra sikeredett az album, de még nagyobb durranás lett volna ezzel a dallal. Nagyon egyedi lassú, ballada dal. Hallani benne bánatot, de egyáltalán nem szomorú. Én nagyon élvezem.

Meghajolva köszönöm a német nyelvnek, hogy visszarántott az animék felé, megint élvezem az animézést. De háromnál többet nem akarok egyszerre nézni, ha végzek a K-val (az 13 részes, a többi 24, 25), akkor az Arata Kangatari jön.

Szokás szerint kevésbé eseménydús nap, de legalább annyira jó hangulatban telik, mint a szombati.

Először a MAT pultnál voltam. Örülök, hogy ismét lesz MAT-os con. 2013. július 6-át mindenki jelölje be, 10 éves a Magyar Anime Társaság, és ennek örömére ismét a Petőfi (miért írok Pétert? -_-) Csarnokban ünnepelünk. Most azért lesz menő mert új igazgatóság, teljesen feújították az épületet. Én azt remélem, hogy lesz saját terme a karaokénak. A sátor hangulatosabb, de akusztikailag nulla. Egyébként ötletesen reklámozza a MAT a cont szokásukhoz híven, egyedül a Hungaromeme-es MATricával nem vagyok kibékülve. Kivételesen vicceset találtak ki, jól sikerült, de a meme-kért csak a fiatalabb korosztály rajong, és ezzel részint (szerintem persze) kizárják az idősebbeket.

Jó volt a hangulat, de nekem igazából így sem nagyon tetszett, hogy a zenekvíz az első program, szerintem elkélne a hagyományos karaoke amolyan bemelegítésként. Most csoportban zenekvízeztünk Kedvesjudittal, és Lam’O-val, hárman összehoztunk valamit. A hangulat jó volt, Tukeinon hozta a szokásos "segítőkész" formáját. El is képzeltem, ahogy kiparodizálna minket, mondjuk az Irigy Hónaljmirigy, és Tuki személyében mindig mondaná például, hogy "ezt az animét tegnapelőtt kezdtem el nézni", vagy "ezt a nagynéném ajánlotta a múlt héten, és bejött." vagy esetleg "ebből annak idején egy nap alatt 68 részt megnéztem, annyira bejött". A többségénél csak tippeltem, Lam’O volt az, aki sokat tudott. Nekem az Another ment, a K, amik most így eszembe jutnak. Jó volt angelát hallgatni. Ja, meg a Kyoukai Senjou no Horizon II opening. Chihara Minori: ZONE//ALONE. Leea mondta is, hogy csinál belőle LQ-s kfn-t. Okvetlen kíváncsi leszek rá. Az előadós résznél most is sokat tudtam magamtól. Ha nem is ismerem annyira az előadót, de az énekstílusából, és hangneméből ki tudtam találni, hogy kit hallgatunk épp. Mizuki Nana hangja jellegzetes, a nyolcadik volt a legdurvább. Nagyon kedves Tukitól, hogy mindenkire gondol egy-egy dal erejéig, rám ekkor esett a választása. Mi is volt a választások között? Chihara Minori, Suara, Okui Masami, Ogata Megumi, és angela. Ezzel bebiztosítottam magamat, hogy ezt tudni fogom, mert egy van, amit nem ismerek (Ogata Megumi, illetve egy dalt ismerek tőle, a Momen no Handkerchief, de ezt is csak Ohmi Tomoe által). Felcsendül a zene, nem ismerem fel az előadót, akkor csak Ogata Megumi lehet... de várjunk! Ancient memories... ÉDES ISTENEM!!! De rég hallottam ezt a Suara számot! Hát akkor látni kellett volna engem, milyen arcot vágtam, Tuki nagyon röhögött rajtam. Hogy tudta kiválasztani ezt a dalt? XD Ez egyébként a PS3-ra megjelent ToHeart2 játék ending dala, a Taiyou to Tsuki album 14, vagyis záródala. Hát érdekes volt. Azt hiszem, hogy a végére 51 pontot gyűjtöttünk össze, ahogy kilestem, ezzel nem lettünk helyezettek. Még mindig a 2010. őszi zenekvízben teljesítettük az akkori hármassal a legjobban, akkor 54 pontot értünk el, és harmadikok lettünk.

A vásáron szétnéztem Leeával, és találtam egy Zelda manga dobozt, benne a melléjáró poszterrel 800 forintért. Én azt megveszem magamnak. Úgysem lesz soha lehetőségem megvenni dobozostul együtt az összes mangát (nincs is értelme, hiszen megvan a Link to the Past és az Ocarina of Time 1. kötet), így megvettem ezt, bár tudom, hogy ezzel az Animeland is jól jár, hiszen külön olcsóbban tudja eladni, és a dobozt is biztosan el tudja valakinek olcsóbban adni (jelen esetben nekem). Én is jól járok, mert így nekem is megvan, és ha meglesz a többi rész is, beleteszem őket. És mást nem is vettem. Terveztem levásárolni a kuponkedvezményt, de így nem. :|

A hagyományos karaokén mindenki nagyot alakított, amúgy ma kevesebben voltunk. Nem volt például Night, Neela, Megumi és Lucy. De jött ma is Leea, Narumi, Kedvesjudit, és persze a szervezőség is jelen volt. Amúgy vicces volt, ahogy jöttem conra, ha már megemlítettem az egyéneket. Megyek át Kőbánya-felső aluljárónál, és ott a messzeségben látom valakit, azt hittem, hogy Leea. Utánakiabálok, nem néz hátra. A harmadik után néz oldalra, és akkor látom, hogy hopp, téves hívás, ez egy srác. A sötét kabát, és a világos baseball sapka megtévesztett. ^^' Leeának hosszú a haja, csak a messzeségben nem látszik a sapkája mögött, és ő is Kőbánya-felsőnél száll le. De mi páran jót buliztunk. Én háromszor énekeltem:

• Slayers: feel well
• Fantasia: Dare Yori mo Zutto...
• Macskarisztokraták: Thomas O'Pamacska dala

Az elsőt tegnap este próbálgattam az utcán, amikor hazamentem. Egyedül voltam, miért is ne énekelhetnék szabadon? Mellesleg a Disney Bűbája után egyébként is ki akartam próbálni, hogy én is tudok-e olyan hatást kiváltani az énekléssel az emberek között. :D Szóval az volt a gyakorlás lényege, hogy ennek a verséi sem annyira mélyek, így próbálgattam, azt gondoltam, hogy jól megy, és igen. ^_^ Ilyennel kéne versenyezni. A Dare Yori mo Zutto... eleje kicsit mély volt, de ezt egyszer mindenképp el akartam énekelni, mert hát ki debütálna ilyen menő dallal, ha nem Okui Masami? A Macskarisztokraták meg egy grátisz, szintén siker, a részemről is. Milyen érdekes, hogy a dal végén hallható "bizony" szótól féltem, hogy csak nehogy buzisan mondjam ki, ehhez képest azt mondtam jól, és a közepén hallható "igen" (amikor ránéz Thomas Hercegnőre), volt az, ami kicsit érdekesre sikeredett. De élveztem, hiszen miért is ne szerethetnék énekelni? Egyébként a Swort Art Online: crossing field (LiSA) dala nagy divat lett manapság. Mondjuk, tetszetős, le is szedtem a kislemezt korábban, de odáig nem jutottam el, hogy meg is hallgassam. Végig jól éreztük magunkat.

A Gamer zenekvíz is jó volt. Abban nem tudom, hány pont sikeredett össze, de egy jópárat tudtam tippből is. A Commodore 64-eket volt érdekes hallgatni, egy pillanatra elképzeltem, hogy abban az időben játszom, de azt már végképp nem tudom visszaidézni, hiszen akkor születtem. A Disney-t viszont végig tudtam. Sokat ki lehetett találni, hiszen a többséget az eredeti klasszikusban (vagy sorozatban) is lehetett hallani. A Kingdom Hearts-ot, és az Epic Mickey-t nem tudtam, ezt a kettőt hangulatából találtam ki. A platformerben volt egy Super Mario Galaxy 2 is, melynek szintén örültem.

És akkor ezzel nagyjából ennyi is nekem. 16 órakor volt Jpop videó, melyből természetesen ki akartam maradni a sikítások miatt. A másik meg az, hogy 2 órás volt, és ha maradok még akkor is karaokén, akkor nem biztos, hogy elérem az utolsó vonatot, ami 19.10-kor indult. Úgy tűnik, hogy igaz, hogy Tukeinon most volt utoljára karaoke főszervező, hiszen élete máshova tereli. Élőben már nem maradt lehetőségem, de ezzel a dallal elbúcsúznék tőle, ha nem találkoznánk többet:

Ez az utolsó dal Megumi: Fuwari albumáról, nekem tipikusan ilyen búcsúdal. Kicsit szomorkás, kicsit visszatekintős, de elengedős. Ha tényleg utoljára találkoztunk élőben, akkor sok sikert! ^_^ Csináltam még néhány képet, majd holnap közzéteszem.

Elég rég csináltam képet a Wii játékaimról, konkrétan, mióta Pesten vagyok, azóta nem. ^^' Mivel a múlt héten sikerült beszerezni az All-Starst, ennek örömére most csináltam egyet. Közben nyilvánosságra kerültek a múlt heti európai eladások. Hát egyik játék sem tarolt. a Super Mario All-Stars a 23. helyen nyitott a maga 99.482-es eladásával, míg a Donkey Kong Country Returns csak a 14. helyet érte el 142.749-en vették meg az első héten. A Donkey Kong alacsony eladása már csak azért is meglepő, mert egy nagy durranás sem jelent meg ezen a héten Európában, és én azért vártam az első 3-ba. De oda mások kaptak helyet. Kíváncsi vagyok, hogy fognak alakulni az eladások a jövő héten, remélhetőleg a karácsony időszak egy kicsit fellendíti a dolgokat.

Nemrég találtam egy videót, ahol bemutatják a Super Mario All-Starst, ahogy kibontják. Van amerikai és japán verzióban is, érdemes megnézni a különbséget.

Az amerikai verzió talán kicsit szebb, mint az európai.

A DS-es Zelda játékoknál lettem figyelmes arra, hogy az európai borítók inkább a japán verziókra hasonlít, itt sincs másképp. De én ennek örülök, bár aki letöltött nálam (vagy máshol) az európai bookletet, az láthatja, hogy még abban sincs sok különbség, és ha engem kérdeztek, szerintem személyesebb az, hogy Miyamoto a japán verziójú Mariók mögött ül, és nem az amerikai, ahogy a videón is láthatjuk.

A Girls Dead Monster továbbra is tarol. A 2. napon is megőrizték a 2. illetve a 3. helyüket, kicsivel szerényebb eladásokkal. A Last Song-ból 8.134 talált gazdára, míg az Ichiban no Takaramono kislemezből 7.937-et értékesítettek. Nagyon szép teljesítmény. Különben tegnap meghallgattam mind a két kislemezt. Ha valóban ez lenne a búcsúdal, akkor méltóképp búcsúznak el. ^^ Itt a tracklist:

Last Song:

1. Last Song
2. Hot Meal (Another "Thousand Enemies")
3. God Bless You

Ichiban no Takaramono ~Yui final ver.~

1. Ichiban no Takaramono ~Yui final ver.~
2. Storm Song
3. Day Game

Ha negatívumot kéne mondanom, akkor az lenne, hogy God Bless You 10 perces hosszúságát indokolatlannak érzem. A végére már nagyon el lett húzva. De különben mind a két kislemez nagyon jó. Ami nagyon jó, hogy mind a két kislemezt külön-külön jelentették meg, úgy, hogy a Last Song kislemezen csak marina énekel, míg a másikban csak LiSA. És örülök neki, hogy mind a két énekesnő (ugyanis a GDM együttest eredetileg 2 énekesnő alkotja) kiadott külön 2 kislemezt, mert így külön hallhatjuk a hangjukat. Marina hangjáról nekem egyből Leea jutott eszembe. :D Szerintem neki is ilyen hangja lenne, ha komolyan, énektanárral képezné a hangját. De szerintem már nem fognak több kislemezt kiadni, az biztos, hogy tőlük lesz emlékezetes a 2010-es év Jpop szempontjából.